Gordon Agáta: Kecskerúzs

Részletek a szerzőnek a könyvhéten a Magvető Kiadónál megjelenő regényéből

A téli fák tusrajzok az égre s a leölt

állatok vére hóba mélyed mint a nyári

létezés nyomai s az emberi viszonylatok

csak függőlegesen érnek mert nincs más

magasság mint a csupa seb egyenes hátak

fölötti csillagok.

A székesegyház rettenetes kősárkánya előtt

az árnyékban pihenjük meg szaladásunk

a kiszáradt nyelvű városon át s a lárma

kútja körben elmélyül mert esküre hívjuk

lelkeink és küldünk a szörnyhöz egy imát.

mire odáig jutottam hogy, el mertem mesélni Hostell Orsolyának azt a régi áruházas történetünket Saroltával már minden versnek megleltem az értelmét magamban és nem sokat törtem a fejem ha Hostell elém tette valamelyiket kezdtem szívesen beszélni és ez furcsa volt nekem is mert addig nem volt semmi mondanivalóm főleg nem azokról a színes pacákról amiket eleinte együtt nézegettünk

meglepett Hostell amikor megdicsért hogy ilyen érzelemmentes és személytelen kis versről is van mit mondanom csak a jelzőit nem értettem hogy mitől volna érzelemmentes hiszen az egész serdülő korom azzal telt hogy kapálózva vágyakoztam el arról a vidékről amelynek a vers ilyen fojtottan és fortyogva lazítgatta a felszínét a hűvös is vonzóbbnak tűnt nekem sokkal mert azt gondoltam az egyetlen olyan helynek ahol nem maradnék magamra hiszen akkor még egyetlen lényt sem ismertem aki azt akarta volna hogy szeressem és csak annyit értettem magányos vadászatomból hogy olyan érintésre éhezem mint egy nőé

Sarolta sem tudott meggyőzni az ellenkezőjéről pedig a helyes példával járt előttem és tucatnyi szeretőjét éltem túl valószínűleg azért mer egyetértettünk abban hogy milyen képtelen ostobaság lehet együtt élni egy férfival és ehhez képest elhanyagolhatónak tűnt hogy szerinte szeretőnek érdemes tartani néhányat és egy kiadós libanyak jogosan büszkévé teszi a tulajdonosát

tizenöt éves koromtól kísérgettem Saroltát strandra diszkókba zajos koncertekre és nagy áruházakba együtt csavarogtunk a városban ajzottan és tobzódva a tiltott lehetőségekben amelyek őelőtte bukkantak fel persze lépten-nyomon mert Sarolta akkor már kihívóan jó nő volt mutatós ráadásul óriási a legtöbb korunkbeli fiúnál magasabb és dúsan meggondolatlanul de állandó szerencsével virult

én fakón kísérgettem mindenfelé dühösen ettől a sugárzástól ami egyformán áradt mindenkire mint a napé és attól is ha le akart rázni azokkal a megtévesztett fiúkkal akiknek a viszonzásából mégsem kért pedig Sarolta képes volt izgalomba jönni egy izmos férfifenék látványától és a hímek pontosan érezték hgoy ez a hatalmas kissé nyegle nő igenis kedvtelve figyeli őket a csúfolódó Sarolta mellett megőrültek udvaroltak és parádéztak mintha nem tudnák mi is az ami tetszhet bennük egy ilyen veszélyes és falánk ragadozónak

falaznom kellett hazudozva a felhergelt és becsapott fiúk előtt pedig féltékenykedtem magamban és állandóan vágyakoztam rá én is pontosan értve az elszántan vakon Sarolta felé törtető hímeket mert ugyanolyan megszállottság volt bennem is azokért a percekért tartottam ki néha hetekig amikor az álmos Sarolta a vonaton hazafelé rámtámaszkodott nekem dőlt és a nyakamba szuszogott a vállamhoz vagy a karomhoz ért a melle és én mozdulatlanul alig lélegezve tartottam mint egy lepkét de napokig éreztem az érintését újrajátszva folyton és mindannyiszor a torkomból a hasamba gördült valami lassan és forrón

