A modern evezőssport bölcsője Angliában ringott, hazai meghonosítása pedig Széchenyi István gróf nevéhez fűződik. Az első egyletek tagsága javarészt mágnásifjakból verbuválódott, s a későbbiekben is megmaradt az evezősklubok exkluzivitása. A klubevezősök többé-kevésbé zárt kasztja mellett azonban hamarosan létrejött a kedvtelésből evezők egyre gyarapodó tábora, valahogy olyanformán, mint amit manapság a civil társadalom önszerveződésének nevezünk. Ebben is a szigetországiak jártak az élen, s már a múlt század végén pezsgő társasélet zajlik a Themze vizén és partjain, melyről Jerome K. Jerome(*), a túracsónakázók halhatatlan poétája festett érzékletes képet üdítően időtlen, magyarul is megjelent könyvecskéjében.

Az országban nyilvántartott evezős- és motorcsónakok száma az évtized végére meghaladta a tizenkétezret, melyből több mint hétezer a budapesti révhatóságnál volt bejegyezve, ahol egymagában 1929-ben 1400 sportcsónak volt az éves szaporulat. Ilyen körülmények között egyre szembetűnőbb lehetett egy jó kézikönyv, egy kellően részletes vízitérkép hiánya.

1928-ban a szerző magánkiadásában jelenik meg először A Túracsónak, A Vadevezősök kézikönyve, két évre rá a második kiadás, egyidőben az Esztergomtól Budapestig terjedő Duna-szakasz 1:25 000 léptékű, háromszín nyomatú vízisport-térképével. A Vadevezősök kézikönyve teljességre törekvő, hézagpótló mű. "Százával vannak feleletre váró kérdések" olvasható bevezetőjében, és a rákövetkező fejezetek bizonyságát adják annak, hogy a szerző, Kemény Andor feladatának tekintette mindeme kérdések lehetőség szerinti, minél alaposabb megválaszolását.

Elöljáróban megismertet bennünket a csónaksport válfajaival, a csáklyázástól kezdve a kajakoláson és a "falt-boot"-on át a verseny- és a palánkoshajóig, az utóbbiak egyes és páros lapátokkal hajtott változataival, nemkülönben a vitorlázással. Külön fejezet foglalkozik a "vadak" kedvenc hajótípusával, a túracsónakkal, ismertetve a kétféle, német és angol módra történő építés eltérő módozatait, s bőséges tanácsokkal szolgál a vásárlásnál figyelembe veendő szempontok tekintetében. (Ellenőrizendők: a faanyag és a gyalulás, valamint a firniszelés és lakkozás minősége, a hajszálrepedések, a szegecselés sűrűsége, mikéntje, a kormányülés háttámla magassága, a guruló ülés zökkenőmentes futása, a kocsipálya lejtésszöge, a lábtartó deszka kiképzése és szerelvényei, a villatartók alakja és kialakítása, az evezőlapátok megformálása és kiegyensúlyozása, valamint a tartozékok megléte --, hogy csak néhányat említsünk a fontosabbak közül.)

Ha túl vagyunk a megfelelő csónak kiválasztásán, következhet a garazsírozás, az alkalmas tárolás helyének megválasztása. Itt a két legfontosabb szempont a csónakház megközelíthetősége, valamint a hajó elhelyezéséhez, karbantartásához, ápolásához elengedhetetlen körülmények megléte. Fontos továbbá a csónakszín levegőjének hőmérséklete és páratartalma, nedves helyen a hajó hamar tönkre megy, ám a túl száraz levegő is évekkel rövidítheti meg a csónak élettartamát, tehát mint mindenütt, általában itt is kerülendők a szélsőségek. Számba kell venni ezen felül a tisztítási lehetőségeket, az öltöző tágasságát és higiénés viszonyait, ám nem közömbösek "a garázstulajdonos s alkalmazottainak személyes tulajdonságai" sem.

