A szövetkezetek néhány meghatározása a sok közül: "Emberek csoportja, mely üzleti vállalkozáson keresztül közös gazdasági, társadalmi és oktatási célokat követ." "Emberek kisebb vagy nagyobb csoportja, mely közös cselekvésre kötelezi el magát a demokrácia és az önsegítés talaján egy olyan szolgáltatás vagy gazdasági tevékenység biztosítása céljából, mely egyszerre szolgálja a résztvevők mind' egyikének hasznát és társadalmilag is kívánatos." "Egyes mozgalmak magas fokú társadalmi célokat fogalmaznak meg, másoknak széles üzleti alapjuk van. Egyedül a szövetkezet tudhatja magáénak mindkettőt" "A szövetkezet és más szervezetek közötti valódi különbség pontosan abban rejlik, hogy a szövetkezet üzleti módszereit morális elveinek veti alá."

A szövetkezeti mozgalom céljait az a hat alapelv tartalmazza, melyet 1966-ban ratifikált az International Co-operative Alliance (Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség). Ezeket nagyjából a következőképpen lehet összegezni:

-- diszkriminációmentes, nyílt tagság;
-- demokratikus irányítás, különös tekintettel a részvényesek közötti egyenlő szavazásra, függetlenül a részvények számától vagy más meghatározóktól;
--a résztőke hozadékának szigorú korlátozása;
-- a többletjövedelem igazságos elosztása a szövetkezeti vállalkozás fejlesztésére, a tagok közösségi szolgáltatásának biztosítására, illetve egyszerűen a tagok között a társadalommal folytatott ügyleteik arányában;
-- szövetkezeti elveken és módszereken nyugvó oktatás megteremtése; 
-- a szövetkezetek közötti együttműködés minden szinten.

Ezek közül két elv különbözteti meg a legradikálisabban a szövetkezeteket a korlátolt felelősségű társaságoktól: a szövetkezeti tagok egyenlő szavazati aránya és a résztőke hozadékának szigorú korlátozása. Az utóbbi jellegzetességet a szövetkezeti pénzügyi keretek sarkkövének tekintik. Ez magában foglalja azt a nézetett, miszerint ha a részvény birtoklásának kockázata korlátozott, akkor legyen korlátozott az osztalék is.

A szövetkezetek sok mindennel foglalkoznak; legfontosabbak közülük a mezőgazdasági, a termelő-, a fogyasztó, a hitelező, az építő szövetkezetek és a marketing területen működők.

Méretük szerint is a legkülönbözőbbek, a tagok száma tíznél kevesebbtől több ezerig váltakozhat. Az International Co-operative Alliance-nak világszerte hatvanöt országban van kirendeltsége; melyek tagjai összesen elérik a 355 millió főt, ezzel a világ legnagyobb társadalmi-gazdasági mozgalmává téve a szövetkezeteket.

Látható, hogy a szövetkezetek -- részint struktúrájuk, részint céljaik révén -- a termelők, a fogyasztók és a társadalom egésze között fennálló hagyományos megosztottság lebontása felé haladnak. Ami a termelő- vagy a munkásszövetkezeteket illeti, a korábban ellentétben álló ilyen funkciók integrálódása még tovább halad, mivel a munkásszövetkezetben a munkások és az irányítók azonos befolyással rendelkeznek mind a vállalkozás jövőjét meghatározó döntések, mind a siker nyomán megjelenő nyereség megosztása tekintetében. Igy a munkásszövetkezetek olyan szervezeti modellt kínálnak, mely nyíltan elismeri a gazdasági tevékenység társadalmi tartalmát és céljait, és igyekszik megszüntetni a munkások, az irányítók és a részvényesek közötti ellentétet azáltal, hogy valamennyi résztvevőt bizonyos mértékig mindhárom funkcióval felruházza, illetve biztosija, hogy a vállalkozás eredményéből mindenki részesedjen.

