stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Forrás: ItK, 2002/5-6, 485--501.


BARTÓK ISTVÁN

GRAMMATICA HUNGAROLATINA -- POETICA LATINOHUNGARICA
Sylvester János hónapversei és a Balassi előtti világi líra
[*]

Sylvester János sokrétű munkásságának fontos mozzanatai fűződnek a régi magyar költészethez. Kritikatörténeti jelentőségű sokszor emlegetett megnyilatkozása „az beszidnek nemesen való szerzisirűl" a virágénekekkel kapcsolatban. Gyakran idézzük is az Újtestamentum-fordításához csatolt fejtegetéseit „az olyan igíkrül, melyek nem tulajdon jegyzisben vitetnek".[1] Saját versei közül az ugyancsak az Újszövetségben olvasható magyar disztichonjait tartjuk a legnagyobb becsben. A kutatás szentelt némi figyelmet régóta ismert latin verseinek;[2] remélhetőleg lassan már tudomást vesz a szakmai közvélemény a sokáig elveszettnek hitt Rosariumról is.[3]

Több adat is utal arra, hogy a 18. század tudósai még hírből ismertek vagy legalább okkal feltételeztek további, ma már ismeretlen műveket is. Érdekesek például egy kéziratos egyháztörténet Sylvesterre vonatkozó részei, amelyeket e folyóiratban tettem közzé.[4] Kifejezetten a költői munkássághoz kapcsolódik Wallaszky Pál állítása. Az Újszövetség-fordítás méltatása után megemlíti, hogy Sylvester magyarra fordította Luther néhány versét is.[5]

Addig is, amíg elő nem kerülnek további, eddig ismeretlen művek, érdemes a meglévőket alaposan tanulmányozni. Ez alkalommal a Grammatica Hungarolatina[6] hónapverseit vizsgálom. Úgy tűnik ugyanis, lehet még újat mondani róluk -- olyasmit, ami nemcsak a Sylvester-életműhöz, hanem talán a korabeli magyar nyelvű világi költészethez is adalékkal szolgálhat.

1. Mint ismeretes, Sylvester János a Grammatica Hungarolatinában több helyen is terjedelmes kitérőt tesz. Ilyen a hónapnevek tárgyalása a névszók nemi szabályainak bemutatása során. Ami szorosan a latin grammatikára tartozik: általános szabály, hogy -- többek között -- a hónapok neve mindig hímnemű. A témához kapcsolódva Sylvester hosszas fejtegetésekbe bocsátkozik a hónapok magyar elnevezéséről, majd -- ahogy Balázs János fogalmazta -- „az egyes hónapok költői festésére Ovidius, Vergilius, Persius és Martialis műveiből idéz megfelelő szemelvényeket".[7]

Az idézetek után bizonyos esetekben valóban szerepelnek a felsorolt szerzők, máskor azonban nem. Mivel a kutatás nem találta meg a forrást, ezeket ismeretlen szerzőjű versekként tartjuk számon. Az egyetlen kivétel Vékony Gábor feltételezése. Ő úgy véli, hogy az egész Grammatica Hungarolatina Janus Pannonius elveszettnek hitt latin--magyar nyelvtanának átirata. Ebbe az elképzelésbe illeszkedik, hogy az ismeretlen eredetű versek Janus szerzeményei.[8] A magam részéről a Janus--Sylvester átvételt nem fogadom el. Úgy vélem, a Grammatica Hungarolatina közvetlen forrásait elsősorban a 16. század eleji latin--német Donatus-kiadások között kell keresni;[9] a hónapok hangulatát megjelenítő versek szerzőségére vonatkozóan pedig magában a szövegben lehet határozott támpontokat találni. Induljunk ki a hónapok magyar elnevezéséből!

Turóczi-Trostler József óta[10] hangsúlyozzuk, hogy Sylvester a hónapneveknél az anyanyelvű párhuzamok ötletét Melanchthontól vehette. A „praeceptor" latin grammatikájában a latin nevek mellett valóban ott állnak német megfelelőik is.[11] Akárcsak mestere, Sylvester is megadja minden hónap nevét anyanyelvén is. Ha megnézzük a Grammatica Hungarolatina kiadásait, kivétel nélkül mindegyikben a következőt találjuk: a latin hónapnév után bizonyos esetekben a „Nos" szócska áll, utána kettőspont, majd következik a magyar elnevezés. Például: „September. Nos: Szölö szedö ho." Eszerint a „Nos" azt jelentené, hogy „mi" így hívjuk az adott hónapot, a mi nyelvünkön ez a neve.

Kiadáson értem Kazinczy Ferenc[12] és Toldy Ferenc[13] szövegközlését, és ide sorolom C. Vladár Zsuzsa[14] fordítását is, hiszen a magyar változatban is vissza kellett adni az eredeti munka tartalmát. A felsorolt kiadásokat figyelmesen összevetve feltűnik, hogy a „Nos" körül valami nincs rendben. Természetesen mindenütt megvan mind a tizenkét hónap latinul is, magyarul is, de a „Nos"-ok a három esetben három különböző variációban tűnnek fel.

Grammatica Hungarolatinát szerencsére kétféle hasonmás kiadásban is tanulmányozhatjuk,[15] amelyek alapján képet alkothatunk a féltve őrzött unikum példányról. A hasonmásokat alaposan megvizsgálva meggyőződhetünk róla, hogy az eredeti nyomtatványban melyik hónapoknál jelenik meg a „Nos". Megállapíthatjuk, hogy a három kiadás közül egyedül C. Vladár Zsuzsa magyar szövegében szerepel a „Mi" ugyanazoknál a hónapoknál, mint latin megfelelője Sylvesternél. A különféle megoldásokat az alábbi táblázatban foglalom össze.


Sylvester János


Kazinczy Ferenc


Toldy Ferenc


C. Vladár Zsuzsa


Január


Ovid., Virg.





Február


Ovid.





Március


Ovid. / Nos.




