|
KÉT KÖZPONT Az alábbi úti beszámoló írója a walesi Alternatív Technológiák Központjában és az angliai Schumacher College egyik kurzusán szerzett benyomásait összegzi.
1994 nyarán Magyarországon járt Satish Kumar, a Schumacher College alapítója és vezetője, a Resurgence folyóirat főszerkesztője, sok más humanista és ökológiai kezdeményezés atyja. A látogatás szervezőinek figyelmessége jóvoltából Satish látogatást tett a Selyemgombolyítóban is, ahol megismerkedett az itt működő környezetvédő szervezetekkel. Beszámoltunk neki az Ökológiai Akadémia terveiről, ami felkeltette érdeklődését, és meghívott bennünket a Schumacher College egy kurzusára, hogy a gyakorlatban tanulmányozhassuk azt az ökológiai és spirituális központot, amely tagadhatatlanul inspirált minket a tervek kialakításakor. Indulás előtt felvettük a kapcsolatot a walesi Center for Alternative Technologies-val (Alternatív Technológiák Központja) is, amelyről különböző forrásokból már rengeteg jót halottunk, tudtuk, hogy olyasmit csinálnak, amit mi is szeretnénk majd az Óbudai-szigeten, az Ökológiai Akadémiában. Hamar megkaptuk a választ, hogy szívesen látnak néhány napra, ezzel össze is állt az útiterv: három napot töltünk a Center for Alternative Technologies-ban, majd részt veszünk a Schumacher College "Politics of Changes" ("A változás politikája") című konferenciáján illetve kurzusán. Eredetileg Márczi Imre és jómagam utaztunk volna, de Imre az utolsó pillanatban megbetegedett, így hát egyedül vágtam neki az útnak.
Center for Alternative Technology
Machynlleth, ez a kiejthetetlen nevű walesi kisváros csak a részletesebb autóstérképeken található meg, Budapesttől pedig igen messze esik. A távolságot esetemben az is növelte, hogy minden közlekedési eszköz, amelyre csak felszálltam, késett, minek következtében lekéstem az összes tervezett csatlakozást, így késő esti érkezésemkor a városka vasútállomásán nem várt már senki. A helyi kiskocsma csaposa szerencsére előkerítette a környék egyetlen taxiját, amellyel hamar eljutottam a CAT-be. Az mindjárt feltűnt, hogy itt nem pazarolják az energiát, mert az egész telepen sűrű sötétség honolt. Ezzel szemben mindent nyitva találtam, az irodát, az éttermet, a boltot, de sehol egy teremtett lélek. Némi sötétben botorkálás után végül sikerült rátalálni a telep gazdáira, Roger és Maritsa Kellyre, akik szeretettel fogadtak, teával, Maritsa által sütött fantasztikus zöldséges pizzával és finom süteménnyel kínáltak. A vacsora után az ún. "self build house-ban" (saját építésű ház) kaptam szállást, ahol fűtés ugyan nem volt (kint kb. 5 °C), de Roger megnyugtatott, hogy ez a környék legjobban szigetelt épülete, ezért biztosan nem fogok fázni. Hogy mégis fáztam, annak nem a szigetelés volt az oka. Roger lefekvés előtt végül megmutatta a telep éléskamráját, mondván: ha reggel felkelek, lássam el magam. A kamra szintén mindig nyitva volt még napközben is, bármelyik látogató nyugodtan kirámolhatná, ha akarná, de nem akarják. Másnap reggel nem igazán
tudtam, hol vagyok, az előző esti elemlámpás botorkálás után nehezen azonosítottam
világosban az épületeket. A közösségi konyhát azért hamar megtaláltam.
Ez a telepen dolgozók reggeliző- és vacsorázóhelye, de napközben is itt
pihennek, találkoznak, tartanak megbeszéléseket. Mindig van meleg tea,
kávé, lehet újságot olvasni, a belső szobában tévét nézni is. Ezt a konyhát
ők maguk tartják rendben, a falra kifüggesztett beosztás alapján főznek
és takarítanak. A főzésben csak az állandó munkatársak vesznek részt, a
takarításban viszont a hosszabb-rövidebb ideig itt dolgozó önkéntesek is.
Mint minden másban a telepen, a mosogatásban és a főzésben is teljes az
együttműködés.
