Utószó
________________

 

Munkám első fejezetében arra kerestem a választ, az egész dolgozat értelmezési keretét adva, hogy utóbb hogyan vélekedtek, milyen magyarázatokat dolgoztak ki a kultusz kialakulásáról, illetve a királyné és a magyarok különleges kapcsolatáról. Párhuzamosan áttekintettem Erzsébet azon gesztusait, amelyeket a magyar mitológia átértelmezett a vágyott kép tükrében. Megállapítható, hogy életének mely elemeit hagyták ki, illetve mely részeknek adtak különös hangsúlyt. A rendezőelv természetesen a magyar mitikus szempontrendszer volt, melyből a sajátosan magyar értelmezés révén kibontakozott Erzsébet magyar mítosza.

A formai sajátosságok és viselkedésmódok vizsgálata során azt elemeztem, hogy az érdekeltek hogyan használták fel e lehetőséget saját identitásuk és legitimitásuk megerősítésére, azaz a kiegyezés és az uralkodó elfogadtatására, például úgy, hogy a királyné személyével kapcsolatban gyakran hangsúlyozták a liberalizmust, a szabadságszeretetet és a '48-asságot. A fő hangsúlyt az Erzsébet által megtestesített eszmények, mint a legjobb anya, a magyar királyné és asszony ideálképe jelentették, míg másodlagos helyre szorult egyéni sorsa, illetve tettei, melyek közül a nemzeti emlékezetnek nem tetsző mozzanatokról nem vesznek tudomást, illetve a valósággal ellentétben álló magyarázatokkal oszlatják el kételyeiket. Erzsébet jelképpé válása alkalmasnak mutatkozott a nemzeti tudat felszültségeinek oldására, hitet nyújtva abban, hogy az uralkodó mellett képviseli a magyar érdekeket. A királynénak tulajdonított eszmékben lényegében a társadalom egésze megtalálhatta a neki tetsző elemeket. Ezek a törekvések olyannyira hatásosnak bizonyultak, hogy még ma is nehéz az esetleges legendás elemeket kiszűrni Erzsébet életéből, hiszen ezek a magyar hagyomány szerves részét képezik.

A további részekben arra helyeztem a hangsúlyt, hogy e mítosz milyen módon tudott megjelenni emlékezetének helyein, mennyire voltak alkalmasak az adott formák kultuszának ápolására. Így képet kaphatunk a korabeli propaganda eszköztáráról is. Az Erzsébet királyné magyarországi kultuszának életben tartását szolgáló szimbolikus térfoglalási eljárások hatására a korabeli közönség az élet számos területén találkozhatott a királyné alakját övező toposzokkal, jelképekkel, melyekben a hangsúly nem személyén, hanem rajta keresztül önmaga ünneplésén volt. Kultusza intézményesült korszakának fénykorát áttekintve igyekeztem tipikus példáit, illetve a kultusz fenntartásának széles skáláját bemutatni. Láthatóvá vált, hogy kultuszának erősítését a tömegesség és a személyes érintettség biztosította. A leggyakoribb megnyilvánulási forma Erzsébet emlékének fenntartásában az emlékfaültetés, illetve a köztérelnevezések voltak.

A ligetek kapcsán felmerült, hogy nem rekonstruálható teljes bizonyossággal, mennyiben voltak jelen ennél a módnál a kegyeleti szempontok a gazdaságiak rovására. Az utcamegjelölések kapcsán sem lehetett kimutatni, hogy ezek mennyire tükrözhették a társadalmi igényeket és mennyire a hatalom elvárásait. Hatásuk abban mérhető leginkább, hogy a közterületeken állandó jelenlétükkel késztettek emlékezésre, akárcsak szobrai.

Szobrainak felállítása során jelennek meg leginkább az őt a magyar tudatban jellemző ideálképek: a mítosz tárgyiasult, s alakját tovább sematizálták. Legkedveltebb megjelenítési formája Magyarországon koronázási jelvényeiben a hetvenes évek megjelenését tükröző ábrázolása. E szobrai esetében is megfigyelhető kultuszának fő jellemvonása, vagyis az alulról és felülről jövő igények összefonódása.

Budapesti nagy nemzeti emlékművének a felállítására irányuló kudarcok mutatják leginkább - főként a gyűjtés során - kultuszának társadalmi támogatottságát, illetve az alakjához kapcsolt ideálképek sorát.

Emlékhelyei között különleges szerepet töltenek be azok az intézmények, melyek létrejöttüket a királyné neve felhasználásának köszönhetik. Erre szemléletes példa a két "emlékének" szentelt templom története, melyek a nagy nemzeti zarándokhely "szerepére" pályáztak. Akárcsak a Jánoshegyi Erzsébet-kilátó, ezen kultikus törekvéseknek ezek sem tudtak eleget tenni. E szándékok mutatják továbbá azt is, hogy a kultusz intézményesült korszakában milyen társadalmi összefogást, támogatást lehetett elérni személyével. A fentebb vázolt szerepkör betöltésére legalkalmasabbnak a Királyné Emlékmúzeuma bizonyult, mely ereklyetárgyainak őrzőhelyeként különben is speciális szerepet játszott emlékezethelyei között.