Mi:


Április


Ovid.



Nos:



Május


Nos.


Nos:


Nos:


Mi:


Június


Nos.




Mi:


Július


Ovid., Pers.



Nos:



Augusztus


Ovid., Virg.





Szeptember


Nos.


Nos:


Nos:


Mi:


Október


Nos.


Nos:


Nos:


Mi:


November


Nos.


Nos:


Nos:


Mi:


December


Ovid., Mart.





A táblázat második oszlopában, Sylvesternél a „Nos"-ok mellett nem ok nélkül tüntettem fel az idézetek szerzőit is. Ebből az áttekintésből kitűnik, hogy -- egy hónap, a március kivételével, amire még visszatérek -- ahol nincs megnevezve egy ismert antik költő, ott „Nos" áll. Láthatjuk, hogy ez nem lehet véletlen, ha megfigyeljük a közölt hasonmás lapok tipográfiai megoldásait. Az idézet szerzőjének neve, ahogyan ez mind a mai napig szokásos, a szöveg alatt, jobbra zárva szerepel. A „Nos"-ok pontosan ugyanúgy jelennek meg, mint a klasszikus auktorok: a verssorok alatt, jobbra zárva.

A hasonmásból láthatjuk, hogy a „Nos" sehol nem kapcsolódik olyan szorosan a lapszélre nyomott magyar hónapnevekhez, mint ahogy azt a kiadások közlik. A tévedések okára legtöbb esetben nem nehéz rájönni. Az eredeti nyomtatványban öt hónap (március, május, szeptember, október, november) páratlan lapra került, így a jobbra zárt „Nos" közel esik a jobb margón álló magyar hónapnevekhez. Ezért gondolhatta a négy utóbbi esetben mind a három kiadó, hogy a „Nos" a közelében lévő hónapnévhez tartozik.

Az első esetben, a márciusnál a „Nos" és Ovidius egyszerre szerepel, ráadásul Ovidius a „Nos" és a „Fü heg’" közé ékelődik. Talán azért nem közölte Kazinczy és Toldy a „Nos"-t, mert belátta, hogy nem kapcsolható a hónapnévhez. C. Vladár viszont következetes volt. Nyilván úgy gondolta, hogy ha Sylvesternél ott van a „Nos", akkor a magyar változatban is ott kell lennie. Fordításában kiemelte a helyéről, és a többi négy esethez hasonlóan a „Fü heg’" elé illesztette, Ovidiust pedig hagyta, ahol volt.

Az eredeti nyomtatványban a június páros lapra került, így a hozzá tartozó, jobbra zárt „Nos" a lehető legtávolabb áll a bal margóra nyomott „Kaßalo hó"-tól. Kazinczy és Toldy, úgy tűnik, ezúttal a fizikai távolság miatt tekintett el a „Nos" közlésétől, hiszen ebben az esetben a legfeltűnőbb, hogy semmiképpen sem tartozhat a hónapnévhez. C. Vladár itt is az előbbi esethez hasonlóan járt el.

Hogy Toldy miért illesztett az áprilishoz és a júliushoz is egy-egy „Nos"-t, arra nem találok logikus magyarázatot. Lehet, hogy egyszerűen figyelmetlenségből. Az áprilisnál talán elnézett néhány sort, mert a fölötte és az alatta lévő hónapnál is ott áll egy-egy „Nos". A júliusnál a fölötte álló „Nos" téveszthette meg.

Bizonyára nem véletlen, hogy az eredeti nyomtatványban -- a kiadásokkal ellentétben -- a „Nos" után sehol nem kettőspont áll, hanem pont. A „Nos" tehát nem azt jelenti, hogy „mi" valamelyik hónapot így mondjuk magyarul, hanem azt, hogy az adott esetekben nem a máshol megnevezett klasszikus auktorok, hanem „mi" vagyunk a versek szerzői.

A fentebbiek textológiai tanulságai megszívlelendők a Grammatica Hungarolatina készülő kritikai kiadása számára: nem szabad a szedéstükör és a margináliák egymástól világosan elkülönülő szövegrészeit összemosni, és ezáltal olyan összefüggéseket létrehozni, amik az eredetiben nincsenek benne. Ha viszont észrevesszük azt, ami a szövegben egyértelműen benne van, az irodalomtörténeti szempontból rendkívül fontos lehet. A tipográfiai természetű megfigyeléseket összevetve a tartalommal, érdemes elgondolkozni azon, hogyan értelmezhetjük a „Nos"-t mint szerzőt, és ebből milyen következtetéseket vonhatunk le. Ehhez nyújthat segítséget a hónapversek tartalmi áttekintése. Hogy világosak legyenek a valóságos, belső összefüggések, álljon itt valamennyi, latinul és magyar fordításban.[16]

2. A szövegben a forrás megnevezésére háromféle megoldást találhatunk. Hat esetben csak antik szerzők szerepelnek; egyszer, mint már utaltam rá, Ovidius és „Nos" egyszerre; öt alkalommal pedig csak „Nos". A legegyszerűbbek az első csoportba sorolható hónapok.

Január

Iane biceps anni tacite labentis origo
Solus de superis qui tua terga vides.

Ovidius, Fasti 1, 65--66.

Kétarcú Ianus, suhanó év kezdete, mennyben egyetlen,
Ki magad látod a hátadat is.

Gaál László fordítása

Ergo ubi Iane biceps longum reseraveris annum. etc.

Ovidius, Epistulae ex Ponto 4, 4, 23.

Kétarcú Ianus, ha kitárod az év kapuszárnyát, stb.

Imre Flóra fordítása

Ipse vides certe glacie consistere pontum,
Ipse vides rigido stantia vina gelu,
Ipse vides onerata ferox ut ducat Iazis,
Per medias Istri plaustra bubulcus aquas.

Ovidius, Epistulae ex Ponto 4, 7, 7--10.

