BALÁZS ESZTER ANNA
ARANY JÁNOS SZÉLJEGYZETEI
VIDA JÓZSEF NEMZETI KOSZORÚ CÍMŰ VERSESKÖTETÉBEN
Arany János kritikai tevékenységével az irodalomtörténet sokáig mostohán bánt, azt a már korántsem megingathatatlannak bizonyuló közfelfogást követve, mely szerint Arany ítészi munkássága nem oly mértékben jelentős és személyisége által meghatározott, mint egyéb alkotásai. Így az Arany-bírálatok kutatása is háttérbe szorult -- holott fontosságukra több neves irodalomtörténész is felhívta a figyelmet.[1] Egyik legkorábbi méltatójuk Horváth János volt, aki Arany kritikusi tevékenységét egy 1931-es előadásában rendkívüli irodalmi szerepének és tekintélyének pilléreként nevezte meg: „A maga fejlődését kritikai szemmel tartja számon, s tanulmányok, elmélkedések alapján is irányítja. Költői gyakorlatát nemcsak ihlet és tehetség, hanem világirodalmi remekművek tanulmányozásával kifejlesztett esztétikai öntudat és ízlés-fegyelem is igazgatja."[2]
A kutatások fellendítése szempontjából nagy előrelépést jelent az MTA Irodalomtudományi Intézetének és Könyvtárának közös vállalkozása: a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban található könyvek és folyóiratok margójára írott sorok mikrofilmes másolatának elkészítése. Ezek a felvételek képezik dolgozatom alapját, melynek elsődleges célja Arany kritikai megjegyzéseinek rendszerezése egy konkrét kötet elemzése alapján.[3] Kiindulási pontomat az a -- Dávidházi Péter által igazolt -- feltevés képezi, miszerint Arany egy jól átgondolt, valójában teljes lényéből eredő, ugyanakkor szükséges mértékben hajlékony kritikai szemlélettel rendelkezett. Ebből a szempontból vizsgáltam át a mikrofilmes anyagokat, melyek közül Vida József verseskötete különleges helyzetével emelkedett ki. Habár más művek érzelmi reakciókban gazdagabb glosszákat is tartalmaztak,[4] irodalmi kritika formájában csupán a Vida Józsefről szólók láttak napvilágot. Ez a kivételes körülmény arra adott alkalmat, hogy összevessem a megjelent írást annak egyedüli forrásával, s a széljegyzetek alapján rekonstruáljam Arany közlés előtti véleményét. Ezáltal talán azt is láthatóvá tehetem, hogy mit tartott Arany odavetett gondolatai közül a legfontosabbnak és mit hagyott ki. A jegyzetek és a nyomtatásban megjelent kritika összehasonlítása kapcsán lehetőségem nyílik megszólaltatni Arany mindkét hangját: a közismerten csendes és szelíd tónusú mellett a(z el) nem ismert: szókimondó, a korabeli irodalom helyzetét sötéten látó olvasóét.
Vida József kötete és fogadtatása
Vida Nemzeti koszorú című kötete 1860-ban jelent meg Pesten, felemás visszhangot keltve: születtek róla elragadtatott hangú, illetve a szerzőt egyszerű epigonnak bélyegző kritikák is. Azonban különleges horderejű az a két bírálat, melyet a szerkesztő Arany és az általa kritikaírásra felkért Szász Károly készített.[5]
Szász dicsérő véleményét Vida József kötetéről a Szépirodalmi Figyelő 1861. évi 13. és 14. száma közli, ugyanakkor Arany, mintegy annak lábjegyzeteként, vele vitatkozó nézeteit is publikálja. Szász, az eljárás ellen tiltakozó levelében[6] következetlenséggel vádolja Aranyt: miért közöl olyan cikket, amelynek tartalmával nem ért egyet.[7] Valóban, Arany saját bírálatának közlési módja nem szokványos: Szász kritikájának első feléhez csupán egy hosszabb lábjegyzetet tesz, de az már egyértelműen mutatja, hogy Vida értékeit különbözőképpen látják. Szász lelkesedése Vidát egyenesen Petőfihez emeli föl: „ő Petőfinek nem utánzója, hanem kisebbik öcscse", vagy: „Petőfi óta (bátran mondhatjuk) (...) határozottabb költői egyéniség egy sem jelent meg."[8] Ezzel szemben az egyik képet, melyet Szász csodálattal említ, Arany egyszerűen rútnak minősíti.[9] (Az Arany bírálatában megjelenteket idézőjelek között, míg széljegyzeteit aláhúzott kurzív betűkkel közlöm.)
A kiemelt versrészlet:
Elvégre azt is megérem
Hogy borrá válik a vérem.
De nem bánom biz én ezt sem,
Csapra ütöm, kieresztem,
S visszatöltöm gégémen -- és...
