Cinikus gondolatok a Zónából

Üdvözöllek benneteket. Én a Kutya vagyok. Valahogy úgy élek, mint azon a furcsa fotón látszik, ahol egy elvarázsolt, soha sem volt, mitikus vízparti tájon nagy lelógó két hosszú fülemet ellentétes irányba húzza két nő: a Létező és a Nem Létező. Ha az ember két ilyen izgalmas, remek nőre akad, még fülcibálás közben is igazán jókedvvel csóválhatja a farkát. Bár már bölcsebb ebként érzi, hogy ennek is nagy ára lesz, mint fiatalabb kori kutyálkodásainak, mikor a nők, testére rótt szerelmes harapásokkal, vérpiros jelekkel a bőrön, üzentek hadat egymásnak.

Véletlenül még valamit megörökít ez a kép. Egy sugárzó kört, népiesen szólva, egy lyukat mögöttünk, amelyen keresztül oly sok év után éppen most érkeztem fülemnél fogva egy párhuzamos univerzumból a földi létbe. A fene se akart jönni, de kényszerített a Létező, mert szerinte a honnan jössz -- hová mész asztaltársaságok fontoskodva már a létezés szent ügyeit is kikezdik. Ezt nekem mondta, holott tudta, olyan lénnyel beszél, akinek semmi se szent. Sőt, még a cinikus számára leküzdött dolgot, a hiúságot is mozgásba próbálta hozni a következő mondattal: Te, aki a párhuzamos univerzumok titkait is ismered, talán meg tudod fejteni a földi párhuzamos világok titkát. Kérdésemre, hogy mi a különbség a párhuzamos univerzum és a párhuzamos világok között, sejtelmesen csak annyit válaszolt, ne tudd meg, jobban mondva, ezt kell megtudnod. Mi csak azt sejtjük, hogy az egyik univerzális, a másik vicinális. Ebből is láthatod, hogy tudásunk messze felületesebb, mint egy cinikus gondolkodóé, mondta és olyan szemtelenül mosolygott, ahogy csak egy nő, egy princípina tud.

Most értettem meg azt is, hogy az előbbi honnan jössz, hová mész asztaltársaság címkézés éle felém is vág. Ugyanis még kölyökkutya koromban atyámmal, a jó Hikesziasszal be akartuk bizonyítani, hogy a pénz nem érték az ember életében. Sőt veszély, ahogy az öreg mondta valahogy így: "ezen az idegen közvetítőn át, ahelyett, hogy maga az ember lenne az ember számára a közvetítő, az ember a maga tevékenységét, a maga viszonyát másokhoz, egy tőle és tőlük független hatalomnak tekinti: Az ember tehát annál szegényebb lesz mint ember, azaz ettől a közvetítőtől elválasztva, minél gazdagabb lesz ez a közvetítő".

Persze apám nem fogalmazott ilyen rabbinikus bonyolultsággal, ezt egy eredetileg folklórgyűjtő fiatalember írta így le, aki később a marxizmus atyja lett. Apám egyszerűen csak utálta a pénzt és eleinte csak a fentihez hasonló eszmefuttatásokkal ostorozta, majd egy hirtelen megvilágosodással az egyik reggel így szólt: Ma megfojtjuk a pénzt. Rosszat sejtve szóltam anyámnak, hogy gyorsan pálinkát, szalonnát és fogkefét csomagoljon. Nem sokat tévedtem, atyám feltalálta a pénzhamisítást. Ezt az ötletét aztán már végképpen nem méltányolták a jó szinopei polgárok és száműztek bennünket. Mondhatom olcsón megúsztuk. Ezt atyám is így vélte, de amikor útra kelve szóvá tettem, milyen jó dolgunk volt Szinopében, nem állta meg, hogy fejemhez ne vágja a következő azóta elhíresült szentenciát: nem az a fontos, honnan jössz fiam, hanem hogy hová mész. Na ezt nem kellett volna mondani, mert úgy elhíresült ez a gondolat, hogy félek, emiatt kell most is itt lennem. Emlékszem, éppen egy virágzó lóherés réten haladtunk keresztül. Finom hímpor rakódott sarunkra, mint ahogy erre a honnan jössz, hová mész elképzelésre is a gondolati egyensúlytalanság lila mohája.

