KRÓNIKA
Beszámoló az MTA Textológiai Bizottságának 1998. évi üléseiről
Az évi első ülésre február 16-án került sor, melyen tizenkét tag és (a levelezéskötetek szöveggondozásának fontos témájára való tekintettel rendhagyóan sok) hét meghívott tag jelent meg. Az ülést a Bizottság elnöke, Bíró Ferenc vezette. Első napirendi pontként Máder Béla, a Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyvtámogatási Program elnöke azokról a pályázati lehetőségekről adott tájékoztatást, amelyeknek segítségével forráskiadványok és kritikai kiadások megjelentetését lehet finanszírozni. Ismertette a Magyar Könyv Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap profilját, vezetőségét és pénzügyi lehetőségeit. Második napirendi pontként a Textológiai Bizottság felkérésére Korompay János számolt be az Arany János kritikai kiadás helyzetéről. A vita az általa készített és előre szétküldött tizenöt oldalas anyag alapján történt, melyben részletesen leírta a kiadás több évtizedes történetét, valamint összefoglalta a további teendőket, különös tekintettel a nagyszalontai Arany Múzeumban található kiadatlan lapszéli jegyzetek nem kis szervezési, sőt diplomáciai munkát igénylő fényképezésének feladatára. Majd kitért a levelezéskötetek szövegkiadási elveire és az Adattár eddigi problémáira. Legfontosabb javaslata a kritikai kiadások szabályzatának előírásához képest a 19. századi szövegeknél a betűhív átíráshoz való visszatérés volt. A címzés, a kihúzások jelölésével, a jegyzetanyag kialakításával Korompay János azt hangsúlyozta, hogy vállalni kell az immár negyven éve megjelent kötetek már akkor is túlhaladottnak számító textológiai megoldásaitól való eltérést, de úgy, hogy az újonnan kialakított elvek következetesek és világosak legyenek. Péter László, aki példaszerűnek nevezte a tervezetet, a betűhív és formahív közlés határkérdéseire hívta fel a figyelmet: ő a túlzott hűség helyett bizonyos esetekben a formai egységesítés híve. Például szerinte a dátumokat a levelek száma alá kell elhelyezni, függetlenül attól, hogy a kéziraton hol találhatók; ezen kívül a jegyzetek belső utalásai helyett cím- és tárgymutató használatát javasolta. A betűhív közlés elvével a hozzászólók lényegében mind egyetértettek, és a továbbiakban az elv alkalmazásának kényesebb kérdéseit vitatták meg. Például a rövid és hosszú magánhangzók írásmódjának megkülönböztetését, a levélbeli versidézetek közlésének lehetőségeit, az olvashatatlan betűk problémáját stb. Nagy Miklós felvetette az emendálás mértékének kérdését: mikor mennyit hagyjunk meg például az aláírások egyéni írásmódjából (rövidítések, egybeírás stb). A levelek címzését többen is a főszövegben javasolták elhelyezni. A Kölcseynél tapasztalt jellegzetességekről Szabó Zoltán, a Babits kritikai kiadásnál felmerülő ékezési és központozási nehézségekről Éder Zoltán, Láng József és Kelevéz Ágnes, a Csokonai-kiadás sajtó alá rendezésének gondjairól Debreczeni Attila, az Ady és Jókai kritikai kiadások textológiai megoldásairól Koczkás Sándor és Nagy Miklós számolt be, végül az Arany-levelezés szempontjainak ismertetéséhez Új Imre szólt hozzá. Befejezésül Bíró Ferenc és Korompay János összegző hozzászólásukban az elhangzottak alapján levonták a textológiai szempontból igen jelentős következtetést: nemcsak a 20. századi szövegeknél, hanem az úgynevezett Simonyi-féle iskolai helyesírás (1904) előtti, 19. századi szövegek kiadásánál is a betűhűség elvének megszilárdulása tapasztalható, sőt egyre inkább e megoldás támogatandó a kritikai kiadások sajtó alá rendezése során.
