Hétezres közösségek

Az egyes embereknek nincs számottevő beleszólásuk az öt-tízezer főnél nagyobb közösségekben.

Az embereknek csak akkor lehet komoly hatásuk a helyi kormányzatra, ha a körzet autonóm, önkormányzattal és saját költségvetéssel rendelkező közösséget foglal magába, ugyanakkor elég kicsi ahhoz, hogy az utca embere és a helyi tisztségviselők és megválasztott képviselők között közvetlen kapcsolat alakulhat ki.

Az ötlet régi; ez volt az athéni demokrácia mintaképe is az i. e. III.-IV. században, ez volt Jefferson terve is az amerikai demokráciával kapcsolatban, és ez volt Konfucius elképzelése is, amelyet "A nagy összefoglalás" című könyvében a kormányzásról leírt.

Ezeknek az embereknek belső megelégedést hozott, hogy a helyi ügyekben ténylegesen élhettek beleszólási jogukkal. Szophoklész írta, hogy az élet elviselhetetlen lenne, ha nem a kis közösség(ek)ben megvalósuló szabad kezdeményezések adnák célját. Ezt a gyakorlatot nemcsak önmagában tekintették jónak, hanem ama egyetlen módnak is, mellyel a kormányzás elkerülheti a korrupció kísértését. Jefferson sem azért akarta decentralizálni a hatalmat, mintha általában "az emberek" alkalmasnak mutatkoznának erre, hanem épp az ellenkezője miatt; az emberek hibákra hajlamosak, és ezért veszélyes a néhány kézben felhalmozódó hatalom. Az elkerülhetetlen hibák így hatalmas kihatásúak lennének. "Osszuk az országot körzetekre!" -- ez volt kampányának jelszava. Úgy remélte, hogy ezzel a hibák kezelhetőek maradnak, és az emberek gyakorlatra, tapasztalatra és fejlődési lehetőségre tesznek szert.

Napjainkban az emberek és az irányító hatalmi központok között a távolság óriásira nőtt, pszichológiai és földrajzi értelemben egyaránt. Milton Kotler, egy Jefferson-követő, így fogalmazta meg ezt:

A városigazgatás a polgár számára láthatatlan folyamat. Kevés jelét látja az emberi mozzanatoknak, csupán a fájdalmas adóterheket érzékeli. Az egyre silányabb közszolgáltatásokra igényeinek és vágyainak egyre nyomatékosabb kifejezésével válaszol. Ennek ellenére falra hányt borsónak látszik minden igyekezte, hiszen az igazgatás nem veszi figyelembe az igényeit. Ez a szakadás a polgár és a kormányzat között a városigazgatás legnagyobb politikai problémája, mivel a közrend bomlásának irányába vezet... (Milton Kotler, Neighborhood Foundations, Memorandum 24. "Neighborhood corporations and the reorganization of city government", kiadatlan, ms., 1967. augusztus.)

A külső körülmények -- mai rendszere -- két módon segítik elő és tartják fenn a polgárok és irányítóik szétválasztását. Először is a politikai közösség olyan nagy, hogy az irányítók pusztán emiatt is elszakadnak az emberektől. Másodszor pedig a kormányzat láthatatlan, fizikailag kívül esik az állampolgárok mindennapi életének területein. Ha ez a két tényező nem változik, a politikai elidegenedés sem változhat jó irányban.

1. A politikai közösség mérete

Nyilvánvaló, hogy nagyobb méretű közösségnél nagyobb az átlagos távolság is az állampolgárok és a kormányzást kézben tartók között. Paul Goodman az athéni polisz fénykorára utalva felvet egy aranyszabályt, mely szerint egyetlen polgár se legyen "két baráti lépésnél távolabb a helyi egység legfőbb személyétől. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb két kapcsolat áttéteiével bárki elérhesse az igazgatás magját. Feltételezhetjük, hogy mindenki körülbelül 12 közeli kapcsolatot tart fenn a helyi közösségében. Ezt Goodman említett szabályára alkalmazva egy politikai közösség optimális mérete mintegy 123 azaz 1728 háztartás, amely hozzávetőleg 5500 személyt jelent. Ez az adat megfelel egy régi chicagói iskola 5000-es becslésének.

Nagyságrendje egyezik a Kotler által leirt Ohio állambeli szomszédságon alapuló társaság, az ECCO 6-7 ezres méretével (Committee on Government Operations, ü. S. Senate, 89th Congress, Second session, Part 9, December 1966). Az Ecologist szerkesztői hasonló véleményen vannak a helyi közigazgatási egységek megfelelő méretéről. (Lásd Blueprint for Survival, Penguin Books, 1972, pp. 50-55.) Terence Lee tanulmányában ("Urban neighbor-hood as a socio-spatial schema" Ekistics 177, August 1970) bebizonyítja a helyi közösségek fontosságát. Lee kb. 300 négyzetkilométerre teszi egy közösség természetes méretét. 25 személyt számítva 4000 négyzetméterre, egy ilyen közösség mintegy 2000 fő befogadására alkalmas, míg 60 személlyel számolva ugyanakkora területen kb. 4500 fő a személyek száma.

2. A helyi kormányzat térbeli elhelyezkedése

A kormányzat helyi szervezeti egységeinek térbeli elhelyezkedése akkor is központosított, ha azok működésüket tekintve decentralizáltak. Hatalmas irodaépület-tömbökben rejtőznek, távol a mindennapi élet világától. Ezek a helyek félelmet keltőek, elidegenítőek. Minden ember, aki ötleteivel, panaszaival felkeresi a helyi önkormányzatot, azt igényli, hogy ott otthonosan mozoghasson. Az egyénnek úgy kell éreznie, hogy ez egy fórum, ahol közvetlenül felhívhatja ennek és ennek az ügynek a felelősét, és egy-két napon belül személyesen is találkozhat vele. Ez okból a helyi fórumoknak jól látható, könnyen megközelíthető helyen kell lenniük. Lehetnének például az öt-hétezres közösségek legforgalmasabb piacterein. A politikai élet "szívének", középpontjának kialakítása a politikai közösség nélkülözhetetlen része.

Tehát decentralizáljuk a városi közigazgatást, megadva az öt-tízezer fős közösségeknek a helyi ellenőrzés lehetőségét. Az egységek, közösségek kialakításánál amennyire csak lehetséges, támaszkodjunk a természetes földrajzi és történelmi határokra. Adjunk kezdeményezési, döntési és végrehajtó hatalmat a helyi közösségeknek az őket közvetlenül érintő ügyekben (földhasználat, lakásügy, utcák, parkok, rendőrség, iskolaügy, szociális ügyek, szolgáltatások).
 


Rovatunkban folytatjuk a "Pattern Language" című könyv (Christopher Alexander és mások: A Pattern Language: Towns, Buildings, Construction. New York: Oxford University Press, 1981. 1171 p.) lapunk választott témájára vonatkozó részleteinek közlését.