Bodor Ferenc -- Kovács István

Tárgyaink emlékezete
Egy szoba topográfiája

A környezet térképszerű feltárásával, a tárgyak közt még jelenlévő ember önvallomásainak segítségével, az emlékezés pátoszával, egy felvillanó vaku természetellenes fényében a tárgyak egy pillanatra összekapcsolódnak a legszemélyesebb élettel

"Egy ember eltűnik. Úgy is mondhatjuk, elköltözött. Kelet-Európában a kettő szinte egyre megy. S 'mennek' az emberek, egyre csak mennek kifelé a világból..., viszik magukkal feledésre szánt ünnepeiket."(*) Eltűnnek családok, kihalnak nemzetiségek, felbomlanak házasságok, baráti körök, eltűnnek egész társadalmi rétegek. S a megmaradt, a széthurcolt, majd emlékeztetőként összehordott tárgyak halmazából már csak a motívumokat lehet felidézni. Vajon kit érdekelnek a megidézett magánéletek tárgyakkal összekapcsolt helyei és időpontjai? És vajon mennyire lehet hiteles itt ma hiányzó személyekről és megszemélyesített együttlétekről megemlékezni? A megmaradt tárgyak emlékezete is véges, és idővel lassan jelentésüket vesztik. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy fontosabbak vagyunk jelentésüket vesztett tárgyainknál. Elhagyatottságuk nem. attól kap kozmikus méreteket, hogy én már nem vagyok köztük. Az sem igen számít, hogy néhány évig az én tárgyaim voltak. (Ki emlékszik már erre?) Ami igazán. számít, az a tárgyak -- tőlünk független -- maradandósága. Leltári számuk van, tehát léteznek. Valaki számon tartja őket, és valaki használja őket. Valaki költözteti, vigyázza, vagy elárverezi azokat. Tárgyaink tehát nincsenek magukra hagyva. Éppen csak egymásra vonatkozásuk hiányzik. Külön-külön. mindegyikről tudni lehet, mire jó, úgyhogy együttes jelentésükre már nincs is szükség.

(*)Aradi József: Tárgyaink emlékezete

Tárgyaink is egyenként vannak jelen ott, ahonnan szinte senki és semmi sem hiányzik -- legfeljebb az a hely és az az időpont. E nélkül pedig történelmüket vesztik tárgyak és tárgyakhoz tartozók egyaránt. A legnagyobb gonddal felidézett tárgyhalmaz, a legnagyobb gonddal szervezett történelem sem pótolja a jelent, a jelen létét. A tárgyak emlékeznek, de meddig? -- Az átmenetiségek korában a felejtésé a jövő. Ott, ahol, és amikor minden eladó (stilbútor, Remington írógép, konyhakredenc, vagy hifi-torony), ott és akkor zárul végképp önmagába az emlékezet.

A tárgyakat el lehet látni új, más személyekre szabott jelentéssel. De ez már nem a tárgyak saját jelentése, nem a tárgyak saját ünnepe. A saját jelentés nélkül maradt tárgy most mar maradéktalanul kisajátítható: azon az írógépen más nevek betűit, más évfordulók dátumait lehet lekopogni. De ez már nem a mi tárgyaink emlékezete, és nem a mi ünnepünk. Tárgyaink elhagyatottságában ki-ki saját sorsát, egykori jelentésének tárgyi emlékét sejtheti.

A tárgy mint fétis, mint jelkép egy ideig még helyettesítheti a hiányzót -- az írógép fölött megmozdulhat a kéz, megelevenedhetnek a személyes jelenlét nyomai. De lassan a homályba vesző arccal a történetek is tárggyá merevülnek. Eltűnik egy ember -- eltűnik egy ünnep. Csak a tárgyak maradnak. És az újabb generációk egy más struktúrába illesztve próbálják személyessé tenni -- kisajátítani azokat. Vajon. hány "élete" lehet egy tárgynak?

