A VÁROS

1. A városok megalapítása, amelyet eredetileg Káinnak tulajdonítottak, a nomád népek letelepítésének jele, és valóságos ciklikus kikristályosodásból indul ki. A városok ezért hagyományosan négyzet alakúak -- ami a stabilitás jelképe, míg a sátrak vagy a nomád táborok a mozgás jelképeként a leggyakrabban kör alakúak. Ezért is kör alakú a földi paradicsom, és a növényi eredetű szimbolizmusból származik, míg a mennyei Jeruzsálem egy ciklus végeredménye, négyzet alakú és ásványi eredetű.

2. A városok a világ közepén helyezkednek el, a mennyei rendet tükrözik és annak befolyása alatt állnak. Ugyanezen okból kifolyólag némely esetben a szellemi központok képmásai. Így az ősi Heliopolisz a nap városa; Salem a béke városa; Luz a mandulafa, amelyet Jákob Beith-el-nek, isten házának nevezett. Heliopolisz neve természetesen az állatövi szimbolizmust is felidézi. Másrészt gondoljunk arra, hogy a mennyei Jeruzsálemnek tizenkét kapuja van (minden égtájban három), amelyek nyilvánvalóan a tizenkét jelnek, esetleg Izrael tizenkét törzsének felelnek meg, és hogy a tizenkét ujjas bél (duodénum) szerinti felosztást a római városokban is alkalmazták és kevésbé kifejezetten a hindu városokban is. Felismerhető az asztrológia szerepe is a városok kialakításában, amelyek a nap mozgását tükrözik, illetve rögzítik, és amelyek terve gyakran egybeesik a Nagy Medve állásaival. Mind Rómában, mind Kínában, mind Indiában, mind Angkorban a napóra segítségével alakították ki a város tervét. Minthogy a város a középpontban van, a napóra nem adhatott árnyékot nyárközépre. Szerepet játszik a földjóslás igénybevétele is, mert a város fekvését a szelek, a vizek vagy a talajbeli áramlatok konvergenciája szerint, az árny és a fény rendelkezései szerint kellett meghatározni.

3. A városok négyzet alakúak és betájoltak. Indiában a négy égtáj a négy kasztnak felel meg. Rómában, miként Angkorban is, hasonlóképpen Pekingben és valamennyi kínai befolyás alatt álló országban, két, egymásra merőleges útvonal köti össze a négy főkaput, ami a város tervét Síva egyszerű négyes felosztású "mandalájához" teszi hasonlatossá. Kiterjedtségét tekintve a "mandala" 64 házacskájával Ayodhyának, az istenek városának terve. Ez az elrendezés teszi a fővárost a birodalom központjává és tartalmává: belőle indul ki a tér négy égtája, be folyik egybe a négy tájék. A négy táj irányában árad szét a királyi erény, egészen a föld végső határáig; a kapukon át fogadják az alárendelt szolgák hódolatát, azokon át űzik ki a rossz befolyásokat. A kínai város ily módon egymásba illeszkedő négyzetek sorozatának középpontja, ami a kelták és a görögök hármas övezetének alakjára, emlékeztet, de az angkoriaiak templomaira is. Pláton szerint az atlantaiak fővárosa is hasonló elhelyezésű volt, de kör alakban, egymásba illeszkedő körök formájában -- a mennyei tökéletesség szimbólumaként.

4. Ayodhya központjában van a Brahmapura, Brahma tartózkodási helye; a mandala központjában van a Brahmasthana; a mennyei Jeruzsálem központjában székel a Bárány. A "king" szónak, amely a kínai fővárost jelzi, "alap"-ot jelentő értelme van; az angkoriai városok középpontjában helyezkedik el a hegység, Merunak, a világ központjának és tengelyének a képmása. Maguk a külső falak is azonosulnak a világmindenséget körülzáró hegyláncolatokkal. Ez a templom-hegység magában foglalja a királyi "lingát" -- éppúgy, ahogyan a kínai uralkodó berendezkedik "alap-(tengely)" -- fővárosa középpontjában. Nem volna-e elmondható Pataliputráról, hogy magának Merunak a telephelyére építették fel? És vajon Kash, a fény városa, amely mondabeli Benaresnek, nem azonosítható-e a fej tetőpontjával, azzal a ponttal, amelynek révén az ember kapcsolatba lép az Éggel. A Mennyei Város (Brahmapura) a szívnek, a lét központjának is a megjelölése, ahol Purusha lakozik. És alapjában véve nem nagyon különböző szimbolizmusról van szó akkor, amikor Mouei-neng, a zen pátriárkája azt mondja a testre, hogy az a város, amelynek kapui az érzékek, és amelynek benne székelő királya az Én, a "sing", vagy a sajátos természet.

5. A középkori eszmék szerint az ember két ország közötti vándor: az élet átmenet a földi országból az égi országba. Az égiek országa a szenteké; az emberek itt lent kegyelemből zarándokok, az égi ország lakói (kiválasztottságuk alapján) a királyság felé vándorolnak.

6. A város -- korabeli elemzés szerint -- az anya szimbólumainak egyike, a maga védelmének és elhatároltságának kettős aspektusával. Általában véve a nőneműség elvéhez kapcsolódik.

Miként a városnak megvannak a maga lakói, az anyában benne vannak gyermekei. Ezért ábrázolják az istennőket fal-koronával. Az Ótestamentumban úgy írják le a városokat, mint a személyeket; ezt a tételt egyébként az Újtestamentum is átvette, amelyben a "Galátziabeliekhez írt levél" ennek értékes példája: "26. De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja." "27. Mert meg van írva: Ujjongj, te meddő, ki nem szülsz; vigadozzál és kiálts, ki nem vajúdol" ... A magasságos város szellemével létrehozza a húsból való földi várost, egyikük is, másikuk is asszony és anya. A város szimbolizálása különösen erőteljes az Apokalipszisban.

7. A Nagy Babilont, amely Róma jelképes neve (akkoriban egymillió lakost számlát, és uralma elérte csúcsát), János apostol a magasságos Jeruzsálem antitéziseként, elriasztásul így írja le:

"1. És jöve egy a hét angyal közül, a kinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, a ki a sok vízen ül;
2. A kivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.
3. És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásának neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala.
4. Ötözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával,
5. És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föd utálatosságainak anyja.
6. És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt.
7. És monda nékem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom néked ez asszonynak titkát és a fenevadét, a mely őt hordozza, a melynek hét feje és tíz szarva van.
8. A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel, és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.
9. Itt az elme, a melyben van bölcsesség. A hét fő a hét hegy, a melyen az asszony ül; ..." (János jelenésekről 17: 1--9.)

A hét dombon elterülő Róma volt akkoriban a város, az Urbs. Fordított szimbóluma volt a városnak, volt az antiváros, vagyis a korrumpált és korrumpáló anya, aki a helyett, hogy életet és áldást hozna, a halált és az átkokat vonzza.

Forrás: Jean Chevalier-Alain Gheerbrant:
Dictionnaire des Symboles (Paris: Seghers, 1973--1974.)