Az évi második ülésre október 27-én került sor, melyen kilenc tag és öt meghívott vett részt. Az ülést vezető Bíró Ferenc az első napirendi pont előadóját, Voigt Vilmost kérte fel szólásra. Az előzőleg kiküldött tízoldalas vitaindító szövegben Voigt a magyar folklorisztika eredményeit (melyet még külföldön is “ irigyelhetnek" ) és egyre súlyosbodó problémáit (melyek nem állnak egyedül a textológiát művelők körében) ismertette. A negyed évszázaddal ezelőtt készült szabályzatot ma sem kell átírni, legfeljebb néhány új technikai lehetőségre kell kitérni: folklorisztikai textológiánk elgondolásai szilárdnak látszanak. Azonban egyre több problémát jelent, hogy a különböző folklorisztikai kiadványokban (tankönyvekben, kézikönyvekben, még a néprajzi lexikonjainkban is) sokszor pontatlan a forráskezelés, megoldatlan a terminológiai egységesítés. Az utóbbi években új lehetőségek és egyszersmind több probléma is jelentkezik a folklór-textológiában, e folyamat egyik legjellemzőbb példája a Magyar Népzene Tára sorozata; a kötetek legalább háromnegyed évszázada készülnek, ennek minden előnyével és hátrányával. E sorozatban jól nyomon követhető a szerkesztési szempontok nem mindig következetes változása: a szokásköltészet egy-egy témáját összegzik az első kötetek, majd a VI. kötettel (1973) megkezdődik a tisztán zenemorfológiai csoportosítás, s aztán a VIII. kötet (1992) új megoldást hoz: itt külön van köttetve a dallamközlés és a jegyzetek, mutatók anyaga. Meglepő módon a legutóbbi kötet (1997) megint a régebbi változatfelsorolási módszert követi, a mutatók sem mindig egyformák. Egyedülálló eredmény viszont, hogy a teljes kötetek kétnyelvűek (magyar-angol), így - minden belső szerkesztési változás ellenére - ez a kiadványsorozat nemzetközi viszonylatban is igen jelentős. Voigt szerint a folklorisztika szerteágazó textológiai problémáinak valódi megoldására a körültekintően felépített számítógépes adatbázisok, az internetes kapcsolatok, a jó minőségű CD-ROM-ok lesznek alkalmasak, de ekkor sem szabad elfeledni: a gép nem gondolkodhat és kutathat a szakember helyett. A jelenlévő néprajzkutatók hozzászólásaiból a néprajzkutatás ellentmondásos helyzete rajzolódott ki. Miközben viszonylag sok megjelenési alkalmat biztosítanak folklorisztikai kiadványok számára az új kiadók, sajnos a szerkesztés során vagy az anyagi lehetőségek szűkössége miatt, vagy a nagyobb példányszám elérésének bűvöletében a sajtó alá rendezők a tudományos szempontok érvényesítésének rovására döntenek. Mindezért égetően hiányzik az, hogy a folklór szakmának nincs központi intézete, mely szervezné és irányítaná a munkát, s tekintélyével pressziót gyakorolna a folklórközlések tudományos színvonalának megőrzése érdekében. A vita során többen szóvá tették azt is, hogy általában a textológiai kutatás tudományos presztízse és megbecsültsége tovább csökkent az utóbbi időben, aminek tragikus következménye lehet a kritikai kiadásokra nézve. Hiszen ha az anyagi szűkösség mellé az erkölcsi alábecsültség érzése is társul, az a textológia teljes szétzülléséhez vezethet: erre sürgősen fel kell hívni az irodalomtörténészi szakma figyelmét. A néprajzkutatók végül kérték, hogy a Textológiai Bizottság képviselje érdekeiket az Akadémia előtt, jelezve, hogy akár egy új intézet felállítását is szükségesnek tartanák. A második napirendi pont Horváth Iván előre megnevezett cikkének (Bábeli könyvtár, magyar könyvespolc, 2000, 1998. május, 53-60), s az abban felmerülő számtalan, internettel kapcsolatos problémának a megbeszélése volt. Horváth Iván felhívta a figyelmet arra, hogy még soha nem volt ekkora szükség a szöveggondozási elvek szigorú betartására, szakmai felügyeletére, mint most, amikor óriási érdeklődés és elképesztő nyomás van az irodalmi szövegek számítógépes kezelése iránt (pl. Digitális Akadémia, Neumann Könyvtár). Nem mindegy, hogy milyen szövegek kerülnek fel a hálóra: pongyolán szkennelt és félreértett versek, regények vagy következetes elvek alapján felvitt szövegek, életművek. A Bizottság szakmai támogatása szükséges ahhoz, hogy (egy kidolgozandó szabályzat megvitatása után) tudományos színvonal legyen megkövetelhető a most kialakulófélben lévő “ bábeli" káoszban. Horváth Iván jelezte, hogy fiatal kutatói csapatával vállalkozna egy textológiai vitaanyag elkészítésére. Bíró Ferenc mindkét beszámolót fontosnak és hasznosnak nevezte, s jelezte, hogy levelet készít az Akadémiának a néprajzi kutatások és a textológiai munkák megbecsülésének segítésére.
A Martinkó András-díj 1998. évi odaítéléséről
Az Irodalomtudományi Intézet Martinkó András-díját 1998-ban S. Varga Pál kapta, “Az ember véges állat" (Kölcsey irodalomfelfogásának kultúrantropológiai hátteréről) című tanulmányának elismeréseként.
A díjat az átadási ünnepségen, 1998. január 31-én az alábbi beszéddel köszönte meg a díjazott:
1983 őszén, TMB-ösztöndíjasként, nekiláttam tudatlanságom Augiász-istállójának kitakarításához (legalábbis akkor azt hittem, hogy ez ügyben herkulesi képességek birtokában vagyok). Beültem a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtárba (Debrecenben egyedül itt szabadpolcosak a szakmai folyóiratok), s elkezdtem levenni az ItK, az It, a Helikon, a Literatura s még néhány folyóirat számait, szépen egymás után, szisztematikusan, s mindent elolvastam, ami közel s távol érdekes lehetett szempontomból. Cetli cetli után, boríték boríték után telt meg, annak rendje és módja szerint. Akkori borítékjaimat elővéve, Martinkó András nevét Berzsenyi Fohászkodásának - az 1976-os ItK-ban megjelent - elemzése fémjelzi. De a borítékon van egy másik cím is: Bevezető gondolatok egy “vallásos" Ady-vers elemzéséhez - s szögletes zárójelben: teljes szöveg.
