Budapesti Negyed 54. (2006/4) Bácskai: A görög kereskedők szerepe... < > Csorba: Híd, város, ország
A magyar kultúra görög mecénása
Báró Sina Simon szerepvállalása a művészetek, a tudományos élet támogatásában
________________
KERÉNYI B. ESZTER

 

Amikor báró Sina Simonnak, a család utolsó férfitagjának mecénási tevékenységéről beszélünk (ezen belül is különösképp a Magyar-országon folytatottról), akkor nem szabad elfeledkezni arról a gondos neveltetésről, amely mintegy megalapozta a művészetekhez és a tudományhoz való vonzódását.

A gimnáziumot Bécsben végezte, s ugyanitt az egyetemen filozófiát, történelmet és gazdaságpolitikát hallgatott. Nagy hatással volt rá Ludwig Rembolt, akit a későbbiekben liberális nézetei miatt eltanácsoltak az egyetemről.[1] Kiváló nyelvtehetség volt: a családban és a környezetében használatos görög, magyar és német mellett angol, francia és olasz nyelven is beszélt. Nyilvánvalóan nagy hatással volt jellemének alakulására a korabeli Bécs hangulata, pezsgő szellemi és művészeti élete, de minden bizonnyal ennek az időszaknak a képlékeny politikai viszonyai is hatottak rá: a napóleoni háborúk, a Bécsi Kongresszus, az 1821-ben kezdődött görög szabadságharc, 1848 eseményei, a feudalizmus gazdasági hanyatlása és a polgárság felemelkedése.

Magyarországhoz való vonzódását nagyban elősegítette az a tény, hogy gyermekkorában a nyarakat Simontornyán, a család Tolna megyei birtokán töltötte, valamint az, hogy Józsa Zsigmond személyében magyar nevelője is volt. Ő volt az, aki a magyar nyelv mellett "vele a magyarországi intézményeket, szokásokat és érdemeket megismertette".[2] Magyar nevelőjéhez annak haláláig mély, bensőséges kapcsolat fűzte. Ugyanakkor barátság fűzte Eötvös Józsefhez és Deák Ferenchez, akitől (a hagyomány szerint) édesapja temetésén sírva kérte, hogy "legyen vezére s tanácsadója a magyar hazafiság pályáján, mert ő inkább akar lenni magyar nagybirtokos és hazafi, mint üzletember és világpolgár".[3] Báró Sina Simon, édesapjához hasonlóan jó kapcsolatban volt gróf Széchenyi Istvánnal. A Sina bankház volt a gróf magánvagyonának kezelője. Sina Görgy az első volt, aki támogatta a Lánchíd megépítését. Ha ő nem áll akkor Széchenyi István mellé, akkor a vállalkozásban résztvevő többi bankár meggyőzése is nehézkesebb lett volna. Sina Simon apjához hasonlóan segített Széchenyi elképzeléseinek végrehajtásában: a korszakban megalakuló és virágzásnak induló közintézmények egyik legnagyobb mecénása lett. A báró első titkára is a gróf egyik legkiemelkedőbb munkatársa, Tasner Antal volt, aki egyébként a Lánchíd-társaság titkáraként is tevékenykedett.

Báró Sina Simon 1856-ban, atyja, György halálakor a Habsburg birodalom egyik leggazdagabb főura lett. Öröksége mintegy 80 milliónyi forint vagyont jelentett, a 29 családi uradalom földje 241 ezer hold volt.[4] Ennek alapján érthető, hogy miért nem vonzották annyira az üzleti életben rejlő lehetőségek. A kortárs Tóth Lőrinc szavaival élve: "az atyjától öröklött milliókat nem szaporította, nem hordott vizet a tengerbe".[5] Számára a pénz csak eszköz volt, ennek segítségével tudott főúrhoz méltón élni és jót cselekedni.

