...egy másik hálózat, amely nem fizikai, mint a közlekedése, hanem fogalmi, de ugyanolyan fontos: a tanulóhelyek hálózata. Ez nem más, mint szerte a városban adódó, egymással összefüggésbe hozott szituációk ezrei, amelyben maga a város adja a lecke anyagát, s egy életmódra tanítja a fiatalokat.
* Rovatunkban folytatjuk a Pattern Language c. könyv lapunk választott témájára vonatkozó részleteinek közlését.

Egy olyan társadalomban, amely a tanítást helyezi előtérbe, a gyerekek és tanulók -- és a felnőttek is -- passzívvá válnak, és az önálló gondolkodásra, cselekvésre képtelenné. Alkotó és kezdeményező emberek csak olyan társadalomban érlelődnek ki, ahol a tanítás helyett a tanulást hangsúlyozzák.

"Nincs szükség arra, hogy iskolarendszerünk bírálatát szaporítsuk. A kritika széles körű, és aligha tehető hozzá bármi is. A tanulás és tanítás fejlődését is kimerítően vizsgálgatták már... A kérdés most már az, hogy mi a teendő." (George Dennison: Lives of Children, New York, Vinntage Books, 1969, 3. lap)

Az eddigi legáthatóbb elemzés és egyben egy alternatív oktatási szerkezet javaslata is Ivan Illichnek köszönhető (Könyve: De-Schooling Society, és cikke: "Education without Schools: How It Can Be Done", New York Review of Books, New York, 15(12):25--32, melléklet, 1971. július).

Illich egy olyan tanulási stílust ismertet, amely teljesen eltér a jelenlegitől. Olyan körülményekből indul ki, amelyek minden nagyváros környékén természetesek, és széles skálájú tanulási lehetőségként szolgálhatnak.

Az iskolák feletti társadalmi ellenőrzés alternatívája az, hogy a társadalom önként vesz részt egy hálózat kialakításában, amely mindenkinek biztosítja a tanulás forrásait. Valójában ez a hálózat ma is létezik, de ritkán szolgál oktatási célokat. Ha az oktatás krízisének van valamilyen pozitív eredménye, akkor az elkerülhetetlenül az oktatás fejlődését fogja elősegíteni. Az iskolákat az a feltételezés hozta létre, hogy az életben minden titkokba burkolózik, és az élet minősége a titkok ismeretétől függ -- tehát a titkokat lépésről lépésre meg kell ismerni, és csak a tanítók képesek átadni a megfelelő tudást. Egy iskolázott gondolkodású ember úgy fogja fel a világot, mint egy meghatározott csomagokból felépülő piramist, amely csak azok számára mérhető fel, akik ismerik a megfelelő kulcsszavakat. Ezt a piramist az új oktatás intézményeinek szét kell zilálniuk. Céljaik ösztönözzék a tanulók fejlődését tegyük lehetővé, hogy bepillanthassanak a vezérlő termekbe vagy a parlamentbe, ha már az ajtón nem mehetnek be. Továbbá ezeknek az új intézményeknek csatornaként kell szolgálniuk a tanuló számára, amelyen át tagsági könyv vagy igazoló iratok nélkül bejuthat azokba a közintézményekbe, ezáltal a közvetlen látókörén kívül eső döntéshozók emberközelbe kerülnek.

Amíg az adminisztrációs szervezet elsősorban az épületekre és az erőforrásokat biztosító vonalakra koncentrál, a nevelő segítheti a tanulót a célhoz vezető legjobb út megtalálásában. Ha egy tanuló kínai szomszédjától egy keleti nyelvjárást akar megtanulni, legyen elérhető számára egy pedagógus, aki meg tudja ítélni, mennyire éri meg ez az erőfeszítést, és aki segít megválasztani a segédkönyveket és módszereket a tanuló karaktere, adottságai, a rendelkezésre álló idő stb. ismerétében. Tanácsot adhat a leendő repülőgép szerelő/tervezőnek, hogy hol találja meg a legjobb gyakornoki helyet. Könyveket ajánlhat annak, aki az afrikai történelem kérdéseit akarja megvitatni. A hálózat-adminisztrátorhoz hasonlóan a pedagógus-tanácsadó is hivatásos oktatónak tekinti magát. Mindkettő elérhető az oktatásra jogosultak számára.

Röviden: az oktatási rendszerek olyan radikálisan decentralizálódnak, hogy magával a városi struktúrával kerülnek átfedésbe. Az élet különféle területén járatos emberek kerülnek előtérbe, hogy azt tanítsák, amit ismernek és szeretnek. Szakemberek és munkaközösségek gyakorlat szerzésére nyújtanak lehetőséget irodáikban és műhelyeikben. Idős emberek életük és érdeklődési területük tapasztalatait, a specialisták pedig szakmai tudásukat adják át. Élni és tanulni egy és ugyanaz. Nem nehéz elképzelni, hogy végül minden harmadik vagy negyedik háztartásban legalább egyvalaki akadjon, aki valamiben osztályt vagy képzést tud indítani. 

Tehát:

A helyhez kötött, kötelező és megszabott lépésekkel haladó iskoláztatás helyett dolgozzuk ki fokról fokra a tanulás folyamatának decentralizálását. Gazdagítsuk azzal, hogy kapcsolatba hozzuk szerte a városban található helyekkel és emberekkel: műhelyekkel, múzeumokkal. Idős emberekkel, oktatókkal, akik otthon vagy városnézés közben tanítanak, szakemberekkel, akik segítőként szívesen maguk mellé veszik a fiatalt. Ifjúsági utazó csoportokat és iskolai szemináriumokat szervezhetünk. Idősebb gyerekek taníthatják a fiatalabbakat. Mindezeket a helyzeteket úgy tekintsük, mint amelyek a tanulási folyamat hátterét adják. Mérjük fel, írjuk le, és tegyük közzé ezeket a lehetőségeket, mint a város adta tananyagot. Ezt követően a tanulók, gyerekek, családjaik és a szomszédságok hangolják össze maguk a szituációkat, mely magában foglalja "iskola"-költségüket, s közösségi adót biztosítanak. Olyan új ösztönzőket alakítsunk ki, amelyek kiterjesztik és gazdagítják ezt a hálózatot.

Mindenekfelett segítsük a szemináriumok és a műhelyek kialakulását az emberek otthonaiban. Biztosítsuk, hogy minden városnak legyen olyan "útja", ahol a gyerekek biztonságban csatangolhatnak. Létesítsünk rendkívüli nyilvános otthonokat a gyerekek számára, legalább minden szomszédságban egyet. Hozzunk létre számos munkára orientált kis iskolát a városnak abban a részében, ahol az ipari és üzleti tevékenység a jellemző. Bátorítsuk a tinédzsereket önszervező tanulótársadalom kialakítására. Tekintsük az egyetemet decentralizált felnőttoktatásnak, amelyben a régióban élő minden felnőtt részesülhet. A szakemberek és üzletemberek tényleges munkáját pedig használjuk fel a hálózat csomópontjaiként.