Emlékművek
________________

"Ismét új szobor! - Ismét uj oltára a
jóságnak és szeretetnek! Áldozzunk
rajta liliomszirmokat..."
(Benedek Elek)

 

Erzsébet királyné kultuszában az emlékműveknek, jellegükből adódóan, kiemelt jelentőségük volt. A politikai propaganda eszköztárába illeszkedik az emlékhelyek létrehozása, szobrok állítása, melyeket a 19. század második felétől a városiasodás és a civilizáció jelének tekintenek. Megjelenésük a köztereken európai jelenség, mely összefüggésben áll a tömegek bekapcsolódásával a politikába. Ily módon a szobrok a szabályozott emlékezet támaszaként, azt hordozó szimbólumként jelenhettek meg.204 Emlékműveinek fő feladata a közösségek és a politika által is jelentősnek tartott, személyéhez kötődő kultusz éltetése - mindig az aktuális jelentéstartalom függvényében. Az emlékműveken egy-egy személy tárgyiasul, gyakran a történelem hosszabb láncolatát jelenítve meg:[1] "Az általános banális felfogás ugyanis még mindig ott tart, hogy egy emlékmű csak akkor igazi műremek, ha históriát mesél, cselekményt mutat, eposzt deklamál vagy lírai bókokat mond. Szóval többnyire ezt kívánják az emlékmű tervezőjétől, hogy vésőjével és vonalzójával végezze el a történetíró, a drámaszerző, a verselő munkáját!"[2] Ily módon az emlékműszobrászatban több művészeti ág, műfaj és funkció vegyülhet egymással. Az építészet-szobrászat keveredhet a portrészerűséggel és a jelképes ábrázolással, illetve az emblémaszerűség az epikus részletezéssel, az idealizált alakok, tulajdonságok, eszmények megjelenítésével, jelek és szimbólumok formájában.[3]

Erzsébet királyné[4] szobrai esetében a magyarok által fontosnak vélt tulajdonságok jelennek meg. Emlékműveinek az első pillanatban megnyilvánuló mondanivalónál gyakorta nincs mélyebb jelentéstartalmuk, hiszen csak azt a közhelyet, gesztust hangsúlyozzák, amely a felállításához is vezetett. Fontosságukat a társadalom igényeinek és világszemléletének tükröződése adja, mivel a közösség által kiemelt jelentőségűnek tartott királyné megörökítésére szolgálnak, képet adva egyúttal korszakuk történetszemléletéről is. Erzsébet mint a dinasztiahűség, a szabadságvágy, a szépség és a jótékonyság megtestesítője, továbbá a "legnagyobb magyar asszony" szerepben jelent meg. E folyamat eredményeképp szobrai még tovább sematizálták a róla kialakított "hamis" történelemképet.

Vidéken felavatott emlékművein a kultuszának alapját képező eszményeknek csoportos megjelenítésére nem volt lehetőség, mítoszának inkább csak egy-egy fő motívumát voltak képesek közvetíteni. Nagyobb szabású kísérletet az Erzsébet szobrok esetében csak a fővárosban emelendő nagy "nemzeti emlékmű" kapcsán láthatunk. A kor művészetfelfogásának és a köz elvárásának következménye az egyéni és ideálkép keveredése Erzsébet szobrain, gyakran alkalmazott, azonban már kiüresedett sémák és formák használata révén, amelyek a hozzá kapcsolt közhelyeket (szépség, jóság, magyaros jelleg) jelenítik meg, emblémaként helyettesítve a királyné emlékét.

E szobrok közösségi alkotásoknak tekinthetők, hiszen a megrendelők elvárásainak megfogalmazásában megmutatkozik, milyennek látták vagy akarják látni,[5] esetleg láttatni a királynét. Így hát igényeiknek megfelelően módosul Erzsébet személyiségének valódi képe. Erzsébetet a művészek - engedve a közösség elvárásainak - általában szépségének teljében, a koronázás idejéből örökítették meg, magyaros díszruhájában.[6] Ideálportréikban, teljesen elszakadva a valóságtól és Erzsébet tetteitől, a "tündérkirálynő" megformálására törekedtek.

Erzsébet külföldi szobrait a szemlélődő magyarok nagyon idegennek érezték, abból adódóan, hogy a róla magyarországi kultuszában kialakított képtől (természetesen) eltérően láttatták alakját. Erről számol be Tutsekné Bexheft Lilly is a territeti temetőben felállított szobor felkeresése után: "És mi magyarok, akiket ez a szobor vonzott ide a messze hazából, mégis csalódottan, mégis szomorúan nézzük a csodálatosan szép képet. Mert a művész, aki a mi királynénk szobrát megalkotta, idegen volt és idegen ennek a szobornak minden legparányibb része is. Ez nem a magyar királyné. Szép és nemes arcu, királyi tartásu asszony, de nem a miénk. Mintha hiányoznék valami az ő gazdag lelkéből, ami hozzánk vonzotta, egyetlen vonás az arcon, amit a művész nem tudott visszaadni."[7]

Az emlékművek politikai meghatározottságából adódóan - a szoborbizottságok által (a közösség elvárásainak figyelembevételével) sokszor részletekbe menően megfogalmazott eszmei mondanivaló révén - a megítélés elsődleges szempontjai szintén politikaiak, míg az esztétika csak másodlagos szerepet tölt be,[8] bár az Erzsébet-emlékek kapcsán - magyar értelmezési keretben - nehezen határozható meg ilyen rangsor, hiszen a királyné idealizált alakjához annyira kötődik a szépség és ennek szeretete, hogy itt lényegében a két hatás egyenrangúságáról beszélhetünk. Viszont az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után a határon kívülre került emlékművek - az általuk megfogalmazott eszmék és a korábban e célokat támogató politikai-társadalmi rendszer miatt - a társadalmi és politikai akciók célpontjaivá váltak, így a királyné szobrait gyakran eltávolították.[9] Az ábrázolás utalásai egyetlen politikai tettére, a kiegyezés közvetítésére vonatkoztak, ezzel Erzsébet közhelyes szerepévé a súlypont-módosulás előidézése vált a nemzeti emlékezet terein: állandó jelenlétével mintegy "sulykolta" a központi gondolatot, a kiegyezés elfogadását és a dinasztiahűséget.[10]

