Azt az energiát, amit a közlekedésben elpöfögünk, mindenki a saját bőrén érzékeli, látja, mit okoz. Kicsit más a helyzet a vezetékes energiahordozókkal, különösen a "tiszta" villamos árammal. Miközben természetesnek találjuk, hogy felkattintjuk a lámpát, működik a mosógépünk és a fagyasztóláda garantáltan őrzi a tavalyi cseresznyét, ritkán fut át az agyunkon például a bükkábrányi külszíni fejtés, az uránbánya, vagy a cseljabinszki nukleáris fűtőelem reprocesszáló képe.
 

Műszaki zavar a Dunamenti Hőerőműben MTI-fotó, Kácsor László

Sokan és régóta magyarázzák, baj van az Észak energiafogyasztásával. A globális éghajlatváltozás ténye pedig egyre több országban vezetett el a környezeti szempontra is figyelő energiapolitika kialakításához. A politika önmagában persze mit sem ér. Ám vannak jól átgondolt eszközök, módszerek, amelyeket az energiapolitika végrehajtásánál figyelembe véve jelentős környezeti nyereségre lehet szert tenni, miközben az embereknek nem kell sem többet fizetniük az energia-szolgáltatásokért, sem pedig sötét és hideg helyiségekben ülniük. E módszerekhez jogi keretek és gazdasági szabályozók szükségesek, azaz elengedhetetlen az állam szerepvállalása, a környezet iránti elkötelezettsége.

A magyar országgyűlés az Európai Közösség jogrendszerével harmonizáló törvények megalkotását hagyta jóvá, az energetikai törvénykezésből ezzel szemben épp a legfontosabb elemek maradtak ki. A piacgazdasággal rendelkező országokban -- az EK-n belül és kívül -- egy sor alapvető kérdésben véleményeltérés és fejlődésbeli különbség tapasztalható. A viták ellenére azonban léteznek olyan közös elemek, amelyeket már most be kellene építeni a törvényekbe, mint a legkisebb költség elve, és annak működését biztosító gazdasági, szervezeti feltételrendszer, a szabad hozzáférés elve, az okozott környezeti kárnak az energiaárban való figyelembevétele.

Magyarországon az országgyűlés 1993 márciusában elfogadta a hosszú távú energiapolitikai koncepciót, amelyben megfogalmazásra kerültek az energetika legfontosabb stratégiai irányelvei, az ezek megvalósulását szabályozó törvénykezési feladatok.

Az állami energiapolitika fő feladata a piac olyan ösztönző-korlátozó szabályozása, amely lehetővé teszi a közérdek más módon nem biztosítható védelmét -- hangzik a Nyugat koncepciója. Az energiapolitikának tehát hosszú távú célokat kellene szolgálnia: az energetikai piacot kellő szabályozási keretek közé szorítva a környezeti és az általános társadalmi érdekek érvényesítéséért.

Magyarország az elmúlt években csatlakozott számos szennyező anyag kibocsátásának csökkentéséről szóló nemzetközi egyezményhez, amelyekkel komoly kötelezettségeket vállalt. Miközben egy igen progresszív nemzetközi környezetpolitikai légkör van kialakulóban, itthon nem vagyunk képesek ezzel összhangban álló gazdaságpolitikát folytatni az energetika területén. A "miértek" között megtalálható a megfelelő jogi háttér hiánya; a források, így az energia felhasználásáról képet adó információs rendszerek kihalása, avagy az azokat felváltó struktúrák hiánya; az a fiskális propaganda, amely megakadályozza, hogy a környezetet, az abban okozott károk ellentételezésének és jövőbeli elkerülésének költségeit figyelembe vegye a pénzügyi rendszer -- például az erőforrások árképzésében.