A következőkben a feladat annak a vizsgálata, hogy ezek a "hátrahagyott tárgyhalmazok", hogyan épülnek vagy nem épülnek egymásra kisajátított új jelentések hordozóiként, mennyire őrzik emlékezetüket, mit jelentenek ma, egy megváltozott világban, egy egészen más kontextusban.

Társadalmi léptékben a legkisebb egység a család, az otthon környezete, az az intim szféra, ahol talán leginkább tetten érhető a személyes jelenlét s a tárgyak kapcsolata.

A helyszín

Az időpont 1989. december 29. A helyszín az Új-Lipótváros 1896-ban épült egyik épülete, annak második emelete. Két és félszobás, 91 négyzetméteres, többszörösen leválasztott egykori nagypolgári lakás, melyben a jelenlegi lakók tíz éve laknak. A lakás komfortosnak számít, fürdőszobával, gázfűtéssel, konyhával. A nagy lakószoba, annak tárgyi világa szolgál a vizsgálat alapjául.

A szoba berendezése tradicionális polgári lakberendezést tükröz. A közepén elhelyezett asztal, a rendszeres és folyamatos szellemi munka mellett, a tér fő szervező eleme. A szoba domináns berendezési tárgya a több egységből álló, szótárakkal, lexikonokkal, újságokkal cédulázott, könyvekkel, sok-sok apró dologgal teli polcrendszer. A funkcióban több részre választott térben a társalgó bútorai éppúgy megtalálhatók, mint a hálóhelyül szolgáló ágy is. A bútorok nagy része családi örökség, kisebbik hányada vásárolt. A falakon képek, fotók, térképek. Általánosan jellemző a már-már kaotikusnak látszó, mindent elborító tárgyak halmaza. A tárgyak farkasszemet néznek egymással, össze vannak zsúfolva, s az egységet nem annyira a tér, mint inkább az erkölcsi rend határozza meg.

Ez az intim szféra nem sokat törődik a tárgyi berendezéssel, mivel a benne található bútorok és tárgyak elsődleges funkciója, hogy személyessé tegye az emberi kapcsolatokat. Egy új tárgy belépésével az egész struktúra is módosul, de a környezet a saját világába építi, így részévé válik az eredeti struktúrának.

Az ember alapvető igénye az élettér olyan kialakítása, amelyben a tárgyak sajátjának tűnnek. Ahogy Hernádi Miklós írja: "A tárgyakat aránylag rövid úton külön, saját világába építi az egyén... működésében próbára tesszük, helyet találunk neki térbeli és életviteli értelemben egyaránt..."

Érdekes, hogy az így kisajátított tárgy iránt a közvetlen figyelem csökken, és egy lehetséges újabb felbukkanása felé fordul. Ez a mérhetetlen gyűjtőszenvedély az évek során mindent elborító tárgyhalmazokat hoz létre, melyben mindennek megvan a saját helye, vagy -- ez még jó lesz valamire -- az a kategória, amelyben leghasználhatatlanabb tárgyaink is éveket élnek túl.

Az évek során összegyűlt tárgyhalmazok rendetlensége látszólagos. A tulajdonos számára -- logikusan felépített, sajátjelentésekkel bíró tárgyi környezet, szinte minden igényre fenntartott dolgokkal. Ez a világ mindent elárul a használójáról -- az életmódtól kezdve, a társadalmi hovatartozáson keresztül a legbensőbb dolgokig. Ezért a hasonló életvitelű, végzettségű, társadalmi helyzetű emberek otthona is hasonló képet mutat.

A környezet térképszerű feltárásával, a tárgyak között még jelenlévő ember önvallomásainak segítségével, az emlékezés pátoszával, egy felvillanó vaku természetellenes fényében a tárgyak egy pillanatra összekapcsolódnak a legszemélyesebb élettel.

