Forrás: ItK, 2003/4-5, 532--534.
ADATTÁR
GÖMÖRI GYÖRGY
ISMERETLEN SZENCI MOLNÁR ALBERT-VERS
EGY MARBURGI
ANTOLÓGIÁBAN
Jan Turnovius-Turnowski a lengyel későreformáció érdekes, jellegzetes alakja. Nagybátyja, Szymon Teofil Turnowski (1544--1608) a Cseh Testvérek (Jednoty bratrské) nevű, 1548 után Lengyelországban is meghonosodott protestáns vallási közösség szeniorja volt és olyan protestáns személyiségekkel levelezett, mint Théodore de Bèze, J. J. Grynaeus és Melchior Junius.[1] Az ifjú Jan Turnowski Glogauban és Boroszlóban tanult és 1588-ban, huszonegy éves korában[2] indult Andrzej Leszczyñski támogatásával külföldi peregrinációra. Gazdag mecénásának köszönhetően mintegy két évet tölthetett Strassburgban, s mivel már ekkor jól verselt latinul, két költeménnyel is bekerült a Johannes Sturmról 1590-ben kiadott Manes Sturmiani című nemzetközi gyászantológiába.[3] Ezek után Turnowski több svájci egyetemen megfordult, járt Zürichben, Baselben és Genfben, és egy feljegyzés szerint az utóbbi egyetemen „elismerést vívott ki magának a teológiai vitákban való részvételével".[4] Ezután, még 1593 májusa előtt visszatért Lengyelországba, ahol a jezsuiták által szított, 1594-es protestáns-ellenes poznañi zavargások idején elpusztult latin nyelven írt verseinek első gyűjteménye, így első verseskötetének a címe Reliquiarum centuriae secundae... lett, ez 1600-ban jelent meg Boroszlóban, ahol költővé is koszorúzták.[5]
Időközben Turnowski folytatta lelkipásztori tevékenységét is, a Cseh Testvérek baranówi gyülekezetének lett lelkésze és Andrzej Leszczyñski udvari prédikátora, 1595-ben pártfogójával együtt vett részt a krakkói szejmen. Életének 1597--1608 közötti időszakáról viszonylag kevés adat maradt fenn, de annyit azért lehet tudni, hogy különböző lengyel kisvárosokban teljesített lelkipásztori szolgálatot. 1608-ban a teológia doktorává avatták a marburgi egyetemen. Ezek után főleg Toruñban élt, ahol lelkész és tanár is volt a helyi akadémián, 1611-ben átdolgozta és bővítve kiadta Artomius énekeskönyvét, 1624-ben pedig a Maciej Rybiñski-fordította zsoltároskönyvet újította fel, francia melódiákra alkalmazva, argumentumokkal. Ekkor már nagylengyelországi szuperintendens is volt. 1629-ben hunyt el.[6]
Jan Turnowski egyszerre volt teológus, fordító (főleg németből) és újlatin költői tevékenysége sokban hasonlít Szenci Molnár Albertéhez. Nemcsak ismerték egymást, hanem a magyar költő latin versben köszöntötte Turnowskit abból az alkalomból, hogy a híres „Polonus" marburgi doktorátust szerzett. Ez az eddig ismeretlen vers abban a 25 darabból álló ünnepi antológiában jelent meg, amelyet 1608. március 8-án adtak ki Marburgban Wolfgang Kezelius nyomdájában, Prosphoneses Docturae Theologicae címmel, a marburgi rektor Gregorius Schönfeld gondozásában, „a lengyel Joannes Turnoviusnak" ajánlva. A Turnovius-antológia egy egybekötött marburgi--heidelbergi kolligátumgyűjtemény kilencedik darabjaként került elő a British Libraryből.[7] Szerepel benne mindenki, „aki számít" a marburgi professzorok közül: Johannes Hartmann, mindkét Goclenius, Hermann Vultejus, Raphael Eglinus, Combach, maga Schönfeld; ami a „külföldi" hallgatókat illeti, egy csehen kívül csak egy lengyel honfitárs van jelen, Stanislaw Rej „de Naglovice", de utóbbi két verssel egyszerre, egy latin és egy francia nyelvűvel.[8] Mindjárt Rej után felbukkan az első magyar: Váradi Farkas (tollhibával: „Farkus") Gergely, „Ungarus", egy húszsoros latin verssel, amelynek kezdő disztichonja így hangzik: „Inclyta nobilitat virtus sua quemque, nec ulla / Stemmata sunt, quae non porrigat illa suis". Szenci Molnár naplójából tudjuk, hogy Váradi Farkas február 27-én érkezett Marburgba más magyarok társaságában;[9] ehhez képest elég hamar vállalkozott egy antológiában való szereplésre. Molnár disztichonokban írt verse a tizennyolcadik darab az antológiában és huszonnégy sorból áll; íme a teljes szövege:
Mira mihi semper visa est prudentia Vatum.
Abdita queis rerum vis seriesque
patent.
Isti virtutem memorant sudore parandam,
Atque labore Deum
vendere quaeque bono.
Quis neget hinc quondam recte sapuisse Quirites?
Queis virtus & honos maxima cura fuit!
Hi vetuere suos conscendere
Honoris in aedem,
(I procul! O procul hinc esto profana cohors!)