Nos, ez a teljes szöveg egy fénymásolat. (Méretei miatt került ki a cédulák közül, az Ady-szakirodalom közé a könyvespolcra.) Nem hiszem, hogy a jelenlévőknek mondanom kell, milyen konnotációi vannak egy fénymásolatnak - 1983-ban. (Szamizdat, a fénymásológépek rendőrségi nyilvántartása - meg egyáltalán: öt forint volt egy oldal.) Nos, én Martinkó András dolgozatát elkezdtem ugyan jegyzetelni, de hamar abbahagytam, mert az egészet le kellett volna írni. Mivel a könyvtárban működött (rendőrségileg ellenőrzött) fénymásológép, rászántam 115 forintot, s lemásoltattam az egészet. (Hogy az - oldalankénti - öt forint nemcsak Megyerinek, a színésznek volt elég sok pénz anno, hanem nekem is, abból gondolom, hogy az utolsó oldal tíz sornyi szövegét inkább lejegyeztem s otthon írógéppel leírtam.)
Ne tessenek csodálkozni azon, hogy a Berzsenyi Fohászkodását tárgyazó tanulmányról - amelyik pedig talán szakmailag komolyabb, s akkori munkám szempontjából is fontosabb volt - “csak" jegyzeteim vannak, míg az Ady-dolgozat arra késztetett, hogy - dacolva a körülményekkel - minden szavát, minden betűjét birtokomba vegyem.
Hogy finoman fogalmazzak, nem leledzettem az előfeltevésmentesség (“Voraussetzungslosigkeit") elméletileg ugyan elvárható, de gyakorlatilag nehezen megvalósítható pozíciójában. Írtam volt ugyanis egy dolgozatot A nem racionális megismerés esélyei címmel, amely 1982-ben megjelent a Valóság című folyóiratban. Egy akkor mérvadó egyetemi személyiség (nem irodalmár) szerint ezzel az írással kimerítettem az irracionalista propaganda vádpontját, ezért jelenlegi állapotomban nem tart rám igényt az intézmény.
Elég friss volt még ez az emlék, amikor szemembe tűntek Martinkó András mondatai. “A mitológia nem dogma - írja -, nem is transzcendencia (még kevésbé obskurantizmus vagy babona), hanem - igényében - filozófia (ismeretelmélet) és tudomány, melynek alapjában azonban a ráció magyarázatán túleső, sőt azt többnyire nem is igénylő, azzal vitába sem bocsátkozó hit, mint a valóságnak egy, a ráción felül helyezett elv, »igazság« alapján titokként való felfogása, átélése áll." S alább: “felismerhető egy hullámmozgás, melynek egy intellektuális, racionális, tudományos és egy metafizikus, irracionális, mitologikus - más szóval egy istent (s minden transzcendenciát) elhárító, kiiktató és egy istent kereső, istent »építő«, istennel (vagy más transzcendenciával) érvelő, okoló hulláma követi váltakozva egymást. Az előbbivel általában együtt jár az autonómia megnövekedése, az emberi tudás addig elért fokának túlértékelése, sőt nem ritkán önteltség, gőg s túlzott magabiztosság. »Mindent tudok már, mindent...« - mondják a Csongor és Tünde tudósával. Kevesen jutnak el végül a Tudós őszinteségéig - »semmit sem tudok«. De sokan, az igazán keresők úgyszólván kivétel nélkül eljutnak a végtelennek vélt tudás korlátaihoz, a megválaszolhatatlan eszkhatologikus kérdésekig [...]." Az Ady fellépését megelőző fél, háromnegyed század - olvasom, olvastam tovább a dolgozatot - “egy isten nélküli, racionális-scientifista-technicista »hullám« - a modern materialista pozitivizmus kora volt. Ám ezzel - az emberi haladásban egyik legnagyobb - korral s a kornak tudományával is úgy járt az ember, mint Csokonai a felvilágosodás hatalmas örökségével [...]: »Nagy kérdés, amellyet ha mélyen vizsgálok, / Még több mélységnek mélyére találok.« A 19. század végén - a 20. század elején (akárcsak ma, közel száz év múlva) a tudományos haladással egy időben mind az univerzumban, mind a természetben, az anyagban, a történelemben, az emberben, a lélekben stb. halmozódnak a kifürkészhetetlen »mélységek« [... ]."
Ezek Martinkó András mondatai. Ezek a mondatok a reveláció erejével hatottak rám. Felvillanyoztak, megvigasztaltak, s megnyugtattak, hogy nem vagyok egyedül. Minden szavára, minden betűjére: szükségem volt.
Amikor Martinkó e dolgozatának néhány (kevés) elavult mondatát olvasom (a vallásosság formáját öltő ateizmusról beszélvén jegyzi meg, hogy az ateistának “egy Marxnak, egy Leninnek kell lennie ahhoz, hogy [...] elkerülje [...] az ateizmusnak, materializmusnak irracionális-vallásos hőfokú abszolutizálását"), ebben is magamra ismerek: ugyanígy próbáltam én is, a magam hályogkovács, dilettáns módján, egyensúlyozni, a hivatalos ideológia képviselőinek az ő nyelvükre lefordítva közvetíteni azt, ami erre a nyelvre ab ovo lefordíthatatlan. (Talán inkább azokra gondolva, akik, bár ezt a nyelvet beszélik és használják, nemigen hisznek ebben az ideológiában.)