A bőséges bioreggeli után Roger körbevezetett a telepen. Miközben felkapaszkodtunk az egyik dombra, ahonnan jó kilátás nyílt az egész központra, röviden elmesélte a CAT történetét. A központ kialakítását 1973-ban kezdte el néhány vállalkozó kedvű fiatal egy felhagyott külszíni palafejtés helyén. A terület akkor teljesen sivár, a talaj erősen szennyezett volt, a bányaművelés miatt a növényzet kipusztult. Az alapítók szándéka az volt hogy e helyet visszaadják a természetnek, s munkájukkal a zöld eszméket és alternatív technológiákat minél szélesebb körben. népszerűsítsék. A látogatók számára a kezdeményezés akkoriban inkább csak a 70-es évek nomád kísérletei egyikének tűnhetett, ökológiai jelentőségét később ismerték fel. A központ beindulása óta eltelt húsz év alatt a terület teljesen újjáéledt, a bányára már csak az itt-ott meghagyott csille-sínek és a külszíni fejtés mély sebei emlékeztetnek. A volt bányaépületekben találhatók az irodák és a különböző közösségi helyiségek, a többi -- bemutató céljait szolgáló -- épületet már a telepesek építették. Minden puritánul egyszerű itt, a túlcivilizált nyugati külvilághoz képest teljesen emberléptékű dolgok vesznek körül. Közben felérkeztünk a telep víztározójához, amely egy kis patak vizét gyűjti össze, innen egy meglepően szűk keresztmetszetű csövön jut le víz a két vízturbinához, amelyek a központ energiaellátásának több mint felét biztosítják. Ha mifelénk vízi energiáról esik szó, a többségnek Bős--Nagymaros jut az eszébe, ehhez képest ezek a turbinák nem sokkal nagyobbak, mint egy átlagos villanymotor. Egyikőjük békésen duruzsol egy kis épületben, több más, csupán demonstrációs célokat szolgáló vízkerék társaságában. Ha nyaranta a kevés a csapadék miatt kisebb a vízhozam, akkor sincs különösebb gond, hiszen nyáron kevesebb energiára van szükségük. Tapasztalatom szerint viz pedig van itt bőven, amíg ott voltam, szinte szünet nélkül esett az eső. A víztározóból nyerik az ivóvizet is, amely egy homokszűrőn át kerül a vezetékekbe. A víztározótól jól látszanak
a hegy tetejére telepített nagyteljesítményű szélkerekek, ezek adják az
energiaellátás további 30-35 százalékát. A fennmaradó szükségletet napenergiából
és egy gázolaj üzemű generátorból fedezik. Ez utóbbi csak akkor kapcsolódik
be automatikusan, ha a megújuló energiaforrások együttes teljesítménye
kevés a telep ellátásához.
A generátor a CAT összes energiaforrását összekapcsoló központi vezérlő mellett kapott helyet. Ez a kis barakk távolról sem emlékeztet egy fosszilis, vagy nukleáris erőmű steril, kiismerhetetlenül sok műszeres, a fizika rideg mítoszába burkolózó vezérlőtermére. Itt nem sürögnek-forognak gondterheit ábrázatú ügyeletesek, nincs szükség vészleállításra, védelmi rendszerekre. Az üvegfal mögötti műszereken szemléletesen leolvasható a különböző megújuló forrásokból származó bejöveteli teljesítmény -- melyet akkumulátorok tárolnak --, és a telep aktuális energiafelvétele. Az akkumulátorok láttán kifejeztem aggályomat Roger-nek, aki elmondta, hogy ennél hatékonyabb megoldást az energia tárolására még nem találtak ki, és a használt elemeket kellő körültekintéssel szállítják el egy üzembe, ahol újrahasznosítják őket. A CAT megújuló energiaforrás-bemutatói a geotermikus energia és a biogáz kivételével valamennyi lehetséges változatot szemléltetik. A demonstrációs modellek mindegyike egyszerű ötleten alapul, melyek érzékelhetővé teszik az energia hasznosulását. Az egyik szélkerék például egy föl-le emelkedő széket működtet, amely csekély szélsebességnél is könnyedén emel a magasba egy 80-100 kilós embert. Egy kisméretű fotoelektromos napelem teáskannában vizet melegít, a novemberi borult égnél is 25 fok körüli hőmérsékleten tartva azt. Az energiatermelés hatékonyságát saját magán is lemérheti a látogató azzal a szobabiciklivel, melynek mérője nem a sebességet mutatja, hanem a tekerés által létrehozott elektromos teljesítményt. Így derül ki, hogy