Kapitalizmuskori fürdőkultúránk legfontosabb egyesülettípusai voltak a fürdőegyesületek. A harmincas évekre csaknem mindegyik üdülőhelynek volt ilyen egyesülete, némelyikben több is működött egymástól függetlenül. Ezek az egyesületek önálló költségvetéssel működtek, az üdülőhely infrastrukturális fejlesztése ebből a költségvetésből történt. Különösen a harmincas évek közepétől figyelhető meg az a prosperitás, amely ezen fürdőegyesületek nélkül alig képzelhető el. Ugyanakkor a kulturális életben, a közművelődés terén olyan fontos szerepet játszottak, amely példamutató lehet a mai közművelődési szervezőknek is.*
*Részletek a. szerző "Szemes. Tanulmányok Balatonszemes múltjáról és jelenéről" című könyvéből. (Balatonszemesi Községi Tanács, 1990.)

Jóllehet, Szemesen már az 1880-as években megjelentek az első nyaralóvendégek, elsősorban Székesfehérvárról, a szemesi fürdőkultúra kezdetét 1895-re tehetjük, amikor a község birtokosa, gróf Hunyady Imre belátva a nyaraló-forgalom előnyeit és perspektíváját, birtokából a korábban birkalegelőnek használt területet kihasítva, megtette a lépéseket a parcellázás érdekében.

Először 110 telket parcelláztak, melynek irányításában a grófnő, Győry Teréz személyesen is részt vett. A telkesítést siettette a vele párhuzamosan épülő állomásépület építése is, hiszen a déli vasút megnyitása 1861-ben a megközelíthetőséget nagyban könnyítette.

1898 és 1902 között nagyszabású tereprendezési munkálatokat végeztek a mai gyógyszertár helyétől az öszödi határig, ezzel párhuzamosan pedig a rézsű és a vasút közötti területet parkosították fenyőkkel és lombos fákkal, Pausar Károly uradalmi erdész irányításával.

A telep két részre oszlott. A sínek és a vízpart között terült el az alsó telep, többnyire 600-800 négyszögöles telkekkel. Hasonló méretű telkek képezték a mai Bagolyvár utcára mint főtengelyre települt felső telepet, mely a későbbiekben déli irányban terjeszkedett. Az alsó telep telkeinek négyszögöle kezdetben egy, majd néhány év múlva két korona lett, a felső telepen egy négyszögöl három koronába került.

A telek vásárlásával ekkor még nem járt a vízjog élvezete is, ezt a jogot a birtokos Hunyady fenntartotta magának, így kabinállítás fejében a tulajdonosnak évi négy koronát kellett fizetnie. A kabinállítás költségei rövidesen rohamosan emelkedni kezdtek és néhány éven belül elérték a negyven koronát, míg a telekárak ezt a növekedési ütemet nem érték el.

Az első szemesi villát Vajdits Alajos ezredorvos építette Marandini Román nagykanizsai műépítész tervei alapján, romantikus stílusban, 1898-ban. Az építkezés az egykori Bolondvár helyén volt, ezzel egy időben kezdték meg a régészeti feltárást is. A később Bagolyvár nevet viselő villa ma némileg átalakított formában vállalati üdülő.

1899-ben nem épült újabb nyaraló, 1900-ban viszont három. 1901-ben épült meg az alsó telep első villája. E ház első tulajdonosa Huber Lajos volt, akinek korai halála után a villa Raffay Sándoré, majd később Eötvös Károlyé, a tiszaeszlári per híressé vált védőügyvédjéé lett, aki a hagyomány szerint ebben a házban írta "Balatoni utazás" című nagy sikerű könyvét.

Ettől kezdve évente két-három villa épült. A telektulajdonosok ez idő tájt évi húsz korona tagdíjat, mai néven üdülőhelyi díjat fizettek az uradalomnak. Ebből a pénzből meg tudták oldani a közterületek és a parkok karbantartását és fenntartását.

A fürdőélet és a nyaralótelep kibontakozásával egy időben épült meg 1905-ben a község költségén a Hableány szálloda, a mai Landler Jenő utca, Fő utca és Kikötő utca találkozásánál. A szálló hosszú ideig a társas élet egyik központja volt, műkedvelő előadásokkal, bálokkal, estélyekkel.