Kerettörvény

A jogrendszer teljes átalakításának lehetősége olyan alkalom az ország életében, amely évszázadonként legfeljebb egyszer adódik. Az 1993. március 23-i országgyűlési határozatban egy átfogó kerettörvény kidolgozására adott megbízást a parlament, amely biztosítaná a konzisztenciát a későbbiekben kialakítandó ágazati törvényekkel. Sajnos rövid távú politikai-gazdasági érvek miatt kerettörvény helyett ágazati villamos energiáról és gázszolgáltatásról szóló törvényeket terjesztettek be az országgyűlés elé. Mivel nem tisztázott a koncepció -- keretjellegűek, avagy részletes törvények-e a beterjesztettek --, így az ágazati törvény megalkotása minden jó szándék ellenére sem halad igazán jó irányba. Alapvető fontosságúak lettek e törvények, mivel ezeken keresztül dől el az állam további beavatkozó szerepe, jogköre, amely igen lényeges az energiaágazat privatizációja szempontjából is. E törvényeknek kellene biztosítaniuk az energetikai szektor környezeti szempontokat érvényesítő, gazdaságos működésének jogi feltételrendszerét, amelyen azonban épp erről az oldalról hatalmas lyukak vannak.

Információs rendszer

A tervezett törvények semmit nem szólnak az energetika tervezéséhez alapvetően fontos termelői, fogyasztási paraméterek és gazdasági adatok szolgáltatásának kötelezettségéről. (Nem is csoda, hiszen egy logikus rendszerben mindezt kerettörvényben kell szabályozni.) 

Pedig az ilyen információknak meghatározó szerepük van az energiaigény-előrejelzések mellett -- egy talán még fontosabb területen --, az árképzésben is.

Átmeneti gazdaságunk alakulásának bizonytalansága miatt a hagyományos energiaigény-előrejelzések alkalmazása félrevezető. E nélkül viszont minden energiapolitika légüres térben mozog. Ennek elkerülésére szükség van egy jogilag szabályozott, jól átgondolt, új, a mai gazdasági igényekhez illeszkedő információs struktúrára.

Az árkérdések átláthatóságának a keresztfinanszírozások elkerülésében is rendkívül fontos szerepe van. (Azt mellesleg maga a villamosenergia-törvény is kimondja, hogy a keresztfinanszírozásokat meg kell szüntetni -- miközben elfelejti megteremteni ennek feltételét.)

Indokolja ezt az energiaszektor elmúlt években történt szervezeti átalakulása is. Szervezeti felépítése következtében gyakran torz belső árak képződtek, amelyek átláthatóságára új, az eddigiektől eltérő információs struktúra szükséges. Három nagy mérlegrendszerről van itt szó: teljesítmény-, energia- és költségmérlegről, amelyeket nemcsak országos szinten, de elsősorban területi szinten kellene összevetni, azaz a települések szintjén. Magyarországon a teljesítménymérleg bizonyos szintig elkészül. Jó hagyományai vannak, de akad benne számos becslés és olyan, amelyik nem rendelkezik mért értékkel. Az egyetlen, amely ma is összerakható, az az energiamérleg, mely többé-kevésbé a területi elvnek is eleget tesz. Költségmérlegről pedig egyáltalán nem beszélhetünk a magyar rendszerben. Ez korábban nem volt divatos, ezért még ma sincs a területi szintekre elkészítve. Az energetikai információs rendszer tehát nem működik.

Az energiahivatal függetlensége

Minden normálisan működő gazdaságban szükség van egy független intézményre, amely az energiaszolgáltatásokat koordinálja: a szolgáltatók (beleértve a termelőket és szállítókat, elosztókat is) és a fogyasztók érdekeit ütközteti, hatása van az áralkotásra stb.

Nálunk a gázszolgáltatásról szóló törvénytervezetben került rögzítésre a szabályozó szerepet betöltendő Magyar Energia Hivatal működési rendszere. A tervezet sajnos épp a függetlenséget nem biztosítja, többek között az energiahivatal politikamentességét, amely a fogyasztói érdekeket nemcsak a szolgáltatóval, de a költségvetéssel szemben is védené. Továbbá az energia természetes monopolhelyzetben levő termelőivel, szállítóival, szolgáltatóival szemben csakis egy gazdaságilag, politikailag független hivatal képes a fogyasztói és országos érdekeket érvényesíteni -- köztük a környezeti érdeket is.