így érezheti magát egy fiú ha titokban erekciója van de akkor soha nem jutott ez eszembe csak Saroltának persze és csodálkozva nézte piros füleimet és vihogva ellenőrizte hogy kipirulok-e mindig ha a vállamhoz dől mindig kipirultam és elhomályosult az elmém ő pedig használni kezdte a hatalmát fölöttem

a mozinál találkozunk - mondta például egy délután mielőtt elindult a népitáncolás helyett külön útjaira és a tarkómra tette meleg súlyos tenyerét ami feléje húzott engem de úgy mintha ő vonna nem csak vonzana és alig bírtam megállni a lábamon

egész délután rendkívül unottan és közönyösen felelgettem a Saroltát tudakoló kérdésekre a nevelőknek hogy semmit se tudok - ami igazabb volt mint gondoltam - a szilencium után pedig a társalgó asztalán heverő mozi-listára felírtam Saroltát is mintha benn lett volna délután és jogosult lenne az esti szórakozásra és a kapuban már csak szólnom kellett az éjszakás tanárnőnknek hogy Saroltát épp öt perce kiengedte Lea néni a randevújára persze nem is Lea néni volt velük délután későbbre pedig elfelejtődik ez úgy gondoltuk mert Saroltát különben is mindig mindenhová elengedték kiváló előmenetele miatt

nagyon igyekeztem úgy menni a többiekkel mintha moziba mennék vagyis megnézni egy filmet amiről vidáman csacsogtak a szobatársaim a moziig és már rég nem csodálkoztak hogy két jegyet kérek melléjük de csengetéskor nem tódulok be velük a nézőtérre noha betódulhatnék mert Sarolta könnyedén meglelne a filmsötétben és mellém ülne de nem bírtam bemenni vártam az előcsarnokban a büfénél üldögéltem és kibámultam a térre feszülten figyeltem a beérkező villamosokat mustrálva a leszállókat és minden piros kabátos kövér szőkeségre feldobogtam magam sem értve de Sarolta mégis mindig meglepetés-szerűen tudott érkezni és senkit nem érdekelt miért nem a filmet nézem

a pénztáros a lámpás néni a büfés és az éjszakai előadásra lassan szivárgók is jól láthattak legalább egy elmaradt randevút az arcomon amíg azt képzeltem hogy blazírtan ücsörgök akárhogy is remeg a gyomrom

nem szokott ennyit késni gondoltam amikor a zajos nagy óra szerint már csak félórányi vetítés volt hátra és bejárat melletti kirakatban függő három fotó között felismertem a sziú Milutin robosztus részleteit nadrágra zsebében matató kezét katonai zubbonya vállát és fekete schwarzenegger-frizuráját a legfelső háttalkép tetején

Milutinnak is népitáncolnia kellett volna azon a délutánon és estén de Sarolta nélkül nem volt kedve nyilván és már éreztem is a Milutin húsos de alig mozdított ajkai közül áradó főtt tojás szagot amint megkérdezi de mintha nem is nagyon tudná miért éppen tőlem hogy Sarolta kijött-e a filmre és melengető kis kárörömmel felelhetnék neki ha tudnám Sarolta hol is van tényleg és kivel így viszont a megválaszolhatatlan kérdések elől mégis beszivárogtam a nézőtérre nagyon hanyagul ültem a szobatársaim mellé mintha egy jól sikerült találkáról érkeztem volna sietve és a vászonra meredtem azonnal vad aggodalmak közepette

Sarolta a kijárati oldal függönyét fellibbentve érkezett és rövid tájékozódás után mellém ült nagyon vidáman és a karomat magához húzva suttogott

itt a sziú - ebből rájöhettem hogy sikerült elkerülnie és ártatlanul fog távozni is majd velem együtt

és mi volt - kérdeztem miközben a fülemben csöngve omlottak le Sarolta ellen emelt falaim és féltem a válaszától