Martinkó András írásai attól fogva mérvadóak voltak számomra. Madách-dolgozatom megírásához az ő tanulmánya adta meg 1985-ben a döntő lökést. Madách művészi teremtő munkája, úgymond, “az analógiáknak, kapcsolatoknak, kölcsönös függőségeknek és drámai szerkezeti átkötéseknek egy olyan szilárd, művészileg ellentmondás nélküli, arányos, szép műstruktúrát eredményezett, melynek nincs párja a világirodalomban. [...]
Madách azonban még tovább fejlesztette műve komplexségét és egyetemességét. Eszmei, gondolati drámáját három síkon »viszi színre« és »viszi véghez«. A három síknak azonban - általában - egészen más az ismeretelmélete, gondolkodásformája, igazság- és érvényességi rendszere, hitele és hatása. Ami az egyik síkon érvényes, igaz, netán szép, nem föltétlenül (sőt csak ritkán) az a másikon vagy a másik kettőn. És ezzel el is érkeztünk Az ember tragédiája körüli, véglegesen máig sem elnyugodott heves viták és nézeteltérések gyökeréhez. Valóban »nézet«: látószög, »álláspont« kérdése ez. Az egyik síkon felvetődő kifogásokat ugyanis nem lehet igazolni a másik sík érvelésével is szót értve. Alig lehet olyasmit állítani Az ember tragédiájáról, ami ne lenne igaz is, meg téves is a más és más »nézet« alapjáról. Mondanom sem kell, hogy a hiba nem a műben, hanem a műalkotásra nem alkalmazható megközelítési módokban, »készülékekben« van. Aki nem ismeri fel és el, hogy egy irodalmi alkotásban minden rész - legyen az akár egy egész sík - igazsága, hitele, érvényessége nem önmagában, csakis az egész műben kapott szerepének, funkciójának függvényében fogható fel, nos azzal nehéz lesz a jövőben is szót érteni."
Minthogy tehát Martinkó munkái egyre fontosabbak lettek nekem, szerettem volna fizikailag is birtokolni őket. A Teremtő idők című könyvet azonban akkor már sehol sem lehetett megszerezni. Antikváriumokban sem. A kötethez végül 1988-ban jutottam hozzá. Amikor Barta János meghalt, az a szomorú megtiszteltetés ért, hogy választhattam szakkönyvtára legértékesebb darabjai közül. Így került birtokomba a kötet recenziós példánya, amelyet ő használt a tanulmányszámba menő bírálat megírásakor. (A kötetben ott van Tverdota György felkérő levele - a levél hátoldalán Barta ceruzajegyzetei.)
Megkerestem a bírálatot. Őszintén meg kell mondanom, hogy bennem, aki Barta Jánosban - a tanítványának tanítványára is kiterjedő figyelme okán - (nem kis nagyképűséggel) már korábban mesterét tisztelte, ez a bírálat meglehetős zavart keltett. Aki ismeri, bizonyára egyetért velem abban: ritkán bíráltak meg könyvet oly igazságtalanul szigorúan, mint Barta a Martinkóét. Szempontjait érteni vélem (nem szereti a “túl-értelmezést"; nem szereti, amikor az esztétikai szemponttal szemben eszmetörténeti szempontok érvényesülnek egy irodalmi mű értékének megítélésekor stb.). A recenziós példány azonban - amely amúgy a Barta munkamódszerét tanulmányozó filológusnak ritka csemege - arról tanúskodik, hogy az idős tudós magának sem akarta bevallani, mennyit tanult a nála tíz évvel fiatalabb pályatárstól. Míg ceruzajegyzetei közül a legkisebb maliciózus megjegyzés is bekerült a bírálatba, alig van nyomuk benne azoknak a néma, ám sokatmondó aláhúzásoknak és kereszteknek, amelyekkel a recenzens Martinkó szellemes, találó vagy éppen revelatív megállapításait jegyzi.
Ám a méla utódnak igazából nincs is szüksége arra, hogy akár a bíráló, akár a megbírált számára mentséget vagy magyarázatot keressen. Az ugyanis, hogy Martinkó Ady-dolgozata revelatív hatással lehetett rá, elképzelhetetlen lett volna Barta János Ady-dolgozata, a Vallásos élmény, életélmény és küldetéstudat Ady lírájában című dolgozat nélkül, amely - minthogy a KLTE irodalmi tanszékeinek kiadványában, a Studia Litterariában jelent meg - a kossuthos magyar szakos egyetemisták körében mindjárt megjelenésekor közkézen forgott.
Az már aztán a fátum (meg a lustaság) munkája, hogy ez a két, egyszerre (az Ady-centenáriumra írt), vagyis egymástól függetlenül keletkezett, egymással mégis legbensőbb rokonságban álló dolgozat különböző időben jutott el hozzám. Ám ha komolyan veszem szerzőjüket, akkor nem csupán metaforának szánom, hogy Martinkó András és Barta János lelke itt van most, s ha (félre a komolysággal) a lelkeknek van karjuk, átölelik egymást.
“Keveseknek adatik művei által nemzedékről-nemzedékre közvetlenül hatni" - írta Martinkó András Kemény Zsigmond regényművészetének utóéletén töprengve. Nos, ami engem illet: nagyerejű mondatait - akár Adyról, akár Berzsenyiről, akár Vörösmartyról, akár Keményről vagy Madáchról szóljanak - úgy olvasom, úgy hallgatom, mintha legégetőbb, legszemélyesebb kérdéseimre szabott válaszok volnának. Hogy a következő nemzedék is így érzi-e majd, az már nem Martinkó Andráson múlik.