egy CD-lejátszó ötperces működtetése igencsak verítékes munkát igényel. Az energia-bemutatókkal azonos értékű az organikus gazdálkodást demonstráló ösvény is. Késő ősz lévén, ezen a részen kevesebb látványosság várt, de a gazdálkodás teljes ciklusát ekkor is nyomon követhettem. A veteményesek öntözését nagyrészt nád-gyökérzónás tisztítású szürkevízzel végzik. A biokertek a bemutató célokon kívül a telep ellátását is szolgálják, csakúgy, mint a kis farm állatai, melyek a környék jellegzetes fajtáit képviselik. Az ebédet a telep összes munkatársával együtt az étteremben fogyasztottuk el. A szakács nap mint nap a vegetáriánus konyhaművészet csúcsteljesítményeivel kápráztatott el, már ezért is érdemes volt elvándorolni ide. Rövid idő is elég volt ahhoz, hogy érezzem, milyen remek közösség dolgozik itt. A többség a telepen él, de nem kommunában, hanem ki-ki a saját családjával. A CAT alapítói közül ugyan már senki sem maradt itt, de a többiek folytatják a kezdetekben megteremtett közösségi hagyományokat. A hosszabb-rövidebb ideig itt dolgozó önkéntesek kedvük szerint csatlakoznak az "őslakók" közösségi szokásaihoz, de csak kedvük szerint. Másnap David Reynolds, a CAT egyik oktatási szakembere vezetésével megismerhettem a telep számomra leglenyűgözőbb létesítményét, az ökokabinokat. Az 1990-ben épült, a bioépítészet minden elemét felhasználó házak lakói iskolások, akik egyhetes turnusokban váltják egymást egész évben. A két épület egyszerű berendezésű kis szobákból és egy nagyobb közösségi helyiségből áll, amely egyszerre konyha, társalgó és tanterem. Az öko-kabinok a telepen belül is saját energia- és vízellátó-rendszerrel rendelkeznek. Külön turbina, szélkerekek, napelemek és aggregátor táplálják a házak akkumulátorait, melyeket minden iskolás csoport feltöltötten vesz át, és lehetőleg így is adja tovább a következő turnusnak. A közösségi helyiségben elhelyezett kis műszerfalon a központi vezérlőhöz hasonlóan a gyerekek nyomon követhetik az energia-felhasználást, a saját bőrükön tapasztalhatják meg, milyen következményekkel jár az energiapazarlás, és egyben megismerhetik a takarékosság minden háztartásban megvalósítható eljárásait. A fűtéshez használt fát a nagyobbak saját maguk aprítják, de külön kérésre a vízvezetékeket is lezárják, így a gyerekek a tározóból hordhatják a vizet. Az elhasznált víz útja is nyomon követhető, a házakhoz saját nád-gyökérzónás víztisztító, komposztáló és biokertek tartoznak, melyek terményeiből a gyerekek önállóan készítik el táplálékukat. A nomád életet a környék növény- és vadvilágával való ismerkedés egészíti ki, valamint a gyerekek tetszés szerint a központ bármely munkájához csatlakozhatnak. David Reynolds elmondása szerint az öko-kabinok rendkívül népszerűek, 1995-re már az egész évet lekötötték az ország minden részéből jelentkező iskolák. A CAT felnőttek számára is szervez két-három napos hétvégi tanfolyamokat. Ezeken a különböző alternatív energiahasznosítási, építési és gazdálkodási módszerekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők, gyakorlati tevékenységekkel egybekötve. A bentlakásos tanfolyamok résztvevői is az öko-kabinokhoz hasonló körülmények között töltenek néhány napot, ami önmagában is sokat jelent. A központ Wales egyik turistalátványosságává nőtte ki magát az évek során, 1993-ban közel százezer látogatót vonzott. Számukra épült a budavári siklóhoz hasonló felvonó, amely rendkívül egyszerű elven működik: a felül lévő kocsi tartályát elkezdik feltölteni vízzel, amíg nehezebb lesz a lentinél, és a súlykiegyenlítődés elvén helyet cserélnek. Akkor a lentiből kiengedik a vizet és így tovább. Remek kis üzletet tartanak fenn mindenféle öko-szuvenírrel, kitűnő könyvkínálattal, van bioétterem és büfé. A CAT a belépődíjakból, a
tanfolyami díjakból és az iskolák hozzájárulásaiból tartja fenn magát,
négy éve már szerény profitot is termelve. A hasznot újabb tervek megvalósítására,
kutatásokra fordítják.
