A Gaiai Ökológiai Filmújság novemberi tévéadása a természettől elszakadt emberi lélek torzulásáról faggatta az orvost, az antropológust, a természetgyógyászt, az ökológust, a néprajz kutatóit, az írót, a zeneszerzőt, a filmrendezőt és a közgazdászt. A riporter Hollós László volt.

Az édenből kiűzetett ember kései, kicsinyes bosszúja: kísérlet Isten kiűzésére a természetből. Istené, kinek neve akkádul egységet jelent. A széttört egység, a gondolkodás és a világ szembekerülése -- kiűzetésünk döntő pillanata, ökológiai tudattalanunk elfojtása. Az ökológiai tudattalanról levált, fékevesztett, nyereségre törő racionalitás szembeállít az anyatermészettel. A kötődésképességében megrokkant lélek ámokfutása e környezetemésztő "szép új világban" gyógyításra szorul, lelkünk belső kertjének helyrehozatalára. Tudatunk mélyén Énünk tartalmai egy nyelv előtti nyelv képeiben: természeti képekben jelennek meg, s együtt változnak a gyógyuló lélekkel. E mélyréteggel érintkezik a költészet, a népdalok és a tájképfestészet világa.

Az ökológiai tudattalan helyreállítása tehát ember és természet szerves kötelékének helyreállítása is egyben. A száműzetés vége.

Lázár Imre orvos-antropológus: -- Ez a heródesi huszadik század éket ver anya és gyermek, az anyatermészet és az ember közé. A kórházi szülés, a korai munkába állás miatt "elvesztett" anyák egyben az anyatermészet iránti empátia elvesztését is magukkal hozták. Az a szeretetenergia, amit a csecsemő az anyára irányít, átirányíttatott a tárgyakra. Talán ez a motorja a fogyasztói társadalomnak: a tárgymegszállás, a tárgyakhoz való szeretetkötődés. E nélkül, meglehet, nem is működne olyan jól. Csakhogy ennek nagy ára van. A természet iránti érzéketlenségünkkel fizetünk, és fizet a természet is. A bennünk elveszett természetes érzékenységek elveszítésével fizetünk, s talán ez is jelentheti a lélek kertjének elvesztését. Jung az anyatermészet és az anya közötti archetipikus kapcsolattal megmutatja számunkra, hogyan rendült meg viszonyunk a szülőhazával, az anyanyelvvel.

A pszichológia természeténél fogva ökológiai tudomány, hiszen a környezet kihívásaira adott lélektani válaszokat vizsgálja. De igen korán, a század elején külön is megfogalmazódott egy olyan irányzat, amit geopszichológiának nevezett el Helpack. 1911-ben kiadott művében azt írja, hogy a természet, a civilizáció és az emberi társadalom hármas környezeti körébe ágyazott létünkben a természet tudatos és tudattalan mechanizmusainkat is mélyen meghatározó hatást gyakorol lelkünkre. Jung filozófiájának, pszichiátriai gondolkodásának mélyén a kollektív tudattalanban ugyanilyen ökológiai örökségként jelentkezik az állatvilágból ránk örökített elsődleges képek világa. Ösztöneinket, viselkedésmódunkat meghatározó örökség ez. És nagyon mély igazságot mond ki Theodore Roszak akkor, amikor mindebben a kollektív tudattalanban fölfedezi az ökológiai tudattalan fogalmát. Az ökológiai tudattalanét, amelynek helyrehozatala nem jelent mást, mint annak a bizonyos megrongált empátiának a fölszabadítását, a természettel való kötődésünknek a helyreállítását. Hiszen ahogyan Roszak mondja: az egyén érdekei és jogai egybeesnek bolygónk érdekeivel és jogaival.

