"Kedvenc tárgyam"

Néhány szó az alábbi írásokról

Évek óta folyik egy kísérlet a Magyar Iparművészeti Főiskola Könyvtárában, amelynek az a lényege, hogy a II-III. éves hallgatók irodalomgyűjtéssel segítik a könyvtár állományát, irodalomkutatási munkákat, besegítő dokumentációs munkát végeznek. A munka váltakozó sikerrel zajlik, a növendékek a bibliográfiai, irodalom-gyűjtési tevékenységről nem sokat tartanak, rendkívül nehéz őket konkrét, meghatározott feladatok elvégzésére kényszeríteni. Az elmúlt időszakban változtattunk a feladatok típusán. Így került sor többek között a "Kedvenc tárgyam" című dolgozatocskák elkészítésére. A tárgy nem lehetett könyvből, irodalomból való, a növendékeknek személyesen, szinte a tapinthatóság szintjén kellett találkozni az általuk szabadon kiválasztott tárggyal. Erről rajzot, rövid történetet és fotót kellett volna leadniuk. Úgy gondoltuk, hogy néhány év alatt ennek a feladattípusnak az elvégzése után. érdekes gyűjtemény állhat össze. A beadott írásművek önmagukért beszélnek. Szerintünk egy korosztály tárgyakról, világról való gondolkodásmódjának tükörképét -- s valljuk be, elég szegényes tükörképét -- adják. 

B. F.

Az "Aranyfácán"

Az utóbbi hónapok felismerése volt számomra, hogy az "Aranyfácán sűrített paradicsom" konzervdoboz milyen szép. Évek óta, nap, mint nap találkoztam vele, de csak most döbbentem rá, hogy létezik.

Odáig jutottam, hogy tartalmát most már nyersen is szeretem, pedig régebben voltak fenntartásaim az izével kapcsolatban (kissé vas ízűnek éreztem, pedig nagyon különös fanyar, jó íze van). A jó csomagolás csodákra képes. E konzervnek a konzervativizmusa lenyűgöző. Mintha áradna belőle a múlt szaga (s ha kinyitjuk, másé is). Telitalálatnak érzem a színeket: vörös és arany! Nem tudom, ki tervezte, de nagyot alkotott (tipográfiailag és grafikailag egyaránt). Bár a 450 grammos kiszerelés magyar betűi hagynak némi kívánni valót maguk után, de a 150 grammos maga a tökéletesség.

Szenzációs a Hatvani Konzervgyár Kft. (Hatvan Conning Factory Ltd.) névválasztása is: "Aranyfácán" ("Golden Pheasant", "Failan Doré").

Nagy rácsodálkozás volt ez a rég ismert tárgyra, s azóta gyűjtöm kiürült példányait. Azt hiszem, ez az írás egy nagy túlélőről szól, s örülök, hogy van ilyen. F. B.

Cosworth

A Ford Excort Cosworth egy tárgy. Az én kedvenc tárgyam. De ha közelről megnézzük, a valóságban rá kell döbbenjünk -- ÉLŐLÉNY. Van benne valami a vadállatból. Elpusztíthatatlanságot, őserőt sugároz. Távol áll tőle az elegancia, gyűlöli a sznobokat. Kedvenc szórakozása nagyszájú Merciket legyorsolni.

