Spéder Zsolt

Háztartásgazdaság:
0-24 óráig

Mi lenne, ha kimaradna az áramszolgáltatás, ha nem működne a rendőrség, ha bezárnák a kórházakat, ha leállnának a mosószergyárak? Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel ad súlyt a nyilvánosság, amikor egyes foglalkozási ágak, termelői ágazatok társadalmi fontosságát kívánja kiemelni. Azonban csak kevesen gondolnak bele, mi történne, ha abbahagynák munkájukat a háziasszonyok, otthon senki nem főzne és takarítana, nem gondoznák családi kötelékben súlyos vagy kevésbé súlyos betegeiket a hozzátartozók.

A háztartásgazdaság felfedezése

A főzés, a mosás és a lakás kitakarítása, egy kiégett izzó cseréje vagy egy elromlott zár megjavítása, a család zöldség- és gyümölcsszükségletének megtermelése, a betegek gondozása -- és sorolhatnánk a végtelenségig az otthon végzett tevékenységeket -- mind olyan jelenségek, melyek szervesen beépülnek a mindennapok rendjébe, azok magától értetődő, megkérdőjelezhetetlen részét alkotják. Akik végzik, tudják, elvégzésükhöz erőforrásokra, munkára, pénzre, földre van szükség. Sokan sejtik azt is, hogy mindez kapcsolatban van a gazdasággal. Hiszen ha megtermelik a zöldséget, nem kell pénzt adni érte a piacon, ha lekvárt főznek, és abból süteményt sütnek, akkor is megkínálhatják vendégeiket, ha nem telik a drága cukrászdaira, és ha saját maguk vagy ismerősük megjavítja autójukat, azt nem kell elvontatni az autószerelőhöz, nógatni a szerelőket, hogy mikor lesz már kész. És közben azon morfondírozni, illik-e borravalót adni és mennyit, vagy itt most már piacgazdaság van, ahol megkérik a munka árát. Akik pedig vásárolják a zöldséget, gyümölcsöt, cukrászdából hozzák a süteményt, és vagy mert nem értenek hozzá, vagy mert nincs rá idejük, autószerelésre szervizbe viszik az autót, azok számára nyilvánvaló, hogy az említett tevékenységek éppúgy részei a gazdaságnak, mint az autógyártás, a vegyszertermelés, a házépítés vagy a mosodai szolgáltatás. Első látásra csak annyiban különböznek egymástól, hogy értük egyszer nem fizetünk, másszor pedig igen, egyszer otthon saját magunk (vagy ismerőseinkkel) végezzük el, másszor pedig törvényileg bejegyzett gazdasági társaságok, illetve azok alkalmazottai végzik őket.

A társadalom- és gazdaságtudomány sokáig nem vette tudomásul, hogy a piacgazdaságon és a közösségi szektoron kívül is működik gazdaság. Figyelmüket csak annyiban irányították e külső szféra felé, amennyiben az hozzájárult a piac működésének megértéséhez. A háztartás mint gazdasági szereplő csak addig érdekli a közgazdászokat, amíg az választ a sokféle joghurt, mosószer, szőnyeg, porszívó és szekrénysor közül, amíg befizeti az adót és igénybe veszi az egészségügyi ellátást. Ami ezután történik, a saláta készítése, a ruha kimosása és kivasalása, a szekrénysor összeszerelése és takarítása, a beteg otthoni gondozása, már nem közgazdasági kérdés, hiszen végzésük során kimondott csereviszony nem jön létre, a tevékenységeket nem követi pénzmozgás.

A fejlődéselméletekben jelen lévő elképzelés, miszerint a háztartásban végzett munkák a gazdasági fejlődés következtében kikerülnek onnan, és szerepüket a piaci és/vagy a közösségi (állami) ellátás veszi át, szintén hátráltatta az otthon végzett gazdaságilag hasznos tevékenységek tudományos vizsgálatát. A 80-as évek fordulójától különböző tudomány-területeken folyó kutatások során, így a gazdasági teljesítmény statisztikai számbavételével foglalkozó vizsgálatokban, a nőkutatásban, az informális gazdaság elemzésében -- hogy csak a legfontosabbakat említsük -- az elemzések mintegy "melléktermékeként" jutottak olyan következtetésekre, hogy az otthon végzett fizetetlen munka az iparilag fejlett társadalmakban is a megélhetés egyik meghatározó elemét alkotja. Létük nem a társadalom fejletlenségével áll összefüggésben, hanem azzal, hogy sajátos funkciót töltenek be.

