Megemlékezési szertartások
________________

"Valóban, ha nem is volna kész legenda
az Erzsébet királyné egész megjelenése,
élete és halála, egymagában már eléggé
csudálatos, hogy eszejárása, kedélye,
szive mind telidesteli volt oly magyar
sajátosságokkal, a miket sem tanulni,
se megszerezni nem lehet."

 

Az Erzsébet királyné emlékének fenntartására irányuló törekvések között egyedülálló helyet foglalnak el az emlékünnepélyek, melyek értelmezési keretét, megerősítését adják személye megítélésének, tükrözve a köztudat róla kialakított sematikus képét, illetve emlékhelyeinek a rítus során kultikus tartalommal való feltöltését. Jellegükből adódóan kiváló lehetőséget biztosítottak az alakjához kötött toposzok, legendák teljes tárházának bemutatására, megjelenítésére, újra és újra rögzítve ez által Erzsébet "magyar történelmi szerepét".

A megemlékezési szertartások a rituális cselekedetek körébe tartoznak, melyeknek fő jellemzői formalizáltságukból adódnak: stilizálás, sematizálás és ismétlések. Végrehajtásuk célja bizonyos érzések felkeltése, lényegüket pedig az adja, hogy a résztvevők természetesnek tartják a kultusz létjogosultságát, felszíni, s ezzel mélyben meghúzódó jelentéseit is. Fontosságát a közösség szinte egészének életében betöltött szerepe adja.

A múlttal való folytonosság megteremtése az ismétlődések, a gondosan kidolgozott formális aktusok és motívumok, a megidézett mítosz révén fontos eszköze a közösség kontrollálásának, vagy, ami ezzel egyenértékű, a kollektív, ugyanakkor hivatalos emlékezet fenntartásának.[1]

A szimbolikus reprezentáció közös értékeket közvetít, csökkentve ezáltal a csoporton belüli nézeteltéréseket. A mitikus valóság a társadalmi valóság szimbolikus, metaforában kifejezett megidézése, melyből elsősorban a hivatalos elképzelés bontakozik ki. Ugyanakkor a mítosz a kollektív vágy, ebben az esetben a rezisztencia kompromisszumos lehetősége, a hivatalosság által még veszélytelennek ítélt és így elfogadható véleménynyilvánítási szint.

A rítus - hivatalosan is - funkcionalizált nyelvezete[2] formalizáltsághoz vezet. A megnyilatkozások nagyon stilizáltak és állandósult panelekből épülnek fel, a kánonban rögzített szabályok alapján. A szókészlet nagyon behatárolt, a befejezés pedig az előre rögzített kapcsolódási pontok révén előre látható.[3]

A személyekhez kötődő kultuszokban általános gyakorlat, hogy a megemlékezések sorában a legfontosabb dátum az elhalálozás időpontja. Erzsébet királyné estében azonban eleinte úgy tűnt, ettől eltérő gyakorlat alakul ki, mivel halálát követően (az első időkben) kiemelt szerepe a már életében hagyománnyá vált Erzsébet napi ünnepségeknek lett. Ezt 1898. október 4-én emelték hivatalossá, a vallás- és közoktatásügyi miniszter 4196/1898-as számú rendeletével,[4] eleget téve a királyné halála után megerősödött kultuszban megfogalmazódott igényeknek: "Legyen a nemzetnek két országos ünnepe: Augusztus 20.-ika és november 19.-ike, egyik a hit, másik a nemzet apotheozisa."[5]

A királyné névnapjáról való megemlékezés a magyarok körében 1865-re nyúlik vissza, mikor Ferenc József e napra hívta össze az erdélyi országgyűlést a Magyarországgal való unió kimondására. Ugyanezen a napon nevezett ki Erzsébet királyné egyszerre 11 magyar palotahölgyet is, melyben az ez iránt vágyakozók a magyar udvartartás kialakításának kísérletét látták. "A főváros tehát valósságal tüntetett Erzsébet napján s minden templomban fényes istentiszteletet tartottak, Trautwein János pedig még a bécswiedeni kápolnában is lelkes magyar beszédben ünnepelte a császárnét."[6] 1866-ban az országgyűlés Erzsébet napkor kezdte meg tanácskozását, melynek során üdvözletüket fogalmazták meg a jeles nap alkalmából a császárnénak.[7] 1867-től, láthatjuk, a királyné névnapjáról üdvözlő felirattal való megemlékezés általános gyakorlattá vált az országgyűlés mindkét házában.[8] A felsőházban rendszerint a kalocsai érsek, míg az alsóházban a képviselőház elnökének indítványára hozott döntés értelmében az elnök vagy a kormányfő útján nyújtottak át a királynénak üdvözletüket, majd ezt követően jelentést tettek az országgyűlésének a fogadtatásáról.

E gyakorlat kialakítását segítette, hogy a királyné magyarországi jelenléte során, 1868-1887 között 18 alkalommal tartózkodott a névnapján Gödöllőn.[9] 1869-től használták a későbbi hagyományossá váló ünnepi elemeket: "Volt fáklyásmenet szerenáddal, kivilágítás, s a városháza elött népünnep. Ezóta vált szokásossá [...] hogy Erzsébet királynénak tiszteletére minden gödöllői, szegény, gazdag egyaránt kivilágítja lakásának ablakait."[10]

A királyné halálát követően az ünnepségek rituáléja már a kezdeti időszakban kialakul, a későbbiekben már nem mutat fejlődést. A rítusokat a kánonban rögzített módon hajtották végre, ez pedig biztosította állandóságukat is.

A királyné emlékének megünnepléséhez politikai érdekek fűződtek (a dolog természetéből adódóan), ám ennek elemei a beszédekben direkt módon nem jelentek meg. A hatalom továbbra is megünnepelte a királyné névnapját, s a hivatalos ünnepség színhelye ettől kezdődően a Mátyás-templom lett.[11]

A korszak rövidsége miatt nem tudunk periódusokat megállapítani az ünneplés folyamatában. A rendelkezésére álló forrásokból nem rekonstruálható pontosan a politikai hatalom szerepe, illetve megjelenésének módozatai az ünnepségeken, annyi azonban megállapítható, hogy mindvégig kiemelt szerepet tulajdonítottak Erzsébet személyének. A Mátyás-templomban megrendezett hivatalos ünnepségén mindig nagy számban képviseltette magát a politikai elit. Egyes válságos helyzetekben nem jelent meg a miniszterelnök,[12] és csak egy-egy miniszter képviselte a kormányt. Az Erzsébet-napi ünnepség azonban egyre veszít jelentőségéből, végül a katolikus egyház és az oktatási intézmények ünnepe lesz, továbbá azon szervek emlékeznek meg róla, melyek Erzsébet nevét viselik. Szent Erzsébettel kapcsolatban is kimutatható a folyamat, melynek során a királyné szerepe háttérbe szorul, és Árpádházi Szent Erzsébetnek egyre nagyobb szerepe lesz, különösen 1907-től, születésének 700-ik évfordulójától. A templomi megemlékezésekben már az ő személye válik központivá, s rajta keresztül megemlékeztek a tragikus sorsú királynéról is.[13]

A kultusz ünnepi megnyilvánulásaiban a merénylet évfordulója válik jelentősebbé, amint az a mártírrá vált személyek kultusza esetében megszokott. Halálának évfordulója a kultusz új nagyságrendjét jelentette. A gyászszertartás rituáléja viszont megegyezett az Erzsébet-napi gyászmisék menetével. Születésnapját ezzel szemben halála után nem ünnepelték, mivel karácsonyra esett.[14]

Az évfordulók alkalmával azokon a településéken, melyeken Erzsébetnek szobrot állítottak fel, az emlékműveket e kiemelt napok alkalmával ünnepélyesen megkoszorúzták, megerősítve ez úton is szakralitását, illetve kedvelt gyakorlattá vált átadásukat is e napokhoz kötni.

