ENYEDI SÁNDOR KAZINCZY FERENC ÉS JÓSIKA JÁNOS LEVELEZÉSE
A 23 kötetes Kazinczy-levelezés 5933 közreadott leveléből mindössze három levél jelzi azt, hogy a két férfiú között levelezési kapcsolat létezett. A Kazinczy Ferenc által írt két levél (XIV/3301. és XX/4678. sz.), valamint Jósika János egy válaszlevele (XIV/3345) is a Váczy János által kiadott 21 kötetes sorozatban látott napvilágot, a két pótkötetben (1927 és 1960) újabb levelek nem találhatók. A közrebocsájtó, Váczy János e levelekhez érdemleges magyarázó jegyzeteket nem fűzött. Jósika János neve azonban a különböző levelekben jóval korábban felbukkan, ami érthető, hiszen közéleti pályafutása a 19. század elejétől fokozatosan felfelé ível.
Az 1778-ban született báró 1804-ben számfeletti táblabíró, 1812-től Hunyad vármegye főispánja, 1816-tól főkormányszéki (guberniumi) tanácsos, 1819-től titkos tanácsos, a főkormányszék alelnöke, majd Bánffy György gubernátor 1822-es elhalálozása után ő lesz a Gubernium elnöke. Nem gubernátor (ezt a tisztséget nem töltik be), mégis a korabeli Erdély legfontosabb embere. Többen is felhívták rá Kazinczy figyelmét. Kazinczy 1816-os erdélyi útja alkalmával, augusztus 11-én személyesen is felkeresi Jósika János bárót branyicskai birtokán. A találkozás mindkét félben mély nyomokat hagyott; Kazinczy több levelezőtársának beszámolt az eseményről, Erdélyi leveleiben hangulatos színekben írta le branyicskai látogatásának emlékét; s az eddig előkerült, s már említett Jósika-válaszlevél sem mulasztja el felidézni a találkozást: “Örömmel emlékeztetnek becses levelének minden sorai azokra a rövid ugyan, de emlékezetem sorából soha ki nem törölhető kedves órákra, melyekben szeretett anyai nyelvem pallérozójával, Hazámnak egy nevezetesebb irójával közelebbről meg ismerkedni szerentsém lehetett. Ritka szép munkáji távulról is tisztelést gerjesztettek szerzőjükhöz..." - írta Jósika János Kolozsvárról 1816. december 16-án.
A levelek gondozója, Váczy János nyilván maga sem tudott e kapcsolatról a kezéhez került leveleknél többet, ezért írta tévesen a 4110. számmal közölt levél jegyzetében magyarázatként egy utalásra: “Kazinczy b. Josika Jánost, a Gub. alelnökét érti, kivel erdélyi utazása óta levelezett is." Kazinczy Ferenc és Jósika János levelezése nem az 1816-os erdélyi látogatás után kezdődött, hanem jóval korábban. Az itt közlésre kerülő első, eddig ismeretlen Kazinczy-levél 1809. április 13-án íródott, és a szövegből kiolvasható, hogy ez nem lehetett Kazinczynak a báróhoz írott első levele, legfeljebb az elsők egyike. Kazinczy élénken érdeklődött Erdély ügyei iránt, és érdekelték az Erdélyben élő jelentősebb személyiségek. A zsibói Wesselényi családdal fenntartott levelezésén túl még számtalan szálon tartotta a kapcsolatot az erdélyiekkel. Váczy János tévedésére a hiányos adatok mellett van elfogadható magyarázat. Honnan is gondolhatta volna Váczy, hogy Kazinczy csaknem ugyanabban az időben kezdi a levelezést Jósika Jánossal, mint Cserey Miklóssal, és míg a Csereyvel folytatott levelezés darabjai nagyrészt fennmaradtak, a Jósikával folytatott levelezésnek alig van nyoma? Kazinczy 1810. november 3-án a másik Csereytől, Farkastól kérdi: “Nagyon leköteleznél ha tudatnád velem, ki ez a’ Józsika? hol lakik? mennyi idős? és van e hivatalban?" Cserey Farkas a feltett kérdésre így válaszolt: “Ez oskoláit itt végezte, azután Bécsbe az udvari Cancellarian practisalt, onnan le jövén, utazni ment Olasz országba..." De mint láthatjuk, ekkor már a levelezési kapcsolat Kazinczy és Jósika között létrejött, Kazinczy legfeljebb ismereteit akarta bővíteni Jósikával kapcsolatosan.
