A Dohány utcai zsinagóga építése

_____________
KOMÁRIK DÉNES

A témának a szerző tollából származó részletes feldolgozása megtalálható a Művészettörténeti Értesítő 1991/1-2. számában a levéltári, közgyűjteményi és nyomtatott források megnevezésével, valamint a legfontosabb szövegek közlésével.

Atörténeti Magyarország zsinagógái közt mindenkor kiemelkedő hely illette meg a pesti Dohány utcai zsinagógát, a főváros, de kissé talán az egész ország zsidóságának „főtemplom”-át. Különösen így volt ez megépülése idején, amikor mind méretében, mind pompájában nagyságrenddel emelkedett a meglevő hazai zsinagógák fölé, de jelentős helyet foglalt el a magyarországi romantikus építészet történetében is.
      A zsinagóga megvalósulásának két döntő előzményével találkozunk a XIX. század első felében. Az egyik a pesti zsidóság számbeli, kulturális és anyagi súlyának rendkívüli megnövekedése, a másik a zsidó kultusz modernizálására törekvő mozgalom kibontakozása és felülkerekedése. Ez utóbbi során a megreformált istentiszteletet 1828-ban a Király utcai „Fehér lúd”-házban levő „Chesed Neurim” egylet templomában vezették be.
      Az új törekvéseknek - a szertartások megváltoztatott módon történő végzésén túl - építészeti konzekvenciái is voltak. Ezek azonosak azokkal a sajátságokkal, amelyeket az ortodox és neológ templomépítés összehasonlítása alapján megállapíthatunk. Bár a kettő között nincs éles elválasztó vonal, az előbbiek - a bima (almemor) elhelyezése nyomán - jobban hajlanak a centrális elrendezéshez, a keresztény kultuszra emlékeztető orgonát, tornyot és kupolát pedig lehetőleg elkerülik. A bima központi elhelyezkedése az ortodox templomoknál magával vonja a padsorok efelé irányuló, centrális elrendezését. A neológ templomban, kultusztemplomban a bima funkciója a szentélybe, a frigyszekrény tövébe tevődik át, így a padsorok - a keresztény templomokhoz hasonlóan - a bejárattól a szentélyig folyamatosan helyezkednek el. Így érthetően teret kap a hangsúlyozottan hosszházas elrendezés lehetősége.

      Előkészítés
      A templomépítés három akadálya közül 1843-ban - több évtizedes küzdelem után, királyi engedelemmel - a telekszerzésé elhárult. Az építkezéshez szükséges pénz előteremtése azonban, s főleg azoknak a nehézségeknek a legyőzése, melyek az ellentétes felfogású hívek rítusvitájából adódtak, még hosszú időt vett igénybe.
      A Dohány utcai templom építésének - tervezést, előkészítő munkálatokat, engedélyszerzést is magába foglaló - közvetlen története az 1850. október 27-én megalakult, immár harmadik építési bizottság működésével kezdődött. Nem sokkal korábban, 1850. szeptember 20-án történt a súlyos zsidó hadisarc elengedése, így a hitközség anyagi helyzetének lényeges javulása volt alighanem az alapvető oka annak, hogy a templomépítés évek óta szunnyadó ügyét elővették, és a szabadságharc utáni első lépéseket megtették a kultusztemplom megépítése érdekében. A bizottság tanácskozásai alapján az elöljáróság 1850. december 15-én többek közt azt is elhatározta, hogy egy fényes kultusztemplom épüljön a Dohány utcai telekre. Az építési bizottság fel is szólította Hild Józsefet, valamint a Kauser-Feszl-Gerster társulást építési terv kidolgozására. A Feszl-triász terve 1851 első hónapjaiban el is készült, főhomlokzatának Engel és Mandello kiadásában Franz Xaver Sandmann által készített szép, színes litográfiája 1851 májusában megjelent Mandello üzletének kirakatában. Hild József - mint látni fogjuk - majd csak 1854 elején készíti el a tervet.
