Hogy "miért nő a fű, hogyha mind leszárad?", erre nem válaszolhat semmilyen természetismereti oktatás és ökológiai nevelés. Sokkal elevenebb köznapi cél lehet a "nevét is, virágát is tudom" viszony megközelítése környezetünkben, vagyis a környezet elsajátítása.

A környezeti kultúra oktatását úgy is felfoghatjuk, mint alkotó részvétett egyfajta progresszív egyensúly fenntartásában, a külső-belső természet "szocializációjában", mely ugyanakkor nem központosítja a fajok szelekcióját, sőt megkíméli azokat a veszélyeztetettségtől; mi több: az élettelen természet; értékeit sem tékozolja. Ekképpen tehát egy napjainkban tudatosuló, az egész glóbuszra értelmezhető és minden jövendő korszakot magába foglaló feladatrendszerről van szó, amely végrehajthatósága kedvéért megköveteli az elvi és gyakorlati szintek közötti napi koordinációt. Jóllehet a feladat; idővel kiléphet a Föld vonzáskörén túlra is, ma még az első lépéseknél, a járni tanulásnál tartunk, így a koordinációt érdemes a mindennapi élet szintjén megkezdeni.

A fenti nagy cél jelenleg a különböző érdekcsoportok vitáinak kereszttüzében áll, csupán a realitása nem kétségbe vonható. Még nagyobb súlyú kérdés az a társadalmi forma és mechanizmus, amely ennek és más kihívásnak is megfelelni képes. Mindebből csak annyi bizonyos, hogy a nevelésnek és oktatásnak, valamint a szakképzésnek igen előretekintő módon kell tudnia reagálni e viszonylag új keletű problémák megjelenésére -- az életmentő gyors beavatkozástól kezdve a nagy feszültségek távlati csökkentéséig. Egyszerűbben megragadva tehát a nevelésnek, az oktatásnak és a szakképzésnek általánosan legalább a következő célokat kell maga elé tűznie a tárggyal összefüggésben: 

-- az általános műveltség tartalmi bővítése e kérdéskörrel;
-- a szemléleti integráció elősegítése, a kulturáltság fokozása a környezeti elemekre kiterjesztve;
-- közvetlen gyakorlati feladatok széles körű, népszerű ellátásának képessége, civilizációs többlet az ökológiai infrastruktúra tömeges kiépítésével;
-- a nagy környezeti átalakulással járó programok, a helyi ügyek kezelése, a környezeti karbantartás és az ilyen típusú nemzetközi kapcsolatok ápolása végett a szakosodás megalapozása, a továbbképzés és a tudósképzés megindítása.

Természetesen más oldalról is vázolhatók az elmondottak. Csak egy példát erre: A társadalmi technikák szemszögéből kiemelhető a népesség környezeti érzékenységének növelése, mely nélkülözhetetlen az érdekfelismeréshez, a társadalmi nyomásgyakorláshoz -- a döntéshozatal menetében. Hazai viszonylatban egyúttal a felzárkózás szubjektív infrastrukturális feltétele is. De ugyanígy nem lebecsülendő a fogyasztói tudat (öntudat) fejlődése sem, mint a probléma kezelésének kezdő- és végpontja a gazdaságban. Vagy ide kapcsolható például a demokrácia spontán kiterjesztése is legalább a jóindulatú ökológiai "másságok" elismerése révén. -- Felsorolásunk nyilván folytatható.

Manapság szokatlan közvetlenséggel legyen szabad úgy összefoglalnunk mindezt, hogy szeretnénk, ha nemcsak globális háztartásunk volna, hanem otthonunk is lehetne a Föld népeivel, és így válnék biztonságosan átélhetővé.

Módszerek, technikák

Okulásunk-oktatásunk, önnevelésünk legfontosabb eszköze, módszere éppen az élményszerűség, a minél közvetlenebb tapasztalat és a józan tárgyszerűség együttese lehet. Emiatt, illetve az elmondottak teljesítése végett a vonatkozó tárgyakat kiemelt hely illeti meg a tantárgystruktúrában, beleértve az erkölcsi és emberi jogi ismeretek megfelelő részeit, továbbá az egyes tantárgyakhoz való kapcsolódásokat is. (Nyilvánvalóan mind az ún. természettudományi, mind a "humán" -- társadalomismereti, történeti és egyre inkább a művészeti tantárgyakhoz való kapcsolódásokról is szó van.)

Jó felépítésű, kidolgozott anyagok alternatív választéka, szemelvények és sokszínű szemléltetés, naprakész aktualitások közlése és gyűjtése, másfelől a történeti mélység gyakorló feltárása, kísérletek és megoldási minták kritikai elemzése, új problémák felismerése, az eredmények sokoldalú becslése -- máris bőven rendelkezésre álló lehetőségei az ökológiai nevelés, oktatás, szakképzés nagykorúsításának. A különböző szinteken mindez kiegészülhet "helyszínbejárásokkal" (elemi fokon ezt tanulmányi kirándulásnak is mondanánk az ép és kevésbé ép természetbe); továbbá megkereshetők és megtalálhatók a nemzetközi összehasonlítás eszközei, módszerei, gyakorlati alkalmai. Nem kevésbé a modern oktatástechnikák és metodikák.