Sina Simon kötelezettség vállalása az Akadémia támogatásáraGyorsan és bőkezűen adott támogatást, ha a bajok pillanatnyi orvoslására volt szükség, például árvíz- vagy tűzkárok esetén, esetleg gyárak bezárásakor. De átlátta, hogy a magyar kultúra és gazdaság fejlesztése terén a hazai intézmények gyámolításával lehet hosszabb távú eredményeket elérni. Ezért szívesen segített például minden hazai gazdasági kezdeményezést. Az 1857-ben megalakult Magyar Gazdasági Egyesületnek induláskor tízezer forintot adott.[6] Mikor 1853-ban Entz Ferenc, a korszak legnevesebb szőlésze és kertésze megnyitotta gyakorlati kertészeti iskoláját, saját költségén öt fiút küldött oda tanulni.[7] Pályadíjak kiírásával, találmányok jutalmazásával támogatta a hazai mezőgazdaságot.[8] Sina Simon birtokai számos alkalommal szerepeltek gazdasági kiállításokon jó eredménnyel.[9] Évekig az ő támogatásával jelenhettek meg a Gazdasági Lapok és a Budapesti Szemle.,[10][11]

Sina nemzetünk akkoriban formálódó legfontosabb kulturális intézményeit részesítette támogatásában, felismerve ezek szükségszerűségét a magyar nép kulturális és szellemi fejlődésében. Így fölkarolta a Nemzeti Színház, a Képzőművészeti Főiskola és a Nemzeti Múzeum ügyét is. Amikor tudomást szerzett arról, milyen szegényes a berendezése a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárának, 2000 forintot adott a hiányosságok pótlására. A Nemzeti Színházat többször is segítette, összesen mintegy 25 000 forint összeggel.[12] A Színház nyugdíjintézetét is többször segítette adományaival, valamint - egy-egy fellépésük alkalmából - szívesen megörvendeztette a színház tehetséges művészeit kisebb-nagyobb értékű emléktárgyakkal. Továbbá, mintegy 6000 forinttal támogatta a Nemzeti Casinót, mert noha ő maga ritkán látogatta, átlátta annak fontosságát.[13]

Azonban a legfontosabb és legnagyobb összegű támogatást hazánkban a Magyar Tudományos Akadémia javára nyújtotta. A magyar kultúra e fellegvárának, mely az ország gazdasági, társadalmi, kulturális és tudományos fejlődésének szellemi irányítását tűzte ki célul, még az 1850-es években sem volt állandó székhelye. 1825-30 között az üléseket még Pozsonyban, a főrendek termében tartották, Pest az igazgatósági üléseknek csak 1830, a nagygyűléseknek pedig 1831 óta volt otthona. Különböző helyeken (egy ideig például a Nákó-palotában) bérelt helyiségekben volt elhelyezve a könyvtár, ott tartották az igazgatósági és bizottsági üléseket. Végül 1859-ben gróf Dessewffy Emil, az MTA akkori elnöke felhívására közadakozás indult.[14] Még a nyilvános gyűjtés megindítása előtt, 1858. augusztus 14-én

tette báró Sina Simon 80 000 forintos felajánlását, amely az első és legnagyobb magánadomány volt. A báró levele és az adomány feltételeit rögzítő "Alapító-levél" Bécsben kelt.[15]

"Azon meleg részvétemet melylyel a magyar nemzeti míveltség s tudományosság ügye és az ezen szent célok előmozdítására hívatott magyar akadémia iránt viseltetem, tettleg is bebizonyítani ohajtván, s kiindulva azon szempontból, miszerint kivánatos, hogy az említett magyar tudományos anya-intézet saját állandó lakhelylyel bírjon, hol nemes munkálkodását kényelmesen folytathassa s gyüjteményeit gondosan elhelyezhesse: következő alapítványt teszek..." - ezekkel a szavakkal kezdődik Sina alapítólevele. A benne foglaltak szerint a báró nyolc éven át évi 10 000 forintot utal át az Akadémia pénztárába a palota megépítésére, az első részlet 1858. november 1-jén, majd a többi részlet is minden év ugyanezen napján kerül kifizetésre. Az összeg kamata szintén az Akadémiát illeti, ez az évek során 14 700 forintot tett ki. Ez a hatalmas adomány nagyban hozzájárult a közadakozás sikeréhez, és a báró példája is sokakat követésre buzdított (bár a későbbiekben az adományok összege meg sem közelítette ezt az összeget). Érdekesség, hogy 1860-ban a pesti görög nem egyesült egyházközség is 2000 forintos felajánlást tett az Akadémia javára.[16]

