Kerényi Ferenc
ISMERETLEN VÖRÖSMARTY-KÉZIRATOK
2000. december 1-jén ünnepeljük Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulóját. A szakmai figyelem ezért érthetően fordul a költő műveinek 1960-ban elkezdett kritikai kiadása felé, amely - ha nem is a nyilvánosság előtt, megjelent kötetekben, de legalább az elkészülő kéziratok szintjén - az évfordulóra nagyjában-egészében befejezhető. A cél érdekében Bodolay Géza a 15. köteten dolgozik (Vörösmarty életében megjelent cikkei és tanulmányai); hátra van a 19. összeállítása (kéziratban maradt cikkek és írások + az 1-18. kötet pótlásai és kiegészítései) és a 20., a mutatókötet, a sorozat egészére (ezen Róbert Zsófia dolgozik). E sorok írója, Horváth Károly halála óta a kiadás sorozatszerkesztője, vonatkozó feladatai mellett a 19. kötet anyaggyűjtésébe kapcsolódott be. Ezúttal a dr. Csapó György magángyűjteményében (Budapest) őrzött Vörösmarty-kéziratokat ismertetjük.
A rendkívül gazdag gyűjteménynek, amelynek kéziratanyagából a Petőfi-, az Arany-, a Kölcsey- és a Kossuth-kritikai kiadás is profitál, jelenlegi tulajdonosa (a család történetében III. György) dédunokája Csapó Vilmosnak, az 1848-as ozorai győzőnek, és unokája a gyűjteményt megalapozó (II.) Vilmosnak (1840-1933). A hiánytalan családfáját 1606-ig visszavezető nemesi famíliának ez utóbbi tagja maga is literátus ember volt: publikált verseket, kisregényt és cikkeket, közreadta Liszt Ferenc leveleit, és 37 kötet kéziratos naplót hagyott hátra (1858. június-1931. december), hogy csak a legfontosabbakat említsük. Úgy tűnik, megszerezte Fáy András (meghalt 1864-ben) és az 1902-ben elhunyt Lauka Gusztáv hagyatékának egy részét is. Az utóbbit bizonyíthatja, hogy itt őrzik Szendrey Júliának azt az 1850. április 1-jei levelét, amelyet először a posszesszor Lauka közölt 1879-ben, emlékirataiban. Vörösmarty kapcsán pedig mindenképpen említést érdemel, hogy Csapó (II.) Vilmos irodalomtanára Gyulai Pál, a költő első életrajzírója volt.
A gyűjtemény Vörösmarty-tételei között levelek és analekta jellegű kéziratok egyaránt találhatók, ezért számozva, időrendben közöljük őket.
1. Nyugta; Pest, 1831. április 23.
“Hogy »Zalán’ futása« nevű munkámnak egy velín példányát mint megboldogúlt Kisfaludy Károlnál eladás végett letett sajátomat T[ekintete]s. Fáy András Úrtól által vettem evvel megismerem.
Pest. 23 April’ 1831.
Vörösmarty Mihály
m[aga]k[ezével]."
A Kisfaludy-hagyaték sorsa 1904 óta tisztázott, amikor Viszota Gyula levéltári kutatások alapján kísérte végig - 1848. évi [!] archiválásáig - a hagyatéki eljárást, és tisztázta benne egyúttal a hivatalból eljáró Pest-Pilis-Solt vármegye kinevezte hagyatéki gondnok, Fáy András szerepét. Az 1830. november 21-én Pesten, végrendelet nélkül elhunyt Kisfaludy hagyatékát először a “királyi fiscus" (az államkincstár) zár alá vette, miután birtokrésze még testvéreivel osztály alatt volt, és nem lehetett tudni, három pesti hitelezőjének követelései meghaladják-e a hagyaték ingóságainak értékét. A testvérek, Kisfaludy Sándor és János, valamint a hitelezők a zár feloldását és Pest vármegye eljárását kérték. A megye 1831. február 28-i kisgyűlésén, 850. jegyzőkönyvi szám alatt Fáy Andrást nevezte ki hagyatéki gondnoknak, és megbízta hivatalnokait, hogy a fiscustól vegyék át (leltár felvételével) a hagyatékot és azt továbbítsák Fáynak.
