"Azt a kutyafáját azoknak a kurzuslapoknak. Hasábokon át boldogságtól áradozna pertraktálják, hogy Molnár Ferenc Berlinben. megbukott. Még ha igaz lenne, akkor is sírni kéne, mert nem okos dolog, ha valaki a saját fészkébe -- röhög bele..."

Nagy Imre vicc lapja -- Az OJSÁG 1925, VI. évf. 40. sz.

Az Attila út--Roham utca sarkán a CoNexus Rt. adott otthont a Hócipő című szatirikus kétheti lap szerkesztőségének. Farkasházy Tivadar főszerkesztő egy hosszú asztalnál üldögél és fotókat válogat. Fotókat, amelyek valamelyik következő számuk olvasóit hivatottak megnevettetni.

-- Miért éppen ezeket a képeket választotta ki?

-- A Hócipő kitalálta a petróleumlámpát, a videó és a számítógép korában az egyszerű fényképet. Semmiféle olyan fotót nem teszünk be a lapba, amin van egy kis csináltság, egy kis beállítottság. Amiket kihagytam, azok ugyan nagyon hatásos képek -- például itt van ez az úr: bármikor megtalálhatja a belvárosban, amint ilyen gumiarcot vág nagy nézőközönségének --, de csupán viccesek. Ezek már nem érdekelnek minket. A másik csoportba azok a fotók kerültek, amelyek valóban a pillanat, a századmásodperc elkapásából születtek. Ez az ádáz hölgy ezekkel a hatalmas késekkel a piacon már sokkal jobban érdekel, ezt már elhiszem. Vagy itt van ez az egyetlen szem paradicsom a kirakatban: ez az igazi politikai kép, és nem az, amin a Torgyán grimaszokat vág. De hát nem borzasztó, hogy én itt képeket magyarázok, holott ezek a képek éppen azért jók, mert nem kell azokat magyarázni?!

Az igazi fotó az, ami alá nem kell semmit sem írni. Bár ezen a képen tekintélyes, igazgató külsejű parlamenti elnökünk enyhén szólva is emlékeztet a népszerű francia színészre, Louis de Funes-re, azért a gyengébbek kedvéért csak odaírtuk: Horgász a pácban. De például ahogy ezen a fotón a koalíció és az ellenzék két legjobb közgazdásza ráncolja a homlokát, annál plasztikusabban nem lehetne kifejezni a mai közállapotokat. Azt hiszem, ahhoz sem kell kommentár, hogy az éppen legújabb kisgazdabotrányon Torgyánhoz odahajoló férfi zakója mögül egy revolver kandikál ki. Azt pedig a mai napig nem értem, hogyan készült ez a kép a Fidesz két vezetőjéről. Ritkán szoktunk azzal viccelődni, hogy valaki kövér vagy alacsony, vagy bármilyen testi különlegessége van. De ezt a képet mégis közöltük. Éppen nagyon "futott" a Fidesz, ideje volt egy kicsit cikizni őket. De montázst soha nem használunk, azt meghagyjuk másoknak. Tehát semmiféle rafinériával nem élünk, nagyot nem lódítunk.

-- Mindenkit egyformán cikiznek?

-- Nem, egyáltalán nem. A kormánypártot sokkal jobban cikizzük, de ennek roppant egyszerű az oka, ez nem pártállás kérdése. Egyszerűen ők vannak hatalmon, ők hozzák a döntéseket. Annak idején Magyari Béla fotói is kinn voltak minden Röltexben, mert nem lehetett tudni, kit is lőnek föl az űrbe. Rengeteg olyan képem van, melyen a boldogan visszaérkező Magyari Béla mosolyog az őt ünneplő tömegre. De hát kit érdekel az ő fotója, amikor a Farkas Berci volt odafönn?!

-- Az ismert emberekről bármilyen, akár megalázó vagy ízléstelen fotó is közölhető a lapban? Nincs erre valamilyen jogszabály?

-- Nem azért megalázó egy kép, mert megalázó pozitúrában ábrázol valakit, hanem azért, mert a felvételen szereplő valamilyen ránézve megalázó döntést hozott, vagy megalázó módon odázott el valamit. Nem tudok unszimpatikussá tenni egy szimpatikus embert, s ez fordítva is igaz. Az emberek pontosan tudják, hogy ki milyen. Nyolc olyan politikust is tudnék mondani, akinek bármilyen képét tenném is be a lapba, felháborodna.