De ha már Barta János lelkét s szellemét is megidéztem, engedtessék meg még egy megjegyzés. A jelenlévők jól tudják, hogy a Teremtő idők akadémiai díjjal jutalmaztatott. A Martinkó András nevével fémjelzett díj átvételekor is jó, ha az ember látja a maga láthatatlan Barta Jánosát, aki egyetlen hibát, egyetlen aránytalanságot sem hagy kritikus szó nélkül.
Végül: őszinte szívvel köszönöm mindazok - jelenlévők és jelen nem lévők - segítségét, akik tanácsokkal, információkkal láttak el munkám során, s bomlott cimbalom gyanánt zavart lélekkel köszönöm meg a Martinkó András-díj kuratóriumának, hogy e nagy megtiszteltetésben részesítették munkámat. Külön örömömre szolgál, hogy a díjazottak - egyelőre nem túl hosszú - sorában tanáromat s kollégámat, Imre Lászlót követhetem.
Pázmány Péter és kora
Tudományos konferencia, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem,
Bölcsészettudományi Kar, 1998. május 21-23.
Az MTA Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz-kutató Osztálya a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Irodalomtudományi Intézetével és az egyetemek régi magyar irodalomtörténeti tanszékeivel közösen ezúttal a piliscsabai campuson rendezte meg 1998. évi vándorgyűlését. A két és félnapos konferencián Erdő Péter rektor megnyitó szavai után négy külföldi és huszonkilenc hazai előadó tartott húsz perces referátumot legújabb kutatási eredményeiről. A vizsgálatok középpontjában Pázmány irodalmi és történelmi tevékenységének elemzése állt. Az utóbbi fél évszázadban Magyarországon ez volt a második konferencia, mely Pázmány működésével foglalkozott. Az előadások népes hallgatóság előtt hangzottak el, s az érdeklődés a referátumokat követő vitákon is megnyilvánult.
Az első ülésen Bitskey István elnöklete alatt a következő előadások hangzottak el:
šoltes, Ladislav (Nagyszombat): Pázmányove idey na naš ich univerzitách
šimoncic , Jozef (Nagyszombat): Pázmány a nástup rekatolizácie
Käfer István: “... in Slavonico exprimere..." A szlovák irodalmi műveltség kezdetei
Blum, Paul Richard (Piliscsaba-Berlin): Péter Pázmány als Philosophieprofessor
Szabó Ferenc, S. J.: Szent Tamás Pázmány Theologia scholasticájában
Rokay Zoltán: Néhány észrevétel Pázmány filozófiai munkássága kapcsán (Pázmány és Suarez)
Horváth Attila: Pázmány politikai-jogi gondolkodása
Zlinszky János: Pázmány és a szentgotthárdi apátság kegyúri jogai
A második ülés elnöke R. Várkonyi Ágnes volt, s az alábbi előadások hangzottak el:
Bitskey István: Pázmány a felső-magyarországi misszióban
Dobrovits Mihály - Őze Sándor: Az iszlám megítélése a XVI. századi Magyarországon
Schimert Péter: A katolikus arisztokrácia restaurációjának kérdéséhez
Horn Ildikó: Pázmány Péter és az erdélyi katolikus elit
Szabó Péter: Bethlen Péter, I. Rákóczi György, Pázmány Péter
Horváth Mária: Pázmány és Batthyány Ádám
A harmadik ülés elnöke Balázs Mihály volt, s az alábbi előadások hangzottak el:
Hiller István: Pázmány szerepe a Habsburg diplomáciában, 1616-1637
G. Etényi Nóra: Pázmány Péter és a korabeli publicisztika
J. Újváry Zsuzsanna: Magyari és Pázmány vitája
Voigt Vilmos: Pázmány és a magyar szemiotika
Balázs Géza: Pázmány retorikája
Bartók István: Pázmány prédikációi és a katolikus-protestáns retorika
Kovács Sándor Iván: Pázmány és a magyar barokk költészet
A negyedik ülésen Jankovics József elnökölt s az alábbi előadások hangzottak el:
Hargittay Emil: Pázmány és a kompiláció
P. Vásárhelyi Judit: Pázmány véleménye a magyar nyelvű protestáns Biblia-fordításról
Ács Pál: Jeruzsálem pusztulása - Pázmány és Josephus Flavius
Gábor Csilla (Kolozsvár): Káldi György prédikációtípusai
Szörényi László: Latin jezsuita költemény Pázmányról
Tusor Péter: Pázmány és a Titkos Tanács
Győri Levente: Pázmány vitamódszere a Két rövid könyvecskékben
Az utolsó ülés Hargittay Emil elnökletével zajlott s az alábbi előadások hangzottak el:
Nagy László (Szelestei): Nagyfalvi Gergely naplója (1626-1627)
Thimár Attila: Pázmány, a vitapartner?