E lesz aztán vérkeringés![10]
Szász erről így vélekedik: „vége oly eredeti, hogy e nemben mindent felül mul", Arany pedig ezt fűzi hozzá: „[a]z eredetiségre nincs panasz; de fessük e képet: a torzkép comicumával sem fog birni. Egy vizkóros (vagy ha tetszik borkóros) szörny fog állni előttünk, ki saját testéből csapolja s dőzsöli a nedvet! Ez határozottan rút. Szerk."[11]
A vízválasztó minden bizonnyal a 14. számban közölt folytatás lehetett, ahol is Arany már öthasábos, nem apró betűs, egy teljes bírálatnak is beillő „szerkesztői megjegyzést" fűz a cikkhez. Méghozzá újfent ellentétes meggyőződésének adva hangot, melyet csak a bevezetőben szereplő udvariassági fordulatok finomítanak, pl. „[t]isztelt munkatársunk megbocsát, ha birálatára egy-két észrevételt teszünk. A Nemzeti Koszorú írójának mi is örömest megadjuk illető koszoruját: de mindenben mégsem nézhetjük őt t. barátunk, kissé talán szépitő, üvegén. (...) E pontra nézve tehát izlésünk ellenlábas."[12]
Vida Nemzeti koszorú című kötetében közölt verseit javarészt már közzétették a lapok -- s Aranyék véleménye a kötet egészének megítélésében is eltér. Míg Szász Károly úgy érzi, hogy a költemények együtt való fellépése többet adott a művekhez is (kirajzolódhatott a szerző egyénisége[13]), addig Arany egyenesen csalódottságot érez. „Néhány jó darab mellett aránylag kevés eszmei tartalmat, formaépséget találtunk benne"[14] -- mondja, s ezzel nem csak az egyik legjellemzőbb kritikusi (és költői) elvárását fogalmazza meg, hanem általában a fiatal költőkkel kapcsolatos hiányérzetét is. Számára ugyanis talán a legfontosabb a mű zártsága, az „idomteljesség" volt.[15] Számonkérései gyakran öltenek formát egy-egy kesernyés szóban, mindig zárójelesen, mint (üres), (prózai) vagy (eszme?).[16]
Vida József kötetének jegyzetei
Arany alapos, inkább általános látásmódját tükröző bírálataival szemben (mint pl. Hebbelről, Bulcsúról, Fejes Istvánról) néha aprólékos, felsorolásszerű cikkeket készített, melyek gyorsan lejegyzett műhelytanulmánynak tűnnek: nem tartalmaznak konklúziót, de még kiindulópontot sem. Ilyenkor széljegyzeteiből állította össze a kritikát, oly szorosan ragaszkodva a szöveghez, hogy az írás felépítése -- kisebb csoportosításoktól eltekintve -- a kötet szerkezetét követte.[17] Ezt a módszert azonban nem akkor alkalmazta, ha egy-egy kritikát sietősen kellett előteremtenie -- nem az időszűke kényszerítette rá, hanem sokkal inkább a tapintat.[18] Ezt a kíméletességet gyakran egy-egy udvarias lezárás is mutatta, mint a jelen esetben: „De elég. Vida tehetségét senkisem méltányolja inkább, mint e sorok irója, de méltánylani éppen az: se tul, se innen!"[19]
A Költemények Szász Károlytól című kritikájában Arany pontosan leírja, hogyan olvas és jegyzetel végig egy kötetet. Először alaposan szemre veszi a könyvet (néha nem is csak egyszer): „megtekintem címlapját, berendezését, osztályzatát, mutatóját". Olykor még „alszik is rá" egyet, nehogy elhamarkodott véleményt alkosson.[20] Ez a lelkiismeretesség a jelen esetben mind a glosszák, mind a kritika vizsgálatakor láthatóvá válik: figyelmét nem kerülik el a legapróbb részletek, ismétlések sem, sőt, a tartalomjegyzék mellett gondosan regisztrálja a versek műfaját és egymáshoz való viszonyát.
A jegyzetek rendszerezése
Arany kritikai alapnormái és elképesztő precizitása a jelen kötetben is csak úgy érhető tetten, ha megpróbáljuk megjegyzéseit osztályozni. A skála igen széles: nyelvtani hibától kezdve, egy-egy metafora javításán túl, stílusra vonatkozó glosszák egyaránt szerepelnek. Ebben az esetben Arany nagyrészt egyforma jelöléseket használ, úgyhogy reményeim szerint a táblázat, a szükséges bővítések után, a többi bírálat esetében is használható lesz.
A rendszer terjedelemben és minőségben növekedő sorrendben épül föl:
I. Aláhúzások
I.1. Színes vagy fekete
I.2. Betű / szó / szavak / sor / sorok / versszakok
II. Jelek
II.1. Ábrák (pl. ><, O)
II.2. Írásjelek (pl. ?, +, -)
II.3. Osztályzatok (vers végén, pl. 1/2, 3/4)
III. Bejegyzések
III.1. Műfaj meghatározása
III.2. Egyszavas bejegyzések
III.2.1. Ítélet (pl. rút, sületlen, frivol)
III.2.2. Nyelvtani javítások, erőltetett rím jelölése
III.2.3. Stílusra vonatkozó utalás, megfigyelés (pl. Felhők)
III.3. Kötetre vonatkozó megjegyzések (pl. No. 2, volt már)
III.4. Irodalmi átvételre való utalás
III.5. Értelmi összeférhetetlenségekre vonatkozó glosszák
III.5.1. Költői kép következetlen továbbvitele
III.5.2. Vers menetére vonatkozó megjegyzések
III.5.3. Javaslat egy logikusabb, szebb metaforára
I. Arany leggyakoribb kiemelő módszere az aláhúzás -- amire különösen nehéz bármiféle koncepciót építeni (már csak annál az egyszerű oknál fogva is, hogy nehezen eldönthető, az adott esetben kritizáló vagy tetszést nyilvánító jelölésről van-e szó). A megjelenési formája is sokféle, mivel Arany helyenként egész szakaszokat bejelöl (pl. a Télen című versnél, 69), máshol sorokat, szavakat vagy mindössze egy rímhelyzetben lévő szótagot, betűt. (Pl. az Erdőben címűnél, ahol vélhetőleg a hangzatos rímelést szándékozott kiemelni: „Hozzád menekülök, árnyékos erdő, jer / Töröld le képemet lágy szellő-kendőddel!", 70.) A minősítés természetesen itt sem magától értetődő.
Előfordul olyan eset is, amikor a kötetben csupán aláhúzással jelölt véleményét kifejti a cikkben. Az öreg dadéban így: „Nótájában az érzelem / Egy hullámzó tengerre lész", illetve a befejező résznél: Mi volna benn [a hegedűben], édes fiam, / Egyéb, mint a czigány lelke!" S a magyarázat: „nem csak a banál (mi frivol-nak neveznők) bevégzés, hanem a hang egyenőtlensége is bánt. [Itt idézi a „Nótájában" kezdetű sort]: hogy illik e frázis a többi közé?"[21]
A jelen kötet jegyzetelése folyamatos, kevés megszakítással történő olvasást sejtet, mivel Arany mindvégig kék színű ceruzával dolgozott. Ezzel szemben más könyvekbe gyakorta több, különböző színű ceruzával ír, ami további problémát jelent az elemzésben (mivel az elkészített mikrofilmes másolatok fekete-fehérek) és a közlésben egyaránt.
II.1--2. Az aláhúzásoknál talányosabb a jelek csoportja. Ezeknek értelmét olykor gyaníthatjuk: a plusz és mínusz jelek feltételeznek valamiféle értékelést, de milyenségük nem egyértelmű. Példának okáért a Nyílt levelezésben így is szerepelnek: „Elég csinos gyakorlat, de csak negativ érdeme van." Vagy: „Negative jó, de pozitive nincs semmi benne. Igy csak a negativ jó marad."[22] A többi jel értelmezése még nagyobb gondot jelent: találni itt különböző, talán kapcsoló és ellentétre utaló ábrát, „nullást" és általában elégedettséget kifejező keresztet vagy ikszet, de ezzel még korántsem mutattam be a jelek gazdagságát. Néhány további példa: #, ><.[23]
Az aláhúzások és a jelek értelmezését (számomra legalábbis) nem könnyíti meg fellépésük helyeinek részletezése sem, ezért itt nem sorakoztatok föl több szövegrészt.