Mamával sétáltunk - felelt Sarolta és nagyon furcsa volt hogy nem mesélt tovább mintha a mamátok lennék jutott eszembe négerbéla a Saroltáék új szakvezetője a kórházból de eddig nem tudtam hogy ő Mama és titokban találkozik Saroltával

ilyen sokáig? - hánytam szemre a várakoztatásomat pedig Sarolta megsimogatta a karom kicsit szórakozottan

hazakísértem a kórházból de ott felejtett valamit még otthon volt a főbérlője is és visszakísért a kollégiumhoz de nem volt kedvem bemenni és képzeld el hogy neki se akaródzott egyedül maradni és megint hazakísértem ő pedig vissza akart engem

miután egy kicsit bementél hozzá - gondoltam

de nem engedtem nehogy összefusson Miluval - suttogta Sarolta

és velem? - visított valaki odabenn nálam aki azt szokta még mondogatni hogy fáj de most le volt taglózva és én is

ez szerelem - gondoltam Sarolta furcsa meséjéről és a vásznon elúsztak a képek mintha felszálló melegen vagy tiszta füstön keresztül látnám de Sarolta már susogott tovább a fekete Bella fiúról amíg csak rá nem hajoltam az előttem lévő szék támlájára az elfojthatatlanul erős sírástól

nem értettem mért ilyen könnyű neki és hogyan lehetnek kizárólag jó pillanatai a merész és hazárd játékok közepette míg nekem csak rosszak minden szolid randevúzgatástól tisztátalannak éreztem magam és lemoshatatlanul erkölcstelennek ami napokig tartó lehangoltság volt és valami nehezen körülhatárolható gyomorpanasz mely csak Sarolta érintésétől múlott el belőlem

Sarolta erről is tudott azt hiszem pedig soha nem beszéltem róla mert nem lett volna hajlandó érteni és nem is volt szükség a megfogalmazásokra vigasztalt amikor szüksége volt rám vagy visszatért hozzám a harántszervezett randevúkról és a fülem szinte leperzselődött a suttogásától és viháncolásától

miféle anyag vagyok - lélegeztem be rémülten a leheletét amin nem érződtek az elszívott cigaretták csak rumaroma illata volt mint a nagyanyja süteményeinek és velem indult el belémfogózva és eszementen pukkadozva végre hazafelé

csengődve zúg mint önkioldó

egy régi világ-sokszorozón a hőség

sekély szellőkkel ártva egy fonnyadt

erdő közepén forró barna képet exponál

s e képtelen táj a vég - beégő gyors

és teljes összeomlás másolata

kész kicsúszni épp.

egyszer aztán világossá vált minden de annyira hogy be kellett csuknom a szemem és utána még hónapokig lehunyva tartottam feltűnés nélkül az órákon és a tanulóban lehajtott fejjel mintha olvasnék és alvást szimuláltam járműveken és minden szabad percben mert vakított a felismerés még sokáig ostrom alatt tartott szüntelen képzelgésekkel egy Sarolta-arcú lényről de nem akartam hogy nyitott szemeimben felismerje őt valaki rajtam kívül

látni sem akartam hónapokig Kicsi Lalát akivel itt a városban titkoltuk az unokatestvérségünket és mind a ketten ártatlan kis felvágásokra használtuk szoros kapcsolatunkat mert az ő barátainak imponált kiterjedt tudása a szakközépiskolás lányok szokásairól én pedig a lányok között érezhettem magam nagyon kiváltságosnak Lala és az ő barátai miatt akik már harmadikos gimnazisták voltak és szellemi fölényükhöz rendkívül kedvesen társult némi félszegség a nagy titkos tudású nővérke-jelöltekkel szemben