Oldalakon keresztül ismerkedhetünk az ápolás, a karbantartás, a javítások fortélyaival, tájékozódhatunk a csónaktest kíméléséről, mosásáról, tisztításáról, a mozgatásánál alkalmazandó fogásokról, különös tekintettel a lapátokra. S ezzel elérkeztünk a könyv, illetve az egész kérdéskör központi részéhez, mely tekintetben a szerző szemmel láthatólag nem ismer tréfát -- az evezésről van szó.

'Der Weg ist das Ziet' adja meg kendőzetlen őszinteséggel a kiábrándító választ a kínzó eszkatologikus kérdések legfontosabbikára a neves autógyár mostanában sok helyen látható reklámja, hasonló következtetésre jutott két nemzedékkel korábban könyvünk szerzője is, amikor megállapítja: "A helyes evezés nem eszköz, ... hanem maga a cél"! E nemes cél érdekében a szerző felszólítja az evezős-társadalmat, hogy: "üzenjen hadat az ímmel-ámmal kanalazó, vagy vad erővel csapkodó, tudatlanságon alapuló evezésnek, és legyen apostola a céltudatos, komoly munkának". A dolog ilyetén való fontosságára való tekintettel nem csoda, ha külön fejezet foglalkozik az evezés tudományával, vagy inkább művészetével. Az általános tudnivalók megtárgyalását követően fázisokra bontva, lépésről lépésre avat be bennünket a könyv e nagy horderejű kérdés egymást követő mozzanataiba, úgymint: "a lapát fogása, hátra vezetés, vízfogás, megrántás, vagy megtámasztás, az áthúzás, a véghúzás, szabadítás és karkidobás", a helyes testtartás, izommunka és erőbeosztás rejtelmeibe.

A következő fejezet az evezni tanulás, tanítás címet viseli, és bizony elkedvetlenítheti a kezdőt, amikor azt olvassa, hogy évek hosszú során át tartó rendszeres tanulás és gyakorlás után még mindig csak ott tart majd, hogy képes lesz felfedezni korábban beidegzett hibáit. Figyelemre méltó, taoista bölcsességek tömörségével felérő megállapítással találkozhatunk a kormányzást tárgyaló fejezetben, úgymint: "A legjobb kormányos az, aki legkevesebbet kormányoz".

A továbbiakban a vízi turisztika, a túraevezés elméleti és gyakorlati kérdéseivel ismerkedhetünk meg. Akkurátus szerzőnk nem teljesen következetes az úti poggyász mennyiségét illetően. Mert egyrészről elvként szögezi le, hogy "minél kevesebb súlyt vigyünk magunkkal", másrészről viszont kérdés, hol maradna hely az utasok számára, amennyiben mindazt a cókmókot bepakolnák a túracsónakba, melyet különösen hosszabb túrára magunkkal vinni javasol: sátor, ahhoz való padlólap, felfújható, vagy összerakható matracok, ágynemű, rádió, villanyvilágítás, asztal, szék, konyhaedény, tűzhely, kályha, L-alakú füstcsővel (!), nadrág, trikó, pulóver, meleg ruhadarab, cipő, alkalmas teljes öltözék (arra az esetre, ha nem csónakkal térnénk haza), kisebb javítások elvégzéséhez szükséges szerszámok, úgymint csavarhúzó, csavarkulcs, fogó, gitt vagy angol tapasz stb., továbbá mindkét oldalon használható pótevező, tartalék evező villák (egyik a jobb, másik a bal oldalra), azután gyufa, spiritusz, hordozható, filccel borított bakok, melyekre a hajót kikötés után ráemeljük a táborhelyen (ugyanis "hosszabb felfekvés vizes fenékkel a faanyagot korhasztja"), előre- és hátramenethez egyaránt alkalmas, kétirányba pördülő oldalmotor, csáklya, mely kikötésnél vagy indulásnál teszen jó szolgálatot, szekerce a sátorcövek leveréséhez, tábori ásó a sátrat körülvevő vízelvezető árok kiásásához, az étel készítésének és elfogyasztásának kellékei, spiritusz főzőedény, pohár, evőeszköz, kulacs, üveg, termosz, alumínium ételdoboz és annak szokásos felszerelése, úm. só, paprikatartó, vajtartó, teatartó, főzelékdoboz, tea, rum, friss konzervek, cukor, citrom, behűthető gyümölcsök, azután az alapfelszerelés részét képező karbid-, akkumulátoros, vagy petróleumlámpa, és: kétrészes dressz, fürdőcipő, kézitáska, hátizsák, vízhatlan zsák, amelybe mindezt csomagoljuk, na meg persze a házi patika.

A táborozást tárgyaló fejezetben a szerző arra inti olvasóját, hogy a szabad természetben is ügyeljen a tisztaságra és a rendre. "Papír- és ételhulladékot ne hajigáljunk el soha", tanácsolja, ám egy váratlan fordulattal úgy folytatja, hogy a szemetet "egybecsomagolva vessük a vízbe" -- csoda-e ezek után, ha a Dunavíz tisztasága mostanra olyan, amilyen? A "karbid maradékot ássuk el", tanácsolja a szerző, ám e kis monográfia sem tökéletes (mint bármi más, mit földi halandó alkotott). Nem kapunk választ ugyanis arra a kérdésre, hogy mi a teendő abban az esetben, ha -- mint az még manapság is nem egyszer megesik -- nem marad elásni való karbidunk.

A továbbiakban általános tudnivalók következnek, a napozás módja és veszélyei, táplálkozási jó tanácsok, csónakból való fürdés alkalmával figyelembe veendő szempontok, előírásszerű ki- és beszállás, hajónk fellobogózása, a vízi jármű elnevezésének kényes kérdése, a helyes névválasztás fontossága, evezés közben ajánlott társalgási témák ("Szokjunk rá, hogy legalább időközönként beszélgetésünk tárgya evezésünk mikéntje, vagy általános evezési kérdés legyen"). Örvényen való áthaladás technikája, előzés, kitérés, szűkületben való áthaladás szabályai, stabilizálás hullámzó vízen, felborult csónak visszafordítása, a vízből mentés szabályai. Nem mulasztja el a szerző felhívni a figyelmet a táborozás alkalmával a környékbeli lakosság iránti helyes magatartás fontosságára, javasolja, hogy "igyekezzünk tudatosan megnyerni magunknak a folyó partvidéke lakosságának momentán sajnos nélkülözött szeretetét".

Megtalálható a kötetben két dunai vízitúra részletes útikalauza is, az egyik a Budapest-Esztergom útvonalon, a másik a közel 600 km-es Passau-Budapest közti folyamszakaszon vezeti végig az olvasót.

Egy további fejezet a legszükségesebb orvosi, egészségügyi, elsősegély-nyújtási tudnivalókról és tennivalókról nyújt áttekintést, nagyjából olyan színvonalon, mint amilyen a dr. Hankó Házi Kincstára jellegű enkheiridionok "Utasítás a lábbelik nyikorgásának megszüntetésére" kezdetű címszavainál olvasható. Mutatóba egy gyöngyszem a vadevezősök látókörét tágítani hivatott jó tanácsok közül: "Evezős kirándulásnál mindig rendelkezésre áll a legkitűnőbb tűzoltószer: az égő ember dobja magát a vízbe"... és így tovább.

A kötetet néhány, a Dunára vonatkozó adat feltüntetése után a magyar királyi belügyminiszternek az evezős és vitorlás csónakok közlekedésének szabályozása, valamint a 20 tonnánál kisebb, géperő nélküli vízijárművek, s egyéb úszóművek nyilvántartása tárgyában kiadott rendeletei zárják.

Aki idáig jutott a könyvben, és még ezek után sem érez olthatatlan vágyat a vízreszállásra, arról bízvást elmondható, hogy elveszett ember a kiadvány szerinti legfontosabb cél, a magyar evezésügy számára -- akár el is áshatja magát, mint vadevezős a maradék karbidot.
 

Vadregény
(Török Rezső: Vadevezős. 
Nova Irodalmi Intézet, 1937, Bp. 208. p.)

Ezerkilencszázharminchétben, amikor e regény megjelent, magasra csaptak már a Dunán az ifjúsági ellenkultúra részeként indult vadevezős, vagy vándorevezős mozgalom hullámai. A divatkövetés folyamatában jól ismert leszivárgási effektus a harmincas évek közepére előrehaladott fázisban volt, a nyári hétvégeken mintegy tízezer csónak és ötven-hatvanezer vad-, vagy vándorevezős kavalkádja tette mozgalmassá a folyó Budapest feletti szakaszát.

A könyv írója, Török Rezső, a könnyed hangvételű regényeivel is szép sikert aratott, termékeny és népszerű színpadi szerző jól ismerte a vadevezős életet, maga is tagja volt a nonkonform életet élő, dunai evezős társadalomnak. A "vadevezős" életmódról, a szó etimológiájáról a következőket írta:

"Kezdetben vala a klubevezés. De miként az egykori tüzér arról ábrándozott, hogy ha civilbe kerül, vesz egy ágyút és önállósítja magát: akadtak vállalkozó szellemű klubférfiak, akik megunták az aszkétikus életet, önállósították magukat és iskolát csináltak. Az ő leszármazottaik lettek a vadevezősök. És pedig azért, mert vadon tenyésznek, falkákba és csordákba csoportosulnak, nem ismernek fegyelmet, a finomság és kultúra csak nehezen gyökerez meg közöttük és főleg: mert minden életmegnyilvánulásuk vad. Vadul lökdösik egymást, mikor villamosra vagy kompra igyekeznek, vadul rohannak le és fel a csónakházak deszkafolyosóin; vadul eveznek egymás nyakára és vadul ütköznek össze, miközben lapát törik, palánk szakad és vad káromkodások hallatszanak.

A klubevezősök szelídevezősök... A szelídevezős öröme a csendes, elhagyatott Duna... A vadevezős Mekkája a week-end... A vadevezős azt szereti, ha zsúfolt a víz, ha minél többen eveznek, ha a parton heringeshordószerűen préselődnek össze; mert van látnivaló, van veszekedni való, ötven nő között több csinos akad és -- last but not least -- mert a zavarosban halászni jó, a tömegben eltűnik az egyes- lehetőleg a kettessel együtt, akihez érzelmi szálak fűzik..."

A regény a fülszöveg tájékoztatása szerint ezt "a sport és szerelem harsány színeivel átszőtt meztelen week-end életet örökíti meg, minden vonzó érdekességével és ferde kinövéseivel".

Főszereplői: egy nyakigláb medikus és egy fiatal iparművésznő hatszáz kilométeres evezős túrára indulnak, avval a kikötéssel, hogy szerelemről nem lehet szó köztük, ám a folyó, a vén kerítő közbeszól, és a vidám epizódokban bővelkedő kalandos út végére kiderül, hogy "a szerelem nem kormányozható, mert maga a szerelem kormányoz és ő szabja meg útjainkat".

Az egészvászon kötésű könyv a Nova 2.80 pengős sorozatában jelent meg -- ma legalább százszor annyit kell fizetni érte az antikváriumban, persze nem pengőben, hanem forintban.

A Vadevezős egyaránt ajánlható a hajdani "vadak"; a ma nyolcvan körül járó nemzedék nosztalgiázó tagjainak, a húszas-harmincas évek divatja, ifjúsági szubkultúrája iránt érdeklődőknek, és azoknak is, akik mindössze egy kikapcsolódást ígérő, könnyű olvasmányra vágynak.