II.3. Érdekes Aranynak az a szokása, hogy némely verset leosztályoz. Talán csak megszokásból teszi, de mindenesetre mutat valamit abból az oktató szándékból és magatartásból, mely munkáit jellemzi.[24]
Nem konkurens költőként, nem fölülemelkedett kritikusként szemléli a műveket, hanem mint azon javítani akaró, az erőfeszítést is értékelő tanár. Mivel akkor még az érdemjegyek értéke a mainak fordítottja volt, a legjobb jegy, melyet Vida versei kaptak, az 1/2, ami a mai 4/5-nek felel meg. Ilyen a Tekints szemembe..., Az arszlán, Midőn ő távozott című versek, de közülük is csak a másodikat tartotta arra méltónak, hogy a lapban megjelent kritikájában is kiemelje. Ezt talán azzal magyarázhatjuk, hogy noha „iskolás szemmel" nézve megfelel a kritériumoknak, de híján van bármiféle többletnek, ami egy publikáló költő esetében elvárható lenne.
3/4-et (azaz mai 2/3-ot) a Szegénylegény, Jer kedvesem, Hiába simogatod és A harmatgyöngyös című vers kapott, ezeket a nyomtatott szövegben egyáltalán nem említi. Más „jegyet" nem is ad, legfeljebb nullást, de ennek értelmezése vitatható: néhol valóban úgy tűnik, hogy a legüresebb és semmitmondóbb versek alján mintegy értékelésként szerepel; máskor azonban, mintha a + (azaz jó) jelöléssel volna egyenértékű.[25] (Vö. A piczi pacsirta, ill. Ritka önmegtagadás című költeményeket, melyeket ugyanígy jelölt, s melyek közül az első vers elképesztően banális, míg a másodikat Arany jónak találta.)
III.1. A műfajt minden egyes versnél meghatározta, a cím mellé írt rövidítéssel. Ez már magában is utal a rendszerezés iránti hajlandóságra, de ezen fölül még a tartalomjegyzékben is feltüntette, sorszámozta a jelöléseket, s végül összegezte, mely műfaj milyen arányban szerepel a kötetben.
A műfaj-meghatározások a következők: romantikus vagy historikus költemény, leíró vagy tárgyias líra, lyra, genre, nedély és felhő. Közülük az utóbbi kettő szorul némi magyarázatra, a lírát és a zsánerképet csak írásmódja miatt szedtem kurzívval. Az utolsó műfaj egyértelműen Petőfi Felhők ciklusára utal, s ezek a versek valóban annak rövid, csattanós szerkesztését imitálják. Részletesebb elemzésükre később térek rá, mivel a melléjük írott glosszák az általam III.5.-ösnek nevezett csoportba (az értelmi összeférhetetlenségre vonatkozó bejegyzések közé) tartoznak. A nedélymeghatározása Arany Széptani előismeretek című munkájában található, az írás későbbi változatából (Széptani jegyzetek) ez a rész már kimaradt.[26] A „humoros szinezetű",[27] kevélykedő költemények az ún. vegyes műfajba tartoznak; itt kap helyet a szatíra, a naiv és a nedély, mely utóbbiról ezt írja Arany: „alapjában fenséges, többnyire tragicum", „nevetés álarcába rejtett sirás".[28]
III.2.1. Arany gyakran illeszt egy-egy rövid megjegyzést a vers mellé -- általában rosszallóan. Ilyen típusú dicséretet csak egyet találtam (a cikkben is kiemelt Szerelmi vallomásnál[29] szerepel a jó szó), inkább pluszjellel vagy iksszel fejezi ki elismerését. Arany frivolnak[30] találja a Vásárfia című költemény végét, ahol a lírai én rémülten szembesül azzal, hogy egy zsebmetsző kirabolta; vagy azt a mondást (igaz, nőre vonatkoztatva), hogy „Ebre / Nem bizom a hájat." A következő négy sor mellé talán vegyes érzelmekkel írja oda az erkölcsi alapelvekhez szigorúan ragaszkodó s ekkor már jó ideje nős Arany:
Nőttön nő az aggodalmam;
Hát ha arra gondolok,
Hogy házasság lehet vége!
Brrr! Ez lesz csak szép dolog![31]
Ez aztán frivol
Ugyanakkor nem tesz megjegyzést az olyan sorvégekre, mint:
Csakhogy végeztem a rigorozumokkal!
Most immár könnyen dudolok;
Hej a ki adta! az a rigorozálás --
Az ám még a kutya dolog![32]
Egyaránt sületlennek tartja a különcködő mondatokat és a fölösleges, nem igazán megverselésre érdemes sorokat, mint például: Az arszlán haja olyan fényes, hogy még a sánta bogár is kitörné rajta a lábát, vagy hogy egy leányra csak azért haragszik meg az édesanyja, amiért a költő megverseli őt.[33] Sosem megy el szó nélkül a torz képek vagy az ízléstelenségek mellett sem: aláhúzza a „szemed az égre tűzni"[34] kezdetű sort, illetve, amikor azt olvassa, hogy a költő szíve fáj, mert „Szemed, az a fényes nap, / (...) Mély sebet vert rajta" -- akkor szinte ingerülten jegyzi mellé: Képzeljük el!
Személyes sértésnek veszi, ha a versben valami morálisan elítélendő vagy hazug kijelentés áll. A Nagy különbség című vershez (11) két megjegyzést fűz:
A különbség kettőnk között,
Oh! mi végtelen nagy:
Hű vagyok én szerelmemhez,nem igaz.
De te hűtelen vagy.
Te mást szeretsz, pedig nekem
Esküvél hűséget;
Lám,
én másnak esküvém meg,sért[35]
Mégis érted égek.
