"Zonológia"

Időzóna. Egynapi járóföldre... Gyalog, ökrös szekérrel? Nyolcvan nap alatt a Föld körül. A technika legyőzte a távolságot! Az időeltolódás. New Yorkban felszállunk, Londonban leszállunk. Ugyanabban az órában. A telekommunikációs műholdak. A kémműholdak. A világfalu. A videóháború. A valódi háború.

Politikai zóna. A Harmadik Világ. A keleti blokk. Nyugat-Berlin: a zóna. A fal. A vasfüggöny lebontása. Az Amerikai Egyesült Államok bevándorlási hivatala. Nyugat-Európai Unió. Észak kontra Dél. Majd fordítva. A tőkeáramlás. A hulladék-elhelyezés. Az esőerdők kiirtása. Az élettér. A kéksisakosok. A szélsőségesek. A terroristák. A videóháború. A valódi háború.

Zónanyelv. Szavak egy zónaszótárból:

akciós méz
zacskós tej
csirkefarhát
kisnyugdíjas
ruti-butik
turkáló
nejlonszatyor
jatt
marketingos
mobiltelefon
menedzserkalkulátor 
őrzővédő
euródiszkó
plébekk
tóksó
oké
szofi
szimfi
zsepi
dzsiájdzsó
dzsogging
fitnesz
fogyiroli
dermoprotektor
bazmeg
 

Zónairodalom. Részletek George Orwell 1984 című regényéből:

Jelenleg például, 1984-ben (ha csakugyan 1984 volt) Óceánia Eurázsiával háborúzott, és Keletázsiával volt szövetségben. Sem hivatalos, sem magán-megnyilatkozásokban nem vallották be soha, hogy a három hatalom időnként másképpen is csoportosult. Pedig -- ebben Winston egészen bizonyos volt -- Óceánia négy évvel ezelőtt még Kelet-Ázsiával állt háborúban s Eurázsiával szövetségben. Ez azonban csak egy rejtett tudásdarabka volt, amelynek csupán azért lehetett birtokában, mert emlékezete még nem került megfelelő mértékű ellenőrzés alá. 

*

A Párt azt állította, hogy Óceánia sohasem volt szövetségben Eurázsiával. Ő, Winston Smith, tudta, hogy Óceánia igenis szövetségben volt Eurázsiával, méghozzá nem is olyan régen: négy évvel ezelőtt. De hol létezett ez a tudás? Csak az ő agyában, az pedig szükség esetén könnyen megsemmisíthető. S ha mindenki elhitte a hazugságot, amelyet a Párt állított -- ha minden írott emlék ugyanazt a hazugságot tartalmazta --, akkor a hazugság bevonult a történelembe, és igazsággá vált. "Aki uralja a múltat -- hirdette a Párt jelmondata --, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is." Ám a múlt, változtatható jellege ellenére, sohasem változott. Ami igaz most, az igaz örökkön-örökké. Nagyon egyszerű az egész. Semmi másra nincs szükség, csak arra, hogy szünet nélkül újra meg újra legyőzze az ember az emlékezetét. "Valóságszabályozásnak" nevezték ezt a módszert, újbeszélül: "duplagondol"-nak.

Miután Winston az első három üzenettel végzett, a beszélírral készült javításokat hozzáfűzte a Times megfelelő példányaihoz, s az újságokat belökte a csőpostába. Aztán, csaknem öntudatlan mozdulattal, összegyűrte az eredeti üzeneteket s a néhány jegyzetet, amelyet munka közben készített, és beejtette őket az emlékezetlyukba, hogy megsemmisüljenek a lángokban, Azt, hogy mi történik a láthatatlan labirintusban, ahová a csőposták vezetnek, pontosan nem tudta, de általánosságban volt róla fogalma. Mihelyt a Times-ban szükségessé vált valamennyi javítást végrehajtották és ellenőrizték, a szóban forgó számot újranyomtatták, az eredeti példányt megsemmisítették, és a javított példányt tették a helyére. Ezt az állandó változtatási eljárást alkalmazták nemcsak az újságokban, hanem a könyvekben, folyóiratokban, pamfletekben, plakátokon, röpiratokban, filmeken, hanglemezeken, karikatúrákon és fényképeken is -- azaz minden olyan irodalmi vagy dokumentációs anyag esetében, amelynek politikai vagy ideológiai szempontból jelentősége lehetett. A múltat napról napra, sót szinte percről percre a jelenhez igazították.