Hoppál Mihály tudományos főmunkatárs: "A nagyon egyszerű körülmények között élő természeti népek rájöttek arra, hogy nem érdemes szétrombolni körülöttünk a természetet. Még egy társadalmi intézményt is kialakítottak e viszonyulás karbantartására. Ez pedig nem más, mint a sámán alakja. A távoli, hideg északon, a tajgán élő népek minden közösségben találtak egy embert, akinek el kellett vállalnia a sámán szerepét. A sámán első és legfontosabb funkciója a gyógyítás volt, egyszerűen azért, mert abban az időben, ha a valaki kiesett a munkamegosztásból, a vadászatból, akkor az egész közösség táplálékszerzését veszélyeztette. Valakinek azonnal meg kellett gyógyítania ezt az embert. Amikor egy fontos vadászatra készültek vagy bármiféle lényeges dologba kezdtek, előtte kikérték a sámán véleményét, megkérték, hogy jósolja meg, mit csináljanak. Ez volt a pillanat, amikor a közösségben felhalmozott tudás működésbe lépett. A sámán volt a, aki közvetítette a tudást, ő volt az, aki emlékeztette a közösséget arra, hogy mit érdemes megtanulni a ősöktől, mi az a tudás, amit tovább kell vinni.

A sámán világképének egyik nagyon fontos jellemzője az animizmus, a lelkekben való hit. Az abban való hit, hogy körülöttünk mindennek lelke van, vagy szelleme. A világképnek e költői és egyben ökológiai szemlélete beépült e népek értékrendjébe. Egész egyszerűen hisznek abban, hogy nem szabad megbántani a környezetet, nem szabad feleslegesen rombolni. Mindent megtarthatunk a maga természetességében, és ettől lesz valami csodálatos egyensúlyban ember és környezet viszonya. A sámán volt ennek a egyensúlynak az őrzője.

Szeretném megcáfolni azt a tévhitet, amit sokan, még nagy tudósok is terjesztettek, hogy a sámán egyfajta szerencsétlen, rángatózó, idegbetegségben szenvedő, pszichotikus ember lett volna. Éppen ellenkezőleg. A kutatásokból kiderült, hogy a közösség fizikailag és lelkileg is legerősebb tagja lehetett csak sámán. Ők voltak azok, akik magukra vették a betegségeket éppen az által, hogy jelképesen "kiszívták" a betegből a nyavalyákat. Ez csodálatos pszichikai erőt és gyógyító hatást jelentett, hiszen a beteg úgy érezhette, valaki mellette van, és leveszi róla a terheket. Kizilben, a tubai főváros kellős közepén ma is külön sámánház van, ahol a sámánok -- mondhatni -- rendelnek nap mint nap. Magam láttam, hogyan állnak és ülnek ott sorban az emberek, és türelmesen várják, hogy egyik vagy másik sámán fogadja őket. Amikor megkérdeztem egy fiatal házaspárt, hogy miért jöttek el a sámánhoz, kiderült: lelki problémájuk van, nem működik a házasságuk. Aztán a sámán dobolásának hangjától megkönnyebbülve távozott ez a házaspár. Úgyhogy elmondhatjuk: mindmáig a sámán afféle pszichoterapeuta, lélekgyógyász.

Az emberiség által kidolgozott, ősi gyógyító és lelki terápiás technikákat nem érdemes elfelejteni. Nem vagyunk annyira gazdagok. Ráadásul ezek tartják fenn azt a lelki egyensúlyt is, amelyre szükségünk van a mindennapokban.

-- A hagyományos kínai gyógyászatban milyen összefüggés van a természet és az emberi lélek között?

-- A kínaiak az egészség fogalmát a természettel való összhangra is kiterjesztik -- mondja dr. Eöry Ajándok, a Magyar Akupunktúra és Moxatherápiás Egyesület elnöke. -- Náluk, ha valaki egészséges, az nem csak testi, lelki és szellemi harmóniát, hanem a természettel való harmóniát is jelenti. Röviden úgy fogalmaznak, hogy a Tao szerint kell élni. Ez azt jelenti, hogy ha valaki egy belvárosi lakásban él a legnagyobb jólét közepette, csak éppen nincs egyetlen zöld fa sem az ablaka alatt, akkor ő nem élhet egészségesen. Az egész hagyományos kínai gyógyászatot az a vélemény uralja, hogy a lelki betegségeket tulajdonképpen a testi oldalról lehet megközelíteni. A testpontok a vesével függnek össze a depresszió esetében. Bizonyos testpontokon elérhetem, hogy az érzelmek, a gondolkodás megváltozzon. Ez persze természetesen fordítva is igaz.