Általában az emlékezet nagyítási folyamatába illeszkedik az emlékművek méretének növelése, ami a közösségi tudatban hozzájárul a személy jelentőségének növeléséhez, kifejezve a szoborállítók megítélését a megemlékezésre érdemesítettről, illetve a neki tulajdonított eszmények fontosságáról.[11] A budapesti szobor kapcsán ennek a vonulatnak végig kiemelt jelentősége van, s egyik oka a kudarcnak, a pályázatok eredménytelenségének. Ezzel szemben a helyi emlékművek között erre nem találhatunk példákat, tekintettel a szobrot állító közösség nagy anyagi áldozatára, amelyből általában csak egy közadakozásból emelt mellszoborra telt. Másrészről a királynéról kialakított eszményi képpel is nehezen volt egyeztethető a monumentalitás, mivel pont az általa közvetített finomság, kellem, báj és jóság veszett el az ilyen jellegű kísérletek során. Ezt tükrözik a korszakban a "Nemzeti emlékmű" létrehozásra kiírt szoborpályázatok sikertelenségeinek tanulsága is.[12]

Megítélését ebből adódóan kevésbé tükrözte szobrainak mérete, erre sokkal inkább alkalmas volt elhelyezkedése, melyet leggyakrabban szimbolikus szempontok határoztak meg. Legtöbb esetben a közösség a település központi helyén létrehozott parkot választotta, figyelmességből a közismerten természetszerető királyné iránt. Gyakran a nem sokkal korábban a fentiekben már részletezett módon létrehozott, nevét viselő ligetekben állították fel szobrait, ezzel kapcsolva össze a különböző, de politikailag azonos irányba mutató szimbolikus térfoglalási aktusokat, melyek egymás hatásainak felerősítéséhez vezettek.

Az emlékezet helyei a hagyomány és a történelem metszéspontján jönnek létre a közóhaj támogatásával, míg a politikai emlékművek a rekonstruált múlt és a politikai érdekek találkozásánál a politikai propaganda nyomására.[13] Az Erzsébet-kultusz során a két gyakorlat keveredéséről, illetve összefonódásáról beszélhetünk, hiszen a közóhajt erős hatalmi támogatással is "segítették". Az emlékmű az általa hordozott jelentéstartalmat rögzíti a köztudatban a vele való mindennapi szembesülés útján, hozzájárulva az általa közvetített közhelypanelek kialakulásához. A leegyszerűsítés a politikai érdekek alapján megy végbe, s ez tovább erősíti a korábban kialakult "torz" képet Erzsébetről. Arról, hogy ezen az úton milyen hatást értek el a közgondolkodás átformálásában, Herczeg Ferenc későbbi írásából alkothatunk képet: "Az igazi nemzeti művészet a nép szívében élő érzések ösztönszerű megnyilatkozása. Azért van, hogy a Hungária szobrok és Magyarország szent patronájának képei közül a legtöbb, mely az utolsó évtizedekben keletkezett, Erzsébet királyné vonásait viseli."[14]

Az ünnepélyes leleplezésből és a rendszeresen ismétlődő koszorúzásból adódik, hogy az emlékmű lényegében "évfordulós" műfaj, ily módon a kultuszhoz kötődő változások is ezekhez kapcsolódnak. Rajtuk keresztül végigkövethető, hogy az "egyensúlyozó" szerepbe került királyné, illetve a merényletet követő megdöbbenés és felháborodás által egységbe fogott köztudat ereje milyen módosulásokkal veszít súlyából, jelentőségéből. A megemlékezési szertartások, melyek a királyné halálához kapcsolódva szeptember 10-én, illetve névnapján, november 19-én zajlottak, a legtöbb esetben az avatási ünnepségeket is valamelyik évfordulóhoz kapcsolták. E rítusok nyomán a szobrok kiemelkedtek a megszokottságból, és mondanivalójuk aktualizálása révén végbement ideológiai "újrafeltöltésük". Az emlékező közösség és a politikai hatalom magatartásából megérthető, hogy a királyné szobrai által megfogalmazott értékekre továbbra is igényt tartanak-e,[15] illetve ezzel összefüggésben az adott pillanatban milyen fontosságot tulajdonítanak Erzsébetnek. A szertartások részeként elhangzó kultikus beszédben fogalmazódott meg a közösségben, illetve a nemzeti emlékezetben kialakított viszony a királyné emlékéhez. E jelenség illusztrálására egy jellemző részlet: "E szobor pedig, a mit a kegyelet és a hazafiság állított föl Felséges Asszonyunknak, egy szent symbolum, symboluma annak a végtelen szeretetnek, a mely imádott Erzsébet királynénk emléke iránt mindig élni fog, a míg magyar szív földobogni fog e hazában."[16]

Emlékműveinek vizsgálatakor megállapítható, hogy milyen hatást akartak gyakorolni a közgondolkodásra, milyen Erzsébet-képet alakítottak ki a köztudatban és ezek felhasználásával milyen célok érdekében, mily módon mozgósítottak.[17]

Erzsébetnek halála után egyik első emlékművét, egy emlékoszlopot 1899. január 8-án avatták fel a Torontál vármegyei Felső- Muszlyán,[18] az első szobrát Nyirádon[19] adták át ugyanezen év május 22-én.[20] A szoborállításokon nyomon követhető a királyné kultuszának alakulása. A legtöbb emlékművet a halála utáni évben, illetve 1901-ben avattak, majd folyamatosan megfigyelhető számuk csökkenése, főként az 1910-es évektől. A változás azonban már 1904-től érzékelhető.[21] A meginduló szoborállítási mozgalmakról a Vasárnapi Ujság így számolt be: "...az ország más helyein is emeltek a királynénak kisebb emlékjeleket: jeleit annak, hogy a magyar nemzet iránti szeretete viszhangra talált az ország minden pontján: ott a hol - kedves tartózkodási helyén - személyesen is érintkezett a néppel, s ott is, ahol nem igen fordult ugyan meg, de azért a lelkesedés iránta nem volt kisebb."[22]

A szoborállítás ötletét általában a helyi hatalom veti fel a köz óhajára hivatkozva, a gyűjtések elhúzódása azonban sejteti a társadalom támogatottságának a reméltnél kisebb mértékét. A szoborállítás költségessége miatt[23] az egyes települések gyakran csak több év gyűjtés eredményeként tudták felavatni szobraikat. Ez magyarázhatja a 1900-as évek lendületét. Ezt követően a hullám megtörése figyelhető meg.[24] Mivel a merényletet követő kezdeti felháborodás és döbbenet elmúltával a kultusz egyre vesztett jelentőségéből, ezzel egyidőben más személyek kultusza kezdett nagyobb jelentőséget kapni (Kossuth és Rákóczi). Ehhez járult továbbá az is, hogy a korábban a köztudatban a király melletti egyensúly szerepét betöltő királyné "küldetése" lassan érvényét vesztette, hiszen az uralkodó mindenkit túlélt, és a kortársak szemében idős, szánalomra méltó emberré, a monarchiát megtestesítő szimbólummá vált.