Már 1901-ben a "törzsnyaralók" kezdeményezésére a birtokos Hunyady gróf a telekvásárlást és az adásvételi szerződés megkötését csak akkor engedélyezte, ha az ingatlanvásárlót a választmány tagjai pártfogolták és referenciát vállaltak érte. A vezérelv az volt, hogy "Szemes mindenkor egy családias jellegű telep, az úri keresztény középosztály nyaralóhelyéül szolgáljon." A különböző balatoni nyaralótelepek között társadalmi rétegeződés tekintetében már ebben az időben is érdekes eltérések mutatkoztak. Siófokon például a művészvilág felső tízezre, a bank- és pénzvilág, valamint a kereskedelem vezető emberei nyaraltak, Bogláron inkább az iparos réteg és a kereskedők középrétege adta a többséget, az arisztokráciának azon elenyésző kisebbsége, amely egyáltalán itthon és nem Abbáziában vagy Európa más előkelő tengerparti nyaralóhelyén akart pihenni, inkább Keszthelyre vagy Füredre ment. Ennek következtében felekezeti különbségek is mutatkoztak: Szemesen például a zsidókat gyakorlatilag kizárták a telekvásárlás lehetőségéből, Siófokon viszont ők voltak többségben. Ugyanakkor Szemes esetében említenünk kell azt is, hogy a községbeli őslakos orthodox vallású zsidó családokkal a viszony jó volt, és a deportálás idején megmentésükre a befolyásos fürdőegyesületi tagok is megtették, ami tőlük telt. Szemesen viszonylag homogén értelmiségi középosztálybeli közönség képezte a villatulajdonos törzsnyaralókat. Akik pedig a faluban akartak házat bérelni, Fischer Gyula közjegyző előzetes "lekáderezése" után bérelhettek házat egy szezonra 50-100 koronáért.

A telep fejlődése egyre inkább sürgetővé tette egy sajátos testület, a fürdőegyesület létrehozását. Ennek kezdeményezője Laurencz Ede uradalmi intéző volt, aki a villatulajdonosokkal folytatott ez irányú tárgyalásokat.

A fürdőegyesület 1908. augusztus 20-án tartotta alakuló összejövetelét, mely a telep további fejlődése szempontjából korszakos jelentőségű volt.

A fürdőegyesületek tagjai, vezető tisztségviselői többnyire befolyásos állami tisztviselők, államtitkárok, miniszterek voltak, akik telepük fejlesztése érdekében jelentős támogatásokat tudtak szerezni és ezáltal fontos beruházásokat valósítottak meg (kikötő, vasútállomás, felüljáró, közművesítés stb.) sokszor kedvezményes áron, anélkül, hogy bármilyen korrupciós manipulációhoz folyamodtak volna. Ezek a beruházások többnyire a mai napig üzemelnek.

Szemes kulturális fellendítése, az olvasókör, a mozi, a műkedvelő előadások és műsorok nagy száma is a fürdőegyesület lelkes gárdájának az érdeme.

Sajnos egy sommás elítélő vélemény után a belügyminiszter ezeket az egyesületeket is, akárcsak más hasonló testületeket, 1948-tól sorban feloszlatta, ingatlanaikat kisajátították, illetve államosították. Az akkori politikai helyzet ismeretében is ez a nehezen érthető lépés mérhetetlen károkat okozott a Balaton-kultusz további fejlődése szempontjából, sőt, elmondhatjuk, hogy a háború utáni évek újjáépítési korszakától jóformán a mai napig érezhető ezeknek az egyesületeknek a hiánya. A körjegyzőségek és egyesületek megosztott feladatait a szerveződő tanácsok vették át, amelyek a feladattal -- Szemes esetében a hatvanas évek végéig különösen szembetűnően -- képtelenek voltak megbirkózni, részben a költségvetés központi elosztása miatti irreális lehetőségek, részben szakértelem és tapasztalatok hiányában.

A község már az első világháborút követő években szerette volna megvalósítani a piacot.

A fürdőegyesület tagjai a piac iránti kérelmet azzal utasították vissza, hogy a piacon az árut belepi a por, és a kofák mesterségesen fölverik az árakat (!) Valójában a tapasztalatok szerint éppen az ellenkezője a jellemző. Az ügy hátterében az állt, hogy a kényelmes szemesiek szívesebben vásároltak a házalóktól, és ezt a tevékenységet, bár belügyminiszteri rendelkezés tiltotta, hallgatólag elfogadták és megtűrték.

