A szexturista, az áttelepült, ez utóbbi ex-neje, meg az őt kiváltó "Másik"
A veszteség, a különbségtevés és a vágyak "politikája"^*
________________
JULIA O'CONNELL DAVIDSON

 

Az angol desire [vágy] szó a latin
desiderare szóból származik,
emez meg szó szerint annyit tesz:
a csillagoktól messze kerülni,
őket szem elől veszteni,
ezért szomorkodni,
s mindent elkövetni,
hogy fölleljük őket.
(Bishop és Robinson 1998:114)

Az egzotikum Másságához fordulva
próbálunk mindenről - még
magunkról is - elfelejtkezni; mindenről,
kivéve persze arról az előjogról,
mely voltaképpen lehetővé teszi,
hogy fordulhassunk hozzá.
(Dollimore 1991:342)

 

A faji másságról folytatott nyugati diskurzusokban azt a felfogást, mely szerint a "civilizáció" a társadalmi fejlődés evolúciós folyamatának csúcsa, gyakran úgy értelmezik, hogy szükségszerűen a "természeti állapot" megrontásával és radikális kirekesztésével jár együtt, éppen ezért valamiféle veszteséget fejez ki, még ha egyúttal intellektuális felsőbbrendűséggel ruházza is föl a "civilizált népeket". Több kutató is felhívta a figyelmet az említett veszteség, valamint a "Másik" utáni szexuális vágy között kimutatható kapcsolatra (Bhattacharyya 1997, Dollimore 1991, Mercer 1995, Said 1978), és ezt az összefüggést hangsúlyozza a Bishop-Robinson szerzőpárosnak a thaiföldi szexturizmusról készült lenyűgöző tanulmánya is. Bishop és Robinson (1998) a szexturizmust azoknak a diszkurzív hagyományoknak a viszonylatában vizsgálja, melyek "a »Másság« kultúráit a szexuális szokások és a nemi erkölcs tekintetében a Nyugatéitól mind mennyiségileg, mind minőségileg különbözőnek" tüntetik föl (1998:114). A "más fajok" kultúráinak erotikus vonást tulajdonító 18., 19. és 20. századi szövegeket elemezve a két szerző egyebek mellett arra világít rá, hogy egyfajta feszültség övezi a "civilizáció" fogalmát. Elsősorban Diderot, kisebb mértékben pedig Rousseau írásaiból kiindulva, szerzőpárosunk egy olyan diszkurzív hagyományt fog vallatóra, melyben azt a megközelítést, miszerint más fajok kultúrái közelebb állnak az ember "természetes állapotához", csupán ellenpontként használják föl az európai erkölcs és társadalmi fejlődés egyes aspektusainak kritikájához. A szerzők egyértelműen rámutatnak, hogy a thaiföldi szexturizmusról szóló beszámolókban (melyek forrásai vagy maguk a szexturisták, vagy más tudósítók) még napjainkban is ott visszhangzik az a 18. századi felfogás, hogy a más fajú kultúrák nemisége "nagyobb összhangban van a természettel", és "még nem fertőzte meg az európai erkölcs" (114).

Ennél jóval szűkreszabottabban foglalkoznak tanulmányukban azzal, hogy ezekben a szexturizmusról szóló beszámolókban érzékelhető-e az európai/észak-amerikai "civilizációról" a felvilágosodás nyomán kialakult felfogás, és ha igen, miként. Jelen tanulmánynak éppen ezek a kérdések szolgálnak kiindulópontjául. A Dominikai Köztársaságba irányuló szexturizmusról készült antropológiai esettanulmányt[1] véve alapul, írásomban egy olyan, itt megforduló európai/észak-amerikai fehér, heteroszexuális férfi turistákból, illetve ide áttelepült (szokásosan "szexpatriáltnak" nevezett) emigráns férfiakból álló csoport világnézetét vizsgálom, akiknek nemi vágyai egyértelműen és közvetlenül kapcsolódnak össze a jelenkori "civilizáció" berendezkedésével szembeni fenntartásaikkal, ellenérzéseikkel. A más "faj" utáni vágy esetükben nem is elsősorban annak kifejeződése, hogy szeretnének "mindenről elfelejtkezni"; sokkal inkább az arra való törekvés mutatkozik meg benne, hogy visszaszerezhessék, amit, érzésük szerint, "elvettek tőlük". A szóban forgó turisták és áttelepültek szexuális értelemben a nőkkel szemben "ellenséges" magatartást tanúsító férfiak. Eszem ágában sincs azt sugallni, hogy viselkedésük valamiképp minden európai/észak-amerikai heteroszexuális férfira - vagy akár csupán valamennyi szexturista férfira - szükségképpen jellemző lenne. Érvelésemmel mindössze azt igyekszem igazolni, hogy az emberi viszonyoknak az élményeik, megélt tapasztalataik értelmezése céljából saját maguk számára kialakított modellje a liberalizmus egyik uralkodó politikai tradíciójára épül.
A vágyaik mögött meghúzódó veszteségérzés semmiképpen nem nevezhető rendkívülinek, és nem is kizárólag náluk figyelhető meg, ezért képes e vágyak mélyreható vizsgálata rávilágítani arra, mivé formálódott Európában és Észak-Amerikában az Én és a "Másik" képe. Ezeknek a férfiaknak az erkölcsi beállítódása minden másnál ékesszólóbban mutat rá egyfelől arra, hogy a klasszikus liberalizmusnak az autonóm Énről kialakított felfogása milyen jellegzetesen fehér, maszkulin és heteroszexuális vonásokat tartalmaz, másfelől pedig azokra a feszültségekre, melyeket a liberalizmus e válfajának részrehajló és kirekesztő univerzalizmusa ébreszt.

 

A szexturizmus és a Dominikai Köztársaság

A Hispaniola szigetének keleti kétharmadán elterülő Dominikai Köztársaság lakosainak száma nyolcmillió körül van. Az ország gazdaságát az évszázadok során előbb a gyarmatoknak osztályrészül jutó elhanyagolás gyengítette, utóbb Trujillo harminckét éven át tartó diktatúrája, majd külföldi katonai beavatkozás, végül, a legutóbbi évtizedekben, mindenekelőtt a külföldi adósság sorvasztotta. Az 1980-as években a kialakult adósságválság és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások nyomán elfogadásra került egy sor olyan intézkedés, melynek célja a gazdaság szerkezetének átalakítása volt. Ez az intézkedéscsomag az átlagemberek életszínvonalát nemigen emelte meg (a Világbank 1992-es becslései szerint a lakosság hatvan százaléka élt szegénységben; Howard 1999:33), viszont sikerült fellendítenie a turizmust, a gazdaságnak azt a szektorát, melyet a kormány már az 1970-es évek óta igyekezett előtérbe tolni. Ma már évente mintegy 1,8 millió turista érkezik az országba, többségük Észak-Amerikából vagy Európából (WTO 1997).

A látogatók jó része - meglehet, egyenesen többsége - "hétköznapi" turista, aki csupán az olcsó nyaralás (netán nászút) csábításának engedve utazott az Antillákra, de az ország rajtuk kívül az úgynevezett szexturisták számára is komoly vonzerőt jelent. Azokat a heterogén csoportot alkotó látogatókat nevezzük szexturistáknak, akik a vendégfogadó helyen helybélinek számító nőkkel, férfiakkal vagy gyermekekkel valamilyen gazdasági alapú szexuális kapcsolatot alakítanak ki. Az ilyen turisták állampolgárságukat, korukat, etnikai hovatartozásukat, "faji" identitásukat, szexuális érdeklődésüket és irányultságukat, valamint társadalmi és gazdasági hátterüket tekintve igen sokfélék lehetnek, mint ahogy külföldi tartózkodásuk során tanúsított szexuális magatartásuknak is rengeteg formája lehet, és szexuális érintkezéseiknek is a legkülönfélébb szubjektív jelentéseket tulajdoníthatják (Clift és Carter 2000, Kruhse-MountBurton 1995, O'Connell Davidson 1995, Pruitt és LaFont 1995, Sanchez Taylor 2000). Különbség mutatkozik közöttük mindezeken kívül abban is, hogy mennyire tekintik a szexet nyaralásuk "központi" elemének.