A királyné emlékművei között különlegessége révén kitűnik a Soborsinban[25] 1899. november 19-én átadott 3 m magas márványobeliszk, melynek közepén üveg alatt R. Hirch Nelli Erzsébetet gyöngyös főkötővel, magyaros díszruhában ábrázoló képét helyezték el. A szobrot ingyen bocsátotta alkotója az emléket állító közösség rendelkezésére.[26]

Ezzel szemben vidéki szobrainak tipikus példáját nyújtja - mind az emelt szobor típusa, illetve talapzatának felirata, mind elhelyezése és avatási ünnepsége révén is - a szabadkai emlékmű. A város egyik központi helyén, az Erzsébet-parkban 1900. szeptember 10-én felavatott,[27] Stróbl Alajos szobormintája alapján bronzba öntött mellszobor a koronázás idejéből királynéi jelvényeiben örökítette meg a királynét, talapzatán "Erzsébet királyné" felirattal. Átadási ünnepségét természetesen halálának évfordulójára időzítették.[28]

Erzsébet királyné vidéki emlékei közül a gödöllői, a bártfai és a szegedi emelkedik ki mind nagyságrendileg, mind eltérő ábrázolásmódjával, továbbá művészeti szempontból is, hiszen a többiek sok esetben csak Zala György vagy Stróbl Alajos művei alapján sokszorosított darabok voltak.[29] Kiemelt szerepüket mutatta továbbá az is, hogy Ferenc József[30] személyesen, illetve képviselője révén jelent meg az átadási szertartáson, jelezve az emlékművek jelentőségét. Mindhárom esetben motiválta a szobor felállítását a királynéhoz való személyes kötődés is.

A gödöllői szobor

Gödöllő a királyné kultuszának formálásában kiemelt helyet kapott: kedvelt tartózkodási helye volt, a magyarokkal való személyes érintkezés szimbóluma, mivel Magyarországi tartózkodásai során 2569 napból 2480-at töltött Budán és Gödöllőn.[31] Rendszeres jelenlétével átformálta a közvéleményt, "tudatosítva" a királyi családról alkotott és a róla kialakított magyarszerető képet, melyben a helyi legendák erőteljes pozitív hatást gyakoroltak ideálképének születésére. A gödöllői történetekből a magányt szerető, természetjáró királyné képe bontakozik ki, aki igyekszik férje döntéseit kedvezően befolyásolni a magyar ügyekben. Alattvalókkal közvetlenül, kedvesen érintkező mesebeli "tündérkirálynő" jelenik meg a legendákban, aki titokban tett adományaival gondoskodik szegény népéről.[32] Hogy Gödöllő mennyit is köszönhetett a királynénak, mutatja, hogy halálát követően a rezidencia jelentősége csökkent, nemcsak a császári család, hanem a magyar nemzeti tudat szempontjából is.[33]

A királyné számára előbb kedvenc időtöltéseinek (lovaglás, séta), majd menedékének színtere volt Gödöllő. Ez a különleges, szeretetteli kapcsolat indokolja kiemelt szerepét emlékezetének helyei között, melynek eredményeként szobra a gödöllői nyugodt, békés időszakot eleveníti fel. A gödöllői Erzsébet-parkban felállított szobor avatására 1901. május 19-én került sor Ferenc József jelenlétében. Ezen igény már közvetlenül a királyné tragikus halála után felmerült, tekintettel az Erzsébet iránt érzett kiemelt szeretetre és tiszteletre a helyiek körében, a személyes érintkezésből adódóan: "Hogyne állítana szobrot a Megdicsőültnek Gödöllő népe, az a nép amelyet ő is annyira szeretett, s amely nép még emlékében is imádja."[34] A szoborbizottság 1898. november 6-án alakult meg,[35] tiszteletbeli elnökévé Ferdinánd toscanai nagyherceget, elnöknek a főszolgabírót, Kapczy Vilmost választották. Országos gyűjtést indítottak a szobor megvalósítására,[36] melyhez megszerezték Darányi Ignác földművelésügyi miniszter támogatását, aki felkarolta az Erzsébet-szobor ügyét.[37] Ekkor született döntés arról is, hogy az emlékművet a miniszter által létesített gödöllői Erzsébet- parkban[38] fogják felállítani,[39] ily módon egybefonva emlékezetének helyeit, hogy "a nagy természetet dicső emlékének megörzőjévé, emlékszobrának keretévé"[40] avathassák. Elkészítésére először Zala Györgyöt kérték fel, aki Erzsébetet egy parasztlánnyal beszélgetve ábrázolta volna, amint kezét a vadrózsabokor alatt ülő kislány fejére teszi, megidézve ezzel a királynéhoz kapcsolódó kedves gödöllői jelenetet.[41] Végül Róna József kapott megbízást[42] a szobor tervének kidolgozására, 1900 augusztusában,[43] lemondva minden anyagi haszonról.[44] Ferenc József 1900. október 18-án, a művészt műtermében felkeresve, 2 elkészített mintából választotta ki a szerinte megfelelőbbet Gödöllőre. A szobor Erzsébetet sétaöltözetben örökítette meg:[45] "Maga a szobor a parkban sétáló királynét ábrázolja, amint egy pillanatra napernyőjére támaszkodva megáll s elmereng; a balkezében legyezőt és sétaközben szedett néhány virágszálat tart. Megkapó eszme! Nem is lehetett volna hűségesebben kifejezni az ő szeretetét a természet iránt. Igen, csakis ilyennek lehet elképzelni Gödöllőn a királynét, színes virágokkal, illatos fák társaságában, mosolyogva mely mosolyt az a boldogság csalt ajkára, melyben része volt mindannyiszor, valahányszor a természet szabad ölében járhatott-kelhetett."[46] A szobor[47] 1901. február 15-én készült el, bronzba öntését Breschorner A. M. és  fia cég végezte el.

