Márczi Imre

Hová lett a nomád nemzedék?

Valóban, hová lett? Volt-e egyáltalán? Vagy csak a mindent egybelátni akaró tudat, a mítoszteremtés örök emberi igénye hozta létre?

Ezeket a kérdéseket nemigen lehet megválaszolni. Talán nem is kell. A múlt olyan volt, amilyen: a kérdés a jelen és még inkább a jövő. Persze balga ember az, aki a jövő tervezgetésénél nem veszi figyelembe a múltból levonható tanulságokat. A Nomád Nemzedék története megmutatta, hogy a magyarság kulturális gyökerei olyan erősek, hogy kedvezőtlen körülmények között is képesek új hajtást felszínre hozni. Ez a kultúra -- bár csaknem ugyanúgy ki volt és ki van téve a civilizáció koptató hatásainak, mint bármely másik -- olyan mértékben megőrződött, hogy életformát alakító hatást tudott gyakorolni a hetvenes-nyolcvanas évek fiatalságának egy fogékony részére. A semmitmondó szocialista kulturális szólamokkal, valamint a szórakoztató iparral szemben identitást kifejező formákat tudott felmutatni. Új tartalmat tudott adni az "ünnep" és a "közösség" szónak -- habár a kiteljesedésig nem jutott el. Igazi alternatívát kínált a hatalomba merevedett formák helyett: a saját lét, az önszerveződés, az önkifejezés szabadságát.

Az utóbbi néhány évben lezajlott számos változás új helyzetet teremtett a nomád lét számára is. A változásokat az alábbiakkal lehetne jellemezni.

-- Megszűnt a diktatúra szellemi szorítása, a cenzúra: Ma minden eszme jelen van a piacon, elvileg mindent szabad.

-- Jelentősen csökkent a kultúra politikai függősége, de nem szűnt meg teljesen. A hatalmi törekvések néha ma is a kultúra álarcában jelentkeznek, illetve ezt akarják felhasználni céljaik eléréséhez.

-- Megszűntek, de legalábbis erősen megcsappantak azok az anyagi források, amelyeket időnként meg lehetett csapolni. A kultúrának lényegében önellátásra kell berendezkednie.

-- A fogyasztói minták, illetve értékrend szerint gondolkodó társadalom tudatában a 89-es változások után is tovább halványodnak a hagyományos értékek. Ennek egyenes folyománya, hogy a társadalom csak igen csekély mértékben hajlandó támogatni, eltartani, művelni a kultúra hiteles, hagyományos formáit. A kulturális produktumok a piacon nem, vagy alig adhatók el: a kultúra művelői, az alkotók egzisztenciális gondokkal küzdenek.

-- Minden eladó, minden megvehető. A kultúra ma egyértelműen áru, amelynek a fogyasztói társadalom piacán, butikjaiban, shopjaiban, lengyelpiacain kell versenyeznie a kommersszel a dömpinggel, a bazárival.

-- Megváltozott a tömegkommunikáció kultúraközvetítő szerepe: egyrészt csökkent hatalmi-politikai függősége, másrészt fokozatosan kommercializálódik.

-- A tömegkommunikáció jelentős részben idegen befolyás alatt van, és tulajdonosai érdekeit közvetíti. Legfőbb célja lényegéből adódóan a maximális profit biztosítása a manipulálhatóság révén: ezért nem érdekelt a hagyomány, a kultúra hiteles formáinak bemutatásában, terjesztésében. 

-- A televízió, a videó és a számítógép új kulturális mintákat sugall, illetve rátelepszik a hagyományos formákra és kiforgatja azok tartalmát is.

-- A nyugati, legkivált az amerikai médiaipar betüremkedése szinte kulturális imperializmussal fenyeget: naponta el kell viselni a reklámözönt és a kommersz megújuló rohamait. Az ennek következtében kialakuló fogyasztói életforma nem tud mit kezdeni az e tájon hagyományokkal bíró saját kulturális mintákkal és értékekkel.

-- A társadalom kiábrándultsága kedvezőtlen lélektani helyzetet jelent, amelyben nehezen találnak egymásra hiteles, eredeti egyéniségek, alkotó, teremtő mesterek, karizmatikus szervezők és tanulni, tenni vágyó fiatal emberek.

Úgy tűnik tehát, hogy még egy "nomád nemzedék" a régi minták szerint nem szerveződhet. A valamikori tokaji vagy bármilyen más tábor újraindítása is felette kérdéses, mivel hiányoznak azok a tényezők, amelyek egy ilyent összehozni és működtetni képesek.

Kérdés persze -- és talán ezzel kellett volna kezdeni --, hogy mi is a cél valójában. A tokaji alkotóház menedzselése? Az alkotótábor életre keltése? Egy alkotásra megfelelő hely létrehozása? Szellemi műhely (emberek) összehozása? Sajátos művelődési modell kidolgozása? Mozgalom indítása? Alternatív művelődési formák kikísérletezése?