Szubjektív leltár

A könyvespolc

... egy zöld csempe van a falon, 1979-ben vettem nyolcszáz forintért egy kalotaszegi, kalotaszentkirályi asszonytól. A párját már elcseréltem a Bíró József, Erdélyi kastélyok című könyvére. Alatta egy széki asszonytól kapott, széki népviseletbe öltözött baba van. Annától kaptam, aki a legnagyobb csempészek egyike volt -- a sikeres bevásárlások emlékére. A baba alatt, aki itt porosodik, az elmúlt huszonnégy év azonos formátumú újsághegyei vannak, melyek hetven százaléka a bukaresti Művelődés című folyóirat.

A babától jobbra kezdődik a könyvespolc. Ennek külön története van.

Az új lakásba való kényszerű költözéskor -- a Magyar Nemzetben megjelenő hirdetés: 5000,-- Ft-ért 10 fm könyvespolc eladó. Békebeli asztalosmunka -- pontosan belepasszolt ebbe az új lakásba.

A polc tetején német patikaedények állnak -- ezeket egy NDK-beli patikus hajította ki a padlásáról --, egy pár darab van itt belőlük. A falon lévő XVIII. századi festmény a dédapáról készült, már csak a feje látszik ki.

Ezen a polcon elsősorban olyan könyvek vannak, melyek a magyar középkori történelemmel foglalkoznak. A csatos üvegek, amelyeket külföldön, kolostorban készített sörök tárolására használtak, Németországból és Hollandiából valók. A kicsi és hosszúkás üvegek szépcímkéjű gyomorkeserűk, már üresek, de azért itt vannak.

A polc alatt -- ezt nem látni -- összeragasztott barna dossziéban régi oklevelek találhatók.

A könyvek között az Ecseri piacon vásárolt Pesti Napló képes mellékletei, bekötött újságok, majd a XVI. századi jogi könyvek, melyeket nagyapai örökségből sikerült megmenteni 1928-ban.

Alattuk rituális kegytárgyak sorakoznak: balatoni nyarak emlékét őrző mérhetetlenül gyönyörű giccsek. Itt egy barna műanyag tál, melyen kéken virít a Balaton, és rajta egy vitorlás hajó, de van hőmérős gitár, van egy vízköpőre emlékeztető, ezüstösre festett hal, és vannak hópehely-játékok, melyek, ha mozgatják őket, nagyon szépek. Az utolsó pillanatokban csaptam le rájuk -- ezek a magyar "hópehelygyártás" utolsó darabjai --, ma már csak nyugaton lehet ilyeneket kapni igen drágán.

Több fajta is van belőlük, a legszebb talán a Balatonról, olyan, mint egy televízió. Halak úszkálnak benne, és kövek és moszat, és rá van írva, hogy Balaton. De van itt egy nő is, aki egy vár előtt integet, és vannak máriacelli kegytárgyak, van New York-i, van két római a Szent Péter-székesegyházzal, az egyikben pedig már csak derékig a vízben egy nő, mert közben a víz elpárolgott belőle. És van egy ceruzahegyező szőrös nyuszival, amivel sohasem hegyeztek ceruzát. Mögötte egy régi magyar diáksapka-szalag, piros-fehér-zöld zászlóval, és az van ráírva: Talpra magyar!

A sárgahajú női fej is ceruzahegyező, kicsit erotikus tartalommal, a ceruzát alulra, a nyaka helyére kell bedugni...

A hópelyhek alatti polcon egy gyönyörű fénykép, valószínűleg Mezőkövesden készült, utána egy műanyag játékocska -- bokszolók, melyeket jobbra-balra lehet húzogatni --, ajándéktárgyak szintén. Mögöttük egy teljesen ismeretlen meztelen nő fekszik, térdét átkulcsolva: 1940-es években készült fénykép. Az Ecserin vettem egy forintért, nagyon tetszett, ma is tetszik. Mellette Csók István özvegyének a fotója, szintén az ócskapiacról -- onnan tudjuk, hogy ő az, mert Cecén ennek a fotónak a párjával találkoztunk a Csók István Múzeumban.