Saroltának azt mondtam hogy Kicsi Lala a földim aki már rég reménytelenül udvarol de nekem nem igazán tetszenek az olyan szőkés daliák mint ő és gyanakodtam is hogy Kicsi Lalát inkább Sarolta vonzotta gyakrabban a közelembe egy ideig és bosszankodó kis rosszallását éreztem ha összefutottunk és alkalmat talált félre vonni hogy ellenszenvesen röhögve megkérdezhesse

lesz bika? - ami arra vonatkozott pusztán a maga kétértelműségében hogy egy fiúval van-e végre randevúm és ha kiejtettem Sarolta nevét akkor még meg is szokott fenyegetni

nem félsz hogy kinő a bajuszod? tűrhetetlen volt gúnyos és brutális atyáskodása mely mögött ráadásul egy kevés homályos tárgyú irigységet szimatoltam

úgy utaztam haza a városból vakációra mintha arra ítéltek volna hogy mocsárba süllyedve töltsek néhány hónapot és a pályaudvarról a Sarolta vonata indult előbb egy perccel és ott lökdösődtem vele a zsúfolt peronon az utolsó kocsi fellépőjénél hogy a füttyszóig mellette lehessek mert ő is utált hazamenni és törtük a fejünket még felmálházva a vonat indulását várva is hogyan maradhatnánk a városban

indulj el - mondta Sarolta már fél lábbal a lépcsőn de visszafordulva felém és nyújtotta az arcát alig vártam ezt a direkt érintést az arcomon és a mozdulatától ahogy felém hajolt nagyon megfájdult máris hogy elmegy és senki a toporgó kalauz se vehette észre hogy búcsúzóul olyan veszélyesen mosolygott rám Sarolta mint egy mozicsillag

Megemelte az állam és a számba harapott mire kiserkedt a vérem már húzott kifelé a vonat ő meg eltűnt benne és hiába vártam a sorjázó ablakok valamelyikéből egy legyintést legalább amíg nyalogattam a sós ajkam és nyomott lefelé a földbe a hátizsákom amivel csak lassan és imbolyogva bírtam elindulni futva a külső vágányok felé ahonnét - már bemondták hogy azonnal - a vonatom indult a mélybe

Moszkvában már havazott de a pályaudvari

hordárok úgy fogadnak mint a fecskék

cikázva feketén pedig gyűröttek s kortalanra

nyűttek.

Lombtalan jeges a város akadálytalan

szelesre tágult fáradtak az épületek s feszülten

állnak mint a megállókban rengetegen.

A mellékutcákban s a Szép Téren később

szikár s hívatott őrzők kospirálnak elvarázsolva

mindenüket - az ágrólszakadt forradalmat.

amikor az idegen országban először megállt a hálófülkés vonat a gyéren lelkesült hatalmas pusztaságban egy vakvágányra tolt vagonsorral szemben ahol munkások laktak már világosodott és az egyik kocsiból kilépett egy trikós férfi harákolva fésülködött kiköpött majd a mutató és a középső ujja között az orrát is kifújta a földre

nem csak én figyeltem hanem a fülkénkben mind a hat lány vihogva és undorodva ettől az ázsiától még a tengerparti városban is amelyik olyan szép volt ezen a szokatlanul hideg késő őszön a télire eltett pálmáival és üvegzöld tengerével de az elnagyolt befejezetlen épületek a gödrös sáros utcák a járdákon a köpetek és az üres üzletek átható halszaga ugyanazt a borzadályt váltotta ki belőlünk mint a kollégiumi szobánk hidege és vaságyai meg az angolvécés mosdó ahová kevés víz jutott vagy túl sokan használták bokáig gázolva a gyanúsan meggyűrődött és elszíneződött papírlapokban

szorongva és lélegzet visszafojtva rogyasztottunk a csészék fölött amelyek peremig voltak málló szaros löttyel de papírral soha mert a papírt mindenki mellétette hogy el ne dugítsa és az első próbálkozások után a park mellett döntöttek a civilizált turisták és vécékacsákról álmodoztak a sötét örökzöldek mögött guggolva

tudtam azért hogy mennyire nem fontos mindez a fontos az a rengeteg türelem és lelemény amellyel belakják és elviselik mindezt azok a nők akik a nagy őszi felvonuláson egymással katonazenére keringőztek a hatalmas plakátokon hordott vörös-fekete férfiak alatt és jártam az utcákat belebotolva minduntalan egy figurába akire fölfigyeltek a többiek is

