1. A városok megalapítása, amelyet eredetileg Káinnak tulajdonítottak, a nomád népek letelepítésének jele, és valóságos ciklikus kikristályosodásból indul ki. A városok ezért hagyományosan négyzet alakúak -- ami a stabilitás jelképe, míg a sátrak vagy a nomád táborok a mozgás jelképeként a leggyakrabban kör alakúak. Ezért is kör alakú a földi paradicsom, és a növényi eredetű szimbolizmusból származik, míg a mennyei Jeruzsálem egy ciklus végeredménye, négyzet alakú és ásványi eredetű. 2. A városok a világ közepén helyezkednek el, a mennyei rendet tükrözik és annak befolyása alatt állnak. Ugyanezen okból kifolyólag némely esetben a szellemi központok képmásai. Így az ősi Heliopolisz a nap városa; Salem a béke városa; Luz a mandulafa, amelyet Jákob Beith-el-nek, isten házának nevezett. Heliopolisz neve természetesen az állatövi szimbolizmust is felidézi. Másrészt gondoljunk arra, hogy a mennyei Jeruzsálemnek tizenkét kapuja van (minden égtájban három), amelyek nyilvánvalóan a tizenkét jelnek, esetleg Izrael tizenkét törzsének felelnek meg, és hogy a tizenkét ujjas bél (duodénum) szerinti felosztást a római városokban is alkalmazták és kevésbé kifejezetten a hindu városokban is. Felismerhető az asztrológia szerepe is a városok kialakításában, amelyek a nap mozgását tükrözik, illetve rögzítik, és amelyek terve gyakran egybeesik a Nagy Medve állásaival. Mind Rómában, mind Kínában, mind Indiában, mind Angkorban a napóra segítségével alakították ki a város tervét. Minthogy a város a középpontban van, a napóra nem adhatott árnyékot nyárközépre. Szerepet játszik a földjóslás igénybevétele is, mert a város fekvését a szelek, a vizek vagy a talajbeli áramlatok konvergenciája szerint, az árny és a fény rendelkezései szerint kellett meghatározni. 3. A városok négyzet alakúak és betájoltak. Indiában a négy égtáj a négy kasztnak felel meg. Rómában, miként Angkorban is, hasonlóképpen Pekingben és valamennyi kínai befolyás alatt álló országban, két, egymásra merőleges útvonal köti össze a négy főkaput, ami a város tervét Síva egyszerű négyes felosztású "mandalájához" teszi hasonlatossá. Kiterjedtségét tekintve a "mandala" 64 házacskájával Ayodhyának, az istenek városának terve. Ez az elrendezés teszi a fővárost a birodalom központjává és tartalmává: belőle indul ki a tér négy égtája, be folyik egybe a négy tájék. A négy táj irányában árad szét a királyi erény, egészen a föld végső határáig; a kapukon át fogadják az alárendelt szolgák hódolatát, azokon át űzik ki a rossz befolyásokat. A kínai város ily módon egymásba illeszkedő négyzetek sorozatának középpontja, ami a kelták és a görögök hármas övezetének alakjára, emlékeztet, de az angkoriaiak templomaira is. Pláton szerint az atlantaiak fővárosa is hasonló elhelyezésű volt, de kör alakban, egymásba illeszkedő körök formájában -- a mennyei tökéletesség szimbólumaként. 4. Ayodhya központjában van a Brahmapura, Brahma tartózkodási helye; a mandala központjában van a Brahmasthana; a mennyei Jeruzsálem központjában székel a Bárány. A "king" szónak, amely a kínai fővárost jelzi, "alap"-ot jelentő értelme van; az angkoriai városok középpontjában helyezkedik el a hegység, Merunak, a világ központjának és tengelyének a képmása. Maguk a külső falak is azonosulnak a világmindenséget körülzáró hegyláncolatokkal. Ez a templom-hegység magában foglalja a királyi "lingát" -- éppúgy, ahogyan a kínai uralkodó berendezkedik "alap-(tengely)" -- fővárosa középpontjában. Nem volna-e elmondható Pataliputráról, hogy magának Merunak a telephelyére építették fel? És vajon Kash, a fény városa, amely mondabeli Benaresnek, nem azonosítható-e a fej tetőpontjával, azzal a ponttal, amelynek révén az ember kapcsolatba lép az Éggel. A Mennyei Város (Brahmapura) a szívnek, a lét központjának is a megjelölése, ahol Purusha lakozik. És alapjában véve nem nagyon különböző szimbolizmusról van szó akkor, amikor Mouei-neng, a zen pátriárkája azt mondja a testre, hogy az a város, amelynek kapui az érzékek, és amelynek benne székelő királya az Én, a "sing", vagy a sajátos természet. 5. A középkori eszmék szerint az ember két ország közötti vándor: az élet átmenet a földi országból az égi országba. Az égiek országa a szenteké; az emberek itt lent kegyelemből zarándokok, az égi ország lakói (kiválasztottságuk alapján) a királyság felé vándorolnak. 6. A város -- korabeli elemzés szerint -- az anya szimbólumainak egyike, a maga védelmének és elhatároltságának kettős aspektusával. Általában véve a nőneműség elvéhez kapcsolódik. Miként a városnak megvannak a maga lakói, az anyában benne vannak gyermekei. Ezért ábrázolják az istennőket fal-koronával. Az Ótestamentumban úgy írják le a városokat, mint a személyeket; ezt a tételt egyébként az Újtestamentum is átvette, amelyben a "Galátziabeliekhez írt levél" ennek értékes példája: "26. De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja." "27. Mert meg van írva: Ujjongj, te meddő, ki nem szülsz; vigadozzál és kiálts, ki nem vajúdol" ... A magasságos város szellemével létrehozza a húsból való földi várost, egyikük is, másikuk is asszony és anya. A város szimbolizálása különösen erőteljes az Apokalipszisban. 7. A Nagy Babilont, amely Róma jelképes neve (akkoriban egymillió lakost számlát, és uralma elérte csúcsát), János apostol a magasságos Jeruzsálem antitéziseként, elriasztásul így írja le: "1. És jöve egy a hét angyal közül,
a kinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom
néked a nagy paráznának kárhoztatását, a ki a sok vízen ül;
A hét dombon elterülő Róma volt akkoriban a város, az Urbs. Fordított szimbóluma volt a városnak, volt az antiváros, vagyis a korrumpált és korrumpáló anya, aki a helyett, hogy életet és áldást hozna, a halált és az átkokat vonzza. Forrás: Jean Chevalier-Alain Gheerbrant:
|