Súlyponteltolódás a szimbolika használatában és értelmezésében nem következett be a vizsgált időszakban, a módosulást az első világháború, majd a Horthy korszak hozza. Előbb a haza védőangyala szerepében kap kiemelt jelentőséget, s ez határozza meg a következő korszakot is: ekkor Erzsébet mint Nagy Magyarország "védőszentje" jelenik meg.

Az egyházi és világi tradíciók ötvözése mind a beszédek szimbolikájában, mind a szertartásrendben megjelent. Az egyház a királyné ünnepei kapcsán különösen jelentős szereppel bír, hiszen a meghatározó napi események a gyászistentiszteletek voltak, csak utánuk következtek a további megemlékezések. Ezek a megkonstruált, a közvélemény által látni kívánt Erzsébet-képet erősítették.

Az ünnepi szertartásrendet külsőségében a hivatalos ünnepségen a spanyol etikett határozta meg. A Mátyás-templom főhajója közepén állították fel gyertyákkal övezett jelképes ravatalát, a katafalkot, melyre az előírásoknak megfelelően helyezték el a királynéi uralkodói jelvényeit, továbbá az etikett szerint őt megillető fehér pár kesztyűt, nyitott fekete legyezővel, s mellett kiállították a csillagkeresztes rend nagyszalagos változatát is.[15]

A szeptember 10-ei gyászmiséket az első években még Vaszary Kolos hercegprímás celebrálta. Ezt később az apátplébános vett át, Nemes Antal, aki már a kezdetektől fogva a november 19-ei hivatalos gyászünnepélyeket tartotta.[16] Az ünnepi rituálé egyik nagyon fontos és jellegzetes eleme volt, hogy a misét celebráló főpap a királyné személyes ereklyéit képező miseruhák egyikét viselte, szakrális kapcsolatot biztosítva a halott szellemével.

1901-ig szokásban volt, hogy szeptember 10-én, a gyászünnepélyen a miniszterelnök miniszterei kíséretében részt vett a birodalom nyugati felének hivatalos, a bécsi Hofburg plébániatemplomában tartott gyászmiséjén, melyen megjelentek a közös miniszterek, a két miniszterelnök és kormányaik néhány tagja.[17]

Az azonban az eddigi forrásaink alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy a társadalom mely rétegei ünnepeltek ilyenkor. Bár a kultikus beszéd tartalmazott utalásokat arra, hogy a közösség minden tagja részt vesz a megemlékezésben, de ezt magától értetődően a hatalom óhajaként kell értelmeznünk. "Most a nagy királyné neve napjának alkalmából ismét megszólal a magyar nép millióinak imája s az ő angyali lelke végigszáll köztünk és szárnyának suhintásával felkelti bennünk a hálás és gyöngéd emlékezést."[18]

Bizonyosan csak a hatalmi elit részvételét[19] és az oktatásban részesülők bevonását lehet megállapítani. Hogy a további részvétel az egyes településeken miképpen játszódott le, arról csak sejtéseinek lehetnek. Valószínűleg a templomban gyászistentiszteletet tartottak, de a résztvevőkről nincsenek megfelelő adataink (a közösség vezető rétegének jelenléte feltételezhető), illetve arról sem, hogy ezt követően tartottak-e további megemlékezéseket, az előírt rendezvényeken kívül.

Az Erzsébet-naphoz kötődött az Erzsébet királyné Alap központi bizottságának ülése is, melyen minden évben döntést hoztak arról, hogy az Erzsébet Szanatóriumban fenntartott 5 ingyenes alapítványi helyet kikkel töltik be a kérvényezők közül.[20]

Az Erzsébet-napi gyászünnepélyek rituáléját, ünneplési kereteit lényegében már a vallás- és közoktatási miniszter rendeletében meghatározta, iskolaszüneti nappá nyilvánítva, és kötelezve az intézményeket megemlékezések tartására, melyeket istentisztelettel kellett megkezdeni.[21] A szertartásokról kaphatunk képet a kiadott segédkönyvekből is, melyek egyik legigényesebbike a Ludvigh Béla által szerkesztett Magyarok Csillaga című kötet. A megemlékezési szertartástok megfelelő díszletének kialakításához a következőket javasolta: "Az ünnepély megfelelően feldiszitett torna- vagy diszteremben a dicsőült királyné feketébe vont képe esetleg szobra előtt gyászdal, emlékbeszéd és a tanulók szavalatai mellett tartassék."[22] A kötet segítséget nyújtott a megfelelő beszédek, versek és dalok kiválasztásához. Az ünnepségeket a Himnusz eléneklésével indították és zárásaként a Szózat dallamai hangzottak fel. E szertartások hangulatának megidézésére az egyik szervező emlékezését idézzük: "A hallgatóság feszült érdeklődését az ünnepély egész folyása alatt sikerült megtartanunk, a mit részben a számokban gazdag programm helyes construkciójának, de leginkább annak a meghatottságnak köszönhetünk, a melylyel mindenki a mai napnak a jelentőségére gondolt."[23]

Az ünnepélyen lényegében a megbocsátást ünneplik, Erzsébetnek kiemelt szerepet juttatva e folyamatban. Ehhez önmaguk ünneplése is párosul, megvilágítva a kultusz lényegét, Ferenc József elfogadtatását: a szegény sorscsapásoktól sújtott uralkodóra terelik a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a királyné halálával még közelebb került egymáshoz az uralkodó és nemzete.

Az ünnepség a megbékélést, a hazaszeretetet, a magyar értékek tiszteletét jelképezte. Ezt hangsúlyozta az is, hogy a kormányzati rendszer, legitimitásának erősítésére, kiragadott egy-egy elemet: "Békítő szellem volt ő a korona és nemzet közt, kiegyeztetője a múltnak a jelennel és jövendővel, a hűségnek a honszeretettel."[24] Az uralkodó állameszme szimbólumaként is felfogható Erzsébet kultusza: a kompromisszum diadala, mely a kiegyezés elfogadását, a királyhűséget és a hazaszeretet is jelentette egyben. A kultikus retorikában nagy nemzeti ünnep ez, azonban a sajtóhírek alapján ez nem erősíthető meg.

A kultikus szövegek részletes elemzése nyomán[25] kibontakozó képből kiderül, mit ünnepeltek a királyné emlékének megőrzése kapcsán, mit akartak rögzíteni, mit jelentett Erzsébet, de az is hogy még mindig magyarázkodásra kényszerülnek, miért fogadták el annak idején a személyét.[26] Kutatják a kultusz kialakulását is. A magyar nemzettudatban a róla kialakított kép rögzítésében kiemelkedő szerepe volt, hiszen olyannyira hatásos munkát végeztek, hogy kultuszától ma sem lehet elválasztani személyét. Nem a tények, hanem a narratíva érdekes: ennek rögzülésével az Erzsébet-kép a kor identitásalapjának egyik fő pillére lett. Szakralizált képét kritika nem érhette, ezáltal nemzeti kategóriává vált, mint olyan nő, aki szép, hősies, nemes és természetesen magyar.