A munkásszövetkezetek mindössze 1,6 százalékát alkotják az ICA tagszövetkezeteinek, és az összes foglalkoztatottak, illetve a termelés elenyésző részét adják. Nagy-Britanniában mégis jelentős virágzásnak indultak az elmúlt évtizedben. 1975-ben csak tucatnyi vállalkozás volt bejegyezve a Common Ownership Movement-nél (ICOM, Közös Tulajdon Mozgalom). 1982-re számuk 600 fölé emelkedett. Mindennap alakult egy szövetkezet, a csődök aránya pedig csupán 2,5 százalékos volt, ami alacsonyabb az összes kisvállalkozás számbavételével megállapított adatnál. Ezen túlmenően a szövetkezeteket most már a helyi hatóságok által támogatott hetven helyi Cooperative Development Agency (Szövetkezetfejlesztő ügynökség) hálózata segíti életre és támogatja.

Ez a növekedés azt a tényt tükrözi, hogy a szövetkezeti mozgalom Nagy-Britanniában -- és tulajdonképpen szerte a világban -- széles körű politikai támogatást élvez. A szocialisták a "társadalmi tulajdon" egyik formájának tekintik, míg a konzervatívok inkább a "társulás" kategóriájában említik. A legtöbb politikai csoport jó képet vág a dologhoz. Ez persze nem mindig fejeződik ki aktív támogatásban. A brit szövetkezetek még mindig megkülönböztetésben részesülnek az adózásban és egyéb hátrányok érik őket a magántársaságokhoz képest, például a magas cégbejegyzési költségek területén. 

A szövetkezetek legfőbb anyagi gondját a tőke előteremtése jelenti mind a vállalkozás beindításakor, mind pedig a működése során a megfelelő szint elérésekor, melynek a többletjövedelem a forrása. Ez közvetlenül abból a szövetkezeti alapelvből adódik, hogy a tőkehozadék korlátozva legyen. Így a kezdeti szövetkezeti tőke vagy a vállalkozás munkásaitól, vagy külső hitelekből gyűlik össze. Az ICOM-modell szabályai gyakorlatilag megtiltanak bármiféle külső részvényjegyzést. Ezért, ha a mozgalom lendületét fenn akarjuk tartani, politikai prioritást kell kapniuk a szövetkezeteknek hitelt nyújtó közösségi alapítványoknak. Mellékesen érdemes megjegyezni, hogy az ilyen hiteleket a szövetkezetek pontosabban fizetik vissza a Cooperative Bank and Industrial Common Ownership Finance-nek (ICOF -- Szövetkezeti Bank és Ipari Közös Tulajdon Pénzintézet), mint a hagyományos társaságok.

Mivel a tőkehozadék korlátozott a munkásszövetkezetben, a többletjövedelmet egyre inkább a munkások között osztják fel az elvégzett munka arányában. Ez néha jutalomrészvények formáját ölti, hogy a munkások ismételten beruházhassanak a szövetkezetbe, ezáltal növelve annak állóeszközeit. A magántársaságok is kibocsáthatnak ilyen jutalomrészvényeket; ez a nyereségrészesedésnek az Egyesült Államokban ESOP-ként ismert formája (employe stock ownership plan -- alkalmazotti részvénytulajdon program). Ez szintén politikai támogatásra tarthat igényt, mivel a jutalom a vállalattal való azonosulást szolgálja.

További adókedvezmény lehetne -- mely sokat tehetne a tőkeképzésért a szövetkezeteknél, és jelentős ösztönzője lehetne a magántársaságok szövetkezetesítésének -- a szövetkezetek kivonása a társasági adótörvény hatálya alól. Ezt gyakran ajánlották a szövetkezetiek, Nagy-Britanniában legutóbb az ICOM az 1986-os költségvetési vita előtt a pénzügyminiszterhez intézett beadványában. Ez idáig azonban ezek a beadványok csak negatív visszhangra leltek.

Egy másik mód az lehetne, hogy a kormány segítse a szövetkezeteket a kiskapuk bezárása előtt, hogy cégbezárás után a maradék ingóságok és ingatlanok feloszthatók legyenek a tagok között. A problémát itt az jelenti, hogy a szövetkezeti részvények korlátozott hozadéka és hogy ezek a részvények ily módon értékben nem növekednek, ahhoz vezet, hogy egy sikeres szövetkezet vagyonának értéke jóval meghaladja részvényeinek mértékét, ami érdekeltséget teremt a szövetkezet felszámolására vagy eladására. Ennek legismertebb példája a Bristol Printers Ltd., melyet 68 évi sikeres működés után ,1977-ben számoltak fel. Ekkor minden részvény -- melyet a társaság működése során 1 fontért számoltak le -- 28 fontot ért, amit a szövetkezet vagyona garantált. Az ilyen vagyonok kiosztása a részvényesek között annak a szövetkezeti elvnek a tiszta megsértése, miszerint a résztőke hozadékát korlátozni kell. Franciaországban és más országokban a szövetkezetek ilyen maradék vagyonának szétosztása törvénybe ütközik.