Jótékonysági törekvésekkel is összekötötték az emlékmű[48] felavatását. Ez alkalomból adta ki a szoborbizottság Ripka Ferenc Erzsébet királyné Gödöllőn 1867-1897 című könyvét. Az eladásából befolyó összeget a gödöllői szegény iskolás gyerekek javára létrehozandó Erzsébet-alapítványnak ajánlották fel.[49] Az 1901. május 19-ei leleplezési ünnepségre különvonatokat indítottak Gödöllőre, a nagy számú részvételre való tekintettel. Megjelentek az uralkodó család tagjai, képviseltette magát a kormány, az országgyűlés két háza és a törvényhatóságok.[50] Az istentisztelet követően az ünnepség a himnusz eléneklésével vette kezdetét. Kapczy Vilmos főszolgabíró, a szoborbizottság elnöke átadási beszédében megfogalmazta az emlék helyét a nemzeti emlékezetben: "egy szobor állítatott föl, mely hivatva leend végtelenségig hirdetni a magyar nép rendithetlen rajongását, eszményi szeretetét, kegyeletét és hódolatteljes tiszteletét megdicsőült felséges királynénk iránt." [51]

Majd felkérésére a király mondott köszönetet szeretett hitvese emlékének megörökítéséért.[52] Az uralkodói beszédet Darányi Ignác szavai követték, aki átvéve a szobor gondozását a bizottságtól, szónoklatában kifejtette a magyarok és a királyné különös kapcsolatáról alkotott véleményét: "Egy láthatatlan erő vonzotta a megdicsőült királynét hozzánk közelebb és közelebb. Tüneményes volt, hogy mennyire szerette a magyar népet: a magyar nép sem szeretett s nem imádott királynét még úgy, mint a megdicsőült Erzsébetet. Nem is halhat meg az, ki egy nemzet szívében van eltemetve. Elmulhattak a napjai, de élni él tovább a nép emlékezetében és hagyományában a nép költészetében és imáiban. És jelen van mindenütt, a hol jó emberek szeretnek és szenvednek, hogy példát adjon a szeretetben és példát adjon a szenvedésben is."[53] Az ünnepély hangulatáról az Uj Idők tudósításból kaphatunk képet: "Az öreg király szemébe köny gyűlt, az udvarhölgyek pedig, akik közvetlen ismerték a boldogult nagyasszonyt, meghatottan zokogtak. Talán ez volt az első szoborleleplezés, amelynél az emberek meghatottságtól sírtak."[54]

Megkísérelték a szobrot állító közösség életében neki szánt szerepet lírai formába is önteni. Szemléletes példa erre Győry Loránd az átadásra írt Erzsébet visszatért című verse:

"Ujra miénk vagy hát, miként mienk voltál,
Míg áldott ajkadról hallók az igéket;
S most örökre mienk lesz a szobrod, ez oltár,
Melyhez imádkozni jár majd a Te néped.
[...]
Mely abban uj erőt, uj vigaszt talála:
Hogy egy Eszmény, kit az Ég csak egyet adott,
Erzsébet visszatért, itt áll, - feltámadott!"[55]

A szobor sorsa a 20. században "kalandosan alakult". Az ötvenes években szét akarták fűrészelni, hogy bronz alapanyagát értékesíthessék, melyet végül a gödöllőiek közbenjárása akadályozott meg.[56] Kultuszának újraéledésével, visszaállítására a gödöllői Erzsébet-park rekonstrukciójával összefüggésben került sor.[57]

A bártfai szobor

Bártfa-fürdő,[58] hasonlóan Gödöllőhöz, igen sokat köszönhetett a királynénak. Erzsébet 1895. júliusában háromhetes kúrát tartott itt,[59] minek hatására "Bártfa egy csapásra a világfürdők közé küzdötte fel magát"[60], s hálája jeléül több Erzsébetre utaló emlékhelyet hozott létre. A királyné 1895. július 1-22-ig keresett gyógyulást a fürdőhelyen, s alakjáról itt is legendák születtek a gödöllőihez hasonló szellemben. Tartózkodása kapcsán a már életében megnyilvánuló kultuszáról, illetve annak szélesebb társadalmi körű támogatottságáról is képet alkothatunk a Bártfa és Vidéke beszámolójából: "Megható a szeretet megnyilvánulása, az imádatig menő hűséges ragaszkodás kifejezése, melylyel az egyszerü, szegény pórnépünk imádott ťKirálynőŤ-jéről beszél. Megható, mert szivből fakadó, az az egyszerű hódolat, melyet lépten-nyomon látni, hallani, a mikor a felséges Nagyasszonyról van szó. Ezt nem lehet mesterkélten előidézni! Annyira még nem haladt senki, azt akarva csinálni nem lehet! Kincs aranyért a szeretet nem vásárolható!"[61] Még Erzsébet életében, 1896 tavaszán márványtáblát[62] helyeztek el a Deák- szálloda falán, előző évi pihenésének emlékére. Németh László átadási beszédében, még több előnyt remélve a királyné korábbi jelenlétéből, kifejtette: "Hatalmaserejű gyógyforrásaink ezután még nagyobb körben lesznek elismerve, méltányolva és a távolabbi vidékekről is számosabb látogatók által felkeresve."[63] Szimbolikus térfoglalásaik keretében Erzsébet jóváhagyásával a kúrája során használt Lobogó-forrást Erzsébet-forrásnak keresztelték át, iránta való hálájuk kifejezéseként.[64] A hozzá kötődő ereklyetisztelet egy sajátos mozzanata figyelhető meg az 1899 júliusában az Orvos-forrásnál felállított[65] emlékoszlopa esetében, melybe ivópoharát[66] foglalták bele: "A csinos emlékoszlop több reminiszczencziát elevenitett fel a királyné bártfai tartózkodásáról, melyre egyébként a hatalmas fenyvesek zöld ölén pihenő kies fürdőhelyen sok minden emlékeztet."[67]

1903. augusztus 16-án újabb Erzsébet- emlékhelyet adtak át Bártfa-fürdőn. Donáth Gyula alkotását avatták fel a település központi helyén, a Deák Ferenc szálloda előtti parkban, szemben a királyné által valamikor használt lakosztállyal. A helyszínt Erzsébet iránti tiszteletük kifejezéseként az általa kedvelt fenyőfák telepítésével rendezték.[68] Az Erzsébet-szobor ötletét Bárdossy Jenő, Sáros vármegye főispánja vetette fel az 1901. augusztus 11-én tartott értekezleten.[69] Maga és felesége a szobor költségeinek felével járult hozzá a megvalósításához.[70] A fennmaradó összegek előteremtésére gyűjtőíveken indult meg az adakozás,[71] melyeken megfogalmazódott a bártfaiak hálája a királyné iránt, köszönetett mondva Erzsébetnek: "Ott hol ő lakott, ahol a fenyveseink illata andalitó, enyhitő hatást gyakorolt a bánatos Nagyaszony lelkére; a hol fürdőnk minden talpalattnyi területe szentté lett avatva az Ő léptei alatt és enyhet talált a mélyen súlytott Anyai szív: ott hadd hirdesse az Ő emléke azt, hogy mily feddhetetlen az Ő dicső alakja vármegyénknek, Bártfa városának a bártfai gyógyfürdő s közönségének. Az Ő emlékéhez zarándokoljon késő utókorban is a szenvedő fürdő-közönség, példát és erőt meritve a mi hazánk nagy Szenvedőjétől!"[72] Az Erzsébet-emlék felállítását Sáros vármegye törvényhatósága 2000 koronával segítette,[73] mutatva ezzel a központi hatalom erkölcsi és anyagi támogatását is. A szobrász kiválasztásáról a szoborbizottság 1902. évi ülésén született határozat. A főispán indítványára a szobor elkészítésére Donáth Gyula szobrászművészt kérték fel. A királynét a bronzból készült munka ülve ábrázolta fiatal korában, s magyarországi kedvelt attributumaival örökítette meg, vagyis a koronázási díszruhájában, koronát viselve, kezében legyezőt tartva, hátszegi márvány talapzatán "Erzsébet" felirattal. A szobor 12 000 koronába került, melynek előteremtésére az átadás előtt, augusztus 8-án műkedvelői hangversenyt rendeztek a szoboralap javára,[74] mivel még ekkor sem állt rendelkezésükre a szükséges összeg. 1903 májusában küldöttség jelent meg Ferenc Józsefnél, felkérve az uralkodót, hogy tisztelje meg jelenlétével szoboravatási ünnepélyüket.[75] Az 1903. júniusában tartott értekezleten további 1000 koronát szavaztak meg a felmerülő költségekre. A talapzatot július 25-én, a szobrot pedig augusztusban állították fel.[76]