      Bár az ügy már ilyen előrehaladott állapotban volt, a rítusvita, a hitközségen belüli békétlenség nem ült el. 1852 folyamán azonban a hitközség tagjai részéről megváltozott a hangulat, mégpedig a kultusz-templom javára. Ennek valószínű magyarázata, hogy a „pesti izraeliták Reformtársulatát”, mely a szabadságharc idején alakult, s mind a politikai hatóság, mind az anyahitközség szemében szálka volt, 1852 októberében végleg feloszlatták. Azáltal, hogy a hitközség visszanyerte jómódú adófizetőit, gazdasági helyzete is megjavult. Nyilván ez adta meg a lökést ahhoz, hogy 1853 legelején az építkezéshez szükséges felsőbb jóváhagyás kérelmezésével a templomépítés a végleges megvalósulás útjára lépjen. Ezzel egyidejűleg folyamodnak - az anyagi alap előteremtése érdekében - azért, hogy az imaszékek eladására is megkezdhessék az aláírások gyűjtését, amit november 14-én engedélyeznek. A pénz megszerzése mellett elengedhetetlen feltétele volt a templomépítés megkezdésének a végleges tervek megszerzése és a szervezési-előkészítési munka folyamatos végzése. Ez utóbbihoz tartozott, és minden további lépésnek feltétele volt a templomépítési bizottság összeállítása s a bizottság működési szabályzatának elkészítése, majd ezeknek a Helytartóság által való jóváhagyatása, ami a következő év elején meg is történt.

      Tervek készíttetése
      A templomra három terv készült, közülük választotta ki 1854 májusában a templomépítő bizottság a megvalósításra kerülőt.
      Az első tervet 1851 első hónapjaiban a Kauser-Feszl-Gerster társulás készítette, architektúra tekintetében azonban Feszl Frigyes művének kell tekintenünk, s a továbbiakban ilyen módon fogunk róla beszélni. A terv, mint láttuk, az akkori építési bizottság felszólítása alapján készült, midőn egyidejűleg Hild Józsefet is megbízták a tervezéssel.
      Hild azonban nem készítette el a Feszltriásszal egyidejűleg a tervet, amit az is tanúsít, hogy 1853 október-novemberében, a templomépítés felsőbb engedélyezésekor, Hild Józsefet felszólították, hogy az építési tervet és költségvetést haladéktalanul nyújtsa be. Nyilván az történt, hogy az amúgy is nagyon elfoglalt Hild a ki tudja hányadik zsinagóga terv elkészítését, melynek különben sem volt akkor olyan aktualitása, mint 1853 végén, nem vette komolyan, és halogatta. A fiatal Feszl társaival együtt viszont megtiszteltetésnek tekintette a megbízást, a nagy lehetőséget látta benne, és haladéktalanul munkához látott. Hild József végül is 1853-54 fordulóján készítette el tervét, mivel az 1854. március 3-i, első tervbírálaton már szerepelt.
      Ludwig Förster bécsi építész megbízásáról tudunk közvetlenül a legkevesebbet. Nyilvánvalóan a bécsi tempelgassei zsinagóga építése (1853-58) volt az alap, ami miatt hozzá fordultak. 1850 decemberében, midőn Hildnek és Feszlnek adták a megbízást, a bécsi zsinagógának úgyszólván biztos, hogy nem voltak meg a tervei, valószínűleg még az építész személyében sem történt döntés. 1853-ban azonban már teljesen más volt a helyzet. A pesti hitközség, illetve annak prominens tagjai a bécsivel, illetve képviselőivel állandó kapcsolatban voltak. A haladottabb, előnyösebb helyzetben levő, már többet megvalósító bécsi hitközség példaként szolgált, miként a Kornhäusel-féle kultusztemplom megépítése idején (1826) is, mely az Orczy-házban 1830-ban kialakított új, kultusztemplomnak nevezett nagyobb imateremre hatott. A mostani templomépítés ügyében is többször fordultak a bécsi hitközséghez tanácsért, felvilágosításért. Jelentős körülmény volt az is, hogy Boscovitz Löbl József személyében olyan ember állt a hitközség élén, aki egyidejűleg volt pesti nagykereskedő és igen tekintélyes bécsi bankár.