Azok számára azonban, akiket cikkemben "kőkemény" szexturistának nevezek, átgondolt és felvállalt eleme a motivációnak a nemi érintkezés bizonyos típusai utáni vágy (ezek többnyire az odahaza drága, ritka vagy kockázatos módozatok: szex egyszerre több férfi vagy női prostituálttal és/vagy gyerekekkel, vagy transzneműekkel, vagy más rasszba tartozó prostituálttal). A "kőkemények" között sokan akadnak, akik oly mértékben találják vonzónak az egyik vagy másik úti célhoz társított gyönyöröket, hogy a bevándorlás mellett döntenek, és végleg letelepszenek az általuk választott szexparadicsomban. Az ilyen expatriálók (vagy, mondhatni, szexpatriáltak) egyik-másik célterületen gyakran aktív részt vállalnak a szexturizmus propagálásában és a turizmuson alapuló prostitúció megszervezésében (lásd Ireland 1993, O'Connell Davidson és Sanchez Taylor 1996, Seabrook 1996, Truong 1990), és a Dominikai Köztársaság esetében vitán felül ez történt. Boca Chicában, Puerta Platában és Sosuában (az országba irányuló szexturizmus három legfontosabb célpontjában) a turisták számára a prostituáltakkal való kapcsolatteremtést igencsak megkönnyítő szállodák, éttermek és bárok tulajdonosainak és vezetőinek nem kis része Észak-Amerikából vagy Európából betelepült szexpatriált. Közülük a kalmárösztönnel rendelkező élelmesebbek hamar ráébredtek, milyen kitűnő marketinglehetőségeket kínál az internet, így szállodáik és bárjaik ma már több olyan weboldalon is megtalálhatók, melyek a szexturizmust hirdetik. Példának okáért a Boca Chicában élő amerikai szexpatriáltak egy része szoros kapcsolatot épített ki az Egyesült Államokban létrehozott Travel & the Single Male nevű klubbal, és ezen keresztül hirdeti szolgáltatásait. A klub - mely csupán egyike azoknak a hasonszőrű szerveződéseknek, melyeket szexturista férfiak igazgatnak szexturista férfitársaik igényeit kielégítendő - körülbelül ötezer taggal büszkélkedhet, és tagságának zöme fehér bőrű amerikai. Az évente ötven dollár tagsági díjat kérő TSM a belépőknek még külön útikalauzt is kínál (Cassirer 1992). A tagok negyedévente hírlevelet kapnak, kedvezményesen vehetik igénybe a szállodák és bordélyházak egy részének szolgáltatásait, de mindenekelőtt beléphetnek a TSM internetes oldalára. A honlapon a világ számos országáról van adat: hogyan lehet a legkedvezőbb áron odautazni, szálláshoz, programlehetőségekhez jutni, megtalálhatók a helyi prostitúcióról összegyűjtött információk, de a honlapra látogató az illető országok női szexmunkásairól készült szoftpornó fényképekben is elgyönyörködhet. Mindemellett a webszájt még két üzenőfalat és egy csevegőszobát is kínál, ahol a tagok megoszthatják egymással "szextrém" élményeiket, véleményüket, újdonságokat közölhetnek a többiekkel, és praktikus utazási tanácsokkal láthatják el egymást.

Azokon az interjúkon kívül, melyek a Dominikai Köztársaságban készültek harmincegy szexpatriálttal és harminc "kőkemény" szexturistával (akik közül öten TSM-tagok voltak), jelen tanulmány bőségesen merít a TSM internetes oldalain megjelent anyagokból is. A klub tagjainak világnézete általánosságban jól jellemzi az átlagos "masszív" heteroszexuális férfi szexturistákat (O'Connell Davidson 1995, 1996, 1998), a nemi szerepekhez, a "fajhoz" és a szexualitáshoz való hozzáállásuk pedig összhangban van a szexturizmusnak ezt a formáját propagáló egyéb kalauzokban és internetes oldalakon (például a "Kalauz a Fülöp-szigetek dimbes-dombos tájaihoz", a "Bordélyok, örömtanyák és egyéb bűnbarlangok szerte a világon" vagy "A világutazó szexkalauza" című kiadványokban) kifejezésre juttatott megközelítéssel (lásd Bishop és Robinson 1998, Hughes 1998/9). A TSM egyik üzenőfaláról származó beírás jól tükrözi ezt a gondolkodásmódot:

Boca a fehér férfiaknak igazi álom, a fehér nőknek viszont rémálom. Ez a hely mindannyiunk szívében feléleszti a vágyat. Amiről korábban csak fantáziáltunk, az Bocában ... mindennapos eseménnyé válik. Itt bárki megteheti, hogy egy csapatnyi különféle bőrszínű lánnyal vonul fel a szobájába, és az arcizma sem rezdül senkinek. Itt az idősödő férfi könnyedén meggyőzheti magát arról, hogy a hullámzó csípővel rajta vonagló fiatal lány oda van érte, és az otthoni nőkkel szemben nagyon is tudja, mire van igazából szüksége. Olyan hely ez, ahová a férfiak a kéjvágytól hajtva érkeznek, melyet aztán nemritkán összetévesztenek a szerelemmel. Itt minden férfi maga írhatja annak a "személyre szabott" szexfilmnek a forgatókönyvét, amelyben ő a főszereplő. Bocában egyszer egy csinos fiatal lány felajánlotta, hogy egy tányér lasagnáért lefekszik velem. Olyan hely ez, ahol minden nő, akit látunk - legyen akár szajha, akár cseléd, akár pincérnő - néhány száz pesóért megkapható. Itt bárki ágyba vihet egy lányt húgostul vagy akár unokahúgostul. (TSM, 1998. március 19-ei beírás)

Noha a szervezők és tagok nem neveznék politikai szervezetnek a TSM-et, a klub ethoszát durva heteroszexizmus, mélységes nőgyűlölet és erős rasszizmus jellemzi, a TSM tehát a nyaralás egy sajátos módozata mellett sajátos világnézetet is propagál. A "harmadik világ" országaiba induló utakat implicit módon - illetve olykor akár nyíltan is - olyan lehetőségként kínálják az érdeklődőknek, melynek révén megszabadulhatnak mindazoktól a korlátoktól, melyek közé az "első világ" a férfiúi önrendelkezést és függetlenséget szerintük beszorítja. A szexturizmusnak ez a formája sajátságos politikai nézetet tükröz tehát mind a nyugati világgal, mind pedig az úgynevezett harmadik világgal kapcsolatosan. Az alábbiakban először ezt a felfogást veszem górcső alá, méghozzá a liberális politikaelmélet diszkurzív hagyományának viszonylatában.

 

A "természetes jogok" és a társadalmi szerződés

A klasszikus politikaelmélet abból a feltevésből indul ki, hogy az emberek természetüknél fogva önnön érdeküket nézik, és eredendően él bennük a versenyszellem, ezért meg kell védeni őket egymástól. Hobbes (1968) például úgy vélekedett, hogy természetes körülmények között az ember minden rendelkezésére álló eszközt felhasználna arra, hogy mindent, amit talál vagy meg tud szerezni, birtokba vegyen, saját hasznára fordítson és saját örömére felhasználjon. Ha az emberek (föltéve, hogy mindenki más is hozzájuk hasonlóan cselekszik) elfogadnak egy olyan társadalmi szerződést, mely megteremti a politikai értelemben vett társadalmat vagy államot, és mind a törvényhozás, mind a végrehajtás jogát az államra ruházzák, akkor - így az érvelés - az egyén ezzel nemcsak hogy elnyerheti önrendelkezési jogát, de abban is megakadályozható, hogy másokat uralma alá hajtson vagy elpusztítson. A liberális demokratikus állam legitimációjának sarkpontja az állam azon szerepe, hogy betartassa mindazokat a törvényeket, melyek célja, hogy megőrizze és megvédje polgárainak "természetes jogait", köztük a tulajdonhoz való jogot, a munkájuk fölött rendelkezés jogát, valamint azt a jogot, hogy szabadon rendelkezzenek önmagukkal - testben-lélekben.

Carole Pateman (1988) rámutatott, hogy a társadalmi szerződés elméletét vallók elgondolása a liberális demokratikus állam eredetéről adós marad a nemi szerepeket meghatározó szerződés ismertetésével. Pateman érvelése szerint az a konszenzus, melynek révén a törvényhozó és a végrehajtó hatalom az államra száll, kizárólag férfiak közötti paktum és

nem csak általában a társadalmasodásról, de a nemeknek jutó jogokról és szerepekről kötött szerződés is: abban az értelemben is az, hogy patriarchális jellegű (amennyiben ez a szerződés politikai jogokat biztosít a férfiaknak a nők fölött)� és abban az értelemben is az, hogy szabályozott módon biztosít lehetőséget a férfiaknak arra, hogy amikor csak akarják, rendelkezésükre álljanak női testek (Pateman 1988:2).

Pateman tézise tehát azt sugallja, hogy a liberális demokratikus állam legitimációja az állam azon szerepén nyugszik, hogy betartassa mindazokat a törvényeket, melyek célja, hogy megőrizze és megvédje férfipolgárainak "természetes jogait", köztük - értelemszerűen (!) - a nők testével rendelkezés jogát. Ebből a megközelítésből vizsgálva a kérdést, már érthetővé válik, hogy a női test fölötti rendelkezés így kialakult jogának természete és hatálya - egyéb "természetes jogok" jellemzőivel egyetemben - miként válhat politikai vita tárgyává.

Másként fogalmazva: azt láthatjuk, hogy bár elvben a férfiak örömmel kötnek egyességet férfitársaikkal a nők testéhez hozzáférés ügyében és más társadalmi kérdésekben, előadódhat, hogy úgy érzik: az adott állam által a férfi nemiségre rákényszerített konkrét korlátok éppenséggel nem az állam polgárainak "természetes jogait" védelmezik, hanem inkább korlátozzák azokat. Pontosan ezen a ponton fordult szembe Diderot a nemiség 18. századi erkölcsi és jogi szabályozásával (Diderot-nak a monogámiát és a nők a házasság intézménye által történő magántulajdonba vételét illető kritikája megismerhető Bishop és Robinson írásából, 1998:120).