A második világháborút megelőző utolsó békeévben az ellátás már akadozott, a fürdőegyesület kezdte javasolni a piac létesítését, de ekkor már a község állt el tőle, mert a sok évtizedes próbálkozás eredménytelensége a további erőfeszítéseket kilátástalanná tette. A piac végül is megvalósult, nagyjából azon a helyen, ahol ma az "az alsó ABC" van, vagyis nem messze a vasútállomás épületétől. Nagyjából ezzel egy időben az öszödi telepen is piacállítási javaslattal állt elő az öszödi Fürdőegyesület vezetősége, ugyanis ezen a telepen élelmiszerüzlet egyáltalán nem volt, az öszödiek is Szemesre jártak bevásárolni, helyesebben a szemesi boltok szállították házhoz naponta kétszer az előző nap megrendelt árut. Az öszödi piac kísérleti céllal megvalósult, de egy éven belül közvélemény-kutatás alapján visszaállt a házalás, a piac megszűnt.

A fürdőegyesület már 1910-ben átiratot küldött a Földművelésügyi Minisztériumba a telep alagcsövezése ügyében, mert az alsó telepen a változó talajvízszint a házak alapozását veszélyeztette, és kedvezőtlen hatással volt a talajminőségre.

Ezzel egy időben határozták él, hogy társasági összejövetelek céljaira kaszinót építenek. Hunyady József gróf ingyen bocsátott rendelkezésre egy telket a Fő utcában. Az eredeti elképzelés szerint a kaszinó egy nagyobb zárt helyiségből és egy verandából állt volna, hozzáépítve egy telepőri szolgálati lakással. A kaszinó kivitelezésének ügyében a tárgyalások már 1911 tavaszán megkezdődtek Tőke Ignác balatonboglári építésszel -- maga is villatulajdonos az alsó telepen --, aki kedvezményesen 3800 korona nettó összegben vállalta a tervezést és a kivitelezést. A munkához a Hunyady-féle téglagyárból a gróf 46 000 db téglát ajándékozott. A teljes építkezés bruttó költsége mintegy 4000 korona volt, melyet a villatulajdonosok úgy adtak össze, hogy kibocsátottak 40 db 100 korona címletű, évi 6 százalékos kamatozású kötvényt. Az építkezés még ugyanebben az évben befejeződött, de végül nem kaszinó, hanem csendőrségi épület lett. (Később ebben az épületben volt Lichtenberger Márton hentes és mészáros üzlete; legutóbb rövid ideig Patyolat működött benne -- ma kihasználatlan.

1911-ben Szőts Farkas elnök kénytelen volt megválni tisztségétől, mert villáját eladta. Az új elnök megválasztásáig utódja Méhely Pál tanácsos, vasúti igazgató lett, aki társelnökként már korábban is részt vett a választmány munkájában. A fürdőegyesület választmánya az új elnök személyére Hegyeshalmi Lajos miniszteri tanácsost, a MÁV akkori elnökhelyettesét, a későbbi kereskedelmi minisztert javasolta.

Hegyeshalmi Lajos összeköttetései révén Szemes rohamos fejlődésnek indult. Az ő kezdeményezésére sikerült felgyorsítani a kikötő építését, és a jelenleg is csaknem eredeti állapotában álló állomásépület építésének megszervezésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Egyidejűleg nagyszabású parkosítások is kezdődtek, a szükséges növényanyagot kedvezményes áron szerezték be a pápai, lugosi és zsarnócai faiskolákból. E munkákat Tahy Jakab államtitkár irányította. A kertrendezési terveket Pausar Károly uradalmi erdész és Kultsár Ferenc készítették, a kivitelezés irányításában mellettük Kéth József állomásfőnök is részt vett.

A szemesi fürdőegyesület keleti irányban képzelte el a telep fejlesztését, és ezért a piarista rendhez fordult, hogy a szomszédos öszödi területet -- a piarista kusztodiátus mernyei központjához tartozó birtoktestet -- megvegye. A rendfőnök azonban számítva arra, hogy egy későbbi időben ezt a területet maga fogja parcellázni, szándékosan olyan irreálisan magas összeget állapított meg, amiről tudta, hogy a szemesiek nem tudják kifizetni. Így a terület a Piarista Rend tulajdonában maradt. Talán ennek, a szemesiek részéről eredménytelen alkudozásnak köszönhető, hogy később, az öszödi telep kiépülése idején, a rátarti szemesiek állandó bosszantásokkal kellemetlenkedtek az általuk amúgy is mélyen rangon aluliaknak tartott öszödieknek. (Társadalmi osztálytagozódás tekintetében semmilyen különbség nem volt.) A szemesi-öszödi határon, a Hegyeshalmi út végén (ma Ady Endre utca) szögesdrót-akadályt építettek, az úttestet feltörték, hogy az öszödiek ne tudjanak ezen az úton közlekedni; a park felé mély árkot ástak és kihegyezett karókat állítottak bele, "hogy az öszödiek ne háborgassák a szemesi felségterületeket, ne koptassák (!) a parkot". Az áldatlan állapotnak végül is a piarista jószágkormányzó és a rendi elöljárók erélyes fellépése vetett véget.