Teljesen természetesnek tartják, ha valaki jó öreg bogárhátújáról úgy beszél, hogy annak lelke van. Ezt egy modern és irdatlanul vad autóról nem tudják elképzelni. Pedig a Cossie-t dévajkedvű démon szállta meg. Színtiszta száguldásra és útszaggatásra született. Múltja sem akármilyen! A Ford a versenymotorokat gyártó, angol Cosworth céggel közösen kifejlesztett egy kétliteres, tizenhat szelepes feltöltött motort, mely kétszáznégy lóerőt teljesített. Ez akkor a Sierrába került, mert annyira szigorú kinézetű volt, hogy puszta látványa sokakat őrületbe kergetett. Elöl rácsok, lukak, süllyesztett lámpa, spoiler, hátul dupla szárny... Maruzsi még mindig ilyennel versenyez. Ezután az új Sierra következett már 4 kerékhajtással. Ez négy ajtós, lépcsős hátú volt, kinézetre sokkal szolidabb. Azt a félresikerült gondolatot próbálták megvalósítani, hogy a jó autó ne mutassa meg, mit tud. Szerencsére ez nem nagyon sikerült. És végül -- talán utolsó mohikánként -- az új Escort Cosworth jött. A Ford is elindult a japános lágyítás útján, de azért ez még itt van! Majd szétfeszíti az erő. A kerekeknél kiszélesítések, a motorházon púpok, rácsok. Elöl a spoiler a földet súrolja. Lehetetlen vele fölállni a legkisebb járdaszegélyre. A műszerfalon fehér alapon fekete számok és betűk. Gyújtás -- feldübörög a motor. Gázadás -- vagy tucatnyi mutató leng ki hirtelen. Gyorsulás -- ez az a pillanat, amikor szomorúan be kell valljam, hogy még soha életemben nem ültem Cosworthban. De ez az esemény már nem várat sokáig magára.

És hogy feldobjam valamivel az írásomat -- íme néhány műszaki adat: 
Wolf Escort Cosworth 
állandó 4 kerék hajtás 
kerék: 225/40 ZR 18
Motor: 2000 ccm
Hengerenként 4 szelep
Turbófeltöltő 307 LE

Menetteljesítmények: 
Vmax: 270 km/h 0-100 km/h: 4,5 sec 
(összehasonlításul Mercedes 500 SL: 6,7 sec, Lada 1500-as: 18 sec) 

Fogyasztás: 16,5 1/100 km

Felhasznált szépirodalom: 
-- K. May: Winettou
-- M. Jókai: Fekete gyémántok
--Tao

Felhasznált szakirodalom: 
-- Sportautó
-- Automobil revue
-- Automagazin
-- Autokatalógus 1993

A cukortartó

Talán ez a doboz. Igazából cukorkatartó. Jó lett volna, ha tényleg lett volna benne... Több mint százéves, még a dédnagyapám szerezhette. Egyáltalán nem hasznos tárgy, egyszerűen csak dísz. Tele volt régi papirosokkal, fényképekkel, és egy törött lornyon is volt benne, a dédnagyanyámé. Kicsit misztikus az egész, annál is inkább, mert még a nagyszüleimet sem ismertem, csak az apámat, de ő sem mesélt soha erről...

Az anyagára nézve is csak tippelhetek. Szerintem azúrkék üvegpasztából van, a záródási felületei sárgarézlemezzel vannak bevonva és a zárszerkezete is sárgaréz. A képek alapján talán sejthető, milyen szépen töri meg a fényt ilyen üres állapotban. Súlya kb. fél kiló, az oldalai legalább 8 mm vastagok. A cukor már kikristályosodott az oldalán. Anyám azt állítja, hogy a doboz maga kristályból van. Lehet, hogy neki van igaza... Egyetlen tulajdonsága, ami már gyerekkoromban is felhívta rá figyelmem; nemes egyszerűsége, mintanélkülisége. A színe is csábított, hogy levegyem a polcról, de ez érthető módon tilos volt, annál is inkább, mert pár vázát már összetörtünk az öcsémmel akkoriban. Egyszerűen misztifikáltam, nem tudtam, miért lett "kivonva a forgalomból", és ez mind ellene mondott annak, hogy milyen szép. Mondanom sem kell, milyen örömmel nyitottam volna ki, ha netán tényleg cukorkát tettek volna bele szüleim. Később már nem akartam hozzányúlni, mert tudtam, hogy csak értelmetlen papírokat és ismeretlen személyeket ábrázoló sárguló fényképeket találok benne, csak néztem. És most kiválasztottam kedvenc tárgyamnak... 

B. 0.

A székem

A kényelmes ülés alapfeltételei:

-- Szabadon mozoghassanak a lábak.
-- A talpak megfelelő nagyságú. felületen. támaszkodjanak.
-- Olyan legyen. a háttámla, amely a gerincoszlop pihenését szolgálja. A támla a lapockák csúcsát összekötő vonalig ér és követi a gerincoszlop görbületét.