Hasonló érveket sorakoztathatunk fel a "faj", azaz a bőrszín kapcsán is, mivel - ahogy arra Mills (1998) és Puwar (1999) is rámutat - a társadalmi szerződés nem csupán társadalmi nemi szerepekhez kötött, de "faji" egyenlőtlenségeket is hordoz. Ha az eredeti szerződés mítoszát egy olyan történetnek tekintjük, mely valójában a fehér emberről szól, aki beleegyezik, hogy törvényhozói és végrehajtói jogait egy politikai testületre ruházza, akkor kijelenthetjük, hogy a liberális demokratikus állam legitimációja egyfajta fajok közötti hierarchián épül föl, melyet ez a legitimáció egyúttal meg is szilárdít. A fehér férfiak mások fölött gyakorolt jogainak hatálya és pontos, részletes meghatározása megint csak vitatható - még azok között sincs egyetértés ebben a tárgyban, akik elvben elfogadják a politikai szerződés liberális modelljét.[2]

Mindez véleményem szerint azt jelenti, hogy a masszív szexturisták politikai felfogását az az (Én-t, közösséget és szerződéselvet egybekapcsoló) klasszikus liberális modell határozza meg, melyben az ösztöneiknél fogva vad és durva férfiak "természetes állapotukban" tetszés szerint hódíthatnak, ugyanakkor fenyegetettnek is érezhetik magukat. Vagyis "megrekednek a hódítás álma és az elnyomástól való félelem, a nemi erőszaktevés és a kasztrálástól való rettegés közötti térben" (McClintock 1995:27). Az úgynevezett "civilizáció" társadalmi szerződése az általános vélekedés szerint lehetővé teszi e paranoiás bénultság lerázását, ám csupán akkor, ha minden férfi számára biztosítja "természetes jogait". Ha azonban a "civilizált" állam korlátozza vagy egyenesen megtagadja a férfiaktól az önmaguk, valamint a nők és a más "fajúak" fölött való rendelkezés "természetes jogát", akkor elveszíti legitimitását. Miként az majd érvelésemből kitűnik, ez is magyarázatul szolgál arra, hogy a kőkemény szexturistákra miért gyakorolnak oly nagy vonzerőt azok az úti célok, melyek felfogásuk szerint közelebb állnak a "természetes állapothoz".

 

A "civilizált" állam fennhatóságának elutasítása

A Dominikai Köztársaságban az interjúk készítése során megfigyelhető volt, hogy az európai/észak-amerikai férfi szexpatriáltak és kőkemény szexturisták lelkesen és szívesen fejtik ki nézeteiket arról, mi is a baj az otthoni társadalmi berendezkedéssel. Leginkább azok a fejlemények zavarják őket, melyek szerintük aláássák az osztálykülönbségeken, valamint nemi és faji eltéréseken alapuló "természetes" hierarchiát. Hevesen kikelnek az adók ellen, melyek kapcsán legfőképpen az háborítja fel őket, hogy az adófizető polgárok pénzét a segítségre érdemtelen szegényeket támogató szociális jóléti programokra költik (nézetük szerint, ha valaki a nyugati társadalmakban szegény marad, az eleve annak jele, hogy voltaképp nem is érdemel támogatást). Háborognak a hátrányos helyzetűeket előnyben részesítő szabályozás és az esélyegyenlőséget célzó törvényi rendelkezések miatt, mint ahogy a válás esetén a nőknek a férfiakkal szemben (elő)jogokat biztosító családi törvények is dühítik őket, nem beszélve a nők tartásdíjhoz való jogáról, és más effélékről. Biztatás és kérés nélkül pocskondiázzák az államot amiatt is, hogy egyre gyakrabban avatkozik olyan ügyekbe, melyek az ő meggyőződésük szerint a (fehér férfi) egyéni lelkiismeretének körébe tartoznak, ezért aztán erőteljesen ellenzik például a biztonsági öv használatát kötelezővé tévő, valamint az alkoholos befolyásoltság alatt vezetést tiltó törvényt.

Minden meginterjúvolt szexpatriáltról elmondható, hogy részben annak hatására döntött a Dominikai Köztársaságba költözés mellett, hogy nem volt hajlandó elfogadni szülőhazája állami fennhatóságát, és többük esetében az odébbállást igencsak fölgyorsította, hogy e fennhatósággal nyíltan szembeszegültek. Néhányan a kivándorlással a kábítószerek birtoklását tiltó törvények megszegésének vagy más törvénysértésnek a következményeit igyekeztek elkerülni, ám a többség általában a magas adók miatt hagyja ott hazáját (létezik is egy Nagy-Britanniában alapított szervezet, a Scope, mely információkkal látja el tagjait az adókerülési lehetőségekről, illetve az adóparadicsomokról és az "örömadó paradicsomokról"). A Boca Chicában meginterjúvoltak egyike, egy francia-kanadai, meglehetősen jellegzetes példánya az expatriálóknak, noha a többségnél valamivel szemérmetlenebbül vállalja fel azon vágyát, hogy gyakorolhassa a fehér férfiak előjogait.

"Richard" ingatlanügyekkel foglalkozó közjegyzőként dolgozott Montrealban, míg 1994-ben nyélbe nem ütött egy igen jelentős üzletet. A kanadai adóhivatal felszólította, hogy fizessen be kétszázezer dollárt, mire ő az összes pénzét elhelyezte egy svájci bankban, vásárolt egy luxusjachtot, és végleg búcsút intett Kanadának. Előbb néhány hónapon át ide-oda vitorlázgatott a Karib-tengeren, majd végül a Dominikai Köztársaságban kötött ki, ahol megvett egy bárt. Állítása szerint a bár nem termel hasznot, "de nem is a pénzért csinálom, - mondja - csak mert így érzem jól magam". Richard imádja a Dominikai Köztársaságot:

Itt a fehér ember valóságos király, mindenki úgy bánik vele, mint egy királlyal. Tudja, az a helyzet, hogy az itteniek még nagyon jól emlékeznek Trujillóra. Igazi rémuralom volt itt az ő idején, és minden itteni, vagy legalábbis a hatvan fölöttiek még ma is mind remegnek a félelemtől, amikor egy fehér ember hozzájuk szól ... Kanadában nem nagyon vannak feketék, viszont az indiánok már teljesen kisajátították az országot. A fehérek tényleg alsóbbrendű polgárok lettek a saját országukban, mert az indiánoknak a jogaik miatt mindent szabad. Itt sokkal jobb a helyzet, ezerszer jobb. Ez egy eléggé rasszista ország, úgyhogy mindenki tudja jól, hol a helye.

Az ötvenes évei derekán járó Richard éppen nyolcadik feleségével, egy húszas éveiben járó dominikai nővel él. Úgy véli, ez a házassága tartós lesz, mivel "a Dominikai Köztársaságban a nők rabszolgák". Az a dolguk, hogy boldoggá tegyék a férjüket, máskülönben a férfi elveri őket. Richard tehát házas, ám egyszersmind szabad is: "Azt teszek, amit akarok, az asszony egy szót sem szólhat. Nincs joga beleszólni az én dolgomba." Richard maga is igénybe vesz prostituáltakat, és a turizmushoz kötődő prostitúciót elősegítve arra buzdítja a helyi nőket és serdülő lányokat, hogy az ő bárjában kínálják szolgálataikat. A férfi büszkén állítja, hogy a legkevésbé sem kell tartania a dominikai hatóságok zaklatásától, mivel nagyon jól tudja, hogy kell itt "levajazni a dolgokat".

Abból kell kiindulni, hogy a rendszer minden szinten korrupt. Úgyhogy jóban kell lenni a helyiekkel, be kell illeszkedni, el kell venni egy dominikai nőt, ki kell építeni a kapcsolatokat. Össze kell haverkodni a rendőrökkel meg a katonákkal. Így az ember biztonságos környezetet tud kiépíteni maga körül.

Richard bárjában a személyzet férfitagjai mind fel vannak fegyverkezve, ami még inkább megerősíti azt a benyomást, hogy a bárt tulajdonosa egyfajta hűbérbirtoknak tekinti.