Az otthon végzett fizetetlen munka egyik lehetséges értelmezési kereteként a háztartás adódott. Ki kell tehát tágítanunk a közgazdaságtan szűklátókörű fogalomhasználatát, mely a háztartást vizsgálva kizárólag munkaerő-eladás folyamatát (munkavállalás) és az abból befolyt jövedelmek felhasználását (piaci fogyasztás) modellezi. Ezen túl azt is feltételezi, hogy a szóban forgó döntések optimalizálási folyamat következményei. "Kinyitottuk" tehát ezt a definíciót, s olyan fogalmi rendszert kívántunk kialakítani, mely egyaránt lehetővé teszi az említett hasznos tevékenységek értelmezését, és nem zárja ki a klasszikus közgazdasági elemzéseket. Ennek megfelelően a háztartásgazdaságot a család[1] megélhetését biztosító intézménynek tekintjük. Alapvető funkciója, hogy a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat (a családban élők munkaerejét, jövedelmeit, a család és tagjainak kapcsolati tőkéjét, a földet és más reálvagyontárgyakat stb.) úgy szervezze (velük úgy gazdálkodjon), hogy a család mindennapos és hosszú távú (generációkon is túlnyúló) megélhetését biztosítsa. Ennek keretében 

-- felosztja a család és tagjainak munkaerejét a munkavállalás, informális munkavégzés, a háztartásgazdaság, a rokoni segítségnyújtás és más munkaszférák között;
-- a lehetőségekhez mérten igénybe veszi a különböző jövedelemforrásokat, így a munkajövedelmeket, jóléti transzfereket, tőkejövedelmeket, rokoni és más kapcsolathálózati transzfereket;
-- meghatározza a pénzkezelés módját (ki miről dönt a családban stb.), felosztja a jövedelmeket megtakarítás és fogyasztás között, megtakarítási és befektetési döntéseket hoz;
-- kialakítja a család fogyasztási stratégiáját, ezen belül a magán-, köz- és saját fogyasztás arányait, piaci vásárlásaihoz keresési, takarékossági eljárásokat dolgoz ki; 
vagyis szervezi és "kivitelezi" a család megélhetését. 

Már a fentiekből is világosan kitűnik, hogy a modern társadalmak háztartásgazdasága sok más mellett egy nagyon lényeges pontban különbözik a pre-indusztriális társadalmakban működő házgazdaságoktól. Míg azok többnyire önellátó háztartásgazdaságok voltak, addig a maiakat elvághatatlan szálak, függési, kölcsönösségi és versenyviszonyok fűzik a piaci termeléshez és a közösségi ellátáshoz. 

[1] Itt nincs hely a család és más "családszerű" intézmények, így például az élettársi viszonyban vagy vadházasságban, vagy éppen egyedül élők stb. pontos elhatárolására. Mikor családról beszélek, minden "családszerű". együttélési formára gondolok, így a fent említett. példákra is.

A háztartásgazdaság értéke(lése)

Ha tisztában vagyunk is azzal, hogy a háztartásgazdaság mindennapjaink állandó része, mértékét nehezen tudjuk megbecsülni, s hajlunk arra, hogy fontosságát, értékét lekicsinyelljük. A valóság ilyenfajta érzékelése a háztartás-gazdaság működésének alapjellemzőiből fakad. A háztartásgazdaságban végzett munkáért nem kapunk pénzt, így az nem számszerűsödik. Nincsenek vezetők, akik szabályozzák, felügyelik és elbírálják a munkát, ezért nem érzékeljük közvetlenül teljesítményeink társadalmi elismerését. Persze a háztartásgazdaságban végzett munka is szabályozódik, csak közvetett módon. A szomszédasszony sopánkodhat, hogy mennyire poros a környék, ami gyengéd rosszallást fejez ki, ha éppen nem takarítottunk, családi perpatvar törhet ki, ha a megszokott meleg étel nem készül el vacsorára, gyermekünk pedig beírást hozhat haza, ha nem ügyelünk a házi feladat elkészítésére. Nem kell tovább sorolnunk a példákat, hogy érzékeljük, a társadalom elvárásai, amelyek a fenti példákban a szomszédsági viszonyrendszerben, a családban kialakult normákban, illetve az iskolai kötelezettségekben jelennek meg, finom társadalmi mechanizmusokon keresztül szabályozzák, felügyelik a háztartásgazdaság működését és teljesítményeit. Az ilyen fajta indirekt szabályozás azonban nem segíti, hogy a teljesítmények láthatóvá váljanak.

