A Sziget

Kevés olyan hely maradt Budapesten, ahol úgy lehet nyugodtan sétálni, hogy nem halljuk a város zaját, nem szűrődik be a benzingőz, és ahol a nagy tömeg sem zavarja nyugalmunkat. Ilyen az Óbudai-sziget, melyet még csak kevéssé fedeztek fel a budapestiek.

Pedig ideális hely ez a pihenéshez, minden adottsága megvan hozzá. Hatalmas füves parkjaiban kiválóan lehet napozni, sportolni, a gyerekek pedig a főváros talán legnagyobb csúszdáján játszhatnak.

A sziget nyugati felén lévő ártéri erdő a legnagyobb melegben is hűs árnyékot nyújt, s a Duna mellékága a pecásoknak sem megvetendő terület -- amennyiben van még bizodalmuk a dunai halakhoz. Az észak! csücskön lévő homokpadnál meg tudnak pihenni a mindenféle evezősök, s akinek van bátorsága hozzá, még meg is mártózhat a vízben. A sziget partjai sehol sincsenek kikövezve vagy lebetonozva, s ez egyedülálló adottság Budapesten. A szigeten nincs átmenő forgalom, nincs olyan létesítmény, ahová tömegével hajtanának be az autók. Szerencsére a vendéglátósok sem fedezték fel az itteni lehetőségeket, s így nem csúfítja a parkokat sok oda nem illő bódé.

A Szigeten lévő Óbudai Hajógyárat felszámolták, területe Budapest egyik legértékesebb ingatlanának számit.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa, az már biztosra vehető, hogy az ipari termelés nem folytatódik. A legvalószínűbb, hogy valamilyen kereskedelmi-üzleti-vendéglátós negyedet alakítanak ki rajta, ami nem is probléma, ha a fejlesztés nem érinti a volt hajógyári területen kívüli részeket.

Meg kellene őrizni a Sziget jelenlegi nyugalmát.

A Selyemgombolyító régóta dédelgetett terve szerint a szigeten ökológiai parkot kellene létrehozni, ahol új épületek emelése nélkül. a jelenlegi adottságokat kiaknázva a pihenést és az ismeretterjesztést ideálisan össze lehetne kötni. A parkban átfogóan lehetne bemutatni mindazoknak az alternatív technológiáknak a gyakorlati hasznosítását, amelyek bármely háztartásban. kiskertben, háztáji gazdaságban egyszerűen és olcsón megvalósíthatóak. Ha az emberek felismerik ezek hasznát, előnyeit, akkor talán a környezethez való egész viszonyuk megváltozik. A park tervezett funkciói, illetve szolgáltatásai a következők lennének:

1. Bemutató tevékenység

-- vegyszermentes és energiatakarékos kis volumenű termelési eljárások bemutatása
-- a teljesebben értelmezett termelési folyamat (termelés, értékmegóvás, feldolgozás, értékesítés, hulladékfeldolgozás) modelljeinek a bemutatása, ismertetése
-- hulladékhasznosító modellek kidolgozása, bemutatása
-- alternatív energiák: napenergia, szélmotor, biogáz stb.
-- öko-építészet: lakóház, gazdasági épületek (a szigeten már meglévő épületek átalakításával), üvegház stb. modellek

2. Oktatótevékenység

-- a bemutatott alternatív technológiák használatának az oktatása tanfolyamokon, előadásokon
-- kapcsolódás az iskolai környezet, illetve ökológiai tantárgy oktatásához
-- iskolakertek művelése
-- kertbarátoknak és más érdeklődőknek gyakorlati bemutatóval egybekötött előadások
-- módszertani, ismeretterjesztő és népszerűsítő kiadványok, videofilmek készítése és terjesztése

3. Sport- és szabadidős szolgáltatások

-- szabadon igénybe vehető sportpályák (foci, tenisz stb.)
-- sportszerek és játékok kölcsönzése
-- a gyerekek kreativitását fejlesztő játszóterek különböző korosztályok számára
-- csoportos evezős és kerékpártúrák szervezése
-- természetgyógyászati rendelés és szaktanácsadás.

A program jelenleg az anyagi alapok megteremtésénél tart. Megvan már két épület, melyek hasznosítása csekély átalakítás után lehetséges lesz, elsősorban a szervezőmunka, illetve tanfolyamok és egyéb foglalkozások megtartására.

A szervezők várják mindenki csatlakozását a programhoz, aki munkával, pénzzel vagy bármi más hasznosítható dologgal segíteni tud.