"A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez."

A Magyar Köztársaság Alkotmánya 18.§-a

Tovább is kérdezhetnénk: "Lehetséges-e valóságos emberi jog alkotmányos rögzítés (vagy inkább kalibrálás?) nélkül?" -- Kétségbe vonta valaki az egészséges környezet iránt érvényesíteni kívánt jogainkat? -- És így is lehet folytatni a kérdezősködést: "Mi az, hogy egészséges környezet?" "Mit biztosíthatnának ezen a téren a törvények? Jutottunk-e valamire a környezetvédelmi jogszabályokkal?"

Kételkedni is lehet valaminek az érdekében vagy akár ellenében, ez csupán az érdekek különbözőségére vall. Az mégsem közömbös, tehet-e valamit az alkotmányos fejlődés minden állampolgár vagy csoport érdekében, és óhajtja-e garantálni egyáltalán az egyenlőséget környezeti vonatkozásban. Visszakérdezhetünk: érdekli-e a válasz a kérdezőt -- vagy nem is olyan fontosak ezek az ügyek? Megoldás pedig csak ott várható, ahol a társadalom, a tudás. a technológia (3T) már túljutott a mennyiségi fejlődés szakaszán, nálunk és más fejlődő térségekben mindez nem is érdekli a közvéleményt, hiszen még a közvélemény-kutatókat sem nagyon. Különben pedig globális problémákról lévén szó, igenis, kiegyenlítődnek a viszonyok és evvel együtt a reklamált esélyek, ennél reálisabban és józanabbul okvetetlenkedés szóba hozni az egészet. Ami különbség megmarad, a piaci viszonyok majd rendbe hozzák. A dolog egyébként olyan bonyolult, hogy az ilyen leegyszerűsített felvetésekkel többet árthatunk, mint akkor használhatnánk, ha provokatív és demagóg, már-már számon kérő, érzelmekre ható, primitív követelőzések helyett a környezettudomány és a nemzetközi jog tekintélyeihez fordulnánk érvekért, akik ma már szinte mindent meg tudnak magyarázni.

Mindezek alapján maradt azért annyi bátorságunk, hogy egy-egy tekintetben árnyalni próbáljuk azt a képet, amely az egyszeri állampolgár nézőpontjából szembeötlő, hogy ezáltal elejét vegyük a felsejlő nagyvonalú végső megoldásoknak.
 
 
 

Fotó: E. Várkonyi Péter

Valóban döbbenetesen primitív tény, hogy az emberek között micsoda különbségek támadnak életük minősége, és az egészséges életvitel lehetősége terén már pusztán aszerint is, lakásuk, munkahelyük, lakóhelyük-településük belső és külső ökológiai viszonyai milyenek. Ha csupán a szűkebb értelemben vett környezetet vizsgáljuk, ahol valaki él és dolgozik (vagy a lakása és a munkahelye között naponta kétszer utazik), sok év után és minden orvosi tapasztalat szerint is egyre alapvetőbb tisztázni, mennyiben felel meg az egészség igen elemi feltételeinek. Közhely emlegetni a talaj, a víz és a levegő szennyezettségét egyre nagyobb térségekben és egyre több fajta szennyezőanyaggal, nem mulasztva el megállapítani azt sem, hogy ilyen bajaink mindig is voltak, csak most többet beszélünk róluk és igényesebbek lettünk. Meg hogy a világ számos pontján javul már a helyzet, de számunkra ez még messze van, a minta azonban adott, csak követni kell tudni. Valamivel kevésbé ismert, hogy az ottani előírások és normák szigorúságát mi minden indokolja, és hogy mintha ott sem egyformán volna elosztva a környezeti teher. Valamiért a zöldek mindig újabb és újabb elfoglaltságot találnak maguknak, ami nem azt a benyomást kelti, hogy az iskolai anyagnál többre vágyó tanulók szakköri foglalkozására gyűltek volna össze ennyien.

Valójában bármely országon belül éles a kontraszt az egyes otthonok környezeti állapota közt: nemcsak a táj adottságai, hanem mérhetően az egészségügyi paraméterek közt, és ennek megfelelően az életesélyek közt. Hogy Budapest kerületei között 6--10 év várható élettartam-különbségekről tudhatunk, azt részben ugyan egyszerű szociális alapon is felfoghatjuk. Véletlenül azonban a legismertebb környezeti ártalmak is itt térnek el egymástól leginkább.