Bajáki Rita: Pázmány Imádságos könyvének utóéletéhez
Barta László: Adalékok a Kalauzra adott wittenbergi válasz készítéséhez
Báthory Orsolya: Pázmány Dobronoki György naplójában
A konferencia tudományos programját színesítették az ilyenkor szokásos egyéb rendezvények: az első napon Maróth Miklós dékán esti fogadása a campus refectoriumában, a második napon a Pázmány Péter Kórus és az Ars Renata szólóének-együttes hangversenye az Ambrosianumban az e század elején készült Pázmány szobor körül, valamint az utolsó esti társasvacsora a piliscsabai Kopár csárdában.
A tervek szerint a konferencia előadásainak túlnyomó részét tartalmazó kötet 2000 elején jelenik meg az egyetem kiadásában. A konferencián hangsúllyal fogalmazódott meg az igény egy Pázmány magyar nyelvű műveit tartalmazó kritikai kiadás elkészítésére. A konferencia óta a munkálatok már megindultak.
Intézeti hírek (1998. január 1.-december 31.)
Az MTA Irodalomtudományi Intézete és a Zágrábi Egyetem Filozófiai Fakultásának Hungarológiai Intézete január 20-án Budapesten tartotta meg Baroque Concept of History and National Identity in the 17th and 18th Century Croatia and Hungary című tudományos tanácskozását. Bene Sándor La fondazione storiografica del pensiero nazionale: Giorgio Rattkay e i suoi critici, Szörényi László pedig Vita del re S. Ladislao di Paolo Vitezović Ritter címmel tartott előadást.
*
Január 21-én Jean-Claude Margolin, a Reneszánszkutató Intézetek és Társaságok Nemzetközi Szövetségének elnöke tartott előadást az Irodalomtudományi Intézetben Erasmusról és Lorenzo Valláról.
*
A február 12-15. között Jyväskyläben megrendezett Balassi-szimpóziumon Jankovics József A legújabb Balassi-szakirodalom eredményei, Kőszeghy Péter pedig A Balassi-kutatás története címmel adott elő.
*
A február 12-én Budapesten ülésezett A Nyugat-jelenség című tudományos tanácskozáson Angyalosi Gergely A ’nem osztott’ vélemény: Ignotus kritikai nézetei, Tverdota György pedig A Nyugat útja című előadását tartotta meg.
*
A február 27-28-án Miskolcon megrendezett Az újraolvasott Ady Endre című tudományos tanácskozáson Veres András ismertette Szempontok Ady ’depolitizálásához’ című előadását.
*
A március 7-én Gödöllőn ülésezett ’48 kultusza című konferencián Dávidházi Péter A kultuszkutatás módszertanához, Kerényi Ferenc pedig Tények és legendák Petőfi gödöllői tartózkodásáról című előadását olvasta fel.
*
A március 13-án a varsói Magyar Kulturális Központban az 1848-as magyar szabadságharcról rendezett konferencián Pomogáts Béla adott elő.
*
A Szatmáron a magyar középfokú oktatásról rendezett március 24-25-i konferencia előadója volt Pomogáts Béla: Restitúció és renováció az erdélyi magyar oktatásban.
*
Március 30-án a pozsonyi Magyar Kulturális Központban Pomogáts Béla adott elő Az avantgárdtól a posztmodernig címmel.
*
Az április 2-3-án Budapesten megtartott Nemzeti romantika - európai identitás című konferenciának Dávidházi Péter volt az egyik előadója: To Vindicate the Nation: The Romantic Legacy in Hungarian Literary Histories.
*
Az április 4-én Gödöllőn megrendezett tanácskozáson Szili József adott elő A narrativitás ereje címmel.
*
Az április 16-17-én Szegeden megtartott Esterházy Péter: Fuharosok (DEkonFERENCIA IV) című konferencián Kálmán C. György és Odorics Ferenc szólalt fel.
*
Április 17-én Budapesten, Pest megye közgyűlésének ünnepi emlékülésén Kerényi Ferenc Pest megye a reformkorban című előadásával vett részt.
*
Az április 21-22-én megrendezett Magyar professzorok első világtalálkozóján, Budapesten Sárközy Péter tartotta meg Hungarológiai kutatások Olaszországban című előadását.
*
Az április 23-25-én New Yorkban sorra került Reform, Revolution, Integration - Hungary, Past and Present című tudományos tanácskozáson Pomogáts Béla tartott előadást A magyarság irodalma az ezredfordulón címmel, Szörényi László pedig Márai Sándorról beszélt.
*
Az április 28-29-én Debrecenben sorra került Esztétikai tapasztalat és interpretáció című konferencián Angyalosi Gergely Idea és funkció, Odorics Ferenc pedig A disszemináció ábrándja című előadásával vett részt.
*
Az Irodalomtudományi Intézet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara, a Magyarországi Olasz Intézet és a Collegium Budapest május 3-5-én nemzetközi konferenciát rendezett Marsilio Ficino in Central Europe címmel. A tanácskozáson Pajorin Klára La polemica fra Váradi János (Ioannes Pannonius) e Marsilio Ficino című előadásával szerepelt.
*
A romantika problémái (Eszmék, poétika) címmel rendeztek tudományos tanácskozást Pécsett, május 7-9-én. Az Irodalomtudományi Intézetet Fenyő István A magyar romantika és liberalizmus közös gondolkodástörténeti forrásvidékéről és Gyapay László A poéta “mindent bizonyos varázslat által megszebbít" (Kölcsey, az idealizálás poétikájának teoretikusa) című előadása képviselte.
