A Magyar Iparművészeti Főiskolán tervezett új szakirány a kreativitást, a műfaji átjárhatóságot és az ökológiai szemléletet tekintené alappilléreinek. Elnevezése sokféle lehetne: interdiszciplináris, alternatív, intermediális, interaktív stb. Magyarul az egyik lehetséges elnevezés a "határesetek".

Az intermediális gondolat nem új a főiskolán, az elmúlt húsz évben többször is felmerült. A közelmúltban Szilvitzky Margit, majd Bak Imre fogalmazott meg ilyen elképzeléseket. Ezek azonban főleg a képzőművészet és iparművészet határterületeire, illetve az új médiumok új kifejezési formáira épültek.

A még távolabbi múltban, a 60-as évek derekán Pogány Frigyes rektor fogalmazta meg az iparművész szakmák együttműködésének szükségességét és az építészet összefogó, koordináló feladatát. Ennek a gondolatnak a megvalósítása során óhatatlanul megjelentek a műfaji határokat átlépő, mai szóval intermediális megoldások.

Jelenleg a Magyar Iparművészeti Főiskolán az 1983 óta folyó alapképzési program tapasztalatai adnak biztos hátteret az ez irányú képzésnek.

Az alapképzésben találkozik először a hallgató a rajz, a színek, az ábrázolás-átírás, kompozíció, térbeliség, plasztikai érték, arányosság, felület, technológia, anyaghasználat, textúra, anyagfelhasználás, funkció, konstruálás, tervezés és művészetelmélet alapvető kérdéseivel.

Mivel a különböző szakos hallgatók (építész, formatervező, grafikus, textiles, keramikus, üvegtervező, csomagolástervező, fotó-, videoszakos hallgatók) közös, azonos feladaton dolgoznak, a szakmaköziség, az intermedialitás, a több kifejezési eszköz és mód kipróbálása magától értetődik.

Egy új szak lehetséges kiépítésére és formájára vonatkozó elképzelésünket 1990-92 között fogalmaztuk meg. Új vonása, hogy elsősorban az iparművészeti területek közötti határokon kíván mozogni, mert a hagyományos kézműves és design szakmák határai fellazultak, sok esetben átjárhatóvá váltak, és ez a folyamat továbbra is folytatódik. Ez azonban nem jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk a művészeti és tudományos területek egymásra hatásait. Alapkutatás szinten az iparművészettel kapcsolatos képzőművészeti, építészeti, tudományos és zenei problémák teljes tárháza az érdeklődésünk körébe esik. Viszonylag kisebb szerepet szánunk az új médiumokkal (video, fotó, performance, mozgókép) kapcsolatos problémákkal való foglalkozásnak. Két okból is: egyrészt a területnek önálló szakiránya működik főiskolánkon, másrészt 1992 óta működik a Képzőművészeti Főiskola intermediális szakága, főleg ebben az irányban.

A 80-as években a környezetvédelem, az ökológia megjelenése új szempontként vonult be a tervezési és termelési elvárások közé, azonban az igazi szemléletváltás jelei csak most, a 90-es években mutatkoznak. Elképzelésünkben mi is hangsúlyosan, legalábbis egy markáns lehetőségként szeretnénk foglalkozni az ökológiai szempontú tervezéssel, a termék életciklusának teljességében gondolkodva, figyelembe véve a gyártás, a használat, lebontás és újrahasznosítás teljes folyamatát (például energiakímélő gyártási folyamatok). Ugyanakkor szeretnénk elkerülni az ökológiai romanticizmus csapdáját, de nem kizárva egy új romantika gazdagságát. Vállaljuk az idevágó történelmi és népi hagyományokat (például a faeszközök tervezési és gyártási népi hagyományait, a vályogépítészet hagyományait).

Támaszkodni kívánunk a bionika, az alkalmazott matematika, a számítástechnika eredményeire, a minimális anyag- és energiafelhasználás irányába tett kutatásokra, a szemiotika eredményeire, a hagyományos és új technológiákra. Természetesen mindezt nem egyszerre, hiszen korlátozott számú hallgató fogadása lehetséges.

A leendő új szak tanárait mindig az adott téma szerint szeretnénk felkérni a változatos, egyéni érdeklődések szerint. A jelenlegi belső tanári karra is bizton támaszkodhatunk és jeles külső szakembereket is sikerült megnyerni az ügynek. Tanácsadónk: Attalai Gábor textilművész és művészeti író, Beke László művészettörténész, Csete György építész, Jankovics Marcell rajzfilmes és művészeti író, Paizs László szobrászművész. Mindannyian maguk is több műfajban és műfaji határokon mozgó szakemberek. Az ő segítségükkel szándékozunk kidolgozni a részletes tantervet.

A 60-as években a tervezés, oktatás megkezdése előtt Dózsa Farkas András tanszékén minden hallgatónak el kellett készítenie a szükséges modellező eszközöket, mintázófákat és gipszszerszámokat. Ugyanígy magunk készítettük később a statikai tesztelő padot a hallgatói munkák kipróbálására, és a példákat hosszan sorolhatnám. Ez az a szellem, amely ma is vállalható, és ezért munkamódszerünk a kísérletező gyakorlati tevékenység és elméleti felkészültség egységére fog épülni, amelyben a kivitelezés, a kézműves munka igényessége párosul a helyes tervezői ítéletalkotással és intuícióval.

A feladatok köre az igen konkrét anyagtechnológiai kísérletektől kezdve (szénszálas műanyagok a bútortervezésben vagy vályogépítészet) messzire elvezet (ember és tér viszonya, léptéke, tér és hang összefüggései stb.). A feladatokat az áttekinthetőség és kezelhetőség miatt különböző csoportokba rendezzük.

A képzés időben kétféleképpen lehetséges: vagy 5 éves folyamatos programmal vagy a 3 éves szakmai képzés után további két év alatt. Ez esetben a hallgató egy szakmából biztos ismeretekkel rendelkezik.

A Világbank és a Felsőoktatási Fejlesztési Alap támogatásával reális esélyünk van arra, hogy a munkát elkezdjük, és egy izgalmas területen támogassuk az innovatív, ötletes, kezdeményező egyéniségek kialakulását, közösen készülve a második ezer év feladataira.