Az interjúk során mind a masszív szexturista heteroszexuális férfiak, mind pedig a szexpatriáltak hangsúlyozták a fehér férfiakra a "civilizált" országokban rótt terhek és a Dominikai Köztársaságban élvezett szabadság közötti erős kontrasztot. Az egyik amerikai szexpatriálttal (SZP) és két szexturista barátjával (SZT-A és SZT-B), egy New Jersey-i rendőrrel és egy másik ismerőssel készült interjú alább közölt hosszabb részlete jól érzékelteti, milyen súlyosan érintik ezeket a férfiakat azok a társadalmi változások, melyek csorbítják a nőkkel és a faji kisebbségi csoportokkal kapcsolatos, általuk "természetesnek" tekintett jogaikat:

SZP: Ötvenhárom éves vagyok. Odahaza, New Yorkban csak ötven körüli nőkkel kefélhetnék. Itt viszont 15-20 éves, fantasztikus csajokkal ... Az egyik haverom épp most tette lapátra a tizenhárom éves barátnőjét ... otthon, az Államokban túl sok a törvény ... havi ezeregyszáz dollár gyerektartást fizetek [amerikai feleségének] ... egy gyerek után az ember bruttó jövedelmének 17 százalékát vonják, kettő után 25 százalékot, három után 33-at. Hogy azzal mi lehet, akinek négy gyereke van, arról fogalmam sincs. A nőmozgalom Amerikában, vagyis hát az Egyesült Államokban teljesen betett a házasságnak minden olyan férfi számára, akinek egy csöpp gógyija van. Én most már akkor se vennék el egy nőt, ha gazdag lenne a csajszi ... Itt a nők másként vannak nevelve. A nőmozgalom itt még nem tarol...

SZT-A: Az Államokban egy csomó nő fotóst fogad, meg fényképezőgéppel megy az ágyba. Aztán ha arra ébrednek, hogy találnak magukon egy kis horzsolást, máris lefotózzák, és azt mondják, erőszak volt, meg hogyaszongya abúzus volt.

SZP: Az Egyesült Államokban ha csak egy kicsit megráncigálod, meg ráförmedsz, aztán az asszonyon marad egy kis kék meg zöld folt, csak egy egész kicsi, máris megy, és...

SZT-A: Micsoda egy világ ez, hogy a Kosárlabda Szövetség nevében egy istenverte rohadt ficsa közvetíti a meccset ... Ezek a csajszik bemennek a férfi-öltözőbe, de egy férfi persze nem mehet be a női öltözőbe. Egyébként is, ezek a csajszik mind leszbik...

SZP: Tényleg ez van. Egy nő bármikor felhívja a rendőrséget, és azt mondhatja, hogy a pasija megütötte, nincs semmi nyoma, de megütötte. Akkor aztán hiába nem nyúlt hozzá a faszi egy ujjal sem, mehet a sittre. A nő viszont akár meg is késelheti, azt is megússza.

SZT-B: Ez így van, meg se kell látsszon, akkor is...

O'CD: Olyan itt az élet, mint negyven éve lehetett az Egyesült Államokban?

SZT-A: Inkább mint ötven éve. Az Államokban soha nem követtek el nagyobb ballépést, mint amikor megengedték, hogy a nők is szavazzanak.

SZP: Hogy szavazhassanak, meg hogy vezethessenek...

O'CD: Amikor Amerikában szóba kerül a politikai korrektség fogalma, az emberek ilyesmiket értenek rajta?

SZP: Az azt jelenti, hogy a négereket nem szabad niggernek hívni. Kiskoromban még nem volt ez, csak a dugást nem volt szabad csúnyán mondani. Most már egy nőre nem szabad azt mondani, hogy buksza vagy muff, a niggert sem lehet használni ... Pedig tudnék pár vaskos kifejezést az amerikai nőkre. Ki nem állhatom a fehér nőket...

O'CD: És a fekete bőrű amerikai nőkről mi a véleményük?

SZP: Már teljesen elamerikaiasodtak. Mintha a karjukra lenne tetoválva az ügyvédjük telefonszáma, tisztára mint a fehér nőknek.

Ha az állam és a polgárok közötti társadalmi szerződésről kinyilvánított véleményként olvassuk, akkor a fenti interjúrészletből, Richard korábbi nézeteivel összhangban, az derül ki, hogy a masszív szexturisták és a szexpatriáltak csakis egy nyíltan patriarchális jellegű, a fehérek felsőbbrendűségét hirdető állam fennhatóságával képesek békében megférni. Minden olyan intézkedést, mellyel az állam akár csupán alapvető jogokat vagy önrendelkezést biztosít a nőknek és a más bőrszínűeknek, a fehér férfi állampolgárok "természetes jogai", személyi önállósága, testi épsége és becsülete ellen intézett támadásnak tekintenek. Ez a reagálás egyértelműen paranoid jellegű, ám véleményem szerint nem lehet arra hivatkozva figyelmen kívül hagyni, hogy csupán egyes egyének paranoiájáról van szó. Sokkal inkább hajlok arra a meggyőződésre, hogy ez a paranoia az ilyen felfogású férfiak világnézetét erősen átható liberális politikaelmélet ellentmondásaiban gyökerezik.

 

A test, a "természetes jogok" és a "természetes állapot"

Egyik írásában Wellman kifejti (1997:321), hogy napjainkban az Egyesült Államok társadalmában egyre szembeötlőbbek a fehérekre és a férfiakra jellemző vonások:

A "fehér", illetve a "férfi" címkével jelölt kategóriák tartalmát egészen a legutóbbi időkig mindenki adottnak vette ... Ezért az amerikai fehér férfiaknak a számukra "természetes" világ bőrszínüktől és nemüktől függetlenül minősült normának. Következésképpen a fehérek és a férfiak által élvezett előjogokat az emberek nem "előjognak", kivételezésnek tekintették, hanem magától értetődőnek. Napjainkban azonban ez már nem lehetséges többé. Ami eddig a "normának" számított, azt mára igen ellentmondásossá tették a más bőrszínűek és a nők, akik szemmel látható különbségük révén megkérdőjelezték az egykor adottnak vett elképzeléseket.

Hasonló fejleményekre kerül sor mostanában az európai társadalmakban is, és ezek a változások bizonyos értelemben a liberalizmus univerzalizmussal kapcsolatos retorikájának logikus következményei. Mindezek a fejlemények egyszersmind arra a feszültségre is ráirányítják a figyelmet, mely az egyetemes jogok retorikája, valamint a liberális alapvetéssé emelt társadalmi szerződés nemi, "faji" és osztálykülönbségekre épülése között generálódik. Számos európai/észak-amerikai fehér férfi a személyiségének és férfiúi önrendelkezésének elvesztéseként éli meg, hogy az egyetemes jogokat a színes bőrűekre és a nőkre is kiterjesztették. Szexturistáinkon és szexpatriáltjainkon kívül is jócskán akadnak persze olyanok, akiket nyugtalanítanak a változások, ám ezektől megkülönbözteti az előbbieket az, hogy esetükben a veszteségérzet azonnal szexuális színezetet ölt. Meglehet, ez annak jelzése, hogy őket szokatlan mértékben elbűvölik, ám egyúttal aggasztják is a testtel kapcsolatos dolgok (mint például az öregedés, a szexuális tevékenység és a nemi szervek, vagy a fenotípusos jellemzők), amire minden bizonnyal magyarázatul szolgál lélektani beállítottságuk és élettörténetük, hátterük.

Mindezek mellett azonban ez a bűvölettel vegyes aggodalom egybecseng azokkal a "természetet" és a "civilizációt" taglaló, a felvilágosodás nyomán fölbukkanó diskurzusokkal, melyek a testet az ellenőrzésünk alatt tartandó anyagi világ részének tekintő kartéziánus és keresztény hagyomány megőrzését szolgálták (lásd Seidler 1987:94). Ha elfogadjuk, hogy a férfiak biológiailag meghatározott heteroszexuális késztetések áldozatai, akkor könnyen olyan nézőpontra juthatunk, ahonnan a férfiak és a nők teste fölötti rendelkezés zéróösszegű játéknak tűnik. A férfiak csak akkor rendelkezhetnek szabadon saját testükkel, ha megszerzik a nők teste fölötti rendelkezés jogát, a női testhez hozzáférés joga tehát azon "természetes" jogok közé tartozik, melyeket a liberális állam köteles a férfiaknak biztosítani.