Összehasonlításként említeném a következőket: mint köztudott, az MTA megalakulásakor gróf Széchenyi István egyévi jövedelmét ajánlotta fel az Akadémia javára, ez 60 000 forintot jelentett. Ugyanekkor gróf Károlyi György birtokai félévi jövedelmét, azaz 40 000 forintot, Andrássy György gróf 10 000 forintot ajánlott fel.[17]

A bárót, nagy összegű adományának jelentőségét érdeme szerint elismerve, az Akadémia 1858. december 19-én igazgatósági tagjai közé választotta.[18] Sina a későbbiekben egyébként még többször kiegészítette adományát kisebb-nagyobb összegekkel: így például amikor a díszterem kifestéséhez hiányzott a pénzösszeg.[19]

1867-ben Ligeti Antal, a korszak híres tájképfestője két nagy méretű képett festett az Akadémiának, Kubinyi Ferenc tiszteletbeli tag költségén. A "Hricsó vára" és "A Balaton Szigligetnél" című két festmény a Magyarország várait bemutatni szándékozó "sorozat" első két darabja volt.


1870-ben elkészült még két kép ebből a sorozatból, melyeket Sina finanszírozott: a "Trencsén vára" és a "Szepes vára a Kárpátokkal".

Sina Simon élete végéig igazgatósági tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, s halálakor, az 1876. május 29-i ülésen emlékbeszédet tartott felette Tóth Lőrinc (az életére, illetve adományaira vonatkozó adatokat tekintve máig ez az egyik legfontosabb forrásunk).

A közintézmények mellett a vallási intézmények is számíthattak a segítségére. Bár jómaga görög nem egyesült vallású volt, nem volt olyan egyház, felekezet, amely ne számíthatott volna a segítségére. 2000 forinttal támogatta a gyors ütemben fejlődő Lipótvárosban az épülő Bazilika ügyét,[20] de többször adományozott az evangelikus és a református egyház javára is. Egyszer fakadt csak ki haragosan a katolikus egyház ellen, nevezetesen amikor édesapja halálakor az elhunyt más felekezethez való tartozása miatt a gödöllői katolikus plébános nem tartott gyászmisét. Ekkor a plébános feljegyzése szerint a következő történt:

"a gyászmise végett a jólelkű Báró Úr felizgattatott, úgy hogy egy alkalommal előttem több keserű nyilatkozatokra fakadt, miszerint mi, katolikusok a más hitűeket állatoknak tartjuk, s azokat mind a pokolba juttatjuk."[21]

Báró Sina Simon kora egyik legfontosabb ügyének a hazai oktatás segítését tartotta. A gyakorlati (pl. kertészeti, szőlészeti) oktatás mellett az elemi és a magasabb fokú nevelési intézmények működését is nyomon követte. Birtokain fontos feladatnak tekintette, hogy megfelelő képzésben részesüljenek az ott élők, így nem egyszer saját költségén taníttatott gyerekeket. Több helyen hozott létre alapítványt, ilyen volt például a Gödöllő-Hatvan-Lőrinci uradalomban 1857. július 20-án tett felajánlása,[22] amely főként a szegényebb gyerekek tanszerrel való ellátását, ösztöndíjban való részesítését, és a tanítók jutalmazását szolgálta.