Állandóan magaddal foglalkozol, zökkentett ki gondolataimból a Létező. Bármi szóba kerül, egyből emlékeidet "nyalogatod", szellemi bolhászkodásba kezdesz. Bár most bocsánatos módon nem vagy messze a lényegtől.

Nem tudom, hogy amikor atyáddal száműzetéses zavarotokban össze-vissza fecsegtetek gondoltatok-e arra, hogy a Földön minden egyszer kiejtett, megfogalmazott gondolat megfogan és változatokon keresztül burjánzik az idők végeztéig. Bölcsebb lenne hallgatnotok madárcsicsergést, lombok susogását... és a kutyák éji dalát, vágtam közbe, nehogy véletlenül nagyon elérzékenyüljünk. Szóval, gondoltatok-e arra folytatta a Létező, hogy egyszer majd egy filozófus így oktatja az "új nemességet", a "jövő magvetőit": Ne az "legyen ezentúl a dicsőségetek, honnan jöttök, hanem az, hogy hová mentek". Vagy egy költő egy népfinek azt ajánlja: Azt, hogy a nép fia vagy igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene: honnan jössz, azzal ecsém: hová mész! Egy újságíró pedig imígyen szóla a minap, hogy X. Y. honnan jön, aszerint érdekes vagy érdektelen, hogy merre tart, együtt halad a régi fegyvertársával vagy szépszerével búcsút vesz tőle. Látod ecsém poénkodott a Létező, így alakul egy ártalmatlannak tűnő jövész-menészeti szólás törzsi háborúvá. Erre olyan kerekre nyílt értetlen szemekkel bámulhattam, hogy a Nem Létező megsajnált s megpróbált a maga módján felvilágosítani.

Na ide figyelj, kuttyancs, ez a magát létezőnek vélő árnyékvilági kékharisnya annyit fontoskodik, hogy a végén még neked is sikerül megjátszanod a hülyét és kibújsz a feladat alól. Abból pedig ma nem eszel, csúnyábban mondva, hogy te is értsd, abból való zabálásod bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Figyelj tehát: úgy ezer évvel ezelőtt a zsidó vallású kazárok kitalálták, hogy Európába kellene menni. Ha a vallásuk eljutott már Dél-Arábián keresztül Közép-Afrikáig, keleten Kínáig, északon Asztrahányig, akkor Európa miért maradjon a Krisztus hívők -- akik tudvalévően nem igazhitűek -- kezén. Erősen hajtotta őket a hitük, de az erejük kevés volt hozzá. Szövetséges után kellett nézniük. Kapóra jöttek a szomszédos harcos magyari törzsek. Így szóltak tehát hozzájuk: ide figyeljetek magyarik, hagyjuk abba a törzsi háborút, s menjünk Európába. Az első válasz erre az volt, hogy mi a fenének. Közbevetem kuttyancs: figyeld meg, hogy az első javaslat a törzsi háború meghaladására a menjünk Európába szlogen volt. Azzal a kicsinységgel most ne törődjünk, hogy nem Európáért, hanem Európa ellen trappoltak volna a derék urak. Ám a kazárokat nagyon hevítette belülről a hit parancsa, ezért addig törték a fejüket, míg kitalálták a nagy nyalókát, s így szóltak: Ide figyeljetek magyarik, hagyjuk abba a törzsi háborút és menjünk Európába. Nem azért, amit ellenségeink hazudoznak rólunk, hogy mi ott a hitünket terjesszük, hanem azért, hogy megbosszuljuk azt az igazságtalanságot, ami veletek történt. Ugyanis amikor a frankok megszállták Pannóniát, az avarok kincsét több száz ökrös szekérrel hurcolták el. Az a ti kincsetek is volt, mivel tudvalévő, hogy hunok, avarok, magyarik rokonok. Hosszúra nyúlt ezekre a szavakra a magyarik arca, s rávágták, hogy ez már igaz, s közben magukban már azon dohogtak, hogy ez a jó ötlet is már megint ezeknek jutott eszébe, s így majd aztán risztelhetnek. Rövidre fogva, a történet vége az lett, hogy együtt kalandoztak Európában egészen addig, amíg Augsburgnál a keresztény Európa úgy meg nem mogyorózta őket, s meg nem mutatta nekik hova menjenek, de ne Európába. El is ment a kedvük minden további kalandozástól. Viszont, ahogy ez már lenni szokott, förtelmesen egymásnak estek.