A távoli, nagy ívű célok megfogalmazásában a kultúra elkötelezett munkásai között soha nem volt komoly nézeteltérés. A kultúra hiteles forrásainak, formáinak működtetése, a szimbólumok felmutatása, az azoknak megfelelő természetes életminták kialakítása és azok gyakorlatba való átültetése mindig alapfeladat marad. A részletkérdésekben azonban megjelenik az élet gyakorlatának sokszínűsége.

Egy alkotóház ügye egyetlen rátermett szervezővel sínre tehető. Majdnem ugyanez mondható a Tokaj városhoz kötődő táborról is: jó lenne érdekeltté tenni a helyi közösséget a tábor létrehozásában és fenntartásában. Mivel az ügy nem kötődik szorosan Tokajhoz, pályázat útján is meg lehet találni az alkalmas, együttműködésre kész helyet, helyi közösséget. Egészen más kérdés szellemi műhely létrehozása, ahol gondolkodó, alkotó embereket kell egy indító gondolat jegyében összegyűjteni és együtt tartani. A céhgondolat, szakmai érdekképviselet alkalmas formának látszik ehhez, de ha ezek maguktól nem szerveződnek, felülről csinálni reménytelen. Mozgalom indításához, úgy tűnik, hogy egyrészt nincsenek karizmatikus, vezető egyéniségek, másrészt a társadalom sem fogékony az ilyesmire, mert a tömegkommunikáció napi rohamai sikeresen verik szét maradék önállóságát is: az átlagember nem képes mást csinálni, mint amit a médiumok sugallnak számára. A média fogalmához e ponton az oktatást is hozzávehetjük. összegezve: bármilyen nemes eszme, érték, forma és körülmény merül fel, kerül megfogható közelbe, a mai magyar társadalom részéről elutasításra talál, ha nincsenek mögötte a tömegmédiumok és/vagy rengeteg pénz, illetve politikai erő.

Mi marad számunkra végül is? Mert nyilvánvaló, hogy a fentiek ellenére csinálni kell a dolgunkat. Tudjuk: a kultúra a szimbolikus formák működtetése. Mi lehet fontosabb, mint Mózeshez hasonlóan felmutatni ezeket a szimbólumokat a Mammonnal -- jóléttel, fogyasztással, közönnyel -- szemben?

Az új körülmények között azonban új művelődési modellekre van szükség. Ezek ritkán sikeresek, ha előbb papíron születnek meg, és nem az élet termeli ki azokat.

De ez nem ment fel az elméleti lehetőségek számbavételének kötelezettsége alól. Az alábbi gondolatmenet talán lapos közhelyek és feltevések laza elegye, de lehet, hogy valakikből kiváltja majd azt a szikrát, amellyel új tüzet lehet gyújtani.

-- Minden csábítás ellenére nem az uralkodó, illetve tetszetős ideológia, erő, hatalom mentén kellene gondolkodni -- lehet, hogy felesleges, de ezt egyszer ki kell mondani. Brancusi mondása volt: Teremteni, mint az Isten, szabadnak lenni, mint a király és dolgozni, mint a rabszolga. Alkotó emberek autonóm értékteremtő munkája nélkül a kultúra ügye nem megy előre.

-- Nem szabad megalkudni, elcsábulni, eladni magunkat, nem szabad hagyni, hogy kifosszanak, kihasználjanak. Tudni kell, hogy milyen értékek vannak ránk bízva, és mit ér az, amit csinálunk -- ismerve persze saját korlátainkat is.

-- Figyelni kell a világra, szűkebb környezetünkre, egymásra, önmagunkra, a bennünk levő végtelen távlatokra. Aki szűkebb horizontot választ, kiteszi magát a provincializmus veszélyének, vagy könnyen csapdába esik.

-- El kell fogadni a másik másféleségét a lehetséges együttműködés érdekében. A másféleségben fel kell fedezni a kihívást, a lehetőséget, és nem megszüntetendő veszélynek kell tekinteni. Jóval győzni le a rosszat...

-- Otthon kell lenni, otthont kell teremteni -- szűkebb és tágabb, átvitt értelemben egyaránt. Művelni (colere), ma divatos szóval: menedzselni kellene a dolgokat. Mindenekelőtt önmagunkat, hogy az önművelés nyomán magunkból kihozott hiteles, értékes produktumokat kínálhassuk fel, adhassuk át egymásnak. Aztán működtetni kell, foghatóvá kell tenni a hely szellemét, amely mindenhol jelen van, csak rá kell találni.

-- Az erőforrások feltárása és optimális működtetése nélkül nincs élet. Ez nemcsak az anyagiak előteremtése miatt szükséges. Következik a kultúra hiteles formáiból is, amelyek mindenkor az ökológiai szempontok figyelembevételével valósulnak meg és működnek. Olyan -- mindenféle értelemben tiszta -- forrásokról van szó, amelyek folyamatosan rendelkezésre állhatnak és megújulnak.