      Biztosra vehetjük, hogy Förster megbízása Hild említett sürgető felszólításával egyidejűleg történt, midőn már legalábbis tudni lehetett, hogy a templomépítés engedélyét megkapják. Egyik későbbi levelében ugyanis Förster leírja, hogy 1853 decembere óta foglalkozik a templom tervezésével. Ezt megerősíti, hogy Förster - műleírásának tanúsága szerint - 1854 februárjában készült el munkájával.
      A több terv készíttetésének magyarázata lehet, hogy a megbízó választási lehetőséget kíván biztosítani magának. Ez játszott bizonyára szerepet itt is, de nem akármilyen módon. Megjegyzendő, hogy a harmadik megbízás az eredeti elgondolásban nem szerepelt, azt az események későbbi alakulása hozta magával. Bár választani már két tervből is lehet, mégis elgondolkoztató, hogy a rendkívül nagy tekintélyű, közel egy évtizede a hitközségnek dolgozó Hild mellett miért bízták meg a fiatal, öt éve működő építész-triászt mintegy vetélytársul - ami az idős, tekintélyes mesterrel szemben akár sértésnek is volt tekinthető.
      Nézetünk szerint a több terv készítésének alapvető magyarázata a hitközségen belüli különböző beállítottságú, ízlésű csoportosulások, frakciók létezése volt. Ahogy megosztott volt a hitközség rítus tekintetében, valami hasonló, noha lényegesen enyhébb színezetű nézeteltérés állt fenn a templom stílusát illetően is. Lényegében a stílusvitát akarták két terv - és éppen ezért csak két terv - készíttetésének segítségével eldönteni, s nem különböző építészeti megoldások életre hívásával, jó és még jobb megoldásokat ütköztetve optimális építészeti eredményhez jutni.
      Ismerve Hild munkásságát, klasszicista művészi meggyőződését és az addig készült, nyilván klasszicizáló zsinagóga-tervezeteit is, tőle ilyenre számítottak a végleges, nagy templom terve esetében is - mint ahogy így is történt. A klasszicizmustól az ízlés akkor már általában is elfordulóban van, s ezen túlmenően a keleties-romantikus zsinagóga-stílus hihetően sokak szemében modernebbnek és alkalmasabbnak tűnt. Bár az akkori építészek mindegyike képes volt különféle stílusokban tervezni, számunkra nyilvánvaló, hogy Feszl Frigyes irányulása különösen alkalmas volt e célra. Mivel azonban 1850-ig még alig volt lehetősége a csupán 1845 óta Pesten működő fiatal építésznek ezt széles körben megmutatnia, joggal tételezhetünk fel valamilyen - általunk egyelőre ismeretlen - személyes ismeretséget, kapcsolatot is a megbízás mögött. Megkockáztathatjuk annak a lehetőségnek feltevését is, hogy Feszlt éppen Hild ajánlotta, aki őt jól ismerte, és több jel szerint támogatta, rokonszenvezett vele.
      Míg Hild és Feszl párhuzamos megbízása mögött a stílusvita és a hitközség eltérő nézeteket képviselő két csoportja valószínűsíthető, addig Förster három évvel később történő felkérése inkább egy szűk csoport akciójának látszik, benne a Bécsben is otthon lévő hitközségi elnök, Boscovitz Löbl József jelentős szerepét, talán iniciálását sugallva. A lépés indítéka a stílusvita eldöntése már nem lehetett, inkább arra gondolunk, hogy a keleties-romantikus változatot akaró befolyásos vezetők jobban megbíztak az idősebb, tekintélyesebb és külföldi Försterben. Befolyásolhatta őket a bécsi hitközség döntése, és megtetszhetett nekik a tempelgassei zsinagóga terve, mely építkezésnek 1853-ban az alapkő-letétele megtörtént. Az is lehet, hogy eleve valamilyen laza adaptálást igényeltek, amely feltételezést némileg alátámasztja a két templom közti több, szinte azonosságig menő hasonlóság.