(Graefné Marton Zsuzsa lelki problémákkal, egy rossz házasság nyomasztó terhével és klausztrofóbiával kereste föl a rendelőt. -- Már túl vagyok a tizedik kezelésen, és csak egyszer kellett fájdalomcsillapítót bevennem. A szemem sem ég már. Tegnap a liftet is "kipróbáltam". Fölmentem a hatodikra, és semmi bajom nem volt. Nem jött rám az a fojtó, szorító érés, ami máskor elő szokott fordulni.)

-- A lelki folyamatok tehát elválaszthatatlanul egybefonódnak a természettel és az egészséggel. A lélek és a természet találkozik bennünk. Itt, nálunk véleményem szerint rendkívül nagy a természet szennyezéséből adódó egészségkárosítás. Van ennek még egy vonzata: a gyógyszerek szedése. Azt szoktam mondani, hogy ilyen módon egy belső ökológiai szennyezésnek vagyunk az áldozati. Tehát nemcsak az a baj, hogy a külső környezetet szennyezzük, hanem sajnos magunkat is. A kínai orvoslás másik nagy előnye, hogy gyógyszerek nélkül gyógyít, idegen anyagok bevitele, mellékhatások nélkül éri el a kívánt eredményt. Egyszerűen azzal, hogy szervezetünk egyensúlyát önmagában állítja helyre.

(Dr. Jiang Shuming, a hagyományos kínai gyógyászat professzora: -- E falon lévő írás szerint amennyiben az ember hosszan és egészségesen akar élni, szüksége van a lélek harmóniájára. Ha a lélek nincs elnyomva, akkor a test hosszú távon egészséges marad. Ugyanolyan fiatal, mint a tavasz.)

-- Egyetért-e azzal, hogy az ökológiai válság és a mai, modern ember lelki válsága egylényegű, s a torz ember--természet viszonyból ered?

-- Tökéletesen egyetértek -- feleli Reisenbüchler Sándor filmrendező. -- Nem véletlen, hogy a régi kínai filozófiában van egy olyan megállapítás, mely szerint: amikor zűrzavar van az emberi agyakban, akkor az időjárásban is teljes a zűrzavar. Ezzel arra utaltak a bölcs kínaiak, hogy az ember olyan szervesen eggyé forrt a természettel, annak egy részecskéje, hogy a mentális és a környezeti zavarok teljesen egy síkon futnak. Ennek példáját nap mint nap láthatjuk civilizációnkban. Hisztérikus az időjárás, az üvegház-hatás ökológiai katasztrófával fenyeget bennünket, ugyanakkor, ezzel párhuzamosan, a világ politikai, gazdasági és egyéb struktúrája egyre kormányozhatatlanabb. Mindenütt az irracionalitás üti fel a fejét, miközben a kormányok és általában a politikusok szemmel láthatóan felkészületlenek, egyszerűen nem tudnak rendet teremteni. Talán több kínai és indiai bölcsességet olvashatnának, és időnként Hamvas Bélát is "elővehetnék".

Az ember lassanként maga is bioautomatává válik. Lelke ugyan van -- mert én ebben hiszek --, csak éppen e lélek és a test közé a civilizáció falat emelt, amelyet egyre nehezebb áttörni. Amióta rajzfilmeket készítek, központi problémám volt, hogy ebben a mind ridegebb, technokrata civilizációban hogyan őrizhetjük meg az emberi értékeket. Visszavonjunk-e a civilizációtól ilyen kis szigetekre, már ha ezt egyáltalán meg tudjuk tenni, vagy pedig tanuljuk meg úgy elviselni a stresszt, hogy az ne tegyen bennünk túl sok kárt. Megpróbáltam a filmjeimben -- egyfajta modern animációs mitológiát teremtve -- ezekről a kérdésekről beszélni. Már legelső alkotásom, a Nap és a Hold elrablása is erről szólt. Ökológiai pusztításokról, felelőtlen kísérletekről is készítettem filmet (például az Isten veled kis szigetet), úgyhogy tulajdonképpen az egész életművem erről szól. Tudom, hogy nagyon kevés ember "vevő" ezekre a filmekre, kevesen is nézik meg, de talán azon keveseknek, akik mégis kitartanak az emberi értékek mellett, érdemes ilyen munkákat is csinálni.

