Az emberiség kalandja most veszi csak kezdetét -- hallhattuk néhány évvel ezelőtt az "Űrszekerek" című film mozi előzetesében. A filmben egy évszázadokkal azelőtt felbocsátott űrszondáról van szó, amely egy túlzottan intelligenssé fejlődött komputer uralma alá kerül, és éppen útban van a Föld felé, hogy találkozzon megalkotójával, az emberrel; e küldetése az emberi civilizáció megsemmisítésével fenyeget. A cselekmény előrehaladtával Mr. Spock, aki a legénység tagjai közül a legközelebb áll ahhoz, hogy számítógéppé váljon (az apja Vulkán volt), ráébred a gépi világ tarthatatlan ürességére, és ennek eredményeképpen melegebb, emberibb lénnyé változik.

A komputerekkel folytatott küzdelem nem az Űrszekerek újdonsága. A hatvanas évek folyamán, amikor ez a film először jelent meg tévésorozat formájában, gyakran lehettünk tanúi annak, hogy valamilyen "vállalkozás" a túl hatalmassá, eszessé és diktatórikussá váló számítógépek ellen hadakozik. A komputer-komplexumok szétrombolása, az embereknek a számítógép uralma alól való felszabadítása alaptéma lett számos történetben.

Az emberi érzelem és a számítógép racionalitása közötti ellentét minden esetben az ember javára oldódott fel; és ezt valahogy helyesnek, igazságosnak és megfelelőnek találjuk -- mindnyájan megborzongunk ugyanis, amikor hatalmas gépekkel kerülünk szembe.

Az Űrszekerekből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, annyi azonban bizonyos, hogy az ilyen fajta történeteknek bizonyos társadalomtudományi jelentőségük is van. Két dologra hívják fel a figyelmet: egyrészt, hogy meg kell barátkoznunk a számítógépekkel; másrészt, hogy ennek eredményeképp a komputert elektronikus népistenné vagy hallgatólagos fétissé avathatjuk.

1880-ban egy brit antropológus, Sir Edward Tylor igen hasonló jelenségekről számolt be (természetesen nem a számítógépekre vonatkozóan). Klasszikus munkájában, a "Primitive Culture"-ben így ír: "Több mint egy évszázaddal ezelőtt a portugálok Nyugat-Afrikában, tapasztalván azt a hódolatot, amivel a négerek bizonyos dolgoknak -- fáknak, halaknak, növényeknek, bálványoknak -- adóztak, e tárgyakat egyszerűen az általuk ismert amulettekhez és talizmánokhoz kezdték hasonlítani, és "feitico" névvel illették, ami a latin "facititius" szóból származik a "varázslatosan művészi" értelmében. A modern francia és angol nyelv ezt vette át a portugálból a "fetich", illetve a "fetish" formájában."

A továbbiakban így folytatja: "Ahhoz, hogy egy tárgyat fétisnek nevezzünk, ki kell mutatnunk róla, hogy az emberek szerint szellem lakozik benne, amely e tárgyban nyilvánul meg vagy által kommunikál, de legalább annyit meg kell állapítanunk, hogy az érintett emberek általánosan így vélekednek ezekről az objektumokról; más esetekben azt kell kimutatnunk, hogy e tárgyaknak személyes tudatot és hatalmat tulajdonítanak -- beszélnek hozzájuk, leborulnak előttük, imádkoznak hozzájuk, áldozatokat mutatnak be nekik, becézik őket, esetleg egy múltbéli cselekedetük miatt bosszút állnak rajtuk."

Valószínűleg Marx is helyeselte Tylor azon kijelentését, hogy "akármilyen tárgy betöltheti a fétis szerepét". Marx említést tesz az ember azon hajlamáról, amely az élettelen dolgokat emberi tulajdonságokkal ruházza fel -- ennek eredményeképpen jön létre az általa "árufetisizmusnak" nevezett jelenség.

A Webster's New Collegiate Dictionary értelmező szótárban a "fétis" címszó első jelentése a terminus Tylor-féle értelmezése. Témánk szempontjából a másodikként megadott jelentés is fontos: "olyan tárgy, amelyet vak, mértéktelen imádat övez". Egy fétis attól lesz igazán fétis, ha imádat tárgyává válik, mégpedig mértéktelen, vak imádatévá. (A harmadik jelentés nem a mi esetünk.)

Az Űrszekerek tévéváltozatának egyik epizódja jól illusztrálja, hogy Tylor szavai mennyiben érvényesek a komputerekkel kapcsolatban.

