Életünk terei

A Pattern Language (Életünk terei) a második kötet abban a sorozatban, mely egy teljesen új szemléletet mutat be az építészet és a tervezés területén. A könyv az emberi tevékenységekhez és életfunkciókhoz harmonikusan alkalmazkodó alternatívát nyújt a tervezésről, építészetről és városfejlesztésről vallott jelenlegi elképzeléseinkkel szemben, amely remélhetően kiszorítja majd a mostani gyakorlatot. Az Ökotáj oldalain rendszeresen közlünk szemelvényeket a könyvből.

Tánc az utcán

Egykor az emberek még szerte a világon táncoltak az utcán. A színházban, a dalokban, a mindennapi beszélgetésekben a "tánc az utcán" az öröm felsőfokát jelző kép. Sok kultúrkörben ennek valamilyen változata ma is él. Bali szigetén a táncosok önkívületben kerengenek az utcán; a mariachi zenekaroknak Mexikó minden városában van néhány tere, ahol rázendítenek, és a környék lakói összegyűlnek táncolni. Az európai és amerikai hagyományban is él a szabadtéri zenekari pódiumok és fesztiválok néhány nyoma, Japánban pedig a "bon odori" fesztivál alkalmával mindenki az utcákon tapsol és táncol.

A világ modernizálódott és technikailag előrehaladott részein azonban ez az élmény eltűnt. A közösségek széttöredeztek, és az emberek kellemetlenül érzik magukat az utcán; tartanak a másiktól, kevesen játszanak alkalmas zenét, és az emberek zavartan viselkednek.

Bizonyára nincs olyan recept, amely a környezet megváltoztatásával orvosolni tudná ezt a problémát. Pedig könnyen megváltozik a hangulat. A vonakodás és az idegenkedés újkori jelenségek, amelyek mélyebb igényeket szorítanak le. És amint megérintjük ezeket a vágyakat, beindulnak a megfelelő folyamatok. Az emberekben felébred a tánc érzéke, előkerülnek a hangszerek, kis zenekarok százai alakulnak. San Franciscóban, Berkeleyben és Oaklandben heves vitákat váltottak ki az "utcai zenészek". Olyan zenészbandákról van szó, akik spontán kezdtek játszani az utcán és tereken, amikor csak az időjárás lehetővé tette. Vajon hol kellene engedni csinnadrattázni őket, és hol nem? Közlekedési dugókat okozna, ha az emberek táncolnának?

Ott, ahol érzékelik, hogy milyen fontos lenne újjáéleszteni ezt az aktivitást, a megfelelő feltételek megteremtése táptalajként szolgálhat. Ami lényeges, az kézenfekvő is: egy emelvény a zenekarnak, esetleg tetővel, teherbíró felület a tánc számára, amely körülveszi a pódiumot, hely azok számára, akik kicsit támaszkodni, leülni, pihenni és nézelődni szeretnének, némi ital és frissítő biztosítása. (Némelyik mexikói zenekari pódium csodálatosan van kialakítva: az emelvény alapjába beépített kis elárusítóbódékkal, így az emberek a táncolók között a zene közelébe ballagva jutnak frissítőhöz vagy sörhöz.) S az egész olyan helyre kerüljön, ahol sokan összejárnak.

Tehát sétányok mentén, tereken és az esti élet egyéb központjaiban is, alakítsunk ki enyhén emelt pódiumokat zenekarok számára, ahol az utcai zenészek és a helyi együttesek játszhatnak. Jó, ha tetőt is szerkesztünk, és lehetőség szerint az utca szintjén építsünk hozzá néhány üdítőket árusító bódét. A zenészpódiumot táncra alkalmas utcakövezet vegye körül. És ne szedjünk belépődíjat.