Erdélyi útjáról visszatérve Kazinczy így írt egyik rokonának: “A Cancellárius nekem azt beszéllte, hogy jobb fej az egész Erdélyben nincs mint Jósika János, ’s igazat mondott." A kancellárius: Teleki Sámuel, akivel Kazinczy 1815 tavaszán Bécsben személyesen találkozott. A vallásához hű, puritán, református Teleki, aki a Habsburg-ház császárai iránt hosszú pályafutása során - csakúgy, mint vallásához - lojális maradt, dicsérete azért is figyelemre méltó, mert köztudott róla, mennyire tartózkodó volt az előmenetel érdekében katolizált erdélyi főurakkal. Jósika János egy katolizált erdélyi főúr, Jósika Antal ivadéka volt. Mint ahogy katolizált ivadék volt a Teleki Sámuel által becsült Cserey Miklós is, aki szintén jelentős állásokat töltött be Erdélyben. A krónika számon tartja: Jósika János apja, Antal Kolozs vármegye főispánjaként próbálta támogatni a magyar színjátszást; a fiú azok közé tartozott, akik egy magyar nyelvű erdélyi újság kiadásán fáradoztak (eredménytelenül). Jósika János 1817-ben derekasan kivette részét az éhínség legyőzésében. Felesége, született Csáky Rozália grófnő (1782-1850), mint John Paget írta: “fáradhatatlan és áldozatos lelkületű hölgy, akinek Kolozsvár sok közhasznú intézménye létrejöttét köszönheti." (Déryné is többször előnyös oldalairól említi emlékezéseiben.)
Jósika János tekintélyét mégis megtépázták a hatalom csúcsán töltött évek, Cserey Miklós váratlan nyugdíjaztatása 1826-ban azt jelzi, hogy a két főúr útjai elválnak. Talán azért, mert Cserey Miklós hű maradt ahhoz, amit egyik 1812-es Kazinczyhoz írott levelében így fejezett ki: “Nem úgy szollok, mint Pápista, hanem mint Magyar..." A kitűnő képzettségű, de a Habsburg-bürokráciába belesimuló Jósika János a hatalom csúcsán, a Gubernium elnökeként már egyre kevésbé tudott az erdélyi közhangulatnak megfelelni. Nemcsak gubernátor nem lehetett, mint az ugyancsak katolizált családból származó Bánffy György, de feltehetően olyan taktikai érzékkel sem rendelkezett. Kazinczy a másokhoz írott leveleiben már egyre ritkábban említi és hivatkozik Jósikára, holott 1816-ban még szonettet írt hozzá, és több magyarországi levelezőjének is “népszerűsítette". Néhány év elegendő ahhoz, hogy az erdélyi közhangulat kedvezőtlen változást mutasson.
Cserey Miklós tihói magányából így írt Kazinczynak: “Erdélyben felettébb nevekedik a békétlenség, az öreg Bánfit felettébb kezdik emlegetni - a meddig én a Tanátsban ültem, mérsékeltem hólmit - most nem igen mer senki szóllani. Mind ezek köztünk maradgyanak..." Feltételezhető, hogy Kazinczy és Jósika levelezési kapcsolata többé-kevésbé folyamatos maradt, s ha ez a kapcsolat nem mélyült barátsággá, akkor az nem független attól, hogy Jósika Erdélyben a hatalom csúcsára jutott, s attól sem, hogy éppen ebben az időben az erdélyi közállapotok hanyatlást, romlást mutatnak. Másképpen alakult Kazinczy kapcsolata Cserey Miklóssal; “...minden leveléből többet tanulok, mint a Predikátziókból szoktam. Ritka ember..." - írta Cserey Miklósról, akivel haláláig levelezési kapcsolatban maradt.
A másik itt közölt, eddig ismeretlen levél a Kazinczy halála előtti napokban íródott Jósikához. Erről a levélről Kazinczy említést tesz gróf Ráday Gedeonhoz írott levelében. Úgy érzi, közérdekű kérdéseket boncolgat, amikor részletesen leírja benne - mint ahogy néhány másoknak is megírt levélben - az észak-magyarországi koleralázadás részleteit. “Ezeket megirom B. Jósika Jánosnak, a Gubern. Praesesének. Jó az illyet tudatni kivált azokkal kik a’ kormányon ülnek." Tanult-e belőle Jósika vagy nem, soha nem fogjuk megtudni. Az apja példája nyomán igyekezett az udvar várakozásainak megfelelni. Érzékelve a növekvő ellenállást, tizenkét év után mégis lemondott hivataláról.