Mi lenne, ha kimaradna az áramszolgáltatás, ha nem működne a rendőrség, ha bezárnák a kórházakat, ha leállnának a mosószergyárak? Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel ad súlyt a nyilvánosság, amikor egyes foglalkozási ágak, termelői ágazatok társadalmi fontosságát kívánja kiemelni. Azonban csak kevésen gondolnak bele, mi történne, ha abbahagynák munkájukat a háziasszonyok, otthon senki nem főzne és takarítana, nem gondoznák családi kötelékben súlyos vagy kevésbé súlyos betegeiket a hozzátartozók. Ez utóbb említett teendők éppannyira fontosak, mint az előbb felsorolt, mindannyiunk számára nyilvánvalóan nélkülözhetetlen tevékenységek.

A mai világ a számok bűvöletében, a több vagy kevesebb misztikájában él. Szeretné tudni, mennyi is a sok vagy kevés, s így jelentősek vagy jelentéktelenek a szóban forgó társadalmi tények. Jelentéktelen, elhanyagolható vagy nagyarányú az a jólét, amit a háztartásgazdaságok létrehoznak? A piac és a közösségi gazdaság nagyságrendjéről a bruttó hazai termék (GDP) mutatója ad megközelítő képet. Témánk szerint fontos, hogy csak megközelítőt, hiszen sokféle piaci, ám "szürke" vagy "fekete" gazdaságbeli aktivitás nem szerepel a számbavételben. Többféle módszer ismert a háztartásgazdaságban létrehozott jólét nagyságrendjének becslésére. Ezek többsége az időmérleg-adatokon alapul. Mivel minket csak a piaci és közösségi gazdaság, illetve a háztartásgazdaság nagyságrendjének aránya érdekel, elégséges a legegyszerűbb becslési módszert használnunk, s így nem kell különböző átlagbérekkel beszoroznunk a háztartásgazdaságban eltöltött munkaidőt. A piaci és közösségi gazdaságban, illetve a háztartásgazdaságban munkával eltöltött idő ugyanis az említett gazdaságok egymáshoz viszonyított teljesítményéről ad képet. Az alábbi táblázatunk az 1986/87-ben végzett magyarországi időmérleg-vizsgálatok adatai alapján készült. Vonatkoztatási pontnak az egy átlagos napon, egy átlagos személy által a különböző gazdasági szférákban átlagosan végzett munka mértékét tekintjük. Az így számolt adatok százalékos megoszlása ugyanis megegyezik az össznépesség egy év alatt végzett munkájának különböző gazdaságtípusokra eső arányával.

Munkaidő-felhasználás a különböző gazdaságtípusokban Magyarországon, 1986/87-ben
(egy átlagos napra és személyre esőpercek és arányok, figyelembe véve az ünnepnapokat, szabadságot és betegszabadságot stb. is)
 
gazdaságtípusok perc/nap  százalék 

hivatalos gazdaság  188  40,8 
második gazdaság  77  16,7 
háztartásgazdaság 196 42,5 