Zorró bácsinak nevezték a fekete ruhája miatt pedig ordított róla hogy goluboj mindig félrecsúszott parókát viselt fehér kesztyűket öltönyt és sétapálcát arca borotvált és feszes volt állandó készenlétben arra hogy elbűvölő gödröcskékkel mosolyra fakadjon a művész úr közismert volt ám bizalmatlan és magányos pedig állandó sétáján mintha nem egyedül járt volna hanem barátokkal és a borzadó vagy kaján pillantások helyett inkább mintha jóismerősöket vett volna észre kalapot emelt meghajolt üdvözlő mosollyal bólintott vagy oldalra pillantott kimérten egy képzelt tolakodóra és koppantott az aszfalton sétapálcájával miközben fehér tömzsi kisujjai büszkén elálltak finomkodó mozdulatokba merevült kézfejétől

akkor még egyikünk sem hallott gulágokról ahol a művész úr megháborodhatott volna ezért a közszájon forgó változatot fogadtuk el róla a művész úr besúgó és nem ingatta meg naiv hitünket hogy soha senkit sem láttunk vele szóba állni sőt ez bizonyíték volt nekünk aminek a képtelenségére nem kérdeztünk rá hogy akkor vajon mit súghat be rájöhettünk volna hogy a művész úr egy egyszemélyes büntetősziget erről biztosít a bizonyosság de így már nem volt érdekes és végképpen nem jellemző hiszen csak azért bűnhődött hogy olyan amilyen - peremjelenség akit nem is kellett volna megtűrniük

talpraesetten fanyalogtunk amikor a kék köpenyes gondnok bejelentette a zuhanyozó-felújítást majd megvigasztal minket mert a közfürdő egészen közel volt a kollégiumhoz mindössze néhány megállónyira villamoson a tenger felé és nagyon kellemes

ezt nem hittük el de kénytelenek voltunk megtapasztalni hogy nem hazugság ám ha fürdés helyett kifordultunk volna a sötét huzatos öltözőből ahol durvára ácsolt fenyőpadokon találhattunk egy-egy őrizetlen ruhakupacnyi helyet akkor persze nem derült volna ki hogy a kék üvegcsempés zuhanyozó milyen boldog helye a városnak nagyon komolyan zuhanyoztak benne sötét és telt nők erősen sikálva és szappanozva kipirosodó bőrüket és zavartalanul borotválták végig egymás lábait mielőtt megtörülköztek és fölvették minden kacérságot kizáró fehérneműiket

időről időre légvonat húzott be a zuhanyzóba ha kinyitották az öltözőével szemközti ajtaját fürdőruhás nők sietősen és egyszer mi is benyitottunk rajta de semmit sem láttunk a sűrű párától és megborzongatott azonnal a hideg szél ami átfújt a szürke hullámpala csarnok résein de az orrunk előtt lépcső vezetett lefelé és mögöttünk becsapták az ajtót a huzatba került lányok ettől indultunk végül el a vízbe ahová a lépcsők vittek

nagyon gyorsan belebújtunk egy medence aranyló testmeleg vizébe és a betonpadon ücsörögve nézelődtünk a sűrűn gomolygó párában amely visszhangos halk morajjal hullámzott körülöttünk lassan kivehettük az ellazultan lebegő női arcokat mellettünk a medence falánál és távolabb a tűnődőn úszkálókat felettünk a csepegő rozsdás acélvázú fal és tető tág közein át bevilágított a világosszürke nappal és a parkra láttunk ahol erős szél rázta némán az ágakon maradt kevéske vörös levelet de nem fáztunk már

víz langyos pára és lágy zajongás ringatott ebben a szentélyben ahová nem érhetett a kinti szenvedés de a medence másik végénél lépcső vitt a férfifürdő felé és a klottgatyás kopasz Zorró bácsit nem ismertük volna fel ha graciőz mozdulattal nem int és bólint jobbra és balra maga mellé üdvözölve a körötte gyorsan megüresedő helyeken láthatatlan barátait

Pólusokat hív közelébb a vár akár a bánat

s közébük áll.