A belső kerületek ráadásul nem váltak nyomortelepekké, de az egészséges élet lehetőségeit csökkenti a zsúfoltság (úgy is, mint környezeti-ökológiai faktori), a zaj, a vibráció stb. Másutt helyi ártalmak is fellépnek, bányavidékeken például sugárzás és gázszivárgás. Vagy por, speciálisabb és több. Hová soroljuk azt a stresszt, mely a gyorsabb korrózió miatt éri a háztartásokat?

-- Ha felvetődik a "szociális" szempont, akkor legyünk következetesek: maga a környezet is meghatározó szociális tényezővé vált, amit csak rögzít az, hogy az új nemzedék ebbe már beleszületik, kialakul az ökológiai és a szociális elem együttmozgása, és mintha az ökológiai pozíciók homogenizációjának volnánk tanúi.

-- Hogy az ingatlanárak piaci útra terelnék a megoldást, az a legkevésbé sem megnyugtató, legfőképp nem az ÚJ generációk esélydifferenciáinak divergálása miatt. Egészen közönséges tény, hogy ezen az alapon (minden továbbit figyelmen kívül hagyva is) az egyik ember már születésekor vagyontalan, a másik hatalmas vagyonnal rendelkezik. Hogy "vagyontalan", azt úgy kell értenünk, hogy soha nem lesz esélye az egészséges lakókörnyezet biztosítására, közvetlenül éppen a telekárak abszurd eltérései miatt. Az abszurditás mellesleg egymaga bizonyítja, hogy a gazdák már korábban félig-meddig ráéreztek a környezeti tényezők életfontosságú szerepére. Nem közvetlen érdekük viszont mindezek nyilvános megtárgyalása és minden bizonnyal költséges rendezése az időhorizontjukon.

Ily módon a piac maga is abszurd módon alakul, hiszen minden előzetes teljesítménykülönbségtől függetlenül távolodik a résztvevők esélyegyenlőségétől. Sőt, mintha szerephez jutna a kontraszelekció is. Ráadásul, ha valahol tekintettel kellene lennie a piacnak a természetességre, akkor itt igazán. Ehelyett képtelen a naturáliák számbavételére. Mellesleg sokat emlegetett szabályozó funkciója ezen a területen elviselhetetlenül hosszú idő alatt valósulna meg teoretikusan is.

Adott tehát egy olyan gazdasági és szociális problémakör, melyet a gazdaság hagyományosan nem tud kezelni, ugyanakkor szociálisan értelmezni is nehéz -- mindenesetre érintetlenül hagyja az Európa Tanács tagállamai által (igaz, még 1961 októberében) aláirt Európai Szociális Charta is. Vajon kitől remélhető az ilyen irányú ökológiai, technológiai, településfejlesztési, szociológiai, gazdasági és jogi kutatások szorgalmazása és finanszírozása? Tekinthető-e közgazdasági feladatnak a rendezés. mondván. hogy a kisebb emisszió majd csökkenti a környezeti terheltséget' és ezen túl legfeljebb az egészségügyi szervezésre (és ennyiben a költségvetésre) vár a még megmaradt kisebb panaszok kezelése. Esetleg a pszichiáterekre, hogy növeljék a mindenkori elégedetlenkedők "együttműködési készségét", és az ideológusokra, hogy toleranciát prédikáljanak az elit-negyedek erdősávokkal titkosított kisebbsége iránt?

Kinek és mennyibe kerül a szennyezés csökkentése? Elég hatékony-e, kiterjed-e hatása tehát (vagy nem ez a cél?) mindenkire? Mivel kárpótolhatók a kimaradók (vagy ez föl sem vetődik?). megérik-e, mire hozzájuk is eljut a megoldás, mint egy segélycsomag? Mi a teendő az újabb, magasabban kvalifikált ártalmak belépésével szemben? Merőben elkerülhetetlenek? Akárcsak egyenlőtlen eloszlásuk, mint induló feltétel a társadalmi csoportok közt?

A problémakörnek történelme is van, nyilván az előemberrel egyidős. (Ha ide számítjuk a természettel való egyensúlyi és más viszonyok kérdését, akkor régebbi; míg az aktív, megőrző-megelőző együttélés korszaka igazából még előttünk áll.) Sajnos, a tulajdonra vonatkozóan számos analóg megfogalmazással kísérletezhetnénk. Már ez is kínosan érthetővé teszi a környezeti emberi jog világviszonylatú alkotmányos érinthetetlenségét mind ez ideig. Ám az, hogy bizonyára senki sem akarta előidézni a mai helyzetet. még nem teszi elfogadhatóvá a Barabbás-effektus továbbélését, általánosítását, amikor elvi lehetőségnél több az, hogy mindenki akarja, hogy valódi egyensúly legyen ember és természet közt, még akkor is, ha ez igencsak összefügg az ember és ember közti egyensúly megteremtésének feltételeivel. A globális egyensúly helyileg egyébként sem számolná fel magától a túlszennyezést; az őszinteséghez tartozik megvallani, hogy a környezet globális problémái eleve a helyiekből adódnak össze oly módon, hogy az inhomogén adottságok miatt ezek lényege számottevő hatalmi erők számára érzékelhetetlen vagy irreleváns marad.