*
A május 8-án Debrecenben megtartott Németh László irodalomszemlélete című tudományos tanácskozáson Dávidházi Péter volt az egyik előadó: Vallástipológia és irodalomszemlélet: Németh László és Pap Károly párbeszéde Jézusról.
*
A május 12-én Budapesten megrendezett Bohemia et Hungaria: Cseh-magyar irodalmi kapcsolatok a barokk kortól 1945-ig című tudományos tanácskozáson Berkes Tamás A magyar bohemisztika elvi kérdései, Bojtár Endre Kell-e összehasonlító irodalomtudomány?, Németh S. Katalin Egy Comenius-tanítvány hagyatéka Svájcban, Szörényi László pedig Balbinus és a magyarok címmel adott elő.
*
Befejeződött A magyar irodalomtörténet bibliográfiája nyolckötetes sorozatának megjelenése. Az utolsóként elkészült 4. és 5. kötet sajtóbemutatójára május 20-án került sor az Irodalomtudományi Intézetben.
*
A római La Sapienza egyetemen május 23-25. között szervezett kelet-európai szonett-történeti konferencián Szörényi László adott elő A magyar szonett kezdeteiről.
*
A június 1-3. között Rómában sorra került AILC-ülésszakon Sárközy Péter Qu’ est-ce la littérature nationale en Europe Centrale? című előadásával szerepelt.
*
A június 12-13-án Párizsban megrendezett Perspectives sur la critique littéraire című tudományos tanácskozáson számos intézeti munkatárs vett részt: Angyalosi Gergely La relation critique (sur le rôle de l’esthétique et de la poétique dans la critique littéraire), Karafiáth Judit Le culte littéraire comme réception canonique, Korompay H. János Une synthèse historique de la critique littéraire hongroise, Tverdota György Est-il possible d’écrire l’histoire de la critique littéraire de nos jours?, Varga László pedig L’interprétabilité des śuvres littéraires contemporaines címmel adott elő.
*
A június 28-i szatmári Szilágyi Domokos emlékkonferencián Pomogáts Béla adott elő Szilágyi Domokos költészete és az avantgárd címmel.
*
A június 28-29-én Santiago de Compostelában megrendezett ICLA-konferencián Kálmán C. György adott elő Do Theories Help in Interpreting Literary Works? címmel.
*
A Honismereti Szövetség konferenciáján (Karcag, június 29-30.) Szörényi László adott elő Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc epikai feldolgozásairól.
*
A július 26-31-én Göttingenben ülésezett Twelfth International Congress of the International Society for Folk Narrative Research című tudományos tanácskozáson Tüskés Gábor mondta el Schriftliche Folklore im 17. Jahrhundert című előadását.
*
Az augusztus 12-21-én Szovátán megtartott Határon - Párbeszéd az ezredvég magyar irodalmáról és irodalomtudományáról című konferenciának Odorics Ferenc volt az egyik előadója: (A)Disszemináció magyarul - Kanonikus mozgások az ezredvégen.
*
Az augusztus 25-26-án Budapesten ülésezett A magyar könyv külföldön című konferencián Tverdota György A külföldi magyar oktatásról című előadásával vett részt.
*
A szeptember 3-7. között Ličge-ben megrendezett Vingt-et-uničme Biennale Internationale de Poésie című tudományos tanácskozáson Ferenczi László volt az egyik előadó: Méditations innocentes.
*
Szeptember 4-én Gyulán, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vándorgyűlésén Kerényi Ferenc tartott előadást Az Apostolról címmel.
*
A szeptember 10-11-én Sárvárott megrendezett Nádasdy Tamás emlékezete: 500 éve született Magyarország nádora című tudományos tanácskozáson Bartók István A Nádasdy-mecénatúra hatása az irodalmi gondolkodásra, Jankovics József pedig Tinódi törökképe című előadását ismertette.
*
A szeptember 17-én Budapesten sorra került Kis népek és a kánonok című észt-magyar tudományos konferencián Bezeczki Gábor Metaphor in Literary History, Szili József pedig Counter-Canons of the World Literature in the Periphery or The Case of Undiscovered World Classics in Minor Literatures című előadásával vett részt.
*
A szeptember 18-án Salgótarjánban megrendezett Az európai emberiségköltemények és Madách című tudományos tanácskozáson Dávidházi Péter “Szabadnak lenni minden orthodox védelemtől": Az ember tragédiája és a miltoni hagyomány és Kerényi Ferenc A drámai költemény hazai műfajtörténetéből című előadása hangzott el.
*
A szeptember 23-24-én Pécsett megrendezett Horvát-magyar könyvtári konferencián Bene Sándor szólalt fel Egy kanonok három királysága című előadásával.
*
A szeptember 24-26-án Pécsett megrendezett ’Szituáció’: Bécsy Tamás köszöntése című konferenciának Kappanyos András volt az egyik előadója: A hiányzó műfaj esete.
*
A szeptember 24-én Nagyváradon ülésezett Kétszáz éves a magyar színjátszás Nagyváradon című konferencián Kerényi Ferenc adott elő A híd Magyarország és Erdély között címmel.
*
Az október 1-jén Debrecenben ülésezett Kulturwissenschaften, Datenbanken und Europa című tudományos tanácskozásnak Veres András volt az egyik előadója: Können literaturwissenschaftliche Forschungsergebnisse im Internet (Schul-Net) vermittelt werden?