Az augusztus 16-ai ünnepség hangulatát a Vasárnapi Ujság írásában így idézte meg, megvilágítva kultuszának az alsóbb néprétegek körében való támogatottságát is: "Az ünnep is a nép szeretetének kifejezője volt. Az úri ruhák mellett ott rajzott a föld népe, a férfiak a maguk szőtte kenderszín ruhában, vörös-kék sujtásos mellényben, az asszonyok, lányok virágos, kék, fehér viganóban."[77] Az avatási szertartás a Himnusz eléneklésével indult, amit Bárdossy Jenő főispán beszéde követett. A királyné magyar történelemben - a köztudat szerint - betöltött szerepéről Berzeviczy Albert emlékezett meg: "magyar emberrel szemben könnyebb a napot letagadni az égről, mint szivében kioltani azt a hitet, meggyőződést, hogy Erzsébet királynénk szeretete a magyar nemzet iránt volt a varázserő, mely a legjobb király atyai szivét és egy sokat szenvedett, félreismert nép érzelemvilágát egymáshoz közelebb hozta, az engesztelődés és a béke nagy művét dicsőséges befejezésre jutatta."[78] Majd beszédében Erzsébet magyarországi kultuszának halála utáni alakulását jellemezte, a kultikus beszéd gyakran használt szólamaival: "Nincs semmi túlzás benne, hogy azóta nálunk száz meg száz helyen igyekeztek valami emlékjelben, valami elnevezésben, valami alapításban megörökíteni azt a nevet, mely él, míg magyar élni fog, ennek a hazának talpalatnyi területén. [...] Ünnepeljünk egyesülve minden jó hazafival, ünnepeljünk abban a hitben, hogy nemcsak ércalakja és emléke marad közöttünk, de szelleme sem fog elhagyni, őrködni fog továbbra is e sorsüldözött nemzet fölött, a melynél az ő emlékezete áldva lesz mindörökké."[79] E szavai után Farkas Imre Erzsébet királynéról szóló versét szavalta el Bornemissza Gaby. Az ünnepség koszorúzással, majd a Szózat eléneklésével zárult, melyet társasebéd követett. Az emlékezés este a bártfai vöröskereszt egyesület fiókegyletének díszelőadásával és estélyével folytatódott.[80] Az emlék szerepét a királyné kultuszában ily módon határozták meg: "Legyen az ő itteni kőemléke annak a magyar kegyeletnek a mekkája, a hova igaz hittel és áhitatos tisztelettel zarándokolnak el az ő megszentelt emlékének tisztelői."[81] Szobrát a 20. században ért viszontagságok után az 1968 tavaszán újra felállították, összefüggésben a királyné kultuszának újbóli "felvirágzásával".[82]

A szegedi szobor

A királyné halála után Szegeden is felvetődött szobrának felállítása, annak emlékére, hogy a királyi pár 1857-es magyarországi körútja során Szeged városát is felkereste május 24-25. között.[83]

Begavári Back Bernát tett adományt a tervek megvalósítására, melyhez a Szegedi Hiradó meginduló gyűjtése is kapcsolódott.[84] A szobor emelésének ötletét Stetzel Frigyes[85] indítványára a szegedi képzőművészeti egyesület 1901. február 16-án tartott ülésén vetették fel ismét. Elképzeléseik szerint közadakozásból egy mellszobrot állítottak volna fel az újszegedi Erzsébet királyné ligetben.[86] Felhívást intéztek a Szegedi Nőegyesületekhez, széleskörű gyűjtésre szólítva fel őket.[87] A meginduló adakozás egy mellszoborra sem volt elég, bár a korábban e célra összegyűlt adományokat felajánlották az egyesületnek. Az anyagi nehézségek ellenére 1902-ben felkérték Ligeti Miklóst, Telcs Edét és Ifj. Vastag Györgyöt szobortanulmányok elkészítésére. A városi tanács választmánya végül egy egészalakos szobor emeléséről határozott,[88] melynek elkészítésével, Lázár György javaslatára, Ligeti Miklóst bízták meg.[89] A szobor koncepciójának módosulása maga után vonta az elhelyezés megváltoztatását is. Végül a város egyik központi helyére, a Stefánia-sétatérnek a városi színházzal szemben lévő fásított területére esett a választásuk,[90] ezzel is jelezve személyének fontosságát. A Pesti Hirlap így méltatta az elkészült művet: "Elbűvölő bájjal ül a szépséges királyné egy márvány padon, csipkés magyar ruhában koronával a fején, üde szépsége teljes virulásában és miközben elmerengve alátekint, gyönyörű kezeit önfeledten ölében pihenteti s jobbjában legyezőt tart. Annyira szép ez a női alak, hogy rövid időn belül, ha szerte az országban megismerik, szerelmes lesz belé az egész Magyarország, mit ahogy szerető rajongással őrizzük emlékét ma is e hazában."[91]