Ezt az én GALÁNTA nevezetű székem mind tudja. A típus az 1975-ös években került gyártásra Romániában. Anyaga: alumínium öntvény, krómozott acél, vas, kevés műanyag, szövet. Visszautal a korszak iparának állapotára.

Ez egy bútor, egy munkaszék. Román, de lehet, hogy erdélyi. És lelke van, mert ronda, ronda lelke van. Olyan, mint egy Trabant. A Trabantnak is lelke van a Mercedeshez képest. Szeretjük...

Szerintem mindenkinek (aki meglátja) megakad a szeme a becsavart lábon. Beteg. Kitört az egyik kereke, egy orvosságos üveg áll a helyén. Oda van. ragasztószalagozva.

A huzatja barna. A szar színe. Mindig azt juttatja eszembe. Az egész lénye gyengeséget, fáradtságot sugároz. Néha jó lenne beleharapni. De nem merek. De tényleg él.

Éledezik benne az a sok fémszerkezeti elem. Ilyet nyugaton. ebben. a műfajban és árkategóriában. nem látsz. Ez opponál a mai irodaszékekkel. Érzem, hogy lassan drága lesz ez még nekem. Divatba jön. És a színe is szép lesz. 

R. B.

Faláda

Faláda: mérete 30 x 15 x 6 cm. A nagyapámtól maradt rám, olajfestéket tartott benne, én is erre használom. Egy nagyon egyszerű, szép kidolgozású láda, oldalt fémkapcsokkal, melyek már kilazultak, és nemigen záródnak. A fogója U alakban meghajlított fémdrót. A falapok a sarkoknál fogazással vannak összedolgozva. Vonzódom a régi tárgyakhoz, nem szeretem a steril szériagyártmányokat. Ez a láda hozzákopott a tulajdonosához. Nincs belőle két egyforma. A fém eloxidálódott, matt színe, a fa foltos, kopott, néhol karcolásokkal barázdált felülete adja meg a doboz karakterét. Az ilyen tárgyak nagyon őszinték. Éppen ezek miatt az apró "hibák" miatt. Ez teszi számomra azzá, ami. Ha elvész, nem lehet egy másik "ugyanolyannal" pótolni. 

K. M.

Lakkdoboz

Sok kedves tárgyam van, ezért nehéz volt a választás, melyikről írjak. Általában szeretem a tárgyakat és ragaszkodom hozzájuk, talán túlságosan is. Leginkább azokhoz, amelyekhez valamilyen jó emlék fűződik. Képtelen vagyok megszabadulni tőlük, ezért lassan elborítanak. Nem gyűjtöm őket, ők jönnek hozzám, vagy inkább maga az élet hozza őket. Mindegyikük valamilyen eseményt szimbolizál. Ezért nem értem azokat a -- műszaki érdeklődésű -- ismerőseimet, akiknek a lakásán pedáns rendet és üres polcokat találtam. Kíméletlenül kiselejteznek mindent? Vagy szekrényeik mélyén rejtegetik tárgyaikat? Nem hiszek abban, hogy az emlékeinket csak a fejünkben hordozzuk. Szükségünk van a tárgyakra is.

Amiről írni akarok, az egy kínai lakkdoboz, dédanyám testvéréé, Hermin nénié volt. Hogy ő honnan szerezte, nem tudom, halála után nagyanyámhoz került, ő pedig a 17. születésnapomra nekem adta. Vörösesbarna színű, oldalára virágok vannak festve, a tetején pedig egy kis tájkép van madárral. Ami nagyon tetszik benne, hogy az "árnyékos" részei, vagyis az alja és a belseje fekete. Szegény Hermin néni a pénzét tartotta benne, ezért aztán egy betörés alkalmával szét is feszítették a zárat. A rablás nyomai most is látszanak rajta, a sarkain lekopott a lakk, a zár külön kotyog a dobozban. Talán a madár miatt, talán a tájkép miatt, de nagyon szentimentális, nőies tárgynak tartom, és ennek megfelelően. fényképeket és leveleket tárolok benne. (Ha lennének szárított virágaim, rózsaszín szalagjaim és imakönyvem, azt is itt tartanám.) 