Odébb egy töltőtoll hever, amely a vetkőzős tollak mintájára nem vetkőzik, hanem átlátszó üvegtokjában egy hajó úszik el az Országház előtt, és rá van írva: "Willkommen in Ungarn", és a toll piros-fehér-zöld színű. Ezek mind ajándéktárgyak, azért szépek, mert esendőek és ezek fejezik ki a kort.

A tárgyak mögött különböző könyvek vannak és egy fénymásolt fotó Cybulskyról, a Hamu és gyémánt című filmben, illetve egy szerelme látható a már híres jelenetben. Ezek is fontos képek, mert az a film egy hős korszaknak volt a szimbóluma -- alaphelyzetet vázol föl, ezért van kitéve.

A következő polcon, fönt megint az obligát sörösüvegek, lent egy nagyon szép zománcozott tábla kék felirattal: DOMOUPRRAVITYEL, ami oroszul azt jelenti, hogy házmester. Ezt a főnököm adta nekem egy pár évvel ezelőtt. Alatta fényképek vannak egy fotóreprint kiállításról, és egy nagyon szép félmeztelen magyar színésznő a harmincas évekből.

Egy másik újságkivágás a Képes Sport 1964-es valamelyik nyári számának a címlapja: a Ferencváros bajnokságát ünnepli a közönség. Ez a kép örökké emlékezetes marad, mert ez volt az első olyan nagy ünneplés, ahol kifejezhettük az örömünket azért, hogy egy elüldözött csapat nyerte a bajnokságot, és óriási tüntetés és verekedés volt. Mellette és fönt sörös, boros, vodkás és patikaüvegek között egy norvég keramikus leány műve látható -- nem sikerült, így hát nekem adta.

Alatta könyvek, tulajdonképpen mindegyiket érdemes volna végigvenni. Ez egy Szent Biblia, azaz az Istennek Ó és Új testamentumában foglaltatott egész szentírás -- magyar nyelvre fordíttatott Károli Gáspár által, Bázelben nyomták 1751-ben. Nagyon szép bőrkötésben, ornamentális díszítéssel -- családi darab, úgy örököltük.

A polc szélén egy pöndörödött szélű fotó, egy XVII. századi erdélyi gótikus templom képe, amelyben apámnak és anyámnak volt az esküvője. Lejjebb Budapest látképe színes levelezőlapon, a régi Erzsébet híddal, a Gellérthegyről, a századforduló idejéből, egy hatalmas összehajtható panorámakép. Alatta is történelmi könyvek vannak: a legnagyobb csemege az 1943-as telefonkönyv, pergamen utánzatú papíron. Ez volt az utolsó háború előtti telefonkönyv. Hihetetlenül gyönyörű tipográfiával, rendkívül gazdag tartalommal. A mai napig nem tudtuk utolérni. Minden oldalon egy hirdetés, más-más betűtípussal, hallatlanul részletes szakmai mutatóval. A tárgyi és emberi világ olyan gazdagsága, amilyenről mi csak álmodni tudunk -- elég, ha megnézünk egy mai telefonkönyvet...

Íróasztal és környéke

Ahol véget ér a könyvespolc, a falon egy fotó van: egy 1848-as dagerrotípiával készült másolatról készült másolat -- ez a harmadik réteg már. Az ükapámat ábrázolja, aki meghalt a segesvári csatában... Alatta metszetek. Marosvécs Erdélyben és Beckó vára, ezeket régen fillérekért lehetett az Ecserin kapni.

A két ablak között van egy kis fiókos szekrény, ezen meg egy üveges vitrin, amibe pontosan belepasszol egy 1733-ban készült, de 1945 óta nem működő óra, mellette színes fénymásolt néprajzi fotók vannak.

Az óra tetején egy Thüringiából származó figura tart két gyertyacsonkot. Mellette egy rendkívül izgalmas dolog: Gábor Áron ágyújának kicsinyített modellje. Egy rákospalotai esztergályos gyártotta 1971-ben ötszáz forintért. Olyan darabokat készített, amelyekkel lőni lehetett...