Az emlékmű leleplezésére 1907. szeptember 29-én került sor, a király képviseletében megjelent József főherceg jelenlétében. Az avatási szertartás jelentőségét, politikai fontosságát mutatta továbbá több miniszternek, az országgyűlés két háza küldöttségének, törvényhatóságok képviselőinek részvétele is.[92] A szobrot kék-fehér (utalva a királyné bajor származására), illetve a város és a nemzet színeiben pompázó lepel borította.[93] Az átadás Erdélyi Béla,[94] a képzőművészeti egyesület tagjának beszédével indult, amit József főherceg szavai követtek, majd Lázár György polgármester vette át a szoborbizottságtól a szobrot. Szónoklatában a kultikus beszéd egyik nagyon jellemző panele jelent meg, utalva Erzsébet kijelölt szerepére a nemzeti emlékezetben: "nemcsak a szobron, hanem a magyar nemzet történetének márványtábláin is aranybetükkel fogják tündökölve látni a mi Nagyasszonyunk nevét, tisztelettel, hódolattal hajoljanak meg mindig annak dicsőséges neve és emléke előtt, kit a nemzet örökké élő géniusza már életében a magyar haza védőszentjei sorába igtatott."[95] A korábban már részletesen ismertetett, Erzsébet királyné magyarországi kultuszában a magyarok által neki tulajdonított értékeket fogalmazta meg az alkotás: "a legraffináltabb müvészetismerőt is hódolatra készteti legendás hőse iránt. A mi ennél a szobornál elsősorban és legfőképpen megragad, a mi észt és szivet lebilincsel, megbüvöl, fölráz, lelkesít: az a királyné drámai egyénisége. Bizonyára van e varázsban egy csöpp annak a históriai nagy alaknak a delejes áramlatából is, aki martyrumának dicsőségével szinte magával ragadja a fantáziát"[96] egyéniségének elemeivel együtt: "a finom nőiesség, arisztokratikus nyugalom, merengő, kissé zárkózott kedély, könnyed és színes szellem, melynek mindazonáltal van egy éles karakterisztikonja: a születés kiváltsága révén természetéhez tartozó formaszerűség."[97]

Szegedi szobrának a sorsa is a korábban már tárgyalt példákhoz hasonlóan alakult: 1950-ben a Lenin-Sztálin-emlékmű elhelyezése ürügyén távolították el, a hatvanas években került a szegedi múzeum udvarára, majd 1997. augusztus 8-án ismét felavatták, bár nem pontosan a régi helyére került vissza.[98]

Emlékművei kultuszának emlékezethelyei között kiemelkedő szerepet játszottak. A vidéki közösségek életében játszott szerepükről és hatásukról csak sejtéseink lehetnek. Állandó jelenlétükkel emlékeztetik a szemlélőket a királyné alakjára és az általa a köztudatban képviselt eszmékre, oly módon is, hogy szobrai szakrális színhelyül, illetve díszletként szolgáltak a megemlékezési szertartásokhoz. Szimbolikus térfoglalási eljárások összekapcsolódását eredményezte, hogy gyakran adtak nevet az őket "befogadó" közterületnek is, illetve az Erzsébet-parkok révén egymás hatását erősítve járultak hozzá Erzsébet kultuszának éltetéséhez. Mondanivalójukkal, ábrázolásmódjukkal tovább sematizálták a köztudat amúgy is igen leegyszerűsített képét a királynéról: csak az általuk látni kívánt Erzsébet jelenhetett meg mint a legnagyobb magyar asszony és királyné.

A közvélemény mindvégig nagy érdeklődéssel kísérte Erzsébet királyné szobrainak felállítását, s ez egyre inkább összefonódott a budapesti nagy nemzeti emlékmű mielőbbi elkészülésének vágyával,[99] melynek kudarcát Lyka Károly a következőben látta: "Egy törékeny, világtól elvonult asszonynak nem lehet olyan jellemző momentumot állítani, amelybe a szobrász és építész bele tudna ölni két milliót."[100] E gondolatok átvezetnek az emlékmű történetének ismertetéséhez.

[1] Ebben az esetben erre kísérlet csak a budapesti nemzeti emlékmű keretében történt.

[2] Lyka Károly: Az Erzsébet-emlékmű. In: Művészet 1902. 105-106. old.

[3] K. Kovalovszky Márta: Emlékműszobrászat (Művészeti füzetek). Bp., Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1978. 5-6. old.

[4] Erzsébet királyné képzőművészeti megközelítéséhez lásd: Cennerné Wilhelmb Gizella: A képzőművészet szerepe Erzsébet királyné tiszteletének és kegyeletes emlékezetének ábrázolásában. In: Erzsébet a magyarok királynéja.(Kiállítás az Osztrák Kultúra Múzeumában). szerk.: Cennerné Wilhelmb Gizella.Eisenstadt, Böchlau, 1991. 168-175. old., Basics Beatrix: Erzsébet királyné a képzőművészetben. In: Erzsébet a magyarok királynéja. szerk.: Rácz Árpád. Bp., Rubicon, 2001. 126-131. old.

[5] K. Kovalovszky Márta: Emlékműszobrászat (Művészeti füzetek). Bp., Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1978. 5-17. old.

[6] Erzsébet magyar hagyományokat követő díszöltözeteihez lásd: Tompos Lilla: A díszmagyar. A magyar díszöltözet története. Bp., Magyar Mercurius, 2005. 24., 33-36., 44. old.

[7] Pesti Hirlap 1902. szeptember 11. 2. old.

[8] Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Bp., Osiris, 2003. 19-20. old.

[9] A kérdéshez lásd: Szeles László: Katalógus (Erzsébet magyar királyné szobrairól, emlékoszlopairól és emléktábláiról.) In: Erzsébet a magyarok királynéja.(Kiállítás az Osztrák Kultúra Múzeumában). szerk.: Cennerné Wilhelmb Gizella. Eisenstadt, Böchlau, 1991. 260-272. old.

[10] Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Bp., Osiris, 2003. 18-24. old.

[11] K. Kovalovszky Márta: Emlékműszobrászat (Művészeti füzetek). Bp., Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1978. 20-24. old.

[12] Lyka Károly: Az Erzsébet emlékmű. In: Művészet 1902. 105-110. old.

[13] Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Bp., Osiris, 2003. 25-27. old.

[14] Erzsébet királyasszony emlékének. szerk.: Gábel Gyula, Bp., Globus, 1905. 92. old.

[15] Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Bp., Osiris, 2003. 27-29. old.

[16] Részlet Svacsina Géza a kolozsvári Erzsébet-szobor átadásakor mondott beszédéből. Közli: Kuszkó István: Erzsébet királyné kolozsvári emlékei. Kolozsvár, 1906. 183. old.

[17] Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Bp., Osiris, 2003. 31-34. old.

[18] Torontál 1899. január 9. 2. old.

[19] Veszprém vármegye.

[20] Vasárnapi Ujság 1899. május 28. 372. old.;Szálló Levelek, 1899. május 22. 1-7. old.

[21] A jelenlegi kutatásaim adatai alapján, melyek még további fejlesztést igényelnek.

[22] Vasárnapi Ujság 1901. július 28. 485. old.

[23] A nyirádi emlékhely létrehozása csak a szobor beszerzését és talpazatát számítva több mint 700 koronát jelentett. Szálló Levelek, 1899. május 22. 6-7. old.