-- Akkor az ő képeiket inkább nem teszik be?

-- De betesszük. és felháborodást is váltanak ki, de mi éppen ezt szeretnénk. őszintén szólva nem is értem, hogy sokan miért perelnek be minket. Talán azért. mert jogászok, és máshoz nem értenek. Nem véletlen például, hogy Torgyán négypercenként perel be valakit. Hiába, ehhez ért. Pedig egy állandó közszereplést vállaló politikus bárhol megvédhetné magát. Ha egy újság megtámadja, odamegy egy másikhoz és megírja az ellenkezőjét. Miért kell a bíróságon keresnie az igazát?

Ha azonban egy egyszerű ember talál valamilyen ránézve kellemetlen, sértő dolgot a lapban, akkor igyekszem, hogy legalább a bocsánatát elnyerjem. De politikustól én még nem kértem és soha nem is fogok bocsánatot kérni.

-- Velük mindent szabad?

-- Így van. Van erre egy hasonlatom. Voltam egyszer egy bikaviadalon Spanyolországban, és a viador elszaladt a bika elől. A közönség őrjöngött és fujjolt. Mondom a mellettem ülő úrnak: de hát azt a szerencsétlent majdnem agyonszúrta a bika! Erre azt feleli: én kétezer pesetát fizettem azért, hogy itt ülök, az hárommilliót kap odalenn. Ha fél, üljön ide föl mellém, van még hely.

-- Mit szólna ahhoz, ha mondjuk önről jelennének meg ilyen humoros képek a lapokban?

-- Nagyon örülnék neki. Hát a hóhért akasztják! Ezen megsértődni?! Jól néznénk ki!

-- És ha most ebből a beszélgetésből merevítenénk ki olyan pillanatokat, amikor éppen egy torz fintort vág?

-- Hát ezt nagyon nehéz lesz megtenni. Én egy sótlan, unalmas alak vagyok, aki képes órákon át mereven maga elé nézni. Ezért is érvényesülök jobban a rádióban. Ott legalább nem látnak. De ha mégis sikerülne ebből a kis monoton dumámból kiragadni valami extrém, izgató dolgot, az kifejezetten jót tenne ennek az interjúnak.

-- Milyen lehetőségek rejlenek a fotóban?

-- Minden. Nem tudunk olyan jó cikket írni, amely leleplezőbb, nagyobb hatású lenne, mint egy elkapott pillanat.

-- Van-e valamilyen képszerkesztési elvűk?

-- Szeretnénk, ha a fotó minél hitelesebb maradna. Ezért mindig nagy fájdalmat okoz, amikor le kell vágni a kép szélét. Ilyenkor megsérül a fotós által megálmodott kompozíció, s mi napokig nem alszunk, lelkiismeret-furdalásunk van. Az alapelvünk tehát az, hogy semmit se hamisítsunk, semmit se vagdossunk meg. Higgye azt az olvasó, hogy ezt ő is lefényképezhette volna, mert pont ilyen ez vagy az a figura.

-- Elképzelhető, hogy a humorban valótlan dolgokat állítsunk?

-- Persze. A humoristának van egy rettenetes tulajdonsága: általában az a véleménye, amihez van poénja. Sokszor előfordul, hogy az ember talál egy poént, ami homlokegyenest ellenkező a véleményével. Nagyon nehéz ilyenkor megállni, hogy ne másítsa meg a véleményét Ez több évtized tapasztalata.

-- Említette, hogy a kormányon lévő hatalmat bírálják a szatíra fegyverével. Milyen hatalom képviseletében?

-- A tudásunk, írói, fotós vagy rajzolói képességünk a mi egyetlen hatalmunk. Semmiféle pozícionális hatalmunk nincs. Nagy gondban leszünk, ha az ellenzék nyer, mivel őket ugyanígy fogjuk bántani. Négy évig ők fognak utálni minket, a most hatalmon lévők pedig nem fognak megbocsátani. Tehát elképzelhető, hogy 1994-től mindenki utálni fog bennünket. Odafent. Odalent viszont, nagyon remélem, szeretni fognak. És ez sokkal fontosabb.