Ebben az inventáriumban - felvéve 1831. március 5-én - a Zalán futása is ott szerepelt:
“...44. Zalán futása Vörösmarty Mih. exempl[ár]. 2 Darab
3.- Bets ár"
A március 17-i árverésen az egyik példány elkelt; Sárközy Imre, a vármegye főjegyzője vette meg 4 forint 25 krajcáron. A másik példány eszerint visszakerült a szerzőhöz. A nyugta verzóján olvasható “bb." jelölés arra utal, hogy az elismervény eredetileg melléklet volt, feltehetően az inventáriumé; a ceruzás rájegyzés, a 8999/834 szám pedig a fiscus ügyintézésének nyoma lehet, pontosabb magyarázatát nem tudjuk adni.
2. Vörösmarty Mihály levele Fáy Andrásnak, Pest, 1838. március 27.
Zöldes levélpapíron, feltört pecséttel.
Küloldali címzése: “Tekintetes Nemes Fáy András
Táblabíró Úrnak
Bényén."
A levél kiadatlan; a tulajdonos szívességéből már hivatkozhattunk rá a Wesselényi Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett budapesti, 1996. december 16-i emlékülésen tartott előadásban. A levél szövege a következő:
“Pest. 27 Mart 1838.
Kedves barátom,
Én folyvást házadban vagyok. Szeretném, ha minél előbb bejőnél ’s magad tennél pinczéd iránt rendeléseket. Házad olly erős, hogy száz között alig van egy, mellyet o<tt>lly biztosan lakhatónak lehessen tartani: miért is minden aggodalom nélkül bejöhetsz. A’ házak’ omlása különben is inkább ijesztő, mint veszedelmes. Félig beomlott házakban is laknak emberek ’s a’ repedezettektől épen nem tartanak. De nálad még repedés sincs <.>, kivevén az új épület’ tűzfalát; de annak lakházaddal semmi köze ’s ott is valamint a’ szomszéd Jankovicsházban nem nevekednek a’ repedések. Az bizonyos, hogy a’ házak megszállottak; de most már erősen fognak állani.
A’ curia a Grassalkovichházban tartja üléseit.
A’ magyar színházból merik a’ vizet ’s rövid időn meg akarják nyitni.
Távol létedben három követtársad keresett: Bezerédy, Klauzál Gábor és Török Gábor. Erről tudom, hogy azon országos küldöttség, mellynek ő is tagja, <elhal> most nem ül össze.
A’ pestiek minden felől sok ajándékot kapnak és tetemes ajánlatokat Bécstől. 1-3 millio kölcsönről beszélnek 3 procentummal.
A’ hidat egy hét múlva reménylik; de alig hihető hogy akkorra beállítsák.
Jankovics mereti a’ pinczéből a’ vizet. A tiedből meretni talán bajosabb lesz; mert kapudtól távol jobbra és balra a’ csatorna egy kissé beomlott ’s így alig lesz lefolyása. Vásárhelyi napokban itt volt ’s megmérvén a’ pinczét, azt mondja, hogy a’ duna csak két lábbal áll alantabb (mert Paks körűl még állt a’ jég) ’s ezért nem apad a’ pincze. A’ pinczében egyébiránt ölnyi a’ víz. Néhány üres hordódat kivette Csellaho (?) ’s kimosta. A’ kertből semmi sem maradt. Csókollak ’s üdvözlöm a’ kiket illet.