Szabados György zeneszerző: -- Minden az emberi lélek kivetülése, minden, ami körülöttünk van, a mi pillantásunk következménye, és minden abból fakad, hogy mi egy rejtett, nehezen azonosítható, ám mégis mindnyájunkra egységesen érvényes, közös azonosság képviselői vagyunk. A zene mindig kétoldalú dolog. Egyrészt, hasonlóan a világunk minden tárgyi és cselekedeti részéhez, van egy látványos, kézzel fogható vonatkozása. De van egy megfoghatatlan, mély, félig-meddig túlvilági dimenziója is. E tekintetben a zene szinte egyedülálló helyzetben van a művészetek között, hiszen hidat jelent az úgynevezett túlvilág és e világ között. Ebben a zenében alámerülni, ennek a zeneiségnek a mélyén megtalálni az előbb említett azonosságot: azt hiszem, ez volt egész életem legizgalmasabb munkája és tanulmánya. Le kellett számolni minden olyan stílusjeggyel és zenei megszólalással, amely mögött emberi megszólalás van -- ez alapfeltétel --, amely nem abból a pillanatból fakad, amikor az ember jelen idejű lényként a legfrissebb és legtisztább kapcsolatot éli meg a környezettel.

Ha az ember egy ponton meg tudja vetni a lábát, amely pont alkalmas arra, hogy az addig nem teljesen tiszta tevékenységét visszafordítsa, helyreállítsa egy eredendően tiszta attitűddé és tevékenységgé, akkor azon a ponton valóban meg kell vetni a lábunkat. És ezt már kisgyermek-korban el kell kezdeni ahhoz, hogy erre építeni lehessen egy olyan belső világot és ennek következményeit, amely talán esélyt ad arra, hogy e lelki alapon megváltoztassuk azt a világot, amelyben élünk, és amelyben élni szeretnénk. Azt kellett megtanulnunk az elmúlt évszázadok alatt, hogy ez a világ meg van teremtve, és jól van megteremtve, s ezt a világot fönn kell tudni tartani. Ehhez pedig majdnem isteni szintű gondolkodásra és lelki emelkedettségre van szükség.

-- A közelmúltban érdekes ökológiai kiállítás volt a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban "Életösszefüggések a tájban" címmel. Mit rejt e különös elnevezés? -- kérdem Jochen Bockemühl ökológust, a természettudományok doktorát.

-- A cím németül kissé másként hangzik, szó szerint: Feltámadás a tájban. Ezzel azt kívántuk jelezni, hogy az embernek ki kell alakítania a maga személyes kapcsolatát a természeti környezettel. E kiállítással valamiféle egyensúlyt szeretnénk létrehozni a század végi civilizáció környezetet nem kímélő áramlataival szemben. Ez a dornachi Goetheanum Természettudományi Kutatóintézet vándorkiállítása. A Goetheanum egy főiskolai rangú szabadiskola, a szellemtudományok szabadiskolája, amely egyúttal az Antropozófiai Társaság központja is. Az antropozófia az a tudomány, amely összhangba szeretné hozni az embereket a világgal, a természettel. Elsősorban új szemléletmódokat próbálunk kialakítani. Arra ösztönzünk mindenkit, hogy lépésről-lépésre, módszeresen közelítsen egy-egy növényhez, állathoz, a természet egy-egy jelenségéhez, s így próbálja azt magában feldolgozni. Bármifajta emberi cselekvés csak akkor bizonyulhat értelmesnek, ha egy adott jelenségen belül fény derül a részletek és az egész közötti összefüggésekre.

-- Hogyan nyilvánulhat meg a táj mint élőlény?

-- Az ember állandó kapcsolatban áll a világgal, létezésének középpontjában a személyiség található. Éppen e személyiség teszi lehetővé a kapcsolattartást. A tájnak mi magunk is alkotóelemei vagyunk, s naponta találkozhatunk a többi elemmel: a hegyekkel, a növényekkel, az állatokkal, embertársainkkal, az emberi alkotásokkal. Ezek a hétköznapi tapasztalatok, felfedezések nyújtják számunkra azt az élményt, hogy megtaláljuk a tájban a jellegzetest. Vegyünk két egymástól merőben különböző tájat: a magyar pusztát és az Alpok vidékét. Mindkettőnek más-más sajátosságai vannak, ám ezek mindegyike nagyon szoros életközösségeket, életösszefüggés-rendszert alkot. És ezeket az összefüggéseket csak lépésről lépésre tudjuk feltárni és rendszerbe rakni.