      Mindezekből világos, hogy nem volt tervpályázat, sem nyilvános, sem úgynevezett meghívásos. Ennek az eddigieken kívül az is ellentmond, hogy pályázatról sehol, semmilyen forrás nem tud, nem beszél, az említett három tervnél többről sehol szó nincsen. Márpedig egy nyilvános tervpályázatra teljesen bizonyos, hogy jóval több pályaterv érkezik be. Adatunk van ugyanakkor arra, hogy a tervezésért mindhárom építész megkapta tiszteletdíját, s bizonyítékunk arra, hogy pályadíjakat viszont nem fizetettek ki senkinek. Hild József 1854. július 30-án kelt árajánlatában kijelenti, hogy a megbízás átvételével a korábbi tervezésért őt megillető honoráriumot kiegyenlítettnek tekinti, tehát kalkulációjába beleszámította. A templom költségeit tartalmazó két kimutatásban pedig szerepel a Kauser-Feszl-Gerster triásznak és Försternek a honoráriuma (Hildé nem!), ugyanakkor pályadíjak kifizetése nem. Így tehát téves az irodalomban napjainkig rendkívül gyakran szereplő állítás tervpályázat létezéséről, mely nem egyéb, mint a három terv alapján történő döntés tényéből levont indokolatlan következtetés.

      A tervek
      Hild József 1853-54 fordulóján készített tervéről nem sokat tudunk. Stílusáról egykorú beszámoló tájékoztat, néhány vonását a hitközségi tervbírálatból tudjuk meg. Miként Feszl, ő is eltér az 1850 decemberében kapott megbízás azon előírásától, hogy az utcai fronton háromemeletes bérház építendő. A bérházszárnyakat a telek két oldalán helyezte el, úgy, hogy közöttük udvar keletkezzék, melyet hátul a templom homlokzata zárt le. Az épületszárnyak udvar felé néző homlokzatsíkjait úgy rendezte el, hogy azok az utcavonalra merőlegesek voltak, s az udvart lezáró templom homlokzata párhuzamos volt az utcával. Így kerülte el, hogy a telek ferdesége a templom udvarába lépve láthatóvá váljék. A klasszicizáló épületről még egy fontos dolgot tudunk, éspedig azt, hogy kupolás megoldású volt.
      A Feszl Frigyes által 1851 elején készített terv éppúgy nem áll rendelkezésünkre, mint a többi, de egy főhomlokzati perspektivikus terv fennmaradt, éspedig két változatban: Feszl akvarelljén és egy arról készült színes litográfián. Feszl feladatát úgy oldotta meg, hogy a két telekhatárra egy-egy kétemeletes lakóépület-szárnyat tervezett. Ezek az utca felé háromtengelyesek voltak, hosszoldalaik azonban - a telek ferdesége következtében - különböző méretűek: 11 illetve, 9 tengelyesek. Az oldalszárnyak tekintetében tehát - Hildtől eltérően - elvben ugyanazt a megoldást választotta, mint később Förster. Így trapéz alakú udvart kapott, de az oldalszárnyak homlokzati síkjára merőlegesen elhelyezkedő templomhomlokzatot tudott tervezni. Maga a templom szabadon, állóan helyezkedett el, a lakóház-szárnyakhoz nem kapcsolódott, azoktól szabad terület választotta el. Alaprajzi elrendezésére nézve a homlokzati tervből nem sokra lehet következtetni. Hatalmas, domináló kupolája sugallná a centrális elrendezést, ez azonban nem lehetséges, mert az imaszékek tervezett számában is megmutatkozó helyigényt itt csak hosszhajós formában lehetett kielégíteni.