Számos nemzetközi példa mutatja, hogy az ellenőrző, szabályozó szervezet függetlensége megvalósítható. A hazai törvénytervezet legelső változata egy ilyen független hivatalról szólt, részletesen szabályozva annak működését. A szervezeten belül volt fogyasztói bizottság, és területi szintre lebontva működött volna a fogyasztói érdekvédelem. Joggal tehető fel a kérdés, hová lett, miért módosult az elképzelés?

Árképzés

A villamos törvényből a legfontosabb halmaz, az árképzés elve teljes egészében kimaradt. Az ár- és tarifarendszert illeszteni kell a költségstruktúrához. Ez érinti a tarifastruktúrát és színvonalat, valamint az áralkalmazás eljárásrendjét. Az egésznek meg kell felelnie a költségfedezeti, -viselési és -minimalizálási elvnek.

A költségfedezeti elv szerint az árnak fedeznie kell a hatékonyan működő társaság üzemeltetési, fejlesztési költségeit szükséges és elégséges ráfordítások formájában. Nagyon pontos képletekkel kell meghatározni, hogy ez mit tartalmazzon. A költségviselési elv azt jelenti, hogy nincs diszkrimináció, nincs keresztfinanszírozás a fogyasztói csoportok között.

Tarifastruktúra szempontjából egyértelműen a háztartási rendszerrel van a gond, mivel az ott teljesen hiányzik.

Divatos az a kijelentés, hogy európai szintű tarifaszínvonalat kell elérni. Ez igaz is, meg nem is. Magyarországon olyan színvonalat kell kialakítani, amely megfelel az előbb megfogalmazott költségfedezeti és -viselési szintnek. Majd ha már működik a három mérlegrendszer, akkor tudjuk megmondani, milyen szinten, milyen költségek keletkeztek, és azokat hozzá lehet rendelni az elfogyasztott villamos energiához, és a fogyasztó által igényelt teljesítmény-igényhez. Mindaddig, amíg ezek nem ismertek, nem lehet a szükséges tarifaszínvonalat még becsülni sem.

Fontos eleme a rendszernek az áralkalmazási eljárásrend, amely szintén nincs deklarálva. Ez biztosíthatná, hogy a termelő, szállító, elosztó, szolgáltató, csakis valós költségeket ismertessen el az árban. Ezen eljárásrend csak egy független hivatali struktúrában működhet igazságosan.

Módosítandó az energiahivatal jogköre az árképzés tekintetében is. Az ipari és kereskedelmi miniszteri hatáskörből az ármegállapítás jogát át kell ruházni az energiahivatalra. Hiszen a jelenlegi államigazgatási modellben a miniszter egyidejűleg képviselné az energiatermelők és -ellátók, valamint a különféle fogyasztói csoportok érdekeit. Mindez alighanem érdekek konfliktusa, amelyben bármennyire objektív próbál is maradni a miniszter, aligha lesz képes rá.

Fogyasztói érdekvédelem

A törvénytervezetek tehát továbbra sem garantálják az árképzés átláthatóságát. Így nem is lehetséges a társadalmi kontroll, mert nincs törvényileg szabályozott eljárásrendje. Valós fogyasztói érdekvédelem tehát nem működhet. Noha mindenkinek az volna az érdeke, hogy közmegegyezés jöjjön létre.