Hogy mit ünnepeltek valójában Erzsébet személyében, annak talán egyik legszebb kultikus megfogalmazása jelent meg Jókai Mór beszédében, melyet 1899-ben az Országos Nemzeti Szövetség ünnepségén mondott el Erzsébet-napkor: "Van egy vallás, melyben minden felekezet, minden kultusz igaz hívei egyesülnek, amelynek oltárát mindenki magával hordja, templomot soha el nem hagyja. E vallás parancsait is Istenkéz irta, de nem kőtáblákra; hanem az emberi szivekbe. Ez az emberszeretet és honszeretet vallása.[...] Hát az, aki egy egész országot emelt föl jobb sorsra, aki egy kétségbeesett nemzetnek életkedvét visszaadta, aki a trón és az ország közötti viszályt kiegyenlíteni segített, ne mondjuk-e azt a vallás szentjének!"[27]

A mítosz szimbólumrendszere a korábban részletesen felvázolt módon alakult ki: az Erzsébet-történeteknek a koncepcióba vágó elemeit kiragadták eredeti kontextusukból, s azokból a magyar vonulat hangsúlyozásával létrehozták a "valóságnak" egy olyan olvasatát, melyben Erzsébet királyné a magyarok mindenkori védelmezőjeként jelenik meg a király mellett, távol tartva a "szeretett népének" ellenségeit. "Ő a jószellem volt, a ki mindig azt súgta, hogy régi dicsőségére kell feltámasztani Magyarországot. Nemtőként állott szent koronánk mellett. Egy tekintete elég volt arra, hogy legáldázabb ellenségeink használatlanul dobják el mérgezett nyilaikat. Mert mindenki tudta, hogy a királynét bántja, a ki a magyarra támad."[28]

Az emlékbeszédekben - a műfaji sajátosságaikból eredően - Erzsébetet a magyar történelem kiemelkedő nőalakjaként mutatták be: "Néki köszönjük nagy részben azt, hogy Magyarország régi tradicionális fényét, nagyságát és tekintélyét az európai nemzetek sorában visszanyerte."[29] Nekrológjait a megdöbbenés és a fájdalom uralja, mely az ő estében különösen indokolt volt a váratlan és méltatlan halála miatt. A merénylet felháborodást és tiltakozást váltott ki az emberekből, egységbe fogva a közvéleményt.[30] Az emlékbeszédekben ezzel szemben már az elhunyt királyné dicsőségének ébrentartására törekszenek, halhatatlanságát és nagyságát hangsúlyozzák és büszkeséggel tölti el őket "Erzsébet öröksége": a sokat hangoztatott magyarságszeretet.[31] A magyar történelemben betöltött szerepét így láttatják: "Mennyi ártatlanul kiontott vérre lett volna szükségük a hadvezéreknek, mennyi furfangra és cselszövényre a diplomatáknak ahoz, amit egy nő megjelenésének hódító kellemével, angyali szivének kiapadhatatlan jóságával oly könnyen keresztül vitt!"[32]

Az alattvalóiról mindenkor gondoskodó asszony képét konstruálták meg, aki szinte kizárólag csak magyar ügyekkel foglalkozik, s aki a nemzeti példatárba a magyar nyelv ügyének felkarolásával is beírta a nevét: "Bevitte a magyar szót saját fölséges családja és az udvar körébe, leghatásosabb példát adván ezzel a főrangú társadalom hölgyei közül is azoknak, a kik már százados szokásnál fogva elhanyagolták vagy kicsinyelték őseik nyelvének használatát."[33]

Az emlékbeszédekben nem törekedtek a "csoda" leleplezésére, ily módon Erzsébet életéből a magyarokkal való kapcsolatában "félreértelmezhető" mozzanatokat jótékony homályban hagyták. A hangsúlyt az erényeire és jó cselekedeteire helyezték, természetesen csak a nemzeti céloknak megfelelő részletek kiemelésével. Ez a folyamat nagymértékben hozzájárult a közgondolkodásban a királynéhoz kötődő egyoldalú, sablonos történelemkép kialakításhoz, illetve megőrzéséhez, melyből a legjobb anya, legmagyarabb asszony és királyné ideálképe bontakozott ki. "A nemzet régi álmát, hogy a királyi család ne idegen, hanem magyar legyen, a mennyire tőle függött, Erzsébet királyné szintén megvalósítá."[34]

Gyakran a nekrológok retorikai elemei az emlékbeszédeket is eluralják, ily módon a magasztalás túlsúlyba kerül, ez által is segítve a kultuszképzést, mivel elismeréseik halmozásával átlépik a kegyeletesség határait, s a beszédet a kultikus szférába helyezik. A halálesettől való időbeli távolodás során azonban elcsitulnak a szélsőséges érzelemnyilvánítások, melyek a közvetlen veszteség fájdalmából adódtak. E folyamat együtt jár a kultikus beállítódás diszkrétebbé válásával. A kultikus fordulatok rovására megjelennek a kultikus beszédben az igazoló állítások, példákat hoznak Erzsébet életéből, megszólaltatnak hitelesnek tűnő tanúkat a királynéról. Ehhez Eötvös, Jókai és Falk írásait, illetve Erzsébet saját megnyilatkozásait használták fel, természetesen az általuk hallani vélt értelemben. A folyamat hatása olyan mélyen beivódik a köztudatba, hogy már tudatában sincsenek a gyakran használt, gondolkodás- és viselkedésmódjukat meghatározó kultikus beállítottságnak.[35]

A közösség önábrázolása jelenik meg a szónoki beszéd önmegerősítő és önazonosító elemeiben, s ez mintegy önmaguk felmagasztalásának irányába megy el, azon fordulatok hangsúlyozásával, hogy a királyné miként fedezte fel a magyar kultúra szépségét és különlegességét (ebben figyelmének egyik okát látták): "a magyar nyelv zengzetessége és bája, tömörsége és kifejező ereje rajongással töltötte meg a lelkét. Rajongással a nyelv iránt és minden iránt, ami magyar."[36] A kultusz egyik legfontosabb funkciója abban áll, hogy biztosítja az azonosulás feltétlenségét és az identitás megerősítését, mivel Erzsébet kultuszához teljesen hozzákapcsolták a hazaszeretet és a magyar nemzeti értékek tiszteletét is: "Viselje szívében minden magyar, mint a honszeretet példaképét..." [37]