1911-ben megépült a "Kedves-villa", a későbbi penzió, Kéth József feleségének tulajdonában.

A fürdőegyesület fennállásának ötödik évében a telep olyan szépen fejlődött, hogy ezer fürdővendéget tudott már fogadni. Ebben az évben a telefont is bevezették a fürdőtelepre. (A községi postahivatalban már a századfordulótól volt telefon.)

Időközben a Földművelésügyi Minisztérium kedvező értesítés érkezett a kikötő ügyében: Serényi Béla miniszter elrendelte a kikötő államköltségen való megépítését.

1912-ben Hegyeshalmi Lajos indítványára a község elnevezésében is változás történt: a település Balatonszemes néven került be a hivatalos helységnévtárba, a korábbi Faluszemes név megszűnt. Ez a névváltozás az idegenforgalmi propaganda szempontjából is előnyös volt.

1913-ban a telep a belügyminiszter rendelete értelmében a gyógyfürdő-jelleget is megkapta, aminek előnye abban mutatkozott meg, hogy ezáltal jogosult lett gyógydíjak szedésére, valamint az épülő villák házadómentessége tizenkettőről húsz évre emelkedett.

1914-re elkészült a telep alagcsövezése, és lezárult a kikötő építésének első szakasza. A legtöbb gyalogút salakozása befejeződött. Sok pénzt emésztett fel ebben az évben az előző év szokatlanul kemény telének jégtorlódásai miatt okozott kár helyrehozatala a parti sétányon. A világháború éveiben nagyobb beruházások nem történtek, a társas élet is visszafogottabb lett. Elsősorban jótékony célú összejöveteleket tartottak a hadiárvák és a sebesültek segélyezésére.

Hegyeshalmi Lajos 1916-ban megvált elnöki tisztétől, egyéb elfoglaltságra hivatkozva. Utóda Mágocsy-Dietz Sándor botanikus, az MTA tagja, egyetemi tanár lett, aki Szemes és környékének florisztikai feldolgozásában a növénytani irodalmat is új adatokkal gazdagította.

A háborús helyzet következtében az ellátási gondok mellett nemcsak a rohamos drágulás öltött veszélyes méreteket, hanem a háború vége felé a közbiztonság is romlott, 18 házba betörtek. 1919 tavaszán pedig a zavaros politikai események az egyesületi élet kényszerű szüneteltetését eredményezték. A telep tulajdonosait bizonytalanság fogta el, mert a Tanácsköztársaság vezetői a telep villáinak nagy részét államosítani akarták, gyakorivá váltak a fosztogatások. A helyzet csak 1919 nyarának végén kezdett normalizálódni. Augusztus 20-án nagyszabású ünnepséget tartottak a mai Fasor-penzió előtti téren, istentisztelettel.
 

A felvirágzás évei

1920-ban megválasztották az egyesület első fürdőigazgatóját. Ezt a tisztséget egy évig -- havi 500 korona tiszteletdíj fejében -- Nevitzky Tibor, majd Gmehlin Ottó töltötte be, aki egyben a telep fogorvosa is volt. Gmehlint Kéth József váltotta fel.