*

De hisz csakugyan szó sincs hamisításról, gondolta Winston, miközben a Bőség-minisztérium számadatait igazította helyre. Pusztán az egyik képtelenséget helyettesítik a másikkal. Annak az anyagnak a legnagyobb része, amellyel foglalkoznia kellett, semmilyen összefüggésben sem volt a valósággal, még olyan összefüggésfélében sem, amilyet egy hazugság jelent. Az eredeti statisztikák éppúgy a fantázia szüleményei voltak, mint a helyreigazítottak. Az ember gyakran saját maga volt kénytelen kitalálni őket. A Bőség-minisztérium jelentése például a szóban forgó negyedévben száznegyvenötmillió párra becsülte a cipőtermelést. A tényleges termelést viszont most hatvankétmillió párban jelölték meg. Winston, miközben átírta jelentést, még ezt a számot is lecsökkentette ötvenhétmillióra, hogy lehetővé váljék a megszokott propaganda: Az előirányzatot túlteljesítették. Kétségtelen, hogy a hatvankétmillió sem állt közelebb az igazsághoz, mint az ötvenhétmillió vagy a száznegyvenötmillió. Lehetséges, hogy egyáltalán nem is gyártottak cipőt. Még valószínűbb, hogy senki sem tudta, mennyit gyártanak, mert nem is érdekelt senkit a dolog. Köztudomású volt, hogy minden negyedévben csak csillagászati számokban kifejezhető mennyiségű cipőt gyártottak -- papíron, s közben Óceánia lakosságának mintegy a fele mezítláb járt. S így volt ez minden feljegyzett ténnyel, akár nagy dologról volt szó, akár kicsiről. Minden beleveszett valami árnyékvilágba, amelyben végül még az évszámok is bizonytalanná váltak.

*

Ismét körülnézett a kantinban. Majdnem mindenki csúnya volt, és csúnya lett volna akkor is, ha másképp van öltözve, nem a kék overall-egyenruhába. A terem távolabbi részében, egyedül egy asztalnál, egy kicsi, rovarszerű férfi itta a kávéját. Apró szemével gyanakvón pillantott maga köré. Ha az ember nem nézne körül alaposabban, gondolta Winston, milyen könnyen elhihetné, hogy a Párt által hirdetett testi eszménykép -- a magas, izmos ifjak és a dús keblű, szőke hajú, életerős, napbarnított, gondtalan lányok eszményképe -- valóban létezik, sőt túlsúlyban van. Holott, amennyire ő meg tudta ítélni, az Egyes Leszállópálya lakóinak többsége kicsi, sötét hajú és rossz alakú. Érdekes például, hogy mennyire gyakori ez a rovarszerű típus a minisztériumokban: kicsi, idomtalan emberek, nagyon korán elhíznak, rövid lábuk van, gyors, kapkodó mozgásuk, s kövér, kifürkészhetetlen arcuk, nagyon kicsi szemekkel. Úgy látszik, ez a fajta tenyészik legjobban a Párt uralma alatt.