III.2.2. Külön osztályba sorolhatók a nyelvtani hibákat javító bejegyzések. Az Egy anya fájdalma című vers (18) egyik sorába (a költeményre később visszatérek) a feltételes mód jelét csempészi be: „melytől meggyógyul / kisfia" mellett korrektúraként na áll. A Ritka önmegtagadásnál (159) a következő glossza található Megjegyzendő: más kocsmában / járni, Vida ugyanis a helyragot helytelenül, a „kocsmában járni" formában használja. Ebbe a csoportba tartozik még a szórendet korrigáló számozás is, a következő sor esetében: „A lég nem éltető / Nincs2már3 illatja1 a virágnak".[36]
Arany nagy figyelmet szentel a rímelésnek, és nem tűri meg a kényszer szülte megoldásokat. Egy sorból kihúzza az „el" szótagot: „Ringatja is őket [a kismadarakat a szellő], s bölcsődalt is zeng el" -- az „el" szócska ugyanis csak rímhelyzete miatt szerepel: a „kezekkel" sorvégre felel. Ugyanígy kiírja magának (de a nyomtatott változatban ezt sem teszi szóvá) a következő strófát:
De már több bort mégsem iszom!
Hisz igy rólam minden izom Csinált rím
Ugy lekopik nemsokára,
Sírva nézhetek utána!
III.2.3. A Felhők-ciklusra játszó kis költemények minden egyes darabjánál megtalálható Arany stílusra utaló bejegyzése. Vida szándéka nem csak a stílusbeli párhuzamteremtés volt, hanem egyben Petőfihez hasonlóan magvas és maradandó gnómákat is kívánt adni. Hogy ez mennyire sikerült, arról megoszlanak a vélemények. Arany a következőt írja: „A biráló [ti. Szász K.] által ugy nevezett „eszme szikrák" közt csodálva láttuk kiemelve az olyat is, mint Az élet (56.). Éppen ezek a legsilányabbak szerzőnél. Csupán egy van köztük valamire való: Nagyitó üvegen -- a többi bizony keveset ér. Egy-egy, sem uj, sem ujjá nem szült gondolat, „felhősködik" bennök."[37]
Ebből a részletből két fontos dolog is kitűnik. Egyrészt az, hogy önálló, méghozzá Petőfitől számító műfajnak tekinti ezt az irodalomban nem új (majdhogynem) epigramma-ciklust. Másrészt az, amit az utolsó mondatban hangsúlyoz: „sem uj, sem ujjá nem szült gondolat". Ez kifejtve annyit tesz, hogy Arany elismeri a költői fantázia természetes korlátait, az igazán eredetit nem csak abban látja, ha valaki még meg nem lévőt hoz létre, hanem abban is, ha egy toposzt újszerűen használ fel, s ezzel továbbfejleszti azt.[38]
Általában üresnek találja ezeket a kis költeményeket, gyakran eleve nem ért egyet a gondolatmenettel vagy a hasonlattal. Ilyen az általa kiemelt Élet című darab (56), amelyben Vida az életet egy elpattanó szappanbuborékhoz hasonlítja, mely „tüneményből egy csepp viz marad" csupán. Arany két kommentárt fűz hozzá: iszonyú kopott, és az életből? hol itt a tum [tertium] comparationis? -- azaz a hasonlat két elemét összekötő kapcsot hiányolja. Egy másik, az Ifjuság (21) mellé mindössze ennyit jegyez meg:
Az ifjuság sebes folyam,
Mely virágos völgyben szalad;
Ha kiárad, elsodorja nem igen jó erkölcsű folyam...
Az ott nyiló virágokat.
Az idézetet az is érdekessé teszi, hogy Arany a bejegyzést első olvasás után, reflexszerűen írhatta a sorok mellé, s így, jelen esetben, figyelemmel kísérhetjük átértelmező olvasásmódját. Azzal, hogy nem igen jó erkölcsű folyamnak titulálja az „ifjuságot": egy, a számára egyértelmű (ifjúság = fiatalemberek, nyíló virágok = leányok/szüzek párhuzamokon alapuló) jelentést is tulajdonít a szövegnek, vagy legalábbis ezt a jelentéssíkot tartja a legmeghatározóbbnak.
A fönt idézett ítéletek hátterében Aranynak még mindig elszánt harca körvonalazódhat a Petőfi- (vagy minden más, csupán forma-) epigonok ellen. A cikkben szerepel az a kissé kesernyés mondat, mely a túlzásba vitt Petőfi-imitációt szólja meg: „A »de te kis lyány« kezdetű fordulat pedig sokkal jobban emlékeztet Petőfi hasonló fordulatára, mint a »kisöcseség« feljogosítaná szerzőt." Tudjuk, milyen keményen szállt szembe az utánzókkal, Gyulaival karöltve,[39] ismerjük igazán indulatos hangú írásait is. Arany azonban végül megszánta „szegényeket, hisz magyarul döngicsélnek",[40] és így keletkezett például a Vojtina Ars poéticája, az enyhített-csiszolt töredék, Vida kötetéhez igen közel: 1861-ben.
III.3. Ahogy Arany a tartalomjegyzék lapjain összegzi a műfajilag
és tartalmilag összetartozó verseket, úgy már a bejegyzések készítésekor
is figyel a versek közti viszonyra. Feltűnik neki, ha nagyon hasonló két
vers tartalma és formája -- két esetben élt a No. 2 jelöléssel annak
érzékeltetésére, hogy ilyen típusú verssel már találkozott a kötetben.
Egyszer a
Visszaemlékezés a rigorozumokra és a
Verítékcseppek
(Izzadta egy rigorozáló poéta) alcímű vers párhuzamára hívja föl a
figyelmet, majd a Jaj-baj és a
Tessék! című, a házasodás
képtelenségéről merengő versek összecsengésére. (1: „Hogy házasság
lehet vége! / Brrr! Ez lesz csak szép dolog!", 2: „Hogy lehetne
-- megházasodni?!") Észreveszi a visszatérő, újrafelhasznált metaforákat
is, például a nő mint nap és a férfi mint napraforgó kép mellé odabiggyeszti,
hogy volt már. (A két vers: Szemeimmel híven... és a Rózsaszirmok
IV. része.) Másik két egybevágó versszak (az aláhúzás Aranyé):[41]
| Mért nézek ki mindig?