1922-ben jelentős esemény volt a falu történetében a gyógyszertár megnyitása. Az első gyógyszertár a Fő utcában volt, tulajdonosan Fábry Ödönné. Később elkészült a gyógyszerészi lakás és az új gyógyszertári épület a mai helyén. A kulturális életben jelentős esemény volt a következő év, az első mozielőadás megtartása -- akkor még nem lévén önálló moziépület -- a Kohn-féle vendéglőben. A telep fejlődésének felgyorsulása a húszas évek második felétől figyelhető "meg: 1928-ban az egyesület tulajdonában levő ingatlanok száma is gyarapodott, mert Hunyady József a fürdőegyesületnek ajándékozta a 30 hold és 919 négyszögöl kiterjedésű szemesi partszakaszt, a szerződés értelmében "akként, hogy minden egyes villatelek mindenkori tulajdonosa köteles villatelkenként vízdíj, helyesebben kabinellátási díj fejében neki, vagy jogutódjának évi 40 pengőt fizetni: viszont minden telektulajdonos, amíg a most említett fizetési kötelezettségének eleget tesz, jogosult a Balatonszemesi Fürdőegyesület által kijelölt helyen elmozdítható (más helyre áttehető) kabint állítani. Ezeket a kabinokat kizárólag az illető villa lakói és csak öltözés-vetkőzés (fürdés) céljaira használhatják és azok használatát másnak sem ellenszolgáltatásért, sem ingyen nem engedhetik át." Ezzel az ajándékozási szerződéssel az összes jog a fürdőegyesületre szállt, így a továbbiakban a telepen történő összes beruházás, fejlesztés, bérleti engedélyezés a választmány határozatától függött.

Külön méltatást igényel az önzetlenségéről híres egyesületi elnök, Angyal Pál jogtudós akadémikus tevékenysége, akinek vezetése alatt a telep fejlődésében a legnagyobb prosperitás következett be. Az ő kezdeményezésére és anyagi támogatásával készült el a Hableány szálló melletti telken a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatói számára egy egyemeletes épület, mely a fürdőegyesület feloszlatását követő törvénytelen kisajátítás áldozata lett. Csaknem három évtizedig szakmunkásüdülő lett belőle, mely a nyolcvanas évekre -- megfelelő karbantartás hiányában -- teljesen tönkrement.

Angyal Pál vezetésével folytatódott a parkosítás, a sétány és a Hunyady Imre nevét viselő park melletti sétány 1929-re lett kész. A sétányon kihelyezett padokat az egyesületi tagok közadakozásból összeadott pénzén rendelték meg, a fásítás és egyéb parkírozási munkák, valamint a teniszpályák bővítése is egyesületi pénzekből történt. Ugyanebben az évben készült el a mai technikatörténeti műemléki védettség alatt álló vasúti felüljáró is, az első magyarországi hegesztett eljárással készült híd, melyhez a fürdőegyesület 7000 pengős támogatással járult hozzá.

A szivattyútelep melletti ún. Békástó környékének rendezése Kunst Leó fürdőigazgató irányításával 1930 elejére készült el, így a Hunyady József-sétány felőli rész rendezése teljesen befejeződött.

Angyal Pál elnökségének idejére esik a móló átépítése, illetve bővítése is, mely 1932-ben készült el, és ebben a formájában áll ma is.

1933-ban realizálódott az a korábban már megfogalmazott igény, hogy a fürdőegyesület önálló klubházat építsen. A leendő Vigadó épületét a Halászcsárda helyére tervezték. A telket egy Asztalos nevű bérlőtől vették meg kétezer pengő végkielégítés ellenében, azzal a feltétellel, hogy a bérlő az épületet lebontja.

A Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár 500 pengővel járult hozzá az építkezéshez, melyben Reményi Schneller Lajos vezérigazgató és Artner Oszkár igazgató Szemesért érzett rajongása is közrejátszott. Ugyanez a takarékpénztár felügyelte a Parkváros Részvénytársaságot is, amely a Hunyady-telep parcellázását végezte.

A Vigadó kivitelezését Berkes Ferenc balatonboglári építési vállalkozó vállalta el, aki ezzel egy időben 12 000 pengő értékben megvette az egyesület tulajdonát képező csendőrségi laktanya épületét.

A Vigadó építkezésének befejezésével az előtte levő teret a híres ceglédi faiskola-tulajdonos Unghváry László 75 százalékos árengedménnyel parkosította; ez a park napjainkra elpusztult. Az egész beruházás 1934-ben fejeződött be. A Vigadó épülete sem kerülte el az államosítást: a feloszlatást követően az épületet kisajátították, ezután több kezelő tulajdonában csaknem harminc évig étterem, illetve hosszú ideig Szemes egyetlen táncos szórakozóhelye lett -- lármája miatt a környékbeliek legnagyobb bosszúságára.