Emberiségben gondolkodni a konkrét egyén és közösség nélkül -- láthattuk -- szükségképpen válik képmutatássá. Értelmetlen szabadságjogokról és testvériségről is beszélni ilyen alappal. Az egészséges környezet áttételes megvonása is valójában a szabadságjogokat sérti, ezek mindegyikét korlátozza, de valójában ennél többről lehet szó. Az élettér akaratlan bekerítéséről, mely öntudatlanságában végül bárkit is közvetlenül sújthat.

-- Mindenesetre igen jellemző, milyen mélységekig számit evidenciának a környezet mintegy magától értetődő kifosztása, felélése és a reá érvényesített "jövőkép" az özönvíz utáni állapotok kezeléséről. Az is általánosan bevett, hogy a jelenségnek tömegesek a vétlen áldozatai, mintha ez volna az élet rendje. A történelmi adósságokat pedig felmérni is nehéz; ezen nem sokat törleszthetnek az unokákra vonatkozó szellemes és igaz jelmondatok.

-- Akadnak továbbá jóhiszeműnek aligha felfogható eszmék, melyek indirekt, viszont roppant drasztikus beavatkozást hirdetnének meg a fejlődő országok demográfiai folyamataiba, ami nagyon jól megfér avval a szemlélettel, hogy gazdasági modellként egyéb kínálattal nem szolgálhatnak, mint a fejlett nyugatival, amit viszont a beavatkozást hirdetők e térségekben sem lehetségesnek, sem ökológiailag kívánatosnak nem tartanak. Már azt is megtudhattuk, mekkora ezen elmaradott népek felelőssége a Föld körüli pályára bocsátott üvegházhatás kialakításában, mert felégetik erdeiket és fajlagosan túl sok energiát használ fel iparuk, szemben más országokéval, ahol sikeresen felhasználták már őseik energiáit. s ahol legfeljebb két nagyságrenddel többet fogyaszt egy fő energiából. mint Délen, ahol még mindig vannak erdők.

A különféle civil alkotmányoktól mégis várhatunk, elvárhatunk valamit, amit egyáltalán alkotmánytól remélni lehet. Legalább azt gondolhatjuk, hogy amennyiben a tulajdon szentsége is az élet szentségéhez, annak védelméhez tartozik más, ugyanezt más oldalról biztosító alapjogokkal együtt, hasonlóan rögzíthető az egészséges emberi környezethez való jog, mert ugyanolyan szent. (És ugyanannyira sérthető -- védelem nélkül.)

Nem csupán szankciókra lehet gondolni jóval következetesebben az eddigieknél. A hozzáférési esély ennél nagyobb kérdés. és pozitív megközelítést igényel: hogyan biztosítható az embert megillető környezeti vagyonrész mindenkinek és milyen értelemben?

Az teljesen nyilvánvaló, hogy ha kellő bőséggel volnának szabadon elosztható javak, az voltaképpen megoldaná a gondot. De ez soha nem volt eddig így. és nem is képzelhető el. Viszont alkotmányos reformnak sem volna értelme eszközök nélkül, az alaptörvényt eleve az állandó megszegettség állapotára visszaminősítve.

-- Mégsem kerülhető meg a reform, csak hát a feladat korszakos. A civilizáció része kell, hogy legyen egyfajta felzárkózási lehetőség programozása környezeti vonatkozásban. (Ahogy egyik ember tulajdona sem szentebb a másikénál. Kiváltképp igaz ez a "vétlenül eltulajdonított környezetre".) Átmenetileg nagyobb vagyonadók behajtása és a környezeti egyenlőtlenség kiegyenlítésére való fordítása ugyanúgy felmerülhet, ahogy másutt a kárpótlás, földosztás, résztulajdon, kedvezmények. És persze átfogó helyi és globális programok a "környezetgazdaságosság" ösztönzésére.

-- Abban biztosak lehetünk, hogy a nemzeti-nemzetközi kartáknak kezdeményező szerep juthat itt. Mivel először a gondolkodásban kell annyi egyensúly, hogy ne váljék majd félelmetessé az eszmélet. (De addig is bíznunk kell, hogy az indiánsoron a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az elévülés.)