S ugyanígy: ha azt feltételezzük, hogy a természetben létezik valamiféle faji hierarchia, akkor a fehérek önnön testük fölötti szabad rendelkezés velejárója a "más fajúak" teste fölötti uralom. Az ilyen politikai és társadalmi berendezkedésnek garantálnia kell, hogy a "más fajúak" megadják a fehér embernek a neki dukáló "természetes" járandóságot, mégpedig nemcsak oly módon, hogy például eltűrik a "nigger" megszólítást, hanem úgy is, hogy egész testükben remegnek, amikor egy fehér ember hozzájuk szól. Ferber megemlíti (1999:40), hogy a faji megkülönböztetésen alapuló korábbi rendszerben általánosan elfogadott nézet volt, hogy "egy fehér fiú mindaddig nem érik férfivá, amíg első ízben magáévá nem tesz egy néger lányt", és véleményem szerint ezt is értelmezhetjük a "természetes" járandóság természetben történő behajtásának. Ebben a megvilágításban még inkább sokatmondóvá válik a fent idézett szexpatriált kijelentése (a fekete amerikai nőknek mintha a karjukra lenne tetoválva az ügyvédjük telefonszáma, tisztára mint a fehér nőknek), aki számára a jogegyenlőség a testen megjelenő írás képzetét kelti.[3] A "természeti állapothoz" közelebb állónak elképzelt "Harmadik Világot" a nyugati világ politikai berendezkedésével kapcsolatos ilyetén félelmek és kifogások kontextusába kell beilleszteni. Ezeknek a férfiaknak a vágyait nem valamiféle mitikus múlt iránt érzett általános nosztalgia hatja át, hanem az a törekvés, hogy visszaszerezzenek egyes nagyon is konkrét hatalmi előjogokat. A "kőkemények" és a "szexpatriáltak" olyan korrupt országnak tartják a Dominikai Köztársaságot, ahol nyugodtan semmibe lehet venni a törvényeket ("A törvény itt semmit se jelent" - mondják), és egyúttal azt is kijelentik, hogy itt "a Természet törvényei" uralkodnak. Vagyis a faji és nemi szempontból alacsonyabb rendű helyiek tartanak a fehérektől, tisztelik őket és engedelmeskednek nekik, míg a "természetüknél fogva" promiszkuitásra hajló dominikai nőkkel és lányokkal kielégíthetők a fehér férfiak azon "szükségletei", melyeket az európai/észak-amerikai nemi erkölcs elfojtásra ítél. Vagyis a Fehér Férfiak ebben az országban ledobhatják magukról a fejlett nyugati "civilizáció" terhét - persze megőrizve annak minden gazdasági és politikai előjogát -� és begyűjthetik a "civilizált" fehér emberként őket megillető "természetes" járandóságot.

Mindebből kifolyólag olyan helyzetbe kerülnek, melyben szinte korlátlan választási szabadságot élvezhetnek, és ily módon az önrendelkezés hatalmának egészen rendkívüli mértékét tapasztalhatják meg (önmaguk királyokhoz hasonlítása tehát ebből a megközelítésből nem is tűnik túlzásnak). Megszabadulnak az állampolgári felelősség terhétől, és csak a nekik tetsző elvárásoknak felelnek meg. Csakis rajtuk áll, hogy támogatják-e anyagilag az általuk nemzett gyermekeket, hogy elverik-e a feleségüket vagy hogy maradnak-e utánuk kék-zöld foltok azokon a nőkön, akikkel együtt hálnak, hogy becsmérlik-e rasszista hangnemben a helyieket, hogy fizetnek-e használat után a prostituáltaknak vagy egyszerűen csak felajánlanak nekik egy tányér lasagnát, sőt, még az is egyedül az ő döntésükön múlik, hogy megrontanak-e gyerekeket. Röviden tehát: csak rajtuk áll, hogy ártanak-e "természetes" alárendeltjeiknek vagy segítenek rajtuk (Brace és O'Connell Davidson 1996).

Úgy tűnik azonban, hogy ezek a férfiak nem tekintik egyszerűen önmagában való célnak a "természetes" alárendeltjeik fölötti hatalom gyakorlását. Miként az az alábbiakból kiderül, az egymás közötti "rendezett" kapcsolatok kialakítása és megőrzése épp oly fontos számukra, mint a nemek és a fajok egyenlőtlenségén nyugvó hagyományos hierarchia újbóli kiépítése. Ezzel kapcsolatban megint csak kimutatható lesz, hogy e törekvéseik tökéletes összhangban vannak a személyiségről és az önrendelkezésről kialakult hagyományos liberális diskurzusokkal.

 

A szexturizmus és a "közösség"

Sosuában, Puerto Platában és Boca Chicában az európai/észak-amerikai heteroszexuális szexpatriáltaknak és szexturistáknak több hálózata is működik, melyeknek tagjai rendszeresen és/vagy hosszabb időtartamra látogatnak ide, s mind gazdasági, mind pedig társadalmi kapcsolatok fűzik őket egymáshoz. Alkalmanként kisegítik egymást vám-, üzleti és munka-ügyekben, illetve a szolgáltatások terén, és gyakran élvezik - ital mellett - egymás társaságát. Együtt "lógnak" a bárokban, sztorizgatnak, az országban felmerülő apró-cseprő problémáikról panaszkodnak, tanácsot adnak egymásnak, nosztalgiáznak, és általában együtt örülnek annak, hogy egy alapvetően idegen környezetben tartoznak valahová, beilleszkedtek. Ezeket a hálózatokat némileg pongyola megjelöléssel "közösségeknek" nevezhetjük, és ezek kapcsán elmondható, hogy mind a szexturisták, mind a szexpatriálók esetében az összetartozás és a beilleszkedés, a kollektív befogadás érzésének kulcsfontosságú eleme a nemiség. Jól illeszkedik ide Rey Chow (1999) egyik gondolata a közösségek kialakulásáról és a beilleszkedés, a kollektív befogadás stratégiájáról:

Miként azt a közösség szó etimológiai asszociációi is jelzik, a közösség egybekapcsolódik a közös vonások és a közös döntések kifejezésével; egy közösség mindig valamiféle kollektív befogadáson alapszik ... Ugyanakkor a közösség alakulása nem mehet végbe úgy, hogy a csoport tagjai ne lennének implicit módon tisztában azzal, hogy kit fogadhatnak maguk közé és kit nem. A közösség kialakulását megszabó mozzanatként a befogadás, vagyis a tagként elismerés több döntő fontosságú értelemben is felmerül. Jelenti először is a közösségbe belépéshez hozzájárulást a szó lehető leggyakorlatiasabb értelmében ... A "belépéshez hozzájárulni" jelentéssel ... szorosan egybekapcsolódik az elismerés második legfontosabb asszociációs köre, a tudomásulvétel és a megbecsülés ... Harmadsorban pedig jelenthet beismerést, gyónást is, például amikor valaki elismeri, hogy hibát követett el. Minthogy a gyónás a vezeklés aktusa, és azzal jár, hogy az egyén megbékélve alárendeli magát a társadalom szabályainak, ez a jelentés is szoros kapcsolatban van a közösséggel. (1999:35)

A Dominikai Köztársaságban az áttelepülőknek és turistáknak a szexturisták "közösségébe" (a Chow által említettek közül az első két értelemben) történő befogadására a helyi nőkkel vagy serdülőkorú lányokkal kialakított szexuális kapcsolat nyomán kerül sor. Vizsgáljuk meg példának okáért az egyik Sosuában élő szexpatriált, az ötvenkét éves kanadai "Biggles" esetét. A férfi első alkalommal egyik barátjával érkezett az országba 1990-ben, és eredetileg úgy tervezte, csupán egy hétig marad. Akkoriban odahaza Kanadában nem volt szokása, hogy prostituáltakkal legyen dolga, és a Dominikai Köztársaságba sem azzal a céllal utazott, hogy örömét lelje a helyi nők és gyerekek szexuális kizsákmányolásában. Voltaképpen nem is állt szándékában szexuálisan megtapasztalni a "másfajta" nőket:

Igazából csak egy hétre jöttem ... aztán egy hónap lett belőle. Egy haverral utaztunk ide, aztán alighogy megérkeztünk és lementünk a partra, a haverom máris felcsípett két feka csajt, olyan istenigazából feketéket. Nem is dominikaiak voltak, hanem haitiak. Nem volt náluk feketébb csaj az egész strandon. Én viszont passzoltam. Nem érdekelt a dolog. Azt mondtam, hogy soha nem mennék el ilyen nővel ... Nem vagyok én prűd, nincs velük bajom, csak éppen, csak hát szóval, nem is tudom, mindegy. De a fenébe is, alig pár nap múlva végül elmentem egy ilyen csajjal, és fantasztikus volt ... Azelőtt soha nem csináltam még ilyesmit. Szóval nem is tudom, gondoltam magamban, miért is ne, megpróbálom.

Bigglest magába fogadta a "feka csaj" és befogadta a szexturisták "köre" is. A masszív szexturizmus szubkultúrájában olyannyira örömét lelte, hogy a következő hat évben rendszeresen újra és újra visszatért Sosuába, és minden alkalommal igénybe vette prostituáltak szolgáltatásait. 1996-ban aztán úgy határozott, hogy nyugdíjba vonulását követően ide költözik, így most már az életét ez a szubkultúra tölti ki.

A bordélyként is működő bárokat tulajdonló szexpatriáltak, illetve a kizárólag a szexturisták prostituáltakkal való ellátásából élők gyakran áruba bocsátják egymás közt a dominikai nők és lányok testét, és ezek az üzletek ugyancsak azzal az eredménnyel járnak, hogy újabb kapcsolatok létesülnek és erősödnek meg a szexpatriáltak és a szexturisták között. Például az egyik Boca Chica-i tengerparti bár tulajdonosa, egy hatvanhárom éves fehér amerikai expatriált elmondta, hogy "rengeteg a törzsvendég, egy csomó fazon van, aki évente háromszor-négyszer, vagy akár hatszor-hétszer is eljön". A férfi bárjának adatai a női alkalmazottak fényképeivel egyetemben megtalálható a TSM internetes oldalának a Dominikai Köztársaságot bemutató lapján, és a tulajdonos gyakorta szóba kerül a tagok által látogatott csevegőfórumon. A férfi becslése szerint havonta 15-20 TSM-tag látogat el a bárba. A Boca Chicában meginterjúvolt többi amerikai szexpatriált és szexturista a bár tulajdonosát "a város legnagyobb stricije"-ként jellemezte. A turisták dominikai nők és serdülőkorú lányok általi "befogadását" elősegítve, a férfi egyúttal a szexturisták "közösségébe" is befogadja a látogatókat, akik ezzel a "haveri kör" tagjaivá válnak.