Szokatlan eredményességgel párosulhat ezen a területen az ismeretterjesztés hagyományos küldetése. Ma már komoly archivált képi anyag állítható össze például a távoktatáshoz az ökológiai katasztrófák lefolyásáról, vagy a sikeressé vált technológiákról a környezeti ipar példatárából, ugyanígy az élővilág még zavartalan szigeteiről is, sokszor már valóban csak múlt időben, mégis nehezen felmérhető tudományos, erkölcsi és érzelmi (nevelési-oktatási) jelentőséggel.

Integráló szemlélettel

Ma már azt is tudjuk, hogy nemcsak a néprajznak vannak ökológiai alapjai, hanem ökológiai teljességünknek is megvan a maga néprajzi beágyazottsága; ez tehát kiindulása és konklúziója is a tárgyi és szemléleti alapvetésnek.

Tulajdonképpen ez az egyik eszmei forrása a tudományos, filozófiai, kultikus és egyéb irányzatok mellett a különféle ökológiai felfogások szemléleti sokféleségének. Ezekről tehát típusaikkal együtt érdemes részletesen beszélni csupán. Feltételezve ezek egymás iránt tanúsítható elvi türelmét -- inkább közös alapjaikról szólunk: kiemelve néhány általános vonást, ami egyben a tolerancia szerves (szervező) alapjául is szolgál (továbbszolgál).

Ilyen az a gyakorlati fogantatású, sokat emlegetett koncepcionális mozzanat, hogy az ökológia problémái nemzetközi térben jelentkeznek. Ezt a kultúrák érintkezési felületei irányában, egyrészt akár egészen a helyi közösségek szintjéig általánosíthatjuk, másrészt a globális nagyságú problémák óceánjáig. Mint látnivaló, nem kielégítő, inkább sértően ideologikus válasz maradna annyit szólni, hogy a határok "spiritualizálása" majd itt is mindent megold. (Fordítva elképzelhetőbb! A konfliktusok valóságos kezelni tudása révén várható el a határok szimbolikussá válása.) A szemléleti integrativitás e különös oldaláról is megerősítésre vár: nem feloldja, hanem elmélyíti a konfliktust a szennyeződések térfélcseréje vagy éppen exportja (átseprése mások szőnyege alá). Ez tágabb emberi jogi tézisek megfogalmazását sürgeti, ám szemléleti evidenciaként már előbb is meg kell honosodnia, éspedig abszolút kozmopolita természetességgel. (Az eredmények ellentmondásosak, de biztatók.)

Az iméntiekkel együtt jelentkező általános vonása lehet az ökológia-oktatás szemléletének a történések helyi fontosságának kiemelése. A hatásaikban nem mindig nagyméretű jelenségek is egyetemessé válnak azáltal, hogy maga a természet egységes -- és az alkalmazott technológiák jóvoltából a látszatra elszigetelt helyi érdekeltségű ügyek végtére is nagy felületen összeérnek, és multikauzális tüneményeket hívnak életre. Mindazonáltal a lokalitás mind az eredet, mind a kezelhetőség szempontjából döntő.

Ugyanígy alapvető komponense a szemléletnek a gazdasági kapcsolódás, éspedig egyre kevésbé pusztán a termelés és fogyasztás oldaláról. A környezetvédő tevékenység iparként bontakozik ki, s ma már fejlett az ökológiai tényekkel összefüggő biztosítási ágazat is. Ráadásul a gazdasági kapcsolódás jórészt magában foglalja az egészség ügyit is; sajátosságai miatt azonban ezt külön is említenünk kell, hiszen a környezet állapota miatti aggodalmunk-érdeklődésünk fő mozgatója valójában az emberi egészséget óvni akaró szándék.

Nem kevésbé fontos a szemlélet teljessége számára a kulturális és értékszempontok érvényesítése a környezeti rendszer áttekintésében, továbbá az érdekeltségi és a felelősségi elem állandó hangsúlyozása. Így lehet eljutni a legalapvetőbb általános biológiai vonásoktól a politikai felvetésekig, melyek ismét a szemléletmódok differenciáltságát eredményezik, habár demokratikus viszonyok között egyben a főbb játékszabályok e téren való kidolgozását is elősegítik (vagy legalábbis szorgalmazzák). Kivált az oktatás és nevelés számára, ahol a szemlélet épsége, gondolatébresztő ereje és felfogást könnyítő hatása önmagában cél és eszköz. Nélkülözhetetlen például a minél hosszabb távú visszatekintés képessége a nyomon követhető hagyományokra. Ennek következménye odáig terjed, hogy az egyelőre eldönthetetlen nagy kérdésekben lehetővé teszi az elfogulatlan tájékozódást és orientációt.

