A helyi közlekedésben részt vevő sok kis jármű, biciklik, elektromos targoncák, sőt akár lovak jelenléte is kerékpárút-hálózat kiépítését teszi szükségessé. A kerékpárutak fontos szerepet játszanak a helyi közlekedési övezetek kialakításában.

A kerékpár olcsó, egészséges és környezetbarát jármű, de a helyi közlekedés közege nem megfelelő a kerékpárosok számára. Az utakon veszélyeztetik őket az autók, a járdákon pedig ők jelentenek veszélyt a járókelőkre. 

A biztonságos kerékpár közlekedés érdekében a következő problémák várnak megoldásra:

1. Veszélyes a kerékpárosokra az erős gépkocsiforgalom

2. Szintén kockázatot jelentenek parkoló autók, mert miattuk sem a kerékpáros nem veszi észre a járókelőket, sem azok őt. Ráadásul mivel a kerékpáros rendszerint kénytelen szorosan a parkoló autók mellett elhaladni, mindig fennáll a veszély, hogy valaki épp az orra előtt nyitja ki a kocsiajtót.

3. A járdákon és a gyalogutakon a kerékpárosok veszélyeztetik a járókelőket, mégis gyakran megesik, hogy útjukat lerövidítendő az autóutakról átvágnak a járdákra.

4. Ahol sok a kerékpár, így az iskolák, egyetemek környékén, a biciklik a maguk módján éppúgy tönkretehetik a sétáló utakat, mint a gépkocsik.

Kézenfekvő megoldásként kínálkozik ezekre a problémákra egy tökéletesen elkülönülő kerékpárút-hálózat létrehozása. Kétséges azonban, hogy ez az út járható illetve kívánatos-e. A "Students on Wheels" (Kerekező diákok) című tanulmány (Jany Putney and Ritter, Department of Landscape Architecture, University of Oregon, Eugene, Oregon, 1972.) kimutatja, hogy a kerékpárosok és nem kerékpárosok egyaránt egy biztonságos, de nem elkülönülő, egymásba fonódó úthálózatot pártolnak.

Mi is úgy véljük, hogy a kerékpárutakat az utak és a járdák mentén kellene vezetni. Valószínűleg betarthatatlan lenne az a szabályozás, amely a kerékpárosokat külön úthálózatra terelné, hiszen az emberek útjukat lerövidítendő óhatatlanul átvágnának egyik hálózatból a másikra. Tehát ahol csak lehetséges, a kerékpárutak haladjanak együtt a főbb gyalogutakkal, illetve autóutakkal.

Főútvonalak esetén a kerékpárutat és az úttestet el kell különíteni. Növeli a kerékpárosok biztonságát, ha a kerékpárút néhány centiméterrel az autóút szintje fölött vezet, vagy fasor választja el attól.

Ahol a kerékpárút a helyi utak mentén halad, az út kerékpárúttal érintkező oldaláról el kell távolítani a parkolóhelyeket; ilyen esetben a kerékpárút egyszerűen az autóút része lehet, illetve azzal egy szinten futhat. Bascome az "Oregon Daily Emerald" 1971. októberi számában azt javasolja, hogy az utcák mentén húzódó kerékpárutak kerüljenek a napos oldalra.

A csendes ösvényektől és sétálóutcáktól tartsuk távol a bicikliforgalmat, ugyanazon megfontolásból, mint a gépkocsikat. Ezt megoldhatjuk úgy, hogy a kerékpárút-hálózat elkerüli ezeket a helyeket, vagy pedig lépcsőket, alacsony falakat iktatunk be, ezzel ösztökélve leszállásra és sétára a kerekezőket.

Építsünk egy a kerékpár közlekedésre kijelölt úthálózatot a következő sajátosságoknak megfelelően: A kerékpárutak legyenek egyértelműen megkülönböztethetők (például piros aszfaltburkolat stb.).

Ahol lehetséges, a nagyobb gyalogutak és helyi autóutak mentén fussanak. Amennyiben a kerékpárút helyi autóúthoz társul, felszínük lehet egy szinten -- a kerékpárút lehetőleg a napos oldalon --, amennyiben gyalogúthoz kapcsolódik, úgy süllyesszük a kerékpárutat néhány centiméternyivel a járda szintje alá.

A kerékpárút-hálózat és az épületek távolsága legyen harminc méteren belül, és a házak főbejáratánál legyen kerékpártároló.

A kerékpártároló az épületek egyik oldalán helyezkedjen el, lehetőleg legyen fedett, és ne zavarja az emberek természetes mozgását, ne legyen útban. A csendes kerteket, sétányokat ne zavarja a bicikliforgalom.

Rovatunkban folytatjuk a "Pattern Language" című könyv (Christopher Alexander és mások: A Pattern Language: Towns, Buildings, Construction New York: Oxford University Press, 1981. 1171 p.) lapunk választott témájára vonatkozó részleteinek közlését.