A Schumacher College Schumacher College-beli látogatásom voltaképpen a Dartington Hallban, az azonos nevű kisváros többszáz éves kastélyában kialakított konferenciaközpontjában kezdődött. Itt rendezi a College a tanfolyamaihoz kapcsolódó hétvégi konferenciákat azok számára, akik nem tudnak részt venni a többhetes kurzusokon. A CAT nomád és családias viszonyaihoz képest meglehetősen éles váltást jelentett a Dartington Hall hagyományos angol eleganciával berendezett étterme, a sürgölődő pincérek, a többfogásos vacsora, asztaltársaim udvarias, de távolságtartó érdeklődése. A tanfolyamvezető Jonathon Porritt és Sara Parkin közvetlensége szerencsére hamar feloldotta a nyitány kimért merevségét, és a konferencia jó légkörben, éjszakába nyúló beszélgetésekkel zárult. Miután a konferencia résztvevői elutaztak, a "Politics of Change" (A változás politikája) című kurzus hallgatói maradtak a helyszínen és egészültek ki újonnan érkezőkkel. Mindjárt első este bepótoltuk a bemutatkozást, amire a konferencián legfeljebb csak a szünetekben és személyes beszélgetések keretében volt mód. Az igencsak nemzetközi társaság sokféle indíttatása izgalmas foglalkozásokat ígért. A téma a zöld mozgalom önmeghatározása,
politikai és társadalmi szerepe volt. A felvetés a Schumacher College kurzusai
között meglehetősen prózai, közel sem kínál annyi spirituális vonatkozást,
mint a többi program általában. Ennek ellenére komoly hangsúlyt kapott
ez a dimenzió is a beszélgetésekben, a csoport összekovácsolásában pedig
döntő szerepe volt.
Sara és Jonathon ösztönösen jó facilitátorok ("eredményészek" egy lehetséges magyarításában), a hét végére munkájuk eredményeképpen a társaság már csoportként működött. Hihetetlen érzékenységgel emelték ki a beszélgetésekből azokat az elemeket, amelyek mentén a közös gondolkodás tovább folytatható, és azokat is, ahol valamilyen ellentét volt tapintható a csoport tagjai között. Pontosan tudták, mit szeretnének, mit lehet egy hét alatt elérni, és kellően intenzív munkával el is érték azt. Kitűnő áttekintést nyújtó előadások, briliáns és provokatív gondolatok, koncentrált kiscsoportos munka, a különböző vélemények ütköztetése és szintézise jellemezték munkájukat. A kurzus végére megtelt ötletekkel az az üres fal, melynek tégláira -- közös munkával kellett beírnunk a zöld mozgalom lehetséges kitörési pontjait és azokat az értékeket, melyek a következő évek stratégiáját, munkáját meghatározhatják. (A kurzus munkájának az eredményét összegezni e dolgozat keretében nincs módom, mert az szétfeszítené a rendelkezésre álló terjedelmet.) Délutánonként a hallgatóság kezdeményezésére különböző témákban szekciók szerveződtek, igy tartottunk bolgár és román társaimmal egy kelet-európai szekciót is. A kisszámú, de annál őszintébb érdeklődőnek megpróbáltuk bemutatni országaink környezetvédő mozgalmának helyzetét, a főbb környezeti és társadalmi problémákat. Meglepően keveset tudnak rólunk, az elmúlt évek politikai változásairól csak felszínes és általánosító információik vannak. Határon belüli és kívüli törzsi belharcaink, úgy tűnik, csak számunkra fontosak, odaát már a füstje sem látszik ezeknek. Számomra a legérdekesebb szekciót a társaság "fenegyereke", Richard Hines szervezte a számítástechnika és az ökológia kapcsolatáról. Az információs sztráda és a virtuális közösségek eszméje a kurzus, de az azt megelőző konferencia résztvevőinek körében is eretnekségnek számított. Ez azért lepett meg, mert úgy gondoltam, hogy a fogyasztói társadalom ilyen szintjén e fogalmak közismertek, és általánosan elfogadottak. Ehhez képest komoly elvi ,vita bontakozott ki arról, hogy kell-e nekünk egyáltalán számítógép egy fenntartható társadalomban. Richard magányos lovagként harcolt az olyan romantikus érvek ellenében, miszerint sokkal többet ér az, ha néhány ember leül egy asztal körül beszélgetni, mint ha több ezer kilométeres távolságra egymástól elektronikus üzeneteket váltanak. Richard kitartó harca eredményeként a "számítógép" mégis felkerült ama bizonyos fal egyik téglájára. Esténként a résztvevők mutatták
be saját munkájukat. Helyi zöld aktivistától kezdve nagyvállalati menedzseren
át Durrell Jersey-i állatkertjének igazgatójáig nemegyszer lélegzetelállító
bemutatkozásokat hallottunk. A bemutatókat őszinte érdeklődés kísérte,
a tanfolyam témájához szervesen kapcsolódó lényeges információkat közvetítettek.