Kritikusan

A szemlélet viszonylagos teljessége, frissessége és épsége lehetővé teszi a szélsőségbe hajló ökológiai tanok türelmes fogadtatását, de bírálatát is. Szemünk láttára ultraökológiák ugyanúgy kibontakozhatnak, mint más vakhitek bármely egyéb ideológiai terepen, és szervesülnek a meglévő doktrinériák valamelyikében. Magunk is gyárthatunk hasonlókat. Például az információ-robbanás összefüggéseiből kiragadott tények szép spekulatív gondolatmeneteket tesznek lehetővé, melyekkel gondolatkísérletileg kizárólag végzetes kimenetelekkel kecsegtető ökoelméleteket is megalkothatunk "csíraformában". Még eredetmondákat is kanyaríthatunk hozzájuk a Földön kívüli civilizációk játéka kapcsán. Más, nem kevésbé hatékony lehetőséget kínai kiindulásként a nosztalgia, most már a fogyasztóiság ultrahagyományaira is támaszkodva akár. Nem kell azonban ilyen messzire mennünk, hiszen komoly, néha meghatározó vitafórumokon hangzanak el ultraökológiai fogantatású szállóigék (jellemzően más szakmabeliek szájából). Ilyen például az a tétel, hogy a természetet előbb le kell rombolni, hogy igazán társadalmivá, magunkévá építhessük át. Szintén arcpirító következtetések alapja az a sokat vizsgált hipotézis, hogy a zöld mozgalmakhoz bizonyos színvonalú jólét szükséges, ahol már megbecsült érték a kedvezően alakuló környezeti paraméter. Ez ilyen általános megfogalmazásban ráadásul tényszerűen nem igaz, ám nem kell tovább vulgarizálni ahhoz sem, hogy diktatúrák számára az elv igazságtartalma mozgalmak létjogosultságát kérdőjelezhesse meg, betiltás alapjául szolgáljon. És itt van akár a teljesen politikamentesként beállított (hő- és ütésálló) környezeti szakideológiák csoportja, amelyeken belül a magában vett szakszerűség a "mértékletességgel" verseng. Egészen biztos, hogy nemcsak komoly lobbyk, de egész pártszövetségek állnak egy-egy ilyen eszmei divat mögött, melyek nem szeretnének feleslegesen vitatkozni ezeken az elveken, mivel vitathatatlanok, és annyival is üdvözítőbb politikát hirdetnek legalább a zöld ügyek terén programjaikban, nem is szólva az egészet inspiráló energia- és iparfejlesztési bázisukról.

A világ egyébként már ma is nemzetközi. De nem annyira, hogy a csúcsnemzetek közvetlen érdekei egy gondolatmenet erejéig is hozzáigazodjanak az emberiség tényleges közös dolgaihoz, ha bármi eltérés adódik köztük. Mint látjuk, adódik.

Mindezek már nem szorosan vett tartozékai az ökológiai kultúrának persze. De gondolnunk kell a környezetbarát népfőiskolákra is!

A természet persze nem az ember körül forog. Következetes. Emberbarátian természetbarát érdeklődésünket az ökológia iránt azonban nem szabad rossz néven venni, mert elég "természetes". Tágabb időkben az ember saját természete is alaptárgy lehet, ma inkább csak az ebből származó korlátokra figyelünk, mintha a munkavédelem szempontja volna az üdvözítő megközelítés a tárgyi termelés elsődlegességéhez ragadván. Így aztán erről is kevesebbet és rosszabbul illeszthetőt tudunk, mintha az ember-és-természet viszonyt akarnánk kifejteni, történeti alázattal, ám progresszív tartalékok feltárásával. A saját természet nélkül ez kudarcra van ítélve még akkor is, ha az önismeret mélységei elvi abszurditást sejtetnek, mint aki a lehetetlent szereti megkísérteni, és ennek vonzásában már csakis azt. De hát a történelem ellenpéldái itt is magával ragadók. Aprópénz-jellegű tudásunkat a társas érintkezésről, génbankjaink kamatváltozásairól, a szaporodási determinánsokról, tetszési indexekről vagy a lélek halhatatlanságáról most kéne tehetségre váltani.

Ha most arra gondolunk, milyen hangos a licitálás az emberi jogokkal, a morállal, ezek természet- és társadalomfilozófiai megalapozásával foglalkozó eszmék piacán, indulatunkat a továbbgondolás merészségévé transzformálhatjuk. Mert erkölcsi érzékenységünk, igazságtörekvéseink, jogi szabályaink, pluralitás-elveink egyaránt vagy származékai vagy együtthatói az emberi nem ökológiai és kulturális rendjének. A téridő naturalizmusa összeférhet az egyéniség mikrokozmoszával. Okulásunkra szolgál.