Látod, a tenger megdermedve beáll a hidegben,
Látod, a zord téltől megfagy edényben a bor,
Látod, a megterhelt szekeret bátran az Iazis
Hajcsár hogy viszi az Isternek közepén.

Imre Flóra fordítása

Undaquae iam tergo ferratos sustinet orbes. etc.

Vergilius, Georgica 3, 361.

Jég feszül ott, a futó folyamok fodrán is azonnal,
úgy, hogy a vaskerekű fogatok hátára felállnak, stb.

Lakatos István fordítása

Február

Vere novo gelidus, canis cum montibus humor
Liquitur, et Zephyro putris se gleba resoluit. etc.

Vergilius, Georgica 1, 43--44.

Új tavaszon, mikor a hófedte hegyekben a jég már
Olvadozik, s Zephyrostól lassan a rög fagya enged, stb.

Imre Flóra fordítása

Annus erat brevior, nec adhuc pia Februa norant,
Nec tu dux mensum Iane biformis eras.

Ovidius, Fasti 5, 423--424.

Egykor az év rövidebb volt, februa hója se volt meg,
S Kétarcú Ianus, hónapok elseje sem...

Gaál László fordítása

Április

Aprilem memorant ab aperto tempore dictum,
quem Venus iniecta vendicat alma manu.

Ovidius, Fasti 4, 98--99.

Április -- úgy vélik -- kinyitó, mert hát kikelet van,
S drága Venus veti rá, mert az övé, a kezét.

Gaál László fordítása

Július

Denique Quintus ab hoc fuerat Quintilis, et inde
Incipit a numero nomina quisquis habet.

Ovidius, Fasti 3, 149--150.

...így az ötödik hó lett a Quintilis. Sorban utána
mint ez, számokról vette a többi nevét.

Gaál László fordítása

-- siccas insana canicla messes
Iamdudum coquit, et patula pecus omne sub ulmo est.

Persius, Satyrae 3, 5--6.

A dühös Kutyacsillag aszalja a szomjas,
Gyenge vetést már, s mind a szirt árnya alatta van a jószág.

Muraközy Gyula fordítása

-- albescit maturis messis aristis.[17]

Ovidius, Fasti 5, 357.

Tán hogy a búzakalász aratásra megérve fehér lesz,

Gaál László fordítása

Augusztus

-- variis mitis solet uva racemis
Ducere purpureum nondum matura colorem.[18]

Ovidius, Metamorphoses 3, 484--485.

...vagy mint alig érve a szőlő
tarkálló fürtön bíbor színt öltve sugárzik.

Devecseri Gábor fordítása

Mitis in apricis coquitur vindemia saxis.

Vergilius, Georgica 2, 522.

...fény-beragyogta tetőkön a fürt már méz-sűrűre töpped.

Lakatos István fordítása

December

Vester honor veniet cum La[u]rentalia dicam
Acceptus geniis illa December habet.

Ovidius, Fasti 3, 57--58.

Híretek éneklem, ha a Laurentalia eljön,
És ha december a jó géniuszokkal örül.

Gaál László fordítása

Sed lege fumoso non aspernanda Decembri.

Martialis, Epigrammata 5, 30, 5.

Ám olvasd a decemberi füstben e tán nem utolsó verseket...

Csengery János fordítása

Ezeknél a hónapoknál tehát az idézetek azonosítása semmi nehézséget nem okoz. Amint azt a lábjegyzetekben feltüntettem, két alkalommal fordul elő, hogy a ma hitelesnek tekintett szöveghez képest Sylvester változata apró eltérést mutat. Figyelembe véve a 16. század első felében elérhető szövegváltozatok sokféleségét, ezt igazán nem vehetjük tőle rossz néven.

Különösen érdekes az „átmeneti megoldás", azaz a márciusi vers, amelynek szerzője Ovidius és „Nos". A figyelmes vizsgálat pontosan azt igazolja, ami az eddigiekből is következik.

Március

Iam violas puerique legunt, hilaresque puellae,
Erumpunt passim gramina, veris honos.

Ovidius, Tristia 3, 12, 5.

C. Vladár Zsuzsa kiadásában az idézet magyar változataként a következő olvasható:

Víg fiúk és leányok mennek violát szedegetni
Nem várt semmi vetést, önmaga adta a föld.

Rónai Pál fordítása

Ez valóban szép fordítása a Tristia kapcsolódó helyének, ami azonban Ovidiusnál így hangzik:

iam violam puerique legunt hilaresque puellae,
rustica quae nullo nata serente venit;

Kiadásában C. Vladár a jegyzetekben mindenütt megadja a főszövegben magyarul közölt vers latin eredetijét. Ebben az esetben is a Sylvesternél szereplő két latin sort közli.[19] Nem vette észre, hogy Rónai Pál fordítása csak fele részben a Grammatica Hungarolatinában olvasható versé. Ennek ugyanis csak az első sora származik a Tristiából (egy betű eltéréssel). Ezért adok meg, mint fentebb is, a készülő kritikai kiadás apparátusában ovidiusi helyként egy sort. A második sor ennek szabad továbbköltése. Sylvester filológushoz illő precizitással fel is tüntette az így létrehozott vers valamennyi szerzőjét: Ovidius és „Nos".

A rohamosan digitalizálódó irodalomtudomány világában egyre könnyebb eligazodni az elektronikusan rögzített szövegek között. Kihasználva a kínálkozó lehetőségeket, megalapozottan állíthatjuk, hogy a márciusi vers második sora a klasszikus költészetben sehol nem fordul elő. Az antikvitással való összevetésben tehát nincs okunk kétségbe vonni a „Nos" mint szerző hitelességét. Hasonló fordulatokat, szókapcsolatokat persze bőven kínálnak az elődök. Az adott vershez kapcsolhatjuk például Martialis sorát:

Tantus veris honos et odorae gratia Florae

Martialis, Epigrammata 6, 80, 5.