A Schumacher College szellemisége a háttérben alapvetően meghatározza egy ilyen együttlét történéseit. A College maga a "hely szelleme", ódon falaival, intim belső tereivel, a könyvtárral, a környező gyönyörű parkkal és hosszú sétára ösztönző tájjal. A személyzet a napi teendők ellátásában való segítségnyújtáson túl észrevétlen marad. A helyi rituálékba, melyek a közös munkára való ráhangolódást, illetve a levezetést segítik, egyszerű természetességgel vezetik be a résztvevőket. Ilyen rituálék a reggeli jóga meditáció (nem kötelező, aki akar futhat, sétálhat, vagy éppen tovább alhat helyette), az első előadás előtti koncentráció és felolvasás, de annak számit a közösen végzett házimunka is. A csoport tagjait négyfelé osztják, és napi váltásban mindenki más munkában -- a főzésben, takarításban, vagy a mosogatásban -- segédkezik. Mindez nem jelent sok munkát, de ahhoz éppen eléget, hogy az itt töltött idő alatt magunkénak érezzük a helyet. A College elengedhetetlen
része a bár is, amelyet a programok befejezése után este nyitnak ki egészen
addig, amíg valaki győzi energiával a sörök kiszolgálását. Szerencsénkre
Jonathon jó csaposnak bizonyult, a College önkénteseinek kibukása után
derekasan állta a sarat, ráadásul a kelet-európaiaknak diszkontáron szolgálta
ki az amúgy nagyon drága italokat.
A Schumacher College kurzusai
általában három-négy hetesek, 15-20 fő vesz részt rajtuk. Ha belegondolunk,
hatalmas szellemi teljesítményt kíván a tanfolyamok vezetőitől ilyen hosszú
időre szóval, gondolattal tartani a társaságot. A résztvevők számára is
komoly munkát jelent, főként, ha komolyan is veszik, amihez itt minden
feltétel adott. Megkérdeztem Satish Kumart, nem jelent-e problémát a jelentkezők
számára a tanfolyamok ilyen hosszú időtartama, hiszen sokan nem tudnak
ennyi időre elszakadni a munkától, egyéb foglalatosságoktól. Satish véleménye
szerint azért van szükség ilyen hosszú időre, mert csak ez teszi lehetővé,
hogy kellően mély tudásanyagot adjanak át, és a résztvevők világszemléletét
gyökeresen átformálják, új utakat nyissanak előttük. Ezzel együtt érzik
ezt a problémát, ezért szerveznek hétvégi konferenciákat is, ahol a három-négy
héten keresztül tárgyalt téma kulcspontjait vázolják fel és beszélgetnek
róluk meghívott előadók közreműködésével. A konferenciák szervezése annak
az egyre táguló tevékenységi körnek a részét képezi, amely a College munkáját
kiegészíti. Ilyen a Schumacher könyvszolgálat, a Schumacher Társaság, amely
az ország más részein, főként egyetemeken szervez előadássorozatokat a
College témáiból és előadóival. A Resurgence folyóirat szerkesztése ugyan
teljesen külön történik a College-tól, mégis egynek tekinthető, ugyanaz
a szellemi kör alkotja a lap szerzőinek sorát, mint amely a tanfolyamok
előadóiét is.
A tanfolyamok meglehetősen drágák, még a helyi jövedelmi viszonyok tekintetében is. Harmadik világbeliek és kelet-európaiak gyakran kapnak ösztöndíjakat, ennek ellenére a régiónkból jelentkezők számára nehezen érhető el ez a hely. Ezért is merült fel az ötlet, hogy a Schumacher College néhány tanfolyamát az Óbudai-szigeten tervezett Ökológiai Akadémia keretei között is megszervezzük, kifejezetten közép-kelet-európai hallgatóság számára. Satish Kumar és a College vezetői támogatják elképzelésünket, de gyakorlati segítséget csak annyiban tudnak adni, hogy segítenek kapcsolatot teremteni az előadókkal. Azért csak ennyit és nem többet, mert a Schumacher College-ot nem lehet exportálni, annak auráját a College szellemisége és az előadók személyisége együttesen alkotják. Reméljük, a leendő Ökológiai Akadémia szellemisége is hasonlóan vonzó lesz mind a hallgatók, mind a határon inneni és túli előadók számára. |
