Pedig ez rendeltetett számára lakóhelyül, és mint biológiai lény, tudhatja, hogy létezésének alapfeltétele az otthon. Szelleme révén azonban teremtett egy tudati szférát is. Az emberben a két világ találkozik, egymásba szerveződik. Az otthon iránti biológiai indíttatású igény tudatos kielégítése a kultúra egyik, talán a legfontosabb motorja.

A történelem eddigi tanulsága szerint az ember ma semmivel sem érzi jobban magát, a világban, mint régen, annak ellenére, hogy -- talán túlságosan is -- átalakította azt a saját képére. Érdemes tehát egyszer elgondolkodni az otthonosság mibenlétéről. 

Az otthon az a valami, amiben--amivel--ahol az ember a belső és külső világ találkozását megéli. A biológiai igényekből kiindulva: Az a hely, ahol magam vagyok, elengedhetem magam. A nyugalom és felüdülés helye. Oltalom a külvilág inzultusai ellen. Energiaforrás, ahol erőt meríthetek az élet továbbviteléhez.

Az otthon azonban nemcsak hely, hanem állapot is. Legtágabb értelemben harmónia a léttel. Ez különféle külső és belső élmények hatására az ember legbelsejében születik meg. Megélése azonban visszahat a környezetre, a világra, hiszen ez adja az ember cselekedeteinek egyik fő irányultságát, célját -- legalábbis a civilizált, nyugati ember számára, ami az otthonról vallott felfogásában is tükröződik. Mivel ez a belső világ nemcsak kultúrkörönként, hanem egyénként is igen különböző -- szerencsére nem vagyunk egyformák --, az otthon fogalma is sokféle; ki-ki eltérő környezetben képes a harmóniát megélni.

Általában véve otthonos mindaz, ami a létharmóniát létrehozza és fenntartja. A történelmi idők során felhalmozódott léttapasztalatok nyomán nagyjából az alábbi jellemzőkkel lehetne körülírni.

Az otthon, otthonosság harmonikus viszony a tér egy kisebb, embermértékű darabjával. Kizárólagos viszony, ami azt jelenti, hogy más csak az én tudtommal és jóváhagyásommal jöhet be és tartózkodhat benne. Akkor is, ha az nem az én tulajdonom, hanem például csak albérlő vagyok.

Az otthon rendje, kinézése, tárgyai az én legbelső világomat tükrözik. Bizonyos értelemben szimbólumok, melyek engem jelképeznek. A diktatúrák házkutatásaiban az a legrosszabb, hogy értetlen idegenek matatnak a nekem sajátos jelentéstartalmat hordozó dolgok között.

Az otthon az, ahol a legbelső titkaim ki vannak rakva az asztalra -- ahol számomra nincs titok. A nekem meghitt, belső, de mások számára titok; elrejtettség (intimitás) nélkül nem lehet otthonról beszélni.

Az otthon minden zugát ismeri az ember. A helyismeret a hely szellemének ismeretét is magában foglalja. Ezt a szellemet persze az ott lakók kultúrája is alakítja. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a hely szellemét a valaha ott otthonra találók és a jelenleg ott élők formálják elsősorban. A saját kultúrához való pozitív viszony az otthonosság egyik alapfeltétele. A hatvanas években diáktársaimmal egyszer arról beszélgettünk, hogy milyen lenne elmenni innen. -- Hogy én ne lássam többé a Körutat, vagy azt a feliratot ott, hogy "Vörös Csillag Áruház"? Nem bírnám ki -- mondta egyikünk. Viccnek szánta, de mindenki komolyan vette.

A kötődés, elköteleződés régi motívuma az otthonnak, a haza szeretetének. Ahova az ember nem kötődik, ott nem tudja magát elengedni. A kötődésnek gyakran jelentős érzelmi okai vannak, melyeket az ember idővel értelmi indoklással is alátámaszt. Ez olyan erős lehet, hogy néha az ember életét kockáztatja az otthonáért (etnikai villongások vagy háborús viszonyok között, például Boszniában). Nem a helyért elsősorban, hanem mindazért, amit az számára jelent. Ez a már-már irracionális kötődés hívja fel a figyelmet az otthon, otthonosság mélyebb gyökereire.

Nem túlzás talán azt mondani, hogy az ember identitásának egy darabja az otthon. Az, hogy "tudom, hogy ki vagyok", a gyakorlatban azt jelenti, hogy "itt tudom, hogy ki vagyok". Az önazonosság a kívülről jövő folyamatos megerősítés nélkül igen hamar szertefoszlik. Jeles egyéniségek otthoni talajukból kiszakítva szomorú példákat mutatnak erre (miként Tarkovszkij). Az elfogadási viszonyok bonyolult hálója nélkül az ember a semmibe hullana. A társadalmi szerep és az a kör, ahol az ember többé-kevésbé harmonikusan megéli ezt, az otthonosság egyik előfeltétele.

Az ismeretségeken és barátságokon túl az embernek társra is szüksége van. Késztetést érez arra, hogy belső világát megossza valakivel, és ez a szoros kapcsolat általában azt eredményezi, hogy az otthonát is megosztja vele. A társ az a közvetlen másik, akinek a személyén keresztül, illetve akinek a segítségével az ember a teljesen mással, a világgal kommunikál.

Nem mellékes dolog, hogy az ember szexuális igényeinek harmonikus megélését az otthon, társ, intimitás körülményei között találja meg.

Már az eddig elmondottak alapján is meg lehet kockáztatni, hogy az emberi élet célja, a létharmónia azt jelenti, hogy otthonos viszonyban legyen az őt körülvevő dolgokkal és személyekkel. Csak ennek alapján várható, hogy képes tevékenységeit, szellemi erőfeszítéseit úgy koncentrálni, hogy azok egy otthonos, lakható világot hozzanak létre, és ne dúlják szét azt.

Minden eszmefuttatás, így az otthonról, otthonosságról szóló is gyenge alapokon áll anélkül, hogy annak anyagiakkal való kapcsolatáról ne beszélnénk. Az otthonosság vonatkozásában ez azt jelenti, hogy az ember ott van otthon, ahol -- bármilyen szerény -- anyagi alapokat tud teremteni léte fenntartásához. Tágabb értelemben, a fentiekben felsorolt elemek, tényezők működtetéséről, az anyagi és egyéb forrásokhoz való hozzájutásról van szó.

El kellene gondolkodnunk azon, hogy a Föld első pillantásra lakhatatlannak tetsző vidékein otthonra találtak emberek, és ki tudták alakítani azt a létharmóniát, ami a környezettel és egymással való hosszú távú együttélés gyümölcseként figyelemre méltó kultúrákat hozott létre. Az otthon, otthonosság kérdése tehát elsősorban alkalmazkodás, lelemény és ennek nyomán tudatosan kialakított életmód és életszemlélet függvénye. Nem négyzetméter, "lakáskultúra", dizájn vagy műtárgyak teszik az otthont, hanem az a személyes létbeágyazottság, ami maga is otthont tud adni egy társnak, vagy utódoknak is annak érdekében, hogy a világ a jövőben is otthon maradhasson.