-- A táj, a természet milyen szerepet játszik az ember pszichéjében?

-- Kiállításunk elején bemutatjuk, miként hagy nyomot a természet az emberi életen, a társadalmon, és fordítva. Ha figyelmesen szemlélődünk, láthatjuk azokat a különböző lenyomatokat, amelyeket a természeten hagyunk. E lenyomatok az emberek természethez fűződő kapcsolatformáit és a különböző magatartásformákat is tükrözik. Tehát a természetben mindennek van valamilyen lelki összefüggése az emberi élettel, a környezettel, azonban ezt előbb tudatosítani kell magunkban, hiszen aligha szemlélhetünk egy növényt anélkül, hogy ne tudatosítanánk: számunkra minden növénynek külön jelentősége van. Ember-voltunk mintegy eleve elrendel bennünket arra, hogy fogékonyak legyünk felismerni a növények, az állatok és embertársaink értékét.

-- Mi a jelentősége ennek az ökológiai problémák felszámolásában?

-- A természeti környezet összefüggés-rendszerében ma már nagyon sok eszközünk van arra, hogy javítsuk az egyes élőlények életfeltételeit. Ám ha az emberiség nem döbben rá, hogy a természettel valamilyen belső, meghitt kapcsolatot kell kialakítania, akkor ennek hiányában ezek az eszközök elégtelenek. Napjainkban a hatóságok, a törvényhozás biztosítani kívánja a természetvédelem törvényes hátterét. Eljött hát az ideje, hogy újragondoljuk a természethez fűződő kapcsolatunkat. E nélkül ugyanis nem kommunikálhatunk a természettel, nem szerezhetünk magunknak lelki megnyugvást. E kiállítás egy lelki gyakorlatba való bevezetés is kíván lenni. Jó lenne, ha naponta gyakorolhatnánk, miként alakítható ki személyes kapcsolat a tájjal, a természettel.

Jómagam Drezdában születtem, s egész életemben természettudományokkal foglalkoztam. Négy évtizede dolgozom a Goetheanumban, ahol a természet megújult értelmezésére törekszünk. Arra, hogy az új ismeretek révén kerüljünk még közelebbi, még bensőségesebb kapcsolatba a tájjal és a természettel. Úgy is fogalmazhatnék: a természettel való együttélés tudományát műveljük.

Karátson Gábor író: -- A szöveg, amit most felolvasok, Menciusz (Meng Ko) kínai filozófustól származik a Krisztus előtti harmadik századból, és minden bizonnyal a legkorábbi szövegek egyike, amelyik ember és természet közvetlen kapcsolatáról beszél. Menciusz azt mondja:

"Niu hegy fái szépek voltak valaha. Szépnek lehet-e tartani azonban még egy hegyet, amelynek fáit, mivel egy nagy ország határán fekszik, szekercékkel, fejszékkel mind kivágták? Mégis pihenést adott nekik a nappal és az éjszaka. Öntözte őket az eső s a harmat. És nem maradtak bimbók és rügyek és sarjadó hajtások nélkül. Csakhogy jöttek most meg a csordák, a nyájak, és újra meg újra lelegelték őket, azért olyan kopárak. És az emberek látva, hogy ilyen kopárak, úgy vélik, sohasem nőttek szép fák azokon a hegyeken. De hát ilyen-e egy hegy igazi természete? És nincs-e meg az emberben is eleitől fogva a humanitás és igazságosság szíve? Úgy veszíti el eredeti jó szívét, mint ahogyan a fákat szekercékkel, fejszékkel kivágják. S ahogy pusztítják napról napra, szépségét megtarthatja-e? De gyógyítják nappalok és éjszakák, és a nyugodt hajnal éltető lehelete vonzalmaiban és ellenszenveiben megtartja emberinek. Kevés. Mert elcsábítja, megbéklyózza, tönkreteszi mindazt, amit napközben cselekszik. És ez a zűrzavar egyre tart. Megismétlődik újra meg újra. És az éjszaka gyógyító ereje a szív eredendő jóságát őrizni nem tudja többé. S ha ily módon már az éjszaka erői sem őrzik, az az ember nemigen fog különbözni az állatoktól. És a többiek látva, hogy olyan, mint az állat, azt hiszik, sohasem volt meg benne a jóra való tehetség. De ugye nem ilyenek emberi voltunk igazi érzelmei. Azért ha táplálékát megadod neki, nincs ami nőni ne kezdene, nem fejlődne ki. Megfosztod tőle oktalan, és élete máris odavan. Kung mester azt mondta: őrizd meg jól, és megmarad veled. Ha elengedted, majd el is szalad. Kilép, belép, nem az időben. Senki sem tudja, honnan jön, merre halad. Nem az emberi szív volt-e, amiről beszélt?"