Az efféle áthallások a humanizmus korában igazán megbocsáthatók, sőt, az imitáció mesterségében jeleskedő költő klasszikus műveltségét bizonyítják.

Mindez a többi „Nos" szerzőségű versre is igaz. A magyar irodalomtörténet számára azok a darabok a legfontosabbak, amelyekben „Nos" nem osztozik senkivel, legfeljebb egy-egy reminiszcencia erejéig. Álljanak itt tehát azok a versek a Grammatica Hungarolatinából, amelyeknek a szerzőjét vagy szerzőit immár nem kell ismeretlennek tekintenünk.

Május

Arboreos foetus, et humi nascentia fraga
Primus dat suaves Maius odore rosas.

Nos.

Fákra gyümölcsöt, földön kúszó kacsra szamócát,
Május ad elsőként, rózsasziromra tüzet.

Imre Flóra fordítása

Ehhez is lehet ihlető forrásokat találni, mint például:

Qui legitis flores et humi nascentia fraga,

Vergilius, Eclogae 3, 92.

caltaque Paestanas vincet odore rosas

Ovidius, Epistulae ex Ponto 2, 4, 28.

Június

Pabula laeta boum viridantia, falce recurva
Attondunt Iunio gramina, foenisecae.

Nos.

Görbe kaszával a marháknak bő szénatakarmányt
-- június itt lévén -- vágnak a tarka mezőn.

Imre Flóra fordítása

A „pabula laeta" szókapcsolat igen gyakori az antikvitásban, Lucretiusnál például (De rerum natura) 7 alkalommal fordul elő.

Szeptember

Lenobathes gestit calcatis sordidus uvis
Menseque, castrantur vina sequente, nova.

Nos.

A szőlőtaposó ujjong, csupa törköly a lába,
Elfogy a régi bor és forr ezidőben az új.

Imre Flóra fordítása

Ha Lenobathest személyként értelmezzük, elfogadható a fordítás. A kifejezés a klasszikus latin irodalomban sehol nem fordul elő. Etimológiai alapon azonban arra gyanakodhatunk, hogy a görög [lambda][eta][nu][omicron]Ü[varsigma] (’szőlősajtoló kád’) és [beta][alpha][theta][upsilon]Ü[varsigma] (’mély’) szavakból képzett, latinosított kifejezés, ’mély szőlősajtoló kád’ jelentésben. Ebben az esetben a versben inkább megszemélyesítést sejthetünk.

Október

Ut durare queant longos nova musta per annos
October cellis condit et illa cavis.

Nos.

Hosszú éveken át hogy eltarthasson az új bor,
Október rejti pince sötét üregén.

Imre Flóra fordítása

November

Condita num valeant consistere vina probantur
Illo, qui nomen, mense, Novembris habet.

Nos.

Jő a november, s ebben a hónapban derül az ki,
Hogy hordóban a bor el tud-e állni idén.

Imre Flóra fordítása

3. Vajon ki is lehet az a „Nos"? Nehéz volna cáfolni, hogy a többes szám első személyben az egyes szám képviselője is benne van. Így aligha lehet kétséges, hogy a szóban forgó sorokat Sylvester János fogalmazta meg és írta le. Ezt nem pusztán grammatikai alapon állíthatjuk, hiszen magából a szövegből is világosan kiderül, ha figyelmesen olvassuk. A „Nos" szerzőjű versek attribúciójához a magyar hónapnevekhez kapcsolódó fejtegetésekből az alábbiakat kell kiemelnünk.

Sylvester előrebocsátja, hogy nem közli a ma használatos magyar elnevezéseket, mert azok nem az adott hónapokra jellemző, valóságos körülményeket tükrözik; feltehetően a szerzetesek és a papok találták ki őket, nem is olyan túl régen. Érdekesebbek számára a régi hónapnevek, amelyeket hajdanán a valóságból merítettek. Egy részük talán még szkíta őseinktől származik; ezt mutatja, hogy a hónapok elnevezésének alapja a zord éghajlaton oly gyakori hó. A nem sokkal későbbi, idegen eredetű hónapneveket ma már a magunkénak érezzük. A későbbiekben Sylvester felsorol néhány lehetőséget, amelyek alapján, más népekhez hasonlóan, másképpen is el lehetne nevezni a hónapokat, mint ahogyan ma hívjuk őket. A következő idézetgyűjteményt bevezetve megemlíti, hogy a költőknél is lehet igen szép leírásokat találni a hónapokról, amelyek a szóban forgó témához is megfelelő példaanyagot nyújtanak.

Az összeállítás végére érve kiderül, hogy a hónapok illusztrálására a „poéták" művein kívül más források is kínálkoznak. Két lehetőséget említ, az egyiket negatív, a másikat pozitív tartalommal. Az első: „Est et in Enchyridio piarum precationum, similis quaedam mensium descriptio, versibus endecasyllabicis facta, quam huic loco subiungerem, nisi is libellus iam puerorum manibus passim tereretur." A „kegyes könyörgések kézikönyve" lehetne tehát az egyik forrás. A mondat első felére még visszatérek. A második felében Sylvester megjegyzi, hogy a hónapokra vonatkozó hendecasyllabusokat közölné is -- C. Vladár Zsuzsa fordítása szerint --, „ha ez a könyvecske nem forogna amúgy is közkézen a gyermekek körében."[20]

Az alkalmazott kifejezés („puerorum manibus passim tereretur") átvitt értelemben valóban jelentheti azt, amit a fordításból idéztem. Ebben az esetben Sylvester nyilván azért nem közli a példákat, mert felesleges, hiszen úgyis mindenki ismeri őket. Úgy vélem azonban, megengedhető egy másik értelmezés lehetősége is. Ha a „tereretur" ez alkalommal „tulajdon jegyzisben vitetik", azaz eredeti, konkrét jelentésében (’eldörzsöl, elkoptat’), akkor arra is gondolhatunk, hogy a könyvecskéket a kisdiákok „ronggyá olvasták", olyannyira, hogy már a tanítónak, Sylvesternek sem maradt példánya, amiből kimásolhatná az idézeteket.