A szekrényke fölött egy romantikus kép az 1830-as évekből -- Mátyás király elfoglalja Bécs várát -- aranyozott, mutató nélküli óralapos keretben. A szerkezetet 1945-ben eltüntették belőle.

Az ablakot piros csíkozású függöny takarja, ami kerek tíz nyugatnémet márkába került. Volt még egy ilyen, de a válóper után elfeleztük.

A sarokban egy empire stílusú, "elefánt" lábakon álló, kissé szúette íróasztal áll. Megőrzésre van nálam. Gyönyörű szép ovális formája van, alul egy nagy fiókkal és különféle rekeszekkel. E különböző tárgyak vannak: Egy angol nőtől kapott kekszes doboz (nagyon szép, valami indiai jelenet van rajta), egy lovas ólomkatona, különböző kerámiák, egy csésze "balatonparti homokfürdő" felirattal, benne rengeteg vetkőzős tollal, ezek szintén egy korszak dokumentumai.

A falon két térkép, az egyik Erdély térképe, a másik a történeti Magyarország térképe 1818-ból üveg alatt. Ez volt a gyűjteményem első szerzeménye.

Az asztalon van még egy lámpa -- szovjet darab --, mely egyúttal rádió is, mögötte egy kis utazó mindentudó (INTERDISCANT felirattal), benne mindenféle tárggyal, mérőszalaggal, egy cellux, egy snicli, egy vonalzó, egy kis olló, egy tűzőgép, folyékony ragasztó, gémkapcsok -- ez egy svájci csúcs-design. Egy másik nagyon szép angol kekszes dobozban haszontalan tárgyakat tartok. Van még itt egy kitüntetés: kiváló munkáért a 60-as évekből, egy rosszul formált vörös csillag -- érdemrendszerű dolog. Aztán két pakli römikártya, amin pin up girlök vannak -- elfajzott kelet-európai változat.

Az ágytól az asztalig

Az ágy mellett egy eléggé roskatag polc áll, porosodó folyóiratokkal, kazettával, sárgaréz lámpával.

És egy nagy pillanat, a design, a népi iparművészet, és a "csúcstechnológia" találkozása: Az ágyat egy piros-fekete széki terítő borítja, rajta egy szovjet Junoszty típusú minitévé, melyet 1980-ban kaptam Moszkvában. Az ágynemű kék-fehér mintázatú, valami csempésztől vásároltam suttyomban valamelyik piacon.

A falon függő négy kép az 1800-as évek közepén készült. A család másik ágát ábrázolják. Vagyonosok voltak, de a vagyonból már semmi sem maradt.

"Tervezett" tárgyak nem jellemzőek a szobára. Az egyik kivétel: a lámpa. Szép, gondos munka, de 100-as izzóval sem ad elég fényt.

Van négy szék, biedermeier huzattal, nagyon meggyötört állapotúak, az asztal összecsukható, politúrozott régi darab. Az asztalon a feketetói vásáron vett abrosz, rajta egy praktikus rajzlámpa. A szanaszét lévő edényekben mindenféle dolgok gyűltek össze...

Ettől odébb vannak -- a lakásra jellemző dobozok, amelyekben különféle dolgokat lehet tárolni. Egy részük egészen egyszerű, úgynevezett levéltári, a másik részük olyan doboz, amiben levelezőlapok és fényképek vannak.

Hogy innen valami hiányozna, nem hiszem, legfeljebb színesíteni lehetne a választékot. Talán néhány technikai tárgy hiányozhat, számítógép (azóta van), meg videó és egyéb ilyen marhaságok, de tervezett tárgyak ide nem kellenek.

A szoba tárgyai spontánul rakódtak egymásra. A felszín alatt lévő tárgyi világ azonban már tudatos. Ezek a könyvek, térképek, és az összes többi dolog, amelyek a felszínen nem is jelennek meg. Ez az érdekes igazából, engem ez érdekel.