Legkisebb költségre tervezés

A környezeti érdeket képviselő energiapolitika egyik leghatékonyabb eszköze a legkisebb költségre tervezés. Módot ad ugyanis arra, hogy az energiahatékonyság a gyakorlatban is megvalósuljon, az energiafogyasztás -- például hatékony berendezésekkel -- visszafogható legyen. Hiszen a legkörnyezetbarátabb energia az, amit meg sem termelünk. Csakhogy akkor miből él meg az energiaszektor? Ahol a módszert bevezették, ott abból, hogy részt vesz az energiahatékonysági szolgáltatásokban. Nagyon leegyszerűsítve például energiahatékony izzókat ad fogyasztóinak, a csökkent energiafogyasztásból pedig úgy tesz szert profitra, hogy nem kell újabb erőműi fejlesztésekre költenie.

Semmilyen energiatakarékossági, energiahatékonysági program nem vetekedhet eredményeiben azzal a hatással, ami akkor indul be, ha megteremtjük a legkisebb költségre tervezés feltételrendszerét. A módszer nem véletlenül indult el az USA-ból. Ott ugyanis az állam szigorúan szabályozza a közműveket. S mivel ott a közmű csak költségeivel arányos profitra tehet szert, így könnyebben volt meghonosítható a hatékonyságjavításba történő befektetés. Hamarosan kiderült, hogy ilyen szabályozók mellett kétszer-háromszor költséghatékonyabb az energiahatékonyság növelésébe fektetni, mint a forrásbővítésbe, ráadásul gyorsabban is térül meg.

Induláskor persze a módszer alkalmazásának számos gátja van. Az energiahatékonyság költségeire sok esetben csak becslések léteznek. Éppúgy az energiahatékonyság potenciáljának megállapítására. Nagyon sok adatra van szükség, de ezek beszerzésekor a közmű rendkívül sok mindent meg is tud a fogyasztóról, aminek nagy a jelentősége a megvalósítási programok során.

A jogi kényszer önmagában nem hoz változást megfelelő árképzési rendszer nélkül.

Sajnos a hazai törvénytervezetből kimaradt a biztonságos, legkisebb költségű villamosenergia-szolgáltatás értelmezése és feltételeinek megteremtése. Noha a világon szinte mindenhol -- ahol ez megvalósul -- törvényi szinten szabályozzák.

Szabad hozzáférés

Az európai piac irányelvei kimondják, hogy a termelés monopóliumát meg kell szüntetni, diszkriminációmentes eljárást kell bevezetni. Szabad hozzáférést kell biztosítani a hálózathoz egy harmadik fél számára is. Ezen elv elfogadása nem jelenthet kapacitásbővítést, pusztán a meglevő energetikai kapacitás hatékonyabb kihasználását biztosítja. A mostani törvényekből ez is kimaradt. A várható következmény: ismételten kirekesztődnek az energetikai rendszeren kívüli, hatékony energiatermelési módok, például a megújuló energiaforrás-hasznosítások is. Senkinek nem lesz gazdasági érdeke a bármilyen tevékenység során mellesleg termelődő energiát az energetikai rendszeren keresztül a piacon értékesíteni.

Az energetika sajátos terület, ahol természetes monopólium alakul ki, rendszerint technikai és gazdasági monopólium. Ez általában a szervezeti felépítésben is tükröződik. A mai magyar villamosenergia-iparban a technikai monopólium részvénytársasági formában együtt maradt (MVM Rt.). Ez a technikai monopólium nem szüntethető meg (vagy csak komoly gazdasági hátrányok árán), de a gazdasági monopólium igen.

El lehet érni egy olyan helyzetet, amikor korlátozott, de szabályozott piac működik. Független erőművek alkotják a termelési oldalt. A jelenlegi konszern leszűkül egy országos szállítási, export-import forgalmat bonyolító felelősségi körrel bíró egységre. A harmadik elem a szolgáltató, amely kvázi nagy fogyasztóként a szállítótól megvásárolja az energiát, és attól kezdve az adott régióban elosztóként, szolgáltatóként működik. A funkciók szétválásával megszüntethető a gazdasági monopólium. Minden szereplő feladata, felelőssége külön meghatározható, a felelősség megosztva számon kérhető. Egyébként gyakran az történik, hogy mindenki inkább a nagy rendszer felelősségét vállalja fel szívesen, és ez megfoghatatlan.