Sina Simon"Miután a népek boldogsága - a közjólét - egyenesen magában a népnevelésben rejlik: a magas kormány messzelátó bölcs intézkedéseit e részben is tehetségemhez képest őszinte jó szándékkal ohajtván támogatni és sikeresíteni - elhatároztam, hogy az oskolai nevelés szent célját, a jószágaimban létező oskolákban vallás különbség nélkül ösztön és szorgalmi dijjakkal, könyvek és írószerekkel az alább írt feltételek alatt előmozdítsam..." írja alapítványa bevezetésében. Ugyanekkor tett báró Sina Simonné is ezen uradalmakban alapítványt magántanodára,[23] ahol 12 katolikus és 12 helvét hitvallású fiatal lányt oktatott a tanórák utáni időben egy tanítónő különféle, a szegény sorsú lányoknak szükséges női munkákra. (Ez utóbbi alapítvány egészen 1925-ig működött, amikor is az akkor már koronauradalom nehéz helyzetére, valamint arra hivatkozva szüntették be, hogy amúgy is kötelező óra lett az iskolai kézimunka.) Mindkét esetben az volt az alapítványt tevők óhaja, hogy a tanulók év végi vizsgáztatásánál jelen lehessenek. Sajnos a későbbiekben ez nem így alakult, 1857 után a család nem jött többet Gödöllőre.

Báró Sina Simon segélyekkel és megrendelésekkel támogatta kora legtehetségesebb művészeit. Magyarországon adományt adott Marastoni Jakab festőiskolájának,[24] gyorssegélyt juttatott Izsó Miklós szobrászművésznek,[25] megrendelésekkel látta el Palinay György festőművészt. Magyar festők műveiből egy képcsarnok felállítását tervezte a gödöllői kastélyban, melynek a hazai festők támogatásán kívül a kastély méltó díszítése is célja volt.

Kétségkívül azonban Barabás Miklós a legismertebb azon magyar művészek közül, akiktől a báró alkotásokat rendelt. A művész (aki egyébként egyidős volt Sinával) saját maga számára vezetett jegyzékéből tudjuk, hogy több grafikát és festményt is készített a báró megrendelésére. A legnagyobb szabású ezek közül minden bizonnyal "A Lánchíd alapkőletétele" című festménye. A képet a báró rendelte a művésztől, hogy emléket állítson édesapjának, báró Sina Györgynek, a Lánchíd legjelentősebb befektetőjének. Bár vázlatokat már 1840 óta készített Barabás, az olajfestmény csak 1864-ben készült el. A festményen az ábrázolt személyeket a művész egy magyarázó tusrajza segítségével lehet azonosítani. Sina György Ürményi Ferenc, József nádor és Széchenyi István körében látható a képen. Az elkészült festményt Sina a Nemzeti Múzeum Képtárának ajándékozta, amely ezekben az években alapozta meg gyűjteményét. A képnek ismert egy kisebb olaj, illetve akvarell változata is.[26]

A festőművész 1857-ben a báró meghívására Gödöllőre érkezett. "Barabás már legközelebb készen lesz azon hat képpel, melyeket B. Sina Simon


részére Gödöllőn készít. E kétségkívül becses képek egyik legközelebbi havi műkiállításunkban is láthatók lesznek."[27] Az egyik készülő képről a korabeli újságok is írtak, így például a Hölgyfutár című lap 1857 októberében.[28] A képet, melynek címe "Gödöllő és az ötfogatú équipage," az újság szerint a báró a velencei palotájába szánta, de valami oknál fogva Ercsibe került, ahonnan a második világháború végén külföldre szállították. A képen a kastély előterében egy ötösfogat látható, a bakon a kocsis és az inas, míg hátul báró Sina Simon ül Anastasia nevű lányával. Anastasia a legidősebb, felnőtt kort megélt lánya volt a bárónak, 1838-ban született és 1860. január 11-én ment feleségül gróf Wimpffen Viktorhoz. A kép alapján készült a Két garasos újság 1859. február 13-i számába egy litográfia.

