Eff Lajos

Az otthontalanság kényszere

Adottságról van szó: nehéz otthon lenni valahol. Sokan hihetik, hogy nekik bárhol sikerül.
Kívánunk további sikereket Maga az otthonteremtés kissé más folyamat, amely életre szóló fáradozást jelent a hallgatag többségnek a történet szerint. Hogy otthon legyünk (valahol), általában béke is szükséges. Igaz, hogy a békéhez is kell az otthon, vagy legalább a reménye. Állapotunkat a békétlenség jellemzi, ami azonban. csak ritkán háború. Nem mondhatnánk, hogy egyáltalán nem vagyunk otthon.

Dehát mit is várunk az otthonléttől? Nincs ideológiai nehézfémsókkal telítve ez a mindent oldani képes fogalom? Vagy már ez a gyanakvás is kényszeres, éppenséggel eltanult módszer az identitás feloldására, hogy a személyiség öntőformáinak helyét átvehessék a kémcsövek? A békétlenkedő gyanakvás önmagunk vágyai és nyilvánosság-megtagadó dolgai iránt más síkon is folytatható: még mindig domesztikálni akarnánk saját magunkat?

Aztán miféle antimodernizációs kísérlet ez az elkülönülés? Hiszen már negyedszázada elkészültek a leggazdaságosabb tervek a jövő városaihoz, ahol százak lakhatnának egyetlen felfújt gumiteremben, megszűnnének a titkok, az emberek pedig a közösségnek volnának tagjai. Az egyéniség igazán kibontakozhatna a mesterséges különbségek felszámolásával, ahogy génkészlete diktálja a hajlamokat. Ez a város könnyű is lenne, hatalmas rudak, sodronyok és pillérek tarthatnák akár ötszáz méterre a föld fölött. A béke totális és kódolt béke lenne. A városból kiszállni semmi ok. Mindannyian azt érezhetnénk reggeltől estig, hogy megérkeztünk. Erről, ha kell, fejhallgatók vagy megafonok is gondoskodnának. Bárki továbbgondolhatja az egészet saját ízlése szerint, csak azt kérjük, ne rugaszkodjon el a gének valóságától. (A rossz génekét külön urnába kérjük elhelyezni.)

Ha persze máshogyan folytatjuk a történetet, amit magunk mögött vélünk tudni, magunkra vessünk. Csakugyan felvetődhetik a szelídség, úgy is, mint szocializáció az emberi jogokhoz. Ilyen kérdésekkel álmodhatunk: "Ha az otthon tőke, visszaforgatható-e a humanizációba?" Elábrándozhatunk a Kertről, mely behatárolja az otthon sajátságait, és elképzelhetővé teszi a kapcsolatok tágabb rendjét -- különösebb nagy szavak nélkül -- a maga térbeli (és időbeli) folytonosságával, adottságaival és műveltségével. Ezen a helyen nem kell elszámolni a múltunkkal, nincsenek származási feszültségek sem. Egyáltalán feszültségmentesítő része ez a térnek számunkra, mely képes leszigetelni a fölösleget. Viszont nem "fészek", vacok vagy ól, mert a gondolatot hagyja áthatolni a határain és falain, sőt igazából a gondolat szabadságáért van az otthon: anyagi és szellemi közeg az univerzalitás átéléséhez és formálásához (legalább magunkban). A cselekvéshez érési idő kell. Más elgondolásokat nem szigetelhet el ettől az otthon, hisz nem vár a koncepciózus ellenséggel szemben, nem a változásképtelenség és kényszerű helyhez kötöttség építtette fel tartós használatunkra.

"Fizikailag" mire képes az otthon, milyen funkciói miatt érdemes beszélni róla? Kiderülhet, hogy még a legszűkebb környezetünket is nehéz áttekinteni, és hogy csak a hiányok bőségesek. Az otthonosság rendkívül összetett képesség, amit magunkkal viszünk a munkahelyre, üdülőbe, az autó belsejébe, voltaképp mindenhová, ha már kialakult. Csupán néhány kiemelt összetevőt számba véve is érthetőbbé válik a teljességigény mint az elemi biztonság gyakorlatias feltétele -- és itt létbiztonságra és biztonságos személyiségfejlődésre egyaránt gondolni kell, ami természetes, hogy nem ingerszegénységet jelent. (Inkább jelenti viszont a relációk ökológiailag progresszív jellegét.)