      Ludwig Förster tervéről, mellyel a megbízást elnyerte, közvetlenül nem tudunk semmi közelebbit, a döntés alapjául szolgáló tervek, mint mondtuk, nem maradtak meg. Förster 1854 februárjában kelt műleírása túlnyomórészt a zsinagóga építésére vonatkozó általános eszmefuttatásból áll, s nagyjából annyit tudunk meg tervére vonatkozóan, hogy az épület külsejét nyerstégla burkolattal akarja megoldani, a karzatokhoz pedig öntöttvas szerkezetet tervez. Mivel az építési bizottság a végleges döntéskor változtatás nélkül fogadta el, ez a terv nyilván kevéssel vagy semmiben sem különbözött a beadványi tervtől, illetve a megvalósult változattól. Teljes belső elrendezése szinte azonos a tempelgassei zsinagógáéval, csakúgy, mint homlokzatának nyerstégla megoldása, valamint kapubejárata. Utcai homlokzatának elrendezése, kéttornyos megoldása az, ami lényegesen különbözik a bécsi templométól.

      Az építési terv kiválasztása
      1854 február végéig a hitközség által rendelt mindhárom terv elkészült, így nem volt más hátra, mint a megépítendő terv kiválasztása. Az építési bizottság saját kebeléből egy héttagú bíráló bizottságot nevezett ki, mely a megfelelő terv kiválasztására március 3-án összeült.
      A bírálati jegyzőkönyv tanúsága szerint főleg alaprajzi, funkcionális kérdések szerepeltek a mérlegelés során. A negyedik pont ugyan a homlokzattal foglalkozik, de csak annyit tudunk meg belőle, hogy ízlésesen díszített, impozáns külsőt igényeltek, és ezt különösképpen egy utca felőli főkupolával vélték elérhetőnek, valamint több kisebb kupolával a két elülső oldalon, miként a Kauser-Feszl-Gerster terven volt látható. Ezért a bizottság úgy határozott, hogy Hildet, kinek tervét alaprajz és belső elrendezés tekintetében a legmegfelelőbbnek ítélte, felszólítja: a homlokzatot „az említett stílusban” dolgozza át - annál is inkább, mivel az ő terve is kupolás megoldású volt. Az „említett stílusban” kitételből sajnos nem világos - a szövegösszefüggésbe állítva -, hogy csupán a több kupolás elrendezésről van-e szó, vagy Feszl orientalizáló modorának átvételéről, de az előbbi valószínűbb. Hild az átdolgozással két hónapon belül kész volt, s 1854. május 4-én a módosított tervet átadta. Az ezt rögzítő záradék még azt is tartalmazza, hogy a bizottság a tervvel teljesen egyetértett.
      Két héttel ezután, május 18-án összeült a teljes templomépítési bizottság, hogy véglegesen döntsön a megvalósulásra szánt terv kiválasztása ügyében. Bár az ülésen többen kifogásolták a telek ferdeségét nem leplező megoldást, a csigalépcsőket, sőt a külső formát is, végül mégis Förster tervét fogadták el, félretolva a kiküldött bíráló bizottság véleményét, egész munkáját. Hogy ez miért és mi módon történt így, nem tudjuk.

      Az építkezés
      Mindezek után 1854. július 30-án a telken álló egyemeletes épület bontásával a nagy terv megvalósítása elkezdődött. Szeptember 5-én már sor került az alapkő letételére, és az 1854-dik esztendő építési szezonjának végére, december közepéig az alapozás elkészült. Az épületnek 1855 végéig tető alá kellett volna kerülnie, a templom felavatását 1856 szeptemberében akarták végezni. A kiviteli munkák - a középítkezéseknél akkor általános - versenytárgyalásos alapon történtek, így a kőművesmunkákat Hild József végezte. A bécsi tervezőnek állandóan a helyszínen levő helyettese az ő alkalmazásában álló Wechselmann Ignác építésvezető volt. Szerepe nem tévesztendő össze a kőművesmunkákat a helyszínen irányító kőműves-palléréval, aki Hild alkalmazottja volt. Wechselmann a tervezőt helyettesítette, végezte mindazt, amit távollétében a tervező nem tudott végezni, tehát mai szóhasználattal építészi művezetést látott el, s ebben az értelemben az építész érdekeit képviselte. Jelen esetben azonban fokozatosan egyre inkább a hitközségnek is bizalmi emberévé vált, míg végül - Förster kiválása után is az építkezésen maradva - teljesen a hitközség érdekeit képviselte. Ebben bizonyára jelentős szerepe volt annak, hogy ő maga is zsidó volt.