*

A szomszéd asztalnál hápogó hang, amely a Minisztérium közleménye alatt átmenetileg hallgatott, most újra megszólalt, éppoly élesen, mint előbb. Winston egyszerre csak azon kapta magát, hogy valamilyen okból Parsons asszonyra gondol, boglyas hajára és az arca redőiben ülő porra. Azok a kölykök két éven belül feljelentik anyjukat a Gondolatrendőrségen. Parsons asszonyt el fogják gőzösíteni. Syme-ot el fogják gőzösíteni. Winstont el fogják gőzösíteni. O`Brient el fogják gőzösíteni. Viszont Parsonst sohasem fogják elgőzösíteni. A hápogó hangú, szem nélküli alakot sohasem fogják elgőzösíteni. A kis rovarszerű embereket, akik olyan sebesen rohangálnak a Minisztérium folyosólabirintusában -- szintén sohasem fogják elgőzösíteni. S a fekete hajú lányt, azt a lányt az irodalmi osztályról -- őt sem fogják soha elgőzösíteni. Úgy tűnt neki, mintha ösztönszerűleg tudná, ki fog életben maradni és ki fog elpusztulni, bár azt nem egykönnyen tudta volna megmondani, hogy akit életben hagynak, miért hagyják életben.
 

A tiltott zóna I.

Az orwelli falanszter-társadalom mellett, egyugyanazon városban egy másik világ is létezik, a párttagok számára tiltott zóna, a prolik világa:

A Párt persze azt hirdette, hogy megszabadította a prolikat láncaiktól. A Forradalom előtt a kapitalisták förtelmesen elnyomták, éheztették és korbácsolták őket, az asszonyokat arra kényszerítették, hogy szénbányákban dolgozzanak (valójában még most is dolgoztak asszonyok a szénbányákban), a gyerekeket hatéves korukban bekergették a gyárakba. Ezzel egyidejűleg azonban, híven a duplagondol elvéhez, a Párt úgy vélekedett, hogy a prolik alsóbbrendű lények, akiket igában kell tartani, mint az állatokat, néhány egyszerű rendszabály segítségével. Valójában nagyon keveset tudtak a prolikról. Nem is volt szükséges sokat tudni róluk. Amíg dolgoznak és szülnek, egyéb tevékenységüknek semmi jelentősége nincs. Magukra hagyva, mint az Argentína síkságain szabadjára eresztett barmok, visszatértek egy számukra természetesnek tűnő, ősi életmódhoz. Megszülettek, felnőttek a csatornákban, tizenkét éves korukban dolgozni mentek, átestek a szépség és a nemi vágy gyorsan elvirágzó időszakán, húszéves korukban házasságot kötöttek, harmincéves korukban középkorukat élték, s legtöbbjük hatvanéves korára meghalt. Nehéz testi munka, az otthon és a család gondja, a szomszédokkal való apró viszályok, mozi, futball, sör és főleg kártya töltötte ki életüket. Nem volt nehéz ellenőrzés alatt tartani őket. A Gondolatrendőrség néhány ügynöke mindig köztük forgolódott, álhíreket terjesztett, azonosította és eltette láb alól azt a néhány egyént, akiről feltételezhető volt, hogy veszedelmesé válhat; de meg sem próbálták beoltani őket a Párt ideológiájával. Nem volt kívánatos, hogy a proliknak fejlett politikai érzékük legyen. Minden, amit elvártak tőlük, csak valamiféle primitív patriotizmus volt, amelyre hivatkozni lehetett, valahányszor szükségessé vált, hogy többórai munkára vagy kisebb fejadagokra fogják őket. S ha néha elégedetlenkedni kezdtek, ami egyszer-másszor megtörtént, ez sehová sem vezetett, mert nem lévén egyetemes elképzeléseik, elégedetlenségüket csak apró, egyéni panaszokba tudták sűríteni. A nagyobb gazságok mindig elkerülték figyelmüket. A prolik nagy többségének az otthonában még telekép sem volt. Még a polgári rendőrség is csak nagyon ritkán foglalkozott velük. Mérhetetlen mennyiségű bűntény történt Londonban, egy egész külön világ élt itt, tolvajok, prostituáltak, kábítószer-kereskedők, mindenféle gengszterek; mivel azonban mindez a prolik zárt körében volt, nem bírt semmi jelentőséggel. Valamennyi erkölcsi kérdésben szabadon követhették ősi törvényeiket. A Párt nemi puritanizmusa rájuk nézve nem volt kötelező. Büntetlenül szerelmeskedhettek, a válás is meg volt nekik engedve. Sőt még a vallási szertartásokat is engedélyezték a proliknak, ha valami jelét adták annak, hogy szükségük van rá vagy óhajtják. Alatta álltak minden gyanúnak. Mint a Párt jelszava hirdette: "A prolik és az állatok szabadok."