A negatívumnál érdekesebb számunkra a pozitív hivatkozás, ami az eddigi kutatás figyelmét elkerülte. Miután kiderül, hogy Sylvester a költők után mit nem használt fel, arra is utal, hogy mit szerepeltetett még. „Et haec addidi, non quo novus vellem haberi author, sed ut ostenderem, quid nostri in appellationibus mensium poterant sequi." C. Vladár Zsuzsa fordításában: „S a fenti dolgokat sem azért írtam, mert valamiféle új költőnek szeretnék tűnni, hanem, hogy megmutassam, mit követhetnének a mieink a hónapok elnevezésében."[21]

Az „et haec addidi" nem vonatkozhat általában a fenti dolgokra, hanem csak azokra a versekre, amelyeket Sylvester a klasszikus idézeteken túl még csatolni tudott a példákhoz. Amikor mentegetőzik -- nem akarja, hogy új dolgok kitalálójának tartsák --, ezt nyilván nem az antik „poéták", hanem saját maga nevében mondja. Ennél világosabb utalást a saját szerzőségére aligha kell keresnünk.

A mondat második felének helytelen fordítása félrevezető. A „poterant sequi" nem azt jelenti, hogy ’követhetnének’, hanem azt, hogy ’követtek’. Mint már említettem, Sylvester valóban tesz javaslatokat újfajta hónapnevekre, de az idézetekkel nem ezekhez akar példával szolgálni. Nemcsak nyelvtanilag, hanem tartalmilag is világos, hogy a versek a lapszélre írt, régi, még a Sylvester kora előtt használatos magyar elnevezésekhez kapcsolódnak. Egy-egy hónap jellemző tulajdonságai közül pontosan azokat a vonásokat emelik ki, amelyekről az adott hónap a magyar nevét kapta.

A tizenkét régi hónapnév közül hathoz az antik költészetben is sikerült megfelelő párhuzamot találni. Január a „Fü ho", azaz az első, az év kezdete; ezt Janus havával kapcsolatban Ovidius is alátámaszthatja. Akárcsak a másik magyar elnevezést, az „Erö?s hó"-t: a hideg ereje a tengert és a folyókat is befagyasztja. Február, a „Lang’ ho" már enyhülést hoz; Vergiliusnál is olvadozik a jég. Április, a „Ki n’ilo ho" a Fasti szerint is az idő nyílásáról kapta a nevét. („Már szinte az idő vala ki nyílásban" -- teszi majd hozzá Dobó Jakab.) Július a „Hew ho"; Persius is felhozza a kánikulai hőséget. A másik magyar névhez, az „Arato hó"-hoz ismét Ovidius kínál párhuzamot, amikor az aratásra váró búzakalászokat említi. Augusztus a „Szölö irlelö ho"; a nyár végén természetesen Ovidiusnál is, Vergiliusnál is érik a szőlő. A „Vigann lako ho", december vigasságaihoz a Laurentalia ünnepe illik, megint csak a Fastiból. A december egy másik jellegzetességére, a füstre Martialis egy sora a példa, amihez a magyar párhuzamot Sylvester ezúttal prózában hozza: mi is „?ötit tél"-ről beszélünk.

Az első hónap, amelyikhez Sylvester, úgy látszik, nem talált megfelelő antik példát, a március. Ez az a bizonyos „felemás" megoldás. Ovidius egy sorát, a virágot szedő fiúkat és lányokat bizonyára alkalmasnak ítélte a tavaszi hangulat érzékeltetésére, de ez önmagában nem utal a „Fű heg’"-re, amiről a hónap a régi nevét kapta. Ezért a második sorban ő maga foglalta versbe a földből előtörő fűszálakat, egy szókapcsolat erejéig Martialisra támaszkodva. (Ez valami olyasmi, mint amikor „Öltöznek az erdők zöldbe".)

Még jobban elszakad az antikvitástól az első immár teljes egészében „Nos" szerzőjű vers, a május. Az „Elö g’ömölczü ho" első gyümölcseit és az illatozó rózsákat Sylvester -- igaz, hogy egy vergiliusi és egy ovidiusi hely felhasználásával -- már önállóan öntötte új formába.

Ahogy haladunk tovább, nemcsak sűrűsödnek a saját szerzemények, hanem mintha egyre kevésbé függenének a klasszikus mintáktól. A májust követi a június. A „Kaßalo ho" példája már csak egy antik reminiszcenciával jeleníti meg a kaszáló parasztokat.

A három őszi hónap hangulatát Sylvester egyvégtében saját versekkel szemlélteti. A „Szölößedö ho", azaz szeptember szüreti életképében egyedül az antikizáló Lenobathes elnevezés emlékeztet a görög--római kultúrára. Október a „Bor vetö ho", ennek megfelelően a versben a bort elteszik a pincékbe. Ott aztán -- a következő vers tanúsága szerint -- hamarosan megvizsgálják, minden rendben van-e. Ezért november a „Bor latogato ho".

Érdemes elgondolkozni rajta, hogy a többes számú „Nos" vajon csak szerénykedő fordulat az „Ego" helyett, esetleg Sylvester arra céloz, hogy nem egyedüli szerzője a verseknek. A Grammatica Hungarolatinából igen sok példát lehetne hozni arra, hogy Sylvester szóhasználatában a „nos" a magyar nyelvet beszélők közösségét jelenti. Mint a klasszikus reminiszcenciák bizonyítják, a korabeli imitációs gyakorlatnak megfelelően saját verseiben bőven merített az antik hagyományból. Miért ne feltételezhetnénk más forrásokat is? Sokat idézett megállapításaiból kitűnik, hogy miközben „a ganejban aranyt keresett", volt alkalma megismerni „az Magyar nipnek elméjinek éles voltát az lelisben, melly nem egyéb, hanem Magyar poesis"; jól ismerte „az beszidnek nemesen valo szerzisit".