Az 1834-es erdélyi országgyűlésre már gyülekezik a körülményekkel elégedetlen ellenzék, köztük Jósika Miklós, az író, akit megkülönböztetésül a többi Jósikától “a jóféle" jelzővel illetnek Erdélyben...
Kazinczy Ferenc levelei báró Jósika Jánoshoz
1.
Nagy Méltóságú Báró Fő Ispán, mély tiszteletű Uram!
Elbeszéllem mi történt e napokban Ujhelytt. Ő Kir-Herczegsége a Primás 8d. Ápr. beérkezett Kassáról. Más nap a nevezetes vasárnap lévén, melyett a köz hir Szeretett Fels. Urunk a Bécsi Szent Istvánnal kardját megszenteltetvén (...) azt esküvé, hogy csak a magáét szándékozik védelmezni, nem pedig a másét elfoglalni, a Primás a misét monda reggel, ebéd után pedig conferált azon dolgok eránt, mellyeket a holnap tartandó Gyűlésen fel akart vétetni. Nem fogadta el az ajánlott egész Regementet, sőt éreztette, milly gondolatlanság volt olly teher alá vetni magunkat, mellyet el nem birhatánk. Erre a Státusok szóritani kezdék a Fő Ispánt is, Lónyai Gábort, hogy miért vitték tehát mesterséges erőlködéssel ennyire a dolgot. A Fő Ispán kéntelen volt kimondani, hogy ő róla nem is álmodozott: de alig szálla ki a szekérből, midőn Lónyai azt beszéllé neki, hogy a dolog ki van csinálva. Képzelheti Nagyságod mi érte ekkor osztán Lónyait, kivált midőn a Primás néki nem a legnagyobb képpel és hanggal ezt mondá: “Ita hoc est, quando in Diaeta nihil determinamus, et domi merita ponere et dominationem obtinere possimus..." - mert mind a kereszt, mind a Donatio tavalyi szerzemény. - Én Lónyait nagyon sajnálom: nagy ősőknek maradéka, Prónaynak veje, a’ ki szentül szerette, nem fényért, a haszonért a hazát; 31 esztendős ember, nagy talentomú: de az a kölcs, pántlika s holmi egyéb elgyengitették. Rendes dolog, hogy mikor minden reszket a megtörténhető veszedelem miatt, némelly embernek akkor juthat eszébe, hogy a maga titulusairól, s ragyogásairól gondoskodjék. - Végre az végeztetett, hogy a Regiment helyett egy Divisio lovasság állittassék; azt ő Fels. felfegyverezteti s táplálja s viszi. A föbb nemesség felkél, execiroz, s itt marad. Én a Gyűlésen rheumatismusom miatt nem voltam. De a leghitelesebb tudósitás után beszéllem ezt Nagyságodnak.
Tirolban Martius elején egy kis csata vala. Egy pesti születésű Eszterházi Regimentbéli Hadnagy, ki maga is jelen vala az actioban írja ezt: A Bavariai sereg gyözött. De segédünkre érkezett más két csapatunk, s igy helyre hoztuk a kárt. Az első fő csatában 500 emberünknél több ott maradt. Ezt a harmad napja, hogy értém egy Pestről jövő Juratustól.
A Mélt. ifjú Báró Kapitány Urhoz minap (sőt immár eggy holnapja) irtam eggy Epistolát. A versben azólta nem kevés igazitásokat tettem. Szabad e esedeznem Nagyságod előtt, hogy méltóztassék Tőkés Urnak parancsolni; hogy mondassa ki a mi változtatást kiván, nevezetesen, hogy az istáló méneinek neveikben ejtett hibáimat jegyezze-fel; illyen az, hogy a Pitt és a Fox talán nincs is meg. Az, hogy a mi kedves Kapitányunkkal, ki ugy vezeti a Századot, mint Ámor tartá Alcibiád paizsán a mennykövet, kifárasztatom a lóoskolában a méneket, még pedig eggy végtében annyit
hogy a kelő port tajték eloltja
melly a ló inán lefoly.
ha a valóságban ugy nincs is: ugy lehet poétai s festői szabadsággal Gróf Csáky Emanuel nekem 6 exemplarban küldé meg azon Dictioját, mellyel Szepesben igyekezett a Diétai végzést munkába venni. Azon felyül, hogy szépen van irva, az az érdeme is van, hogy bölcsen van irva. Nem hozza elő Spanyol országot, mert az semmiképpen nem ide való; sem gyülölségre nem tüzel, hanem csak a törvény eránt valo szenvedélyességre, és ez elég.