A Hunyady-telep

A nyaralótelep fejlődésében új korszakot nyitott a kikötőtől nyugatra eső, a Lelle-felső vasúti őrházig tartó, a vasút és a part közötti szakasz parcellázása. Ez a terület a Hunyady-uradalom szőlője volt, a század első évtizedében még jó karban levő telepítés. Időközben kiderült, hogy az ültetvény nem gazdaságos, így a gróf a parcellázásban nagyobb hasznot látva, a parcellázás lebonyolításával a Park-város Részvénytársaságot bízta meg 1934-ben.

A terv a vasúttal párhuzamosan három fő utcára, a mai Arany János utcára, a Semmelweis utcára és a Berzsenyi Dániel utcára fűzte fel a telkeket, 7-11 teleksoronként merőleges keresztutcákkal biztosítva a vízhez jutás és a kedvező közlekedés lehetőségét. Az eredeti parcellázási terv szerint épült meg a nyaralótelep Kikötő utca és Fráter Lóránt utca közötti része, az ettől nyugatra húzódó terület beépítése azonban a háborús események, valamint az ötvenes évek bizonytalan politikai légköre miatt csak az 1960-as évek második felétől lendült előre. Az eredeti terv 200, illetve saroktelkek esetén 220 négyszögöles telkekkel számolt, összesen 794 parcellát tüntetett fel. Ebből a negyvenes évekre 167 telek kelt el. A telekvásárlók az értelmiségi középosztályba tartozó állami alkalmazottakból, kisebb részben magánzókból és vállalkozókból álltak. Társadalmi rétegződésükre a főbb foglalkozási ágak felsorolásából következtethetünk: államtitkár (1), részvénytársasági igazgató, építész, uradalmi felügyelő, egyetemi és középiskolai tanár (4), néptanító (4), vegyész, orvos és gyógyszerész, jogász, műszaki vállalkozó, minisztériumi alkalmazott (9), nagybirtokos (2), biztosítási ügynök, teológus, miniszteri tanácsos (2), gyáros, katonatiszt, rendőrtiszt, bányaigazgató, MÁV-alkalmazott, gyári munkás (1) és kéményseprőmester (1) stb. A könyvtári, illetve közgyűjteményi alkalmazottak, tágabb értelemben a humán értelmiség, beleértve a néptanítókat és a középiskolai tanárokat, nagyobb százalékos arányban képviselték a telektulajdonosokat, mint a háború utáni, főleg a 60-as évektől napjainkig terjedő időben, amikor a humán értelmiség anyagi helyzete annyira rossz lett, hogy ingatlanvásárlás szempontjából kedvezőtlenebb helyzetben voltak, mint a vállalkozói vagy vezető műszaki értelmiségi réteg.

Ebben a korban a villák stílusa szakított a korábbi eklektikus, romantikus hagyományokra épülő, gyakran várkastélyra emlékeztető, bástyákkal és saroktornyokkal díszített, faverandás század eleji stílussal, és a jóval egyszerűbb, de léptékében és megjelenésében praktikusabb, valóban a nyaralást szolgáló kényelmes angol és német családiház-modellt követte, nem egyszer a magyaros népi formakinccsel gazdagítva a homlokzatot. Ilyen stílus honosodott meg nemcsak Szemesen, hanem ezzel egy időben a legtöbb balatoni üdülőhelyen a harmincas évek végére. negyvenes évek közepére. Egységes településképi hatásában, kivitelezésének igényességében is kiemelkedőnek mondható az öszödi telep.

A kivitelezéseket Szemesen a környékbeli vállalkozók és mesteremberek végezték, a Hunyady-telep sok házát építette az igényességéről híres Laubacher Géza balatonboglári vállalkozó. Egy átlagos négyfős család nyaralója általában egy nappali helyiségből, két-három szobából és mellékhelyiségekből állt. A legtöbb házban azonban teljesen fölszerelt fürdőszoba nem volt, mert a kor szokása szerint még a tisztálkodási fürdés is a Balatonban történt, lehetőleg reggel. Egy átlagos házat számítva a kivitelezés költsége általában a harmincas évek közepén nem haladta meg a 4-6000 pengőt.

A mintaházakkal egy időben típusterv-gyűjtemények is megjelentek. Ennek is köszönhető, hogy a korszak épületei, és együttes megjelenésük sokkal harmonikusabb, mint a 60-as évektől napjainkig épült, a tulajdonos vagyoni helyzetét fitogtató, egymáson túltenni akaró, méreteiben indokolatlanul nagy, az építészmérnök extravagáns ízlését vagy egyénieskedését harsogó épületek.