      A templom építési munkái lényegében három részre tagolódtak: a kőművesmunkára, a vasszerkezet elkészítésére és felállítására, valamint a legkülönbözőbb szakipari, illetve díszítőmunkára. A kőművesmunka és a vasszerkezet elkészítése - különféle okokból - nem a kellő ütemben haladt. Ezért a templom 1855 végére, miként tervezték, nem került tető alá, ez csak egy évvel későbben, 1856 őszén történt meg.
      Ami a vasszerkezetet illeti: érdekes, hogy a példa nélküli és az akkoriban szokásos méreteket messze meghaladó szerkezet gyártására Förster először Magyarországon kért ajánlatokat, az Óbudai Hajógyártól és Ganz Ábrahám öntödéjétől. Végül is Albrecht főherceg tescheni vasművével kötött - Förster tárgyalásai alapján - szerződést a pesti hitközség 1855 nyarán.

      Förster kiválása
      Ludwig Förster és a pesti hitközség közti ellentétek 1857 őszén robbantak ki. Förster szerint a kialkudottnál jóval több tervezési munkát kellett végeznie, részben azért, mert az építtető a templomnak sokkal gazdagabb kiállítását igényelte, mint amilyenre szerződtek, részben a munkák jelentős elhúzódása és a templomépítő bizottság időt rabló, körülményes irányítása miatt. Ezért, végső álláspontként, az eredetileg kialkudott fix áras tervezési díj helyett a megemelkedett kiviteli költség 3,5%-ára tartott igényt, a monumentális épületek esetében szokásos 5%-nál még mindig kevesebbre. A hitközség azonban hajthatatlan maradt, s bár Förster nem lépett vissza, az építtető 1857. november 15-i levelében lemondott a tervező további szerepléséről. A templomépítő bizottság ezután - eredménytelenül - az építész helyetteseként többször szereplő Carl Schumannhoz fordult, hogy a még hiányzó tervrajzokat elkészítse.

      Feszl Frigyes bekapcsolódása
      Förster kiválásával - és azzal, hogy Schumannt nem tudták megnyerni - függött össze, hogy a hátralévő munkában Feszl hét évvel a zsinagógaterv elkészítése után szerepet kapott. Nyilván mindazt, amire volt terv, aminek készítését már elkezdték, azt Förster elgondolásai szerint meg is csinálták. A leglényegesebb hiány a belső díszítőmunkák elvégzése volt. Ezt alighanem mindjárt 1858 elején Feszlre bízták. Feltehetően azért, mert 1851-ben készített orientális terve alapján bíztak abban, hogy az ugyancsak orientális formálású templom architektúrájához jól fog alkalmazkodni. Bizonyára személye és képességei iránt is bizalommal voltak, ahogyan ezt az 1850-es tervezési megbízás is tanúsítja.
      Munkája során Feszl először is átalakította a már Förster által (a beadványi tervtől eltérően) szabadonállóan építeni kezdett frigyszekrényt, és teljesen új formálást adott neki - talán éppen olyat, amilyen az általunk nem ismert 1851-es tervben szerepet -, majd ezzel kapcsolatban megformálta a szentélyt, és megtervezte annak berendezését.
      A frigyszekrény gazdagon kiképzett, finoman megformált kupolával koronázott centrális építmény, mely belső arányaival és a templomhoz, kivált a szentélyhez viszonyított méreteivel, tömegességet érzékeltető formálásával monumentális hatást kelt. S bár abszolút méretei egy épülethez viszonyítva szerények, művészi szempontból Feszlnek a Vigadó mellett legjelentősebb megvalósult és fennmaradt építészeti alkotása. A kompozícióhoz szervesen hozzátartozik az a geometrikusan-mérművesen tagolt farácsozatos deszkafal, mely a frigyszekrényt két oldalon a szentély oldalfalával összeköti. Ezek mögé helyezték eredetileg az orgonasípok közül a legnagyobb méretűeket - a többi a frigyláda mögött helyezkedett el. A frigyszekrénynek a farácsozattal összekapcsolódó mai megjelenése tehát nem azonos az eredetivel: a kupoladobot közrefogó orgonasípok - a művészi összhatást sajnálatosan rontó - látványa jóval későbbi időpontból, 1902-ből származik, amikor az addig rejtett orgonasípokat fölemelték.
