A munka természetes emberi tevékenység, sokkal több tennivalónk van, mint amennyit a fizetett munkalehetőségek kínálnak.
 

Finommechanikai üzem magánvállalkozásban  MTI-fotó. Kabáczy Szilárd

Mit fogunk mi mindnyájan csinálni a jövőben? Mostanára rá kellett jönnünk, hogy az emberek szabad választásán alapuló munkavállalás és teljes körű foglakoztatás eszménye, amelyet a legtöbb nemzet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában aláírásával hitelesített 1948-ban, nem valósulhat meg. Jacques Dubois az 1. világháborúban Verdunt ostromló tankokat elnézve azt jósolta, hogy a mechanizáció fejlődése inkább szegénységet, mint bőséget fog eredményezni, hacsak nem tudjuk valahogyan szétválasztani a jövedelemre való jogosultságokat a fizetett munkától. Hetvenöt évvel később jövendölése beteljesedni látszik. Ha az automatizációt értelmesen alkalmazzuk, akkor a társadalom alapvető munkáinak ellátásához nincs szükség annyi fizetett dolgozóra. Lehet, hogy a lakosság számának csak a negyedére? Ebben az esetben úgy tűnik, hogy Nagy-Britanniában már túlléptük a valóság adta kereteket. Jelenleg több mint 56 millió ember él az országban. Ennek a negyede 14 millió, 1992-ben 16,2 millió teljes állású munkahely volt betöltve, de ezek közül sokra nem lett volna igazán szükség. Már majdnem elértük a 25 százalékot.

További 8 millió ember dolgozik az ún. "második gazdaságban", mint egyéni vállalkozó vagy rész-munkaidős, kisebb-nagyobb munkákat végezve néha jelentős haszonért, de többnyire inkább csak zsebpénzért. Ők a "többlet", de sokak számára ez jelenti a jövőt. A fizetett munkalehetőségek kimerültek. Lehet, hogy elérkezett a szabadidő korszaka, de a ráérő tömegek nem élvezik ennek a kényelmét, ők úgy találják, hogy nincs rájuk szükség, és szegénynek érzik magukat.

Az egyetlen jelenleg kínált megoldás az, hogy kitalálnak olyan dolgokat, amelyeket sokan meg akarnak venni, és ennek a gyártásával többen juthatnak munkához. Ez értelmetlenné válhat, hasonlóan Keynes ironikus példájához, amely szerint a gazdaság egész jól működhet, ha egy csomó embert fizetnek azért, hogy elásson aranytömböket, és egy csomót azért, hogy kiássa azokat. Al Gore, mielőtt az Egyesült Államok alelnöke lett, így fogalmazta meg az eredményt: "Civilizációnk megteremtette a művirágok, légkondicionálók és villogó fényreklámok hamis világát, ahol az ablakokat nem lehet kinyitni, a háttérben sohasem hallgat el a popzene, napjaink telnek el úgy, hogy nem tudjuk, esett-e az eső, éjszakák, amikor az ég nem szűnik meg ragyogni, begubózunk a walkmenek és watchmenek zárt világába, fagyasztott ételeinket mikrohullámú sütőben melegítjük, álmos szíveinket pedig csak a koffein, az alkohol és a drogok keltette illúziók dobogtatják meg". Al Gore a környezet, és talán az egész emberi szellem pusztulása iránti aggodalmait fogalmazta meg.

Azzal a feltételezéssel kezdem, hogy kell lennie jobb megoldásnak is. Hozzáteszem viszont, hogy könnyebb megoldásokat keresni, mint megvalósítani azokat. A filozófusoknak kellene királyoknak lenniük, mint ahogyan azt Platón szerette volna. Néhány hitemet sorolom fel ezután. Ha a kulcspozícióban lévő vezetők osztanák ezeket, akkor sok minden megváltozhatna.

Miben hiszek

Hiszem, hogy a munka természetes emberi tevékenység, és nem szabad közösséget vállalni azokkal, akik munka nélkül tudják elképzelni létezésüket. Az ilyen életfelfogás téves, saját tapasztalatomból tudom abból az időből, amikor megpróbálkoztam vele. Változatosságra van szükségünk, emberekkel való együttlétre, éreznünk kell legalább néha, hogy szükség van ránk. Úgy is mondhatjuk, hogy szükségünk van valami munkára.