gazdaság "együtt" 461  100,0 

Forrás: saját számítás az időmérleg-adatok alapján 

A táblázat tanúsága szerint a háztartásgazdaságban végzett munka felülmúlja a hivatalos gazdaságban eltöltött időt. Tudván azt, hogy a második gazdaságba mind piaci jellegű, mind pedig háztartásgazdasági (például a saját ellátásra való mezőgazdasági termelés) tevékenységek beletartoznak, ám a piaciak részaránya vélhetőleg felülmúlja a háztartásgazdaságiakat, úgy becsülhetjük, hogy a háztartásgazdaságban munkával eltöltött idő, ha nem múlja is felül, igencsak közelíti a szocialista piacgazdaságban és állami ellátásban (f)elhasznált munkaidőt. Felvethető persze, hogy a háztartásgazdaságban végzett munka nem olyan hatékony, vagy hogy a főzésnek, kertészkedésnek, vagy éppen a gyereknevelésnek lehet pihenés jellege is. De állíthatjuk-e nyugodt szívvel, hogy azt az időt, amit munkahelyünkön töltünk, maximális hatékonysággal kihasználjuk? Vagy azt, hogy a munkahelyi társalgás, kávéfőzés és kávézás, vagy éppen sörözés, a katonák gyakorlatoztatása, a munkahelyről történő telefonos ügyintézés és nem utolsósorban a fusizás tényleg növelik a bruttó hazai terméket, a piaci és közösségi gazdaság teljesítményét? (Az említettek ugyanis részét képezik a GDP-elszámolásnak.) Mindezen megfontolásokat figyelembe véve azt gondolom, hogy az időmérleg-adatok legalább olyan jó, vagy szkeptikusan fogalmazva, ugyanolyan rossz képet adnak a különböző gazdaságok kiterjedtségéről, mint a mindannyiunk által elfogadott és használt GDP-adatok. Azzal együtt, hogy megállapítjuk, a milliónyi háztartásgazdaságban létrehozott jólét vetekszik a piaci és közösségi gazdaság együttes teljesítményével, újra és újra hangsúlyoznunk kell, hogy a táblázatban foglalt adatok becslések, így nem pontos mértékei a jólétnek, még ha megítélésünk szerint pontosan tükrözik is a gazdaságtípusok nagyságrendjét.

A háztartásgazdaság "életképessége"

Az a feltételezés, amely szerint a háztartások a gazdasági fejlődés következtében kiüresednek, a teljesítmények kommercializálódásából, illetve a szolgáltatói társadalom kialakulásából vezethető le. Ha majd a piacon mindent meg lehet vásárolni, ha majd az áruk és a szolgáltatások magán-és közjavak formájában rendelkezésre állanak, akkor már csak az egyes háztartások jövedelmeinek növekedése szükséges ahhoz, hogy azok a funkciók, melyek ma még a háztartásgazdaság illetékességi körébe tartoznak, egy csapásra kikerüljenek onnan. Miért nem akar mégsem csökkenni a háztartásgazdaságok jelentősége? Talán azért, mert nem vagyunk még elég gazdagok ahhoz, hogy mindent a piacról vásároljunk, vagy hogy az állam közösségi ellátás keretében rendelkezésre bocsássa az adott szolgáltatásokat, ami közvetett módon ugyan, de úgyszintén a háztartások gazdagodásának függvénye. Az iparilag fejlett, "gazdag" országok tapasztalata azonban azt mutatja, hogy az anyagi gyarapodással nem jár együtt a háztartások kiüresedése. Először tekintsük át a fejlett ipari országok háztartásgazdaságaira vonatkozó elképzeléseket, majd utána térjünk vissza a szegénység-gazdagság kérdésköréhez.

A fogyasztói munka koncepcióját kialakító Jorges szerint a kommercializáiódás soha nem érhet el olyan fokot, hogy a piacon vásárolt fogyasztási cikkek közvetlenül alkalmasak lesznek fogyasztásra. A végső fogyasztáshoz mindig szükség lesz egy továbbfeldolgozó fázisra, fogyasztói munkára, melynek funkciója a megvásárolható tömegcikkek segítségével az egyéni fogyasztói ízlésnek megfelelően biztosítani a g közvetlen fogyasztást. Tehát a kommercializálódással párhuzamosan, ahhoz kiegészítő módon kapcsolódva fejlődik a fizetetlen munka.

Gershuny közgazdasági logikát használva érvel amellett, hogy a háztartások a modern ipari társadalmakban a szolgáltatások igénybevételével szemben gyakran részesítik előnyben a háztartásgazdasági önkiszolgálást. Koncepciója szerint a háztartások a szolgáltatás/kielégítés azon módozatát választják, amelyik olcsóbb. Statisztikai adatokkal igazolja, hogy a szolgáltatások ára az ipari termékekhez viszonyítva sokkal gyorsabban nőtt. Így a racionálisan kalkuláló háztartás szolgáltatási szükségleteit nem a piaci szolgáltatások igénybevételével, hanem önkiszolgálás formájában elégíti ki. Az önkiszolgálást a háztartási gépek, anyagok és szoftverek szolgáltatásokhoz mért viszonylag alacsony ára, és a fizetetlen otthoni munka teszi olcsóbbá. (Gershuny példáit a közlekedés-szállítás, vendéglátás, szórakozás, oktatás stb. területeiről veszi.)