A kultikus hitet racionálisan nem lehet megközelíteni, mivel minden érveléssel szemben ellenáll, ezért lehet fontos retorikai vizsgálata. Hiszen az e módszert alkalmazókat az a cél vezeti, hogy a megértés felfüggesztésével a résztvevőknek csak a kultusszal való azonosulás vagy elutasítás lehetőségét kínálja fel egyetlen megértési és értelmezési módként. Ebből következik a kultusz kritikai attitűdtől való idegensége, amely együtt jár az általa használt szimbólumok jelentésének viszonylagos állandóságával, ily módon az egyéni jelentésadás gesztusának elutasításával is, aminek egyik legfontosabb következménye az általuk látni, illetve láttatni kívánt királyné ideálképe. Továbbá olyan általánosan elfogadott szimbólumok megtestesítőjeként jelenítik meg, mely számukra evidenciaként értelmeződik: ő lesz a szépség, jóság és igazság megtestesítője, aki alázattal viseli a rá mért sorscsapásokat. A királynét gyakran magyar értékek védelmezőjeként ábrázolták: "Erzsébet királyné, a ki legfőbb védője volt a magyar irodalomnak, a magyar művészetnek, gyámolítója, őrangyala minden szépnek és nemes törekvésnek, s táplálója minden erénynek, bőkezű támogatója a szegénynek, nyomorultnak."[38] Ez már a hozzá kapcsolódó morális meggyőzés egyik eleme, melynek alapját a kötelességek hangoztatása adja meg.[39] Erzsébet esetében a legnagyobb hangsúlyt a hazaszeretetre fektetik: "A Reá való emlékezés a magyar századok végéig imádsága lesz a magyar hazaszeretetnek."[40] mely mögött a királyhűség is helyet kap: "Ő új, szép, nemes, büszke életre ébresztette nemzete szívében a királyhűséget. Megérezte, hogy egy ilyen nép hódolata érték, mert a megalázkodást nem ismeri." [41]

A legfőbb cél, mely fokozatosan veszít ugyan a jelentőségéből, a király elfogadtatása, ily módon az uralkodó és nemzete közötti kapcsolat javítása. Ez az egyik legfőbb oka a királynét övező kultusz kialakulásának: "hazafiúi törekvéseink eszményképe lettél s benned bízva reméljük, hogy nemzet és király közös céljai egybeforrva áldást árasztanak a magyar hazára..." [42]

Ily módon a retorikai nyelv az egyik legfontosabb kapocs kultusz és ideológia között, mivel elérheti, hogy az értelmet megelőzze az összetartozás és a hűség tudata.[43] A hagyományos politikai nyelv formalizáltsága révén alig ad helyt a változásnak. Az ismétlődő formulák jelentéstartalma azonban a használat során változhat. A beszélő gyakran formalizált beszédet mond, célja az általa képviselt érdekek szolgálatában cselekvésre bírni a részvevőket. Beszédében a következtetések lerövidítésével, egyes feltételek kihagyásával olyan előfeltevéseket visz gondolatmenetébe, melyek a hallgatóság kritikai megközelítésén átmehetnek. Ezt szolgálják a verbális kulcsfogalmak is. Érvelései során gyakran él az eszmék mérlegelésével, melyeket szóképekkel próbál alátámasztani, de alapozhat vitán felül álló szimbólumokra is. Hatásos hivatkozási alap a közösség által megkérdőjelezhetetlen alapigazságok, toposzok beépítése a beszédbe. A metonímia révén a problémás területek egy-egy általa kiemelt részének hangsúlyozásával elterelhető a súlyosabb kérdésekről a figyelem. A hallgatóság "újfajta szemléletének" kialakítását segítheti a konkrét fogalmak elvont eszmévé alakítása metaforák alkalmazásával, továbbá fontos eszköz a korábban különálló fogalmak egy eszmébe való összeolvasztása, mellyel a már elfogadottnak tartott nézetek támadhatók.[44]

Elsődleges szerepe nem a kultusz által felmagasztalt Erzsébet királyné valós személyének van. A fő funkció a kollektív emlékezetben való megőrzésének biztosítása, jelentőségének ismételt tudatosítása révén. A szónok a közösség elvárásainak megfelelően, a rögzített panelek alapján, elvégzi ennek a kollektív tudásnak a megerősítését, amivel tovább sematizálja a már így is erősen leegyszerűsített királyné-alakot. Megőrizve a laudációból eredeztethető hagyományt, tiszteletének tárgyát a nemzeti erények megtestesüléséként jeleníti meg, kiemelve a királyné "magyar tulajdonságait":. "...a magyar természet, a magyar vérmérséklet, a magyar jellem sokban hasonlít Erzsébetéhez",[45] szabadság- és igazságszeretete őszinteséggel párosult, tiszteli a természetet és az állatokat, különös tekintettel a lovakra, melyeknek a magyar nemzeti hagyományban különleges szerepük van - ehhez hozzákapcsolódik a királynéi hivatásánál magasabb szintű legitimációként a magyarok védangyala, illetve patrónája-szerep: "Ez a magyar nép úgy tekintett fel hozzá, mit olyanhoz, akinek Isten érintette a szívét, akit maga a jóságos Ég küldött hozzánk csodálatos módon, mint védőangyalunkat." [46]

Erzsébet arra is alkalmasnak bizonyult, hogy egy személyben feloldja a dinasztiahűségből és a szabadságvágyból eredő feszültségeket. Itt a királyné a köztudatban mint a szabadságharc "híve" jelenhetett meg: "Szabadságharcot hallott és látott, nem lázadást; nemzetet, mely a létéért küzd, nem gyülevész csoportot; hősiességet, csodás vitézséget; szabadságát és függetlenségét imádó népet, amelyet csak ideig-óráig igázhat le az ember".[47] Erzsébet magasztalása egyfajta önünneplésbe csap át, a magyarok kiválóságának hangsúlyozásába, kielégítve ezzel a közösség önreprezentációs igényeit is:[48] "nemzeti géniuszunk legfényesebb hódítását: a magyarrá vált királyasszonyt, a kinél nyelvben és érzelemben magyarabb Szent István trónját soha meg nem osztotta; a ki engesztelő őrangyala volt nemzetünknek és ki még hálával is a közös mély fájdalomnak széttéphetetlen kötelékével fűzi szorosabbra a királyt és nemzetet." [49]

Ezt segítve megrajzolják a királynéban rejlő magyarságideált is, olyan sablonok alkalmazásával (pl.: legnagyobb magyar asszony), melyek a közösség emlékezetében felidézik a tradicionális nemzeti értékeket: "Mélyen, igazán tudott érezni a magyarral. Megértette és átérezte a magyar nemzet tragikus sorsát, érezte évszázadokig tartó szenvedésének okozta fájdalmát. És mintha csak magának kellett volna a hosszú szenvedésekért, oly igaz anyai szertettel foglalá szivébe a nemzetet. S ezzel egyaránt szolgálta a trónnak és hazának érdekét a leghivebben és a legeredményesebben." [50]

Az emlékbeszédek műfaji sajátosságaiból adódik személyének dramatizálása és heroizálása is,[51] mely Erzsébet esetében sorstragédiáinak felidézésével történik, különös tekintettel gyermekei elvesztésére.[52] Szenvedéseivel éteri magasságokba emelik személyét. A szentesítés formái közül az egyik leghatásosabb módszer az életrajzi elemek kiragadásával személyének legendásítása, természetesen a magyar igényeknek megfelelően, melyből egy mesebeli tündérkirálynő alakja bontakozik ki: "más fejedelmi nők is elegyednek alattvalóik közé; de a mi királyasszonyunk oly lelki finomságot vitt ily találkozásokba, hogy inkább egy jóságos tündér megjelenésének benyomását éreztette, mint az ország leereszkedő úrnőjét." [53] Másik lehetőség a nemzeti emlékezetben már kiemelt szerepet kapott személyekkel való párhuzamba állítása, tekintélyükből való részesítésre alapozva.[54] Ily módon a kiegyezés létrehozásában ugyanolyan jelentőséget kap, mint Deák és Andrássy: "A magyar történelemnek egyik legdicsőbb alakja lesz [...] Erzsébet királyné, a ki segítő társa volt Deák Ferencnek és Andrássy Gyulának a nemzeti alkotmány visszaállításában".[55] Továbbá Árpádházi Szent Erzsébet méltó utódaként, már életében második Szent Erzsébetként emlegetik: "Téged küldött védangyalnak az Ég mi hozzánk, hogy azt a Szent Erzsébetet a kit mi adtunk egykor a Te hazádnak, visszaadja benned nekünk a Te hazád!",[56] és nem utolsósorban jelentős eleme kultuszának Mária Teréziával való hasonlóságaik egybevetése.[57]