-- Kétes értékű minden emberi teljesítmény, mely nem talál követőkre. Ha az általunk hitelesnek tartott dolgokat nem sikerül átadni másoknak, az utánunk jövőknek, akkor ezek a dolgok halálra vannak ítélve. Az átadásnak bizonyos mértékig kritikai funkciója is van: kiválasztódik az érték és kihull az értéktelen, azáltal, hogy értékrendek szembesülnek egymással.

Végül is a mai magyar értelmiség tudatában jelen van három olyan dolog, amelyek egymásra vonatkoztatása számos alternatívát kínál nemcsak a szűken értelmezett kultúra, hanem az életszemlélet vonatkozásában is. Ezek alapot adhatnak a hétköznapok meghatározottságától való elmozduláshoz, aminek messzemenő következményei lehetnek az életmódra is.

Az egyik a kultúra hiteles formáinak művelése, különös tekintettel -- de nem leszűkítve -- a magyar népi hagyományokra. A "nomád nemzedék" végzett és végez ma is úttörő munkát e téren. Talán a keletközép-európai kultúra más, eldugult forrásait is be lehetne ismét kapcsolni. A 89-es változások óta legalábbis a szellemi határok valamelyest átjárhatóbbakká lettek -- szellemi és földrajzi értelemben vett -- térségünkben. Ez a kultúrák, műhelyek együttműködését kínálja, aminek a nehézségek ellenére eddig is vannak mintaszerű példái.

A másik az ökológiai, ökofilozófiai szemlélet. Ez a mindennapi élet, a létfenntartás gyakorlati kérdései felől indult -- látszólag ideológiai meggondolások nélkül. Mára azonban eljutott azokig a kérdésekig, amelyek az élet alapvető lehetőségének feltételére vonatkoznak. E filozófiai mélységekben szántó gondolkodás során az ökológia megtalálta kapcsolódását a kultúrához.

A gyakorlatban a legtöbb nagyszerű gondolat az együttműködés hiánya miatt szokott csődöt mondani vagy eltorzulni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a minden külső kényszer nélküli hatékony együttműködéshez és együttéléshez -- akár egymáshoz egészen távol álló felfogások esetében is -- kell valamilyen általánosan elfogadható minta. Amely nemcsak elveket mutat fel, hanem a gyakorlat számára is fogódzót kínál. A világban számos autonóm, alternatív és egyéb címkével ellátott közösség próbálkozik. Nem egy közülük a nosztalgián, anarchián messze túlmutató, biztató megoldásokat, életstílust dolgozott ki. Eddig elsősorban vallásos indíttatású bázisközösségek szervezték sikeresen együttműködésüket. Nálunk is többen próbálkoznak olyan etikai, közösségi modell kialakításával, amely a mai hazai közegben képes szilárd alapot adni ehhez.

A transzcendens felhangok összecsengenek azokkal a hangokkal, amelyeket az ökológia is kihalt a természet. a létezés zenéjéből. A népi kultúra mindig is kozmikus távlatokban gondolkodott, alkotott. Úgy tűnik, hogy itt és most ez a magatartási minta az optimális hordozója mind a kulturális, mind az ökológiai törekvéseknek. A kultúra hiteles formái egyben megfelelnek az ökológia követelményeinek is. Az ökológiai gondolat mélyén kulturális-antropológiai kérdések lapulnak. Ezek megoldása csak egy kozmikus etika alapján lehetséges. Megfordítva: minden etika hamis, amely nincs tekintettel az ember létfeltételét folyamatosan biztosító fizikai és szellemi-kulturális környezetre is. A kultúra és etika kapcsolata egyébként sem igen szorul magyarázatra.

Csábító lenne e három dolog és az ember testlélek-szellemben való megnyilvánulásai közötti párhuzamot fejtegetni, azonban több eredménnyel kecsegtet, ha az ökológia-etika-kultúra alapkérdéseire keresünk együttes gyakorlati válaszokat. Ilyen lehet például az egyszerűség, elhivatottság és barátság Szent Ferenc-féle modellje: vagy az az indiai jezsuita, aki a legszegényebbek gyermekeit gyűjti bentlakásos iskoláiba, ahol napkályhán főznek és ápolják eredeti kézműves és vallásos hagyományaikat. De nem kell olyan messzire menni. A Longo Mai közösség, a Család és itthon, a Bokor közösség vagy a gyűrűfűiek ugyancsak e három ötvözésével próbálkoznak. 

Bizonyos, hogy a Tokajból elindult nomád nemzedék mintáját nem lehet megismételni. Ez a nomád nemzedék megy a maga útján. Ha hű marad önmagához, akkor az sem lesz baj, ha szétszóródik. Útkereszteződésekhez érve találkozik majd más nomádokkal. Ha nem mennek el egymás mellett, ha egymáshoz csapódnak, úgyis kialakul majd egy újabb vándorcsapat, és ha elég sokan lesznek hozzá, új utakat is taposhatnak. Hogy ezek az utak nem rögösek-e? Mindenesetre kivezethetnek abból a szűkös, nyomasztó létből, amit a hatalom vagy a szabadpiaci diktatúra szán nekünk.