Elismerő szavait már a régi korok tudósai is továbbgondolták. Szilády Áron észrevétele szerint „a ki azokat a virágénekeket enyire tudta becsülni, lehet, hogy gyüjtötte s össze is írta. Mit érne ma egy ilyen gyüjtemény, s mennyit pusztíthattak el ezekből a Pelbártok, Bornemiszák, Megyeriek és Pázmányok!" Hegedűs István, miután idézte Sziládyt, megállapítja, hogy Sylvesternek „volt érzéke a valódi népies költészet iránt".[22]

Igencsak nehéz volna ma meghatározni, hogy milyen lehetett a „valódi népies költészet" a 16. század első felében. Ami azonban nyilvánvaló az Újtestamentum-fordításhoz fűzött fejtegetésekből: Sylvester pontosan tisztában volt vele, hogy a költői alkotás fontos eleme a képes beszéd, a metaforikus kifejezésmód. Ennek sajátosságai nyelvenként mások és mások. Ezért kell a „szólásnak módját" minden nyelven megérteni, és annak megfelelően kifejezni magunkat. Azt is tudta, micsoda hatalmas anyagot lehetne feldolgozni a témával kapcsolatban: ha erről valaki bőven akarna írni, egész könyv telne ki belőle. A magyar kritikatörténet nagy veszteségének tekinthetjük, hogy mindezekről „sok beszidvel irni" Sylvesternek nem volt „sem üdeje, sem ereje".[23]

Vajon Sylvester János -- bár önálló könyvet nem írt anyanyelve „szólásának módjáról" -- saját latin verseiben az antik minták mellett nem hasznosíthatta az általa nagyra becsült „Magyar poesist" is? Ha így lenne, akkor a „Nos"-ba a költészet vonatkozásában is beleférne „az mü nipünk" is. Ebben az esetben Sylvester szóban forgó verseiből következtethetnénk a kor magyar nyelvű költészetére.

Ez azért is fontos lehet, mert a számításba vehető korabeli szövegkörnyezet, az „inekek, kiváltkippenn az virág inekek" ma már igen kevéssé ismertek. A rendelkezésünkre álló szerény adatok alapján úgy tűnik: az énekeskönyvekkel, a virágénekekkel és a naptárversekkel kereshetünk összefüggéseket.

A korabeli versanyagra egyetlen határozott utalást tesz Sylvester, amikor azt írja, amit már idéztem: „Est et in Enchyridio piarum precationum, similis quaedam mensium descriptio, versibus endecasyllabicis facta". A hivatkozott mű latin megnevezése alapján egy olyan könyvecskére kell gondolnunk, amelyik kegyes könyörgéseket tartalmaz, tehát énekes- vagy imádságoskönyvre. Amit a szövegből bizonyosra vehetünk: a benne lévő hónapleírások hasonlítanak a közölt idézetekhez, és hendecasyllabusokban írták őket. Hogy mindez latin vagy magyar nyelvű volt-e, nem derül ki. A magyar irodalomtörténet számára az lenne az érdekes, ha a hivatkozás magyar versekre vonatkozna.

Grammatica Hungarolatina megjelenése előtti időből a magyar nyomtatványok közül jelenleg egyedül a Gálszécsi-énekeskönyvből ismerünk részleteket.[24] Sylvester latin fordítása nem esik távol a Kegyes ínekekrűl és keresztyén hitrűl rövid könyvecske magyar címétől. Az énekeskönyv fennmaradt részeit H. Hubert Gabriella négy különböző töredékből rekonstruálta.[25] A több esetben is csak részleteiben helyreállítható tíz ének többsége Luthert követő, erősen tanító szándékú káté-ének.

Ezen a helyen érdemes visszautalni arra, amit a bevezetőben említettem: Wallaszky Pál tudomása szerint Sylvester fordított magyarra Luther énekeiből. Források híján csak feltételezésekbe bocsátkozhatnánk. De nehéz elzárkózni a találgatásoktól, ha arra gondolunk: Sylvester ismert magyar versei túlságosan is kiforrottak ahhoz, hogy első próbálkozásoknak tekinthessük őket.

Ma már csak Bod Péter feljegyzéséből ismerjük Székely István 1538-ban, Krakkóban megjelent énekeskönyvét, amelyben „magyarra fordította az ekklézsiának régi deák hymnus nevezettel való énekeit".[26] Hogy akár a Gálszécsi-, akár a Székely-énekeskönyvben szerepelhettek-e magyar hendecasyllabusokba (!) foglalt hónapleírások, arról az énekeskönyvek kutatói alkothatnának megalapozott véleményt.

Ami kevés szövegtöredéket ismerünk a virágénekekkel és általában a Balassi előtti szerelmi költészettel kapcsolatban, az Horváth Iván és Kőszeghy Péter vitájában igen alapos tárgyalásra került.[27] Akik továbbra is „a magyar világi líra kezdeteit" keresik, azoknak érdemes volna elgondolkozni rajta, milyen kapcsolatban lehetnek a Grammatica Hungarolatina „Nos" szerzőjű hónapversei az ismert vagy feltételezhető korabeli magyar szövegekkel. Pontosabban: a latin versek esetében gyanakodhatunk-e arra, hogy Sylvester a klasszikus források mellett felhasznált valamit „az mü nipünk" anyanyelvű költészetéből is.

A virágénekek vonatkozásában igencsak megfontolandónak tartom a márciusi és a májusi hónapverseket. A virágot szedő fiúk és lányok, a zöldellő mező, a tavasz tisztelete, a májusban illatozó rózsák talán nem kizárólag a hasonló antik előképekkel mutathatnak rokonságot.

