Rendhagyó tanártovábbképzés
Környezeti nevelési kísérletek a Független ökológiai Központban

Furcsa és szinte hihetetlen, hogy az alig négy éve alakult Független Ökológiai Központ környezeti nevelési programjáról már "történeti" perspektívából beszélhetünk. A környezeti nevelés szükségessége azóta egyértelműen elfogadott tény a pedagógusok, a tankönyv- és tantervkészítők számára egyaránt. Ma már a hogyan kérdése a fontos, nevezetesen az, hogy önálló, akár vizsga tárgyát képező tantárgyként jelenjen-e meg a környezeti nevelés a nemzeti alaptantervben, vagy magatartásformát kiépítő szemléletmódként legyen jelen minden tantárgyban, minden műveltségi blokkban.

A FÖK megalakulásakor, 1989 őszén még az információ-áramlás nehézkességével küszködött a pedagógus-társadalom; a művelődési, illetve a környezetvédelmi minisztérium közös hatáskörébe helyezett -- de lényegében egyikük által sem felvállalt -- környezeti nevelés feladatairól, lehetőségeiről vajmi kevés információ jutott el a többnyire magányosan kísérletező iskolákba, pedagógusokhoz. Még a két tárca között sem létezett rendszeres információcsere. Ezt felismervén a FÖK kísérleti jellegű, úgynevezett "rendhagyó tanártovábbképzést" szervezett havi rendszerességgel; lényegében fórumot, találkozási lehetőséget teremtett az ökológiai szemléletű oktatás tartalmi és formai lehetőségeivel kísérletező tanároknak.

Klepács László 7. oszt. tanuló rajza
Már az első év végén levonhattuk az alapvető következtetést: a környezeti nevelés nem lehet csupán a biológia-, esetleg földrajztanárok feladata és privilégiuma. Szemlélet-váltásnak kell végbemennie, amelynek kimunkálását már az óvodában kell elkezdeni, az érzelmekre és az érzéki tapasztalásokra kell építeni. Mivel az embernek a természethez és a tágabb értelemben vett környezetéhez való viszonyulásának kell alapvetően megváltoznia, ennek kialakítását már a gyermekkorban el kell kezdeni.

Ennek az elvnek az oktatás minden szintjén és lehetőleg minél több tantárgyban, az iskolai órákon és az iskolán kívüli tevékenységben egyaránt meg kell jelennie. Míg addig többnyire természetvédelemről beszéltünk -- ezt célozta a biológiatanár (esetleg a földrajz- és a kémiatanár) osztályon belüli és kívüli tevékenysége, a tanítási órák mellett a szakkörök, a nyári táborok --, nyilvánvalóvá vált, hogy e védelmet ki kell terjesztenünk mindarra, ami az ember környezetét alkotja, és a nevelés szintjén is meg kell találnunk a környezetvédelem és a természetvédelem helyes egyensúlyát. A többnyire figyelmen kívül maradt, de legalábbis a perifériára szorult épített környezetben felmerülő problémák tudatosítására, a szociális, pszichológiai értelemben vett, szintén környezetinek nevezhető kérdések megvitatására is alkalmat kell találnunk tanórán belül és kívül egyaránt. Környezetbarát magatartást csak a téma környezetbarát megközelítésével lehet elérni. Ez pedig a tanár és a tanuló viszonyának újragondolását is feltételezi.

Az első évet záró közös táborozás során alkalmunk nyílt Monspart Éva tájékoztatása révén bepillantani a nyugat-európai országok környezeti nevelési kísérleteibe. Lényegében ez határozta meg a következő évi programunkat. Környezeti nevelésben tevékenykedő pedagógusokat hívtunk meg Szlovákiából, Hollandiából, Finnországból, Ausztriából és Németországból, két hazai előadónk Nagy-Britannia és az USA környezeti nevelési gyakorlatából nyújtott ízelítőt.