Délen szürke kőszakálla nő s mély

omlásoktól messze-kék szemébe látok s a

foglár falak alján megülök kilenc tornyos

oszlopánál mint kőbéka lassan zöldülő.

S te, eltűnsz a domb téli vállába hajló

hónyomos úton hol kemény tarkójú a vár a

káptalan helyén mint vasalt ládika egy

elvarázsolt menyegzői had hazátlan

szekerén.

hibátlanul jártunk el mindenben szögeztük le Lalával a restiben és a liternyi forralt bor vége felé már azt is elmulasztottuk hozzátenni korrekten és analitikusan hogy adott körülmények között Izoldát vártuk akinek a tízórási vonattal kellett érkeznie az esküvőre de még csak fél hét volt és mi már két órája ott üldögéltünk a pályaudvaron Lalával

az előző estén kezdtük az aktív várakozást én az Ürmös utcában készültem a másnap reggeli vizsgámra már rég nem bírtam tanulni és ha elolvastam egy tételcímet azonnal káprázó üresség támadt az agyamban de azért csak nyálaztam egyiket a másik után a hozzájuk tartozó vázlatokkal együtt hogy az esküvő előtt legalább ne bukjak meg de tizenegy óra körül megérkezett Lala és a konyhába mentünk főzni egy teát csészénként öt filterrel

gálánsan csitította a vizsga miatti aggódásomat és be kellett látnom hogy semmiség az én évismétlésem az ő nősüléséhez képest mert még a legkövérebb kretén évfolyamtársa se nősülne meg így pusztán jószívűségből senkinek a kedvéért még ha reménye sincs rá hogy érdek nélkül szóba álljon vele egy lány

ahhoz végképp nincs kedvem hogy kiröhögjenek - mondta Lala parányit elbizonytalanodva és akkor megint elősoroltam jól rendezett érveimet meggyőzően és meghatóan Lala vigyorogva hallgatott és a fejét rázogatta még mindig a saját hülyeségén hüledezve de amikor hazaindult volna jóval egy után sehol sem találta a lakáskulcsát

forgattuk a zsebeinket a papírokat az asztalon székeken és a padlón benéztünk a hűtőbe a konyhaszekrénybe és a kukába de hűlt helye volt lassan rájöttem hogy én nem megyek vizsgázni reggel

aludj itt - mondtam Lalának aki már az ajtónál állt hogy kulcs nélkül is elhúzódjon valahová szigorúan rámfintorgott de visszalépett egyet és muszáj volt összeölelkeznünk lassan ingatott a karjában amíg simogattam a tarkóját így sajnáltuk egymást azt hiszem még sokáig de végül azt mondtam hogy menjünk és visszamentem a konyhába bezárni az ablakot

a kilincsén lógott Lala nyakbaakasztható lakáskulcsa

ezen vidultunk a megállóban és az első körvillamossal az állomásra utaztunk vagyis a legkorábban nyitó kocsmába hajnalodott de még csörömpölve világítottak a kirakatok a sápadozó utcalámpák alatt és a büfés már neszezett a lehúzott redőnyök mögött és a váróban álmos készenlét érződött a fapadokon éjszakázók felülve ásítoztak és a kávéra való aprópénzt számolgatták fázósan és mi is amíg meg nem kaptuk a bortól forró műanyagpoharakat

nem sokan csinálnák utánunk - bólogattunk egyre elégedettebben a gyorsan élénkülő váróteremben a hatalmas homályos üvegtáblákon át behulló fényes-poros trapézokat bámultuk amelyek bearanyozták itt-ott a felmosás-csíkos fakószürke műkőlapokat