Hiszem viszont, hogy a munka többet jelent, mint egy foglakozást, több tennivalónk van, mint amit a fizetett munkák keretében el lehet végezni. A munkát értelmes tevékenységnek tekintem, amelynek legalább öt lehetséges kategóriája van: bérmunka (a munkaadó számára), tiszteletdíjas munka (a vevő vagy ügyfél számára), tanulmányi munka (mivel a tanulás is munka), házimunka (főzés, takarítás és gondoskodás), és társadalmi munka (közösségben vagy barátok számára). E definíció szerint sok munkaajánlat létezik.

Hiszem, hogy Heisenberg felfedezése -- mely szerint, ha valamit vizsgálunk, akkor az megváltozik -- óriási jelentősséggel bír. Az számít, amit számítanak. A Tokió és Osaka közötti gyorsvasút vonala melletti viskóvárosok láttán eszembe jutott, hogy e nyomorúságos helyen élő japánokat gazdagabbnak feltételezik a legtöbb európainál. A japánok viszont nem érzik magukat, gazdagnak. Egy nemrég elvégzett kutatás szerint életszínvonalukat tekintve alacsonyabbra helyezik magukat, mint az európai országok Portugáliát. A pénz, a GNP nem minden dolgok mérője, és nem is szabad, hogy az legyen.

Hiszem, hogy a növekedés alapvető minden ember és emberi intézmény számára. Az élet egy utazás. Éreznünk kell, hogy tartunk valahová, hogy fejlődünk, növekszünk; lehet-e ez egyáltalán másképp? De a növekedésnek nem feltétlenül kell nagyobbodást jelentenie. Találkoztam egyszer egy kaliforniai bortermelővel, aki megszállottja volt a növekedésnek. "Hogyan folytatja?" -- kérdeztem tőle a körben mindenütt mérföld hosszan beültetett tájat látva. "Én nem többet, hanem jobbat szeretnék" -- válaszolta. Jobbat a nagyobb helyett, ez a növekedés új formája.

Hiszem, hogy egy egészséges társadalom biztosítani akarja minden állampolgára számára az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és legalább a létminimumhoz való jogot. Ez a gondolat Thomas Paine-ig visszavezethető. Ez elsősorban pénzt jelent. Nem tudok elképzelni olyan világot, ahol a pénz nem lesz szükséges, de remélem, hogy nem lesz fontos. A fejlett társadalmak most is gondoskodnak az oktatásról és az egészségügyről, de a harmadik tényező feltételes marad. Kíváncsi vagyok, miért.

Hiszem végül, hogyha egy normális társadalomban biztosított a munkához való jog (ami nem a munkahelyet jelenti), akkor ott a munkának is tisztelete van.

Ezek az alapvető hiteim. Meggyőződésem, hogyha valaki összeteszi őket, akkor kiutat lehet találni a jelenlegi sötétségből. Márpedig a helyzet sötét, és nem csak Nagy-Britanniában. Az amerikai Alister Cook az utóbbi időben úrrá lett a hanyatlással kapcsolatos elméletek iránti ellenérzésein, mondhatni, ösztönösen megérezte azt az uralkodó hangulatot, amely nem tudja tovább tolerálni az ország nagy részének nyomorúságos és megosztott állapotát. Jóslata szerint vagy egy polgárháború fog kitörni a belvárosok és külvárosok etnikai gettói között, vagy egy diktátor uralma veszi kezdetét, aki a szabadságról fog prédikálni, vagy egy jó adag szocializmus özönlik ránk.

Mit látnék szívesen:

* Egy új költségvetési rendszert, amely nemzetközileg elfogadott, pénzügyi nyilvántartásait a nemzetközi kereskedelem és pénzpiac igényei szerint végzi. Az ilyen több szempontú költségvetési rendszernek már többfajta megvalósulása létezik, olyanok, amelyek figyelembe veszik az egészségügyet és a lakáshelyzetet, a közlekedést és a környezetet, a stresszt és munkakörülményeket, a személyes szabadságot és a szólás szabadságát. A számok így elkerülhetetlenül homályosabbak lesznek, de ilyenek költségvetésünk adatai is. Közel 5 milliárd font vész el a nemzetközi pénzrendszerek fekete lyukaiban pusztán azért, mert a számokat nem adják össze. Nemzetközi összefogásra van tehát szükség, hogy ezeket a puhább mutatókat használjuk a növekedés mérésekor.

