Pesti belső udvarok -- városi kertek

A természet Pesten visszahúzódott a házfalak közé, s napfény alig-látta udvar-kutak mélyén él tovább. Fák, gyomok, bokrok, futónövények néhány anarchista, a tömegízléshez nem alkalmazkodó példánya zöldell hátsó udvarok szoba-konyháinak ajtajai előtt, árnyékba borítja a nyűgös, jogcímnélküli házmesterlakást.

Úgy tűnik, hogy nem szeretjük a fákat, falun se, városban sem. Ahol lehet, nekiesünk, kivágjuk. Ürügy, magyarázat akad elég. A kőrengetegben barangoló magunkfajta azonban mindig felfedezhet valami csodát is. Hogy a budai hegyekben mintakertek vannak, hogy operett csillagok milyen virágok illatára érzékenyek, tudjuk a lakberendezési lapokból. Rendezett birtokok, kövezett utakkal, valóságos botanikai csodák, még a gereblye is nyugatnémet, a madár is whiskast eszik, sőt követel. Lent, a lapályon más a helyzet. A proli-kerületek mélyen benyúló maradék házai között dzsungeli gaz nő, ritkán látott virágok élesztik a reményt. Megmaradt ecetfák alá ül ki a munkanélküli, műanyag kötélen nehéz, színes ruhák száradnak a fák között. Itt ritkán észlelhető a növényekkel való tudatos törődés, csak néhol jelzik a virágágyások, autógumikba ültetett fácskák az odafigyelést.
Menjünk végig a még álló Ferencváros belső utcácskáin, de siessünk, mert jön a rendezés, jön a kertészmérnök az öntöttvas padjaival, a soha nem volt növényzetével. Hátsó udvarokban talán még lovak és tehenek élnek illegalitásban. Öreg kocsisok bőrkötényeiben gyűlik a dió, amíg a diófát ki nem vágja a maffia. Innen tűntek el a fák árnyalta vendéglői kertek, az Angyal utcai Csíki a golyó szaggatta téglafalra felkúszó vadszőlővel, az állami vendéglátóipart oly zavaró, vendég fejére pottyanó vadgesztenyével. A Józsefvárosban is vannak még erkélyről erkélyre kapaszkodó indák, káeftés faházak közötti füves mezők, szélfútta bokrokkal, szolidan bűzlő városi műanyaghulladék-kupacokkal. De voltak itt is kertvendéglők, mint a józsefvárosi Halászkert, s talán a Papgödör mögött még megvan a lugasos kis mediterrán udvar, az élénkzöld, élénk-kék etnikai falakkal és a billegő zöld fémasztalokkal.
A Teréz- és Erzsébetváros csak Zöld foltokat tud felmutatni, egy-egy magányos fát, kivétel talán a Dembinszky utca, homályba boruló lombtengerével, a gondosan bezárt és ezért örömtelien elvaduló franciakerttel, hátul a mindenki elől rejtve maradó rózsabokrok, melyek októberben is virítanak. Vagy az Izabella utcai olasz reneszánsz csoda, a sebhelyes falak ölelte keskeny udvar közepén a mérgeszöld virággrupp, csak úgy váratlanul -- talán feledtetni akarja a szagokat és a ház szürkeségét. A színesre festett autógumik a zárt udvarok óvodakertjeiben, mint örök szimbolikus tárgyak az Elbától Kamcsatkáig, félig a földbe ásva.

Tudományos emberek állandóan ismétlik, hogy zöldet a házak közé, futónövényeket a gangokra, klorofillt a dolgozóknak. Felvilágosító munkájuknak nem sok foganatja van Pesten. A harmincas években kialakított nagy, körfolyosó nélküli háztömbök határolta egykori parkok is salakkal fedve, drótkerítéssel elválasztva, kicsi kis sufnikkal telerakva. A valamikori szökőkút medencéjében tejeszacskó és kerületi újság.

Vajon mi maradna a városi zöldből, ha eltűnnének a házak, s csak az elnyomott zöldek maradnának mindenütt? Pest mint a dzsungel borította Angkor romjai.