kitaposott cipőjű bütykös visszeres harisnyás és titokzoknis lábak vonultak előttünk fürgén kerülgetve egymást és konyharuhával letakart fonott kosarak barna műbőrtáskák kilátszó tejesfazekakkal és jól megdrótozott gágogó kéziketrecek felragyogva egy-egy pillanatra

de mi is jól kiügyeskedtük kivártuk megkártyáztuk nem hagytuk magunkat kifogtunk rajta túljártunk az eszén - fokozódott szolidaritásunk a rendszer kijátszóival ebben a megvilágításban bátor és helyes dolog volt egy névházasság légkalapácsával tágítani a réseket a politika és ideológia láthatatlan de halálos fegyverekkel őrzött épületén és nem volt kenyerünk a kicsinyes számítgatás amivel apáink és tanáraink éltek hogy mi lesz mégis ha összedől vagy a fűrdővízzel a gyermek is

ha kérdezett volna az élni tudó vidám ötvenesek közül valaki a csatlakozásunkról lehet hogy megfontolandónak éreztük volna de senki sem kísértett meg egy kiváltságosan jobb élettel minket így dacosan és tisztán állhattunk ellen és csak később estünk át a meghajtott fő felnőtté avató ceremóniáin

nem csak Izoldának kellett végigalakoskodnia az áttelepülési tortúrát hanem szinte az összes iskolatársunknak akik a határon túli Szitapéntekről érkeztek a mi Dobszerdánkra és szerelem pénz munka vagy csak a nyelv miatt ezen az oldalon akartak élni ám ha semmiféle konfliktus nem bántotta a lelküket annak a tájnak az elhagyása miatt ahol születtek és családjaik is segítették őket az átjutásban akkor is eltartott egy-két évig amíg itt házasságot kötöttek és nyilatkozatban befogadottak lettek ott pedig kérvényeztek vártak előszobáztak míg végül ridegen és helytelenítve a hálátlanságot átengedték őket

itt aztán a külföldieket ellenőrző hatóságtól megkapták ideiglenes okmányaikat amelyek minden alkalommal gyanakvást keltettek és bonyodalmakat okoztak ha előhozakodtak velük és munkavállalásra kölcsönkérésre világjárásra vagy egy egyesélyes választáson való részvételre is elégtelennek bizonyultak de mindez nem volt fontos eltörpültek ezek a kellemetlenségek a tény mellett hogy két-három év kitartó munkájával mégis sikerült itt maradni vagy együtt maradni

Határtalan határ esőzóna. Felázott fekete

járdákon derengnek a fák és az ég és

eltaposott sárga levelek itt meg ott

mindketten esernyő nélkül aztán csapzottan

a telefonnál és átkiabálunk: ott is? Itt

is... iszonyú város... még meddig?...

Mikor?... És mire várunk...?

négyen vettünk részt az összeesküvésben rajtam és Lalán kívül Izolda persze és a frigy másik tanúja Emese akinek nem kellett sokat magyarázkodnom mert amióta együtt látott minket Izoldával szinte mindent kitalált meglátogatott néha az Ürmös utcai albérletben ahol egyedül maradtam miután Izoldát hazatanácsolták a tanulmányait és magaviseletét felügyelő szőrös-szívű honfitársai

nem volt mit titkolnom Emese előtt sőt az a kényelmetlen értésem támadt hogy mögöttem és fölöttem van az a pont ahonnan figyeli történetünket jóindulatú és nehezen őrzött semlegességgel egy ideje azzal hitegettük magunkat mi négyen hogy barátok vagyunk de nem voltunk azok főleg nem négyen hanem inkább csak négy összebonyolódott trapézművész akik közül a számomra vette feleségül Izoldát Kicsi Lala Izolda pedig azért ment férjhez hogy áttelepülhessen de néha a szerep mozgatta őket amelyet olyan kiválóan alakítottak a hivatal számára