Funkciók és jelentések

Egy ember eltűnik hirtelen -- egy másik megjelenik s a világot birtokba veszi. S a tárgyak a magukba zárt emlékezéssel csak gyűlnek, rakódnak egymásra. Minden életnek, minden kornak megvan a tárgyi világa.

A vizsgált tér rétegződött dolgai: egy fél emberöltő eredménye. Lényegesen több tárgyat tartalmaz, mint amit közvetlenül használunk, vagy szükségünk volna rá. De ki tudná pontosan, hogy egy adott dolgot hányféleképp lehet használni -- a tárgyak életében az eredeti használati funkciók sokszor másodlagossá válnak. A dolgokat, melyeket megvásárolunk, ajándékba kapunk, öröklünk, az utcán találunk, vagy nyerünk -- kisajátítjuk magunknak, "átírjuk, testre szabjuk" őket. S az utánunk jövők szintén átszabják, más jelentéssel ruházzák fel őket, vagy egyszerűen kidobják. A cél mindig egy intim szféra létrehozása, melyben a tárgyak rendszerré szerveződnek, s ebben a struktúrában újabb jelentéseket vesznek fel.

A tárgy tehát egyszer az, ami -- ez lehet az eredeti használati funkció --, egyszer pedig ettől elvonatkoztatott, az egyénnel kapcsolatba került tárgy. Az is elképzelhető, hogy az elsődleges jelentés érvényét veszti.

A szoba tárgyai így egy hierarchikus rendbe szerveződnek. A legfelső réteg az "ez még jó lesz valamire"' kategória. Ebbe tartoznak az eredeti használhatóságú eszközök, melyekhez nem sok érzelmi kötődés tartozik, egyszerűen csak vannak.

Sokkal érdekesebb az emléktárgyak csoportja. Itt a dolgok teljesen felveszik a szeretett tárgy jelentését, felértékelődnek, attól függetlenül, hogy eredetileg milyen értékkel bírtak. Külön becsességük, hogy kordokumentációként szerepelnek. A műanyagtálra festett balatoni kép, a hőmérős gitár, a szőrös ceruzahegyező mind idetartoznak. A hópehely-játékok -- mint egy gyűjtemény darabjai -- napjaink kultúrájában pótlólagos jelentésekkel telítődnek, értékükhöz nem fér kétség.

Ugyanebbe a kategóriába sorolható az erdélyi népviseletű baba is. Technikailag ugyanazt jelenti, mint eredetileg, keze-lába mozgatható, szeme pislog, gyakorlatilag működik. Pszichológiailag az eredeti jelentés változott, mert olyan érzelmi, hangulati állapotot ébreszt, ami az ajándékozásra utal -- emlék. Ma már nem játszanak vele. A széki viseletű baba szociológiai funkcióját a romániai magyarság nemzetiségi hovatartozása jelenti -- jelkép értékű megnyilvánulás. Gazdaságilag mindegy, mennyibe került, mert ajándék, és mivel nem eladó, az értéke sem lényeges. Végül a dokumentális funkciója: üzenetet jelent egy későbbi kultúrának, például ilyen volt a széki népviselet, vagy ilyen volt egy erdélyi baba stb.

Minden tárgyat ugyanígy tudatosan végig lehet elemezni, s rajövünk, hogy nagyon kevés a ténylegesen célirányos tárgy, illetve nagyon kevés dolog jelenti azt, amiért készült.

Egy másik kategória: az újságkivágások, fotók, cikkek, melyek nemcsak mint kordokumentumok jelentkeznek, hanem emlékek, érzelmeket kiváltó emlékeztetők is. Cybulsky egy nemzedék jelképeként üzen...