Ez a szervezeti szétválás kihat az árképzésre. Ma azonban még kettős keresztfinanszírozás érvényesül a rendszerben. A termelőkkel, szállítókkal kötött szerződésekben foglalt árak belső árak. A belső árak, tarifák színvonalának megállapítása a gazdasági hatalmat gyakorló konszern kezében van. A .gazdasági függetlenség nem működik. Kellene egy hatóság, amely ezeket az árakat külsővé varázsolja jóváhagyással, és a tarifa felépítésének eljárásrendjét megszabja. Megszabná továbbá, hogy milyen költségeket ismer el benne, milyet nem. A jóváhagyás rendszerébe beleillesztendő a fogyasztói érdekképviselet is. Ezért fontos a tervezett energiahivatal független státusa.

Mind gyakrabban hallani, hogy szükség van az energetika privatizálására. A magánosítás szükségességét többen azzal indokolják, hogy a fejlett technológiák bejöhessenek az országba. Egyes szakértők szerint viszont a magyar villamosenergia-rendszer megfelel a nyugat-európai szintnek. (Az állítás sokkolónak tűnik. Természetesen valótlan is, ha a környezeti szempontokat tekintjük. Ám műszaki szempontból a rendszer -- az elavult kis szenes erőművek kivételével -- valóban kiállja a nyugat-európai szinttel való összehasonlítást.)

Tehát a privatizációs lépések fő érve az erőműi rekonstrukciók szükségessége. Szakértői vélemények alapján ez azonban csak látszólag igaz. Az villamosenergia-szektor átalakulása során (amikor a Villamos Művek részvénytársasággá alakult), olyan vagyonbecslést végeztek, amely szerint a könyv szerinti érték 201 milliárdról 590 milliárdra növekedett. Ennek következtében az amortizációs fedezet megháromszorozódott. A könyv szerinti érték megugorván, amortizációs ágon benne marad a rendszerben a megújító erőműi fejlesztések költségterhe. De ha ettől a nehezen vitatható feltételtől eltekintünk, akkor is: fogyasztói igénynövekedés nincs, tehát van idő privatizációs stratégia kidolgozására.

Ezt alaposan át kell gondolni, hiszen meglehet, épp a privatizáció fog olyan költségnövekedést előidézni, amelyet a fogyasztó fog megfizetni -- mert egy fillér nem származik máshonnan, csakis a fogyasztó zsebéből. Félő ugyanis, ha ebben a kérdésben politikai síkon hozzák meg a döntést, akkor egyszerűen eladják az áramszolgáltatókat. A külföldi tőkés ezt veszi meg legkönnyebben, mert tudja, hogy onnan képes leggyorsabban kivenni profitját. Mivel azonban piaci viszonyok között akar működni, így hamarosan árat emel ahhoz, hogy profitra tegyen szert. Jogi-gazdasági szabályozás híján pedig profitját nem környezetbarát energiahatékonysági programokból fogja megtermelni (például nem kevés környezeti kárral járó módon erőművet épít, hiszen a környezeti jogi keret is lyukas). Az is nyilvánvaló, hogy profitját igyekszik majd kivinni az iparágból, sőt valószínű, hogy az országból is.

A privatizáció során bejövő források tőkeemelést jelentenek a privatizált vállalat számára. Ugyanakkor a privatizáció során a költségvetésbe befolyó összegek kimennek oldalágon, finanszírozva olyan mérleghiányokat is, amelyek nem, vagy csak nagyon áttételesen kapcsolhatók a villamos iparhoz. Azaz nem fordítódnak sem az ágazat fejlesztésére, még kevésbé a sürgős és szükséges környezeti problémák megoldására. A fentiek alapján világosan látszik, Hogy korrekt törvényi keret, szervezeti feltételrendszer és az árképzés átláthatósága nélkül, privatizációs stratégia hiányában csakis a jelenlegi vagyon elkótyavetyélése fog bekövetkezni.