barátod
Vörösmarty Mihál"
A levél értéséhez szükséges tudnunk az alábbiakat (a kritikai kiadás apparátusa ennél persze részletesebb lesz): Vörösmarty a nagy, jeges árvíz idején a Belvárosban, a Kalap utcában (a mai Irányi utcában) lakott, a Jankovich-házban; tőszomszédja Fáy András volt. 1838. március 14-én délelőtt, amikor a Duna már elöntötte a Kalap utcát és a pincéket, Vörösmarty egy létrán jutott át a Fáy-házba, ahonnan este a Fáy család közös, Nagyhíd utcai (ma: Deák Ferenc utca) és mindvégig szárazon maradt házába költöztek át. A költőért március 16-án reggel a levélben is említett Vásárhelyi Pál küldött Budáról csónakot, ám Vörösmarty csak a többiekkel együtt távozott. S nem Budára, hanem Pécelre, ahonnan Stuller Ferenc, a Rádayak nevelője jött értük. Vörösmarty március 20-án tért vissza Pestre, és az összedőléssel fenyegető Jankovich-házból átköltözött Fáy házába. Fáy ekkor még - amint a címzésből kiderül - a Pest megyei Bényén tartózkodott, ahol részbirtokos volt. Levelünk abba a sorozatba illik, amelynek darabjaiban 1838. március 20-án, 21-én, 23-án és április 1-jén tájékoztatta a pesti helyzetről és háza állapotáról íróbarát-házigazdáját.
3. Vörösmarty Mihály levele Tóth Lőrincnek, Pest, 1840. április 18.
A levél nem kiadatlan (ezért szövegét itt nem közöljük), ám a kritikai kiadás levelezésköteteiből kimaradt. Megjelent a Tolnavármegye című újság 1900. december 2-i, 48. számában, Vörösmarty Mihály egy kiadatlan levele címmel. A közlő maga Csapó Vilmos volt (“Kézirat-gyűjteményemben a magyar írók közt nagy költőnk is képviselve lévén..."), aki az eredeti kézirat használatát is megígérte a következő Vörösmarty-kiadás sajtó alá rendezői számára... A szövegközléshez a szerkesztő, dr. Leopold Kornél jegyzetet fűzött, amelyben utalt a tengelici kastélyban őrzött gyűjtemény egészére is: “Csapó Vilmos cs. és kir. kamarás, a tudományok és művészetek lelkes barátjának gazdag családi levéltárában számos nagy nevű költőtől s államférfiútól sok eredeti és nagy érdekű levél őriztetik..." A szövegközlés megfelelt a századfordulós gyakorlatnak, nem volt szigorúan betűhív: a kézirathoz képest (nem számolva az aposztrófok következetlen elhagyását és a levélben szereplő nevek elhagyását) 15 kisebb-nagyobb eltérést találunk.
4. Vörösmarty Mihály levélként küldött cédulája, ismeretlennek, dátum nélkül
A két előbbi levéllel azonos minőségű papírra írott üzenet mindössze ennyi (verzója üres):
“Kedves barátom
Küldök 5 Pályadrámát: 1. 2. 3. 4. 7. ket. Még három van nálam. Julius’ elsejéig légy szíves Bajzához elküldeni. Én a’ nálam levőt nem sokára hozzád küldöm.
barátod
Vörösmarty"
A datálás ügyében egyetlen, formális kiindulási pontunk van: a bírálandó pályaművek száma. A Tudománytár 1839. IV. kötetének 4. füzete jelentette a Literatura rovatban, hogy az 1839/1840. évi, kizárólag vígjátékra meghirdetett akadémiai pályázatra nyolc kézirat érkezett (155). (A pályaművek száma kizárólag ebben az évben volt ennyi.) A pályázatot a Tudós Társaság X. nagygyűlése hirdette meg 1839 novemberében, 1840. március 25-i határidővel, és - akár korábban - most is Schedius Lajost, Fáy Andrást, Bajza Józsefet, Czuczor Gergelyt és Vörösmartyt küldték ki bírálatra. A Győrött lakó Czuczor írásban referált, a másik négy bíráló pedig Pesten, 1840. augusztus 24-én összegezte véleményét, éppen a költő megfogalmazásában (“jegyzé Vörösmarty Mihál"). A jelentésből a kivonatot Schedel Ferenc készítette el a XI. nagygyűlés számára (augusztus 27-i dátummal), azt a 9. ülésen, 1840. szeptember 8-án olvasta fel.