Kérdezed, jó anyám; Ugysem hinnéd szómat, Mi haszna mondanám. |
Kérded, anyám: mi a bajom,
Hogy oly halovány a képem? Minek mondjam, tudod ugyis, lásd az előbbit Mi fáj úgy énnékem. |
III.4. Arany számon tartja a különböző irodalmi átvételeket is. A legtöbb, természetesen, Petőfihez kapcsolódik. A Felhőket utánzó részek mellett sokszor olyan kifejezéseket is megjelöl, melyeknél ma már nem gyanakodnánk. Csak néhány példa arra, hogy mi találtatott petőfisnek: „Ugy biz, édes atyámfia!" vagy „[valaki egy doktori címmel bíróról] Azt hivé, hogy a ki beteget gyógyít".[42]
De van egy utalás Csokonaira is (az aláhúzás nem Aranytól származik):
Többé nem kérek tőle csókot,
Hanem majd én adok neki. Ha haragszol -- Csokonai.[43]
III.5.1. Shakespeare neve szintén többször felmerül, igaz, nem átvételként, hanem mert egy jellegzetes, értelmezési hiba illusztrálásához Arany tőle vesz idézetet (talán nem érdektelen, hogy Arany épp ekkor fordítja Shakespeare műveit). A példát[44] a jegyzetekben csak pár szóban említi meg, de a bírálatban -- ugyan szintén elég sietősen -- ki is fejti: „Tele vagyok boldogsággal... Költőnk úgy van tele boldogsággal »mint a fa levéllel.« Azaz a fán kívül van a levél. Sz.-ben a boldogság belül. Tovább. Szive a boldogságtól alig fér kebelében. Tehát a boldogság nem a szivben, hanem rajta kivül a mellkasban lesz: mert a szivet majd kiszorítja. Igazi lyrai confusio. Shakespeare holdas emberét [lapalji jegyzetben: Nyáréji álom] juttatja eszünkbe, ki egy lámpát visz kezében, hogy az legyen a holdvilág, ő maga és ebe a holdbeli embert és kutyát ábrázolván; mire helyesen jegyzi meg Demetrius, hogy akkor az embernek kutyának a lámpásban kellene lenni. Figyelmeztetjük az ily hibákra kivált ifjabb költőinket, mert igen gyakran találkozunk vele."[45] Ebből is látható, Arany milyen kínos pontossággal várja el az értelmi következetességet, nem kerüli el figyelmét a legapróbb zavar, pongyolaság sem. Hasonló esetek bőven akadnak még, például Vida szemére hányja, hogy a költői képek végigvezetésében nem mindig konzekvens. A kritikában csak megemlíti a helyet,[46] de a jegyzet ezúttal részletezőbb: a Mégis furcsa című versben (172) Vida először a szívet egy ajtóhoz hasonlítja, melyen bekopogtathatunk, lejjebb azonban ez áll: „szívünk, a házi ur". Erre Arany: fentebb a sziv valami ház volt, most házi úr és: elfeledve a kopogtató képet. A Veritékcseppek című költeményben (186) ez található: „bár / Fejem tetejére üljek" -- Arany szinte fásultan jegyzi oda: efféle abszurdum több helyen.[47] Talán Arany bántani-nem-akaró szándékából következik, hogy az abszurdum jelölést a nyomtatásban nem alkalmazza. Szintén nem jelennek meg a nyomtatott szövegben azok a bejegyzések, amelyek az elborzadó ítész képét kelthetik bennünk -- mint a sajka, élet tengere, horgony stb. nem túl eredeti képeit felsorakoztató Szent István király végrendelete című história melletti Ily képek![48]
Nem kedvelte a túlzó hasonlatokat sem (aláhúzás tőle), mint például:
Vajh lennék tengerszirt s te hullám
Hogy csókolhatnál szüntelen! kissé nagy
(De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ilyen jellegű túlzás Petőfitől sem volt idegen, vö. Fa leszek, ha... című versét.)
Aranyt láthatóan és olvashatóan idegesíti a szerinte fölösleges sor- és időtöltés: a „mi dolga van már hajnalban néki" sor mellé odafirkantja a sürgető kérdést: hát mi?
Az értelmi összeférhetetlenségek (idesorolom a túlzó, torz képeket is) közé tartozik a Hej! Valami jutott eszembe című vers, mely mellett az áll: Parturiunt -- azaz a „vajúdnak a hegyek..." szólás kezdete, mely arra enged következtetni, hogy a vers csattanóra épülő szerkezete silány, semmitmondó befejezéssel zárult. Vida ugyanis három versszakon keresztül készíti elő, hogy kimondja, az jutott az eszébe: csókot szeretne kérni kedvesétől.
Az összefüggést kereső, dorgáló kérdések, sűrű előfordulásukból adódóan, szinte önálló csoportot alkotnak. A lábjegyzetekben már említettem néhányat, most bővebben is idézek: ez alatt mit k[ell] gondolnunk (kétszer is), Hogy értjük ezt aztan, mi értelem fekszik e kép alatt?, mi értelmet ad ez?
Zárásként álljon itt a Szerelmi vallomás (Cselekszi egy nőtlen prókátor) cíművers. Ebben Arany szintén a logikai szálat igyekszik kibogozni, de ezt még sajátosabbá teszi, hogy a verset jogi szövegként is szemléli. Vida szerelmi bizonyítékokat sorakoztat föl kedvese előtt, s ehhez kéri a „kályha, asztal, kanapé, szék" bizonyságtételét -- erre Arany: hogyan?Később Vida a verset is mint szerelmét igazoló okmányt nevezi meg, mire Arany hivatalos komolysággal (s mintegy a metafora megtagadásával?) odaírja: maga által írt oklevél nem tanuskodik maga mellett.
III.5.2. Az ítésznek szemet szúr az is, ha egy tetszetősen induló, romantikus költemény a saját csattanóját lövi le, éppen a túl sűrű és feltűnő anticipációival. A már említett Egy anya fájdalma tökéletesen illusztrálja ezt, Arany pontosan bejelöli, hol vannak azok a részek, ahol előre ki is mondja a tragikus véget. Ezt a nyomtatott bírálatban is fájlalja.
III.5.3. Épp azokra a részekre nem tér ki azonban, ahol a kritikusban leginkább a költő szólal meg: a metaforák módosításakor. Erre két példa is kínálkozik. Az egyik az előbb említett versben található. Az anya könyörögve kéri beteg kisfiát, hogy inkább sírjon, mint hogy elnémuljon (azaz meghaljon): „Sírásodtól szivem föléled, / Mint langy esőre a virág." Arany teljesen jogos javaslata: szép volna, ha a gyereksírásnál a könnyeket képzelnők, de valójában pontosabb lenne, ha a „könnyek" szó szerepeltetését hiányolná. A síráshoz kapcsolódóan mindenki bizonyosan a könnyre gondol, de a szó felléptetésével egyértelműbbé, világosabbá válna a könny--esőcsepp párhuzam.