(Szíjgyártó László fordítása)

A tiltott zóna II.

Andrej Tarkovszkij filmjében, a Stalkerben a Zóna: a tiltott övezet. Állítólag meteor csapott be ide, vagy egy rejtélyes űrhajó szállt le a földjére, elpusztítva mindent, ugyanakkor titokzatos energiát hagyva maga után. A titok azonban nem a misztikus energiában, hanem a társadalomból kirekesztett világban, magában a Zóna létezésében rejlik. Stalker, a film főhőse az az embertípus, aki megsérti a tilalmat, átlépi a határt, és a tiltott világba vezeti a kíváncsiakat, az útkeresőket, a kétkedőket, a hitetleneket és a boldogtalanokat.
 

Részletek Kovács András Bálint -- Szilágyi Ákos filmelemzéséből

A Zóna annak a társadalomnak a tabuja, amelyet a hatóságok képviselnek. A Zóna mindaz, amitől a társadalmat el akarják választani, ami a társadalom számára tilos. Ebben az értelemben megint filozofikus magasságokban mozog a Zóna jelentése, hiszen nincs -- nem volt még -- társadalom, amelynek ne lett volna Zónája, ne lett volna szellemben és gyakorlatban egyaránt szentesített határa, és ne lettek volna üldözött, megvetett, kiközösített, őrültnek és gonosztevőnek bélyegzett határátlépői.

*

A Zóna nem úgy jelenik meg, mint ennek a társadalomnak borzalmas, misztikus homályba vesző, már lelkiismeret-furdalásként sem őrzött múltja, amelyet éppen fennmaradása érdekében, mintegy védekezésül rekeszt ki önmagából. A Zóna nem a jövő, sokkal inkább a jelen és a jelenné vált, jelenből száműzött, jelenből kiiktatott múlt képe. A múlt jelentése ambivalens: jelenti a hagyományt és jelenti a hagyomány elpusztításának történetét, a katasztrófát. A zóna képében így a katasztrófa utáni hagyomány jelenik meg; nem ép világ, hanem törmelékes, romjai és foszlányai annak a világnak, amely létezett, s amely éppen így tartalmazza megsemmisítésének, pusztulásának történetét, a katasztrófa eseményét.


*

A Zóna -- a Titok, a Tabu -- létezése keresztül-kasul áthatja a társadalmat. Létezéséről mindenkinek tudnia kell, különben a tilalomról sem tudhatna. A Zóna léte épp e tilalom formájában adott mindenki számára. Ezért ennek társadalomnak az igazságához csak a Zónán keresztül vezet út, és kinek-kinek saját lelkiismeretéhez is csak a Zónán, az igazság megismerésén, átélésén keresztül vezet út. Minden embernek szembe kell néznie a Zónával ahhoz, hogy jobbá váljék, hogy személyes emlékezetét s vele együtt az elveszett hitet visszaszerezze. Azt, hogy milyen társadalomban élünk, kik is vagyunk tulajdonképpen, miért és kikért tartozunk felelősséggel, csak a Zónába merészkedve érthetjük meg.