Az üzenet tágabb időhatárok között datálható. Figyelembe véve a március 25-i pályázati záróterminust, az öt vígjáték olvasására fordított időt, a július 1-jére utalást, valamint azt a valószínűséget, hogy Vörösmarty nem elsőként olvasta a darabokat, a megírást 1840 májusára vagy június első felére tehetjük. A levélben említett Bajzáról valóban tudható, hogy ekkor bizonyosan Pesten volt, mert június 8-án bírálatot keltezett. A pályázattal kapcsolatban megjegyzendő még, hogy a pályanyertes vígjáték szerzőjét, Szigligeti Edét éppen Vörösmarty ajánlotta levelező tagnak, elsősorban a szintén 1840-ben színre került Micbán családja című drámája és az itt győztes, Rózsa című történelmi vígjátéka alapján. A XI. nagygyűlés szeptember 5-i ülése meg is választotta Szigligetit.
Ami a címzett vélhető személyét illeti, az öttagú bírálóbizottságból a levélíró és az említett Bajza értelemszerűen kiesik. A levélforma laza kezelése, az odavetettség kizárni látszik, hogy a szöveg a Czuczornak elküldött csomag kísérőlevele lett volna, vagy hogy a Vörösmartynál 32 évvel idősebb és őt az egyetemen már tanított Schediusnak szólt volna. A feltételezhető címzett tehát Fáy András.
5. Verskéziratok, 1846-1847
Az álló formátumú, 210 ’ 265 mm nagyságú, vízjel nélküli, 2 folió terjedelmű kézirat jelentőségét növeli, hogy abból a költői korszakból való, amelyről a legkevesebb ismeretünk van a poétaként alig publikáló Vörösmartyról. A következők találhatók rajta:
- A’ nefelejtshez című vers cím nélküli fogalmazványa (1. f. r-v.),
- a Lövöldébe című epigramma fogalmazványa (2. f. r.),
- Virágversek című kétsoros, eddig ismeretlen töredék (2. f. r.),
- Thomas Moore Forget not the Field című verse fordításának cím nélküli fogalmazványa (2. f. r-v.).
Az első vershez kapcsolható a gyűjteménynek egy másik kézirata, egy 181 ’ 225 mm nagyságú, álló formátumú, kettéhajtott, így 2 folióra alakított papírlap, amelyen A’ nefelejtshez című vers már címmel, a befejezés dátumával megfejelt (“1847. Febr.") és “Vörösmarty" aláírású tisztázata olvasható, az 1. f. rektóján és verzóján és a 2. f. rektóján. E költeményről tehát K1 és K2 áll rendelkezésünkre.
5.1. A’ nefelejtshez
A vers megjelent a kritikai kiadás 3. kötetében. Kéziratát eddig nem ismertük; keletkezési idejéül (a Pesti Divatlapban való megjelenés alapján) “1847. március 14. előtt" szerepelt. A tisztázat a K2 szerint már 1847 februárjában elkészült, a fogalmazvány pedig már 1846-ban megszülethetett, a K1 után ugyanis a Lövöldébe című epigramma olvasható, amely (alkalmi vers lévén) “1846. november 12. előtt"-re datálható.
A K1 és K2 szövegváltozatait a kritikai kiadás jelöléseivel közöljük. Ezek:
< > a kéziratban áthúzott szövegrészek (ékzárójel);
[...] a szövegközlő megjegyzései.
Mivel a szóban forgó versek más kéziratait nem ismerjük, a Pótlások kötetére egy munkafázis marad, a kritikai kiadás főszövegével való egybevetés; viszont mostani közlésünk a kritikai kiadás vonatkozó kötetének használata nélkül, önmagában is követhető.
[A kéziratlap bal felső sarkában] K2 1847. Febr.
C K2 A’ nefelejtshez.