A Büszkén áll című versben (46) a bejegyzés mindössze egy rövid kérdés:
Büszkén áll az üres fej,
Majd az eget tartja,
Míg tele fejét a bölcs miért nem a kalász képből fejti ki?
Szerényen lehajtja.
Ez utóbbi megjegyzése más szempontból is érdekes -- logikus kérdés, ugyanakkor mintha ellentmondana az eredetiség követelményének. Ez a hasonlat régóta él az irodalomban, például Verseghy Ferenc is megírta -- Arany pedig ennek követését (igaz, egy egyébként is üres versen) kéri számon.
Zárásként Arany jegyzeteiről elmondható, hogy szépen írottak, jól olvashatók, csak a kötetek végén látható olykor az ideges kapkodás, ahogy például Vida könyvének utolsó oldalán olvashatatlanná torzul egy-egy szó (lásd 224).
Vida József sorsának alakulása
Arany, szigorú és józan szavai ellenére, reményteli jövőt látott Vida előtt.
A Szépirodalmi Figyelő 1862-es évfolyamában, tehát már a kötet és kritikája megjelenése után, azt írja egyik glosszájában: „Vida József, tehetséges ifju költőink egyike, az egri lyceumba jogtanárrá választatott. Reméljük, e heterogen pálya nem vonja őt el a költészettől, melyben hivatásának már is szép jeleit adta."[49] Arany ezek szerint esélyt látott arra, hogy Vida kiemelkedjék a többiek közül. Sorsát később is figyelemmel kíséri: a folyóirat Vegyes című rovatában gyakran megemlíti nevét.[50]
Ennek a várakozó álláspontnak némiképp ellentmondani látszik az irodalomtörténetnek az a véleménye, mely szerint Vidát épp Arany kedvezőtlen kritikája bátortalanította el a verseléstől.[51] Mindenesetre tény, hogy ezután kevés költeménye jelent meg, míg 1862 (egri kinevezése) előtt szinte az összes lapba írt;[52] Jókai pártfogoltjaként dolgozott a Vasárnapi Újságnál; a Magyar Sajtó szombati számaiban pedig rendszeresen közöltek tőle humorisztikus tárcát. Az érseki jogakadémiai tanárkodása mellett megindítja ugyan és 1863-tól 1871-ig szerkeszti az Eger című hetilapot, de saját művet alig publikál benne. (Talán érdekes adalék, hogy többnyire név nélkül vagy álnéven ír: Dorombosi, Kacsaközi és Duzzogi Hárpia.[53]) 1872-től, felesége halála után, mély hallgatásba burkolózik, csupán élete végén jelenik meg egyetlen verse.[54]
Halála nagyobb visszhangot keltett, mint hallgatása: a kor szokásaihoz híven több szeretetteljes emlékezés is megjelent róla.[55] A nekrológok általában hallgatnak Arany kemény kritikájáról, legszívesebben meg sem nevezik őt.[56] Helyette a másik oldalt, például Jókaival való jó viszonyát mutatják. A nagy író véleményét Vidáról így idézi Károly Gy. Hugó, Vida közeli barátja: „Ön humorában valóságos arany bányát bír; a magyar írók között csupán önben látok valóságos humoristát."[57] A cikkíró szerint Jókai még egy humorisztikus regény megírására is biztatta Vidát.[58] Arról nem szól a fáma, hogy honnan idézi ilyen pontosan Jókait, és nincs-e benne túlzás, de ezzel együtt figyelemre méltó, új szempont a mára már elfeledett költő képéhez. Arany azonban ezt a híres humort másként értékeli: „Szerzőnk humorának kétcsúcsu Parnasszusa itt (...) tetőzik (...). De egyik orom sem oly magas, hogy megérdemelné a humor nevet. Ártatlan könnyed játsziság -- csupán, hogy játsszék."[59]
A Figyelőben Károly Gy. Hugó sajnálattal említi, hogy egy új kötet kiadása szakadt félbe a költő hirtelen halála következtében, pedig Vida már össze is gyűjtötte a verseket (a Nemzeti koszorúból néhányat és új alkotásokat) és a kiadást magára vállalta egy ügyvéd. A cikkíró barát gondozásába vette a hagyatékot, s a költeményekből tizenötöt közölt a lapban.[60] Ugyanitt kel ki Bodnár Zsigmond írása ellen, melyben a kritikusok „vadpoéták elleni" heves támadásait feleslegesnek titulálja, mondván, a jelentéktelenek az idő rostáján úgyis kihullanak. Valószínűsíthető, hogy Károly vitakedve sokkal inkább abban gyökerezik, hogy Bodnár éppen Vidát hozza fel példaként: mily lelkesen dicsérte őt annak idején Szász, és „ime, hol van most ezen »önálló tehetség«? Eltűnt az önállótlan lények roppant masszájába. A magyar irodalomtörténet legfölebb nevét fogja említeni és műveit csupán az irodalomtörténetíró fogja olvasni, hogy költészetünk hanyatlásának, ürességének képét nyujthassa."[61]
Ezzel szemben Vida korabeli népszerűségét igazolja Károly Gy.
Hugó megállapítása, miszerint az akkortájt készült összes irodalmi tankönyv,
sőt egy német olvasóközönség számára összeállított antológia is közöl tőle
egy-két verset.[62]
Ugyanígy a leginkább Vida szeretetreméltó természetére, nem pedig tehetségére
apelláló, dicsérő emlékezésekben gyakran meg sem említik, hogy Vida Petőfi
elkötelezett követője, esetleg utánzója lett volna; de (a kor kliséjét
követve) annál többen hivatkoznak hányatott sorsára, mely szerintük a „költészet
magvait teljes virágzásra" nem engedte fejleszteni.[63]
[1] GáLOS Rezső, Arany János mint műbíráló, Bp., 1909, klny.; ROHONYI Zoltán, Arany János elméleti fogalomrendszere = R. Z., „Úgy állj meg itt, pusztán", Bp., Balassi Kiadó, 1996, 217--227; DáVIDHáZI Péter, Hunyt mesterünk, Bp., Argumentum, 1994. A kritikai kiadás XX. kötete, amelyet Hász-Fehér Katalin rendez sajtó alá, Arany János lapszéli jegyzeteit tartalmazza.