Ajánlom magamat Nagyságodnak kegyességébe s maradok alázatos hiv tisztelettel
Mélt. Báró Fő Ispán Nagyságodnak
alázatos szolgája
Kazinczy Ferencz
Széphalom, 13. Ápr. 1809.
2.
Nagy Méltóságú Báró Kormányszéki Előlülő Kegyelmes Uram!
Mi történik a’ csendetlen időkben a haza egyéb részein, azt tudni leginkább azoknak illik, a’ kik kormányon ülnek. Excellentziád előtt tehát nem lehet kedvetlen, midőn én arra bátorkodom, hogy elbeszéljem, melly következéseket vona mireánk itt az orosz cholera. Méltoztassék azt Excellentziád tiszteletemen kivül hazafi érzésemnek is venni.
Átt csapván Máramarosból a’ sót Tokajra és Szolnokra szállitó oroszok által a’ cholera mirigye Ugocsa, Bereg, Szatmár, Zemplény és Szabolcs megyékbe, Kassa sem marada a’ nélkül. A’ Tanács ott elkészité az Ispotály szobájit hogy ha a betegek száma igen nagy találna is lenni, helyt találhassanak benne. Megtette azonfelül a’ rendelést, hogy a’ betegek ne házaiknál gyógyittasanak, hanem ott, még ha magok oda menni, vagy az övéik oda ereszteni nem akarnának is. Ez már nehezteléssel vétetett, mert a gyermek szülejüket, a szűlék gyermekeiket éltek utolsó perczeikben magoktól elereszteni nem akarnák.
- A’ melly szekeret a’ város a’ betegek béhordására csináltatott, csuda formája által is elijesztheté vala a szemet, de még inkább elijeszté az által, hogy hasonlitott azon másikhoz, mellyen a’ kutyapeczér hordja a városból az agyon-sujtott ebeket, és hogy azt a’ halál szinére, feketére festették. Ezek a környülállások a külömben is buta, s a’ félelem által még butábbá tett pór népet eltöltötte irtozással s a’ szekérbe fekünni senki sem akarván valamelly arató leány eggyszerre rosszul leve a’ mezőn. A bakra megjelent és az ellenkezőt erővel felvette s vitte. De a’ leány megsejté, hogy a’ fedeles és mindenfelől becsinált szekérnek hátul is vagyon egy ajtaja, s azon olly szerencsésen csúsza ki, hogy a’ vivők észre nem vevék. Azonban a szekér elért az ispotályhoz. A’hoz emberek futnak, kiemelni a’ beteget, s oh csudák csudája! - a szekeret üresen lelik. Az orvosok a’ leányt lakó helyén keresték, de az tudván, hogy ez fog történni, nem oda, hanem valamelly ismerőseihez voná magát, s kiüritvén gyomrát az epétől, más nap épen s egészségesen ment haza. - Ha az ispotályba vitték volna, ezt kiáltozá a nép, most a’ leány nem élne! Ezt kiáltozá a nép!
E szerencsétlenséget eggy ujabb történet még nagyobbá tette. - Kassának eggy Chirurgusa van, Lehoczki nevű, eggykor igen ügyes, de most elméjében nem megháborodott, hanem csak elgyengült. Egy nap meg látván eggy hideglelések által elsápasztott fiút az útzán, béadá neki a’ Bismuthot, s a’ gyermek iszonyú kínok közt meghala. Igy jára négy vagy öt más betegeivel is. Látván a nép, hogy a’ cholera csak a szegénységet éri, az Urakat, polgárokat, magokat biró mesterembereket nem, elhitette magával, hogy őket a Császár és a Nemesség az Oroszok által öldöstéti. Vas villákra, botokra kerülvén tehát a dolog, rá törtek a’ házakra, s az Oroszokat verték, megszalasztották, Lehoczkit csak eggy vén asszony mentette meg a haláltól.
A rossz hír szárnyan kél, s Zemplény még többet teve. Terebesen addig fojtogatták, verték, ijesztették a Megye eggyik Commissariussát, mig az nekik azt valla a’ mit ők akartak. Ekkor tehát a sokaság neki ment a helybeli Patikának; a Patikáriust csaknem megölte, szereit elszórta, kilocsolta, mindenét összetörte, elrablotta.