A harmincas évek harmonikusan tájba illő épületei mellett riasztóan hatnak korunk épületmonstrumai, melyek nemcsak a térség korábbi építészeti hagyományait tagadják meg, hanem a táji keretekre is fittyet hánynak.

A szemesi telepnek ez a része a régibb nyaralók között még ma is Hunyady-telep néven ismert. Az első épületet Jordán János győri részvénytársasági igazgató építtette 1934-ben a mai Eötvös Károly utcában. Ettől kezdve évente átlag három-négy ház épült. Az építkezési kedv azonban 1943 után megtorpant, sőt az ötvenes évek államosításai és törvénytelen kisajátításai következtében kialakult bizonytalan légkörben szünetelt, amihez a politikai helyzet is hozzájárult. Csupán a viszonylagos konszolidálódást követően, 1958 után kezdődött a telepen újabb beépítés. A hetvenes évekre a Hunyady-telep gyakorlatilag beépült. Sajnos a Parkváros Rt. parcellázási tervét a 60-as években az akkori tanácsi illetékesek figyelmen kívül hagyták, és nagyobb haszon reményében kisebb 100, sőt helyenként 50 négyszögöles telkeket parcelláztak. A területen az építkezők a telek méreteihez nem igazodó, sokszor háromszintes épületeket emeltek, nem törődve a szomszédtól való távolsággal, a homlokzattájolással stb. Sok olyan telek van, ahol az oldalkert olyan keskeny, hogy egy autó nem tud bemenni a kertbe, így csak az utcán állhat. A helyzetet tovább rontotta, hogy a kellően át nem gondolt, nem szakemberek által felosztott területen nem számoltak a járdával a Semmelweis utca Fráter Lóránt utcai és Tetves-patak közötti szakaszán, itt a későbbiekben sem várható járdabővítés.

A Hunyady-telep közművesítései közül a villanyvilágítás már a háború előtt részben elkészült, a vízvezeték fektetése és a bekötések -- elsőnek a Semmelweis utcában -- csak 1973-ban kezdődtek, a csatorna kiépítése még később. A csatornaépítés munkálatai a lejtésviszonyok okozta nehézségek miatt csak a Semmelweis utca régebbi szakaszán valósultak meg, a folytatás jelenleg szünetel.

Már az ötvenes évektől jelentkezett az igény, hogy a telepen idényjellegű élelmiszerüzleteket állítsanak fel. Ezek a kis boltok a főszezonban az alapvető élelmiszereken kívül széles választékukkal nagyban megkönnyítették a beszerzési gondokat. Sajnos ezeket az üzleteket érthetetlen okokból a hetvenes évek végén felszámolták. Így az időközben sokszorosára megnövekedett nyaralóközönség ismét arra kényszerült, hogy a megnövekedett forgalmat lebonyolítani képtelen "alsó" és "felső" ABC üzletekbe járjon, sokszor hosszú sorban állással.

A jelenlegi állapotokkal összevetve az ötvenes évek végének ellátási lehetőségeit, elmondhatjuk, hogy bár a választék szegényesebb volt, a falu néhány élelmiszerüzlete a legfontosabb cikkekkel el tudta látni a nyári forgalmat nagyobb zsúfoltság nélkül, annak ellenére, hogy a háború előtt kevesebb nyaralóra több és jobban felszerelt, nagyobb választékot kínáló üzlet állt rendelkezésre. A házalók viszont még az ötvenes évek végén, a hatvanas évek közepén is felkeresték háború előtti vevőkörüket, és tejtermékeket, gyümölcsöt, zöldséget, baromfit szállítottak házhoz. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert az ostrom idején sokan kényszerültek a háború utolsó szakaszát szemesi villájukban tölteni, ami a helybeli lakosokkal való szorosabb együttműködéshez vezetett.

A Parkváros Rt. a Hunyady-telepen egy közparkot is tervezett kialakítani, ezt a területet a Somogyvármegyei Erdőőrzési alap vette meg 1934-ben. A tervezett park csak részben valósult meg, a háborút követő évek megváltozott viszonyai között a területjog szerinti örököse, a községi tanács, gondozását elhanyagolta. Az egykori "Liget" nevű területet 1962-ben telekkönyvi bejegyzés nélkül a hazánkban állomásozó szovjet csapatok úttörőtábor céljára szállták meg.