1 Nefelejts! te gyáva, kékszemű K2 gyáva kékszemű virág K2 virág,
2 <Kihez fordúl az érző kábaság> Kit birka <szemmel> képpel néz a’ kábaság. K2 kábaság,
3 Kit annyiszor megemlít szerelem
4 És a’ barátság, két gyanús elem K2 barátság - két dús érzelem -
0 K1 <Kit feltesznek sírra és kebelre
Megemlékezni holtra ’s elevenre.>
5 Kit sírra és kebelre egyaránt K2 egyiránt
6 Tűzdelnek <élő> gyengéd <hű emlék> múlásjel K2 búcsújel gyanánt <.>,
00 K1 <[három, hurkos vonalakkal olvashatatlanná tett sor]>
<Te hű, és emlék! hervadj el szegény
Szegény emlék>
07 Mi vagy te jámbor <hervatag növény,> gyom K2 gyom, hogy tégedet
08 Segédűl K2 Segédül hí a hű emlékezet?
00 K1 <Hő keblen elhervadsz, a’ sír el
Hő keblen a’ tűz, síron a’ fagy emészt öl
Amott az élet, itt halál.>
09 A’ <sír hideg> síron dermedsz, K2 fázol, hervaszt a’ kebel: K2, K1 <{ I} Ott a’ halál{ ,} öl { ott} itt az élet el>
10 Élet, halál rád egy romlást lehel. K2,
11 ’S te hű emlék vagy, K2? <pusztulásodig,> <végső perczedig> melly nem változik K2 változik?
12 Mig a’ hűség tart - egy pillantatig.
00 K1 <Oh hány savó szem nyer>
13 <Még is> Igen! szemed ha volna fekete
14 Mint a’ korom, hogy <i>írhatn<ánk>ál vele
15 <M> ’S a’ <nappal> jókkal szembe <szálló hazugot> néző álnokot
16 <Befestenéd> Lefestenéd, <...> hogy rútúl hazudott K2 hazudott,
17 K1 <’S a’> A fényben úszó <csalfa élet> élet’ árjain K2 Az élet’ fényben úszó <élet’> árjain
18 <Által vonulnál,> Vonulnál át, K2 Átrémlenél, mint feddő durva szín:
19 <’S ne> Ne K2, Ne <l> felejtsd el szent nagy esküdet király, K2 esküdet, király!
20 Ne felejtsd a’ hálát K2 hálát, nép, ha feljutál K2 feljutál,
00 K1 <Ne felejtsd el barát barátodat
Ne felejts el lenni tettel hű barát>
21 Ne felejtsd el gyermek ősz szülőidet K2 szülőidet,
22 Szülő ne hagyd el veszni gyermeked K2 elveszni gyermeked’ <,>.
23 K2 Ne felejtsd a’ munkát és becsűletet,
24 K2 Hogy a jutalmat a’ szerint vehesd.
25 Ne felejts el lenni ember ’s hű barát
26 Soha ne felejtsd el honfi a’ hazát." K2’
28 <Sz> ’S hervadna - nem te, - a’ ki bűnbe vág K2 vág,
29 Akkor volnál v<á>alódi nefelejts K2 nefelejts,
30 Most <gyom vagy a’ ki gyávákat megejts.> K2 Most - vagy, hogy gyarló szíveket megejts.
[Az aláírás helyén] K2 Vörösmarty
5.2. A [Felirat] című vers kézirata
A négysoros epigramma keletkezési körülményeit a szöveget Vörösmarty “iratai közt" megtaláló és azt elsőként közlő Gyulai Pál világította meg: “1846. november 12-én a József nádor választásának félszázados ünnepét a pesti lövölde megülni szándékozván, felkérte Vörösmartyt, hogy írjon feliratot a szerencse jelképű karikára, amely a lövészek célpontjául fog szolgálni." Tőle vette át a kritikai kiadás is, értelemszerűen “1846. november 12. előtt" datálással és feltehetően a Gyulai adta címmel és alcímmel (bár ez a főszövegből nem derül ki): “836. FELIRAT A’ szerencse jelképü karikára a lövöldében". A kéziratban:
Lövöldébe.
Szerencse jelképü karikára.
| Repűl golyóm | ’s leszegzi kebledet
megszegni röptödet |
5.3. Virágversek (Töredék)
Az alkalmi epigramma után egy verskezdet következik, mindössze ennyi:
Virágversek.