K. O.

A száraz virág

Gondolom, hogy a száraz virág nem mindenki szamara lehet egy kedvenc tárgy. Azért nevezem tárgynak, mivel egy elhalt növény, ami végül is nem lehet más, mint egy tárgy.

Öröm az számomra, ha kezemben tartom és tudom, hogy nem bánthatom. Mert élő világban az ember akarata ellenére is bántja az élőlényeket. Gondolom, ezért jó a száraz virágnak.

Nem szeretem ocsmány módon a könyvekben tartani, vagy üveglap alá helyezni, csupán csak tenyérben tartani és elmélkedni. Talán ez számára is megtisztelő. 

K. É.

A kavics

Mi a tárgy? (Értelmező kéziszótár)

1. Különálló létezőként érzékelhető anyagi jelenség. A természet tárgyai. /Élettelen dolog. Személyek és tárgyak. Használati cikk, holmi, eszköz.

2. Az, akire, amire valamely tevékenység, írás, magatartás irányul. Szerelmének tárgya; a vizsgálat tárgya /Az, amiről a beszélgetés, vita folyik. Eltér a tárgytól /Sajtó. Elintézendő vagy megbeszélendő ügy.

3. Az, amit valamely alkotás ábrázol. A regény, a kép tárgya.

4. Iskolai tantárgy.

5. Fil. Lélt.: az a dolog, amelyre valamely gondolati tartalom vonatkozik, illetve amelyre a tudat ráirányul. A fogalomtárgya.

6. Nyelvtan: "Kit? Mit?" kérdésre felelő mondatrész. 

7. Az anyagvilág legtartósabb formációja a kő. Nem azért, mert nem változik. Atomi szinten éppúgy változik, mint bármi, de ezt a változást nem lehet észrevenni, mert szemmel érzékelhetetlen. Csak az látható, hogy ez a belső átalakulás nem vesz erőt rajta. Konzisztenciáját s alakját hosszan megőrzi. A fű, a gyermekláncfű és a gombák formálódását szinte szemmel láthatom, mert ezeknek az átalakulási ereje igen csekély. Gyorsan lezajlik és hamar ki is fullad. A kősziklák benső változását nem érzékelem, mert szemem nem az atomikus szintet, csakis a felszínt látja: ez pedig látszólag nem változik. A kőszikla a tartósság jegyében létezik. A kő minden vallás szent szimbóluma. Az egyiptomi, az azték, a perui, a mexikói, a kínai, a hindu hagyomány éppúgy tud róla, mint az ősmagyar hitvilág, az iszlám Kába-köve éppúgy a múló idő középpontjában elhelyezett maradandóságot jelképezi, mint a piramisok. A zsidóságnak az Írás ezt a parancsot adja: "Földből készíts nekem oltárt, ha viszont kövekből készítesz oltárt, ne építsd be azokat megfaragva, mert ha vasadat emeled rájuk, megszeplősíted."

Az ember ugyanis a kövek időtlen bölcsességéhez semmit sem tud hozzáadni. Ha megpróbálja, csak elvesz belőle. Amit az ember teremt, nem a tartósság jegyében áll. Minden, amit az ember alkot, saját ízlésének és történelmi korának tünékeny jellemvonása. A kereszténység világtengelyében a szikla áll. 

V. E. H.
 
 
 
 

Kedvenc tárgyam -- nincsen. Kedvenc tárgyaim vannak. Természetből vett dolgok, tengermosta fadarabkák, színesek, furcsa alakúak, tengeri kavicsok, kagylók, rákdarabkák. Rengeteg színes kövem is van, szín szerint csoportosítva tárolom őket egy Duna-parton. talált fadarabban. Körül-belül 20-30 centi hosszú. ez a valaha volt gyökérdarab, egyik fele már elkopott, belsejével együtt, így kis vájat alakult ki benne, pont megfelelő hely "kincseim" tárolására. Miután megtaláltam, kiszárítottam, lecsiszoltam, bekentem olajjal, azóta így áll. Vannak fekete-fehér csíkos és pöttyös kagyló- és csigadarabjaim, ezek az egyik legmegbecsültebb darabjai gyűjteményemnek. Ugyanis úgy néznek ki, mint egy XX. sz. végi "dizájnos" ékszer vagy tárgy.