Ebben a versben a legfontosabb az, hogy párhuzamosan írja le a hegy és az ember pusztulását. Méghozzá oly módon, hogy egyik a másikat okozza és feltételezi. Tehát ahogyan a hegy elpusztul a túlzott emberi tevékenység következtében, úgy pusztul el maga az emberi lény is. Ugyanaz a folyamat van leírva. Az a bizonyos éltető lehelet, az életerő áramlása, a híres csi szűnik meg tulajdonképpen. A hegy nem pusztán egy földkupac, hanem mindazzal együtt hegy, ami rajta nő, mert különben nem is volna hegy. Ugyanígy az ember sem ember, ha nincsenek meg benne azok az érzelmek, amelyekről Menciusz beszél.

Csete György építész: -- Öt esztendővel ezelőtt kezdtük el építeni az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban a több épületegységből álló Erdő és ember múzeumot. Ha kívülről körbejárjuk, akkor láthatjuk, hogy az épületek a természet színeit viselik magukon. Az ősi lombok színeit. Amikor ősszel az ártéri erdő fáinak levelei változtatják a színüket, akkor épül be igazán ebbe a tulajdonképpen üres, de számomra nagyon kedves környezetbe ez az épületcsoport.

Egy úgynevezett organikus épületegyüttesről van szó, az irányzat egy megépült változatáról. Sok összetevője van ennek. Részint az épület kötődni igyekszik a természethez, ami tökéletesen soha nem sikerülhet. A múltba kíván gyökeret ereszteni, és a jövő felé is próbál távlatokat nyitni. Félelmekkel teli korunkban szeretnénk bezárkózni. Ezek az épületek olyanok, mint egy középkori vitéz sisakja. Ha leengedem a sisakrostélyt, védettebbnek érzem magam. E gondolat egy nagyon régi építési móddal előállított, ősi házban is tetten érhető. Ez a hajlék, amely hajlított szerkezettel épült, s a magyar organikus építészet szinte minden egyes épületére jellemző. A hajlítás technikája érvényesült annak idején például az íjak készítésénél, de azoknál a több ezer éves hajlított szerkezetű épületeknél is, amelyekről Hérodotosz ír legelőször.

A legrégibb időkben más anyag nem is állt rendelkezésünkre, csak természetes anyagok. Ezekből mára nem is maradt meg semmi. Semmi szemét, semmi törmelék. Nagyon fontosnak tartom, hogy olyan építészeti utat válasszunk, amely után nem maradnak szemét- és acélhegyek. Az ópusztaszeri épületek díszítésénél és formaelemeinek kialakításánál az a honfoglalás kori motívum inspirált, amely tarsolylemezek, varkocs-díszek és egyéb dísztárgyak lényegi motívuma volt. Ez nem más, mint az életfa, az élet elpusztíthatatlanságának szimbóluma. Ezeket a kis amuletteket mindig ott kellene hordani a nyakunkban, hogy rápillantva mindig tudjuk, mi is a feladatunk.

Valamennyi kupolát, hajlékot megnyitottunk az égre, hogy láthassuk a futó felhőket, a csillagos eget vagy a napfényt. Nem véletlenül. Ezzel utalni szerettem volna arra, hogy mi, itt a Földön a mindenség, de legalábbis a szűkebb Naprendszer szerves összetevői vagyunk. Mindig emlékeztessen bennünket, ami fönt van. Helyünkre és helyzetünkre a világtérben. Mindenért felelősek vagyunk.

-- Milyen érzése van az embernek egy ilyen égre nyitott, organikus épületben?