Az analógiák a párhuzamba állíthatóságot és a hozzámérhetőséget teszik meg a legitimáció alapjának, azonban még erősebb hatást gyakorolnak azzal, hogy Erzsébet személyében az egyediségét, az előd- és utódnélküliségét, továbbá semmihez sem hasonlíthatóságát[58] emelték ki: "rendkivüli asszony, élesen körülhatárolt jellem, a kit semmi más mértékkel nem lehet mérni, mint saját egyénisége mértékével." [59] A királyné esetében ezek a szempontok különösen nagy hangsúlyt kapnak, kiemelve, hogy a magyar trónon nem volt hozzá hasonló királyné: "Gazdag a magyar nemzet története magasztos erényekkel tündöklő nagy női alakokban, de e nagyasszonyaink közül egy sem volt méltóbb a nemzet szeretetére, mint Erzsébet királyné." [60] A magyarok számára a királyné ideálképeként jelent meg, amelyet nem tudtak megközelíteni: "A lovagias magyar nemzet Erzsébet királynéban a trónra hivatott nőnek eszményét látta." [61]

A kultusz által szakrális magasságokba emelték, melyben olyan géniuszként testesült meg, aki "mitikus teremtő" cselekedeteket vitt véghez a magyar történelemben,[62] új értelmet adva a dinasztiahűségnek, a király és nemzete kapcsolatának, új utat mutatva a politikában, a nemzet anyjaként, illetve angyalként megjelenve: "Puha keze sírdombokat egyengetett simára. Lelkének tüze kiszárította mártírjaink földjéről a párolgó vértócsákat. Nemes árnya végig suhant hazánkon és fátyolt szőtt a félreértés emlékeire." [63] Ez az elem jelenik meg még hangsúlyosabban ima formában is: "Csudaszép alakja megfinomodott, vállaiból angyalszárnyak nőttek ki s a hogy sugarasan lebeg el felettünk, már gyermeki bizalommal suttogjuk feléje: Oh patronája Magyarországnak! oltalmazzál minket, a kik életedben, holtodban szeretve csókoltuk lábaidat!" [64]

E "szakrális" szövegekben különös hangsúlyt kap a rituális kezdet megjelenése: "Kezdték sejteni, hogy a Magyarország irányában eddig kiméletlen fiatal, dacos királynak uj hitvese jó szelleme is, s hogy az uj magyar királyné talán uj jövőt is jelent a magyar nemzet részére."[65] A csodák bizonyságául még a természet is megváltozik az "új jövő hajnalán": "első megjelentére ebben a fagy és sötétség által elborított országban a fák, füvek, virágok újultak örömükben a meddő mezők termőkké váltak, a puszta kivirágzott, mint a rózsa, a néma erdők megzendültek".[66] A későbbi visszavetítésekben kultuszának genezise egyre korábbra tolódott ki: "Megjelenése közöttünk szelid hajnalhasadás volt szörnyű éjszakákra, nekünk eljegyzése delelő napidő mely melegített, termékenyítőn éltetett. A nemzeti megváltás evangéliumának jóságos Angyalául jött közénk: hirdetvén a szeretet fenséges tanát, mely egyesít, felmagasztal, naggyá, dicsővé teszen. A szeretet angyalául szálla közénk, hogy zaklatott sziveinket megengesztelje s nyugasztaló békében ringassa el, bölcső dalul zengvén felettünk a szeretet győzelmes hatalmát." [67]

A személy halhatatlanságának kinyilatkoztatása az elsődleges feladata a kultikus beszédnek, melyet oximoronok alkalmazásával próbálnak elérni. Egyszerre hangsúlyozzák halandóságát, halálát és halhatatlanságát, örök emlékét. A kultikus nyelvhasználat gyakran él a kultusz közösség által meghatározott elemeivel, közhelyekkel, sémákkal és toposzokkal, ami önreflexióként is megmutatkozhat. Erzsébet királyné kapcsán állandóan bizonygatják a közvéleménynek, hogy az ő esetében nem legendákkal, hanem "igaz történetekkel" állnak szemben, bármennyire is közhelynek tűnnek azok, hiszen róla jellemének ismeretében csak felsőfokban lehet beszélni.

A megemlékezési szertartások során a szentesítő retorika szakralizáló metaforákkal és túlzó ornamentika alkalmazásával igyekszik a közösség áhítatos hangulatát előidézni:[68] "a nagy királyasszonyt a magyar nemzet szivéhez mind közelébb és közelébb hozták, végre vele annyira összeforrasztották, hogy Szűz Mária után Erzsébet királynét tartjuk második patronánknak, nemzeti védasszonyunknak, legnagyobb és legszeretettebb királynénknak." [69]

Ily módon kap hangsúlyt mindentudásának, példamutató magatartásának dicsérete is: "Nemességet osztani királyi jog, de a mi felséges asszonyunk lelki nemességének tündöklő példájával nemesítette alattvalóit." [70] A kegyeletes hangulat emeléséhez további retorikai elemek használatával, leginkább szuperlatívuszoknak és ezek fokozásának alkalmazásával a legnagyobb magyar asszony ideálképét bontották ki: "Valamint hiszem,

hogy soha egy országnak nem volt királynéja, ki ezt inkább érdemelné, ugy tudom, hogy soha nem volt ilyen, kit igy szerettek."[71] Ehhez hozzákapcsolódott nemzeti ideáltípusként való bemutatása is: "a magyar nemzet iránti szeretetében azon magaslaton állott, ahová csak a nagy lelkek emelkedhetnek." [72]

A kultikus beszéd, saját hibáival szembesülve, rákényszerül hatástalanná vált elemeinek a közönség szemében autentikusnak tűnő szövegekkel való kiegészítésére, hogy a hitelét megőrizhesse.[73] Ily módon nagy hangsúlyt kapnak az Erzsébet királynéval közvetlen kapcsolatban állt személyek, Jókai Mór, Andrássy Gyula, Eötvös József és Falk Miksa, őt idéző nyilatkozataik, amelyeket gyakran az általa mondott, legendássá vált szólamokkal is kiegészítenek. Jókai sokat idézett mondata is rávilágít erre a szerepre: "Én magam is bizonyságot tehetek a mellett, hogy a királynéja mi körünkben sokkal jobban érzi magát, mint bárhol. Maga is nem egyszer mondotta, hogy csak a budai várban érzi magát olyan jól, mert sehol sem járhat-kelhet oly szabadon, mint itt." [74] Andrássy Gyula tanácsában a királyné mítoszának egyik fontos eleme is megjelenik, mely sokat segített a legendaképzésben, nevezetesen, hogy a királynénak azért kell állandóan konfrontálódnia, mert kiállt a magyarok mellett: "A királyné okos, jó és tiszta asszony. Szidják, mert szereti hazánkat, s ezt sohasem bocsátják meg neki."[75]