[2] Horváth János „Nemzeti klasszicizmusunk irodalomszemlélete" című egyetemi előadásai (1930--31. tanév II. félévében), részletek, közli KOROMPAY H. János és KOROMPAY Klára, ItK, 1978, 575--589.
[3] A dolgozat elkészítéséhez nyújtott nagyvonalú segítségét köszönöm Dávidházi Péternek, Eisemann Györgynek, Korompay H. Jánosnak és Szilágyi Mártonnak.
[4] A felháborodását tükröző „no még!", „hohó!", „no ez már csak periodus!" felkiáltásai mellett akad olykor igen zord ítélete is, például ami utolsó bejegyzésként olvasható Szakál Lajos kötetében: „Jó poéta Szakál: / De mikor nyög k..." (Czimbalom, 1868, 46.) Ezzel a jegyzettel foglalkozott Szörényi László 1997. október 22-i előadása Nagykőrösön.
[5] SZáSZ Károly, Vida József: Nemzeti koszorú, Szépirodalmi Figyelő (a továbbiakban: SzF), I. évf. (1861), Pest, 13--14. sz. (jan. 30., febr. 6.), 196--198, 212--216.
[6] Adatai és az eset részletei: ARANY János Összes művei (a továbbiakban: AJÖM), XI, kiad. NéMETH G. Béla, Bp., Akadémiai, 1968, 712.
[7] Gyulai egy Szásznak írt levélben Aranyt mentegeti: „Az ön Vidáról írt birálatának kiadása éppen ön ellen szól. A sz. kiadta ugyan, de egyszersmind jónak látta nem csak jegyzetekkel kisérni, de egy részét tüzetesen megcáfolni és pedig nem elvről vagy elvi árnyalatról volt szó, hanem egyszerűen csak mértékről és ítéletről." GYULAI Pál, Megint a kritikáról (Szász Károlynak) = GYULAI Pál, Kritikai dolgozatok, Bp., Akadémiai, 1968, 391 (kiemelés tőlem).
[8] SZáSZ, i. m., 212, 197.
[9] A kor esztétái szerint a rút mint esztétikai minőség a szépség ellentettje s „olyan tárgy, melyben öszhangzat s eszmeiség nincsenek." Egyik forrása az idomtalanság -- ami Arany számára különösen fontos kategória. „Az idomtalanság, midőn főfokát éri, undoritónak mondatik (...) undoritó tehát minden, mi a csupán állati életre emlékeztet (p.o. a kiüritések)". GREGUSS Ágost, A szépészet alapvonalai, Bp., 1849, 24, 26.
[10] VIDA, De már több bort című vers (59).
[11] SzF, 1861, 13. sz., 197.
[12] Uo., 14. sz., 214.
[13] Uo., 13. sz., 196.
[14] Uo., 14. sz., 214.
[15] Ehhez lásd DáVIDHáZI 1994, IV. rész, Az „idomteljesség" poétikája: lírakritikai normák, 185--220.
[16] A Koszorú Nyilt levelezés című rovatában részletesebben is: üres = „már sokszor meg van énekelve", 1863, I/22. sz.; prózai = „Valami lehet igaz történet, de a költészetben még sem igaz. Megfordítva, költött dolgot igazzá tesz a poesis. Ezeken nem érzik a költészet megigazító ereje. Prózák." Uo., II/5. sz.
[17] AJÖM XI, i. m., 659--661.
[18] Uo., 659--661.
[19] SzF, i. m., 14. sz., 216.
[20] AJÖM XI, i. m., 189.
[21] SzF, i. m., 14. sz., 214.
[22] Koszorú, 1863, II/2, 19. sz.
[23] Az értelmezéshez hozzájárulhat az a tény, hogy a levelekben és a titoknoki jegyzetekben a # az aranyforint jeleként szerepel.
[24] Vö. AJÖM XIII: Arany tanári munkája, kiad. DáNIELISZ Endre, TöRöS László, GERGELY Pál, 488--490. A következő két Arany-idézet a kezébe kerülő alkotásokhoz való viszonyát tükrözi: „Valami 120--140 ficamodott észjárású dolgozatot minden két hétben az utolsó betűig átnézni, az utolsó accentusig kijavitani nem is oly mulatságos dolog" -- írja Tompának egy levelében (1858. nov. 28.). (Kiemelés tőlem: itt egyértelművé válik, hogy precizitásra törekszik akkor is, ha igazi irodalmi értéket nem képviselő írásokról kell szólnia.) A fárasztó munkára viszont nem sajnálja idejét, mert: „örömest teszem édes anyanyelvünkért" -- mondja ismét egy Tompához írt levélben (1855. jan. 16.). Egyébként is szívesen olvassa és javítja diákjai önálló munkáit.
[25] Ismét a korábbi publikációkat kell idéznem, ahol a nullást egyértelműen rossz jegyként értékelték, holott ez korántsem biztos.
[26] Mindkét mű megtalálható: AJÖM X, kiad. KERESZTURY Mária.
[27] Arany írja ezt meghatározásként, SzF, i. m., 14. sz., 214.
[28] AJÖM X, 648. Szily Kálmán szerint a jelentése: „humor, nedélyes: humoristisch -- képzése a kedély mintájára. Kihaltnak tekinthető." SZILY Kálmán, A magyar nyelvújítás szótára, I, Bp., 1902, 232.
[29] A bírálatban Arany a Csizmadia legény vallomásai címmel említi, SzF, i. m., 14. sz., 214.
[30] Arany a frivol szót gyakran használja, értelmezését egyszer, épp Szász Károly költeményeivel kapcsolatban úgy határozta meg, mint ami „hétköznapi, úton-útfélen kapható gondolat". SzF, i. m., 14. sz., 190.
[31] Jaj-baj c., 76. Az aláhúzás szintén Aranytól származik.
[32] Visszaemlékezés a rigorozumokra kezdő versszaka (102).
[33] Az arszlán (138), Haragszik rám... (214).
[34] Rózsaszirmok (112).
[35] Fontos felhívni itt a figyelmet a különbségre: Deák Tamás, majd az ő nyomán az 1993-as (a fénymásolt anyag alapján készült, későbbi összevetés nélküli és ezért alapvetően vitatható értékű) újraközlés szerint a sért szó helyén ért bejegyzés áll (értsd: másért). DEáK Tamás, Arany János ceruzája, Bp., 1959, 272--274; Margójegyzetek Vida József „Nemzeti koszorú" c. verseskönyvében = ARANY János, „Tisztelt írótárs!", szerk. KOVáCS Sándor Iván, Bp., Magyar Irodalomtörténeti Társaság, 1993, 42--46.