Barabás egy ceruzarajza a báróról 1857-ben készült,[29] valamint ismert egy "Gödöllő környéke" című ceruzarajza, amely 1855-ös datálású.[30] A többi képet, amelyet a báró rendelésére festett, így például egészalakos olajké-pét valamint Anastasia lányáról készült képet, sajnos nem ismerjük.

A gödöllői kastély egyébként fontos szerepet játszott a báró elképzeléseiben: szeretett volna itt egy családi rezidenciát kialakítani. Gödöllő szerepére világít rá az a tény is, hogy amikor 1857-ben Ferenc József Magyarországra látogatott, a báró, mint magyar főúr, a gödöllői kastélyában akarta őt fogadni. Erre a látogatásra készülve nem csak a kastély berendezését újíttatta fel,[31] hanem a kastély parkjában található ún. királypavilont is. Ezt a kicsi, hatszögletű épületet még I. gróf Grassalkovich Antal építtette a Mária Terézia látogatását (1751) követő két évtizedben. A pavilonban a magyar királyok arcképeit helyezték el a honfoglalás kori vezérektől Mária Teréziáig. Az összesen 54 képmás elrendezése a következő volt: egy-egy ablak- vagy ajtónyílás két oldalán 4-4 kép volt, s az ablakok illetve ajtók felett mindenhol 1 nagyobb kép szerepelt. A képeket az osztrák csapatok tették tönkre 1849-ben, amikor a magyar szabadságharcban a szomszédos Isaszegnél vereséget szenvedtek. Valószínűleg dühükben pusztították el a magyar uralkodók arcképeit. Ezt a pavilont újíttatta fel a báró, kiegészítve az uralkodók képmásait a saját koráig. A tönkrement képek egy részét restauráltatta, más részét újra kellett festetni. Ma a Magyar Nemzeti Múzeumban összesen 14 képet

őriznek a gödöllői királypavilonból: három az eredeti barokk kori sorozatból való, kilenc az eredeti alapján az 1857-es felújításkor készült másolat, kettő pedig olyan, Mária Terézia utáni uralkodó képmása, amelyet előképek felhasználásával 1857-ben festetett meg Sina.[32] Ez a momentum azért is fontos, mert kifejezi a családnak azt a szándékát, hogy Magyarországon megtelepedve gyökeret ereszthessen itt. Nem rajtuk múlt, hogy a környék nemesei nem fogadták be a családot.

Báró Sina szívesen támogatott szegényt, elesettet, kevés pénzből élő tehetséges művészt, de sosem megfontolás nélkül. Ezt jól példázza a következő adoma is:

"(Báró Sináról egy adoma kering a párisi lapokban.)

Báró Sina egy tehetséges fiatal festőt már régibb időtől ismervén, felszólitá, hogy írjon valamit albumába. A fiatal festő ezt jegyezte oda: »Kölcsönözzön nekem 100 ezer frankot, Sina úr, és felejtsen el örökre.« Mire Sina igy felelt: »Ön sokkal szeretetreméltóbb, hogysem érdemes volna elfelejteni, - és sokkal tehetségesebb, hogysem vétek ne volna önnek a henyélésre alkalmat nyujtani.«"[33]

Nehéz lenne összeszámolni, hogy pontosan mennyi támogatást köszönhet a magyar kultúra és gazdaság a báró jótékonyságának. Tóth Lőrinc számításai szerint 1856 májusától, amikor is átvette apja örökségét, 1876 márciusáig Ausztria és Magyarország területén adományai 550 000 forintot tettek ki, nem számítva természetesen a görögországi támogatásokat (az egyetem épületének, a csillagvizsgáló működésének és a Görög Akadémia épületének finanszírozását). Elmondhatjuk tehát, hogy a nagy vagyont öröklő fiú nem tékozolta el hiábavalóságokra a családi örökséget, hanem a korszak legnagyobb mecénásaként írta be magát hazánk történelmébe.