A beszélő a közösség igényeinek megfelelően, a rituális követelményeket követve, Erzsébet személyhez méltó laudációt tartva, a közönség érintettségének további fokozására megkísérelheti a királyné "csodájának" értelmezését is:[76] "honnan ered ezen szivből jövő lelkesedés Erzsébet királynőért, mig élt, ezen példátlan és soha el nem muló kegyelet halálában? Csak rendkivüli okok szülhettek ezen tartós lelki állapotot a nemzetben. [...] Ama rendkivüli okok Erzsébet királyné egyéniségében rejlenek, nem különben nemzeti életünk akkori sajátságos körülményeiben, melyek közt amaz egyéniség érvényesülhetett. E két mozzanat szerencsés összetalálkozása tette meg, hogy a magyar nemzet örökre zárta szivébe Erzsébetet, nagyobb gyöngédséggel, szeretettel, majd kegyelettel, mint bármelyik elődjét." [77] A mítoszában különösen hangsúlyozott jellembeli analógiákban vélték felfedezni e különleges kapcsolat titkait: "mikor először megismerte a lovagias magyar nemzetet megkedvelte, megszerette. Nemcsak azért, mert Majláth János gróf már kora ifjúságában a költői lelkü gyermek érdeklődését bizonyára felkeltette nemzetünk iránt, hanem főleg azért, mert lelkének akkordját, legbensőbb tulajdonságait, nagy erényeit: az őszinteséget, a hüséget, a nyiltságot, az önállóságot, a bátorságot, a gyöngédséget, természetességet, a komolyságot és különösen az idealizmus szeretetet felismerte a magyarban is."[78]

E tulajdonságok megerősítésére Falk Miksa soraihoz fordultak: "A távolság mindig a valóságnál kisebbnek tünteti fel a méreteket. Ha mindazonáltal azon milliók, kik távol állottak a dicsőült Erzsébet királynétól, oly belső szeretettel emlékeznek meg Róla, talán érthetővé válik azoknak a rajongása, kiknek szerencséjük volt Őt közelről is megismerni." [79]

Így érhették tehát el Erzsébet királyné meghatottsággal, pátosszal való szemlélését. Az emlékezők és Erzsébet viszonya a rajongó szeretetre korlátozódik, amely abból is adódik, hogy a nemzeti emlékezetben kiemelkedő jelentőségűnek tartott királyné eleve felette áll minden kritikai megközelítésnek a kultikus beállítódás révén, a magyar nemzeti eszme és a politikai érdekek szolgálatába állítva.[80] Az ünnepségek fő feladatát, Erzsébet királynénak a magyar történelemben általuk vélt szerepének tudatosítását kiemelten fontosnak érezték a fiatalabb nemzedékben, hangsúlyozva: "A kegyelet csak ugy válik egy nemzet örök emlékévé, ha a hála nemes érzelmét minden gyermek szivébe beplántáljuk s ezt évről-évre fokozatosan, lelkükben mind jobban-jobban ápoljuk neveljük." [81]

A megemlékezések során a résztvevők a kultusz részévé válnak. A rítusok és szertartások szakrális jellegének hangsúlyozása azért fontos, mert nem a választást emeli ki, hanem a konstruált világkép "logikus" alapját képezi. A legitimáció és identitás, valamint a kultusz és önkultusz összefüggéseit leginkább e jelenség retorikai nyelvének feltárásával lehet megvilágítani.

A kultusz ismétlődő megemlékezési szertartásai semmit sem tesznek hozzá a már korábban kialakult "kultikus tudáshalmazhoz", mivel fő funkciója e mondanivaló továbbmélyítése, illetve a királyné jelentőségének további tudatosítása a nemzeti emlékezetben. Ebből adódik az ünnepségek rituális jellege is, ahol nem a forma, hanem a részvétel fontos, mivel szerepük abban áll, hogy az emlékező közösséget egybefonják a rítusok révén. Jellegének feltétlen érvényesüléséből adódik a kultusz kontrollszerepe, hiszen a kanonizált tudástól, illetve a meghatározott értelmezési módtól nem engedi meg az eltérést. Az intézményesített kultusz az autoritás igényével lép fel az egyénnel szemben, a hatalom érdekeit képviselve. Ennek következményeként módosítását, illetve felbomlását nem az egyéni jelentésadás eredményezi, hanem a megváltozott helyzetre való reagálás.[82] A szertartások vágyott hatását így fogalmazták meg: "A pórnak a kunyhója s a gazdag embernek büszke palotája egyaránt templommá változik ott, a hol csak egyetlen magasztos érzés szólalt meg [...] s imaszerüen zendült meg millió magyar ajkán a hála zsolozsmája. Ezt az érzést nem adhatja semmiféle hatalom, ez a királyi koronánál is fényesebb." [83]

[1] Connerton, Paul: Megemlékezési szertartások. In: Politikai antropológia. szerk.: Zentai Violetta. Bp., Osiris-Láthatatlan Kollégium, 1997. 65-66. old.

[2] Ez magában rejti az ígéretet és esküvést, áldást és átkot, melyeket meghatározott sorrendben hajtanak végre.

[3] Connerton, Paul: Megemlékezési szertartások. In: Politikai antropológia. szerk.: Zentai Violetta. Bp., Osiris-Láthatatlan Kollégium, 1997. 67-75. old.

[4] Rendeletek tára. 1898. Bp., Nr. 229. 967-970.

[5] Vasárnapi Ujság 1899. november 19. 782. old.

[6] Márki Sándor: Erzsébet, Magyarország királynéja 1867-1898. Bp., 1899. 40. old.

[7] Képviselőházi Napló 1865-1868. III. köt.-2. old.

[8] Képviselőházi Napló 1865-1868. V. köt. 218. old.

[9] Részlet Márki Sándor 1898. november 19-én a kolozsvári egyetem közgyűlésén tartott beszédéből. In: Uő.: Erzsébet királyné. Emlékbeszéd. Kolozsvár, Ajtai K. Albert, 1898. 21.

[10] Ripka Ferenc: Erzsébet királyné Gödöllőn 1867-1897. Emlékkönyv a gödöllői Erzsébet szobor leleplezési ünnepére. Bp., 1901. 20. old.

[11] Erzsébet életében az országos istentisztelet helyszíne folyamatosan változott (pl.: budai helyőrségi templom).

[12] Ilyen eset volt például 1904. november 19. is, mikor a kitörő válság révén a megemlékezés magától értedődően kevés jelentőséget kap.

[13] Pesti Hirlap 1907. november 19. 9. old.

[14] Életében ezen alkalomból jókívánságaikat tartalmazó feliratokkal köszöntötték.

[15] Pesti Hirlap 1904. szeptember 11. 12. old.

[16] Pesti Hirlap 1900. november 20. 3. old.

[17] Pesti Hirlap 1901. szeptember 11. 9. old.