A szövetkezetek által élvezett széles körű politikai támogatás ellenére és az 1978-ban adóengedményeket biztosító törvény utáni időkben a brit alkalmazotti részvényesek, illetve az egyesült államokbeli ESOP-ok növekedésének tényeivel szemben a közös tulajdonú társaságokká való nyílt átalakulás -- függetlenül attól, hogy a szövetkezeti elvek szellemében ment végbe vagy sem -- alacsony mértékű maradt. Ennek azonban semmi köze a bukáshoz. John Lewis 1929-ben társulássá változtatta át áruházi vállalkozását. 1984-ben a John Lewis Partnership huszonötezer embert foglalkoztatott és huszonötmillió dollárt osztott ki jutalomként alkalmazottai között. Ez és a sikeres Scott Bader vegyipari vállalat, melyet 1951-ben alakítottak át közös tulajdonú vállalattá, fénylő példái maradnak annak, hogy mit képes elérni a közös vállalkozás.

1983-ban a Baxi Heating volt a legutóbbi jelentős vállalat -- az 1981-1982. évben 5,8 millió font adózás előtti nyereséggel és 900 alkalmazottal --, mely társulássá vált. Ezt két fő motívum indokolta:

Az első a munkahelyek biztonsága volt. Mikor eldőlt, hogy a Baxi Heating nem maradhat végtelenségig családi vállalkozás, úgy tűnt, a társulás nagyobb biztosítékát adhatja a foglalkoztatásnak, mint a cég eladása egy másik vállalatnak vagy kft-vé alakítása.

A másik a dinamikus egyensúly megteremtése volt. Úgy számítottak, hogy a társulás teremti meg a legjobb egyensúlyt egyrészt az üzlet és az irányítás, másrészt a demokratikus részvétel és a beszámoltathatóság között.

A jelenlegi gazdasági rendszerben olyan látnokokra van szükség ezen érvelések nyilvánvaló érvényének hathatóssá tételére, mint John Lewis, Ernest Bader és Philip Baxendale. Az ilyen látnokok azonban végzetesen kevesen vannak és távol vannak egymástól. Hogy az átalakulások száma növekedhessék és a szövetkezetek, valamint a társulások teljes mértékben felismerhessék képességeiket, a rendszernek kell megváltoznia. Meg kell találni a módját, hogy a szövetkezet társadalmi és oktatási céljai valódi értékelést kapjanak.

A gazdasági tevékenységnek társadalmi és pénzügyi dimenziója van. A szövetkezetek ezt nyíltan elismerik, és igyekeznek társadalmi és oktatási, egyben pénzügyi célokat megvalósítani. Az ilyen célok eléréséhez elengedhetetlenül forrásokra van szükség, olyan forrásokra, melyeket egy magántársaság is felhasználhat a szövetkezettel szembeni pénzügyi versenyképességének javítására. Ily módon ha egy szövetkezet olyan gazdasági rendszerben működik, mely nem tulajdonít értéket a társadalmi és oktatási célkitűzéseknek, és ezeket tulajdonképpen kizárólagosan a "közszolgáltatási szektorba" utalja, a szövetkezet eleve vesztésre van ítélve a magánvállalatokkal folyó versenyben, ha egyéb tényezők nem különböztetik meg őket. A termelőszövetkezetek tehát gazdaságilag elhanyagolhatók

lesznek mindaddig, amíg a működésük kereteit adó gazdasági rendszer nem veszi számításba társadalmi és oktatási eredményeiket, és nem részesíti őket ennek megfelelő pénzügyi kompenzációban.

A szövetkezeti mozgalom igazi politikai kihívása a gazdasági folyamat és a gazdasági siker gyökeres átértékelése a társadalmi és oktatási dimenzió figyelembevételével. Először a politika sárkányával kell megküzdeni, hogy a szövetkezeti mozgalom úttörői által megálmodott Szövetkezeti Nemzetközösség létrejöhessen.