[24] A királyné kiemelt jelentőségét az is mutatja, ha emlékműveit összehasonlítjuk a Habsburg család tagjainak Magyarországon emelt szobraival. A vizsgált korszakban József nádornak, Mária Teréziának és Rudolf trónörökösnek hoztak létre nagyobb, jelentősebb emlékhelyet.

[25] Arad vármegye.

[26] Vasárnapi Ujság 1899. december 3. 822. old.

[27] A Magyar Királyi Államvasutak kertjében.

[28] Vasárnapi Ujság 1900. szeptember 30. 643. old.

[29] A Magyar Iparművészeti társulat az ország jeles személyiségeinek 28-30 cm magas bronzszobrait kezdte értékesíteni az 1880-as évek végétől 35ért (1897-ben). Ferenc József és Erzsébet királyné szobrát Stróbl Alajos megmintázásában gyártották. (A társulat hirdetését lásd: Magyar Iparművészet 1897. 11.1899-től Zala György Park Clubba készített szobrának a másolatát hozták forgalomba. (Magyar Iparművészet 1899. 40-41. old.) Olvasóiknak így ajánlották megvételre e dísztárgyakat "...igen alkalmasak arra, hogy minden úri lakásnak méltó diszét képezzék." Magyar Iparművészet 1899. szeptember 219.

[30] Az uralkodó magyarországi emlékműállításokhoz való viszonyulásáról (feleségét nem érintve) lásd: Sinkó Katalin: Ferenc József: a dinasztikus és a nemzeti reprezentáció versengése és dualizmusa. In: Császár és király. Történelmi utazás: Ausztria és Magyarország 1526-1918. (Kiállítás az Osztrák Nemzeti Könyvtár Dísztermében. 2001. március 8-május 1.) szerk.: Fazekas István, Ujváry Gábor. Collegium Hungaricum, 2001. 19-22. old.

[31] Márki Sándor számításai szerint. In: Uő.: Erzsébet, Magyarország királynéja. Bp., 1899. 12-13. old.

[32] E történeteket is összegyűjtötte Ripka Ferenc az uralkodó családot Gödöllőn bemutató kötetében. Lásd: Ripka Ferencz: Gödöllő a királyi család otthona. Bp., Hornyánszky, 1896.

[33] Varga Kálmán: Gödöllő a politikai köztudatban (1867-1918). In: Politika, politikai eszmék, művelődés a XIX. századi Magyarországon. Bp., ELTE-BTK, 2000. 175. old.

[34] Ripka Ferenc: Erzsébet királyné Gödöllőn 1867-1897. Emlékkönyv a gödöllői Erzsébet szobor leleplezési ünnepére. Bp., 1901. 48-49.

[35] Alelnökei Deininger Imre (királyi tanácsos, jószágigazgató) és Pirkner Ernő (erdőmester), a végrehajtó bizottság elnöke Ripka Ferenc.

[36] A vidéki szoborállítások esetében egyedülálló módon.

[37] Ripka Ferenc: Erzsébet királyné Gödöllőn 1867-1897. Emlékkönyv a gödöllői Erzsébet szobor leleplezési ünnepére. Bp., 1901. 48-49.

[38] A liget 1. sz. telekkönyvi betét 5212/2 helyrajzi számán.

[39] Gödöllő és Vidéke 1901. május 5. 3. old.

[40] Részlet Ripka Ferenc írásából. Közli: Gödöllő és Vidéke 1901. május 19. 1. old.

[41] Vasárnapi Ujság 1899. október 22. 729. old.

[42] Zala György nem tudott volna időben elkészülni, mert még Andrássy Gyula szobrán dolgozott.

[43] Vasárnapi Ujság 1900. augusztus 5. 517. old.

[44] A szobor elkészítéséhez lásd: Róna József: Egy magyar művész élete. Bp., Európa, 1929. II. köt. 666-674. old.

[45] Vasárnapi Ujság 1900. október 21. 697. old.

[46] Récsei Ede: Erzsébet királyné hazai turista útjai. Bp., Nagy, 1905. 83-84. old.

[47] Három méter magas, talapzata zebegényi trachitból készült nyolcszögű formában.

[48] A talapzaton "Erzsébet királynénk", alján bronzkoszorúval "A gödöllői nők szivében örökké élni fog emléked", a szobor hátoldalán pedig "Közadakozásból" feliratok találhatók.

[49] Vasárnapi Ujság 1901. május 19. 327. old.

[50] A leleplezési ünnepély részletesebb leírásához lásd: Herbst József: Erzsébet királyné szobrának leleplezési ünnepe. Bp., Bagó, 1901.

[51] Gödöllő és Vidéke 1901. május 20. 2. old.

[52] A gödöllői Erzsébet-szobor felállításáét végzett munkájáért Ferenc József Róna Józsefet, Kapczy Vilmost és Ripka Ferencet kitüntetésben részesítette.

[53] Vasárnapi Ujság 1901. május 26. 342. old.

[54] Uj Idők 1901. május 26. 473. old.

[55] Ripka Ferenc: Erzsébet királyné Gödöllőn 1867-1897. Emlékkönyv a gödöllői Erzsébet szobor leleplezési ünnepére. Bp., 1901. 8. old.

[56] Szeles László: Katalógus (Erzsébet magyar királyné szobrairól, emlékoszlopairól és emléktábláiról.) In: Erzsébet a magyarok királynéja.(Kiállítás az Osztrák Kultúra Múzeumában). szerk.: Cennerné Wilhelmb Gizella. Eisenstadt, Böchlau, 1991. 264.

[57] Krassay László: A gödöllői Erzsébet-park története és leírása. In: Emlékülés a Gödöllői Erzsébet-park alapításának 100. évfordulóján. szerk.: Krassay László. Gödöllő, 1998. 62. old.

[58] Sáros vármegye

[59] Részletes beszámolót közöl a királyné bártfai tartózkodásáról: Vasárnapi Ujság 1895. július 14.

[60] Récsei Ede: Erzsébet királyné hazai turista útjai. Bp., Nagy, 1905. 117. old.

[61] Bártfa és Vidéke. 1895. július 2. 1. old.

[62] Felirata: "Ezen házban lakott ő császári és királyi felsége Erzsébet királyné 1895. junius. 1-julius. 22."

[63] Emléklapok dicsőült Erzsébet királyné szobrának Bártfa-fürdőn 1903. évi augusztus 16-án történt leleplezése alkalmából. szerk.: Arányi Dezső. Bártfa, Salgó, 1903. 26. old.

[64] Emléklapok dicsőült Erzsébet királyné szobrának Bártfa-fürdőn 1903. évi augusztus 16-án történt leleplezése alkalmából. szerk.: Arányi Dezső. Bártfa, Salgó, 1903. 19. old.