Az előbbiekben említett mindkét elképzeléshez kapcsolódik Gershuny "háztartási gép paradoxona". Mindannyian tudjuk, hogy a háztartási gépek megkönnyítik a háztartásban végzett munkát, ám a kutatók sokáig értetlenül álltak az előtt, hogy miért nem csökken az adott tevékenységre fordított munkaidő.[2] Gershuny a mosógép elterjedését vizsgálva adott magyarázatot. A mosás könnyebbé válásával egyidejűleg megnövekedtek a tisztaságigények. A hatékonyabb munkavégzés tehát színvonalasabb igény-kielégítést tett lehetővé, aminek következtében nem csökkent a mosásra fordított idő. Másrészt a háztartási gépek elterjedése és sokasodása sokféle új, kapcsolódó tevékenység keletkezésével jár együtt. A munkakönnyítő gépek használata újabb raktározási, előkészítési, tisztítási és karbantartási feladatokat ró kezelőjére. (Ugyan a gyümölcscentrifugával a saját termelésű gyümölcsből ingyenesen állítható elő az értékes, 100 százalékos gyümölcstartalmú, cukor- és tartósítószer mentes ivólé, ám ehhez nem csak a gyümölcsöt kell megtermelnünk, de a gyümölcscentrifugát is elő kell venni minden egyes facsaráskor, használat után kötelező szétszedni, darabjait külön-külön elmosogatni, száradni hagyni, összeszerelni és végül a helyére tenni.)

[2]. Most sokan felsóhajthatnak, miért nem kérdeztek meg néhány háziasszonyt.
 

A jóléti állam finanszírozási gondjai és ellátási deficitjei a közösségi ellátás stagnálásához és részben zsugorodásához vezettek. Mint ahogy azt Sík Endre bemutatta, nálunk ez együtt járt a vállalati szociálpolitika radikális összeszűkülésével. Ez kényszerű módon vezet a háztartásgazdaság funkcióinak sokasodásához. Ha nincsen üzemi konyha és támogatott étkeztetés, s a család nem elég tehetős ahhoz, hogy tagjai étteremben ebédeljenek, az otthon készített szendvicset, hideg élelmet kell a munkahelyre vinni, s az elmaradhatatlan napi egyszeri meleg ételt otthon kell elkészíteni.

Ha nincs hely a kórházban vagy az öregek otthonában, akkor a betegeket és az idősebbeket a szűkebb családnak és a rokonságnak kell ellátnia. Itt kell megemlíteni, hogy az utóbbi szociális problémahelyzetek megoldásában egyre inkább előtérbe kerül az a gyakorlat, hogy a háztartásgazdaság és a közösségi ellátás egymással kooperálva oldja meg a problémát. A háztartásgazdaság ugyanis személyre szabottabb szolgáltatást tud biztosítani, amit a közösség financiális támogatása és időszakos szakmai tanácsadása támogat. A közösségi ellátás visszahúzódása és formáinak alakulása újfent a háztartásgazdaságok kényszerű aktivizálódásával jár együtt.

Utolsóként említjük az értékek szerepét. Egy háztartásgazdaság nemcsak azért folytathat egy adott tevékenységet, mert nincs elég pénze, hogy azt a piacon megvásárolja, vagy azért, mert igy olcsóbb. Hanem azért is, mert azt így tartja helyesnek, illendőnek. Meglepő módon két teljesen eltérő értékrend egyaránt vezethet a háztartásgazdaság önellátó termelésének fennmaradásához, növekedéséhez. "Az én házam, az én váram" elvét középpontba helyező konzervatív értékrend a tárgyak birtoklásával és a hozzájuk kötődő "kapcsolt" tevékenységekkel, s az "idegen" szolgáltatások privát szférától való távoltartásával járul hozzá a háztartásgazdaság intenzifikálódásához. (Mennyivel több dolog van egy saját tulajdonú kertes házban, mint egy társasházi öröklakásban vagy egy önkormányzati panellakásban!) A posztmodern értékrend pedig a szabványosított tömegtermékek elutasításával, a saját készítésű háztartási javak magas presztízsértékével ösztönzi a háztartásgazdaság termelő funkcióját. (Háztartási tanácsadó könyvek nemcsak a lekvár főzéshez adnak tanácsot, hanem ahhoz is, hogyan kell tiszta, vegyi anyagoktól mentes szappant, kozmetikumokat készíteni.) Ezen esetekben éppen a jó anyagi helyzet teszi lehetővé a gazdaságilag racionális piaci termelés és szolgáltatás elutasítását.