képtelen és nevetséges volt a párosuk mintha rókalány őzfiúval váltott volna jegyet mégis az eskü miatt amelyet egymásnak tettek néha szelíd legelésző hajlamok ébredtek Izoldában és ravasz vadászösztönök Lalában

féltékenyen bámultuk őket szerepük hátteréből Emesével akiről tudtam hogy az én rábeszélésem nem győzte meg és legszívesebben nem tanúsított volna semmit csupán Lala kérésére állt kötélnek nem boldogan de önzetlenül miközben mozgásba jött az áttelepülés gyorsítva lassító gépezete

a ránk kényszerített szituáció kínozni kezdett mindannyiunkat és akármelyik szálát kezdtük kibogozni már mind a négyünkön elszorított fojtogatott felhorzsolt vagy megbénított valamit de tehetetlenségünkben sem gondoltunk az emberi jogokra eszünkbe se jutottak annyira nem is voltak Izoldának és nekem sem

egészen természetes volt hogy pont én nem fogadhatom be és hozzám nem telepedhet át nem csak azért mert nincs önálló lakásom és jövedelmem sincs hiszen még iskolába járok hanem az ért sem mert a mi kötődésünk anyakönyvileg nem jegyezhető mint ahogy nem vehető figyelembe sehol sem hogy mióta Izolda otthon van Szitapénteken marokszám hullik a haja és amióta én egyedül maradtam Dobszerdán már kétszer megbuktam mert nem járok eleget iskolába és úgy tűnik hogy semmiféle elnéző kivárás nem segíthet rajtam mert túl szoros függőségem képződött az Ürmös utcai albérlet telefonjától

ez a telefon maradt a kapcsolódásunk egyetlen eszköze csak Izolda még nem tudta mikor és honnan sikerül majd hívnia de ha meglátott egy telefont bárhol a városban hívni próbált és ha tehette bejárt a régi ismerőseihez a munkahelyükre mert onnan idetelefonálni mégis túl nehéz volt az utcáról vagy fülkéből nem a pénz miatt amit elnyelte a semmit mondó mogorva telefonok hanem a rossz érzések miatt amelyeket egy ilyen kísérlet keltett

kibírhatatlan volt állni a fülkében legyűrve az erős hányingert és tárcsázni fülelni a változatos búgásokra és kattogásokra amik minden próbálkozás után ismerősebbek és elképzelni hogy hullámocskák indultak és haltak el mielőtt Dobszerdára értek de nyolcadikra vagy hatvankettedikre sikerült

kicsöngött és fölkaptam mert mindig ott voltam a telefon közelében de Izolda nem hall vagy én nem hallom szétkapcsolódik vagy belebeszélnek és tudom hogy őt egyáltalán nem érdekli de mégis kínos volt az utcán vagy a postahivatalban üvöltenie magyarul hogy légy jó szeretlen menj iskolába

ilyen gyomorfájósan akár már fel is adhattuk volna de biztosan a képtelensége miatt volt annyira életerős ez a növekmény ami kettőnk között virult és belőlünk hogy megpróbáltunk megfelelni a hivatalnak

az esküvő nagyon is igazira sikerült végül és nem értettük a hivatalnoknő rosszalló csodálkozását amiért nem kértünk zenét pezsgőt és fotóst csak a puszta bejegyzést

a nagy napon amikor némi késéssel befutott Izolda sebesvonata és rohanvást tértünk albérleti szobáinkba átöltözni déli egy órakor már mind a négyen ünneplősen és izgatottan toporogtunk a házasságkötő terem művészbejárójánál

komolyan meghallgattuk a szalagos hölgy rövidke beszédét amit olyan rutinosan mondott végig a hangját néha meghatottan elhalkítva máskor eltökélten fölemelve hogy a manírjai teljesen elkülönülte a mondatai értelmétől mint egy idegen dallamra énekelt szöveg noha Kicsi Lala és Izolda igazán meggyőző pár voltak sudár sötétszőkék és szlávos szépségek mind a ketten és elpirulva csókolták meg egymást a szertartástvezető bánatos felszólítására