Tehát az otthon mint lakás legelőször is védelmet nyújt a természet emberileg nem kívánt hatásaival szemben, amint az közismert. Ez kiegyenlítő folyamat is a napi, évi és egyéb ciklusok, valamint az ember társadalmi és belső természeti' ciklusai között. Ehhez közelítő funkciója az otthonnak -- melyet külön is meg kell említeni --, hogy az ember élettani folyamatainak színtere és kelléktára. Továbbá az otthon végzett munkának és gazdálkodásnak is "telephelye". Helyszín az úgynevezett "szabadidő" -- a század első felében még több sarkkutató látni vélte, az ő leírásukból ismerjük -- eltöltésére, a művelődésre. (Mivel e tevékenységek újbóli felbukkanása nem zárható ki, bizonyos ráhagyással számolni kell velük.) Úgyszintén fontos hipotetikus funkció a "pihenőhely"-szerep, amely a zavartalanság elvont lehetőségére emlékeztet. Ide kapcsolható az ökológiai rehabilitáció, esetleg rekreáció feladatköre, amit jó ideig az egészségügyi szempontok közül is szükséges kiemelni. (Egyértelmű, hogy nem csupán az otthon képes e funkciók betöltésére, együttesen azonban csak rá jellemzők.) A társasági funkciók a családi élettel, a vendégek jelenlétével vagy a díjbeszedéssel függnek össze. Az intimitás vitatott eredetű kifejezés, bár az elképzelések egybevágnak az elmélyült, meditatív gondolkodás, a speciális felkészülési időszakok és a párkapcsolatok zavartalanságának témakörével. Ebben a vonatkozásban a hiány különös jelentőségű. Az eredmény mellesleg illuzórikussá teszi a személyiség autonóm fejlődésének és szocializációjának előírásos (megkövetelt) sikerét. De egy másik szinten is regisztrálhatók a Fotó: Ágg Károly következmények: a boldogságvágyról kezdjük kideríteni, hogy az csak a statikus berendezkedés jelszava ("Vissza a falvédőre!"), mert egyéb. hasonlóan ízes realitása úgysincs, jobb nekünk a dinamikussá nemesített savanyú szőlő. Pedig csak az otthon tart fogva, ha már egyéb nem, az viszont élethossziglan, ha már elképzeléseink is gyengék szükségleteinkről: hozzárögzülvén a kedvezőtlen adottságokhoz. Mindezek tetejében ott volna még az otthon esztétikai berendezkedő és kifejező funkciója is, amire paradox módon talán közvetlenül többet lehet adni -- persze úgy is, mint a látszatra --, igaz, nem kell túlterhelni eközben az egyéniséget.

Az előadottak elemzés nélkül, puszta utalásokkal is rendkívül súlyos hiányosságokra és hibákra mutatnak rá. Az sem kétséges, hogy ezek távolabbi okok következményei, melyek azonban továbbiakat alapoznak meg, illetve sok esetben ez már a "végső felhasználás" szintje: a következő lépés a humán dezorganizáció valamely dimenziója. Ezenkívül elmondható viszont, hogy bizonyos önállósága mégiscsak lehetne otthonának megformálásában, például a kisközösségeknek -- aminthogy ez részlegesen tapasztalható is --, ha e funkciók egysége a gondolkodás és a kritika tárgya volna. Ma még ez ritkaság. A lakás elérése már egyfajta immobilitáshoz kötődik, és ez rögzül tovább, tudniillik ami az életre meghatározó jelentőségű anyagi, életmódbeli, társadalmi, kulturális és ökológiai lekötöttséget illeti, egészen az örökletességig.

Eközben már a terv sem igazi. Az egész úgy drága, hogy még pazarló is, minősége közepes vagy gyenge, változtatni rajta később alig lehetséges bármit is. A legtöbb pazarlás az emberi energiák és képességek terén folyik, teljesen megszokottan. A gyerekeknek helyük sincs játszani, később tanulni vagy dolgozni. El sem férnek az eszközök. A gondolkodás luxus. Egy ciklussal odébb ez ismétlődik meg, esetleg mennyiségi bővüléssel, viszont még hajszoltabban. Sőt, a hivalkodásért létesített -- amúgy felesleges, ártalmas -- funkciók is inkább jellemzik az otthont, mint az elemi szükségletek kielégítésének valamennyi főbb eszköze, feltétele.

Így aztán elég furcsa visszakérdezni magunktól: szóval milyen tőke is az otthon? Végül is mi a drágább megoldás a lehetőségek közül? (Ismét csak az "olcsó"?) Van-e "anti-ökologikusabb" az otthontalanságnál? Igaz-e, hogy a részleges otthontalanság ugyanilyen mértékben hazátlanít? Esetleg néptelenít? Vagy a kerozin-lefolyók körül fű sem nő egykönnyen? Világ bozgorjai, egyesüljetek? Hol és mikor fordul termőre a humanizált ökológia szelíd ültetvénye a Földön?