5.4. Thomas Moore Forget not the Field című versének cím nélküli fordításfogalmazványa
A versfordítás először a pesti reformellenzék külföldön kiadott kiadványában jelent meg: Ellenőr. Politicai zsebkönyv. A’ Pesti Ellenzéki Kör megbízásából szerkeszti Bajza Németországban, 1847, 291-292; Vörösmarty. aláírással. Itthon a zsebkönyvet csak 1848 januárjában kezdték hírlelni, szerkesztése pedig 1847 nyarán zárulhatott (tartalmazza még az 1847. június 6-7-én elfogadott Ellenzéki Nyilatkozatot); a benne közölt szépirodalmi anyag 1846-ból és 1847 első feléből való. A fogalmazvány felbukkanása e részben nem hoz újat, hiszen az az 1846 novemberéről keltezhető lövöldei epigramma után áll. A fordítás közléséhez Vörösmarty jegyzetet fűzött: “E’ vers Moore Tamás ’Irish Melodies’ czímű költeményei közt van. Nem inyem szerint van így fordítani, de miután az eredetiek versmértékét nem követhetém, kénytelen valék e’ tágabb versmértéket némi apróbb toldásokkal betölteni, azon ügyekezve mindazonáltal, hogy az eredeti eszméket méltóképen kifejezzem."
A fogalmazvány tanúsága szerint már a munka kezdetén eldőlt, hogy Vörösmarty disztichonokban fordít, és ennek megfelelően mellőzi a strófikus beosztást is. Nem történt változás a cím kérdésében: az Ellenőrben megjelent szöveg is az eredetit viselte. (A verset a forradalomváró költeményei között, 1848 januárjában lefordító Petőfi Sándor Ne feledd a tért..., a verset szintén átültető, de már egészen más körülmények között alkotó Arany János 1852-ben Eszünkbe jusson... címmel adta közre fordítását.)
A fogalmazvány teljes szövegét közöljük, ismét a kritikai kiadás jelrendszerét használva, a sorszámozás is arra utal (az eredeti is 20 soros).
1 El ne feledd a’ mezőt a’ hol ők elhulltanak, a’ hűk
2 És a’ legvégsők a’ haza jobbjai <köztt>ból
3 Mind oda <vannak> vesztenek, és oda <volt> van nagy fényü reményünk
4 Mellyet <apoltunk> tápláltunk, <sírjok’ ölébe merült> sírba merűle velök
5 Vajha ama’ sziveket a’ haláltól visszavehetnők
6 Teljes erő<jök> ben mint dobogának
elébb
| 07-8 | { | <A’ magas égnek
szine előtt>
<Harczaidat> Még egyszer <szent> vér harczaidat megvíni szabadság A’ magas istennek színe világa előtt |
09 Vajha ezen láncz<ok> <szétpattannának e’ perczben> egy pill<na>tig meg tudna<...>
10 Mellyet a’ zsarnoklat’ <ke> vas keze fűze reánk
11 <Nin> Oh sem az ég, sem a’ föld nem <bír hatalommal ezentúl> bírná tenni, hogy
11 azt a’
12 Zsarnok még egyszer vissza <szorítsa> kötözze reánk.
| 13 De meg van. ’S ámbár győzőnk neve | büszke vonással
tündökőleg |
| 15-16 | { | <{ Átok se} Átokozatos marad a’ hadjárás,
mellyel az ádáz
Büszke dicsőség tart a’ szabadok szivein Melly szabadoknak szíve fölött gázolt, a’ dicsőség A’ szabadok sziveit> Átok ül a’ szabadok’ sziveit gázolta dicsőség’ Hadjárása fölött, átok |
18 <Melly> Elhagyatottan bár önt el a’ honfi neve,
19 Mint <Mint> minden diadalj<a> eleik, kik hirre <jutottak> <szabadság’> jutottak
20 <Rom> Ősi szabadságunk’ vérteli romja fölött