Innen az Uraság Tisztjeinek állott és a Gróf Szapáry Péternének, szül. Csáky Juliánnának, minden embereit a Direktoron kezdve az utolsó Ispányig megverte, megkötözve elzárta. Nem engedvén a Vicze-Ispány parancsának, ez katonaságot kíván segédül. A’ nép nem engedelmeskedik; s vas villájukkal, bajonettjeikkel kivervén kezekből, erővel akara bánni, s a’ Tiszt tüzet adata. Ekkor elszéledének.
A Vicze-Ispány, Dókus László Ur, Ujhelyi lakását már a’ cholerának Ujhelybe csapásakor, Jul. első napjaiban, elhagyta, s oda két mérföldnyire, Velejtén, a Szapáryné kastélyába vonta be magát. Ellene is erő készűlt. Barátjai figyelmessé tevék, de nem hitt nekik. Végre Aug. 3d. Ujhelybe akara vissza menni, de tartván a’ meg-támadtatástól, nem az egyenes úton, hanem Abaujnak kerűlve. De Mihályiban már útját állák kaszákkal, rudakkal, villákkal, s bé nem ereszték falujokba. Igy az ugar és learatott földeken Legenyének vette útját, s ott ugy jára, mint Toronyán is. Végre a’ setétben bevergődék Csőrgőre, s ott a’ cordonra ügyelő Kapitánynál meghált. De alig tudták meg az emberek ott létét, 16 mindgyárt körülvevé a házat, hogy ha ez a’ gyilkos, ez a’ kútakat elmérgesitő Emissariussa a Császárnak és a’ Nemességnek, az udvarról kilép, agyon verik. Más nap katonai védelem alatt ment a’ városba.
A vadabb tótok közt Varannó táján még rettenetesebb dolgok történtek. Mernyiben [= Mernyik] Szulyovszky József, a’ ki francziára forditá Don Carlost, eggyütt vacsorála Gazdasszonyával s ettől nevelt leánya volt, s a csutassi (?) Pappal és ennek feleségével, a Szolgabíró Reviczky János Urral; rá jött a’ nép, s őket mind számszerint tizeneggyet agyon verte, össze konczolta. - Gróf Forgácsnak húsz év ólta tartott szakácsa Asszonyára vitte a parasztságot; s azok a’ Grófnét meg nem ölték ugyan, de bántották, a’ gyűrűket el akarták szedni, az ujjat, s mindenét elvitték. Eggy parasztnál százötven font ezüstjét találták meg. -
Szeghy Imrének kiszurták mindkét szemét, s úgy vitték a’ gyermektelen Báró Mesko Antalnéhoz (ezzel semmi szövetségben sem volt Szeghy) hogy ez az asszony lássa mit csinálnak vele, s adja elő minden elrejtett portékáját. Szeghyt az Asszony szeme előtt szúrkálták halálig. - Az Eperjesi Distr. Tábla Assesorát Klobusiczkyt, fiját a’ volt Fiumei Gubernátornak délután 2 orakor tulajdon emberei megtámadtak, eggy hív jobbágya ravaszul megcsalván társait, el-szökteté, de mindene, tükrei, porczelánjai, Archivuma elrontatott, eltépetett. A Butkai parasztok a’ Butkán lakó Szolgabírót és Esküdteit kötözve vitték, mint méreg osztót Terebesre. A’ hely nem engedi, hogy minden istentelenségeket megirjak. A katonaság a’ tegnap negyedik izben hozta be Ujhelybe a’ Vármegye házához az elfogdosott gonoszokat; a Terebesi pinczék is tele vannak velek, Fő Ispányunk Grof Mailath Antal Helytartoi Tanácsos maga is Bisztrán, a gonosztétek eggyik helyén viszi a’ vizsgálatot. -
A Statárium e napokban megjöve. - Mennyi vér folyt és mennyi fog folyni eggy szerencsétlen tévedés miatt. És még is azt hiszi némelly hogy Szutari körül bátrabban lakhatni mint Weimar és München körül.
Én szinte tisztemnek ismerem azokkal tudatni, akik ezen tudositásomnak hasznát vehetik. Kérem Excellentziádat alázatosan méltoztassék ezen levelemet Gróf Kornis Mihály Urral láttatni és meg engedni, hogy akik a’ maradékról gondoskodnak, mását vehessék, a’ Gyűjteményekbe vihessék. Mély tisztelettel maradok
Excellentziádnak
alázatos szolgája
Kazinczy Ferencz
Széphalom, Ujhely mellett, 1831. Aug. 18. d.