-- Az egyenrangúság és egyenjogúság érzését emelném ki. Ahogyan most egymással szemben állunk, és nem úgy ülünk, mint egy moziban, egy irányba nézve, hanem egymás beszélgetőpartnerei vagyunk, az azt sugallja: itt mindenki azonos eleme ennek a térnek. Az ilyen stílusú épületek magukhoz ölelik az embert. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden épületnek ilyennek kell lenni. Egyáltalán nem vagyok híve a kizárólagosságnak. Az olyan épületeket is organikusnak tekintem, ahol a szél, a nap energiáját használom alapul. Építész létemre a jövőt abban látom, amikor ez a fajta építészeti felfogás -- és most megint ne egyetlen stílusra gondoljunk -- és a technika összekapcsolódik. Szerintem ez menti meg az embert.

-- Milyen szerepet játszanak a varázslók a dél-amerikai indiánok életében?

-- Inkább sámánoknak, hivatalosan pedig vallási specialistáknak nevezném őket -- javít ki dr. Boglár Lajos egyetemi tanár. -- Minden egyes törzsnél, törzsi csoportnál van egy ember, aki -- hogy úgy mondjam -- az ideológiáért felelős. Ő a sámán. Gyógyít, elhárítja a bajt, termékenységi varázslást végez vagy beavatást. Nagyon sok funkciója van, és igen megbecsült tagja minden törzsnek. Brazíliában, a piaroáknál például nincs is főnök, csak vallási vezető, aki minden nap énekel, hogy megtisztítsa a húst a betegségektől. Elképzelésük szerint ugyanis az ének gyógyszer. És az "énekek embere" rengeteg éneket ismer. A törzs száztíz állatra vadászik, és mindegyiknek van egy gyógyító éneke. Addig nem esznek a húsból, amíg "tisztára nem énekelték". Úgy vélik, hogy az énekléssel nemcsak mágikusan tisztítják a húst, hanem édes, ehető növénnyé is változtatják. És a növénytől soha nem lesznek betegek. Az indiánok egész mitológiája arról szól, hogyan alakítsák át a természetet. A vadhúst először vadnövénnyé, aztán e vadnövényt édes, ehető növénnyé. Az eredetileg mérgező manióka gyökeret például gondosan megtisztítják: reszelik, hámozzák, szitálják, és így fogyasztják el.

-- E sámánok amolyan ökopszichológusnak is tekinthetők, akik közvetítenek lélek és természet között?

-- Igen. Azt szoktam mondani: az indiánok tulajdonképpen született ökológusok. Először is, mindig csak annyi állatot ölnek le, amennyi a közösségnek kell. Fát sohasem vágnak ki, csak akkor, ha az már nem terem. Megkértem egy guarani sámánt, hogy mutassa meg a környék összes növényét, és magyarázza el, melyik mire jó. Fantasztikusan tanulságos botanikai sétát tettünk. Kiderült, hogy minden növény használható valamire. Amikor elérkeztünk egy óriási, másfél méteres törzsátmérőjű fához, a sámán odament hozzá és súgott neki valamit. Beszélt a fával. Több törzsnél is tapasztaltam, hogy bizonyos fák, éppen nagyságuk miatt, részesei a mitológiának. Mint nálunk az életfa. A guaranik úgy mondják: a növény a lélek egyik formája, olyan, mint maga az ember. E növényekkel való kapcsolat a hétköznapok világában is megjelenik, hiszen rengeteg nyersanyagot alakítanak át embert szolgáló eszközzé. Ha jól szemügyre vesszük az egyszerű, fonott tűzlegyezőt, olyan motívumok találhatók rajta, olyan lények, amelyek növény és ember ősi kapcsolatára figyelmeztetnek. Emberként kezelik például a kukoricát, de sok egyéb növénynek is óriási kultusza van. Azt se felejtsük el, hogy a növények érési ideje az indiánok életét, életvitelét is lényegesen befolyásolja.

-- Mindebből az is következik, hogy a dél-amerikai indiánok lelkileg kevésbé sérülékenyek, kevésbé jellemző rájuk a modern, európai embernél tetten érhető pszichés károsodás?