A filmbéli "vállalkozás" egy olyan bolygót látogat meg, ahol írástudatlan vademberek élnek. A törzs tagjai egy kígyó-dinoszaurusz fejű, legalább két emelet magas istenséget imádnak. Az isten szemei vörösen lobognak, mandulái kidudorodnak -- és valahányszor e tünemény bekövetkezik, a "barbárok" transzba esnek, majd élelmet gyűjtenek istenüknek, akit mindenképpen ki kell elégíteni. Kutatásaik során Kirk kapitány és Mr. Spock mindenféle elektronikus szerkezetre bukkannak az isten hasában. Az "istenről" kiderül, hogy egy letűnt civilizáció hagyatéka, nem más, mint az időjárás szabályozására szolgáló számítógép. Természetesen az "istent" el kell pusztítani, az embereket fel kell szabadítani uralma alól (aminek következtében azok forró, száraz nyári nappaloktól és fagyos, dermesztő téli éjszakáktól fognak szenvedni).

Ebben az epizódban a Tylor által említett valamennyi momentumot megtaláljuk. A "barbárok" a komputert természetfeletti erővel ruházták fel, imádkoztak hozzá, táplálták, becézték, kiszolgálták. Ami Kirk kapitány és Mr. Spock számára ócska számítógép volt, az a "tudatlan barbárok" szemében élő istenként jelent meg. (Az epizód a bálványimádatot is illusztrálja, amely a fetisizmustól való megkülönböztetést könnyen elhomályosítja.)

A gépek fétisként való tisztelete már jóval az elektronikus korszak előtt ismeretes volt. 1894-ben jelent meg. H. G. Wells novellája, amelyben egy primitív, enyhén pszichotikus bennszülött kerül egy londoni erőműbe. Az Azuma Zi névre hallgató bennszülött életében először találja szemben magát egy elektromos dinamóval. Wells így ír az erőműről és a gépről: "...az időről időre kilövellő gőz, a mindent átható, dübörgő ütések, a hatalmas dinamó szüntelenül lüktető zaja. Az utóbbi egy mérnök számára a hibákról árulkodik, Azuma-Zi azonban egy szörny természetfeletti erejének tulajdonítja... Milyen higgadt könnyedség van a mozgásában! Hatalmasabb és nyugodtabb, akár a Rangoodban látható Buddhák, de mégsem mozdulatlan, hanem eleven!" A történet végén Azuma-Zi feláldozza munkafelügyelőjét a gép-istenségnek, maga pedig öngyilkosságot követ el -- megragadja a dinamóból kifutó csupasz kábeleket. "Így végződött időnek előtte -- állapítja meg Wells -- Dinamó Istenség imádása... Ezzel együtt mártíromsággal és Emberi Áldozattal büszkélkedhetett."

Az Űrszekerekhez hasonlóan itt is egy egyszerű ember szembesül a hatalmas géppel, amelynek nem érti működését. Természetfeletti erőkkel ruházza fel, a felfoghatatlan birodalmába utalja -- istenné avatja.

Azzal a megállapításunkkal, hogy a számítógép fétissé vált, nem azt szeretnénk sugallni, hogy kialakult a komputerimádók kultusza (bár ki tudja?). A legtöbb ember, aki a modern technika társadalmával érintkezésbe kerül, túlzottan kifinomult ahhoz, hogy egy komputer-isten alattvalójává váljon. Egyszerűen csak azt mondjuk, hogy a számítógéppel kapcsolatban a fétisizmus felhangjai érzékelhetők; úgy véljük, itt egy informális fétisről beszélhetünk.

Az informális komputer-fetisizmusnak számtalan példája tapasztalható a hétköznapi kultúrában. Nemrégiben a Miss Világszépe választáson az előző évi győztes elmagyarázta a tévénézőknek, hogy a résztvevők pontjait a KOMPUTER összesíti. A Forest Hills-i teniszbajnokságot figyelve a tévériporter minduntalan értésünkre adja, hogyan rangsorolja a KOMPUTER a játékosokat. A New York Times könyvsiker listáját olvasva megtudhatjuk, hogy a lista a KOMPUTER által kiértékelt eladási statisztikákon alapul. Szinte minden számla vagy postai hirdetés, amit kapunk a KOMPUTER terméke. Egyszer még telefonon is felhívott minket a KOMPUTER (el akart adni valamit).

A számítógépek tagadhatatlanul munkaerőt takarítanak meg, de attól, hogy egy átlageredményt a komputer számít ki, vagy az eladási statisztikákat összesíti, a számlákat kinyomtatja, az eredmények sem jobbak, sem igazabbak, sem objektívebbek nem lesznek. Ezzel valószínűleg mindnyájan egyetértünk. És mégis, mindent, ami a számítógéppel kapcsolatos, a tekintély, a szent tévedhetetlenség és a mindentudás dicsfénye övezi. Valójában éppen ez tette lehetővé a számítógép-bűnözést. Fondorlatos programozók hamis adatokat tápláltak a gépbe, és az érintettek egészen mostanáig soha nem kérdőjelezték meg a KOMPUTER igazságát.