Különösen szembeötlő a különbség a klasszikus idézetek és a júniusi, a szeptemberi, az októberi és a novemberi „Nos"-versek között. Az ókori szerzőktől vett példákban a mitológiai utalások mellett szinte kizárólag az időjárás sajátosságai jelennek meg, továbbá a nyári hónapok természeti képeiben az aratásra váró kalászok és az érő szőlő. A megfelelő hónapok nevének megokolására ezekben az esetekben ez is elegendő volt. Azoknál a hónapoknál viszont, amelyeket nem az időjárás és a természet egyes vonásairól neveztek el, hanem az adott hónapra jellemző mezőgazdasági munkákról, ott a versek szükségszerűen a megfelelő munkálatokat írják le. Júniusban kaszálnak, az őszi hónapokban szüretelnek, elteszik és ellenőrzik a bort.

Köztudomású, hogy a magyarokat már a régiségben is borivó nemzetnek tartották. Bizonyára nem véletlen, hogy a Sylvester által felelevenített hagyományban négy hónap is a bortermelés fontos mozzanatairól kapta a nevét, ezért a versekben is ezekről olvashatunk. Vajon a hónapok vagy éppen a mezőgazdasági munkák leírása hogyan jelent meg a régi magyar verses szövegekben?

Összevetve a Grammatica Hungarolatina hónapverseit Székely István kalendáriumával,[28] feltűnő a hasonlóság. Székely István ugyan a korban már közkeletű, a „szerzetesek vagy papok által kitalált" magyar hónapneveket használja, de minden hónapot kétsoros magyar verssel zár. Ezek több esetben is -- hol pontosan, hol egy kis eltolódással -- tartalmilag megfelelnek Sylvester kölcsönzött vagy saját latin verseinek. Télen Székelynél is vígan laknak, igaz, nem decemberben, hanem januárban. Nála is februárban olvasztja a déli szél a jeget. Nyáron aratnak és kaszálnak, de júniusban és júliusban az időszerű munkák sorrendje megfordul. Szeptemberben készítik a hordót a szőlőnek, novemberben már kóstolgatják a bort. Székelynél egyébként még többször előkerülnek a szőlőtermesztés munkafázisai: a szőlőt márciusban metszik, májusban kapálják, júniusban kötözik.

A tartalmi egyezések mellett egy magyar szókapcsolat mindkettőjüknél előfordul. Említettem már, hogy Sylvester Martialis kapcsán megjegyzi: mi is „?ötit télről" beszélünk. Székely Istvánnál október azért rakatja be a gyümölcsöket a házba, „hog’ elhe??en io kedvere az ?etet telbe".[29]

Ha nem feltételezzük, hogy a hasonló részeknél Székely István Sylvestert fordította magyarra, akkor a közös forrásra, az írásos vagy a szóbeli hagyományra kell gondolnunk. Jó volna tudni, hogy az ókori eredetű, a középkorban és a humanizmus korában is gyakori leírások az évszakokról, a hónapokról, a mezőgazdasági munkákról hogyan éltek a magyar gondolkodásban, mennyiben egészültek ki esetleg speciálisan magyar vonásokkal. A fennmaradt anyagot bizonyára a kalendáriumok, a naptárversek és a csíziók kutatói ismerik a legjobban. Folklorizálódott „magas irodalom", közköltészet, populáris regiszter -- hátha tartalmazott olyasmit is, amit talán éppen Sylvester latin fordításai őriztek meg.

Úgy vélem, mind tipográfiai, mind tartalmi vonások alapján bizonyítottnak tekinthetjük, hogy a Grammatica Hungarolatina ismeretlen szerzőjűnek tartott verseit Sylvester János írta. Kiemeltem az erőteljes antik hatást, a klasszikus reminiszcenciákat. Ugyanakkor érdemes elgondolkozni rajta: nem lehetett-e hatással a korabeli anyanyelvű költészet is ezekre a versekre; vajon nem szolgálhatnak-e adalékokkal Sylvester hónapversei a „Magyar poesis" ma már igen kevéssé ismert korszakához.


[*] E tanulmány szóbeli előzménye elhangzott 2002. november 5-én, az ELTE Bölcsészettudományi Karán, egy Horváth Iván által szervezett szakmai megbeszélésen. Köszönettel tartozom minden résztvevőnek, aki hasznos tanácsaival segített az elmondottak továbbgondolásához és ezáltal az alábbi változat elkészítéséhez.

[1] „Az ill’en beßiduel tele az ßent írás, mell’hez hozzá kell ßokni annak az ki azt olua??a. Kön’ü kediglenn hozzá ßokni az mü nipünknek, mert nem ideghen ennek ez ill’en beßidnek neme. Il ill’en beßidvel naponkid valo ßolásában. Il inekekben, kiuáltkippenn az virág inekekben, mell’ekben czudálhatt’a minden nip az Mag’ar nipnek elmijenek éles voltát az leli?ben, mell’ nem eg’éb hanem Mag’ar poë?is. Mikoronn ill’en fel?ighes dologban ill’en alá valo pildáual ilek, az ganeijban arant kere?ek, nem azon vag’ok hog’ az hit?ágot dicziriem. Nem diczirem az mirül ez ill’en inekek vadnak, diczirem az beßidnek neme??enn valo ßerzisit." SYLVESTER János ford., Uy Te?tamentum Mag’ar n’elvenn, mell’et az Görög és Diák n’elwböl uijonnan fordijtánk, a Mag’ar nipnek Kereßt’en hütben valo ippüli?ire, Újsziget, 1541 (RMNy 49); hasonmás kiadása: Uy Te?tamentum..., a fakszimile szöveget gondozta és a kísérőtanulmányt írta VARJAS Béla, Bp., 1960 (Bibliotheca Hungarica Antiqua, 1), Zziiijr.

[2] HEGEDűS István, Sylvester János latin versei, ItK, 20 (1910), 385--397.

[3] NéMETH S. Katalin, Egy elveszettnek hitt Sylvester-nyomtatvány, Acta Historiae Litterarum Hungaricarum, 18, Szeged, 1981, 11--20. Különlenyomat: Irodalomtörténeti Dolgozatok 136, Szeged, 1981.

