Útban hazafelé

A Gaia című ökológiai filmújság 1994. március 26-i számában házról -- hazáról -- háztartásról folyt a beszélgetés a Magyar Televízió 2. csatornáján. A szerkesztő-műsorvezető Hollós László volt.

Az otthonos otthon

Hogy milyen az ideális otthon? Mitől válhat otthonossá lakásunk, és hogyan célszerű azt berendezni? E kérdésekre Bánáti János belsőépítész egy 1934-ben megjelent, Az ideális háztartás című szakácskönyvben leírtakkal válaszol:

-- "A lakásnak, akár kicsi, akár nagy, csakis akkor van levegője, élete, lelke, ha sikerül belőle otthont teremteni. Egy szerény lakásban is felépíthetjük az otthonunkat, és ha kellenek is hozzá anyagiak, még fontosabb és szükségesebb a szeretet. Csakis a szeretet változtathatja át a legigénytelenebb lakást kényelmes otthonná. Csak pénzzel ezt nem lehet megcsinálni. Világosság, rend, tisztaság, külső csín elengedhetetlenül szükséges, de bár sokat jelent, korántsem elegendő. A bútoroknak össze kell szokniuk, a tárgyaknak egymáshoz kell tartozniuk, csakúgy, mint az embereknek. Hiába bútoroztam be a legnagyobb gonddal a szobákat, otthonná csak akkor alakítottam, ha megtaláltam minden egyes bútordarab igazi helyét. Akinek évekig tartó munkával sikerült otthonná átteremteni a lakását, az vissza fog emlékezni, hányszor tolta a zongoráját egyik sarokból a másikba, hányszor cserélte meg az íróasztala helyét, milyen későn fedezte föl, hová kell elhelyeznie a nagyvázát, melybe virágos gallyakat szokott rakni, hogy az összhangot ne zavarja, hanem ellenkezőleg, némi bájt adjon a szobának. Egy kis költői hangsúlyt az élettelen tárgyaknak, melyek a háziasszony kezétől kell, hogy életet nyerjenek." 

-- Ez az idézet nagyon jól összefoglalja a lényeget -- mondja Szép Ilona belsőépítész. -- Annyi változás van az életünkben, a környezetünkben, hogy egyre fontosabbá válik találni egy stabil pontot, ahol megpihenhetünk, feltöltődhetünk, együtt lehetünk barátainkkal. Ez az otthonunk. A legtöbb embernek az otthon egyben önkifejezési forma is. Belevetíti vágyait, céljait, ideáljait, s tulajdonképpen ez okozza a legtöbb problémát is. Ha végignézünk a különböző folyóiratokban bemutatott lakásokon, azt tapasztalhatjuk, hogy nagyon sok a reprezentáció-centrikus lakás. Követendő mintaként ezek válnak ismertté az emberek számára. Kritikával kell ezt fogadnunk, s meg kell keresnünk, mit is jelent saját magunk és családunk számára az otthonosság.

Az igazi otthon mindig személyes, a lakó egyéniségét, életmódját, szokásait és kedvteléseit tükrözi. Másik fontos szempont a természetesség, a spontaneitás. Életmódunkhoz, szokásainkhoz igazodjon lakásunk, otthonunk berendezése, s a rend is ennek megfelelően alakuljon. Jó lenne átgondolni, megvizsgálni a rendhez való viszonyunkat. Mert van jó rendetlenség és rossz rend is. A merev rend nem kellemes, nem teszi otthonossá lakásunkat. Ugyanakkor egy laza rendetlenségben mindenki jobban érzi magát.

A lényeg az, hogy szeressük otthonunkat. Ha nem szeretjük, meg kell vizsgálnunk, vajon mit kellene megváltoztatni otthonunk berendezésén. Elképzelhető, hogy megváltozott az életformánk, kinőttük lakásunkat, s emiatt van szükség változtatásokra. A flexibilitás, a változtathatóság a bútorok elrendezésében tükröződhet. Ne legyen merev, lezárt rendje a berendezéseknek. Találjuk meg a legmegfelelőbb helyet az egyes tevékenységekhez.

Fontos a természetközelség. Egy városi lakásba is be lehet csempészni a természetet: ha kevés a hely, akkor úgynevezett palackkerttel vágy akváriummal, erkélykerttel, a terasz berendezésével, növényekkel. A természetes anyagokkal szintén természet-közelivé tehetjük otthonunkat. Új irányzat a biobútorok használata. Ezek nem bútoripari félkész termékekből készülnek, hanem masszív, tömör fából, amely nem tartalmaz párolgó, mérgező anyagokat. Ugyancsak környezetbarát megoldás a gyapjú, kender és len alkalmazása.

Legyenek jelen lakásunkban az őselemek: a tűz, a víz, a föld és a levegő. Nagy divatja van mostanában az egyedi tüzelőberendezéseknek; a kandallóknak, kemencéknek és rakott tűzhelyeknek, amelyek előtt megpihenve az ember érezheti a tűz melegét, s megnyugodhat.

Háztartásunkat; is ökologikusabbá tehetjük. Használjunk például környezetbarát mosószereket és természetben lebomló csomagolóanyagokat. Térjünk át a szelektív szemétgyűjtésre, amely persze csak akkor valósítható meg, ha a szemétszállítás is szelektív. Ha e környezetbarát megoldásokra gyermekeinket is rászoktatjuk, valóban kialakulhat a családban egy olyan szemléletmód, amely ökologikusabbá teheti otthonunkat.

Ebben természetesen az oktatás is nagy szerepet játszik. Megjelent az új Nemzeti Alaptanterv, amelyben a mindennapi élet kultúrája, így a lakáskultúra is fontos fejezetet kapott. Ez eddig nem volt tananyag. Különböző játékos feladatokkal ránevelhetjük a gyerekeket -- az alsó tagozattól a középiskoláig -- arra, hogyan formálhatják otthonosabbá közvetlen környezetüket, hogyan alakíthatnak ki kevés eszközzel, kis alapterületen is egyéniségüknek megfelelő otthont.

"A város: perzsa-vásár. Az benne a jó."
Beszélgetés Bartos Tibor (városlakó) íróval

-- Olyan ez a ház itt Újpesten, a lakótelepek szomszédságában, mintha megállt volna benne az idő. Benőtte a repkény, s akárhogy is nézzük: "bagolyvár" benyomását kelti.

-- Ahogyan lassan én is egy bagoly jellegét öltöm. Az ember hatvanéves kora után amúgy is már inkább bagolyként él.

-- Átértékelődött benned az otthon, akár ennek a háznak a szerepe, jelentősége?

-- Sokszor, sokszor. Persze. Az ember fiatal korában nem tulajdonít ennek jelentőséget, megvan akárhol. A későbbiekben aztán olyan fajta munkám volt -- ez a fordítás, ugye --, ami végül mégis csak egyfajta elmélyedést igényelt. Ahogy lassanként összeszedtem a tudományomat, megtörtént ez az átértékelődés. Korábban megtette egy matrac is. Aztán a mozgékonyság fogytával a lakás kényelme is egyre többet számított.

-- Az állandó, biztos pont, a helyben maradás utáni vágy arányosan nő az életkorral?

-- Nem éppen. Az öregek azért szeretik megmutatni, milyen jól "fut még a szekér". Nem szólva egyéb teljesítményekről...

-- El tudnád képzelni, hogy egy másik házban éljél?

-- Nagyon is! Mindig is szerettem volna a barátaimmal olyan lakáscserét végrehajtani, ami egy vagy két hónapra szól. Így a város minden pontján lakhattam volna. Erre a cserére azonban senki sem vállalkozott.

-- Nyugodt szívvel becsuktad volna magad mögött az ajtót, akár örökre itt hagyva ezt a környéket?

-- Azt nem mondtam. De ha muszáj lett volna, miért ne?! Ha például elhurcolják az embert Szibériába vagy mondjuk Amerikába.

A város az ember otthona

-- De látom én, mire akarsz kilukadni. Most otthonellenes leszek. A város az ember otthona. Az az igazi jó város, amelyben nem kell szalont tartani, mert ott a kávéház. Nem kell fürdőszoba, mert van közfürdő, és nem kell autó meg könyvtár sem, hiszen van taxi és van közkönyvtár. Az ilyesmi csak foglalja a helyet. A tulajdonolni szót csak nemrégiben találták ki, egyidős a rendszerváltással. Itt régen a legnagyobb úr is csak birtokos volt. Vidéken háza, de a városban lakása volt az embereknek. A régi polgárember tehát a városban lakott, nem otthona volt. Annak idején nem kellett összkomfort, egészen hitvány lakásokból indultak el az emberek -- írók -- a napi munkájuk után. Az egész városban éltek, nem szorítkoztak az otthonukra. Az otthonnak annál nagyobb lesz a jelentősége, mentől barátságtalanabb körülötte a város.

-- Hogyan változott meg városaink arculata?

-- Erről én hol kevesebbet tudok, hol többet. Itt születtem és itt kívánok fölfordulni is. Ez a szándékom. Annyit megyek ki innen, amennyire érdekes a város. Amikor szemközt az a békebeli szőnyegbombázás megtörtént, már nem volt hova kimenni. Újpestet leberetválták. Aztán jött a metró. Most mehetnék többet a belvárosba, dehát a forgalmat csodálni nem olyan nagy öröm.

"Így aztán többet húzódom haza"

-- Mit jelent ez a haza? Mit jelent ez a ház?

-- Csak tokot, semmi egyebet. Más ezért dolgozott, én megörököltem. Nekem nem kellett külön küzdeni érte.

-- De azért mégis csak jelent egyfajta biztonságot. Miért lényeges ez az otthonhoz-kötődés?

-- Hát úgy vagyok ezzel, mint az egér. Tartok egy egeret. Más kutyát tart, vagy macskát, én egeret. Ez igénytelenebb, viszont éppen olyan barátságos. Ha teszem azt, elvinném innen egy táskában, mondjuk úgy tíz kilométerre, akkor biztosan megtalálná itt ezt a lukat. Én nem annyira a város irányába járok el, inkább szerte az országban. Mindig is ezt tettem. A város engem kevésbé érdekelt.

-- Nem szereted a várost? Félsz tőle?

-- Dehogy félek. Több mint tíz évig dzsessz-zongorista voltam, és az éjszakai életben meglehetősen otthonosan mozogtam. Ez megszűnt. Ma nem kínál semmit a város. Úgy érzem magam benne, mint akit hátulról gépfegyvereznek vagy filmeznek. Idegen lett ez a város. Mint minden város. Részint a forgalom, részint a panel "lakómegőrzők" miatt. Az emberek sokfelé elcsatangolnak, oda is, ahol pedig semmi keresnivalójuk nincs. Átutazók a városon. Nincsenek kisebb környékek. Régen Újpesten minden sarkon -- és egy sarok négy-öt házat jelentett -- volt kocsma. Összesen 206 vendéglátóipari egység. S ebből hat kávéház! Ennyi ma egész Pestnek nincs. Egyszerűen nem volt értelme beljebb menni a városba. Még találkoztam olyan emberrel, egy öreg asztalossal, aki utoljára 1917-ben járt Pesten.

-- Azért én ennyire nem gubózom be. Azt nem. Mindig is járkáltam a határokon kívül és belül, ameddig az útlevelem engedte. És mindenhol igyekeztem otthon lenni. Nagyon szerettem az idegen szobákat. Gyakran biciklin keltem útra, vittem az írógépem, és letelepedtem valahol. Aztán dolgoztam, úgy, mint itt.

Fűrészek a falon

-- Hogy nézne ki az a város, amelyikben szívesen élnél?

-- Régen nem kellett ahhoz szilveszter vagy taxisblokád, hogy az utcán sétálhasson az ember. Most valami természeti csapásnak kellene történni, de akkor meg teljesen kihalt lenne minden, s abban megint csak nincsen semmi öröme az embernek. Nyüzsgés! Azt szeretem én. Ha nyüzsögnek körülöttem. Ezért is olyan kedvesek számomra a kgst-piacok. Oda nem lehet autóval behajtani, mindenféle emberekkel tárgyalhatok, gátlástalanul megszólíthatok bárkit. Ahogy azt a régi városi utcákon is megtehette az ember. A város: perzsavásár. Az benne a jó.

-- Akkor az otthon-léted végül is egyfajta kényszer eredménye?

-- Igen. Meg az általános munkakényszeré is. Meg aztán nincs hova lenni. Ha egyetlen olyan vendéglő van mostanában a városban, amit titkos tipp gyanánt adnak meg -- mondván: ott vesevelőt lehet enni tisztességes áron --, s ez a vendéglő is a nyolcadik kerületben van, hát akkor miféle város ez?! 

-- De vajon lesznek-e valaha is olyan városok, amikről álmodozol, amikre szívesen emlékszel vissza?

-- Hát arra én már nem spekulálhatok. Legföljebb azt tehetem most már, hogy ha olyan város után vágyakozom, ahol ez a fajta nyüzsgés még fellelhető, lehetőleg elérhető közelségben, nem is föltétlenül a határon túl, akkor keresek magamnak egyet. Nemrégiben Sárospatakon töltöttem tíz napot. Az a város kedvemre való. Ott még mindenki megszólítható. Ha éppen megyek valahova, megfogják alattam a széket, mondván: messziről jött ember, mi újság, mit tud?

-- Mennyiben játszhat szerepet az ökológia mint tudomány ilyen "emberléptékű" városok létrejöttében?

-- Semennyiben. Nincs pénz az építkezésekre. Ezzel szembe kell néznünk. Most álmodozhatnánk ökologikus, ember mértékű városokról, de lehet, hogy ugyanazok költöznének bele, akiknek első kívánsága a Suzuki, a második pedig a videó, ahelyett, hogy mondjuk a szomszédasszonnyal beszélgetnének.

-- Ezt a lakást, ahol mi beszélgetünk, mégis egy otthonos otthonnak érzem, nem pedig "börtönnek", ahova visszahúzódtál, ahol kényszerűségből töltöd napjaidat. Rengeteg könyv van mindenütt, a vázában növények, a rendetlenség is olyan otthonosan barátságos.

-- A legtöbbet használt tárgyak valahogy szép lassan kiszorítják a ritkábban használtakat. Így fokozatosan, ahogy egy fadarabot munkál meg az ember, kialakulnak a lakásban járás-kelés módjai, az, hogy hogyan lehessen meglenni benne. Nem egy embernek, akár többnek is. Mert ugye társas életet él az ember.

-- És miért vannak fűrészek a falon, közvetlenül az íróasztal mellett?

-- Időnként szükség van rájuk. Azt senki nem kérdezi meg, miért van írógép az asztalon. Mert az író csak ír, csak ír?! Nem, nem. Szerszámok is köllenek. Hát a kertbe már mindjárt kell. Aztán meg jó nézni. Innen lekapni is könnyű. Nem valami láda fenekéről húzza ki az ember. Miért olyan trágár dolog egy szerszám?!