A mechanikus számítógépek csodálatos berendezések voltak -- vidáman duruzsoló, lenyűgözően egymásba illeszkedő fogaskerekek, hajtókarok, rudak, fogantyúk, kerekek és láncok kifinomult rendszerei. A Rube Goldberg-féle szerkezetek utolsó képviselői voltak -- de még megragadhatók. Igaz, hogy bonyolultak és igazán zseniálisak -- de működési elveik a józan ész számára is felfoghatók. Volt valamiféle hétköznapi logikájuk.

A későbbi fejlemények azonban megváltoztatták mindezt. A vákuumcsövekre, majd a mikrochipekre alapuló gépek már inkább elektronikus, mint mechanikus eszközök. És ahogyan az elektronikus szóprocesszor varázslatosabbnak tűnik az írógépnél, az elektronikus számítógép is misztikusabb, mint mechanikus megfelelője. Még megalkotóikat is lenyűgözte teremtményük. Amikor megkérdezték a mérnököket és a filozófusokat, hogy tudnak-e a számítógépek gondolkozni, már nem vágták rá egyenesen, hogy nem.

Az áhítat, a csodálat, a megközelíthetetlenség és a gépet övező némi fenyegetettség-érzés olyan társadalmi légkört hoz létre, amely ideális a fetisizmus kifejlődése számára. A Time magazin akaratlanul is Tylor véleményét osztja: "Az elektronikus szentélyen kívül állóknak gyakran nehezükre esik, hogy megragadják az új mikrotechnológia törvényszerűségeit, vagy felfogják a miniszámítógépek teljesítményértékeit. Az emberi értelem köznapi léptéke, a méret és teljesítmény összhangja, a gondolat és a cselekvés közötti időtényező egyszerre új és valóság feletti régiókba emelkedett. Az emberek természetszerűen hajlamossá válnak, hogy antropomorfizálják a számítógépet, és babonásan viszonyuljanak hozzá."

Egy olyan társadalomban, amely ezt a fetisizmust tanítja, a babonát és a bálványimádást pedig őrültségnek vagy akár istenkáromlásnak is minősíti, ezek bármelyike hosszú ideig fennmaradhat.

A komputer mint jóságos "népisten" vagy informális fétis -- ezek csupán a legelterjedtebb interpretációk arra, hogy egyenesbe kerüljünk a géppel. De más értelmezések is léteznek.

Nem mindig bízunk meg a számítógépben. Némelyikük hatalomra tör, és egyáltalán nem jóságos. Az immár klasszikussá váló "2001 Űrodüsszeia" a "Hal" nevű komputerrel ismertet meg minket. Hal két űrhajós kíséretében indul nagy epikus űrutazásra, és hamarosan a társukká válik. A fiúk szerencsétlenségére Hal hatalmi téboly megszállottja lesz, és amikor megkísérli átvenni a parancsnokságot, a túlélő asztronauta kihúzza agyközpontját és megsemmisíti.

Hal pórul járt, azonban a Harlan Ellison történetében szereplő géppel nem ez történik. Az "AM" nevű komputer elpusztítja az emberi civilizációt és átveszi az uralmat a világ felett. AM az utolsó öt embert a Földön üregeibe zárja -- mint holmi bélférgeket. Az ötök egyike így nyilatkozik: "...abban a pillanatban úgy éreztem, teljesen tisztán látok, így megpróbáltam szavakba önteni mondandómat: AM elhatározta, hogy mindörökre gyomrában tart minket, így kifacsarva, és időtlen-időkig kínozni fog. A gép úgy gyűlölt minket, ahogy azelőtt egyetlen érző lény sem volt képes. Teljesen elveszettek voltunk. Az is iszonyúan világossá vált: Ha létezik a drága Jézus és ha van Isten, az csak AM lehet".

Az ördögi számítógépben rejlő drámai lehetőségek igen népszerűvé teszik a témát. Ugyanakkor néhány számítógép barátságos és együttműködésre kész. Jól ismert a "Csillagok háborújában" szereplő "R2D2" és "C3PO" csapat. Különleges emberi képességeik birtokában egy Stan és Pan típusú kapcsolatba lépnek egymással, a film többi szereplőjéhez pedig egy alárendeltebb viszony fűzi őket. Nemcsak hogy komikus helyzeteket teremtenek, de lényeges szerepre is tesznek szert a cselekményben. R2D2 hozza a felkelők üzenetét Obi-Wan számára, és ő menti meg Luke-t, Leila hercegnőt és Hant a Death Star fedélzetén lévő szeméttömörítőből is.