A dominikai nőkkel és lányokkal létesített szexuális kapcsolat a befogadást tekintve abban az értelemben is döntő fontosságú, hogy a férfiak között itt így teremthető meg a tudomásulvétel és a megbecsülés alapja. Mint azt az egyik TSM-tag írja az internetes üzenőfalra föltett beírásában, Boca Chicában sok időt töltött a szálloda bárjában "a haverokkal baromkodva" és "ismerkedve":

Mindenki ugyanazért van ott: hogy a test örömeit élvezze - a szállóvendégeknek legalább 95 százaléka egyedülálló férfi -, úgyhogy megismerkedéskor tök általános mondjuk egy ilyen párbeszéd - (az egyik csajra mutatva) - "Vele már cumiztattál?" - "Még nem, de XY aszongya, nagyon jól csinálja." - Az ilyesmi jól összehozza az embereket. (TSM, 1997. szeptember 26-ai beírás)

Egy másik beírásban ezt olvashatjuk:

Második nap: Szerény krónikásotok nem hagyhatja szó nélkül, hogy milyen fantasztikusan összehaverkodott Hernyóval, Omegával és Voodoo Chile-lal. Egész idő alatt egészen remekül szórakoztunk. Később aztán összefutottunk Ronnie-val, Mumussal, Pattel, Newttal, Jann-nal, Kubikossal, Toportyánnal és JD-vel, meg biztos még egy csomó másik TSM-es makktárssal, akiknek a nevére nem emlékszem. Gyors reggeli, aztán irány a plázs ... újabb nap a paradicsomban. Alig terülök el, máris azt veszem észre, hogy egy nagy dudájú, falatnyi szűk bikinis fekete csaj vigyorog rám, és már masszírozza is a hátamat ... Később célba vettem a mosdót, és egyszer csak azt veszem észre, hogy a csaj ott áll mögöttem a klotyóban, és a farkam felé nyúlkál. Ott helyben le akart szipi-szopizni. (TSM, 1999. január 11-ei beírás)

Egy harmadik beszámolóban pedig ez áll:

Eltaxiztam Ronnie mára hírhedtté vált műintézményébe, és belépve egyből összefutottam pár TSM-es kollégával. Ott volt Omega (akit ugye Obi-wanként is ismerünk, mivel mindig szívesen osztja meg értékes ismereteit az olyan zöldfülű TSM-tagokkal, mint jómagam) ... meg persze Ronnie is. Kábé öt perce dumálhattunk, amikor látom, hogy belép a bárba egy helyes kis csaj. Egyből szemezni kezdett velem, és közben úgy szopogatta az üvege nyakát, hogy olyat máshol nem nagyon látni. Mondanom se kell, osztatlan figyelmemet élvezhette. Aztán ... tudakozódtam, kérdeztem Omegát, mit tanácsol ... Majd fogtam a csajt, a vállamra dobtam, kivittem a bárból, vissza a szállóba, és ... már kezdődött is a muri. (TSM, 1999. január 10-ei beírás)

Boca Chica ezekben és az ezekhez hasonló beírásokban is az európai/észak-amerikai férfiak szexuális játszótereként jelenik meg, a dominikai nők és lányok pedig játékszerekként, "melyeket" megosztanak egymással. A kőkemény szexturisták igazi játszótársai, azaz az őket tudomásul vevők és elismerők, a többi európai/észak-amerikai férfi közül kerülnek ki.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy mivel a befogadás a közös európai/észak-amerikai férfiidentitás és a szexualitással kapcsolatos konszenzus függvénye, a közösségen belül érdektelenek a szexturisták és szexpatriáltak között életkorban és társadalmi osztályhelyzet terén mutatkozó eltérések. Hetvenes éveikben járó férfiak is könnyedén teremtenek kapcsolatot és barátkoznak össze húsz és harminc körüli férfiakkal; a módosabb, az üzleti életben részt vevő szexpatriáltak összejárnak viszonylag szegénynek számító, nekik dolgozó társaikkal; odahaza rendőrként vagy építőipari munkásként dolgozó szexturisták "egészen remekül szórakoznak" olyanokkal, akik otthon főkönyvelőként vagy vállalatvezetőként keresik kenyerüket. Az azonos csoporthoz tartozás érzése abban gyökerezik, hogy együtt élvezik a fehér férfiak "természetes" privilégiumait, és külön örömöt okoz nekik az a tudat, hogy helyzetük nem csupán a helyi férfiakénál sokkal előnyösebb, hanem az odahaza tartózkodó európai/észak-amerikai férfiakénál is. Ahogy azt egy hetvenegy esztendős amerikai szexturista megfogalmazta:

Ki ne szeretne a hős szerepében tetszelegni? Egy hetvenes matrónát válasszak, vagy inkább egy tizennyolc vagy huszonöt éves csajjal hetyegjek? Ez kérdés? Ugyan... Nem sok olyan férfi akad, aki végigcsinálta, amit én megéltem az elmúlt ötven évben. A legtöbb hetvenes most ott csücsül a Hyde Parkban, és eteti a galambokat.

Ez a férfi rászorul arra, hogy barátai visszaigazolják a magáról kialakított tetszetős képet. Hiszen mi haszna is lenne tizennyolc éves lányokat kefélni - miközben a többi hetvenéves galambokat etet a parkban -� ha a vele egyívásúak közül senki nem tud kitüntető hőstetteiről?

Végül azt mondanám még, hogy a szexturisták azon késztetése, hogy - a többiekkel folytatott beszélgetések során, valamint az internetes beírásokban - kiteregessék szexuális élményeik részleteit, értelmezhető a Chow által harmadikként említett, vagyis a beismerés révén elnyert befogadásra törekvés kísérleteként:

A drága kis Ingrid ... Még nem egészen profi. Háromszor voltam vele - ennyi a limitem mindegyik csajjal ... Olyan szűk, hogy öt koton is szétszakadt rajtam, ő meg közben csak kiabált valamit, amit azelőtt még sosem mondtak nekem: "Ajj, te csőtörr, aj, aj, jajj!" végig ezt kiabálta ... Egy másik csajt, akivel két gumi elszakadt rajtam ... miután párszor megdugtam, sorban mindenféle pózba állítgattam, és eljátszogattam vele, persze fogyott rendesen a vazelin. A TSM-nél majd megjelenik róla egy kisebb anyagom.

Nem azt állítom, hogy az efféle beszámolókat a vezeklés aktusainak lehetne tekinteni. Ám felfoghatjuk őket arra irányuló törekvéseknek, hogy az elbeszélő megfeleljen egy olyan szubkultúra szabályainak, ahol a tagság és az identitás alapját az a közös vonás képezi, hogy az ide tartozók készek szexuális tárggyá redukálni a nőket és lányokat, valamint fittyet hányni a heteroszexuális férfiak nemiségét korlátok közé szorító társadalmi megkötésekre (a kőkemények előszeretettel nevezik magukat "rosszfiúknak"). A nemi kicsapongások ismételt meggyónásával a szexturista férfi azt demonstrálja, hogy a "haveri kör" tagja. Természetesen homoszexuális aktusokról "vallani" teljességgel elképzelhetetlen lenne, a homoszexuális férfiakat nem fogadja be a heteroszexuális szexturista férfiak "közössége". Ahogy azt az egyik Boca Chicában meginterjúvolt alany mondta: "Melegek is jönnek ide, de azokkal mi szóba se állunk".[4]

Az eddigiekben azt a tényt domborítottam ki, hogy a más "fajú" nők teste olyan közvetítő eszközzé válik, melynek révén az itteni terepen kapcsolat jön létre az európai/észak amerikai szexturisták és szexpatriáltak között. A nők testét ezek a férfiak árucikként adják tovább, olykor pénzért (például a prostitúció szervezésében részt vevők), máskor ingyenesen, ajándékba (például ha osztozkodnak egy nőn, illetve amikor "ajánlanak" egymásnak egy lányt). Mint arra Gayle Rubin rámutatott, abban az esetben, "ha az üzletkötés tárgya egy nő, üzleti kapcsolat csak az adásvételt bonyolító férfiak között jön létre, mivel a nő csupán a háttere a kapcsolatnak, semmiképpen nem részese" (1975:174).

Azt is tisztán kell látni, hogy a "kőkemények" világnézetében számos ellentmondás rejlik. Hajlamosak rasszista nézetek nyílt hangoztatására, becsmérlésre, mégis színes bőrű nőket választanak szexuális játékszerül. Az vallják, hogy a nők a gyengébb nem képviselői, mégis szidják őket a férfiak fölötti állítólagos hatalmuk miatt. Harsányan elítélik a homoszexualitást, mégis szüntelenül érdeklődést tanúsítanak a többi férfi szexuális élete iránt. Az alábbiakban egyrészről ezeknek az ellentmondásoknak, másfelől pedig az ember társasági ösztönének általuk elfogadott modelljében rejlő ellentmondásoknak a viszonylatában vizsgálom ezeknek a férfiaknak azt a késztetését, hogy kapcsolatot építsenek ki egymással.