Monica Lieschke, az ausztriai ARGE Umwelterziehung (Környezeti Nevelési Intézet) vezetője előadásában a környezeti nevelés szükségszerű élményközpontúságára döbbentett rá, no meg arra, hogy a katasztrófa-pedagógia nem vezethet környezetbarát magatartáshoz. A "nihil in intellectu quod non prius in sensu" elve a környezeti nevelésben, különösképpen az óvodásoknál és a kisiskolásoknál, föltétlenül érvényesül. Ugyanakkor nagy fontossággal bír, hogy a gyerekek késztetést érezzenek arra, hogy megfogalmazzák és kinyilvánítsák érzelmeiket. Itt mutatkozik meg a környezeti nevelés közösségfejlesztő szerepe, hiszen ahol vélemények hangzanak el, ott konszenzus vagy vita alakulhat ki, ami erősíti egy csoport közösséggé érését. És máris eljutottunk a környezeti nevelés egy másik tulajdonságához: nagy szerepet vállalhat a konfliktuskezelés elsajátításában. Az ARGE Umwelterziehung azóta két ingyenes magyar nyelvű kiadvánnyal is gazdagítottá a hazai pedagógusokat, az évente Ausztriában rendszeresen szervezett nemzetközi környezeti nevelési konferenciák pedig kiváló alkalmak az ismeretek gazdagítására.

Az EK országainak közös kísérletéről beszámoló stuttgarti Ulrich Bauer arról győzte meg a hallgatóságot, hogy a környezeti nevelésnek szükségszerűen tantárgyközi, interdiszciplináris megközelítésűnek kell lennie. Az angol nyelvet, történelmet és politikai ismereteket tanító gimnáziumi tanár saját példájával illusztrálta: ma már minden pedagógusnak szerepet kell vállalnia a környezeti nevelésben. Elmondta, hogyan lehet akár egy teljes hétre felfüggeszteni a tanórákra épülő oktatást, és minden tevékenységünkkel egyetlen témát járni körül. A stuttgarti Neues Gymnasium Feuerbachban az Ulrich Bauer által vezetett "témahét" központja az autó, a gépjármű volt: milyen ipari, gazdasági érdekek rejtőznek a gépjárműgyártás mögött; milyen politikai vetületei lehetnek a kérdésnek belföldi és nemzetközi érdekszférákban; a gyártási és üzemeltetési technológia kérdései; a természeti környezetet érintő, ökológiai szempontból felmerülő kérdések; az egyén etikai viszonyulása a személygépkocsi, illetve a tömegközlekedési eszközök használatához; a téma történelmi megközelítése, földrajzi, világ- és gazdaságpolitikai vetületei stb. Egy ilyen sorozat kidolgozását nyilván nem lehet a katedrán, könyvekbe bújó tanulókkal elképzelni: ki kell menni "az életbe", megvizsgálni a tényeket a gépkocsi-üzemben, meginterjúvolni a forgalmi dugóba került autóvezetőket, kérdőíveket készíteni, bevonni a tantestületből minél több kollégát, akik képesek lemondani a pedagógiai fölényről, az osztályzásról, hiszen a tét az, hogy a diák felismerje: az egyéni magatartáson múlik az egész társadalom életének minősége. A témahetet bezárhatja egy előadássorozat, készülhet videofilm, újságcikk, poszter, az eredmények művészi alkotásokban is megjelenítődhetnek.

A finnországi Pori művészeti szakközépiskolájának tanárnője, Arja Kujansuu például arról számolt be, milyen művészeti eszközöket lehet bevonni a környezeti nevelésbe. "Nálunk egy ilyen témahét során például az egyik tanár egy kis dalt komponált, lírai szöveggel, amely a nyugodt életről, csörgedező patakokról, madárcsicsergésről, szeretetről szólt, és ezt játszotta magnóról, ezt dúdolták a diákok, miközben dolgoztak. Fantasztikus művek születtek -- mondja a tanárnő. -- Voltak diákok, akik csoportosan dolgoztak, egy folyosó ajtóira például képsorozatot festettek; egyesek újabb verset írtak, dalt szereztek, mások szobrokat készítettek hulladékpapírból, kiürült tojásos kartonokból... A témahét végén nagy bemutatót szerveztünk, jelen volt a kerületi polgármester, a szülők, mindenki, aki úgy érezte: a környezet védelme, javítása: közös ügy."

A FÖK "rendhagyó továbbképző"-je nem jogosított fizetésemelésre, titulusok megszerzésére; mégis örömmel és egyre nagyobb számban jártak el a pedagógusok az előadásokra. Hisszük, hogy nem hiába. Hiszen ma már a magyarországi iskolák kétharmada vallja, hogy valamilyen módon felvállalja a környezeti nevelést.

A FÖK továbbra is segíteni kívánja a pedagógusok munkáját. E célt szolgálja a négy év alatt különböző adományokból összegyűlt környezeti nevelési könyvgyűjtemény. A FÖK "Zöld Könyvtár" programja révén a Selyemgombolyítóban mindenki számára hozzáférhetőek a sok ötletet kínáló kiadványok.