[4] BARTóK István, Ismeretlen adatok Sylvester Jánosról 1770-ből, ItK, 106 (2002), 185--191.

[5] „Transfudit is [Sylvester] etiam aliquot Cantilenas Lutheri in Hungaricum, atque scripsit Grammaticam Hungaro--latinam in usum puerorum, Neanensi (Vj-Szigethini) in 8. 1539." Paulus WALLASZKY, Conspectus Reipublicae Litterariae in Hungaria, Posonii et Lipsiae, 1785, 113 (a lap számozása hibásan 311).

[6] Grammatica Hungarolatina in usum puerorum recens scripta Ioanne SYLVESTRO PANNONIO autore, Neanesi [Újsziget], 1539 (RMNy 39).

[7] BALáZS János, Sylvester János és kora, Bp., 1958, 412.

[8] VéKONY Gábor, Ótörök felirat a homokmégy-halomi honfoglalás kori temetőből, Életünk, 31 (1993), 783--796. A hónapversekről: 790--792.

[9] BARTóK István, Grammatica Hungarolatina -- Grammatica Latinogermanica: Sylvester János és Marcus Crodelius, ItK, 102 (1998), 642--654.

[10] TURóCZI-TROSTLER József, A magyar nyelv felfedezése: Két tanulmány az európai és a magyar humanizmus kapcsolatairól, Bp., 1933. A hónapnevekről: 24--26.

[11] Phil. Mel. Grammatica Latina, Corpus Reformatorum, ed. Carolus Gottlieb BRETSCHNEIDER, XX, Brunsvigae, 1854, 245--336. A hónapnevek: 250.

[12] Magyar régiségek és ritkaságok, kiad. KAZINCZY Ferencz, Pest, 1808. Grammatica Hungaro--latina: 1--118. A hónapokról: 23--29. Éder Zoltán kutatásaiból tudjuk, hogy e kiadásnak van egy előzménye: Sylvesternek, Magyar--Deák Grammatikája. Nyomt. Uj-Szigeten, 1539. -- A’ Krakkai 1549. kiadott Orthographia Vngarica -- ’S Varjas Jánosnak E vocálisu éneke, újra kiadta KAZINCZY Ferencz, Pesten, Mossóczy I. Károly Könyvárósnál, 1807. ÉDER Zoltán, Sylvester Grammatikájának utóéletéről, Bp., 1990, 17--18.

[13] Corpus grammaticorum linguae Hungaricae veterum: A régi magyar nyelvészek Erdősitől Tsétsiig, kiad. TOLDY Ferencz, Pest, 1866. Grammatica Hungaro--latina: 1--78. A hónapokról: 16--18. Ezt a kiadást jó száz évvel később újranyomták: Joannes Pannonius SYLVESTER, Grammatica Hungaro--latina, with a foreword by Thomas A. SEBEOK, Bloomington--The Hague, 1968 (Indiana University Publications, Uralic and Altaic Series, 55).

[14] SYLVESTER János Latin--magyar nyelvtana, ford. C. VLADáR Zsuzsa, Bp., 1989 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 185). A hónapokról: 24--26.

[15] Grammatica Hungarolatina, a fakszimile szöveget gondozta MOLNáR József, a kísérőtanulmányt írta SZATHMáRI István, Bp., 1977 (Fontes ad historiam linguarum populorumque Uraliensium, 4); Grammatica Hungarolatina, a fakszimile szöveget közzétette KőSZEGHY Péter, a kísérőtanulmányt írta SZöRéNYI László, Bp., 1989 (Bibliotheca Hungarica Antiqua, 22).

[16] A latin szöveget a kritikai kiadás számára készített átírásban közlöm, forrásként a hely pontos meghatározását adom. A fordításokat C. Vladár Zsuzsa kiadásából veszem át, ahol megtalálható a magyar változatok lelőhelye.

[17] Pontosan: an quia maturis albescit messis aristis.

[18] Pontosan: parte rubent, aut ut variis solet uva racemis / ducere purpureum nondum matura colorem.

[19] C. VLADáR 77.

[20] SYLVESTER 1539/1989, Biiiiv; C. VLADáR 26.

[21] SYLVESTER 1539/1989, Biiiiv--Cir; C. VLADáR 26.

[22] HEGEDűS, i. m., 393.

[23] „Az ßolá?nak mogg’át ês minden n’elwben iol meg kell érteni, ês akkippen kell ßolni mint minden n’elwnek ßolá?a vag’on. [...] Errül az ki büönn akarna irni egg’ kön’u telnêk benne, mü nekünk mo?tan ?em üdönk, ?em erönk ninczen, hog’ errül ?ok beßiduel iriunk." SYLVESTER 1541/1960, Zziiijv.

[24] Az előkerült töredékekből két kiadásra lehet következtetni: Krakkó, 1536 (RMNy 18); Krakkó, 1538 (RMNy 24).

[25] H. HUBERT Gabriella, Gálszécsi István 1536-os és 1538-as krakkói énekeskönyve, Magyar Egyházzene, 7 (1999/2000), 283--304.

[26] RMNy 26.

[27] KőSZEGHY Péter, Horváth Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, ItK, 91--92 (1987/1988), 310--338; HORVáTH Iván, Egy vita elhárítása, ItK, 91--92 (1987/1988), 642--665; KőSZEGHY Péter, Elhárítva, ItK, 93 (1989), 597--604. Jóval a vita után jelentek meg nyomtatásban Pirnát Antal gondolatai, amelyekhez pro vagy kontra kapcsolódtak a résztvevők: PIRNáT Antal, Balassi Bálint poétikája, Bp., 1996.

[28] SZéKEL’ Estvan, Calendarium magiar nielwen, Krakkó, 1540--1550 között (RMNy 63); hasonmás kiadásának szövegét gondozta MOLNáR József, Bp., 1976 (Fontes ad historiam linguarum populorumque Uraliensium, 3).

[29] SZéKELY Biv.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret