Ma kinn jártam a Dunán és önkénytelenül is a régi csónakház felé vezetett az utam. Semmi sem változott. Ugyanaz a fa veti árnyékát a forró homokra, ugyanaz a garázsmester engedi le a csónakokat. A tulajdonosuk sem változott, csak új neveket kaptak s ez az, amiért e sorokat írom neked, Bözsikém. A mi szép kis csónakunkról is lekerült a múlt, az én nevem, és az új betűk Bözsit, a jelent hirdetik. Gondolkodva álltam meg, hogy őszinte legyek, elszorult a szívem magamért, de érted is, mert ki tudja, mi lesz jövőre? Egy jó csónak időtartalma 7-8 esztendő, vajjon hányszor fog még ezalatt nevet cserélni?

Nem haragszom rád, Bözsikém, te nem tehetsz róla, hogy hozzád ment a fiúm. Testvéremnek érezlek téged, a te vasárnapjaid mögött is azok a szürke, robotos hétköznapok állanak, mint nálam. Te éppen olyan lázasan böngészed majd a meteorológiai intézet jelentését s imádkozol, hogy a jó Isten napfényt és boldogságot adjon egyetlen szabad napodhoz. Te is inkább majd a szádtól vonod el a falatot, csak hogy szép legyen a kabinotok, függönyt varrsz és egy ágytakarót és egy kis pyjamát magadnak. Beszerzel kávéfőző masinát és játszod a háziasszonyt, hiszen a télre e játékból úgy is valóság lesz. Legalább is azt hiszed. Saját háztartásodban főzöd az uradnak az ebédet és stoppolod majd a zokniját. A télen... Most még nem tudod, hogy az milyen messze van --, én már megtanultam. Nyáron, a holdfényes estéken, a csillogó vízen, boldogan és fiatalon, könnyűnek képzeled az életet. Szeret akkor a fiú s azt hiszed ez mindig így marad, pedig... Nem is olyan hibásak ezek a fiúk. Csak elfeledkeznek arról, hogy a bizonytalan 200 pengőből nem tudnak megélni. Más viszonyok között a te fiúd is állhatatosabb maradna. Kinn a Dunán álomvilágban él és téged is magával sodor, nem gondoltok a télre, a holnapra. De talán valóban elvesz majd téged, feltéve, ha okosabb leszel, mint én voltam. Egyik csodaszép estén, amikor azt hittem, úgyis a házasság révében evezünk, kikötöttünk egy Robinson szigeten és -- gyenge voltam. Ez sohse légy Bözsikém, mert lesz idő, amikor megbánod.

Elnézem a csónakházakat, hol minden kőhöz emlékeim fűződnek. Vajjon honnan indulok az idén? Indulok, mert kell a napfény, kell a kis szórakozás, hogy másnap frissen álljak munkába. Felszínen kell tartanom magam, különben azt mondják: az Ilusnak már senki se' udvarol, nincs akivel járjon. És én összeszorított fogakkal elölről kezdem. Nem szabad arra gondolni, hogy a fiúnak csak szezón szerelem voltam s ő nekem életre szóló kemény lecke. De téged Bözsike, ki először mész a Dunára, meg szeretnélek kímélni ezektől a tapasztalatoktól. Ne kössetek ki, várjatok, míg a házasság révébe eveztek. Én már kevesebb illúzióval és több életismerettel indulok az új szezónnak. Visszafojtom könnyeimet, hiszen nem történt semmi, csak átkereszteltek egy csónakot. Egy fiúnak pedig a régi szerelme véget ért és egy új kezdődik... veled!