Ha bárhol meglátok valamilyen furcsa, különleges természeti tárgyat, magammal viszem a gyűjteményembe. Gyűjtök összeszáradt répaszeletkéket, melyekről már senki ki nem találná, mik voltak valaha; magas hegység szikláiról gyűjtött mohaszerű növényeket, amelyek több év óta ugyanúgy néznek ki; ezenkívül hatalmas marhafogat, bogyókat, ujjperccsontot (állaté talán), színes ásványszilánkokat, ismeretlen terméseket, gubacsot, sulyomot, szárított virágokat, leveleket a világ különböző tájairól, egy nővény hatalmas tüskéjét és még más apró dolgokat. De most legjobban. azokat a fadarabokat szeretem, melyeket nyáron gyűjtöttem egy ködös észak-kaliforniai tengerparton. A víz olyan simára csiszolta őket, mint a kavicsokat szokta. Éppen tenyérbe illőek különböző színárnyalatúak. Öröm tölt el, ha megnézegetem őket, a kedvenc tárgyaimat. 

T. I.

Csigaház

Mindig szerettem hallgatni a hatalmas csigaházból kiszivárgó hangokat, melyek a tenger zúgását, morajlását utánozták. Kiskoromban ez afféle tiltott gyümölcs, féltve őrzött kincs, kuriózum volt.

Számomra elérhetetlen magasságban, az üveges vitrin legfelső polcán volt a nyughelye, ahonnan nagymamám féltve és szinte ünnepélyesen adta át nekem, hogy felügyelet mellett egy kicsit hallgathassam zenéjét.

A tritonkürtöt Eszterházy gróf komornyikja ajándékozta nagyszüleimnek, és ők egyszerű emberek lévén kincsként kezelték ezt az akkori különlegességet.

Nemrég beteg nagybátyám tulajdona lett, majd én örököltem, ...és most már bármikor a fülemre tehetem és hallgathatom a mélytengeri hangokat. A tárgy számomra története miatt kedves.

R. R.

Az elektromos tölcsér

A kedvenc tárgyamat otthon tartom, biztonságos körülmények között. Nem mondom meg most rögtön, mi ez a dolog, de segítek a kitalálásában. Kedves barátaimmal szoktam ezt játszani, nem kis örömükre (mintegy beugróként a továbbiakhoz). Álljon itt ehhez a tárgy hozzávetőleges (de azért pontos) körvonala. És most következzék egy kis történeti áttekintés. Nem mintha ez hozzájárulna a kedvenc tárgyam funkciójának felderítéséhez, viszont ebből a kedvencség mibenléte kiderül. A tölcsért (derült égből villámcsapás!?) egy éjszakai guberáláson vezérelte elém a sors. Rézarcán halványan megvillant a holdfény, mikor magamhoz szorítottam (meglehetősen poétikus volt az este). Hátizsákomba suttyantottam, és a pakkot felsegítettem barátnőmre, hadd élje át ő is az eseményeket. Nem sokkal ezután véletlenül hanyatt esett, a tölcsér, a kedvenc, akkor nyerte el végleges ovális alakját. Otthonomba térve sem szűntem meg munkálkodni sorsának további alakításán. Úgy éreztem, elemi kötelességem felzárkóztatni a modern kor szelleméhez, ritmusához, biztosítva jövőjét az elkövetkező száz évre. Ehhez az elektromosságot, az elektromos áramot véltem a legmegfelelőbbnek felhasználni. Így lett nekem egy elektromos tölcsérem. 

H.P.

A balta

Az évezredes design a formatervezés remeke.
BAMM!
A balta puszta érintése is tettekre, 
komoly férfias tettekre sarkall.
BAMM!
Bárki bármit is mond, a balta nem rossz. 
A balta igenis jó!
BAMM!
A balta az ember legrégibb és leghűségesebb társa 
jóban, rosszban.
BAMM!
A balta nélkül az ember nem lenne az, aki!
BAMM!
Aki ezeket a TIB dolgozatokat kitalálta...
BAMM!

H.J.