A háztartásgazdaság és a társadalmi egyenlőtlenségek

A fenti magyarázatok részben választ adnak arra a kérdésre, hogy a társadalom gazdagodásával miért nem fog eltűnni a munkavégzés a háztartásgazdaságból. Azonban nem vizsgáltuk még meg a társadalmon belüli egyenlőtlenségek és a háztartásgazdaság kapcsolatát. Többen feltételezték azt -- legutoljára Mingione --, hogy a háztartásgazdaságban folyó jóléttermelés a hátrányok leküzdésének eszköze, így ez a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokba tartozó háztartások túlélési stratégiájának központi eleme. A feltételezések szerint a hiányzó jövedelmet többlet-munkavégzéssel lehet ellensúlyozni. Az empirikus vizsgálatok azonban nem nagyon igazolták ezen hipotézist. Pahl vizsgálatai szerint a háztartásgazdasági termelésben a középső társadalmi rétegek tűntek a legaktívabbnak. Ezt azzal magyarázzák, hogy az intenzív háztartásgazdasági termeléshez manapság sokféle háztartási gépre és piacról vásárolt "közbülső" termékre van szükség. Még ha van is szabad munkaerejük a legszegényebbeknek, nem tudnak otthon sokféle munkát végezni, mert nincs elég pénzük a szükséges erőforrások (kisgépek, anyagok, föld stb.) megszerzéséhez. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy az intenzív háztartásgazdaság nem a szegények és a társadalom többi rétege közötti egyenlőtlenségeket csökkenti, hanem a középső rétegek számára teszi lehetővé a felső csoportoktól való távolság mérséklését.

A nemek közötti egyenlőtlenségek, a társadalmi különbségek egy másik dimenziójában még inkább kikerülhetetlen a háztartásgazdaság működésének ismerete. A természetesnek tekintett családmodellben a férj szerepe a kenyérkereset, a feleségé pedig a család és háztartás ellátása. (Ezen írás keretében nincs módunk bemutatni, hogy e szerepek mennyire nem természettől eredőek.) Vagyis míg a férfi társadalmi értékelésében és egyben egyéni azonosságtudatában a központi szerepet a munkavállalói pozíció és a foglalkozása játssza, addig a nőében a gyermekek és a férj ellátása. A férj a munkaerőpiacon, a jövedelemszerzésben, a háztartáson kívül, a feleség a háztartásgazdaságban, a háztartáson belül határozza meg önmagát. Amennyiben a társadalom és a tudomány csak és kizárólag a piaci és közösségi gazdaságot ismeri el értéktermelőnek, a háztartásgazdaságról pedig nem vesz tudomást, burkoltan hozzájárul a nő teljesítményének társadalmi semmibevételéhez. A nemek közötti munkamegosztás ezen modellje ilyen tiszta formájában természetesen soha nem valósult meg -- talán a 60-as évek fejlett ipari társadalmai álltak legközelebb ehhez --, a társadalom tudatában azonban máig élnek a sztereotípiák.