Kultuszának külföldi színterei, melyek magyar szempontból is fontosak lehettek, nem töltöttek be hagyományos kultikus funkciókat, annak ellenére, hogy a bécsi kripta a kultikus szólamok egyik gyakran idézett helyszíne volt. A zarándokhely-szerep betöltetlensége külső, rajtuk kívülálló tényezők hatását tükrözi.

Erzsébet királyné emlékezethelyei a szimbolikus reprezentáció révén a megemlékezési szertartások során töltődtek fel időről-időre szakrális tartalommal, ami lehetőséget nyújtott Erzsébet nemzeti példatárban betöltött szerepköreinek teljes bemutatására. Ily módon kultuszának fenntartásában a fontos helyszínné a templomok váltak.

Tiszteletének a szimbolikus térfoglalásokban kiemelt terein természetesen nyomon követhető volt kultuszának alakulása, a halálát követő emelkedés, kultuszának felfutása, majd fokozatos szerepvesztése, amely 1907 körül kezdődött és érzékelhetővé vált az emlékhelyek létrehozásának megtorpanásában.

E kultusztörténeti korszak viszonylag csendesebb periódusa mutatkozik meg a két világháború közötti Magyarországon. Emlékhelyeit folyamatosan ápolják, mint a Monarchia egyik szimbóluma továbbra is jelen van a nemzeti pantheonban. Ligeteit gondozzák, magyarországi területen maradt szobrai továbbra is állnak, emlékét hirdetve. Érdekes jelenség, hogy Budapesten a legtöbb közterületet a 1920-as években nevezték el róla. Ekkor avatják fel több szobrát is a fővárosban: 1929-ben a margitszigeti rózsakertben Körmendi Frim Jenő egészalakos márványszobrát, melynek ábrázolásmódjából egy új Erzsébet-kép bontakozott ki, eltérve a korábbi korszak gyakorlatától.[1] Végül erre az időszakra esik Erzsébet királyné nagy magyar emlékművének felállítása is, melyet sok viszontagság után (34 év várakozását követően) 1932. szeptember 25-én adnak át az Eskü téren: a ceremoniális külsőségek és a résztvevők mutatják az esemény különös jelentőségét.[2] Emlékmúzeuma a háborút követő rövid bezárása után 1922-től folyamatosan fogadja a látogatókat. Végül a személye iránti érdeklődés fennmaradását jelzi, hogy 1940-ben a filmipar is felfedezi magának: a korszak ünnepelt színésznőjével, Karády Katalinnal a címszerepben filmet készítenek róla.

A második világháború után a megítélése és ezzel emlékezethelyeinek a sorsa is gyökeresen megváltozik. A harcok során sok kár érte emlékhelyeit, szobrai eltűntek, megsemmisültek, a megmaradtakat a létrejövő új rendszer távolítja majd el az 1950-es években. Emlékparkjai területét megcsonkítják, fáit kivágják, megmaradt részeit átnevezik. A róla elnevezett közterek is átadják helyüket a korszak által kiemeltnek tartott személyeknek. Budapesten csak a róla elnevezett, sokáig romokban álló Erzsébet-híd hirdeti emlékét, miután Eskü téri szobrát 1953-ban eltávolítják. Személye "feledésbe" merül.

A királyné iránti érdeklődés ismételt megindulása az 1980-as évekre tehető, összekapcsolódva az Osztrák Magyar Monarchia történetével. Kultuszának fellendülését jelzik emlékezethelyeinek helyreállítási törekvései. Ennek szemléletes példái az 1985-ben a budai oldalra visszaállított Zala György-féle Erzsébet-szobor, illetve a Gödöllői Erzsébet-park rehabilitációjának megindulása, amit a későbbiekben a kastély rendbetétele is követ. A rendszerváltást követően közterei is folyamatosan visszakapták eredeti elnevezésüket, illetve szobrai is előkerülnek a raktárakból.

Ma kultuszának "feléledésével" Erzsébet ismét a köztudat szerves részét képezi, alakja mint a legnagyobb magyar királyné jelenik meg, és neve ismét áruvá vált. Benne leginkább a korát megelőző modern nőt tisztelik, aki önmegvalósítási törekvéseivel, szépségkultuszával, illetve boldogtalan családi életével, menekülési kísérleteivel egyúttal a monarchia iránti nosztalgiát is megtestesíti.[3] Herczeg Ferenc sorai jellemezhetik leginkább magyar kultuszának alakulását: "Egy nemzet szeretete csodát művel. Nagyságot, örök szépséget és halhatatlanságot biztosít"...[4]

[1] Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Bp., Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala, 1934. 370. old.

[2] Uo. 414-415. old.

[3] Az osztrák kultuszára irányuló kutatásokhoz, illetve a magyar mítosztól jellegében, funkciójában és tematikájában is eltérő ausztriai állásponthoz lásd: Unterreiner, Katrin: Sisi. Mythe et Réalité. (trad.Natalie) Wien-München, Christian Brandstätter, 2005.

[4] Herczeg Ferenc: Temetés után. In: Uj idők 1898. szeptember 25. 267. old.