[18] Részlet Vutkovich Sándor pozsonyi kir. jogakadémiai tanárnak 1900. november 18-án a pozsonyi városháza nagytermében tartott beszédéből. Közli: Uő.: Erzsébet emlékünnepén. Pozsony, Wigand, 1900. 4. old.

[19] A belügyminiszter évente kiadott körleveleiben az ünnepségeken való résztvételre szólította fel a hatásköre alá tartozó szerveket.

[20] Pesti Hirlap 1904. november 20. 9. old.

[21] Rendeletek tára. 1898. Bp., Nr. 229. 967-970.

[22] Ludvigh Béla: Magyarok csillaga. Vezérkönyv Erzsébet gyászünnepélyek rendezéséhez. Bp., Pesti, 1904. 3. old.

[23] Ünnepi beszéd Ő Felsége Erzsébet királyné emlékére. Bp., Franklin, 1905. 3-4. old.

[24] Dr. Vutkovich Sándor: Erzsébet emlékünnepén. Pozsony, Wigand, é.n., 6. old.

[25] Az elemzés szempontrendszerének kidolgozásához lásd: Porkoláb Tibor: Közösségi emlékezet, ceremonialitás, panteonizáció. Szempontok az emlékbeszéd műfajának vizsgálatához. In: Kultusz, mű, identitás.(Kultusztörténeti tanulmányok 4.) szerk.: Kalla Zsuzsa, Takáts József, Tverdota György. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2005. 56-87. old.

[26] Ennek egyik jellegzetes példája "Ő valóban királynő volt, mert hódított. De hódítása nyomán nem fakadt köny, nem folyt vérpatak, mert fegyvere: a szeretet vala. Nemcsak a magyar szivet hódította meg, hanem valahol idegen népnél jelent is meg, lényének varázsa, fejedelmi erényei, nemes szive által lebilincselt mindenkit!" Közli: Erzsébet magyar királyné emléke. Gyászbeszéd. Erzsébet magyar királyné emlékezetére tartott gyászistentiszteleten, 1898. évi szeptember hó 18-án, a kapolcsi templomban mondotta Magyari Miklós kapolcsi ev. lelkész. Keszthely, Farkas János, 1899. 6.

[27] Pesti Hirlap 1899. november 20. 3. old.

[28] Részlet Esterházy Sándor a kassai kir. Jogakadémia tanárának az 1902. évi Erzsébet-napi gyászünnepélyen elmondott beszédéből. In: Uő: Erzsébet királyné. Kassa, Vitéz, 1903. 16. old.

[29] Hazslini Hazslinszky Gusztáv Adolf, zeneszerző véleménye a királyné történeti szerepéről. Közli: A Szepesség gyásza. Emlékalbum Erzsébet királyné emlékére 1898. szeptember 10. Szerk.: Telléry Gyula, Bp., Országos Központi Községi Nyomda, 1899. 31. old.

[30] Ez tükröződik Hazslini Hozslinszky Gusztáv Adolf felhívásában is: "Szentjeink és családi képeink sorában ott díszelegjen Erzsébet királynénk, mint a női báj és a női erények fenséges ideáljának képe, - hisz a nemzet szeretete már életében szentté avatta Őt![...] Honosúljon meg hazánkban az utolsó kunyhóban úgy, mint a főúri palotákban egy általános Erzsébet-kultusz, mely büszkén hírdesse a világnak, hogy: volt a magyarnak egyszer egy olyan Királynéja, a ki minket nagyon szeretett s a kinek nevét viszont a magyar nemzet poraiban is áldja s elfelejteni nem fogja soha!" Közli: A Szepesség gyásza. Emlékalbum Erzsébet királyné emlékére 1898. szeptember 10. szerk.: Telléry Gyula, Bp., Országos Központi Községi Nyomda, 1899. 31.

[31] Tverdota György: Az emlékbeszéd mint a kultikus és kritikai beállítottság és a nyelvhasználat közötti átmenet modellje. In: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000. 87-89. old.

[32] Gyalókai Aranka In: A királyné albuma. Bp., Előkelő Világ, 1900. (oldalszámozás nélkül)

[33] Részlet Csiky Kálmán a Kir. József- Műegyetem tanárának 1900. november 19-én a Műegyetem gyászünnepélyén tartott beszédéből. In: A Kir. József-Műegyetem részéről Erzsébet királyné ő felsége emlékezetére tartott gyászünnepély. Bp., Pesti Lloyd-társulat, 1900. 20. old.

[34] Részlet Baintner Hugó nyil. ren. tanár 1901. november 19-én a kassai Kir. Jogakadémián tartott beszédéből. In: Uő.: Emlékbeszéd Erzsébet királyné fölött. Kassa, Vitéz A.,1902. 13.

[35] Tverdota György: Az emlékbeszéd mint a kultikus és kritikai beállítottság és a nyelvhasználat közötti átmenet modellje. In: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000. 89-93. old.

[36] Zeidler Pál Gerhard: Erzsébet királyné mártíromsága. Bp., Pantheon, [1924]. 40. old.

[37] Auguszta főhercegnő In: Erzsébet királyasszony em- lékének. Hódolat Magyarország Nagy Királynéjának. szerk.: Gábel Gyula. Bp., Globus, 1905. 15. old.

[38] Részlet Szőcs Géza 1901. november 19-ei beszédéből. In: Uő.: Erzsébet Királyné Emlékezete. Nagy-Szeben, Reissenberger Adolf, 1901. 7-8.

[39] Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció. In: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000. 154-155. old.

[40] Beöthy Zsolt In: Nemzetünk védőangyala. A magyar nemzet gyermekei számára. szerk.: Gábel Gyula. Bp., Székely, [1900]. 10. old.

[41] Berta Ilona: Erzsébet királyné emlékezete. Bp., Nemzeti Nőnevelés, 1910. 1-2. old.

[42] Részlet Szilágyi Jenő 1903. november 19-én a székesfehérvári ciszt. rend. Kath. Főgimnáziumában tartott Erzsébet-emlékünnepélyen elhangzott beszédéből. In: Erzsébet királyné emlékezete. (oldalszámozás nélkül)

[43] Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció. In: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000. 153-154. old.

[44] Parkin, David: Politikai nyelv. In: Politikai antroplógia. szerk.: Zentai Violetta. Bp., Osiris-Láthatatlan Kollégium, 1997. 86-95. old.

[45] Vértes József: Erzsébet magyar királyné. (Életének érdekes és bizalmas mozzanatai). Bp., Wodianer, Pannonia, 1924. 42. old.

[46] Radó Vilmos: Erzsébet királyné emlékezete. Bp., Pallas, 1899. 6. old.

[47] Berta Ilona: Erzsébet királyné emlékezete. Bp., Nemzeti Nőnevelés, 1910. 3. old.

[48] Porkoláb Tibor: A hódolat retorikája. (A Magyar Irodalom Pantheonja) In: Irodalomtörténet 1998. 1-2. sz. 258. old.

[49] Kisfaludi Liptay Sándor beszéde 1898. szeptember 25-én a Kir. József Műegyetem gyászünnepélyén. 18. old.özli: A kir. József Műegyetem részéről Erzsébet királyné Ő felsége halála alkalmából tartott gyászünnepély. Bp., Pesti Loyd-társulat, 1898.