*

Minden társadalomban vannak Stalkerek, ha egyszer minden társdalomban van Zóna. A társadalomnak szüksége van Stalkerekre, olyanokra, akik megsértik létének legfontosabb tabuját. Szüksége van egyrészt azért, hogy fennmaradjon, mert a tabu megsértése a tabu létéről, a tabu kikezdhetetlenségéről tanúskodik. A tabu a "norma", és a tabu megsértése -- lázadás a norma ellen, amely csak devianciaként jelenik meg a norma szemszögéből. Másrészt azért van szükség Stalkarekre, mert ők képviselik a társadalom lelkiismeretét, a tiltott, tudat alá szorított, elfojtott vágyakat, az öntörvényű szabadság szellemét, mert a Stalkerekben a társadalom legalább átélheti azt, amit maga szeretne megtenni: a zónába léphet, a mindenkori Zónába. Stalker -- minden szent, mártír, mindenki, aki a normán kívülre kerül, akit a társadalom üldöz, megbélyegez, jóllehet az erkölcsi eszményt képviselik -- hajthatatlanul, eszelős következetességgel. Nem véletlenül mondja filmje hőséről Tarkovszkij, hogy az Don Quijote, az "utolsó idealista". Innen egyébként groteszksége és végleges kudarca is. Stalker azonban nem annyira példakép, mintha mindenkinek Stalkerré kellene válnia ahhoz, hogy szabad legyen, hanem kísérő, kalauz, átvezető: révkalauz halál és élet, társadalom és természet, föld és ég, jelen és múlt, rossz és jó között. Aki rábízza magát -- eljuthat oda, ahol újjászülethet, feltámadhat az erkölcsi halálból, egyediségből személyiséggé, hitetlenből hívővé, holtból elevenné, gyűlölködőből szeretővé válhat.

*

Stalker nem egyszerűen "embercsempész vagy "emberkísérő". Ő az Övezet, a Zóna papja. Beavatott és térítő. A lét az ő számára börtön, a Zónán kívül mindenütt egyformán börtönben érzi magát. (A "zóna" szó, s ez a jelentésárnyalat immár kitörölhetetlen korunk nézőjének tudatából, az újabb orosz nyelvben a munkatáborok köré vont és a lágerlakók számára már tiltott övezetet is jelenti.) A Zóna Stalker számára templom. A Szoba pedig a Zóna istene, a csodaként megnyilatkozó Isten (helyesebben: a csodaként megnyilatkozó hit). "A Zóna olyan, mint egy bonyolult csapda -- mondja Stalker. -- Nem tudom, milyen lehet emberek nélkül, de amint az ember feltűnik -- járhatatlanná válik." A Zónában rend van, nem lehet akárhogyan mozogni, viselkedni benne. Ez ellentétben áll a Zónán kívüli világgal, amelyből a rend egy mélyebb értelemben -- s nem a rendőrség rendjeként -- kiveszett. A Zóna -- szent hely; meggyalázása, törvényeinek megsértése, méltóságának semmibevétele megtorlást, büntetést von maga után.

*

Stalker térítő munkájának igazsága abban rejlik, hogy a Zónában testet öltő katasztrófa, a múlt szörnyű traumájának átélése nélkül nem lehetséges hit, nem lehetséges erkölcsi megújulás és megfordítva: hit nélkül nem lehetséges átélni a katasztrófát (hacsak nem esztétikai szempontból, erkölcstelenül). A Zóna csodája ebben az üzenetben rejlik, és Stalker valódi küldetése ennek az üzenetnek a közvetítése.

*

Hit nélkül az ember elveszíti önállóságát, a transzcendentálás képességét. Hit nélkül az emberi világban bekövetkező katasztrófa átélhetetlen és kifejezhetetlen, a múlt és a jelen közötti szakadás, amelynek a Zóna szimbolikus kifejeződése, megszüntethetetlen marad. Hit nélkül az ember síkba lapul, lelke meggémberedik, személyisége széthullik. Az ilyen emberrel minden megtehető, s az ilyen mindenre képes a másik emberrel, a kultúrával, a természettel szemben. Hit nélkül nincs meg az emberi testvériség érzése, nincs erő az erkölcsi felháborodásra és tiltakozásra: nincsen történelem és nincsen szabadság.

(Medvetánc, 1985/4 -- 1986/1. sz. melléklet)