-- Inkább azt mondanám, hogy a legelszigeteltebben élők azok, akik lelkileg is a legtisztábbak. Nekik rettenetesen fontos, hogy a környezettel való egyensúly megmaradjon. Náluk például ismeretlen az öngyilkosság. Azoknál a csoportoknál viszont, amelyek szorosabban kötődnek a fehérekhez, amelyek kiszolgáltatottabbak, ott sok az öngyilkosság. Nem is beszélve a betegségekről. Az elszigetelt indiánok már ránézésre is "tisztább" benyomást keltenek. Egészen más elképzelésük van a világról. Védelmezik környezetünket. Amikor olyan helyre érkezünk, ahol éppen valamilyen rítust járnak, tudhatjuk: valaki hibát követett el, rés keletkezett ember és természet kapcsolatában. És akkor azt egy rítussal kell "betömni". Előfordult, hogy gyerekek kivágtak egy fát, mert így könnyebben hozzájutottak a gyümölcshöz. Óriási botrány lett belőle! Nem verték meg a "bűnösöket" -- soha nem láttam, hogy az indiánok gyereket vertek volna --, inkább elmagyarázták nekik, hogy ez a fa most meghalt, el kell temetni, és több ne forduljon elő ilyesmi. Aztán ott vannak a szellemek és a démonok, akik szintén őserdei "ökológusok". Ők azok, akik nem engedik, hogy több fát kivágjanak, több halat fogjanak ki a folyóból, több vadat ejtsenek el az erdőben. Óvják a környezetet. Persze ezt az ember találta ki, de ez is a tanításhoz tartozik. Hát ez az egyensúlyi helyzet az, ami számomra lenyűgöző. Ezt a harmóniát keresem mindig az őserdőben, az indiánok között.

Zsolnai László közgazdász: -- A modern embert egy sajátos én-felfogás jellemzi, amit a pszichológusok nem-résztvevő tudatosságként írnak le. Ez azt az egyszerű dolgot fejezi ki, hogy a saját énünk, a saját magunk világa és a körülöttünk lévő világ közé egy rendkívül éles és "szigorú" határvonalat húzunk. Mindaz, ami a saját énünkön kívül van, valami tőlünk független és idegen tárgyként jelentkezik. Legyen az egy élőlény, egy másik ember, a saját gyerekünk vagy a feleségünk. ez a nem résztvevő tudatosság az egyik legnagyobb problémája a modern gazdaságnak, a modern társadalomnak, egyáltalán: a modern emberi életnek. A külvilág létező és nem létező, nem funkcionáló dolgaihoz való tárgyias hasznosságon alapuló fogyasztói viszony érhető tetten számos jelenségben. A fogyasztó ember a modern gazdaság kulcsfigurája. Lényegében olyan ember, olyan létforma, amely sokféle áldozattal jár. A munkaszerepekben azért, hogy aztán egy másik szerepben, fogyasztóként, kényére-kedvére dúskálhasson a különböző javakban.

A tárgyi világhoz való ilyen eszközszerű, utilitalista, hasznossági viszonyulás a természet vonatkozásában nagyon súlyos következményekhez vezet. A természet lényei, növények, állatok, kisebbek és nagyobbak, a szupermarketek földolgozott, föltrancsírozott készítményeiként jelennek meg a modern ember számára. A természet a maga élő valóságában teljesen elidegenítve látszik, s amikor "fogyasztunk", elfeledkezünk arról, milyen pusztítás, milyen szenvedés is áll e termékek mögött. Egy másfajta én-szerkezet, egy másfajta tudatosság szükségeltetik ahhoz, hogy helyreállíthassuk az egészséges testi-lelki és szellemi viszonyt a természeti környezettel. Azt a viszonyt, amit annak idején, a modern gazdasági és politikai fejlődés során szétromboltunk. Ezt összefoglalóan egy résztvevő tudatosságnak nevezhetnénk, s a pszichológia annak is nevezi azt a viszonyulást a világhoz, embertársainkhoz, a természeti lényekhez, amely nem húz éles határvonalat én és nem én között. Valamiféle kapcsolatunk van más lényekkel, más dolgokkal, különös tekintettel a természeti lényekre. Részei vagyunk nekik, és ők is részei a mi életünknek. Egy ilyen fajta visszakapcsolódás tudja csak helyreállítani a természethez való viszonyunkat, normális viszonyunkat. Minden reform önmagunk megreformálásával kezdődik. Az énünket kell harmonikusabbá, a természethez jobban kapcsolódóvá, visszakapcsolódóvá tennünk.