* A Brit Nemzeti Munkaerőközpont olyan fejlesztését, hogy annak ajánlatai foglalják magukba mind az öt különböző munkatípust. Amit számítanak, az számít így több ember tudna válaszolni a "Mit dolgozol?" kérdésre, és nem csak a sztereotip foglalkozás-megjelöléssel, vagy a még szomorúbb "semmit"-tel, ami ráadásul nem is igaz.

* A teljes- és a részmunkaidő közötti önkényes megkülönböztetés megszüntetését Én mostanában egyéni vállalkozó vagyok, félnyugdíjas, ahogy mások szeretik mondani. Egyébiránt elfoglalt vagyok. Nem tudnám magam a teljes- vagy részmunkaidő kategóriáival meghatározni, egyszerűen dolgozom. Az emberek más-más mennyiséget dolgoznak különböző időbeosztásban és különböző hivatásokban. Miért választottuk önkényesen a 40 órás munkahetet általánosnak? Miért nem az orvosok 70 órás munkahetét? Ennek alapján mindnyájan részmunkaidősök lennénk. Ha megszüntetnénk ezt a megkülönböztetést, akkor nem lenne többé diszkrimináció. Ezt azért mondom, mert a fizetett munkák növekedése rövidesen a részmunkaidőből és az otthon végzett munka idejéből fog származni. Ezt a trendet támogatni kell, és nem akadályozni. Ha gátoljuk, azzal megszilárdítjuk a két osztályon alapuló társadalmat, a szervezeten belül lévőkét és a kiszorultakét.

* Az állampolgári járandóság (Citizen's Income) bevezetését. Egy nemzeti vagy alapjárandóság elképzelése évek óta a köztudatban van. Az ötlet teljes megvalósítása, vagyis a mindenki számára biztosított folyamatos jövedelem nem praktikus. Ez kb. 70 százalékosjövedelemadó-szintet jelentene. Egy jelentősen alacsonyabb szintű, rugalmasabb rendszer látszik kívánatosnak, amellyel egyszerűsíthető és hatásosabbá tehető a segélyezési rendszer, és ami a legfontosabb, megszüntethető diszkriminatív jellege. Ehhez a jövedelemhez bárki hozzájuthatna, és nem lenne adóköteles vagy visszatérítendő. A jövedelem összege az életkorral változna, mivel az idősebbek számára helyettesítené a nyugdíjat. Mindenki számára állampolgári jogon járna. Jelenleg egy 13 fontos állampolgári járandóság biztosítása adósemleges lenne, ha az összes szociális kiadásokat ide csoportosítanák át. 33 fontos állampolgári járandóság a gazdagabbak jelzálog-, és nyugdíjkönnyítéseinek megszüntetését, és kb. 35 százalék jövedelemadó megfizetését követelné meg tőlük. (Ez csak 1 százalékkal több, mint a jelenlegi, ha összeadjuk a jövedelemadót és társadalom-biztosítási díjat.)

* A társadalmi jutalék (Social Dividend) bevezetését. Alaszkában minden állampolgár juttatásban részesül a Prudhoe-öböl-beli olajkitermelés éves profitjából. Ez, valamint a város jövedelméből származó akármilyen kis összegű jutalék is nagyszerű eszköz arra, hogy összetartsa az országot, és mindenki számára nyilvánvalóvá tegye, hogy az üzlet szükséges értékteremtő eszköz, akkor is, ha növekedésre törekszünk, és akkor is, ha nem. Jövőbeni jövedelmünk, mindenki jövedelme, különböző forrásokból tevődhet össze: részben az életkor szerint változó állampolgári járandóságból, a társadalmi jutalékból, a munkabérből (gyakran részmunkaidő alapján vagy profitrészesedésből a munkával rendelkezőknél), az egyéni vállalkozás bevételeiből és a megtakarításokból.

Az ilyen többforrású jövedelem előnye, hogy ha elapad az egyik forrás, akkor sem szűnik meg az egész. A bármilyen csekély összegű állampolgári járandóság és szociális jutalék is fontos szimbóluma lehet az egyén kapcsolatának a társadalomhoz, és egyben egyfajta anyagi biztonság alapját is jelentheti. Csökkenthetik a részfoglalkoztatás járulékos költségeit is, és megszüntethetik a jelenlegi rendszer szegénységi csapdáit, ezáltal több munkát juttatva vissza a rendszerbe.