Ha már emberfeletti technológiával nézünk szembe, az legyen inkább barátunk és udvari bolondunk, mintsem ellenségünk.

Mindezek Sir Edward Tylorhoz vezetnek vissza minket, aki szerint bármi kiforgatható úgy, hogy fétist avassunk belőle. Egy másik híres antropológus, Bronislaw Malinowski, a Trobriand szigeteket tanulmányozva kultúrájukban a mágia és fetisizmus bőséges tárházát fedezte fel. Így összegezte tapasztalatait: "A mágia funkciója az, hogy ritualizált formában megjelenítse az ember optimizmusát és megerősítse hitét, hogy a remény győzedelmeskedik a félelem felett. A mágia az önbizalom emberének fölényét fejezi ki a kétely emberével szemben, az állhatatosét a habozóval, az optimistáét a pesszimistával szemben."

Nézzünk egy hétköznapi példát: a számítógépek irányítják mindennapi életünk egy részét -- a bankokat, a tőzsdéket, a repülőjáratokat, a könyvtárakat, az elektromos energia- és vízellátást, a közlekedési lámpákat, a számlaátutalásokat, a hirdetési és egyéb postát, a fizetési csekkeket, a társasjátékokat és még sok minden mást. Ha a számítógép leáll, életünk fontos területei szenvednek kárt. Hányszor előfordult már, hogy egy könyvtári keresgélés alkalmával vagy egy számla ellenőrzésekor így szabadkoztak feltartóztatásunk miatt: "Sajnálom, de a számítógép elromlott."

Ez azonban idővel túlmegy a hétköznapi kellemetlenségek szintjén, vagy a filmek, a könyvek és a televízió szórakoztató témáin. A komputerek hamarosan "kezükben" tartják majd életünket. A sugárhajtású repülőgépek a közeljövőben teljesen gépi irányítás alatt szállnak majd le, és a pilótának csak a kézi felügyelőrendszer szerepe jut. Az alacsonyan repülő vadászbombázókat már ma is számítógépek vezetik, és éjjelente a hajókon is átveszik a kapitányi tisztet.

Azáltal, hogy informális fétist avatunk belőlük, megpróbáljuk racionalizálni, kezelni, megérteni, elfogadni őket és diadalmaskodni felettük. Antropomorfizálni annyit tesz, mint konkréttá tenni, valami valóságossá, amit felfoghatunk és megérthetünk.

Ésszerűnek tűnne tehát, ha arra a következtetésre jutnánk, hogy az informális komputerfetisizmus fenn fog maradni. A számítógép technológiája és a szoftverfejlesztés folyamatosan előrehalad. A szakértők még néhány éve is azt hangoztatták, hogy a számítógép sohasem lesz képes sakkozni; a mai gépek azonban rutinszerűen sakkoznak és nagymestereket hívnak ki.

A számítógépesítés elterjedése vissza is fogja szorítani társadalmunkban a komputerfetisizmust. Minél megszokottabbá válnak, annál inkább elvesztik a mindentudás dicsfényét. Ez a folyamat már ma is megfigyelhető. Ötven dollárért már olyan zsebkalkulátort vásárolhatunk, amely többet tud, mint a II. világháborús számítógép-generáció képviselői; egy új autó áráért pedig olyan személyi számítógépre tehetünk szert, amely nagyobb teljesítményű, mint az egy évtizeddel ezelőtti hatalmas IBM-ek. A számítógép könnyen alapvető háztartási cikké válhat a jövőben. A House Beautiful című magazin máris külön rovatot szentel a számítógépnek -- Home Computers -- Here They Com (jönnek a személyi számítógépek) --, amely a számítógéppel kapcsolatos lakberendezési kérdésekkel foglalkozik.

Az istenek sohasem éltek az emberek között; mindig megtartották a kellő távolságot, és jó okuk volt rá. Az emberközeli és mindenütt jelenvaló isteneket -- legyenek bármily csodálatraméltóak -- az a veszély fenyegeti, hogy előbb-utóbb közhellyé, vagyis életünk mindennapi részeivé válnak.

Ha ez megtörténik, az istenek elveszítik csodálatot és félelmet kiváltó hatalmukat. Ez bizonyára "népistenünkkel", a számítógéppel is megesik majd, ha nem is egyhamar. Valószínűleg Pogo mondta, hogy "találkoztunk a jövővel és kiderült, hogy számítógépnyelven beszél".