[1] Γεώργιος Λάιος: Σιμών Σίνας. Αθήνα,1972. 31. old.

[2] Tóth Lőrincz: Emlékbeszéd hodosi és kizdiai báró Sina Simon felett. In: Értekezések a társadalmi tudományok köréből, MTA 4. kötet, Budapest, 1876, 11. old.

[3] Tóth, i.m. 16. old.

[4] Tóth, i.m. 1. old.; Vereby Soma: Magyar mágnások életrajzi és arcképcsarnoka, Pest, 1862, 14. old.

[5] Tóth, i.m. 28. old.

[6] Hölgyfutár, 1857. november 6. 1107. old.

[7] Vasárnapi Újság, 1876. április 23, 257-258. old.

[8] Vasárnapi Újság, 1857. január 11, 18-19. old., november 8, 487. old.

[9] Vasárnapi Újság, 1856. május 18., 175. old., 1858. december 5, 584-585. old., 1859. június 12, 283. old.

[10] Jellemző, hogy a báró úgy is támogatta a Gazdasági Lapokat, hogy gazdasági tisztjeinek előfizetett, tehát egyúttal az újság támogatása mellett alkalmazottainak továbbképzését is elősegítette.

[11] Hölgyfutár, 1856. december 31, 1145. old.

[12] Tóth, i.m. 22. old.

[13] Tóth, i.m. 22, 24, 23. old.

[14] Kemény Mária: A Magyar Tudományos Akadémia palotája. In: A Magyar Tudományos
Akadémia palotája és a művészetek a XIX. században
.1992. 1192. old.

[15] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, RAL 184/1858, és K 1268/o. (RAL Palotaépítési iratok 1858).

[16] Vasárnapi Újság, 1860. január 29.

[17] Bácskai Vera és Nagy Lajos (szerk.): Széchenyi pesti tervei. Budapest, 1985, 308. old.

[18] Hölgyfutár, 1858. december 31., 1199. old., Tóth, i.m. 3. old.

[19] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, RAL 340/1867.

[20] Hölgyfutár, 1856. december 12, 1065. old.

[21] Historia Domus. A Gödölli Római Katolikus Plébánia könyve, 1857.

[22] Gödölli Városi Múzeum, TD 2005, 43. 1.

[23] Gödölli Városi Múzeum, TD 2005, 43. 2.

[24] Hölgyfutár, 1856. december 19, 1097. old.

[25] Tóth, i.m. 22. old.

[26] Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele, 1859. Olaj, vászon, 72,5 X 110 cm. Budapesti Történeti Múzeum, Fővárosi Képtár, ltsz.: 17763; Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele, 1842. Akvarell, papír, 262 X 338 mm. Budapesti Történeti Múzeum, Fővárosi Képtár, ltsz.: 578.

[27] Hölgyfutár, 1857. július 27, 752. old.

[28] Hölgyfutár, 1857. október 27, 1071. old.

[29] Barabás Miklós: Báró Sina Simon arcképe, 1857. Ceruza, papír, 341 X 268 mm. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 1937-3186.

[30] Barabás Miklós: Gödöllő környéke, 1855. Ceruza, papír, 418 X 290 mm. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 1903-44.

[31] Odrobenyák János: Gödöllő hajdan és most. Budapest, 1875, 152. old.

[32] Galavics Géza: Rekonstrukciós tanulmány a gödöllői kastélypark királypavilonjának belső díszítéséhez. 1995-1999. Gödöllői Városi Múzeum, A 2001. 88. 1-2.

[33] Vasárnapi Újság, 1860. szeptember 30, 484. old.

Budapesti Negyed 54. (2006/4) Bácskai: A görög kereskedők szerepe... < > Csorba: Híd, város, ország