[50] Részlet Baintner Hugó nyil. ren. tanár 1901. november 19-én a kassai Kir. Jogakadémián tartott beszédéből. In: Uő.: Emlékbeszéd Erzsébet királyné fölött. Kassa, Vitéz A., 1902. 12. old.

[51] Porkoláb Tibor: A hódolat retorikája. (A Magyar Irodalom Pantheonja) In: Irodalomtörténet 1998. 1-2. sz. 259. old.

[52] 1857. május 29-én halt meg elsőszülött gyermeke, Zsófia, Rudolf 1889. január 30-án öngyilkosságot követett el.

[53] Részlet Szarvas Gáborné 1902-ben az Erzsébet Nőiskolában tartott Erzsébet-emlékünnepélyen elhangzott előadásából. (Megjelent a Nemzeti Nőnevelés 1902. IX. füzetéből készült különlenyomatként).Uő.: Erzsébet királynéról. Bp., Franklin, 1902. 4. old.

[54] Porkoláb Tibor: A hódolat retorikája. (A Magyar Irodalom Pantheonja) In: Irodalomtörténet 1998. 1-2. sz. 260. old.

[55] Részlet Szőcs Géza 1901. november 19-ei beszédéből. In: Uő.: Erzsébet Királyné Emlékezete. Nagy-Szeben, Reissenberger Adolf, 1901. 7-8.

[56] Részlet Hock János beszédéből. Közli: Magyarok csillaga. Vezérkönyv Erzsébet gyászünnepélyek rendezéséhez. szerk. Ludvigh Béla. Bp., Pesti, 1904. 5. old.

[57] Különös párhuzamot vonnak 1866-os Magyarországra való menekülése és Mária Terézia pozsonyi országgyűlésen való megjelenése között, melynek eredménye a lovagias magyar nemzet segítsége volt bajba jutott királynéjának.

[58] Porkoláb Tibor: A hódolat retorikája. (A Magyar Irodalom Pantheonja) In: Irodalomtörténet 1998. 1-2. sz. 260. old.

[59] Falk Miksa: Erzsébet királynéról. Visszaemlékezések. Bp., Lampel Róbert, 1898. 43.

[60] Részlet Teleki Gézának a Magyar Történelmi Társulat 1898. szeptember 22-én tartott rendkívüli ülésén elmondott beszédéből. In: Századok. 1898. október 13. VIII. füzet. 673-674. old.

[61] Schauch Lőrinc bíbornok-püspök beszéde a magyar Vörös-Kereszt-Egyesület 1899 évi közgyűlésén. Közli: Vasárnapi Ujság 1899. május 21. 349. old.

[62] Porkoláb Tibor: A hódolat retorikája. (A Magyar Irodalom Pantheonja) In: Irodalomtörténet 1998. 1-2. sz. 261. old.

[63] Bartha Miklós: Erzsébet királyné emlékezete. Eger, Érseki Liceumi, 1907. 12. old.

[64] Kabos Ede: Erzsébet legendája. In: Erzsébet királyasszony emlékének. Hódolat Magyarország Nagy Királynéjának. szerk.: Gábel Gyula. Bp., Globus, 1905. 118. old.

[65] Vértes József: Erzsébet magyar királyné. (Életének érdekes és bizalmas mozzanatai). Bp., Wodianer, Pannonia, 1924. 32. old.

[66] Részlet Polgár István beszédéből. Közli: Magyarok csillaga. Vezérkönyv Erzsébet gyászünnepélyek rendezéséhez. szerk.: Ludvigh Béla. Bp., Pesti, 1904. 75. old.

[67] Részlet Török Konstant a székesfehérvári ciszt. rendi főgimnázium 1899. november 20-ai gyászünnepélyén elmondott beszédéből. In: Uő: Erzsébet királyné emlékezete. Székesfehérvár, Számmer, 1899. 4. old.

[68] Porkoláb Tibor: A hódolat retorikája. (A Magyar Irodalom Pantheonja) In: Irodalomtörténet 1998. 1-2. sz. 262. old.

[69] Tölgyessy Mihály: Erzsébet királyné és a haza bölcse. In: Gábel Gyula: Nemzetünk Védőangyala. Bp., Székely, Márkus, 1900. 23. old.

[70] Részlet Szarvas Gáborné 1902-ben az Erzsébet Nőiskolában tartott Erzsébet-emlékünnepélyen elhangzott előadásából. (Megjelent a Nemzeti Nőnevelés 1902. IX. füzetéből készült különlenyomatként). Uő: Erzsébet királynéról. Bp., Franklin, 1902. 4. old.

[71] 631Részlet Eötvös József 1867. május 14-én Falk Miksához írt leveléből. Közli: Falk Miksa: Erzsébet királynéról. Visszaemlékezések. Bp., Lampel Róbert, 1898. 40. old.

[72] Részlet Schlauch Lőrincz váradi püspök 1899. május 17-én a Vörös-kereszt egyletének országos közgyűlésén mondott beszédéből. Közli: Uő.: Erzsébet királyné emléke. Emlék-beszéd. Nagyvárad, Szt. László, 1899. 6. old.

[73] Porkoláb Tibor: A hódolat retorikája. (A Magyar Irodalom Pantheonja) In: Irodalomtörténet 1998. 1-2. sz. 263. old.

[74] Idézi Récsei Ede: Erzsébet királyné hazai turista útjai. Bp., Nagy, 1905. 47. old.

[75] Andrássy Gyula tanácsa Festetics Máriának, udvarhölggyé való kinevezése alkalmából. Részlet Festetics Mária naplójából, 1871. július 4. Közli: Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Bp., Révai, 1935. 181.

[76] Porkoláb Tibor: A hódolat retorikája. (A Magyar Irodalom Pantheonja) In: Irodalomtörténet 1998. 1-2. sz. 263. old.

[77] Részlet Várhelyi Ferenc verseci állami főreáliskolai igazgató Erzsébet-napi beszédéből. Közli: Magyarok csillaga. Vezérkönyv Erzsébet gyászünnepélyek rendezéséhez. szerk.: Ludvigh Béla. Bp., Pesti, 1904. 62. old.

[78] Részlet Hoványi Gyula nagyváradi kir. kat. jogakadémia nyilvános rendes, egyetemi magántanárának 1902. november 19-én elmondott beszédéből. Közli: Uő.: Beszéd [...] dicsőült Erzsébet királyné emlékünnepélyen. Nagyvárad, Szent László, 1902. 6. old.

[79] Idézi: Magyarok csillaga. Vezérkönyv Erzsébet gyászünnepélyek rendezéséhez. szerk.: Ludvigh Béla. Bp., Pesti, 1904. 50. old.

[80] Porkoláb Tibor: A hódolat retorikája. (A Magyar Irodalom Pantheonja) In: Irodalomtörténet 1998. 1-2. sz. 263-264. old.

[81] Részlet Köpeczy Károly, székesfővárosi tanító 1899. november 9-ei beszédéből. Közli: Nemzetünk védőangyala. A magyar nemzet gyermekei számára. szerk.: Gábel Gyula. Bp., Székely, [1900]. 15. old.

[82] Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció. In: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000. 154-156.

[83] Részlet Vutkovich Sándor pozsonyi kir. jogakadémiai tanárnak 1900. november 18-án, a pozsonyi városháza nagytermében tartott beszédéből. Közli: Uő.: Erzsébet emlékünnepén. Pozsony, Wigand, 1900. 9-10. old.