TÁNC

A tánc szimbolikus és rituális használata olyannyira elterjedt és változatos, hogy itt csak a legjellemzőbb adatokra kell korlátoznunk tárgyalását.

1. Mivel ritmikus elrendezésű, az istenek és a mitikus hősök tánca része a világ ciklikus megszerveződésének és elenyészésének. Nagyon általánosan, a rituális táncok a föld és az ég közti kapcsolatok helyreállításának eszközei, folyamodjanak bár esőért, szerelemért, győzelemért vagy termékenységért, sőt akár az isteni egységbe való beolvadásért.

A kozmikus tánc őseredetije a civa-natarâja tandava tánca. Egy tűzkör részeként ez a tánc egyidejűleg szimbolizálja a teremtést, a megbékélést vagy a megőrzést, a szétesést vagy az újra beillesztést; ugyanakkor a jógi tapasztalatainak szimbóluma is. Mivel az életet adó, teremtő intellektuális mozgás irányítója, Buddha Amogasiddhia tantrikus buddhizmusban a Tánc Mestere elnevezést is viseli.

2. A kínai világ elrendezésében is fontos szerepet kap a tánc: a számok ritmikájához kapcsolódik, megszelídíti a vadállatokat, helyreállítja a harmóniát Ég és Föld között; a Nagy Yu tánca vet véget a vizek túláradásának, a jin túltermelődésének. A wou jelleg, ami a meg nem nyilvánulásnak, a destrukciónak a kifejeződése, néhány szövegmagyarázó szerint a szó primitív értelmében azt jelentette: táncolni. A földközi-tengeri antikvitásban a tánc a kohászathoz, valamint a krétai labirintusból való kijutáshoz kapcsolódik; ez a két terület egyszerre kötődik a kozmologikus és a beavatási szimbólumokhoz (a Nagy Yu tánca szintén labirintustánc). A görög antikvitásban, a dervisek táncában és a sziú indiánok naptáncában is összekapcsolódik a táncosok, valamint a csillagok és a bolygókörök mozgása. Japánban az Uzume tánca a barlang előtt -- minden szent japán tánc mintája -- csalogatja elő Amaterasut, a napistennőt.

3. Ugyanakkor a megvilágosodást előidéző tánc egyfajta spirituális alkalmazásra is alkalmas. A dervisek ciklikus útja elvezeti őket a középponti egységhez, és felemeli őket Istenhez. Az invokatív tánc (létezik Japánban egy bizonyos nembutsu nevű tánc) emelkedést jelent az elszakadás útján, és az isteni kegyelemért való fohász. Meg kell jegyezni, hogy az esőkérő táncok, melyek oly gyakoriak a Távol-Keleten (a kambodzsai leng-trot, a sárkány, az oroszlán vagy az unikornis táncai) egyúttal az isteni áldásért való fohászkodások. S kétségtelen, hogy a termékenység elnyerését célzó tavaszi táncoknak nagymértékben ugyanez a jelentése.

Az ősi Kínában alkalmaztak még gyásztáncokat is, amelyek minden bizonnyal felidézték az elhunyt lelkének visszatértét az isteni forráshoz.

4. Mint az anyagi korlátoktól való megszabadulás, a tánc a spirituális lét megnyilvánulásává válhat. Ennek kitűnő illusztrációja Dávid tánca a frigyláda előtt. A tánc az afrikai művészet uralkodó kifejezési formája. A tánccal a ritmus, a dallam és a beszéd -- saját kifejezéskészletével -- az emberi testben foglalja egységbe a teret és az időt.

A tánc egyike az afrikai kultúra szent kifejezéseinek, mivel lehetővé teszi a mindennapok gesztusai számára, hogy megtalálják beteljesülésüket és jelentésüket abban az élet-misztériumban, amely felülemelkedik rajtuk. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Afrikában, ha vetnek, ha aratnak, ha szőnek, ha kovácsolnak... mindezt eltáncolják a mindennapi gyakorlati megvalósítás előtt, mindez vallásos gesztus, mielőtt termelőmunka és technika lenne. A tánc ily módon az a par excellence pillanat, amikor a férfi mint férfi, a nő mint nő nyilvánulhat meg.

5. Az egyiptomi táncművészet igen fejlett és változatos volt, mint ahogyan ezt irodalmi szövegek és képzőművészeti alkotások tanúsítják. A tudósoknak számos figura és ritmus elemzésére nyílt lehetőségük, melyek tudatosan kidolgozott koreográfiákra épültek, s egyaránt voltak közöttük vallásos és profán ihletésűek. Az istenségek részt vettek ezekben a táncokban, melyek részei voltak a rituális ünnepeknek. Lucien szerint ezek a táncok kifejező mozdulatokká formálják a vallás legmisztikusabb dogmáit, Ápisz és Ozírisz mítoszait, az istenek áltati alakban való megjelenését, és mindezek segítségével az istenek imádását is.

6. A görögöknél hasonlóképpen, a ritmikus folyamatok mitológiai jeleneteket vagy legendás eseményeket utánoztak. Céljuk nemcsak az emlék megőrzése volt, hanem azoknak a kozmikus vagy mitikus erőknek az újjáélesztése, melyek a múltban fejtették ki hatásukat: ilyen a darvak repülését felidéző tánc Apollón tiszteletére, hogy Thézeusznak a Minotaurusz felett aratott győzelmét ünnepeljék, valamint az erőteljes, buja, extatikus táncok más istenek tiszteletére...

PIatón szerint a tánc isteni eredetű. Mielőtt mozgássá lett, jel volt. Ha ismerte is az öt alapvető klasszikus pozíciót, nem kizárólag az isteni jóság és a rend követelményeinek engedelmeskedett. Hogy minél jobban kifejezhesse a táncban rejlő üzenetet, minduntalan a rendetlenség, a szembenállás, a spontán megnyilvánulások után kutatott, főként a dionüszoszi szertartásokban. A gesztusok külön nyelvet alkottak, a tudattalan legmélyéről indultak, és kizárólag az isteni impulzusokra hagyatkoztak: az elragadtatott ihletettség az isten belső jelenlétét jelezte. A tánc szimbolizálta és egyúttal kérte az isten tevékenységét. A vallásos és kozmikus tánc a teremtő és a teremtmény azonosulásának rítusa. Felrajzolja a térben az idő folyamatát, hogy a világ örökös változásában rejlő energiákhoz kapcsolódjon, valamint hogy ünnepelje azokat az erőket, melyeket a ceremónia meghálálni vagy megszerezni szándékozik, mint a harci táncok, az aratási, esküvői vagy temetési táncok esetében.