 

Az eltérő nemi jelleg és az elnyomás

A 19. század vége felé, illetve a 20. század elején a fajról, a nemi szerepekről és a nemiségről kialakult tudományos diskurzusok erőteljesen hatottak és építettek is egymásra (Somerville 1997), örökségük pedig napjainkban még mindig tetten érhető a nyíltan rasszista - egyszersmind óhatatlanul szexista és homofób - társadalmi törekvésekben. Abban az értelemben, hogy az emberek közötti különbségek biológiai szempontból esszencialista modelljei alapot teremtenek a társadalmi nemi szerepeken, a szexuális érdeklődésen és a "fajon" alapuló társadalmi és politikai egyenlőtlenségeknek, elmondható róluk, hogy egy belsőleg konzekvens világnézetet munkálnak ki. Csakhogy úgy tűnik, ez a ménage à trois nem mindig működik olajozottan. A nemi szerepekben mutatkozó és a szexuális különbségek esszencialista felfogása szemmel láthatólag csakugyan súlyos gondokat okoz azoknak a vélt közösségeknek, amelyek alapjául a "faji" azonosság szolgál - olyan gondokat, melyek társadalmi földindulások vagy változások idején különösen hevennyé válhatnak.[5]

Az az ellentmondás, mely a férfinak a nőtől - mint a maga fajtája számára anya- szerepet betöltő nőtől - való függése és a nők körében tapasztalható fizikai különbségek indukálta rettegés között feszül, talán a fehér "faj" felsőbbrendűségi politikájában a leginkább szembetűnő, ám hasonló problémák mutatkoznak a közösségformálódás minden olyan modellje kapcsán, melyben a férfiak a nők áruba bocsátása révén létesítenek kapcsolatot egymással (lásd Chow, 1999). Mindenütt, ahol a nőket a nemiséggel azonosító hagyományos férfiszemlélet a bevett, szükségszerűen problémákkal terhes és bizonytalan jelentésű a nők kapcsolata a "közösséggel". A közösség határainak megőrzésében kulcsszerephez jut a női szexualitás és az eltérő nemi jelleg, méghozzá nem egyszerűen csak abban az értelemben, hogy a nők azok, akik biológiailag biztosítják a közösség reprodukcióját, hanem abban is, hogy - a férfiak közötti adásvétel tárgyaiként - ők biztosítják egyúttal a közösség férfitagjai közötti társadalmi kötelékek újratermelését is. Mindezek miatt az elképzelhető legerősebb tabu a férfiak és a nők azonosságát, egyformaságát tiltó tabu, hiszen a nők eltérő jellege a közösség formálódásának szempontjából döntő fontosságú (Chow 1999, Freud 1985, Rubin 1975).

Ugyanakkor a női nemiség komolyan veszélyezteti a közösség határainak sérthetetlenségét. Minthogy a nők valójában nem tárgyak, csupán akként kezelik őket, esetleges önálló nemi akaratuk rendkívül veszélyessé válhat - hiszen akár még az is megeshetnék, hogy

visszautasítsák hagyományos "ajándéktárgy"-szerepüket, melyben a társadalmi kapcsolatok kialakulását elősegítő és a csoportidentitás létrejöttét lehetővé tévő közvetítő eszközként szolgálnak, s netán úgy döntsenek, hogy majd ők maguk adják oda magukat, önállóan, aki(k)nek akarják. Az ilyen nők úgy lépnek be a társadalmi kapcsolatokba, mint akik nem mások által definiált "jelentéshordozók" akarnak lenni, hanem egyenrangú partnerek a jelentések és kontextusok definiálásában (Chow, 1999:47-48).

Amennyiben azzal, hogy önálló szexuális akaratra tesznek szert, a nők áthágják a férfiak és nők egyformaságát tiltó tabut,

többé már nem megbízható közvetítői a férfiak egymás közti kapcsolatainak. Mindehhez társul még a csoporthatárok felbomlásának a "fajtakeveredés", az eltérő "fajúak" közötti nemi kapcsolatból fakadó kockázata (Chow 1999:49).

Mindezen félelmeknek kulcsfontosságú szerep jut a kőkemény szexturista vagy szexpatriáló férfiak világnézetében. Az ilyen férfiak számára a nőket a férfiakkal egyenértékű és egyenjogú személyként elismerő jogi berendezkedés, valamint az ezzel párhuzamosan a hagyományos (nemeken alapuló) munkamegosztásban bekövetkezett számos változás az említett alapvető tabu megszegését jelenti. Úgy látják, hogy az európai/észak-amerikai nők saját uralmuk alá hajtják a férfiakat megillető területek egy részét (nők közvetítik az amerikai profi liga egyes kosármeccseit, és a kommentátorok bejárkálnak a játékosok öltözőjébe), és kiharcolják maguknak a férfiakat illető jogokat (rendőrt hívnak, ha verik őket, és gyermektartási díjat követelnek a nevelésben részt nem vevő apától). Többé már nem lehet egyszerűen csere tárgyául szolgáló tárgyként kezelni őket, márpedig ennek nem csupán az érintett férfiak és nők kapcsolatára nézve vannak igen súlyos következményei, hanem a férfiak egymás közti kapcsolataira nézvést is.

A nemi jelleg különbözőségének bizonyossága híján a közösség minden erre a különbségre építő törvénye és belső köteléke veszélybe kerül. A közösségteremtésben aktív részt vállaló nőktől nem várható, hogy olyan politikai rendszert alakítsanak ki, melyben a férfiak is hajlandók szerződéses partnerként részt venni. Sokkal valószínűbb, hogy olyan törvényeket és végrehajtási módszereket próbálnak kikényszeríteni, amelyek ahelyett, hogy védelmeznék a férfiak "természetes jogait", erőteljesen szembefordulnak azokkal. A kőkemény szexturisták és szexpatriálók számára az a tény, hogy az európai/észak-amerikai nők áthágják a két nem egyformaságát tiltó alapvető tabut, egy másik korlát hasonlóan romboló hatású áttörésének rémét vetíti előre, nevezetesen a heteroszexualitás és a homoszexualitás közötti határét. Bishop és Robinson egy Bangkokban élő kanadai expatriált regényéből idézi a következő sort: "ha fehér nővel dug az ember, azt már csak egy hajszál választja el a homoszexualitástól" (Moore 1993:107, idézi Bishop és Robinson 1998:167), és ugyanez a felfogás világlik ki a fehér nők kapcsán a TSM beírásaiból.

Mindez óhatatlanul ráirányítja figyelmünket egyfelől a férfiak és a nők egyformaságát, valamint a homoszexualitást tiltó tabu, másfelől pedig a személyiség és az önrendelkezés tárgyában kialakult hagyományos liberális diskurzusok közötti összefüggésre. Nagyon is idevág Brace (1997) gondolatmenete Hobbesnak a "territórium-védő" Én-ről kialakított felfogásáról. Hobbest igen erősen foglalkoztatta az az elképzelés, hogy az egyén ki van szolgáltatva az elnyomásnak, és "korlátok közé szorítja az ellenséges világ, melynek meghódítását és uralását célul tűzi maga elé":

Hobbes az Én-t, a "racionális tudatot" erődfallal, az önbecslés érzésével veszi körbe; innen nézve mindenki más: kívülálló. Távoli személy. Ezért minden ember egyszerre potenciális ostromló, megszálló és egyben ellenálló, várvédő is. Önnön személyiségünket olyan zárt entitásként értelmezzük és tapasztaljuk meg, melyet meg kell védelmezni a behatolás és a megszállás, az elnyomás ellen ... Jóllehet minden személy egy-egy körülhatárolt szféra, a határokról kiderülhet, hogy nagyon is gyengék, könnyen áthághatók. Hobbes arra ösztökél minket, hogy vegyünk szemügyre egy felnőtt embert, és "figyeljük meg, mily törékeny az emberi test váza" ... Az emberi test Hobbes által kiemelt törékenysége, gyengesége ... döntő fontosságú a határok áttörésével kapcsolatos férfiúi félelmek esetében (1997:143-144).