      A szentélyben található berendezési tárgyak tervezése is Feszl nevéhez fűződik, kezdve a mizrah-emelvény öntöttvas rácsától, melynek motívumai a frigyszekrény ajtajánál és máshol is megtalálhatók. Ő tervezte azt a két hatalmas 12 ágú kandelábert, mely a frigyszekrény előtt áll, és két kisebb, szerényebb gyertyatartót. Művészi szempontból legjelentősebb az az előimádkozói pulpitus (sulchan), melyet Putschin S. Ignác ajándékozott a templomnak, s mely egy általa kitalált, ötletes szerkezettel egyetlen gombnyomás segítségével szószékké alakítható át. S végül a templom teljes kifestése is Feszl terve szerint készült.
      A templom építési és berendezési munkái 1859 tavaszára, az orgona ugyanez év júliusára készült el, s így az eredetileg tervezett időpont után három évvel, 1859. szeptember 6-án megtartották a zárókő-elhelyezést és a felavatást, ami a legnagyobb fénnyel és ünnepélyességgel történ meg.
      A Dohány utcai zsinagóga stilárisan két vonulatba illeszkedik bele. Egyrészt a romantikus építészetnek Európa-szerte, de kivált Közép-Európában ekkor kedvelt félköríves, olykor enyhén orientális változatába, másrészt a század derekától kezdve kibontakozó, erőteljesen keleties igazodású, historizáló zsinagóga-építésbe.
      Az utóbbihoz való tartozása hazánkban úttörő jelleget biztosít épületünknek, ebben az értelemben - a hazai zsinagóga-építésnek az általános, nemzetközi törekvésekhez való igazodása mellett is - közvetlen mintaképként is szerepelt. A romantika félköríves változatához való tartozás önmagában véve nem biztosítana épületünknek olyan egyedi helyzetet, mint a „zsinagóga-stílus”-ban való szerepe, de az tény, hogy azon belül a polikróm nyerstégla-modort képviselte, ismét kiemelkedő helyet biztosít számára. Egy-két szerény méretű, ugyancsak külföldi mesterek által tervezett alkotáson kívül (a lórévi Zichy-emlékkápolna, az orsovai emlékkápolna például) semmi nem előzte meg e tekintetben. A néhány rokon léptékű épület nagyjából vele egyidős, de egy-két évvel későbbi tervezésű (a budai reáliskola, a szekszárd-újvárosi rk. templom például). A polikróm nyerstégla külsőhöz hasonló jelentőségű a rokon szemléletből fakadó, megmutatott öntöttvas szerkezet belső térben való alkalmazása.
      Ezekhez az építészeti kvalitásokhoz járul a templom egész szellemi, illetve kulturális jelentősége: az emancipációs folyamatban és a modernizálódó kultuszban való alapvető szerepe. Az emancipációs folyamatnak első nagyszabású, építményben testet öltő megnyilatkozása volt az akkor legjelentősebb magyarországi zsidó hitközségnek ez az igen nagyméretű, városképileg is súlyt képviselő, építészetileg jelentős templomépítése, éspedig 1867, a törvényesen biztosított emancipáció előtt. Ebben ugyanúgy megnyilatkozik a zsidóság erre való erőteljes törekvése, mint az általános szemléletnek ezt lehetővé tevő lassú átalakulása. Tulajdonképpen a zsidóság emancipációs, beilleszkedő törekvésével is összefügg az említett másik mozzanat, a modernizáló, neológ kultuszra való törekvés, illetve a Dohány utcai templomnak ebben országos mintaként ható szerepe.