* Az állampolgári kötvény (Citizen's Bond) bevezetését. Szeretném látni, hogy 18 éves korában minden állampolgár kapna két kötvényt. Az egyik garantálná kétévi továbbtanulás költségeinek, valamint az erre az időre eső megélhetés költségeinek fedezetét (limitált határokon belül). Ez a kötvény az állampolgár egész életében érvényes lenne. A másik kötvény két évre garantálna számára munkahelyet valamilyen állami cégnél, amely a munkanélküli segélynél legalább 25 százalékkal magasabb jövedelmet biztosítana számára. Egyéb szociális juttatások az állampolgári járandóságon kívül -- ha az már létezne -- nem járnának erre az időszakra. A kötvények célja, hogy elsősorban a fiatalok számára nyilvánvalóvá tegyék, hogy a továbbtanulás és a rendszeres munka szükséges beruházás a jövőbe, amelyeket a társadalom támogat, és amelyek részükről is szükségessé teszik a kezdeményezést.

Mindez a társadalomnak semmibe sem kerülne. Az oktatási ajánlat máris létezik, csak sohasem fogalmazták meg ilyen módon, illetve nem mint ajánlatot kezelték. A munkanélküliség ára jelenleg 8000 font fejenként. Ez az alternatíva, az önkéntességen alapuló munkáltatás sem kerülne többe. Az állami ügynökségek helyileg vállalhatnák fel azokat a munkákat, amelyeket nem lehet másként elvégezni.

Kapunyitás

Ez utóbbi három javaslat csak vázlatos. Részleteik nagyon bonyolultak, és sok időbe tellene véghezvitelük. Ugyanannyira fontosak viszont a hátterükben lévő filozófia számára, mint amilyen fontosak lehetnek gyakorlati hatásaik. Ezek a legalapvetőbb állampolgári jogosultságok külső, látható jelei, amelyek valóságos értelmet próbálnak adni az állampolgár szónak, hogy az ne csupán a "vásárló" szinonimája legyen. Az "állampolgár" nem brit elképzelés. A britek inkább ahhoz szoktak hozzá, hogy megmondják nekik, mit csináljanak. Ez a függőség nem segít előrevinni a világot. Sokkal függetlenebb idők következnek. A függetlenség könnyen vezethet önzéshez, a szegények és gazdagok gettóinak kialakulásához, a kiváltságokhoz és a kirekesztéshez. E veszélyek elkerülése végett nagyon fontos, hogy értelmet adjunk a társadalmi függetlenségnek, hogy érezzük azt, szükségünk van egymásra, együtt kell állnunk és buknunk. Ezek a gondolatok szerény hozzájárulások az új etikához.

A függetlenség ilyen értelmezésén túl a sikért is többféleképpen kell meghatároznunk. A növekedés jelentheti, és jelentenie kell a jobbat is, nem csak a nagyobbat. Jobbat, de miben? Első javaslataim a lehetőségek felnyitását szolgálták, a sokféleség elfogadását. De ezek csak a kapu kinyitására alkalmasak. Át is kell haladnunk rajta. Ezt az áthaladást valakinek vezetnie kell. Meg kell mutatnunk, hogy több út is lehet sikeres. Szeretnék sokfajta virágzást látni társadalmunkban, szeretném látni, hogy akik másként élnek, azok felkelnek és hangosan kiáltanak, szeretném, ha gyerekeim tudnák, hogy szüleik és tanáraik nem jelentik számukra az egyetlen életmodellt. De azt is szeretném, ha minden szülő tudná, hogy ő az alapvető modell, és tudatában lenne annak, hogy ez mit jelent.

A kérdés -- mit fogunk mi mindnyájan csinálni? -- túlmutat a közgazdaság határain. Érinti azt az alapvető hitemet, hogy mindannyian hozzájárulunk valahol, valamikor és valahogyan ehhez a világhoz. A mindenkiben meglévő rejtett forrás felfedezése kihívás minden szülő, tanár, vezető és politikus számára. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkora probléma valószínűleg magától megoldódik. Talán azzal kezdhetjük, hogy feloldunk néhány olyan korlátot, amelyet a szüleinktől örökölt gondolkodásmódunk kényszerít ránk. Ha mást nem is, legalább a kaput nyissuk ki.