Egy ilyen polgári enteriőrhöz hozzátartoznak a falakon elhelyezett képek, festmények, metszetek is. A bútorok nagy része régi, örökölt darab. Ezeknek a tárgyaknak sajátos státusuk van. A régi tárgyakban az idő jelei, kulturális jelzései folytatódnak. A konkrét formák mögött mindig egy korábbi létezés emlékezete van -- ettől a tárgy titokzatossá, érdekessé válik. Ez a magyarázata annak, hogy akár a használati funkció megszűnésével a tárgy transzcendens módon is jelent valamit. A nem üzemelő óra továbbra is jelzi az idő múlását, az alig használható székek sem jelentenek kevesebbet. Mert a jó tárgyak képesek a közvetlen használati funkciót szüneteltetni -- az óra meg lesz javítva, a szék lába egyszer meg lesz ragasztva, ezért sem dobom ki.

A családi festményeknek külön értéket hitelességük ad. Nem a képek hitelessége -- ehhez nem fér kétség --, hanem a családi ág létezésének hitelessége, a gyökerek kutatása, az ősi családi ág létezésének bizonyítása. Egy festmény, egy régi portré mindig tükröt jelent az időben -- s ha ennek személyes vonzatai vannak, külön érték. De nem kevésbé értékes egy dagerrotípiáról készült másolat sem, ha valamelyik dédapát ábrázolja.

A bemutatott szobában nagyon kevés funkcionális, tervezett tárgyat lehet találni. Ennek oka a környezet meghatározottsága. A régi tárgyak állandósítják a környezetet az időben, a funkcionális tárgy csak a mában létezik, kijelentő módban, vagy a gyakorlat imperativusában. Ezért ábrándult ki a design-ból sok ember, s fordult napjainkban ismét a többjelentésű "történelmi tárgyak" felé.

Az új tárgyak elenyésznek használatukban anélkül, hogy korábban léteztek volna. A régi tárgyak jól állandósítják a környezetet az időben -- ahogy Baudrillard megfogalmazta. A "tervezett" tárgy nem képes szépen megöregedni, mert nem az időre tervezték, hanem egy konkrét célra, sőt konkrét időtartamra. Előbb-utóbb kimegy a divatból, elromlik, vagy szétesik, és mivel használati funkcióján kívül más jelentésekkel nem nagyon bír -- hát feleslegessé válik. Legfeljebb dokumentatív értékű lehet egy bizonyos idő eltelte után.

Jelentésgazdagságában egy jól tervezett IKEA szék messze elmarad egy alig használható biedermeier bútortól. A mai tárgyak közül azok képesek a pillanat túlélésére, amelyek összetettségükben és rejtélyes bonyolultságukban nem egy meghatározott funkcióval bírnak.

Mindenesetre bármilyen lehet is a tárgy működése, jelentésgazdagsága -- a használó mindig magára vetítve éli meg. Tehát a tárgyi környezettel szemben támasztott igények az önmagunkkal szemben való igényességet is jelentik.

A feltárt szoba kulturális gazdagságához, sokrétű tárgyi világához, amit a régi tárgyak jelentenek, nem fér kétség. Elvileg új, modern tárgyakkal is elképzelhető jelentésgazdag környezet kialakítása -- elég, ha a két háború közötti modern tárgykultúrára gondolunk. De hol vannak ezek a tárgyak? Napjainkban soha nem látott mértékben sekélyesedett el a környezetkultúra. A ma gyártott termékekkel kialakított környezet alig elviselhető -- ezért is törvényszerű a régi tárgyak "dicsérete", ami feltétlenül jó, de nem megoldás. A cél a múlt feltárásával, megismerésével, a tényleges igények számbavételével egy emberséges környezet kialakítása. Ez a mi dolgunk -- és nem is kevés...

A fotók: Kovács István felvételei

FORRÁSOK
Hemádi Miklós: Tárgyak a társadalomban. Gondolat, 1982. 
Jean Baudrillard: A tárgyak rendszere. Gondolat, 1987. 
S. Nagy Katalin: Lakberendezési szokások. Magvető, 1987. 
Aradi József: Tárgyaink emlékezete. Folklór, társadalom, művészet, 1983/3. 
P. Fussel: Osztálylétrán Amerikában és a Hold kegyeltjei című film.