A modell gyakorlati feloldására először a szocialista országokban került sor, ám nem az előbbiek felismerését követően, hanem a bürokratikus állami gazdaságszervezés munkaerő-szükségletének megfelelően. A nők foglalkoztatottságának aránya gyorsan megközelítette a férfiak részvételét, ám a háztartásgazdaságban betöltött szerepük kevéssé változott. Továbbra is ők maradtak a háztartásgazdaság szervezői, a háztartási munka(termelés) majdnem kizárólagos kivitelezői. A második gazdaság kialakulása kicsit módosított azon, hogy a nőknek párhuzamosan két gazdaságban kell erőforrásaikkal gazdálkodni, míg a férfiaknak "csak" a munkahelyen kell teljesíteniük. A második gazdaságban ugyanis intenzívebb a férfiak részvétele. Ez csökkentette, de nem egyenlítette ki a munkával eltöltött időben a férfi és a nő között mutatkozó egyenlőtlenséget. Mindezek következtében Magyarországon a nemek közötti munka- és felelősség-megosztásnak egy sokkal árnyaltabb mintája alakult ki, mint ami az iparilag fejlett országokat jellemezte, ahol úgyszintén jelentősen emelkedett, ám a magyarországi szintet soha nem érte el a nők foglalkoztatottsága.

A jelzett és a táblázatunk adataiból is kitűnő gazdasági fejlődés részben visszatükröződött a nyilvánosságban is. A társadalmi nyilvánosság különböző szegmensei többé-kevésbé elismerték a második gazdaság és a benne tevékenykedők teljesítményét, azonban a háztartásgazdaságot továbbra sem vették figyelembe. Jóllehet a második gazdaságban a férfiak több időt töltenek munkával, nem alakult ki éles elhatárolódás a nemek tekintetében. Ez köszönhető annak is, hogy a családi második gazdaság gyakran a háztartásgazdaság kiterjedéseként jött létre (például szobakiadás, üdültetés, mezőgazdasági kistermelés), és a család vállalkozásaként, nem pedig egyik vagy másik fél kizárólagos felelősségeként és feladataként jelent meg az érintettek számára. A háztartásgazdaság működése, és benne a nők gazdaságszervezésének dominanciája éppúgy alig változott, mint társadalmi el nem ismertsége. 

*

Még ha jelen írás keretében csak vázlatosan érintettük is a háztartásgazdaság működését, illeszkedését a piaci és közösségi gazdasághoz, hozzájárulását a nemzetgazdaság és a családok jólétéhez, szerepét a társadalmi egyenlőtlenségek egyes dimenzióiban, s így sokszor csak leegyszerűsítetten közöltük az ezekre vonatkozó ismereteket, mégis reméljük, sikerült kétségbe vonni, hogy csak az a fontos és értékes, amit a piacgazdaság hoz létre, vagy az állam garantál. Ha érvelésünk, hogy az otthon végzett főzés, mosás, takarítás, tapétázás és autószerelés a gazdasági folyamat szerves részét képezi, e cikk nyomán elfogadottabbá válik, nagy lépést tettünk afelé, hogy elismerjük a háztartásgazdaságban folyó erőfeszítéseket.

Irodalom tájékozódáshoz:
Gershuny, J.: After the Industrial Society. 1978.
Gershuny, J.: Social Innovation and the Division. of Labour, Oxford University Press. 1983.
Goldschmidt-Clermont, L: Unpaid Work in the Household: A review of economic valuation methods, ILO Genf. 1982. 
Harcsa István: A védekező család. Közgazdasági Szemle, 1991.3. szám. 
Időgazdálkodás és munkatevékenységek. Az 1986/87. évi időmérleg-felvétel alapján. KSH, Budapest, 1989. 
Jessen, J. et. al.: Arbeit nach der Arbeit, Opladen, 1988.
Jorges, B.: Berufsarbeit, Konsumarbeit, Freizeit. In: Soziale Welt Heft. 1981. 
A mindennapi élet ökonómiája (válogatta Spéder Zsolt). KJK, 1993. 
Mingioe, E-Redclift, N.: Beyond Economy Basil Blackwell. London, 1985. 
Ostner, I.; Berufs- und Hausarbeit. Campus, 1978.
Pahl, R. E.: Divisions of Labour. Basil Blackwell, London, 1984. 
Pahl, R. E.: On Work. Basil Blackwell, London, 1988.
Sík Endre: Az "örök" kaláka. Gondolat, 1985.
Sík Endre: A szociálpolitika szereplői a "hosszú. 80-as években.". Mozgó Világ, 1985/8.
Spéder Zsolt: "Láthatatlan. jóléttermelés". Közgazdasági Szemle. 1990/11. 
Spéder Zsolt: A piaci termelés, az állami ellátás és a háztartási önellátás kapcsolódásai a jóléttermelésben. Esély, 1991/3.