A magyarik így: bozo meg te kutyaházi kazár banda bevittetek bennünket az erdőbe. A kazárok imígyen: szerencsétlen bugris népség, ha nem értitek a kor szavát és nem akartok Ejrópába jönni, túrjátok otthon a földeteket, gebedjetek bele, őrizzétek a koszos otthonotokat, legyetek házi kutyák. Azóta is megy ez a kutyaházi-házikutya viszály. Most éppen megint Európán vitatkoznak vérmesen, kíméletlenül.

Mit lehet Európán vitatkozni, révültem magamba, s valahonnan messziről szomorúan, fájdalmasan hömpölygött felém egy mondat: én Európába akarok utazni Aljósa, tudom ugyan, hogy csak temetőbe megyek, de a legeslegdrágább temetőbe, úgy bizony.

Ide figyelj kutyi, én itt történelem órát tartok neked, hogy okulj, te meg mélázol.

Történelem órát a fenét, csattantam fel, a történelmet csak a Létező ismerheti, a soha nem létezőnek még álmai sincsenek a létezésről. Valahogy úgy van ez, mint az, hogy az egyszer már létezett szellemet hiába idézgetik, semmivel sem tud többet, mint létező korában tudott. 

Na ezt nem kellett volna mondanom. A Nem Létező arca megvonaglott, mint az idősödő aggszűzé, akinek fejéhez vágják, hogy miért olyan baszatlan. A Létező oldotta föl a helyzetet. Ne hallgass rá, mondta, ha férfi lenne, sértés nélkül is tudna pontosan beszélni, s ha véletlenül, akaratlanul mégis sértene, bocsánatot kérne, átkarolná a vállad és homlokon csókolna. Majd így folytatta, de nem azért jöttünk ide, hogy egymás lelkét masszírozzuk, hanem hogy ezzel a kutyaházi-házikutya üggyel te, a Kutya kezdj valamit. Nahát erről nem volt szó, háborodtam fel, mint egy kiskutya, akinek toklász ment a fülébe. De pont erről van szó, mondta egyszerre a két nő, a Létező és a Nem Létező. Ezt a két párhuzamos világot kellene a vicinális pályájukról kimozdítanod mondták, s hirtelen elengedve a fülemet, eltűntek.

Én, az állandó kívülálló azt rühelltem leginkább, hogy mint egy káldeus király, magam is hordjam a téglát a templom építéséhez. Ez a két nő most mégis rászorít a munkára, pedig talán még arra sem vagyok képes, hogy egy csepp bort a nyelvem alatt lenyelés nélkül elvigyek az óceánba. Ők azt remélik, igen, s hogy az akkor már egy új óceán lesz. Most kénytelen vagyok ehhez a munkához társakat, igazi cinikusokat keresni közületek. Vigyázzatok, jó szemem van, rátok találok, főleg, ha ennek árán kivonhatom magam ez alól a kínos feladat alól. Szóval Heraklészre mondom, figyellek benneteket, mit gondoltok, mit cselekszetek és hogy mire vagytok képesek. De különben addig, amíg megtalállak benneteket, felejtsétek a véget, éljetek a mának, a pillanat örömeinek, vagy ahogy azt oly szépen csácsogta az Utolsó istennő című képregény hősnője, hogy azon még egy Piszok Alfréd nevű cinikus alak is ellágyulna, s hogy ti is elérzékenyüljetek, idevetítem nektek ezt a képet.

Különben a viszontlátásig üdvözöl benneteket hívetek, aki volt már "fiú is, lány is, bokor, madár és tengeri néma hal", de leginkább