[36] Sorrendben: Erdőben (70), Hiába simogatod (190).
[37] SzF, i. m., 14. sz., 215.
[38] Lásd Zrínyi és Tasso című tanulmányát, AJÖM X.
[39] Lásd GYULAI Pál, Petőfi Sándor és a lyrai költészet = GYULAI, i. m., 49--68.
[40] 1867. márc. 1., előszó, ARANY János Válogatott művei, IV, kiad. BARTA János, Bp., Szépirodalmi, 1953, 20.
[41] Sorrendben: Veresek szemeid... (22), Kérded, anyám... (39).
[42] Sorrendben: Földhöz ragadt (24), Visszaemlékezés a rigorozumokra (102).
[43] Hej, valami jutott eszembe (184), Csokonai versének kezdő sorát adta meg, címe: Megkövetés = CSOKONAI VITéZ Mihály, Lilla: Érzékeny dalok, Nagyvárad, 1805, I. könyv, XIX.
[44] Az érintett két vers: Tele vagyok boldogsággal (163), Szerelem nélkül (5).
[45] SzF, i. m., 14. sz., 215.
[46] Cikkben: „A kopogtatási kép is nagyon rögtön változik át csillagos-ég-féle, nem rokon képpé." 14. sz., 214.
[47] Ismét egy korrigálás DEáK 1959. közléséhez (a másik publikáció természetszerűleg (?) tőle vette át a hibás jegyzetet): ezt a megjegyzést Deák rossz helyre tette, holott csupán egyszer szerepel, ennél a versnél.
[48] De úgy tűnik, Arany sem mindig vetette meg ezeket a toposzokat, vö. Reményem című, 1850-es versét. Az első versszak: „Kis hajó az én reményem, / sem árboca, sem kormánya; / Csapkod a hullám keményen, / Gyönge sajkám veti-hányja."
[49] AJÖM XII, Prózai művek, 1, 1860--1882, kiad. NéMETH G. Béla, Bp., 1968, 262. Nem szabad azonban túlértékelni a tehetség szót, mivel Arany nézete szerint a tehetség önmagában nem elegendő a költővé váláshoz. Ezt egyik magánlevelében fejti ki: „Mindenek előtt kimondom, hogy Ön nincsen költői dispositio és tehetség nélkűl. De ez nem elég. A tehetséget művelni kell. Nem csupán a külforma és költői nyelv iskolázását értem ezen: hanem főleg ama nehéz mesterséget, hogy a költő tudja megválasztani, mit kelljen mondani, mit nem; tudjon erőt öszhanggal párositni költeményeiben." Arany Csillag Mártonnak, 1860. aug. 6., AJÖM XVII, kézirat.
[50] „Az Egri Posta szerkesztését, hir szerint, Vida József tehetséges ifju költőnk venné át." Koszorú, 1863, 3. sz., jan. 18., 71; „Az Egri Posta ezentul Heves czim alatt, Vida József szerkesztése mellett fog megjelenni." Uo., 19. sz., nov. 8., 455.
[51] Sőt, Vida jelentőségét is másképp látják, a Magyar életrajzi lexikonban csak ennyi áll róla: „Mint versíró Petőfi-epigon." (Bp., Akadémiai, 1982.)
[52] A SzF megjelenésekor már működik a Hölgyfutár, a Divatcsarnok, a Napkelet, a Nővilág, a Nefelejts, a Pesti Divatlap és a Családi Kör.
[53] Álneveit Károly Gy. Hugó fedte föl: Egy elhallgatott költőnk = A Felső Magyarországi Múzeum-egylet Első Évkönyve 1872--3-ról, szerk. KáROLY Gy. Hugó, Kassa, 1874, 14--27 (a továbbiakban: KáROLY 1874). Korábban közölte az Erdély című marosvásárhelyi hetilapban.
[54] Ahhoz a kaszás úrhoz c., Fővárosi Lapok.
[55] Fővárosi Lapok (1876, 143. és 152. sz.), Igazmondó (1876, 33. sz.), Figyelő, Magyarország és a Nagyvilág, Vasárnapi Újság és más lapok hasábjain, arcképes, hagyatékban lelt versek kíséretében. (Az utóbbi lapok adatait lásd alább.)
[56] A Magyarország és a Nagyvilág így írja le az esetet: Szász dicséretét idézi szó szerint, majd: „Jött azonban róla ugyane lapban ellenbírálat is s talán ez okozta, hogy 1862-től 1867-ig nem írt költeményeket." 1876, 27. sz., 426.
[57] KáROLY 1874, 15. Átvette tőle RéCSEI Viktor, Írók élete: Vida József, Figyelő, XXI. évf. (1886), 295. Ugyanakkor a Jókaival való jó viszonyt nem igazolja más -- ő egyszer sem írt levelet Vidához a sok éves munkakapcsolat megszakadása és Vida vidékre költözése után sem...
[58]
Sőt, Vida „meg is kísérlé, de enemű legsikerültebb prózai dolgozata kéziratban
van és befejezésre vár." KáROLY 1874, 15. Eszerint Károly olvasta s talán
a költő halála után magához vette a töredéket (?). Minden-
esetre érdekes lenne felkutatni ezt a „humorisztikus regény"-t!
[59] SzF, i. m., 14. sz., 214.
[60] KáROLY Gy. Hugó, Vida József irodalmi hagyatékából, Figyelő, I. évf. (1876), 145--156.
[61] BODNáR Zsigmond, Aestetikai dolgozatok, Athenaeum, 1873, 16. sz., 1024--1027.
[62] KáROLY 1874. Vidáról cikkek még: PINTéR Jenő Magyar irodalomtörténete, Bp., 1914, VI/2, 733; SZINNYEI József, Vida József = Sz. J., Magyar írók élete és munkái, XIV, Bp., 1914, 1195--1196.
[63] Vida József, Magyarország és a Nagyvilág, i. m., 426. Ez népszerű közhely lehetett, hiszen sokak mellett Lisznyairól is igen hasonlót olvashatunk halálát követően, pl.: „Szép tehetségét nem fejthette ki teljes erejében". Koszorú, 1863, 8. sz., 190.