Ni
prius exculti: vigilique labore per aram
Virtuti sacram, rite litare
queant.
Haec sed cui melius, Turnovi quam tibi nota:
Qui proprio exemplo
pandis honoris iter!
Splendori generis cum te junxisse Camoenas
Carmina
culta libri, vitaque voxque probent!
Talia testatur Myrteto missa
corona,
Nempe Melissea quae tibi texta manu est.
Tu mores hominum late
cognoris & urbes,
Unde per Europam jam tua fama viget.
Nunc igitur
merito vir! concumulatis honore,
Doctorisque sacri jura decusque
capis:
Mauritiana tibi quae nunc Academia confert:
Proque salute tua
candida vota facit.
Vive igitur felix Christo duce, cresce, vigesce!
Et
veram populo ad sidera pande viam.
Albertus Molnar Szenciensis Ungarus
Ez a vers némely utalásaival jelzi, Molnár nem csak Turnowski tudósi-teológusi tevékenységét ismeri és értékeli, de tisztában van azzal, hogy az új doktor „egész Európára terjedő hírét" részben latin nyelvű költészetének köszönheti. Lehet, hogy a Manes Sturmiani mellett ismerte még Andreas Calagius sziléziai költőnek Turnowskihoz intézett epigrammáját, amely Calagius 1602-ben kiadott versgyűjteményében ezzel a dedikációval szerepel: „Iohan. Turnovii, Equitis Poloni, Poetae docti".[10] Formai megoldásaiban ez a Szenci Molnár-vers a szerző „marburgi korszakára" jellemző, disztichonokban van írva és van egy sora, amely a Móric tartománygróf lányához intézett gratulációt, buzdítást ismétli a hanaui Biblia dedikációs példányából -- „Tuque recens virgo cresce, viresce, vige!" (S te is zsenge szűz, növekedj, virágozz és virulj!)[11] --, azzal a különbséggel, hogy itt a gratulációs vers utolsó előtti sorában a növekedést és virulást Turnowskinak Krisztus szellemében kívánja a vers szerzője.
Miután Turnowski visszatért Lengyelországba, még egy ízben találkozott Szenci Molnárral, aki 1624-ben, családjával Erdélybe hazatérőben pár napot töltött Toruñban, alighanem Turnowski vendégeként. Érkezését valószínűleg már korábban jelezte a toruñi szuperintendensnek, aki erről 1624. augusztus 23-én tudósította a Hágában tartózkodó Leodiust, a száműzött V. Frigyes cseh király kvesztorát (kincstárnokát), s a levélhez Molnár is hozzáírt néhány sort, amelyben közli, hogy máris tapasztalta a toruñi szuperintendens iránta való „jóindulatát".[12] Ezek után még egyszer válthatott levelet Turnowski doktorral, hiszen egy későbbi, Leodiushoz írt levélben utal arra, hogy „korábbi [titkosírással írt] leveled, melyet Turnovius úrra bíztál, nem veszett el", hanem eljutott Bethlen Gábor kezeihez, aki azt aztán továbbította a Kassán tartózkodó Molnárnak.[13] Ismervén Szenci Molnár levelezési szokásait, valószínűnek látszik, hogy e levél vételét visszaigazolta Jan Turnowskinak, akihez 1608-ban írt gratulációs verse érdekes adalék a későhumanista lengyel--német--magyar kapcsolatok történetéhez.
[1] Nowy Korbut. Pioemiennictwo Staropolskie, III, N--Z, Warszawa, PIW, 1965, 358.
[2] SZABó András Szenci Molnár Albert naplója új kiadásában (Bp., Universitas, 2003) ezzel kapcsolatban téves adatot közöl (247), ugyanis Jan Turnowski minden lengyel forrás szerint 1567-ben született.
[3] A XI. számú elégiának és egy epicédiumnak is a szerzője. Rajta kívül még két lengyelországi szerepel a kötetben: Adam Thobolius és a toruñi Huldericus Schoberus; lásd Manes Sturmiani, Argentorati, 1590.
[4] Literatura polska: Przewodnik encyklopedyczny, II, Warszawa, PWN, 1985, 505.
[5] Nowy Korbut, 355; Wielkopolski S³ownik Biograficzny, Warszawa--Poznañ, 1983, 777.
[6] Műveinek felsorolása K. ESTREICHER Biblioteka Polska, XXXI. cz. III. tom. XX. (Krakkó, 1936) című részletes bibliográfiájában nyolc lapot tesz ki: 400--408. Zsoltároskönyvét Rakówban adták ki ezzel a címmel: Psa³terz Dáwidów, Przek³adania X. Macieja Rybiñskiego, Ná Melodie Psálmow Fráncuskich z Argumentami X. Iana Turnowskiego Superintendentá Wielgopol. uczyniony.
[7] Jelzete: 837.h.2/9.
[8] Prosphoneses..., C/2.
[9] Szenci Molnár Albert naplója, i. m., 153.
[10] Andreas CALAGIUS, Epigrammatum ... centuriae sex, Frankfurt/Oder, 1602, V. könyv, 173.
[11] ItK, 2000, 753--754.
[12] Szenci Molnár Albert válogatott művei, Bp., 1976, 629.
[13] Uo., 631.