[65] Felirata: "Ezen pohárból itta Bártfai gyógyforrások vizét az Istenben boldogult, felejthetetlen emlékű Erzsébet Ő csász. és királyi fensége, Magyarország királynéja 1895 július 1-től 22-ig. Őrizzük kegyelettel." A pohár alatti márványtáblán: "Unda salis, ferro fraterno foedere iucia, qui bibis út valeas, hoc tibi fonte salit, hora fugax signet, perituri tempora morbi, quum crestet mordo deficiente, salus." Közli: Szeles László: Katalógus (Erzsébet magyar királyné szobrairól, emlékoszlopairól és emléktábláiról.) In: Erzsébet a magyarok királynéja.(Kiállítás az Osztrák Kultúra Múzeumában). szerk.: Cennerné Wilhelmb Gizella. Eisenstadt, Böchlau, 1991. 265. old.

[66] A pohárhoz egy történet is kapcsolódik: a királyné megérkezése után nyomban el akarta kezdeni a kúráját, ezért a szomszéd cukrászdából kellett kölcsönkérni ivópoharat, melyet végig használt tartózkodása során az előkészített ezüst kehely helyett. Eperjesi Lapok 1899. július 16. 3. old.

[67] Eperjesi Lapok 1899. július 16. 3. old.

[68] Bártfafürdői Hiradó 1903. június 14. 3. old.

[69] Emléklapok dicsőült Erzsébet királyné szobrának Bártfa-fürdőn 1903. évi augusztus 16-án történt leleplezése alkalmából. szerk.: Arányi Dezső. Bártfa, Salgó, 1903. 10. old.

[70] Bártfafürdői Hiradó 1903. augusztus 23. 1. old.

[71] Az adakozók részletes névsorát lásd: Emléklapok dicsőült Erzsébet királyné szobrának Bártfa-fürdőn 1903. évi augusztus 16-án történt leleplezése alkalmából. szerk.: Arányi Dezső. Bártfa, Salgó, 1903. 43-45. old.

[72] Uo. 11. old.

[73] Bártfafürdői Hiradó 1903. augusztus 23. 2. old.

[74] Bártfafürdői Hiradó 1903. augusztus 9. 2-3. old.

[75] Emléklapok dicsőült Erzsébet királyné szobrának Bártfa-fürdőn 1903. évi augusztus 16-án történt leleplezése alkalmából. szerk.: Arányi Dezső. Bártfa, Salgó, 1903. 12. old.

[76] Bártfafürdői Hiradó 1903. augusztus 2. 2. old.

[77] Vasárnapi Ujság 1903. augusztus 23. 553. old.

[78] Eperjesi Lapok 1903. augusztus 23. 2. old.

[79] Vasárnapi Ujság 1903. augusztus 23. 554. old.

[80] Bártfafürdői Hiradó 1903. augusztus 16. 3. old.

[81] dr. Kunos Ignácz a budapesti keleti kereskedelmi akadémia igazgatója. In: Emléklapok dicsőült Erzsébet királyné szobrának Bártfa-fürdőn 1903. évi augusztus 16-án történt leleplezése alkalmából. szerk.: Arányi Dezső. Bártfa, Salgó, 1903. 42. old.

[82] Felvidéki emlékhelyeinek utóéletéhez lásd: B. Mánya Ágnes: Sissi felvidéki emlékhelyei. In: Új Szó 2002. december

[83] Vasárnapi Ujság 1857. május 31.

[84] Szegedi Napló 1907. szeptember 29. 3. old.

[85] A Szegedi Képzőművészeti Egyesület volt elnöke.

[86] Műcsarnok 1901. február 24. 146. old.

[87] Műcsarnok 1901. április 7. 196. old.

[88] Művészet 1902. 430. old.

[89] Szegedi Friss Ujság 1905. április 27. 2. old.

[90] Szegedi Napló 1907. szeptember 29. 7. old.

[91] Pesti Hirlap 1905. április 26. 5. old.

[92] Günther Antal igazságügyminiszter, Apponyi Albert kultuszminiszter, Zichy Aladár király személye körüli miniszter, Josipovich Géza horvát miniszter, továbbá Bánffy Dezső, Rónay Jenő stb. A résztvevők részletes névsorát közli Szegedi Napló 1907. szeptember 30. 1. old.

[93] Szegedi Napló 1907. szeptember 30. 2. old.

[94] Az átadás tiszteletére versben is megfogalmazta a királyné szobráról alkotott véleményét:
"Hófehér léleknek, hófehér emléke!
Lesugárzik Rólad a mennyei béke,
Lesugárzik rólad a szépség, a jóság,
Minden eszményiség, mely nálad valóság!
Keresni hasonlót Hozzád senki sem mer.
Mi voltál Te nékünk? Nem tudja azt ember.
Ha érzi is szivvel, - elrebegni szóval...
Csak áldani tudunk a mindenhatóval!"
In: Szegedi Napló 1907. szeptember2. old.

[95] Szegedi Napló 1907. szeptember 30. 3-4. old.

[96] Szegedi Napló 1907. szeptember 29. 2. old.

[97] Uo. 3. old.

[98] Magyar Nemzet 1997. augusztus 5. 16. old.

[99] Ez fogalmazódott meg az Országos Magyar Szövetség miniszterelnöknek benyújtott javaslatában is: "művészeink tehetsége oly művet fog teremteni, mely méltó lesz a királynéhoz, a nemzethez és művészeinkhez [...] miután a megboldogult Nagyasszony gyöngéd, fenségében egyszerű lényéhez oly pompázatos, kolosszális emlék nem illenék, mely a rendelkezésre álló nagy összeget kimeritené, indokolt lenne a fennmaradó összeget a felséges Asszony nevét viselő és szellemi hagyatékát megörökitő jótékonyczélu, esetleg magasabb nőnevelő intézmény felállítására forditani. [...] egy másik módozat, [...] ha a budapesti legnagyobb emlékművön kívül más Erzsébet-emlékek is alkalmat adnának arra, hogy az ország távolabbi részeinek lakossága is nagy királynénk vonásait és alakját tisztelhesse, abban gyönyörködhessék, szent emlékezetét nemzedékről nemzedékre ápolhassa. [...] Végül bizonyos, hogy az illető városok kitűntető megtiszteltetésnek tekintenék, ha egy-egy Erzsébet szobrot kapnának s a dinasztikus hűség nemes érzését is emelné, ha egy népszerű, felséges alakja a magyar történetnek, az ország különböző városaiban a szeretet, egyetértés és hűség eszméjét hirdetné." (1912. augusztus 31.) MOL K 26 5427-1912-XXXIII-2. fol. 8

[100] Uj Idők 1903. június 31. 596. old.