*
Az október 3-án Csesztvén megrendezett Madách Irodalmi Nap: 175 éve született Madách Imre című tudományos tanácskozáson Kerényi Ferenc szólalt fel Petőfi és Madách, a tehetség két útja című előadásával.
*
Az október 4-7. között Tartuban sorra került The 2nd International Conference of the Estonian ACL: World Poetry in the Postmodern Age című tudományos tanácskozáson Kappanyos András adott elő The Case of the Missing Genre címmel.
*
Az MTA Irodalomtudományi Intézete október 7-én megemlékezett Sőtér István halálának 10. évfordulójáról.
*
Az október 21-22-én Ungváron sorra került A magyar oktatás bevezetésének jubileuma című tanácskozáson Tverdota György adott elő A hungarológia kérdéseiről.
*
Az Intézet Modern Magyar Irodalmi Osztálya október 28-án emlékülést szervezett Béládi Miklósról. Többek között Bodnár György Béládi Miklós és a falak, Ferenczi László Emléksorok Béládi Miklósról, Karafiáth Judit Béládi Miklós és a szürrealizmus, Pomogáts Béla Béládi, a hídépítő és Tverdota György A közvetítő kritikus című előadása hangzott el.
*
A Petőfi-emlékhelyek XIV. találkozójának (Eger, október 31.) Kerényi Ferenc volt az egyik előadója: Petőfi új életrajza.
*
A november 1-3. között Szegeden sorra került Magyar-olasz történész konferencián Sárközy Péter adott elő La cultura ungherese tra le due guerre címmel.
*
A Magyar Tudomány Napja alkalmából az MTA elnöksége kiemelkedő tudományos életműve elismeréseként Eötvös József Koszorúval tüntette ki Bodnár Györgyöt, az Irodalomtudományi Intézet emeritus igazgatóját.
*
November 4-én a Reneszánsz Osztály vendége volt Gianni Venturi professzor, a ferrarai Istituto di Studi Rinascimentali igazgatója, aki az európai udvari kultúra kutatásának legújabb eredményeiről tartott előadást.
*
A november 4-én Kecskeméten megrendezett Petőfi, az Alföld költője című tudományos tanácskozáson Kerényi Ferenc Petőfi tájköltészete című előadása hangzott el.
*
A Fábry Zoltán napok rendezvényeinek (Kassa, november 6-7.) Pomogáts Béla volt az előadója (Fábry Zoltán és Európa).
*
A november 9-11-én, az Irodalomtudományi Intézet és a Fondazione Giorgio Cini által szervezett, Velencében sorra került L’ereditŕ classica in Italia e Ungheria fra tardo Medioevo e primo Rinascimento című tudományos tanácskozáson Pajorin Klára Elementi virgiliani in due ’katabasis’ medievali in Ungheria, Sárközy Péter Pellegrini ungheresi nella patria comune és Szörényi László Lucanus hatása a magyar reneszánsz költészetben című előadásával szerepelt.
*
A november 9-12-én Vilenicán ülésezett Írótalálkozón Bojtár Endre Nádas Péter - az ember és a mű: Néhány szó a mai magyar irodalomról című előadásával vett részt.
*
Intézetünk és az ELTE Egyetemközi Francia Központja Budapesten szervezett konferenciát november 10-11-én Entre esthétisme et avant-gardes címmel. Angyalosi Gergely La tentation de l’impersonnalisme: La poésie du jeune Milán Füst, Tverdota György L’héritage de Verhaeren et les canons littéraires en Hongrie címmel adott elő.
*
A november 12-13-án Rómában rendezett La letteratura per l’infanzia című tanácskozáson Sárközy Péter tartotta meg La linea di ’Via Pál’ nella cultura italiana című előadását.
*
A november 12-14-i Újabb tendenciák az összehasonlító irodalomkutatásban című konferencián Odorics Ferenc volt az egyik előadó: A kortárs magyar regény a kánonok erőterében.
*
A november 23-25. között Viterbóban ülésezett Il Turco nella cultura europea neii secoli 17-18. című tudományos tanácskozáson Sárközy Péter tartotta meg Il Turco in Arcadia e nella cultura ungherese című előadását.
*
A november 23-25-én Újvidéken sorra került Krasznahorkai László írásművészete című tudományos tanácskozáson Angyalosi Gergely Az utolsó metafizikus, Kappanyos András A kizökkentség mint létállapot, Pomogáts Béla Az időtlenség regénye (Az urgai fogoly) és Tverdota György Szutyok és periódus című előadása hangzott el.
*
A november 26-27-én Rómában összeült Petőfi e l’Europa: il poeta, il rivoluzionario, il mito című tudományos tanácskozás előadói voltak: Dávidházi Péter (The Poet and Patron Saint: Mythical Patterns in Petőfi’s Appropriation), Ferenczi László (Petőfi et la poésie européenne), Korompay H. János (La réception critique de Petőfi) és Sárközy Péter (Petőfi nella cultura ungherese del 20. secolo).
*
A november 27-28-án Balatonföldváron megtartott Bunkóság, avagy a társadalom reprimitivizációja című konferencián Veres András mondta el Kis magyar bunkológia című előadását.
*
A december 6-9. között Rigában sorra került A lett irodalom külföldön című tanácskozáson Bojtár Endre tartott előadást A lett irodalom Magyarországon címmel.