Brace mindezeken túl arra is rámutat, hogy a hobbesi Én-re a McClintock (1995) által említett koloniális vagy gyarmati Én-hez hasonlóan jellemző "a tehetetlenséghez és a leépüléshez társított katasztrofális határáttöréstől (a megroppanástól) való félelem, mely a határok túlzásba vitt kiépítésével, valamint a korlátlan hatalomról való képzelgésekkel jár" (McClintock 1995:26). Ha az Én-t területként, az Én-ek közötti kapcsolatokat pedig megszállásként, elnyomásként és hódításként fogjuk fel, akkor mindez a nemiség síkján kikerülhetetlenül a nemi erőszaktól való félelemhez vezet. Ha a szexturisták a Dominikai Köztársaságról úgy vélik, hogy közel áll a "természetes állapothoz", ha olyan helynek tartják, ahol még a fizikailag gyenge férfit sem korlátozza semmilyen törvény, akkor a hódításokat megjelenítő képzelgéseikben óhatatlanul kísérteni fog annak szelleme, hogy őket is elnyomják és korlátok közé szorítják majd más, náluk erősebb férfiak. Véleményem szerint ez a gondolat nemcsak azt világítja meg, miért foglalkoztatja a szexturistákat és szexpatriálókat oly nagy mértékben férfitársaik szexuális aktorokként való viselkedése, hanem arra a késztetettségükre is magyarázatul szolgál, hogy (a Dominikai Köztársaságban éppúgy, mint a szexturizmus egyéb helyszínein) erősen igyekeznek kapcsolatot kialakítani egymással. A nők szexuális tárggyá degradálása és csereberéje nem csupán a társadalmi kapcsolatok és a csoportidentitás kialakulását segíti elő, hanem emellett még a homoszexuális elnyomástól való félelem eloszlatásához is hozzájárul.

 

Végkövetkeztetés

A heteroszexuális szexturizmus jelen írásban vizsgált szubkultúrájának jelenléte igen súlyos következményekkel jár a szexturisták által célba vett országokban élő nők és leánygyermekek biztonságára, egészségére és jólétére nézve. Ugyanakkor ez a jelenség a világban kialakult egyenlőtlenségek mértékére és borzasztó emberi következményeire is ráirányítja a figyelmet. Az egyén szexuális vágyteljesítését intézményesedett hatalmi struktúra közvetíti; a szexturistáknak azt a képességét, hogy "más fajúak" szexuális tárggyá degradálása révén "visszahelyezzék jogaiba" az európai/észak-amerikai Én egy sajátos felfogását, egy jól definiálható gazdasági, jogi és politikai világrend engedi érvényre jutni. Ami tehát a "fajok", a nemek és a szexualitás a nyugati világra jellemző társadalmi politizálásának értelmezését illeti, a heteroszexuális férfiak masszív szexturizmusának jelensége akár vészjelzésnek is tekinthető, hiszen az ilyen férfiak vágyai mögött megbúvó veszteségérzés egyáltalán nem szokatlan. Ugyanilyen panaszok és a "csillagoktól messze kerülésnek" ugyanez az érzése mutatkozik meg az észak amerikai és európai jobboldali politikusok beszédeiben, a jobboldali "agytrösztök", lapszerkesztők, újságírók és akadémikusok műveiben (lásd például Herrnstein és Murray munkáját, 1994; vagy Murray könyvét, 1990), valamint az olyan szervezetek kiadványaiban, mint amilyen a Nagy-Britanniai Férfimozgalom (UKMM 1999).

A tanulmányomban vizsgált férfiakat nem az különbözteti meg hagyományosabb szemléletű jobboldali társaiktól, hogy fokozottabban foglalkoztatják őket a "civilizációról" és a "természetről", a fehér és a fekete bőrűekről, a férfi és a női vonásokról, illetve a heteroszexualitásról és a homoszexualitásról kialakult európai/észak-amerikai képzetek, hanem az a tény, hogy az ezekből fakadó feszültséget és ellentmondásokat sajátos szexuális életmód révén igyekszenek föloldani. A fehérek felsőbbrendűségét hirdető egyesült államokbeli csoportokról és tanokról szóló tanulmányát Ferber ezzel a következtetéssel zárja:

A fajgyűlölő tanokat hirdető diskurzus átformálja a fajokkal és a nemekkel kapcsolatos domináns diskurzust. Ezért a fehérek felsőbbrendűségét hirdető mozgalommal szembeforduló politikai válaszok kizárólag akkor lehetnek hatékonyak, ha a domináns értelmezések ellen is támadást intéznek" (1999:156).

A heteroszexuális férfiak masszív szexturizmusának szubkultúrája kapcsán pontosan ugyanezt a végkövetkeztetést vonhatjuk le.

(Polyák Béla fordítása)

Mercer, K.: "Busy in the Ruins of Wretched Phantasia", in R. Farr (ed.) Mirage: Enigmas of Race, Difference and Desire. London, ICA/Institute of International Visual Arts, 1995.

Mills, C.: The Racial Contract. Ithaca, Cornell University Press, 1998.

Moore, C.: A Haunting Smile. Bangkok, White Lotus Press, 1993.

Murray, C.: The Emerging British Underclass. London, The IEA Health and Welfare Unit, 1990.

O'Connell Davidson, J.: "British Sex Tourists in Thailand", in M. Maynard és J. Purvis (eds), (Hetero)sexual Politics, London, Taylor & Francis, 1995, 42-64. old.

O'Connell Davidson, J.: "Sex Tourism in Cuba", Race & Class, 1996, 37, no. 3, 39-48. old.

O'Connell Davidson, J.: Prostitution, Power and Freedom. Cambridge, Polity, 1998.

O'Connell Davidson, J. és Sanchez Taylor, J.: "Child Prostitution and Sex Tourism", kutatói tanulmányok 1-7. Bangkok: ECPAT, 1996.

Parekh, B.: (1995) "Liberalism and Colonialism: A Critique of Locke and Mill", in J. Nederveen és B. Parekh (eds), The Decolonisation of Imagination: Culture, Knowledge and Power, London, Zed, 1995, 81-98. old.

Pateman, C.: The Sexual Contract. Cambridge, Polity, 1988.

Pruitt, D. és LaFont, S.: "For Love and Money: Romance Tourism in Jamaica", Annals of Tourism Research 1995, 22, no. 2, 422-440. old.

Puwar, N.: "Embodying the Body Politic: Race and Gender in the British State Elite", doktori disszertáció, University of Essex, 1999.

Rubin, G.: "The Traffic in Women: Notes on the »Political Economy« of Sex" in R. Reiter (ed.) Toward an Anthropology of Women. New York, Monthly Review Press, 1975.

Said, E.: Orientalism: Western Conceptions of the Orient. Harmondsworth, Penguin, 1978.

Sanchez Taylor, J.: "Tourism and 'Embodied' Commodities: Sex Tourism in the Caribbean", in S. Clift és S. Carter (eds), Tourism and Sex: Culture, Commerce and Coercion, London, Pinter, 2000, 41-53. old.

Seabrook, J.: Travels in the Skin Trade: Tourism and the Sex Industry. London, Pluto Press, 1996.

Seidler, V.: "Reason, Desire and Male Sexuality", in P. Caplan (ed.) The Cultural Construction of Sexuality, London, Routledge, 82-112. old.

Somerville, S.: "Scientific Racism and the Invention of the Homosexual Body", in R. Lancester és M. di Leonardo (eds), The Gender/Sexuality Reader, London, Routledge, 1997, 37-52. old.

Theweleit, K.: Male Fantasies, Volume 1. Cambridge, Polity, 1987.

Truong, T.: Sex, Money and Morality: Prostitution and Tourism in Southeast Asia. London, Zed Books, 1990.

UKMM: UK Men's Movement Mission Statement http://www.ukmm.org.net, 1999.

Wellman, D.: (1997) "Minstrel Shows, Affirmative Action Talk, and Angry White Men: Marking Racial Otherness in the 1990's", in R. Frankenberg (ed.) Displacing Whiteness, London, Duke University Press, 1997, 311-331. old.

WTO (World Tourism Organization): "International Arrivals in the Americas 1996", idézi a Travel Weekly, 1997. november 6.

^* The Sex Tourist, the Expatriate, His Ex-wife and Her "Other": The Politics of Loss, Difference and Desire. Sexualities, 2001 (4), no. 1, 5-24. old.

[1] A cikkben közölt interjúk adatait Jacqueline Sanchez Taylor és a szerző gyűjtötte a Gazdasági és Társadalmi Kutatási Tanács által támogatott kutatás során, melynek témája a karib térségbe irányuló turizmushoz kapcsolódó prostitúció volt.

[2]Lásd például Hall 1992-es kötetét a Thomas Carlyle és John Stuart Mill között Eyre kormányzónak 1865-ben, a Morant Bay-i felkelést követően a fekete bőrű jamaikaiak ellen hozott megtorló intézkedései tárgyában folytatott vitáról.

[3]Lásd Elizabeth Grosz írását Nietzschéről és "a társadalmi rend és az engedelmesség kulturális előfeltételeként funkcionáló testírás"-ról (1994:129).

[4]A szexuális célból fiúgyermekeket igénybe vevő férfiak rendkívül heves ellenszenvet váltanak ki a kőkeményekből, ám lányok esetében sokkal elmosódottabbá válik és bizonytalan lesz a határ a "normális fickók" és a pedofilok között.

[5]Lásd Theweleit (1989) könyvének a német Freikorps tagjainak az 1920-as években született írásait elemző részét, valamint Ferber munkáját (1999) a napjaink Amerikájában a fehérek felsőbbrendűségét hirdetőkről.